Délmagyarország, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-07 / 184. szám

4 PÉNTEK, 1953 AUGUSZTUS 7. Hazug prédikátorok, dologkerülők lámadlak az ásotthalmi Szabadságharcos tsz ellen A dolgozó parasztok boldogulásá­nak, jobb, emberibb életének meg­átalkodott ellenségei ismét rom­bolni, pusztítani akarlak. Az ásott­halmi Szabadságharcos termelőszö­vetkezetben — amely megyénk leg­nagyobb termelőszövetkezete — már a megalakulástól kezdve bom­lasztani kezdtek a beférkőzött ku­lákok és azok minden rendű és rangú ügynökei. A kulákokat a tag­ság összefogásának eredményekép­pen már kisöpörték a termelőszö­vetkezetből, azonban ügynökeik bennmaradtak. Ezek az elemek egyetlen pillanatra sem mondtak le arról, hogy a szövetkezetbe tömö­rült, a nagyüzemi gazdálkodás út­ján mindjobban boldoguló dolgozó parasztok ellen törjenek. Ásotthalom közvetlenül a fa­siszta Tito-határ mentén fekszik és nem véletlen, hogy az ellenséges elemek éppen ezen a területen pró­bálták kártevő munkájukat elvé­gezni. Börcsök János methodista prédikátor előre megfontoltan, alattomos módon próbálta megbontani a munkafe­gyelmet és végső fokon az volt a célja, hogy a termelőszövetkezetet felbomlassza. Börcsök János, aki soha életében nem szeretett dol­gozni, tudatosan félremagyarázta a párt politikáját, a kormány pro­grammját. Rákosi Mátyás és Nagy Imre elvtársak világosan megmon­dották, hogy a termelőszövetkeze­tekből a gazdasági év végéig sen­kinek sem lehet kilépnie, mert ez megzavarná a terménybetakarítás és a begyűjtés nagy munkáját. Ez pedig nemcsak a népgazdaságnak okezna kárt, hanem maguknak a termelőszövetkezeteknek is. Ennek ellenére Börcsök János és közvetlen cinkostársai az elmúlt hónapban fokozott aktivitással buj­togatták a szövetkezet tagjait, hogy bomlasszák fel szövetkezetüket. Legelőször az olyan hangoskodó­kon és elégedetlenkedőkön kezd­ték, mint Turu Mihály, Dunai Papp István és még néhányan. De aljas céljaik elérése érdekében szí­vesci#felvették a kapcsolatot Czön­dör Pálné kulákasszonnyal is, aki­nek még sikerült bonnmaradnia a szövetkezetben. A methodista szekta — amelynek főkolomposai Ameri­kában tömik zsebeiket a dolgozók félrevezetéséből — azt hirdeti: a dolgozó emberek önmaguktól való felemelkedése teljesen lehetetlen. Ezt prédikálta tehát Börcsök Já­nos feleségével, unokahúgával Koncz Józsefnéval és Rozsnyai Györgynével együtt. Burkoltan ugyan, de benne foglaltatott dog­májukban: a tsz-tagok hiába ipar­kodnak, úgy sem tudnak maguk­nak boldogabb életet biztosítani Ncha a tagság legnagyobb része nem hitt ebben az "istenes* mesé­ben, az utóbbi időben mégis la­zulni kezdett a munkafegyelem. Július derekán a rémhírterjesz­tés eszközéhez folyamodott Börcsök János és famíliája. Belesugdosták a hiszékenyek fülébe, hogy aki jú­lius 20-ig nem lép ki a termelőszö­vetkezetből, az későbben ezt nem teheti meg. Azt akarta, hogy a megye legnagyobb termelőszövet­kezete bomolják fel és ő majd a legjobb minőségű betagositott közös földből kikanyarít magának egy szép darabot. Ügy gondolta, hogy neki joga lesz ehhez, hiszen az egész felbomlás »az ő műve*. Unokahúgát, Koncz Józsefnét megbízta azzal, hogy aláírásokat gyűjtsön a cséplés legnagyobb munkájában. Fenyegetéssel, név­aláíráshamisítással elérték; első­sorban azok közül, akiknek nem füllöt fogukhoz a munka, mintegy 50-en aláírták az ívet, hogy ők kl akarnak lépni a szövetkezetből. Az ívnek még a tagság hat százaléka sem írt alá. Bénák Antal, a tsz el­nöke tisztában volt azzal, hogy a szövetkezet tagjainak túlnyomó többsége nem szándékozik kilépni, sőt hajlandók megvédeni a szö­vetkezetet mindenféle támadástól. Ugyanezt tudta azonban az ellen­ség is. Szűcs Gézánét és többi társait, akik nem voltak hajlandó aláírni az ívet és kijelentették, hogy ők szilárdan kitartanak a párt mu­tatta úton, Börcsök azzal ijeszt­gette őket: Nem kaptok semmit, meghaltok éhen*. Koncz Józsefné megfenyegette Barna Andrásnét, aki szintén nem volt hajlandó alá­írni semminek: "Nem írtál alá, pi­szok kommunista, de találkoznunk még!* Vőneki Józsefné, Tóth And­í ás és felesége, Vér András és még jónéhány dolgozó nevét Börcsökék saját maguk hamisították alá. Czöndör Pálné kulákasszony eköz­ben szintén igyekezett megfélemlí­teni a szorgalmasan dolgozó tago­kat, amikor azt mondogatta: "Nem­sokára visszajönnek a többi kulá­kok is, de próbálja csak akkor va­laki azt mondani, hogy kulákok*. Ilyen és ehhez hasonló eszközök­kel sikerült Börcsök Jánosnak a Vezér-tanyán összehozni egy jelen­téktelen gyűlést. A gyűlésen azon­ban legtöbben olyanok voltak, akik­nek fogalmuk sem volt arról, hogy miért hívták össze őket. Legtöbb­jük nyíltan megmondotta: nem he­lyeslik ilyen szorgos munkaidőben a gyűlésezést, mert most minden­nél fontosabb a cséplés és a be­gyűjtés gyors befejezése. Bénák Antal tsz-elnck természetesen tu­domást szerzett az összejövetelről és azonnal megjelent, hogy ott le­leplezze az ellenséget. Csakhogy akkorára már Börcsök János veze­tésével a munkakerülők alaposan felpaprikázták a hangulatot és az elnök, akit többször lecsirkefogóz­tak, munkakerülőnek neveztek, alig tudott szóhoz jutni. Ráadásul Bör­csök János — amikor a legnagyobb volt a lárma — eltűnt. Azt gon­dolta: a hangoskodók majd megve­rik a tsz elnökét és így kikénysze­rítik tőle a kilépési nyilatkozatok kiadását. Bénák elvtársat azonban nem olyan fából faragták, aki megijed a nehézségektől. A szövetkezethez hű tagok segítségével leleplezte az el­lenséget. Szűcs Géza például hal­lotta, amikor nemrégen azzal dicse­kedett Börcsök János: "Az én há­tamon még nem volt permetező, nem is arattam, nem is kapáltam életemben soha. Remélem, megse­gít az isten, megváltozik a helyzet és nem kell dolgoznom*. A becsületes tagok, a szorgalmas dolgozók nagy többségének bátor helytállásán megtört és csúfos kudarcot vallolt az ellenség ügynökeinek kártevő kísérlete. Teljes egészében leleple­ződtek azok, akik a termelőszövet­kezetben is a mások munkájából akartak könnyen élni. Börcsök Já­nosnak, Koncz Józsefnénak, Rozs­nyai Györgynének alig van néhány munkaegysége, Czöndör Pálné ku­lákasszony pedig egyáltalán nem vett részt a közös munkában. A tagság gyűlölettel fordult szembe ezekkel a mindenre elszánt alakok­kal, akik miatt a legnagyobb do­logidőben összesen mintegy 3000 munkaegységkiesés történt. Börcsök János és klikkje ellen a termelőszövetkezeti mozgalom el­leni izgatás bűntette miatt emelt vádat a megyei államügyészség el­nöke és rövidesen megkapják meg­érdemelt büntetésüket. A Szabad­ságharcos-tsz tagjainak azonban le kell vonniok az eseményekből a tanulságokat, hogy a jövőben sem­miféle ellenséges mesterkedés ne zavarhassa boldogulásukat. Erősíteniök kell a pártszervezetet, mert lényegében a pártszervezet gyengesége miatt tudott kártékony­kodni az ellenség. Meg kell érle­niök, hogy erős pártszervezet nél­kül, állandó és személyhez szóló politikai felvilágosító munka nél­kül lényegében kaput nyitnak az osztályellenségnek. Most arra kell törekedniük, hogy az elmulasztott, aranyat érő munkaórákat fokozot­tabb szorgalommal, a munkafegye­lem még szilárdabbá tételével mi­előbb pótolják és a gazdasági év végén több jövedelmet osszanak szét munkaegységenként. Értesítjük az alapszervezetek pro. yagandistáit, hogy a nyári elöké. szítő anyaga megérkezett. Kérjük a legsürgősebben vegyék át a Párt. oktatók Házában. Holnap délig lesz nyitva a nasv érdeklődéssel látogatott „Keszleirendezésí her kiállítás Négy napja van nyitva az MSZT az, hogy még mindég vannak Horváth Mihály-n'cai székházában o forgóeszköz csökkentést elősegítő ,,Ivészietrendezési hét" kiálli'ása. A megnyitás óta igen nagy ér­deklődés nyilvánul meg a kiáhítás iránt, hisz Rt olyan árut és anya. got lehet vásrolni, amit sok utón. járással lehet beszerezni. Évekig ül_ tek ezeken az árukon az üzemek­ben és csak a m nisztertanács for. góeszközök csökkentéséi előíró ha­tározatára kerültek napfényre az eddig elfekvő készletek. Eddig 130 vállalat és szövet­kezet vásárolt cs 400 ezer fo­rint értékű anyag és árú ko_ riili he n kiállítás útján nem­zetgazdaságunk vérkeringésébe, A kiállítás hatalmas anyagából ed­dig 000 'étel cserélt gazdát. Az eddigi tapasztalatok azt mu­latják. hogy az ipari vállalatok és a kisipari termelőszövetkezet egy része kihasználta a kiállítás áltai nyújtott tehetőségeket. H;ányosság 1 haton délig lesz nyitva. Uj szovjet filmeket mulatlak be a filmpropagandistáknak bő. ségesen olyan eladatlan áruk, atne. Iveket a ruházati, fémipari szövet. kezetek és főleg a kereskede-Rii vállalatoknak nagy szolgálatot ten­nének. Nagymennyiségű olyan áru min­tája van a k'állításon, mint például kii'ünbüző cérnák, fit r.a'uk, gombok, cipőipari segéd, anyagok, műszaki szövetek, ponyvák, kenderzsineg, villa­mossági anyagok, vegyi és tó­mfíő apyagok, ékvxfjuk és vaég sok o'yan anyag, amelyekre az iparnak is dolgozóknak s*ük_ sége ven. A kereskedelmi vállalatok és a kisipari termelőszövelkezetek eddig nem tanúsítottak megfelelő érdek­lődésit g nemzetgazdaságunk szent, pontjából fontos k"állítá» Iránt, ame.v pedig segíti az ő munkáju­kat is. A „Készletaendezési Hét'' szom. A Közönségszervező Jroda az üze­mek, vállalatok filmpropagandistái számára külön bemutatja ezentúl n műsorra kerülő új filmeket, jóval mielőtt a közönség számára vetíteni kezdik. így azok jobban tudják majd tájékoztatni a dolgozókat, si­keresebb lesz a szervezés. Az első bemutató már meg is volt. Két új színes szovjet fitmet néztek meg a filmpropagandisták. „A boldogság madara" című színpom­pás, pazar kiállítású éa rendezésű mesefilmet és .tAz óceán jegén" cí­mű természettudományos filmalko­tást., A vetítés után rövid megbe. Bzélésre ül'tek össze a meghívottak. Felszólalásaik azt mulatták, hogy mindkét filmnek nagy sikert jósol* nak, de különösen kiemelkedőnek tartják „Az óceán jegén" című fil­met. A film méltán kapja a sok elis­merést. Az Északi Jeges-tenger ál- I a valóban lat- és növényvilágát mutatja te | művet eddig még sohasem látott tökéletes, séggel. Megismerheti a néző a ten­gerfenék titkait, a jégsivalag, az úszó jégtáblák lakóinak küzdelmes életét; a fókákat, jegesmedvéket, rozmárokat, s a parti sziklákon fészkelő sokféle madarat Két teljes évig készüli a film a messzi északon. A tenger mélyebe óriási búvárharanggal száMíak le a fáradhatatlan operatőrök. Hetekig kuporoglak gépükkel együtt álcázó fehér lepelbe takarva a jegesmed­vék tanyája körül, hogy meglessék és megörökítsék a kis jegosmedve­bocs első lépéseit. Fáradságos mun. kájuk eredményeként művészi fs tudományos szempontból is kiemel­kedő alkotás jött létre. A film Sztá­lin.díjat kapott, igen nagy sikerrel vetítették a Szovjetunióban. A szegedi közönség az elkövetke­ző hetekben nézheti majd meg ezt nagy élményt jelentő Ma vidám-est a szabadtéri színpadon Augusztus 10-én megkezdik az üzemekben a III. Békekölcsön kötvények kiosztását 10 hónappal ezelőtt a miniszter­tanács felhívására dolgozó népünk egységesen vett részt a béketábor erősítését, népgazdaságunk fejlesz­tését előmozdíto III. békekölcsön jegyzésében. Hárommillió 154 ezer 627 dolgozó egymilliárd 752 millió 683 ezer 200 forintot jegyzett. A III. Békekölcsönnél nz egész kötvény' az eddigitől eltérően n0m 200 forint, hanem 100 forint név­értékű. A 100 forint név­értékű címleteken kívül kibocsá­tásra kerülnek 500 és 200 forintos ötszörös, Illetve kétszeres címletek, vn'amint 50 és 25 forintas tóredík­címlelck is. A többszörös címleiek érteküknek megfelelően 5, illetve két kölvónyszámmal rendelkeznek s így öttzörös, illetve kétszeres eséllyel vesznek részt a sorsolásban. A to­rod íkcímletekct nz eddigi módszer hez hasonlóan A, B, illetve A, B, C. D betűvel jelölték meg. Ebben a hónapban fizették be a részletjegyzők a III. Békekölcsön utolsó részletét. Az Országos Ta­karékpénztar augusztus 10-én ünne­pélyes keretek között kezdi meg a kötvények kiosztását. 200 kg-os MAZSAT keverünk meg­vételre. Átvevő: É. M 65/1. Építő­ipari Vállalat. Klauzál tér 3. Anyag­osztdly. I ELADOK" lakatos ée aszalós szerszá­mok. fürdőkád. Peiőfi telep 57. u. 1234 szám. 350 TRIUMPH, 100<w Sachs motor kerékpár eladó. Katona u. 11. KÉT parkettás szoba, mellékhelyisé­gekkel térttéeoel átadó. Tombácz, Dózsa György u. 16/b. Kizárólag * labdarugó mérkőzésekre tippelhet nz e heti TOTÓ-szelvényen! A 31. heti Totóeredmények: 12 találat = 3950.— Ft 11 találat = 207— Ft 10 találat = 38 — Ft orszáq 11—14, IDOJARASJELENTES Várható Időjárás póntek estiq: Ke­vesebb helyen eső. Mérsékeli, időn­ként élénkebb északnyugati, észa­ki szél A hűvös idd tovább tart. Várható hőmér­sékleti értékek az területére: Pénteken rpqqel délben 20-23 fok között. MOZI Emberrablók (augusztus Csl|laqok viláqa. é|et (au­Ma este nyolc órakor az újszegedi szabadién színpadon „Ne játaz ia tűzzel" vidám, zenéa éneikes műsor lesz az Országos Tűzoltó Egyesület helyi csoportja rendezésében Fel­lépnek: Tolnay Klári, Gózon Gyu­la, Palócz László, Csák Húgó, Gye. nea Mttgdtt, Darás István, Alex bű­vész. Konferál: Kállai István író. SPORT l asárnap vasutas sportnap Stégeden Szabadság: 19-lg). Vörös Csilláig: (augusztus 9 tg). Fáklya. Dalolva szép gusztus 8-ig). Az előadások kezdete, háromnegyed 6 és 8: a Fáklya-mozi második elő­adása a Kert-moziban. SZÍNHÁZ e ',«'., '< Nyári szünet. A Szegedi Állami Nemzeti Színház iqazqatósáqa az Idei évadra szerző­dött ú| taqjai részére bútorozott szo­bát, esetleg társbérletet keres s kéri, hogy a címeket a színház titr kórságánál adják le' vaqy telefonon (33—60) Jelentsék be. MUZEUM Szegedi 1pnrfe|lödéa a céhektől a szocialista Iparig Fejlődéstörténett ki­állítói; Móra Ferenc emlékkiállítás; Fehértó élővilága kiállítás: hétfő ki vételével mindennap 10 órától este 6 óráig. könyvtár ' Könyvtári szolgálat rendje a szegedi Fgveteml Könyvtárban a nyári szün­időben: Könyvlíötesönzés: kedde® 7 órától 3 óráig pénteken 12 órától 7 óráig. Olvasótermeink a szünidő alatt zár­va vannak Járást Könyvtár (Sztálin tat. 54. ez.) kölcsönzés felnőtteknek szerda kivételével mlnderz hétköznap d. u 4 löt esto 7 óráig Vasárnap d. e. 9-12 óráig, MNDSZ HÍREK Ma déáután 6 órakor Fejsővárow II. nőnapot. Belváros I nőnapot, Hámá® Kató 7 órakor errvosi előadást, Fel­sőváros 1. fél 7 órakor természettu­dományi előadást tart. KÜLÖNBEJARATU bútorozott szoba ldadó, egy férfi részére. Attila u. 9. II. em. 5. PRÍMA Singer varrógép eladó, Matr­glt ti 28. fldszt 6. ELADÓ kisméretű ruhásszekrény, paplan, rongyszőnveg, kÍ9 képek. Pe­tőfi Sárdor sgt 31. magas földszint. GYERMEKSZERETÓ mindenes fflzőnű azonnal felvétetik. Rákóczi u 7. Ál­latorvos. Használt BÚTORAIT, nö! ée fér­fi ruháit. fehérneműit, bizo­mányba átveszi vagy készpénz­ért megvásárolja a BIZOMÁ­NYI ARUHAZ VALLALAT Sze­ged. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Tel.: 38—43: Hódmezővésár­heiv. Szántó Kovács János u. 2 Vasárnap a Vasutas Nap kereté­ben, í« Szegedi Lokomotív vas-utas sportnapol rendez. Az újszegedi gyermekjátszótéren, o szabadtéri színpadon vasárnap délelőtt eportbe mutatókat tartarak. 9-tél fél 10-ig sülyemelő, fél 11 ig birkózó. 11-ig vívó és utána ökölvívó bemutatókat rendeznek. A műsort délután 3 órá­tól, ökölvívó bemutatókkal folytat­ják 4 órától vívó bemutatók Jo-z­nek. Az újszegedi Sz. Petőfi sport­telepen rendezik meg ,-j Vaj-utas Nap további sporteseményeit. Délután 3 órakor Vörös Meteor—Előre. barát­ságos labdarugó mérkőzés. 5 órakor Szegedi Lokomotív—Szegedi Petőfi haráiságok labdarugó mérkőzés lesz. Félidőben atlétikai versenyt rendez­nek futószámokból. Vasárnap nagy motorkerékpár seny Szegeden ver­A Szegedi Honvéd Sport Egyesület motoros szakoezálya rendezésben va­sárnap délután 3 órl kezdettel' or­szágon motorkerékpár salakversenyt tartanak az Sz Honvéd stadionba®. A nagyszabásúnak ígórkoziő verse­nyen a Bp. Honvéd, Miskolci Hon­véd, Debreceri Honvéd, Bp Vasas, Bp. Előre, Csepeli Vafcas, Debreceni Lokomotív. Szolnoki Lokomotív. Ceg­lédi Lokomotív. Kecskeméti Épitök, Gyulai Traktor, a Szegedi Lokomo­tiv és a Szegedi Honvéd legjobb versenyzői vesznek részt Vasárnap uszodák közötti posta­vert eny Az újszegedi versenyuszodában vn­kárrap délelőtt 9 órai kezdettel uszo­dák közötti postaverseny harmadik fordulóját tartják meg a Szabiid If­júság serlegéért. A postavereenv má­sodik fordulójában igen Jó eredmé­nyeket értek el. A 200 m-en úszás­ban Horváth (Petőfit győzött 2:53; a 100 m en női úszásban I. Nemes­szegi (Petőfi) 1:33; az 50 m-cs női úszásba® 1. Frank (Honvéd) 42.6; 50 m-es férfi úszásban 1 Sashegyi (Dó­zsa) 35 rnpeN. Az uszodák közötti po-ta,versenyen a szegedi üzemek minél több dolgozója vegyen részt. mert egyúttal MHK próbának1 Is szá­mit, azonkívül a 200 m-es úszás egy­útlafl vízijártassági vizsga ie. Nevez­ni a versenyek előtt a helyszínen le­het. Kitűnő sport-eredmények a VIT versenyeken Bukarestben a VIT nemzetközi sportversenyeken atz 5000 m-es fu­tásban Kovács 14:04.2 kiváló úl or­szágos csúccsal harmadik lett a 14:03-mal győztes Zátopek a 14:04-et futó szovjet Kuc mögött. A kulapácsveiésben a norvég Strandli és Oermák egyformán 58.49-eI dob­tak. Magvai- ulár pótlás válogatott 19:1 arányban fölényesen győzött HKS Sajzburg ollon A magyar csapat gójait Csordás (8); Tóth IT. (5): Machos (2). Szolnok (2); Szojka és Molnár lőtték. A magyarok legjobb­lai Tóth II.. Machos, Csordás ós Vdrhidl voltak. Ma, Dekorációs— Böröndös labdaruqó mérkőzés Az újszegedi Vörös lobogó pá,Iván ma délutá® 5 órai kezdettel a Deko­rációs Vá'lUflat ós a B'jröndöü Szü vetkezet dolgozói barátt-ógos labda­rugó mérCcözést Játszanak. A RÁDIÓ MAI MŰSORA Augusztus 7, péntek Kossuth rádió 5 Falurádió, 5.30 Hírek, 5 45 Reg­geli zene. 5.50 Torna., 6 Levelezők Jelentik, 6.45 Lapszemle. 7.05 Hang lemezek. 8.05 Népi zenekar. 11.30 Balettevit, 12 Hfrko. 12 10 Dalok, 12.30 Operett- ée filmzene. 12 50 Előadás, 13 Ének, 13.30 Kórusművek 14.15 Úttörő híradó, 14.35 Rádió­együttes. 15.30 Dalok. 16.10 Beszél­getés, 16.20 Úttörő sporthíradó, 16 óra 40 Oro°z r.yelvlecke, 17 Hírek, 17.10 E"őadáe, 17.25 Ifjúsági dalok, 18 Külpolitikai ismertetée, 18 10 Tánczene, 19 Hangos úlság, 20 Tiz perc külpolitika, 2010 Egy falu — egy nóta, 20.40 Köllemén'v, 21.10 Tánczene. 21.30 Előadás, 22 Hírek, 22.20 Zenés hangképek. 22.40 Szlm­fór.lkus zenekar, 2,3.45 Szórakoztató zene. 24 Hirek. Pelőfi rádió 6 Reggeli zene. 6.45 Torna. 7 Har­monika, 7.35 Hangszerszó]ók, 8.15 Hangverseny, 9.20 Alándékműfor. 10 Hirek, 10.10 Ének, 10.30 Óvodások műsora, 10.50 Gyermekrádió 11 Operarész'etek. 1125 Verser yhtradó 15 Operett részletek. 15.30 Szatíra 15 óra 40 Fúvószene. 10.10 Szív küldi. 16.50 Szovjet napok — szovjet em­berek, 17.05 Kantáta, 17.30 Hang'e­mezek, 17.40 Válasz levelekre 17 50 Népek zenéje. 13 óra 40 Tánczcr o, 19 Előadás, 19.45 Sport. DEl MAGYARORSZÁG Dollt.ikin napilap Felelős szerkesztő é.s idadói "" ZOMBORI JANOS Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged 1 enin-u. 11 Telefon: 35—35 é» 40-80 Kiadóhivatal: Szeged Klauzál tér 8. Teleron: 31-16 éa 35-00 Csongrádmegvel Nyomdaipari Vállalat Szeged Felelős vezetői Vlneze György

Next

/
Thumbnails
Contents