Délmagyarország, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-06 / 131. szám
VJLLAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Biztosítjuk alapszervezetünknél a pártoktatási év sikeres befejezését Forgóeszközcsökkentési mozgalom a helyi vállalatoknál Bőséges termés ígérkezik az idén Csongrád megyében A második Pedagógus Nap műsora IX ÉVF. 131. SZÁM ÁRA SO FILLÉR SZOMBAT. 1953, JUNIUS 6. Az olasz választások előtt Június 3-án Nápolyban az "Olasz Szocialista Mozgalom- nevű neofasiszta párt választási gyűlése után néhányezer neofasiszta tüntetve vonult végig a város utcáin. A "l'Unitá* nápolyi szerkesztőségének épülete előtt füttykoncertet rendeztek. Több összetűzésre került sor a rendőrség és a tüntetők között. A "-l'Unitá- az incidenseket kommentálva rámutat, hogy a Keresztény Demokrata Párt vezetői minden eszközt felhasználnak, hogy -rendbontást okozzanak és félelmet keltsenek az egyszerű emberek körében-. Ugyanakkor a kereszténydemokrata és fasiszta vezetők kezetnyujtanak egymásnak. Az antifasiszta pártok és a lakosság erélyes tiltakozása következtében a rendőrhatóságok kénytelenek voltak betiltani a választási gyűléseket, amelyeken Valerio Borghese háborús bűnös készült felszólalni, • A lapok közlik, hogy kommunistákat és szocialistákat távolítanak el az önkormányzati tanácsokból. betiltják a baloldali pártok gyűléseit. Ha valamelyik gyűlésen a szónok bírálni kezdi a kereszténydemokratákat, a rendőrség letartóztatja és a kormány -megsértésével vádolja-. Az -Avanti- című lap közli, hogy Terranova di Sibari községben letartóztatták a -Nemzeti Demokrata Szövetség« jelöltjét. A Tarsia városában tartott választási gyűlésen letartóztatták a szocialista párt egyik funkcionáriusát, mert tiltakozott a helyi carabinierik eljárása ellen, akik leszerelték a hangszórót, midőn a szocialista pártszervezet be akarta jelenteni, hogy Pietro Nenni a községbe érkezik. Egy nápolyi lakos a Kommunista Párt nápolyi szervezete vezetőinek átadott a küszöbönálló választásokra érvényes szavazólapot és elmondotta, hogy a kereszténydemokrata vezetőknek kötegével vannak szavazólapjaik. A Kommunista Párt nápolyi szervezetének vezetői a szavzólapot átadták a bíróságnak és megfelelő intézkedéseket követelnek. Tovább tart a francia kormányválság Mendes-France nem kapta meg a francia nemzetgyűlésben a beiktatáshoz szükséges szavazattöbbséget Mint a nyugati hírszolgálati iro. dák tudósítása jelenti, MendesFrance kijelölt miniszterelnök nem kapta meg a nemzetgyűlésben a be. iktatáshoz szükséges úgynevezett alkotmányos szavazattöbbséget. A beiktatásra szavazott 301, ellene szavazott 119 és a szavazástól tar. tózkodott 191 képviselő. (Az alkotmányos többséghez 314 szavazat szükséges.) A beiktatás ellen szavaztak a kommunista képviselők, mellette a szocialisták, a radikálisok, s az MRP többsége. A gaiulledsták többsége tartózkodott a szavazástól. • A francia nemzetgyűlés csütörtökön este 21 órakor folytatta ülését- Elsőnek Jacques Duclos emelkedelt szólásra, rámutatott, hogy Mendes-Franoe, bár elismerte a katonai kiadások súlyos voltát, nem jelentette ki, hogy ezek a terhek a marshallizálási politika egyenes következményei. Hangsúlyozta, hogy Mendes-France csak bizonytalan és meghatározatlan kijelentéseket tett arra vonatkozó, lag is, hogyan kívánja a nehézségeket orvosolni. Több hozzászólás után megkezdődölt a szavazás és éjfél után 10 perccel az elnök kihirdette a szavazás eredményé?: A beiktatásra szavazott 301, ellene sziaivazott 119 és a szavazástól tartózkodott 191 képviselő, Mendes-France tehát nem kapta meg az alkotmányos többséghez sízükséges 314 szavazatot. A „l'Humanité" Mendes-France kudarcát kommentálva rámutat a többi között: Mendes-France úgy látszik, nem tudta kielégíteni az amerikai politika 100 százalékos híveit azokkal a „békítgető" kijelentésekkel. amelyeket külpolitikájára vonatkozóan a csütörtöki nap során tett, s hiába hangoztatta, hogy semmiképpen nem kívánja veszélyeztetni elődeinek atlanti politikáját. A nemzetgyűlés „100 százalékos Amerika-barátai" elégedetlenek voltak vele, mivel programmbeszédében Franciaországnak az Egyesült Államoktól való függőhelyzetéről szólott. Mint Jacques Duclos beszédében hangsúlyozta, a kijelölt miniszterelnök maga is elismerte, hogy politikája nem különbözik alapvetően elődeinak politikájától. Ezt a politikát csak a béke és a társadalmi haladás politikája vált. hatja fel, amely előbb, utóbb éppúgy érvényre fog jutni, mint ahogy a munkásosztály akcióegysége 1936-ban, más körülmények között már egyszer érvényre juttatta. • Mint az AFP jelenti, Auriol francia köztársasági elnök pénteken Georges Bidault.t kérte fel, hogy kezdjen kormányalakítási tár. gyalásokat. IJlan-Batorban ünnepélyes keretek között megnyílt a Mongol-Szovjet Barátság Hónapja Ulan-Bator (TASZSZ) Ulan-Batorban június 4-én este a MongolSzovjet Kulturális Társaság központi tanácsa ünnepi ülést tartott a Mongol-Szovjet Barátság Hónapjának megnyitása alkalmából. Az elnökségben Cedenbal, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, Damba, Szurunzsab, Zsambaldorzsi és Sirendib, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi A Béke-Világtanács budapesti ülésszakának tiszteletére harcban a félévi terv sikeréért Levelezőink jelentése a békeversenyről A villamos-cséplőhelyek előkészítését június 15-ig befejezik a DÁV dolgozói A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat dolgozói a Budapesten megtartandó Béke-Világtanács ülésének liszteletére vállalták, liogy az 1953-as évre előírt villant oscséplő helyek elkészítését június 15-ig maradéktalanul végrehatják Ma már a csoportok az előirányzott munkák 80 százalékát elvégezték. A falu dolgozói nagy szeretettel veszik körül a villamosító csoportokat és elmondják, milyen hatalmas segítség számukra, hogy ebben az évben ismét több villamoscséplő helyet készíttet kormányzatunk, amellyel meggyorsul a gabona cséplése, ugyanakkor a szemveszteség is a legkisebbre csökken, Ezen túlmenően a tűzbiztonságról lg nagyobb mértékben gondoskodtakA csoportok közül kiemelkedő eredményt ért el Mehesán Rudolf szerelő brigádja, 140, Izsó István szerelő brigádja pedig 139 százalékos teljesítménnyel. Az egyéni eredmények közül Balla Ferenc segédmunkás és Nagygyörgy Sándor szerelő, Zablahovszki László szerelő tűntek kl. Török Ernő szerelő 134, Papp László segédmunkás 132, Sotyi György segédmunkás 130 és ifj. Szegcdi István szerelő 129 százalékra teljesítette normáját. Jurka József Június 8—14-ig békeőrséget állnak üzemünk dolgozói A Szegedi Kötélr és Hálógyár dolgozói a május havi tervüket 100 %-os tervszerűség és minőség mellett 103.4 százalékra teljesítették. Az eredmény elérésében élenjártak üzemünk DlSZ-fiataljai, Szabolcs Erzsébet gépihálókötő, aki elsőrendű minőségi árut gyártott és teljesítményét, a vállalt 115 százalék helyett I20~ra emelte. Gál Katalin sztahanovista gépi hálókötő is kiváló minőséggel dolgozott az elmúlt hónapban. Termelését 185röl 150 százalékra fokozta. A hdlószerelő üzemrésznek mirC den dolgozója 100 százalékos minőségi munkát végzett májusban. Különösen kiemelkedik Veszeti Györgyné, aki 1SS és Sóbujtó Györgyné, aki 127 százalékos menynyiségi termelés mellett, hibátlan árut készít. A hálóvarrók minőségi munkája is sokat javult. A hálójavltóknál ellenben semmi jer vulds nem tapasztalható. Tóth Kása Pálné és Csiszár Pálné habár többször lettek figyelmeztetve, még mindig nem kielégítő d minőségi munkájuk, mivel figyelmetlenek. Minden egyes dolgozónk jogar dalmát fett a Béke-Világtanáes budapesti ülésének tiszteletére, hogy a minőséget még tovább javltja. Június 8-tól 14'ig békeőrségei tartunk. A Béke-Világtanács tagjainak levelet írtak dolgozóink és ezeket díszes hálótáskában küldik fel a Béke-Világtanács ülésére. WIZNER LÁSZLÓ Lelkes felajánlások a Seprögyárban A Szegedi Seprőgyár dolgozói a legutóbbi szakszervezeti napon újabb murikafelajánlásokat tettek a Béke.Világtanács ülésének tisztele. tére Baibiarczi Antal seprőkötő váL lalta, hogy eddigi 126 százalékos átlagtermelését 100 százalékos mi. nőség mellett 130 százalékra emeli. A seprőkötésben dolgozó ifjúmurw kasokat és Csányi Józref seprőkö. tőt, minőségi versenyre hív(a ki. Ezenkívül megfogadta, hogy Móró János tanuló4, aki eddig 75 százalékot ért el, munkamódszere átadásával segíti, hogy termelését 100 százalék fölé emelje, Csányi József seprőkötő elfogadta Babarczi Antal versenykihívását és 200 százalékos normateljesítést váL lalt. Bárkányi György 100 százalékos minőség mellett, 105.ről 110-re emeli eddigi termelését. Kaczera Ferencné seprővarró 120 százalékos eredmény elérésére tett fogadalmat s minőségi versenyre hívta Újvári József, nét és Hannó Jánosné seprővarrókat. Klspéter Ferencné anyagadó eddig csak 95 százalékot tudott elérni, most vállalta, hogy a legmesszebbmenő anyaglakarékosság mellett. 110 százalékot ér el a Béke-Világtanács ülésének tiszteletére. Ezek a fogadalmak azt bizonyítják, hogy a Seprőgyár dolgozói a többtermelés mellett a minőségi munkát is szem előtt tartják, hogy az export, gyártmányok kifogástalanok legyenek Schwarcz István Bizottsága Politikai Irodájának tagjai, G. I. Ivannyikov, a Szovjetunió Ulan-batori nagykövete, Korea, Kína és Csehszlovákia diplomáciai képviselői foglaltak helyet. A megnyitó beszédet Dugurszurun, a Mongol-Szovjet Kulturális Társaság központi tanácsának főtitkára mondotta. Szerte az országban előadásokat tartanak a Szovjetuniónak a kommunizmus építésében elért sikereiről. Az amerikai légierő a Nemzetközi Gyermeknap előestéjén sok koreai iskolásgyermeket megölt és több iskolát elpusztított Phenjan (Cj-Kína). Az amerikai légierő a nemzetközi gyermeknap előestéjén a Homjong tartományban lévő Szinpo megyében, a Hvanghe tartományban lévő Szin. von megyében és a Dél.Pjongan tar. tonnányiban lévő SzukcSon megyébein több iskolát elpusztított és sok koreai iskoiásgyermeket megölt. Az amerikai repülőgépek május 30-án légitámadást intéztek Szuk. csőn megye ellen és több mint 10 gyújtóbombát dobtak le, amelyek lángbaborítotlak egy elemi iskolát. Amikor az iskolásgyermekek kirohantak a tantermekből, az amerikai légikalózok 17 ízben tüzeltek rájuk fedélzeti fegyverekkel. Igen sok gyermek meghalt, vagy megsebesült Amerikai lap elítéli az amerikai igazságíigyminisitórium zsarolási kísérleteit a Rosenberg-házaspárral New-York (ADN) A "Laredo Texas Times* című amerikai lap vezércikkében elítéli az amerikai igazságügyminisztérium zsarolási kísérleteit, amelyekkel Ethel és Julius Rosenberget hamis vallomásokra akarják kényszeríteni. ••Washingtoni legfelső hatóságaink kijelentik — írja a lap —-, hogy a Rosenberg-házaspár számíthat a halálos ítélet megváltoztatására, ha »vallomást« tesz. Véleményünk szerint ez a gondolkodásmód kizárja annak valószínűségét, hogy a Rosenberg-házaspár elleni perben igazságosan jártak el«. Németország Kommunista Pártjának választási felhívása Berlin (MTI) Németország Kommunista Pártjának elnöksége választási felhívást adott ki. A felhívás felszólítja Nyugat-Németország dolgozóit, járuljanak hozzá a párt választási alapjának gyarapításához és ezzel is gyorsítsák meg a bonni háborús gyujtogatók politikájának megbuktatását. A Szegedi Konzervgyárban megkezdték a zöldborsó és a földieper feldolgozását A Szegedi Konzervgyárban jól felkészültek az idei gyümölcs és zöldségfélék feldolgozására. Az egész üzemet szinte újjávarázsolták, kifestették, valamennyi gépet meg. javítottak. A legjobb dolgozók, csoportvezetők, s®tahánovistáik többnapos szaiktanfolyam után most vizsgáztak, s magnövekedett tudással látják el feladatukat az új gyárlási idény, ben. A napokban a szegedi Űj Élet és a röszkei Arany Kalász tszcs-bői érkezett az üzembe az első nagyobb zöldborsó szálcítmány, s csütörtököm miegiksiziiték a feldolgozását. Számos új gép könnyíti 'és gyorsítja meg a konzerválást. Tavaly a dolgozók asztalokon válogatták a borsit, most futószalagon halad az áru, s lényegesen gyorsabb a munka, a hüvelyeseket elevátor szállítja a fsjtőgépbe, s onnan már Eisenhower fogadta Blankenhornt Berlin (MTI) A nyugati távirati irodák közölték, Hogy Eisenhower csütörtökön este fogadta Blankenhornt, a bonni külügyminisztérium politikai főosztályának vezetőjét. Adenauer azért küldte Washingtonba Blankenhornt, legbizalmasabb munkatársainak egyikét, hogy a bonni kormánynak a bermudai értekezlettel összefüggő kívánságait és egy négyhatalmi értekezlettel szembeni "meggondolásait" közölje Eisenhowerrel. n«m kézzel, hanem csatomán kerül egyenest az osztályozóba. Amíg a mutt évben kézzel töltötték és külön-külön, üvege tik int mérték a borsót, most mindkét műveletet géppel végzik el. A Konzervgyár az idén két szerannyi borsót konzervál, mint tavaly, nagy mennyiséget méiyhűléssel tartósítanak. Pénteken megkezdték a földieper feldolgozását is, melyből lekvárt és dzsemet készítenek. A megnövekedett feladatok meg. valósításéra ebben az évben mintegy kétszázzal több dolgozót alkalmaz, nak, mint tavaly. Nagyszámú új női munkaerő is kerül az üzembe, s munkájuk megkönnyítésére bölcsödét létesítenek A legkorszerűbb épít'ési, egészségügyi szempontok figyelembe vételével készült gyönyörű bölcsödét június 15-én, a Béke-Világtanácg ülésének napján adják át rendeltetésének. A Csongrádmegyei Gyógyszertár Vállalat került ki győztesen az ország vállalatai között folyó versenyből A Gyógyszertár Vállalatok Központja nemrégiben versenyt indított az ország gyógyszertár vállalatai között a "Legjobb vállalat* címért. E nemes kezdeményezéshez a Csongrádmegyei Gyógyszertár Vállalat dolgozói is csatlakoztak és a központ értékelése szerint ebből a versenyből a Csongrádmegyei Gyógyszertár Vállalat dolgozói kerültek ki győztesen. Vasárnap délelőtt 11 órakor a Szakszervezeti Székházban a vállalat központjának kiküldötte ünnepélyes keretek között nyújtja át a vándorzászlót a vállalat dolgozóinak, akik szorgalmas és odaadó munkával megszerezték a Csongrádmegyei Gyógyszertár Vállalat részére a megtisztelő -legjobb gyógyszertár vállalat* címet. Háromhónapi börtönre ítélték egy nyugatnémet kommunista lap szerkesztőjét Kiel (ADN) Egy kiéli bíróság szerdán háromhónapi börtönbüntetésre ítélte Günther Wilke-t, a "Norddeutsches Acho* címűSchleswig-holsteini kommunista lapszerkesztőjét. Wilke egy, a nyugatnémetországi háborús készülődéssel foglalkozó kommentárban közölte a "Hessische Nachrichten* című és a bonni kormányhoz közelálló polgári lap jelentését, amely megállapította, hogy Adenauer fia és unokaöccse a különszerződés ratifikálása után fegyverkezési ügyletek? be kezd,