Délmagyarország, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-19 / 115. szám

rtn^trinreníTlftTju EGYEsfluFmct Komránretteací, öasizedriírfct 'cplcrték !« \ Argentínából Foktvrott lendülettel harcolnak, m félévi t«W befejezéséért a Ruhagyár dolgonól I nagyér Iwmfciy Ritakor,á*o a Magyarwrsadgirl rágalmazó római propagawdakiáUMáa elten AZ MD Pl :SONGRADMEGYE WzTA iktzí Mtb g tNAK' LAPJA IX. ÉVF. 115. SZÁM ARA 50 FILLÉR KEDD, 1953. MÁJUS 19. Népünk hal ' A nép hallatta szavát. Május 17 nagyszerű ünnepe, a választások napja alkalmat adott arra, hogy dolgozó népünk ismét bebizonyítsa akarategységét és azt, hogy a közös célért: a szocializmus felépítéséért harcol. Nem egyszer mozdult meg már az ország népe a párt, a nép. front hívó szavára az elmúlt nyolc esztendőben, hogy urnához lépve megválassza képviselőit. De soha olyan messzire el nem jutott a hívó Szó, mint most, amikor negyedszer járult népünk minden rétege, fér fiak, nők, ifjak, öregek egyaránt az Urnákhoz. Ünnepelt a nép, szavazott a jö­vőre, a békére, egységben, vidá­jman, bizakodó hangulatban. Ki tudja leírni az örömünnepet ülő nép lelkesedésének nagyságát? Ki tudja elmondani, hogy áradt a dol­gozók lelkesedése, szeretete, bizal" ma, legelső képviselőjelöltünk, né­pünk vezetője és tanítója, Rákosi Mátyás elvtárs felé? Nehéz mindezt Bzóban és írásban kifejezni. A nép vasárnapi ünnepe megmutatta, mi­ben különbözik a május 17-i válasz, tás a felszabadulás utáni választá­soktól. Különbözik ez a nap első­Borban abban, hogy népünk az aka. rat és a cselekvés egységének új, Inagasabb fokához érkezeit el, mint bármikor azelőtt volt. Különbözik abban is, hogy dolgozó népünk job. ban szereti és hívebben követi veze­tőit, boldogabb, vidámabb, bizalom­mal tekint a jövőbe. S mint a vá­lasztási bókeverseny eredményei is bizonyítják, minden erejével új, az eddiginél is nagyobb lendülettel va. lósítja meg ötéves tervünk és ké­szül a nagyszerű feladatok végre­hajtására. Mi a titka népünk bizalmának? Xz, hogy mindent megtartottunk, amit megígértünk négy évvel ez­élőtt. Mi a titka a lelkesedésnek és munkakedvnek? Az, hogy az a pro­gramm, amit a Magyar Független, ségi Népfront választási felhívása tárt elénk, a második ötéves terv, amire készülünk, feladataiban és •eredményeiben is nagyobb, hatal­masabb mindannál, amit eddig al­kottunk. Lelkesen, vidáman szava­zott a nép, mert a béke, munka, jólét és felemelkedés programmjára szavazott. Ezen a napon újból vilá­gosan megmutatta, milyen határta­lan a bizalom pártunk, országunk vezetője iránt, milyen szorosan tö. piörülnek a dolgozók pártunk köré. Messzire hangzóan hallatta sza. Vát a nép. Reggel 6 órakor már Csongrád megye városaiban, köz. ségeiben is egyaránt tömegével áll­tak a választópolgárok a szavazóhe­lyiségek előtt. Ez a jelenség, a dolgozók lömeges részvétele a vá­lasztáson, beszédesen mutatja népi demokratikus rendszerünk erejét, iszilárd kapcsolatát a legszélesebb városi és falusi néptömegeitkel. Soha nem látott lelkesedéssel sza­vazott ifjúságunk. Ipari tanulóik, egyetemi hallgatók, zászlók alatt feliratokkal vonultak a szavazóhe. lyiségekre, éneküktől visszhangoz. Jak a városok és falvak utcái. Az elsők között is legelsők amur. kásoszlály fiai, a választási béke­versenyben kitűnt dolgozóink voltak. Elfiök voltak a munka versenyben, elsők akartak lenni az urnák elölt is Sorolhatnánk üzemeinket, a Sze­gedi Kendert, a Textilművek, a Vá­sárhelyi Mérleggyár és a többi csongrádmegyei üzem dolgozóit, akik már hat óra ulán olt várakoztak a •zavazóhelyiségek előtt, hogy első­nek gyakorolhassák állampolgári jogukat; adhassák'le szavazatukat. latta szavát A jobb jövő első harcosai, az ipari munkások most sem marad­tak el. Elsőnek adta le szavazatát Gyikó Józsefné, a Szegedi Kender­fonógyár sztahánovistája is. ,JSoha nem leheltem volna ilyen megbe­csült munkás — mondotta —, ha nem Rákosi elvtárs a vezérünk, ha nem a miénk a gyár. Dolgozom is érte úgy, ahogy csak erőmből ki­telik és ezzel a szavazattal is segí­tem a még szebb jövő megvalósítá­sát". , Nem maradt el a flaflu sem a vá­ros mögött. Az ünneplőbe öltözött falvak lakói is sokhelyen együtte­sen, csoportosan mentek szavazni. Csongrád megye köeségei serrr ma­radtak el az ország más községei mögött. A határmentieik közül Gyá­larét, Kübekháza jelentették első­nek, hogy valamennyi választó­polgár leadtó szavazalát. Szava­zott a falvak népe is egyöntetűen. Valamennyi gondolatát fejezte ki Serháti Radován deszki délszláv dolgozó paraszt, oki azt mondta: „Nemcsak a termés ígérkezik gaz­dagnak, hanem a mi jövőnk is, egész életünk. Erre szavazunk a mai napon." Nem maradtak kí a választók sorából és együtt meneteltek a néppel a békeharc nagy csatájá­ban tudósaink, műszaki értelmisé­günk, a művészek, pedagógusok egyaránt. Vélük együtt az orvo­sok, egyéb értelmiségiek is. ,,öröm­mel szavaztam — mondotta Ábra­hám Ambrus akadémikus, Kossuth­díjas egyetemi tanár —, mert a béke, munka, jólét, felemelkedés programmját mindé„ hazáját és népét szerető becsületes magyar embernek elvként kell vallania. A Népfront célkitűzései biztosítják nekünk, tudósoknak, hogy nyu­godtan dolgozhassunk, eredménye­inket közzé tehessük és ezziel meg­becsülést szerezhessünk a magyar tudománynak." Szavazott a nép, gyakorolta ©z Alkotmányban biztosított jogát, szavazott a békepolitikára, a haza függetlenségére, szuverenitására, a haza megvédésére, pártunk és kormányunk politikájára és ugyan­akkor csattanós választ adott Q há­borús gyújtogató imperialistáknak és összes lakájaiknak. Szegeden a 4-es számú szavazókörzet helyisé­génél dr. Dezső Gyula nyugalma­zott egyetemi professzor mondotta a fegyelmezetten szavazásra vára­kozó, mintegy 150 ember előtt; „Abból is, hogy mi itt korán reg­gel a szavazóurna előtt ilyen nagy­számmal megjelentünk, mint nyi­tó tt Unjiyvhfti r-lvnshafnny e7I „„.a geink" Az Országos Választás! Bizott­ság közleményéből ismert eddigi adatokból kitűnik, hogy Csongrád megye 9 községében 9375 vá­lasztó közül 9363 a népfrontra adta szavazatát. Már ez is tükrözi né­pünk egységét. A választásban való lelkes részi­vétellel, a szavazatok leadásával népünk kifejezte elhatározását, hogy a május 17-i szavazatát a 'mun­kában elért új eredményekkel erő­síti meg. Nagy erővel bírnak azok a 6zavazatok, amely mögött ott van egész népünk egységesen, szi. lárd szövetségben. A választási bé­keversenyben elért eredményeink s a most leadott zavazatok egyben fogadalmak is arra, hogy most, a választás után még magasabbra emeljük a munkaverseny zászla­ját, arra törekszünk, hogy minden lehetőséget kihasználva megvaló­sítsuk azt a progTammot, amelyre szavazatiunkat adtuk. Megérhezetí a Szovjetunióba a magyar filmművészeti küldöttség Népünk erkölcsi és politikai egységének nagyszerű megnyilvánulása Az Országos Választási Bizottság közleménye Moszkva (TASZSZ). A Szovjet. Imióban május 18-án kezdődő ma­gyar filmhétre Szántó Miklóssal, a magyar népművelési minisztérium fiimfőosztálya vezetőjével az élen magyar filmművészed küldöttség érkezeti a Szovjetunióba. A küldöttséget a Szovjetunió kul. ^íólis ügyei minisztériumának kép. Az Országos Választási Bizottság az alábbi részleteredményeket adta ki: Budapest 176 szavazókörzetében 91.186 szavazatot számláltak meg. 90.211 választó adta a népfrontra szavazatát. 528-an szavaztak ellene, 447 szavazat érvénytelen volt. Veszprém megye 60 községében a megszáralátt 29-115 szavazatból 28.810 szavazatot kapott a népfront. 136-an szavaztak a népfront jelölt­jei ellen, 169 szavazat érvénytelen volt. Hajdú megye 23 községében 43 ezer 341-en- szavaztak a népfrontra, 236-an ellene, 345 szavazat érvény­telen volt. Heves megye területén eddig 28 községben számlálták meg a szava­zatokat. 30.582 megszámlált szava­zatból 30.390 esett a népfrontra, 88-an a népfront ellen szavaztak. 104 szavazat volt érvénytelen. Baranya megyében 52.732 szava­zatot számláltak meg edlig. 52.497 választó szavazott a népfront-listá­ra, 150-en ellene, 85 szavazat ér­vénytelen volt. Somogy megye 28 községében 22.387 szavazatot számláltak meg. Ezek közül 22.274-en adták szavaza­tukat a népfrontra, 69-en szavaztak a népfront ellen, 44 szavazat volt érvénytelen. Pest megye 32 községében 10.472 szavazatot számláltak meg, 10.444 választó a népfrontra adta szavaza­tát, 7-en szavaztak a népfront el­len, 21 szavazat érvénytelen volt. Győr megye különböző területein eddig összesen 9112 szavazatot számláltak meg. 9104 szavazó a népfrontra, 3-an ellene szavaztak. 5 szavazat volt érvénytelen. Szabolcs megyében eddig 22 köz­ségben számlálták meg a szavaza­tokat. 28.147-böl 27.800-an a nép­frontra szavaztak, 212-en ellene. 135 szavazat volt érvénytelen. Zala megyében, 39 községben 16.242 szavazatot számláltak meg. Ebből 16.141 szavazat esett a nép. front jelöltjeire, 73 ellene. 28 sza­vazat érvénytelen volt. Csongrád megye 9 községében 9375 szavazatot számláltak meg. 9363 választó a népfrontra adta sza­vazatát, 2-en ellene szavaztak, 10 szavazat érvénytelen volt. Komárom megye különböző terü­letein eddig 20.044 szavazatot szám­láltak meg. A népfrontra 19.943, ellene 66-an szavaztak. 35 szavazat érvénytelen volt. Tolna megyében eddig 10.227 sza­vazatót számláltak meg. A nép­frontra 10.04 6-an adták szavazato­kat, ellene 80-an szavaztak, 101 szavazat érvénytelen volt. Bács megyében eddig 7789 szava, zstot számláltak meg. A népfrontra 7763-an szavaztak, ellene 8-an, szavazat vott érvénytelen. Békés megye 33 választási körzet* tében összesen 16.529 szavazatot számláltak meg. A népfrontra 16-435. választó adta szavazatát, ellene 24-en szavaztak. 70 szavazatf érvénytelen volt. * Borsod megye 47 községében a megszámlált . . 28,703 szavazatból 28.558-at kapott a népfront. E'lend 84-en szavaztak, 61 szavazat ér* vénytelen volt. Szolnok megye 17 községébe® 27-490 szavazatot számláltak meg* 26.717 választó a népfrontra szava* zott, 241 ellene. 532 szavazat ér« vénytelen volt. Vas megyében, 116 községben 54.455 választó szavazatát számlál­tak meg eddig. A népfrontra 54.0421 választó szavazott, ellene 173-an« 240 szavazat volt érvénytelen. Nógrád megyében 52.023 szavaz*, tot számláltak meg eddig, ebbfl 51.552 szavazatot kapott a népfront* A népfront ellen 381-en szavaztak, 90 szavazat volt érvénytelen. Fejér megyében 50 községben 54.344 választó adta szavazatát A népfrontra. 547-en szavaztak a nép* front ellen. 233 szavazat érvényto. len vott. A szavazatok számlálása lapzár­takor még tart. Jelentések a szavazás nagy ünnepéről viselői és a moszkvai filmművészeti dolgozók fogadták a vnukovoi re­pülőtéren. A magyar filmművé­szeti küldöttség fogadtatásán Szkla. dán Ágoston nagykövet veze­tésével megjelent a Magyar Népköztársaság moszkvai diplomá­ciai képviseletének több tagja, Vidám fiatalok változatos kultúrműsorokkal köszöntik a szegedi választópolgárokat A felkelő nap sugarai beara. nyozfák az ünnepre ébredő várost. Hajnali pára lebegett a szőke Tisza felett. A hatalmas, karcsú testű hídon csilingelt « villamos. Ilyen szép, erős hídja soha nem volt még Szegednek. RáJcosi elvtárs adta, őróla nevez, tük el. A kora reggeli verőfény­ben csillogó gyönyörű Textilmű­vek, tőle kétszáz méterre a Vas. öntöde új, korszerű munkaterme, a Fűtőház gombnyomásra működő fordítója, a Párizsi-körúti böl­csőde, amelyet most avattak fel, az Egyetem büszke Békerépülete, a felsővárosi új futballpálya, cz új gépek sokasága mind-mind az Ő nevéhez fűződik. Ebben a városisán szenvedett a nagy vezér a Horthy-fasiszták börtönében — Szeged népéért is. Most Szeged dolgozói, Kossuth* díjas tudósok, sztahánovisták, a fiatalok ezrei, írók, művészek, műszaki vezetők, édesanyák, nagy­apák, hazájukat, Rákosi elvtársat szerető emberek, a hálájukat, a nagyszerű jövő programmja mel­letti hitüket fejezik ki: szavaz Szeged dolgozó népe. A gyárakban május 17-én nem fújták a munka Icezr detét. A gépek leálltak minde­nült: ünnep van. A béke, a mun­ka, a jólét, a felemelkedés ün­nepnapja. Alig mult hat óra, « fellobogó­zott házak mellett ünneplőbe öl­tözve, már ezrével sietnek a vá­lasztók. Soltan vannak és egyre többen azok, akik a békéért, » tervért, a szocializmus építéséért vívott harcban a munkában az első sorokban küzdenek. Most oL. sók akarnak lenni a szavazásban is. A város 101 szavazókörzela gyönyörűen feldíszítve várja tt •választókat. Mire a szavazat*:;dő bizottságok megérkeznek, már a szavazók is gyülekeznek, pedig alig fél hét• Kul túrbrigád ok, lán­coló, daloló lányok, fiúk, kis vö­rösnyakkendös úttörők jelennek meg a szavazókörzetelc előtt: kö" szönflk szüleilcet, a választókat és mintha táncuk, daluk ezt har­sogná: „a n.i boldog gyermekkor runkra, szavazz a Népfrontról.', Egyre többen gyülekeznek. Hé\ óra. Meglcezdődik a szavazás, \

Next

/
Thumbnails
Contents