Délmagyarország, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-09 / 186. szám

4 VASÁRNAP, 1953. AUGUSZTUS ». II Pedagógiai Főiskolán készülnek az úi tanévre Néhány hét és megkezdődik az új tanév. Megkezdődik a nagy munka, helyesebbon folytatódik a munka. A Pedagógiai Főiskolán még a vizsgaidőszak alatt megtörtént a komoly és felcJősségtoljzs inurJkítt igénylő felvítol az új tanévre. A felvételi bizottságok elsősorban azem előtt tartolták kormányunk programmját. Tudják és érzik mind­annyian, hogy ez a programm, el­sősorban az általános iskolai okta­tást jelöli meg fontos területként, ezen belül nz általános Iskolai ta­nárképzést. Már az iskoláztatási propagandamunkánál látszott: né­pünk mind jobban érzi n tanulás szükségességét és a dolgozók gyer­mekei boldog akarattal jelentkeztek a főiskolára, hogy azok az új értal. miségi káderek legyenek, akik két­évi komoly munkn ulán, mint gya­k-orlóéves tanárok, neveljék népünk gyermekeit. Közel G00 fiatal jelent­kezett a főiskolára é$ ezek közül a legtöbb meg is jelent a felvételi vizsgán. A felvett hallgatók mun­kások, dolgozó pnrasz'tek és a nép­hez hü értelmiség gyermekeiből te­vődnek össze. Az új tanévre készül a diák és a tanár is A főiskolán ezekben a napokban, a munka zöme a tanulmányi osztá. lyon va 1. A tanulmányi osztály dol­gozói, elükön Gruber László elvtárs­sal, komoly munkát végeznek. Itt jelentkeznek a hallgatók felvételre, itt foglalkoznak velük, itt mutatják meg nekik mindazt, amit egy leen­dő főiskolai hallgatónak tudnia ke'l. Ebben a munkában komoly segítsé­get jelent a főiskola párt- és DISZ szervezetének munkája. Az elvtársak nemcsak a felvétenél segédkeznek, hanem a jelentkezett hallgatóval külön is foglalkoznak. Megmutatják nekik a várost, a diákszállót és elmondják mindazt, amit ők ta­pasztallak eddigi főiskolai tanulmá­nyaik során. Az új hallgatók, szép. temberben már jó barátokat (aláln nk a főiskolán és mint régi ismerősök üdvözlik egymást. Készül az új tanévre nemcsak a diák, hanem a tanár is, készül a tanszék is. A főiskola tanszéki dol­gozói ezt az egy hónapot nemcsak felfrissülésre és üdülésre haszrsá'­ják fel, hanem n legkorszerűbb mód­szerek tanulmányozására és annak megvalósítására munkaterületükön. Kövcsdi Pál elvtárs, a fizikai tan. szék vezető tanára elmondja, hogy a fizika tanszék dolgozói nemcsak pihenésre fordítják a szabadidejüket, nyáron is dolgoznak. Június-július hónapokban fejeződtek be a másod­évesek államvizsgái, « vizsga befe­jezése után, a levelező tanfolyam hallgatói számára, vizsga előkészítő konzultációval, majd vizsgáival és az elsőéves levelező hallgatók be. indító előadásaival voltak elfog­lalva. Befejeződön a tanszék bővítése Az Iskola épületének első emele­tén, ahol a fizikai tanszék van, nagy a változás — befejeződött már « tanszék kibővítése, a volt Pétőíi Diákszálló első emeletén. — A tanszék kétazer olyan nagy lett, Tnint volt — mondja büszkén Kövesd! elvtárs — és mutatja az új helyiségeket, amelyek az új rész­legben kaptak helyet. Az optikai szoba, a könyvtár, amely egyben tanulószobául is szolgát. Két nagy gyakorlati terem, szertár, tanári szoba, valamint a műhely gyakorlati tanszék műhelyei és szertárai is. Az új részleg fel építésével megszűnt a fizikai tanszék zsúfoltsága. A nyári hónapokban rendezik be az új rész­leget, hogy szeptember elsejére, szé­pen, tisztán várja a hallgatókat. Sck szép felszerelést kapott a tanszék, több elektromos mérőműszereket és számos új eszköz érkezik még az év folyamán A tanév előkészítő munka, főképpen a fizikai gyakor­latok anyagának az átnézése, felújí. tása és modernebbé tétele jellemzi. A tanszék tanársegéde. Kovács László, rádió technikai tárgyú kísér­letekét végez a hallgatók gynkor'ali anyagába való beillesztése céljából. A gyakorlati anyag felfrissítése ér. dekében, áttanulmányozza a tanszék, más főiskola gyakorlati anyagát, ez­időszakban a Műszaki Főíkola gya­korit 1 anyagát. Az új hallgatákat nemcsak a kibővített, jobban felsze­relt tanszék fogadja, hanem a tan. szék új oktató személyzete is. Az új adjunktusi tudományos fokozatban lévő metodilkus, az új tanársegéd. Az intézet házi műhelyében, a tanév folyamán, de különösen most, a nyári hónapokban számos házilag készíthető kísérteti eszköz készül a hallgulók számára. Jelenleg egy egyszerű készülék készül, a hősu­gárzás és hőelnyelő demonstrálásá­ra. És egy másik összeállítás, a len­csék képalkotásának magyarázatára. Új kísérleti eszközöket készítettek Igen jó kezdeményezés és más tanszék is példát vehet a fizikai tan. szék kezdeményezéséről. A hallga­tók ugyanis az év folyamán tartott műhelygyakorlata órákon, számos kísérleti eszközt készítettek. Ezek egyrészét a tanszék szertári állo­mányának bővítésére használja, leg­nagyobb részét a gyengén felszerelt, vagy ilyen eszközökkel egyáltalán nem rendelkező falusi iskolának ajándékozza. Kedves Miklós, a tan­szék docense végzi ezt az igen szép munkát, a szünet első részében tör­ténik az eszközök elosztása. Ezekből a kísérleti eszközökből, egy soroza­tot megküldöd a tanszék a Peda­gógusképző Intézetnek, az intézet még kért egy sorozatot és azt most állítják össze a tanszék dolgozói. így készül a Pedagógiai Főiskola fizika tanszéke a jövő tanévre. Nagy gonddal, szeretettel rendezi be az új részlegét, hogy hallgatei minél jobban, nyugodtabban tanulhassa­nak, minél jobban sajátítsák el szakmájukat és úgy kerüljenek ki a főiskoláról, mind szakmai, mind politikailag megfeleljenek, legdrá­gább kincsünk, a gyermekeink ne­velőinek. Juhász Zsuzsa Alkotmányos a n y a v é d e l e m ' „A nők egyenjoqúíóqát Hol­„ qálják. munkafeltételeiknek a fér­i, fiakéva| azonos módon való blz­, tosliása a (srhesséq esetére a nőknek Járó fizeiett szabadság, az !,. cnyaság és a gyermek fokozod védelme továbbá az anya- és i qyermekvédelmi Intézmények rend­it szere", A z a gondolat, hogy legfőbb ér­ték az ember, életünknek egyetlen vonatkozásában sem jut oly kézzelfoghatóan és szemlélete­sen kifejezésre, mint az anya- és gyermekvédelem terén. Ennek az alkotmányban kifejezett eszmény­nek megvalósítását látjuk napja­inkban, amikor az anya- és gyer­mekvédőm érdekében életrehivott rendelkolések és gyakorlati intéz­kedések napnál világosabban bizo­nyítják, hogy a népi demokrácia milyen nagy áldozatokat hoz az anyák és gyermekeik érdekében. Mindenki előtt Ismeretes, hogy a gyermekét váró leendő anya gon­dozásra és segítségre szorul. En­nek érdekében megszervezte kor­mányzatunk még a legelhagyatot­tabb tanyavilágban is a terhesgon­dozást, amelynek nagy áldásait ép­pen itt az Alföld kultúrcentrumá­ban, Szegeden van alkalmunk ta­pasztalni. Az Alföld szétszórt tele­püléseinek következményeképpen a régi rendszer nem 'tudta megoldani az egészségügyi szolgálatot még a legminimálisabb Igényeknek meg­felelően sem, amit bizonyít nz, hogy a Duna—Tisza közén voltak járások, uhol a szüléseknek 60, sőt 80 százaléka szaksegítség nélkül folyt le. Elképzelhető, hogy meny­nyi baj származott ebből. Hány anya pusztult el a gyermekágyi láz következményeképpen és milyen sck újszülött esett áldozatul a tu­datlanságnak, elmaradottságnak és babobának. Mi, szülészek, évtize­dek óta reménytelenül harcoltunk ennek a . szégyentell állapotnak megszüntetése érdekében. Beadvá­nyok. nyilvános felszólalások soro­zata hangzott el, de süket fülekre talált. A megoldás a népi demokrácia ^ egészségügyi kormányzatára margdt és hogy ezen a téren mi­lyen eredményt tudunk felmutatni, csak arra hivatkozom, hogy ugyan­azon a vidékeken, ahol a szülések ijesztő nagy száma szaksegítség nélkül folyt le, ott ma ez a szám­arány alig haladja meg az 1 szá­zalékot. Ezt a tényt háromszorosan alá kell húzni és elismerésünket, valamint a szülőnők báláját nem is tudjuk ékesszólóbban kifejezni, mint ha ezeket a számokat a nyil­vánosság elé tárjuk. Hogy a ter­hesgondozás falvakban és városok­ban magától értetődően még töké­letesebben működik, azt nem ne­héz bizonyítani. Csak egy adatot említek: az egyetemi oktatásban, amikor a szülések szövődményei­ről szólunk, egyre ritkábban nyílik alkalmunk, hogy megtörtént ter­hességi és szülési szövődményekről közvetlen élmények alapján Szá­molhassunk be a hallgatóságnak, így például ma már úgyszólván nem ls fordul elő halálos kimene­telű méhrepedós, ami az elhanya­golt szüléseknek nem ritka követ­kezménye volt a múltban. Egyre ritkábban találkozunk az életve­szélyes rángatógörccscl, úgyhogy a hallgatóságnak inkább csak filme­ken mutatjuk be ezeket a régen oly gyakori szövődményeket. Ezek­nek az eredményeknek eléréséhez több olyan rendelkezésre is szük­ség volt, amelyek a dolgozó nők terhességét védik, hiszen köztudo­mású, hogy az utolsó napig dolgozó asszony sokkal inkább ki van szol­gáltatva a szülés előre nem lát­ható szövődményeinek, mint az, aki legalább néhány hétig szülése előtt pihen. fsak röviden szeretnék rámu­^ tatni azokra a rendelkezé­sekre, amelyek ezt a célt szolgál­ják. Ismeretes, hogy ma csak olyan munkára használható a nő, amely testalkatának megfelel. Nem sza­bad a terhes nőket a terhesség második felében, valamint a szop­tatás ideje alatt 6 hónapig nehéz munkára és éjjeli munkára beosz­tani. A terhesség második felében a dolgozó nőt más helyre beosz­tani csak az ő belegyezésével sza­bad. Ugyanakkor a terhes nő kér­heti könnyebb munkakörbe való áthelyezését anélkül, hogy kereseti viszonyai ezáltal rosszabbodnának. Á terhesség VI. hónapjától a szü­lés után 3 hónapig felmondani nem lehet. A szülés előtt és után ösz­szesön 3 hónapi szabadság jár. Ha a szülés súlyosabb szövődménnyel iár. akkor a rendellenesség igazo­lása után a fizetéses szabadságot még egy hónappal meg lehet hosz­szabbítani. Azt is tudja a közön­ség, hogy milyen tekintélyes, 600— 700 forintnyi szülési segélyt kap a dolgozó nő. A minisztertanács anya- és gyermekvédelemre vonat­kozó rendelete pedig ezenfelül még a babakelengyének ingyenes bizto­sításáról is gondoskodik. A terhesvédelmi és szülési segé­lyek, valamint a szülőintézetek fej­lesztési programmjának megvalósí­tása során óriási lendülettel indult meg az a most már valóságnak te­kinthető terv, hogy a szülések ne a magánházakban, hanem intéze­tekben menjenek végbe. A kis szü­lőotthonok gomba módra szapo­rodtak. A kórházak egymás után rendezték be önálló szülőosztályu­kat. Az országos mentőszolgálat pedig minden szülőnőnek rendelke­zésére áll és így lehetővé válik, hogy a nagyobb orvosi segítséget igénylő szülések nagyobb kórházi osztályokon, klinikákon nyerjenek befejezést. Míg a felszabadulás előtti években Szegeden is 40—50 százaléka a szüléseknek magánház­ban folyt le, addig ez az arány ma már alig haladja meg a 10 százalé­kot és az utóbbi hónapok fejlő­dése azt mutatja, hogy elérjük a budapesti viszonyokat, ahol száza­lékokban sem kifejezhető arány­ban történnek szülések a magán­házakban. És ez a kívánatos, ez az egészséges állapot! Ezt a nagyvo­nalú tervet a kormányzat csak óriási anyagi áldozatokkal tudja megvalósitani. Éppen most vannak folyamatban azok az átalakítások, bővítések, amelyek a megnöveke­dett szülési szám miatt váltak szük­ségessé kórházakban, klinikákon egyaránt. Több ágyat a szülészeti osztályoknak és több ágyat az új­szülötteknek, ez mostan a jelszó és ha ennek az évnek a végére ju­tunk, akkor elmondhatjuk, hogy a jelszóból valóság lesz, mert az in­tézkedések már folyamatban van­nak és csak rövid idő kérdése, hogy megvalósuljanak a szép és magasztos tervek. lennek megvalósításával el íog­juk érni azt, hogy az anya­síig örömeit váró nő nyugodtan nézhet nehéz órái elé és azzal az érzéssel lépheti át a klinika kü­szöbét, hogy onnan boldogan viszi majd haza élő, egészséges gyerme­két. Ebben a törekvésben támo­gatja őt a kormányzat bölcs intéz­kedése és támogatja őket az a se­gítség, amit a klinika orvosai és szülésznői éjjelt nappallá tevő munkájukkal, virrasztásukkal, éberségükkel, önfeláldozásukkal és tudásukkal nyújtanak, hogy ennek a hazának minél több egészséges honpolgára legyen és ezzel is gya­rapodjanak azok a kis magyarok, akiknek további sorsáról lesz hi­vatva gondoskodni a népi demo­krácia kormányzata, melynek jel­szava: mindent a népért! Batizfalvy János dr. egyetemi tanár SZOVJET VASUTASOK A vasúti közlekedés dolgozó', technikusai íb mérnökei cscdála. tos üdülőkben, szanatóriumokban töltik szabadságukat, A képen a szöcsi „10 éves Október" vasutas-szanatóriumban. Pihenő vasutasok csoportja, A szovlet vasúti közlekedés feflödése A Szovjetunió vasúti közlekedése döntő szerepet játazik az ország gazdasági életében A szovjet va­sútvonalakon szállítják nz összes te. heráruk mintegy nyolcvan százalé­kát és az utasefk kilencven, száza­lékát. A Nagy Októberi Forradalmat megelőző időkben a cári Oroszor­szág vasúti közlekedése fejletlen volt, a mozdonyáltomány elavult, kis teljesítőképességű gépekből á'­lott, A vagonállományba kis teber­biróképcsségű, kézifékkel és gyönge kapcsolóberendezéseikkel ellátott ko. esik tartoztak. A szovjet vasúti közlekedés az el­ső ötéves terv idején gyökeresen megváltozott. Jelentőse,, kibővült a vasúti hálózat, a gördülőállományt ú.i, nagyteljesítőképességű mozdo­nyokkal és nagyteherbírású vnsúíi kocsikkal cserélték ki. amelyeket hazai gyárakban állítottak elő. Igen nagy munkát véigeztek a vágány, hálózat megjavítása, a Jelző, és hír­adóberendezések fejlesztése terén. Minden vonalon széles körben be­vezették az új technikát: az önmű­ködő fékeket, az automatikus kap. csolási és térközbizt'osítást, a ren­dezőállomások gurítódombjainak gé­pesítését, stb. A Szovjetunió népgazdaságának fejlesztésére irányuló öteves tervek sükereg megvalósítása azt eredmé. nyezte. hogy a vasútvonalakon a te. herszállítás volumene 1941-ben 6,3­szeressel szárnyalta túl az 1913. évi színvonalat, a vonatközlekedés se­fc'essége másfélszeresre, a tehervo­natok átlagos súlya 2,3-szeresre nö­vekedett. A Nagy Honvédő Háború kitörésekor a Szovjetuniónak jólfel­szerelt vasúti közlekedése Volt, amely sikeresen kibírta a háborús idők óriási megterhelését A Nagy Honvédő Háború győzel­mes befejezése után az a feladat ál­lott a kommunista párt és a szov­jet kormány előtt, hegy minél gyor_ sabban helyreállítsa a vasútt kö le. kedést, amelyet a hitlerista rablók rendkívül nagy mértékben megron­gáltak. A háborúutáni első ötóves t.civ szerint a közlekedés helyeá'lí­tására több, mint negyven milliárd rubelt irányoztak elő. Ezáltal lehe­tővé vált, hogy gyors ütemben he'y­roállfiaák a második vágányokat, a pályaudvarokat, állomásokat ' és vasúti csomópontokat, jól megszer­vezzék a mozdony ós kocsiállomány munkáját, a jelző, és hírnd'ibercn. dezések kihasználását. A személyszállításra kényelmes, teljesen fémből készült kocsikat ál­liianak be. 1940-hez viszonyítva ug_ rásszerűen megnövekedett « régy­tengelyes vagonok száma, ami azt ere:'iményezte, hogy a teherkocsik összes teherb'róképessége több m'nt felével megnövekedett, az önműködő kapcsolással ellátott vasúti kocsik száma az egész állomány <F> szá. zalékát tette ki. Az egész gÖTdülő­ál'ományt ellátták önműködő fé­kekkel éa megkezdték a görgős­csapágyak felszerelését. A vasútépítés és pályafenntartás ogyre nagyobb mértékben ipari jel­leget ölt. A pályamunkák gépesíté­se céljából a legkülönbözőbb gépe. ket alkalma-zák: hótasztíték.vt, vil­tamosmeghaitású vágáoyíektttő és kavicsoló gépeket, fölclkotró gép ­ket, villamos és sűrített levegő meghajtású daruk; t, a sínek és talpfák rakodásához, korszerű gépe­ket a sínél: vágásához A szovjet vasúti közlekedés ki­emelkedő sikereket ért el a jelzc­és hfradóherend°zések terén is. A ! vasútvonalak önműködő térközhöz, j tosító berendezésekkel való ellátott- j sága 40 százalékkal növekedőit a ; háborúelőtti színvonalhoz viszonyít. va, a központosított diszpécser szol­gálat pedig több, mint kétszereséle nőtt. Az önműködő térküzbizwsítáa fejlődése lehetővé tette, hogy szé­les körben a-kalmazzák a vonatköz­lekedés diszpécser ellenőrzését. Az ilyen ellenőrzés esetén a diszpécser fényjelzőberendezés segítségével el­lenőrzi munkahelyén a vonatok köz­lekedését, amelyet az asztalnál álló táblán kísérhet figyelemmel. Ezen. kívül a szovjet mérnökök kidolgoz­tak és sok nagy állomáson már be ls vezették a távvezérelt váltó és állomás jelzőberendezések új rend­szerét. Ezeknél a rendszereknél a központi kapcsolólapról gombnyo­mással önműködően át lehet állítani a váltókat a szükséges helyzetbe. Sokezer kilométer hosszúságú va­sútvonalat látlak már el Tanojura szovjet mérnök önműködő vonat­megállító-berendezésével. Ezek a berendezések automatikusan megál­lítják a vonatot abban az esetben, ha a mozdonyvezető túlment a tilos jelzésen. A XIX. Pártkongresszus irányéi, vei előírják, hogy a vasút árufor­galmát 1555-re 35—40 százalékkal kell emelni 1950-hez viszonyítva. 1951—1955 közölt 60 százalékkal több másodikvágányt helyeznek üzembe, mint az előző ötéves terv­ben. két és félezer annyi új vasút­vonalat építenek, négyszer annyi villamosított vasútvonalat helyeznek üzembe. Elő van írva, hogy a vasút­vonalak további ellátása, önműködő térközbiztosító berendezésekkel és önműködő vonatmegállító bsrende. réseikkel, a távvezérelt váltóberen­dezések számának megnövelése, a központosított diszpécserszolgálat még szélesebbkörben való alkalma­zása, a kocsircndezés gépesítése és a rádió felhasználása a vonniközle­kedés és a tolatás irányítására. 1955-re lényegében véve be k?U fe­jezni a használatban lévő kocsiállo­mány automatikus kapcsolásra való átalakítását, jelentős mértékben le kell csökkenteni a kocsiforduló ide. ját és meg kell növelni a mozdo­nyok átlagos napi útját, meg kell javítani a vasúti kocsik teherbiró­' képességének kihasználását. A kommunista párt és a szovjet kormány állandóan szívén viseli a vasutasok sorsát. Ez megmutatkozik abban, hogy biztosítják a mozdony­és vonatbrigádok munkájának r.or. mális tartamú*, hogy ltenyelrr.es há­zakat építenek az úton lévő varuta­sok pihenése céljából a fordulópon­tokon hogy támogatták a vasutasok családi ház építk -írét. A vasúti dol­gozók rendelkezésére sokszáz kór­ház. szülőotthon, bölcsőde, sekezer polikü-idlka és rendelőintézet, nagy­számú szanatórium és 'rendelő áll. A Szovjetunió Közlekedésügyi Mi­nisztériumának kezeiétebei 3670 elemi, hatosztályos és középfokú va. sutasiskola. a munkásifjűság 526 esti iskolája 207 technikum én mű. szaW iskola, mozdonyvezető iskola van, amelyeikben vasutasok és gyer­mekeik tanulnak, 19*3 ban mmetösz­sze 2 vesutas főiskola vott. amely­nek falni közül évente ml "tégy EZ:' Z közlekedési mérnök k'rü: ki. Ma n Szovjetunióiban 10 vasú i főiskola é9 egv akadémia vau, amelyek éven­te mintegy négyeser mérnökit ké­peznek ki. Ragyogóan ktaojezé re juttatja a kommunista pá t és a szovjet kormány gondoskodását a vasutasokról az is. hogy felemelte nz öregségi nyugdíjat és a munka­bér után kifizetett hűségjutalmat. Sokezer vasúta dolgozó rér.ze&iilt magas korrnénykitüntetésben, 327­cn viselik a Szocialista Munka Hőse címet, 1951—1952-ben 150.en kap­tak Sztálin-díjat, n kormány körül­belül 200.000 vasutast jutalmazott érdemrandskkel és érdemérmekkel,

Next

/
Thumbnails
Contents