Délmagyarország, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-07 / 184. szám

PÉNTEK. 1953 AUGUSZTUS 7. A Karlócai-brigád készül a HL Vasutas Napra Ctogecl Állomás Rendező Pá­lyaudvar kétemeletes épü­lete előtt felsorakoztak a tolató­btigádok. Mészáros József sztahá­novista brigádvezető átadja. Karló­cai Sándor sztahánovista brigád­vezető pedig átveszi a szolgálatot, ök állnak a két sor élén, előttük Török Zoltán főnökhelyettes eliga­zítást tort. Mindennapos jelenség ez a ren­dezőn. Az épület körül virágoskert díszlik, hosszú, magasbanyúló jegc­ayefák hajladoznak s lent a vas­úti töltés előtt Alsóváros házainak fehér falaira veti sugarát a dél­utáni nap. Nem messze legelő, a tehéncsorda éppen hazafelé indul. A vágányokon mindenfelé teher­kocsik állnate, amelyekből a sze­relvényeket kell összeállítani még a késő déiután és az éjtszaka fo­lyamán. Szeged Rendezőről éjjel­nappal indulnak a tehervonatok, viszik n. frissen őrölt gabonát, gyü­mölcsét, zöldséget, faárut, minden­féle dolgot az ország különböző ré­szébe. Az időben való indulás és érkezés érdekében ezernyi felada­tat — sokszor igen veszélyes hely­zetben — kell megoldaniok külö­nösen a tolatóknak.,, A 20 egyenruhás vasutas figyel­mesen hallgatta a havi értékelést. Az előző 10 napban a Karlócai bri­gád lett az első, most Mészárosék lettek megdicsérve. A Karlócai túr tasgjai a sorban — így hívják a vasutasok a tolató brigádot — fél szemmel egymásra pillantottak: "•Hát csak nem hagyjuk magun­kat?!* (Egyébként Mészáros Karló­cai tanítványa). Az eligazításnak vége volt pont­ban délután 17 órakor: Karlocaiék átvették a szolgálatot. A brigádve­zető már 16 órakor kint volt a pá­lyaudvaron, tanulmányozni a hely­zetet: melyik kocsi hol áll, melyik vágányon, hová vannak irányítva, miképpen lenne legalkalmasabb az egyirányba haladó kocsikat össze­állítani, hogy az úton a különböző állomásokon hátulról egymásután sorba gyorsan leakaszthatok legye­nek, stb. Mindezt megbeszélte Mé­száros Józseffel s az eligazítás után rövid időre összejött a bri­gád. Haditanácsot tartottak. I" ekvinczki tolatóvezető cso­portja a 8468 számú szerel­vényt állítja össze, hasonlóképpen Weiglinger Ferencék is. Ez megy Hódmezővásárhely, Földeák, Makó, Csanád felé, majd Újszegedre kör­be s aztán vissza. Indulása hét óra­kor lesz. Utána a 799-est és a 777-est kell összeállítani. A 799-es Ceglédre, a 777-es Szolnokra indul. A kocsik a következő vágányokon vannak:... — adta ki az utasítást Karlócai kocsimester. A tolatócsoportok szérebbentek kis vörös zászlókkal a kezükben s megkezdték a munkát. Bárkányi Terézia kocsifelíró ügyeskedett a vágányok között, írta fel a kocsik oldalán rácsozott ke­retben elhelyezett bárcákról a jel­zéseket. Molnár Erzsi tanuló se­gédkezett néki. Már teljesen rend­szerré vált a síktolatás szovjet módszere. Egymásután gurultak a kocsik — szabadon a különböző vágányokon. Már megelőzőleg a kocsisorból kikapcsolták, a moz­dony megtolta, majd leállt és sza­badon futott a lekapcsolt kocsi a kijelölt helyre. Közben pontosan állították a váltókat. Ezt hívják síktolatásnak. Az egyik ilyen sza­badon futó kocsi mellett Bubori Antal szaladt. A kocsinak nem volt féke — kézzel húzta vissza, hogy megálljon. — Miért nem használsz fékdo­rongot? — figyelmeztették s pár perc múlva már fékdoronggal a kezében tűnt fel egy másik vágá­nyon. Mindkét tolató mozdonyra akasztott kocsik elején egy-egy vas­utas integetett a mozdonyvezetőnek piros zászlóval: Dunai István és Négyökrű József kocsirendezők. 8—10 kocsiból álló szerelvényt tol­tak rá egy másikra. Már majdnem összeért a két kocsi vége, amikor egyik is, másik is a két ütköző közé ugrott,.. összekapcsolták s mosolyogva bújtak ki alóla. Meg­szokták már az ilyen veszélyes helyzeteket, csak a cél a fontos: minél hamarabb összeállítani a te­hervonatot. A forgalmista feltartotta a zöld indítójelző táblát. 12 perccel hamarabb indulhatott a 8468-as sz. tehervonat — a Karlócai brigád pontos, gyors munkája nyomán. Mert a tehervonatnál az a cél, hogy a kitűzött idő előtt induljon. Ha csak 10 percet késik, akkor már a késés végigkíséri egész út­ján a tehervonatot, sőt egyre foko­zódik. Már a 799-est és a 777-est állí­tották össze. Igaz, csak 21 óra kö­rül indulnak, de hátha addig be­fut egy érkező szerelvény, amire nem számítanak s akkor sürgősen "szét kell dobni* a szerelvényt, to­latni a kocsikat előre-hátra, hogy ismét sorrendben összeállítsák és indulhat a szerelvény további út­jára. Nem akarnak elmaradni — a Harmadik Vasutas Napra készül­nek. Közben az irodában összejöttek a három túr brigádvezetői, az előző 'túr tolatásvezetői, hogy 'értékeljék az eddigi munkájukat, megbeszél­jék a további feladatokat, átadják egymásnak a munkamódszereket, megbeszéljék, hogy egyes túrokból melyik tolatásvezetőt cserélik ki. hogy jól összeszokott csoportokkal készüljenek fel az őszi csúcsforga­lomra. Mert ez is igen sokszor na­pirenden van. A hibákat is felvetik — például a MEZ(SKER felé, amely az utolsó pillanatban, amikor már a szerelvények össze vannak állít­va, változtat az egyes kocsik út­irányán, vagyis akadályozza a pon­tos indulást — a fűtőházat is bí­rálták, mert a tolatógépeket, a mozdonyokat időre nem mindig hozzák rendbe ... t^jfél előtt nem jött semmiféle nem várt feladat, úgy lát­szott, hogy >'Síma« éjtszaka lesz. A tervezett valamennyi tehervonatot határidőre összeállították s elin­dították. Bán Béla szolgálatvezető jól segített a brigádnak. Karlócai­nak volt ideje kicsit elgondol­kozni. Most is vasutasnapra készül­nek, mint 1951-ben, amikor először ünnepelte, az ország a vasutasok napját s ő sztahánovista kitünte­tésben részesült. Ugyanakkor Cseh­szlovákiában is volt üdülni. Régen végzi már ezt a munkát, de ilyen megbecsülésben, mint ma, soha nem részesültek a vasutasok. 2 óra után egymást követve fu­tottak be érkező szerelvények. Egy Rókusról, egy a Tisza-pályaud­varról, aztán kettő Ceglédről, egy pedig Vásárhelyről érkezett. A sö­tétben vasutaslámpák villantak mindenfelé, mint megannyi szent­jánosbogarak. Ilyenkor a sötétben nehezebb a munka, mert nappal még krétával ráírja Karlócai elv­társ a kocsik oldalára, hogy hova megy s az jól látható, gyorsan ha­ladnak. De most bogarászni a cé­dulákat, pontosan vigyázni a vál­tók állítására, több mint 200 ko­csit tolatni, elkerülni a balesetet, időre készen lenni — nem kis fel­adat. Két nagy tehervonatnak 4 órakor, egyenek pedig 5 órakor kellett indulnia. Keményen dolgo­zott a Karlócai brigád. Tjtél ötkor, amikor befejezték a munkát, üres volt a pálya­udvar. Időben összeállították, elin­dították a tehervonatokat. 100 szá­zalékra teljesítették az indulási tervet és 104-re a fajlagos kocsi­mozgatási tervüket és még azt mondják, hogy ennél sokkal többre képesek. Így készül a Harmadik Vasutas Napra, Alkotmányunk ünnepére tett felajánlásuk teljesítésére a Karlócai brigád. Markovits Tibor Pártunk és kormányzatunk egyre nagyobb gondot fordít a megron­gált lakások helyreállítására, új lakások, orvosi rendelők, bölcső­dék, különböző szociális intézmé­nyek építésére, megjavítására. Az elmúlt hónapokban Szegeden több romlakást hoztak rendbe a Cson­grádmegyei Tatarozó Vállalat dol­gozói. Határidő előtt készen is let­tek a lakások, de most már a ha­táridő is lejárt és egyes lakások­ban a parkettszegélyt, az ablakrol­lókat, cserépkályhákban a tűzrá­csot, a padlásokon a tapasztást még mindig nem készítették cl, holott erre a vállalat kötelezettsé­get vállalt. Van olyan lakás, ahol még a tűzhelyet sem szerelték be. A Gyermek Foliklinikában — amelyet rendeltetésének már régen átadtak — nincsenek cserépkály­hák, vagyis a Csongrádmegyei Ta­tarozó Vállalat mindezideig nem készítette el. A röntgen-szoba elsö­tétítő vászonredőnyét sem szerel­ték még fel és még több apró hiba van a felsorolt építkezéseken. Az új, szép lakásokba beköltözött dol­gozók, a Gyermek Poliklinika ve­zetői, a Földműves-utcai körzeti or­vosi rendelő vezetője joggal pa­naszkodik a Csongrádmegyei Tata­rozó Vállalatra és hívja fel élesen figyelmüket a hibák, hiányosságok pótlására. Ahogy a Béke-telepi böl­csődét kifogástalanul rendbe hoz­ták. kérik, hogy ezeket a munká­latokat a legsürgősebben fejez­zék be. Az ország legkiválóbb mozdonyvezetője Vaszilij Kuznyecov, a Belorusss úasútigazgalósáq mologyecsnoi fű­tőházának mozdoni/vezetője soron­lévő útjára készült. A készülő, dés közben érkezett a fűtőház ügyeletese. A menetlevéllel együtt *ay táviratot is mrűjtotl át Kuzr nyecovnak. A táviratban az állt, hogy Vaszilij Kuznyecov megkapta ,/4 Szovjetunió vasúthálózatának legkiválóbb mozdonyvezetője" cí­met. 'Amikor dolgozótársai megtudták ezt. lelkesen ünnepelték. Büszkék •voltak Kuznyecov elvtársra, aki már negyedszer nyerte el ezt a megtisztelő címet. A baráti jókí­vánságokra Kuznyecov csak eny­nyit mondott: — Ezentúl még jobban dolgozom! ... A mologyecsnoi állomás egyik vágányán szokatlanul hosszú, túl­súlyos szerelvény áll indulásra kér szen. — K> továbbítja ezt a szerel­vényt? — kérdezi Pavel Szudrtyi­kov, a vonalfőnökség ügyeletese. — Kuznyecov mozdonyvezető — válaszol Lcgcsun, az állomás for­galomirányítója. — Jól van. Indítsa el — hangzik a válasz. ... Robog a vonat az a'/l pályán Szettet és cfir.jat, fémet és fát, gé­peket és építőanyagokat szállít — mindazt, amit a szovjet nép lelkes munkájával alkot• Amikor az egyes állomá ok ügyeletesei meghallják a közeledő tehervonat zakai'o'.ását, rendszerint azt mondják. — Csak Kuznyecov lehet. így csak ö vezet. A diszpécser menetábráján csak­nem, egyenes vonal jelzi a szerel­vény haladását. A vonat már ere­szen közel van a rajzpapiroson jel­zet'l célállomáshoz. — Igazi mester — mondja Alak. szandr Rasztorgujev mozdonyirár nyíló elragadtatással. — Mekkora időnyereséggel érkezik! Kuznyecov mozdonya nem sokáig vesztegelt oz állomáson. A moz­dony kiszerelését- sokkal gyorsab­ban végezték, mint ahogyan ezt a norma előírja. A mozdonyvezető most olyan sze­relvénnyel indult visszafelé, mely. nek súlya sokkal meghaladta, .7 súlynormát. Amikor a diszpécserek meghallották ezt, feszült figyelem­mel kísérték a szerelvény útját. Minden rendben ment. A gőzfej­lesztés jó volt, az emelkedőket jól vette a mozdony. Vaszilij Kuznye­covot Kascsavcev mozdonyvezető váltjai fel. Kuznyecov már út­közben előkészítette a mozdonyt, hogy Kascsavcevnek ne kelljen hosz. szú ideig az állomáson állni. Kuznyecov irányvonala, mint rendesen, most is nagy időnyere­séggel érkezeti a célállomásra. Az egész vonatszemébjzet összegyűlt az újabb útra induló mozdony mel. lelt. Kuznyecov helyét a mozdony szabályozójának váltótársa. fog­lalta ét. A fával megrakott vonat elindult, s gyorsan fokozta sebességét. El­maradtak az állomás utolsó épü­letei is. A vonat nagy sebességgel haladt a szabad pályán. A fűtőház „harci röplapot'' adott ki. Ez hírt adott arról « kiváló eredményről, amelyei Kuznyecov és váltótársai: Kascsavcev és Al~ johin mozdonyvezetők elértek, A mozdony 24 óra alatt többszörösét tette meg annak az útnak, melyet a norma, előirányzott! Vaszilij Knznyecovot úgy isme. rik a mologyeesnoi fűtőházban, mint kiválóan szakképzett gépészt. a túlsúlyos vonatok ügyes von­tatóját, mint olyan embert, ukinek kimeríthetetlen az alkotó kezdemé­nyezése. Sok jót mondanak róla. Kuznyecov és a többiek kiváló mozdonyvezető, kezdeményezője a fűtőházban széles körben elterjedt ötszázkilométeres és a 2000 forr nás.mozgalomnak. Amikor mozdo­nya egy nap 600 kilométert tett meg, Kuznyecov mozdonyvezető szerényen ezt mondta: — Szép, de ez korántsem csúcs­teljesítmény! Az ország legkiválóbb mozdony­vezetője fáradhatatlanul tör újabb győzelmek felé. Szoros kapcsola­tot teremtett a forgalomirányítók­kal, s így rendszeresen szabad pá. lyát kap. Szerelvénye rendszerint megállás nélkül robog a célállo­más felé. A kiváló mozdonyvezető a mori donyszemélyzet egyik gyűlésén ezt mondta: — .4. Kommunista Párt XIX. kongresszusán elfogadott irányel­vek rámutatnak annak sziilcséges­ségére, hogy ügycsen használjuk ki a tartalékolhat, időt és pénzt tálca, rítsunk meg az állam számára. Mindent megteszünk, hogy a tarta­lékokat teljesen kihasználjuk így gondolkozik Kuznyecov és így gondolkozik sok vasüfastársa. A Kommunista Párt kiváló tulaj­donságokat fejlesztett ki a szov­jet emberekben. A Kommu/'.'sia Párt tanította meg Kuznyecovot is arra, hogy érdeklődéssel figyeljen fel minden újra, mindenre, ami nz országban haladást jelent. Segít­ségére volt abban is, hogy a Szov­jetunió vasúthálózatának legjobb mozdonyvezetői sorába kerüljön. I. Kőzik Nagyobb megbecsülést a telepi iskolák igazgatójának AZ OSZTROVSZKIJ-UTCAI álta­lános iskolában a folyosó végén sze­rény tábla fehérlik az egyik eldu­gott ajtón: „Telepi általános isko­lák igazgatósága". Ide jut el hosszú keresgélés után aki Hódi Győző elv. társsal, az iskolák igazgatójával be­szélni okar. Az ajtón belépve sivár kép fogad. A kamraszerű kis helyiség, — mert szobának nem nevezhető — mintegy dokumentálja Nagy Imre elvtársnak parlamenti beszédében elhangzott, az általános iskolák elhanyagoltsá­gáról szóló megállapításait. Nem lehet azt állítani, hogy lehetetlen benne dolgozni. Már van füttiető káiyha, ami eddig nem volt, van íróasztal, sőt írógép is. Az írógép már második. Néhány tíz évvel ez­előtti típus, az azért jó, mert az elődje időszámítás előtti volt. a munkavégzés feltételei tehát lénye­gében meg vannak. De az igazgatói iroda semmiképpen sem méltó a nevéhez. És ez nem Hódi elvtárs hi­bája. Mégha a mostani silány és hiányos felszerelés, bútorzat he­lyett jnhír állana is rendelkezésére, akkor sem változna az iroda képe. A HIBA KEZDETE az, hogy a Tanács oktátáá osztálya ebbe a kis lyukba dugta el a telepi iskolák igazgatóságát. A helyiség valamikor kamra, vagy egyéb hasonló lehetett, ezt bizonyítja a cementpadlózat. Az oktatási osztályon elfeledkeztek ta. tán arról, hogy ebben, az irodának kinevezett szűk odúban értékes, a munkáját jól végző ember dolgozik. Hódi elvtárs a legutóbbi Pedagógus Napon kiváló munkájáért 800 fo. rint jütalmat kapott. Maga az okta­tási osztály is elismeréssel beszél róla mindig. Lelkes, lelkiismeretes munkavégzése mellett végtelenül szerény ember s ez némiképp hibája is. Hiba, mert nem emel szót a hiá­nyosságok ellen, jelenleg a saját ér. dekéban is A KOPAÜLÓS, sivár helyiség nem az egyetlen, ami próbára teszi Hódi elvtársat. Munkájával együtt jár, hogy gyakran kilátogasson az isko­lákba, amelyek átlagosan több kilo­méter távolságra vannak Szegedtől. Az utat saját kerékpárján kell meg­tennie. S bebizonyosodott, hogy az ember erűsebb, mint a gép. A ke­jrékpármár többízben generál javítás­ira szorult —az igazgató elvtárs saját költségén — de Hódi elvtárs mun. kakedve. hivatásszeretete ntm csök­ken a nehézségek ellenére sem. Na­gyon szerett hivatását. Fel sem me. íül benne az a gondolat, hogy nem kapja meg az őt megillető megbe­csülést. Pedig ez vitathatatlan tény. Vájjon nem akadina egész Szegeden egy szoba ehelyett a kamra he­lyett? S ha már az iskoláitól mesz­i sze van, s azokkal telefon és hiva­talsegéd híján csak úgy tud érint, kezni, ha maga megy kl hozzájuk, nem lehetáe-e legalább a Tanácsa hoz közelebb? Gyakran adódik el. intézni való ügye az oktatási osztá­lyon, szükséges lenne, hogy közel­eső iskolában kapjon elhelyezést. A távolságok szabadidejének értékes perceit rabolják meg. Hódi elvtárs a Főiskola levelező hallgatója, most a napokban vizsgázott éppen, jeles eredménnyel. Ez is megfeszített szorgalmát, kitartó akaratát, lendü­letét bizonyítja « azt. hogy a támo­gatást fokozottan megérdemli. HELYES LENNE a lehető leg­sürgősebb intézkedés az oktatási osztály részéről, hogy a telepi isko­lák igazgatója új irodát kapjon. Olyat, amely méltó az iskolákhoz és tükrözi az értelmiségi munka ilyen fontos területén munkát végző em­bernek a megillető megbecsülését. Cs. M. fl beadás gyors teljesítésével segítse parasztságunk a kormányprogramm mielőbbi megvalósulását A dolgozók jólétének emelését szolgáló új kormányprogramm mi­előbbi megvalósításának egyik dön­tő feltétele a gabona gyors beadá­sa. Tehát dolgozó parasztságunkul is függ az, hogy az általuk is várt életszínvonalemetlkedés milyen ütem­ben fog megvalósulni. Éppen ezért, dolgozó parasztságunknak első és legfontosabb feladata ezekben a na­pokban az, hogy nem hallgatva a kulákság, a klerikális reakció, az ellenség hangjára, teljesítse mara. déktalanul a dolgozó nép államával szembeni kötelezettségét Ezen a te­rületen még sok a tennivaló. Ha a legutóbbi értékelést vesszük figye­lembe, megállapíthatjuk, hogy a pa­rasztság búzabéadását eddig 30,6, rozsbeadását 46,8, árpabeadását 58, zabbeadását pedig mindössze 14,3 százalékra teljesítette. Dolgozó pa­rasztjaink jórésze természetesen igyekszik mielőbb eleget tenni be­adási kötelezettségének, die a kulák, ság spekulál, még mindég szabo­tálja begyűjtési tervünk mielőbbi teljesítésé4. A kulákok között számosan vannak olyanok, akik már né­hány napja elcsépelték a gabo­nájukat cs még mindég nem gondoltak arra, hogy teljesíteni kell az állammal szembeni tar­tozásukat. Ilyen a többi között Babarczi Antal alsóvárosi kulák, akinek gabonáját már régen hombárba hordták, de mindezideig egyetlen szem gabonát sem adott be. Hiányosságok mutatkoznak a be­adás más területén is. Addig, amíg a termelők jórésze a harmadik ne­gyedévre szóló baromfibeadási kö­telezettségének 102.4 százalékban tett eleget, tojásbeadásukat 78,5, sertésbeadásukat csak 8,9, mnrhn. beadásuikat 44,1, tejbeadásukat 76,4 százalékra teljesítették. Ha ezeket a számokat vizsgáljuk, megállapíthat* juk, hogy amíg a becsületes dolgozó kis- és középparasztok baromfibe­adásuknak 110.7 százalékban (ettek eleget, a kulákok csak 87 százalék­ra teljesítettek beadásukat. Ugyan­ilyen különbség van a tojásbeadás­nál is, mert a dolgozó parasztok 83,8 százalókban teljesítették be­adási kötelezettségüket, a kulákok viszont csak 38,8 százalékban tettek eleget tojásbeadásuknak a harmadik negyedévben. A begyűjtés jelenlegi állású — ha a cél, a kormányprogramm megvalósításának tükrében néz. zük — nem kielégítő. Ezért dol­gozó parasztságunk az eddigi­nél gyorsabb ütemben becsüle­tesen tegyen eleget beadási kö­telezettségének és ne hunyjanak szemet a kulákok spekulációs üzelmei felett. Leplezzék le rendíthetetlenül a be­adási tervünk teljesítését szabotáló kulákokat. lássák meg bennük a dolgozó nép ellenségét, s küzdjenek keményebben a kormányprogramm megvalósításáért. Segítsék a beadási terv teljesíté­sét a parasztlakta területek párt­szervezetei is. A népnevelők jó munkával járuljanak hozzá ahhoz, hogy városunk területéin a cséplés befejezésével egyidőbon, dolgozó pa­rasztjaink teljesíisék a beadásukat. Végezzen lelkiismeretes munkál a Csongrádmegyei Tatarozó Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents