Délmagyarország, 1953. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-10 / 8. szám
4 SZOMBAT. 1953 JANUÁR 1(1. " Művészeti együtteseink a második országos verseny járási bemutatói előtt A Művészeti Együttesek II. Országos Versenye eddigi tapasztalatai megmulatták, hogy a művé-zeti munka valóban tömegmozgalommá vált. December 24-én és 25én csaknem 170 területi csoport bemutatkozását láttuk. Bizonyítéka ez annak, hogy ku'túránk igazán népi kultúra, aminek kifejleszlésében, magasraemelésében tevékenyen kivesz r'szét do'guzó néptttk, A tavalyi járási verseny óla nagy fejlődés mutatkozik csoportjaink működésében. A verseny során nem találkoztunk már népszínmű és opcíett giccsekkel. Csoportjaink műsora haladó célok megvalósítására mozgósít É3 agitációs értékűk ven. A fősúlyt az egyfelvonásos je'ene. tekre helyezték, amik legjobban követik politikai és gazdasági fejlődésünket Az eredmények közé számíthatjuk azt is, hogy különösen tanccsoporljaink, dc énckkara'nk is bátran nyúltak Baját területük népi hagyománya'hoz. Eredményes munkával gyűjtötték azokat hogy a verseny folyamán új értékkel gazdagítsák népi kultúránkat. A tápéi és pitvarosi népi együttesek példájára (akik már hosszabb ideje eredményesen dol. goznak) megalakult a pusztamérgest algyői, tömörkényi népi vgyüttes jellegű csoport Műsorukban bőséges helyi anyagot láttunk. ' Az eddig elért eredmények szépek. de ezt még fokozni lehet és kell is. Minden csoportnak fokozottabb mértékben gondot kell fordítania a művészeti kivitelezésre. Ezen a területen még igm sok hiányosság mutatkozik, elsősorban a színjátszó csoportoknál. Hiúigeik a teljes átélés, emiatt sokslír elsikkad az eszmei mondanivaló. Nem fektetnek elég súlyt a maszkirozásra, a színpadi ruhák, kellékek megválogatására és ezeknek hiánya tátott beszédmodorát, ezzel akarván jellemezni a parasztságot. Tánccsoportjainknak sokkal jobban kell ügyeinlök az előadó't táncok tájegységi tisztaságára és arra kell törekedniük, hogy a közönséggel megismer, tessék az előadott tánc monda, nivalóját, derűs, játékos előadási módjukon kere ztül. A helyesen vezetett próbák is biztosítják az előadás magasabb színvonalát. Példa erre a makói járási kultúrház. a kisteleki kultúrotthon és még több más szakkör szerint működő csoport munkája, amelyek színvonalas, szép előadásokkal szerepeltek a körzeti bemutatókon. A művészi munka megjavításában segítséget nyújtanak a Szegedi Állami Nemzeti Színház művészei is, akik bekapcsolódtak a patronálási munkába és már a verseny ideje alatt sok csoportnak adlak szakmai segítséget. A hiba azonban az, hogy bar erre a segítségre szükség van, a csopor.ok nem veszik kellő mértékben Igénybe ezt. December elején például a színház 14 csoportot értesített arról, hogy patronáló művész megy ki. A kiér. tesítések dacára sem mennek simán a patronálási munkák. Kiszombo. ron például annak ellenére, hogy telefonon meghatározták a csoport összehívásának időpontját — az nem történj meg. A patronáló művész tehát hiába járt kint mert a próbát nem láthatta és így nem segíthetett Előfordult clyan eset is, hogy a patronáló művészt a község állomásán nem várta senki és így az nem találta meg a próba színhelyét, nem volt, aki a művésze! i csoport tagjai közül elkísérte volna. Január Í8-án, vasárnap délelőtt kezdődnek meg a járási versenyek. Feladatunk, hogy a körzeti bemutató tapasztalatai alapján az előforduló hiányosságokat kiküszöböljük. Csoportjaink igyekezzenek a bírálónagyban befolyásolja előadásaik bizottságtól kapott szempontok életszerűségét- A figurák megeleve-! alapján munkájukat tökéletesíteni, nítéss sematikus és nem kielégítő hogy még „agyobb eredményeket A hanghordozás sem. Sok cscport I érhessenek el például felveszi a dzsentrivilág nép- j Rútkai János, színművei álparaszt figuráinak von- megyetanács művészeti előadó'a Február 13 és április 4 között rendezik meg a Szovjet Film Ünnepéi Szovjet filmmel a békéért, a Szovjet Film Ünnepe keretében be* Pártkirek Értesítjük a Politikai Gazdaság tan szak I. és II., valamint a PárCtörténet II. évfolyamának propagandistáit, hogy részükre a folyó anyagból f. hó 10-én, szombaton d. u. 2 órakor a Pártoklatás Házában kcnferenc'át tartunk. Kérjük a pontos megjelenést. Értesítjük a Sztálin életrajz konferencia vezetőit, hogy a soronlévő anyagból f. hó 10-én, szombaton d. u. 2 órakor a Radnóti gimnáziumban konferenciát tartunk. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Értesítjük az alapismereti, alapfokú és középfokú propagandista szemináriumok vezetőit, hogy részükre a soronlévő anyagból folyó i hó 13-án, kedden délután 5 órakor n Pártok'atás Házában előkészítőt tarlunk. Kérjük az elvtársakat, hogy az előkészítőre a Pártoktatás Házában átvehető új útmutató alapján készüljenek fel. Értesítjük a titkár elvtársakat, hogy a pár oktatásban résztvevők statisztikáját a körlevélben megadott határidőre feltétlenül küldjék be. Azok az alapszervezetek, melyeik nem rendelkeznek kitöltetlen űrlappal, a Pártbizottság tudakozójában vegyenek át egy példányt. Városi Pártbizottság ngit.-prop. osz'álg. SPORT Gimnasztika a termelés szolgálatában A munkások és alkalmazó tak eqész. | ségének megőrzésében a munka ter- I melékenyséqének fokozásában haihatós eszköz az üzemi gimnasztika. A szovjet tudósok széleskörű kutatásai bebizonyították, hogy ez üzemi qlmnasz. tika leküzdi a munkások fárad s gát, csökkenti a megbetegedések számát és elejét veszi a sérüléseknek. A ..Krasznij Keramik"-gyár kéziprésmühelyéfceri a ..testnevelési szünetek" bevezetése után a munka tar. melékenyséqe 3.5 szazalékkai, a kirakodásnál pedig 14 4 száza'ékkal emelkedett. Hasonló eredmények mutatkoznak más üzemekben is. A „Krasznij Treuqolnyik"-Czemben a munka termelékenysége 2.8 száza'ékkal, a „Krasznij Tkacs''-üzemben 12.8 százalékkal, a „Krasznaji Zarja" izzólámpaqyárban 8 2 százalékkal emel. kedet . A testnevelési szünetek bevezetése után. a sérlUé.sek száma átlagban 10—20 százalékkal csökken. Szergejeva elvtársnő, a moszkvai „Vcrös Október" szakszervezeti bi zo'toágán3k elnöke ezre! kapcsa'atban a köve.kezöket mondotta: — Gyárunkban már sok mühe'ybe beveze.tük az üzemi gimnasztikát. Tapasztaltuk, hogy ennek követkrz é ben a munkásé,: kevésbbé fáradnak el. munkájuk termelékenyebb és ritkábban be egszenek meg A gyárban körülbe'ül 500-én vesznek részt az üzemi gimnasztikában. Az üzemi gimnasztika legelterjedtebb formája a következő: a munka előtti bevezető gimnasztika (7—10 percigi. Tes nevelési szünet — a mu szak folyamán végzeit gimnasztika — (5—7 perciq). A munka utáni qim nasztika (10—25 percig). Az emiitett formák mindegyikének meg van a maga meghatározót fiz'o légiai feladata. A bevezető gimnasztika megjavítja a légző és keringési szervek munkáját, él'nk, vidám han. gulatot kelt; a tes nevelési szünet és a közbeiktatott gyakorlatok ez elfaradás elleni küzdelmek és a teljes munkaképesség he'vreállítását szol. qálják; a munka utáni gimnasztika célja a munka nyomán fellépő fá rádtsáq leküzdése 1953 JANUAR 10 SZOMBAT Szocializmusért" — ezzel a jelszó val indul meg februárban a Szovjet, Fillm Ünnepe. Ez évben Budapesten február 13-án, vidéken február 18-án kezdődnek meg nz ünnepségek, melyek április 4-ig. felszabadulásunk ünnepéig tartanak. A mutatásra kerülnek a szovjet filmművészet legújabb kiváló alkotásai, köztük a „Feledhetetlen 1919" című film, vajamint több zenei, ifjúsági, mese- és bábfilm. A Szovjet Film Ünnepével egyidőben új magyar filmeket is bemutatnak. A Szegedi Állami Erdőgazdaság lett az első az erdőgazdaságok 1952. évi versenyében A Szovjetunió eredményes fásítási tapasztalatait felhasználva, az t-lmult ősszel hazánkban is megkezdték a hullámtéri területek nagyarányú erdősítését. Ebből a ter. mészetátalnkító munkából a Szegedi Állami Erdőgazdaság dolgozói is nagymértékben kivették részük f é* az eKyéb évenként esedékes erdősítés mellett a Tisza és a Maros árterében 1340 kataszteri hold teriiMen megkezdték az erdősítési munkalatokat. Ez a feladat jelentősen megnövelte az Erdőgazdaság dolgozódok munkáját. A hatalmas lerület ta'ajdökészítő munkájáj is csak az ősz folyamán kezdhették el. Ezen a területen a talaj egyenletessé tételé«i?k munkálatai nem kevesebb, mini 1)00 traktor-napot vettek igénybe. Ugyanakkor gondoskodni kellelt ar. i'5l, hogy az erdősítés végrehajtásához szükség?.* többmillió facsemete t's 12 vagon tölgymakk a helyszínre kerüljön, A kiültetésre kerü'ő cse. meték igen nagy részét az ország távolabbi részeiből kellett a helyszínre szállítani, ugyanakkor gondoskodni kellett arról is. hogy az ország fásításának szükségleteire ] integy kétmillió csemetét termelj nek ki az Erdőgazdaság dolgozói. A munka zavartalan végzése nem volt kis feladat. Az Erdőgazdaságrak a megnövekedett számú munka. < ő részére Szegeden. Maroslelén és in Tisza ártere mellett 250 munkavállaló részére kellett ideiglenes Munkásszállókat létesíteni. Ugyanükkor pedig az Erdőgazdaságnak kellett gondolkodnia a dolgozók munkahelyre való szállításáról és élelmezéséről. A környező községekből, városokból meg mintegy 500 dolgozó kapcsolódott be az erdősítési munkába, akiknek egy résrét gépkocsival, hajóval, vagy a Maioson való átkelés biztosításával kellett a munkahelyre szállítani. Az erdősítésben résztvevő munka, vállalók és az Erdőgazdaság szakszemélyzete egyformán felismerték a feladat végrehajtásának fontosságát és munkáját harci feladatként hajtották végre, A fizikai dolgozók és a szakszemélyzet szorgalmas munkája tet;e lehetővé, hogy a Szegedi Állami Erdőgazdaság minden tekintetben — a hullámtéri fásítás terén is — az ország többi erdőgazdasága között az első helyre küzdötte fel magát. Fakitermelési tervét 115, fafelvásárlását 101, íagyártmány termelését 104 százalékra, anyagmozgatási tervét is jíjvai 100 százalékon felül teljesítette. A Síkvidéki Erdők Igazgatósága a fenti célfeladatokra indított versenyben első helyezést elért Szegedi Állami Erdőgazdaság igazgatóját Boda Józsefet főmérnökét. Mayer Györgyöt pénzjutalomban részesítette jó szervezési munkájáért. Az Igazgatóság pedig az első negyedév végén jelentős mennyiségű pénzjula'mat oszt ki majd azok között a dolgozók között akik szorgalmas munká. jukkái hozzájárullak ahhoz, hogy a Szegedi Állami Erdőgazdaság az ország területén lévő erdőgazdaságai között az e'sö helyre került. ID0 JÁRÁSJELENTÉS Várható időiárás szombat estig: Fel. hös idő. sok helyen havazás, havaseső, élénk északi, északkeleti szél. A hőmérséklet lassan tovább csökken. Várhaló hőmér. sékle i értékek az ország területéreSzombat reggel —1 4, délben—1 — + 2. A várható napi középhőmérséklet Január 10-én. szombaton négy fok fok alatt lesz. (MTI) MOZI Szabadság: Kincskeresők (Január 14-ig). Vörös Csillag: Határmentén történt (Január 11-ig). Fáklya: Sz várvány Csehszlovákia felett (Január 11-ig). Az előadások fél 6 ée fél 8 órakor kezdődnek. SZÍNHÁZ Eote fél 8: Figaro házassáqa Erkel bérlet (5). MUZEUM Fejlődéstörténeti kiállítás; Móra Ferenc emlékkiállítás, Fehérlő élővilága kiállítás: hétfő kivételével minden, nap 10 órátő1 este 6 óráig. KÖNYVTAR Somogyi: Délelőtt 10-töl este 7-tg, (Könyvkölcsönzés: délután 2-től este 6 óráig-) Az Egyetemi Könyvtár nyitvatartási Ideje hétköznapokon: Olvasóterem dél. előtt 10-töl este 9-ig, hétfőn 2-től este 9-lg. Kölcsönzés 12-től este 8 tg, hétfűn 2-|öl este 8 ig. Vasárnap nyitva 9-től 13 óráig Corlcil (Horváth M.-u. 3. MSZT székház): Hétköznapokon délelőtt 10-től 2-lg: délután 3 tói 7-'g. Könyvköl. csönzés. GÉPKOCSIVEZETŐK, KISMOTOROSOK FIGYELMÉBE! A Csongrádmegyei Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya Január 11'én; vasárnap délelőtt 9 órakor a Vörös Csillag-filmszínházban filmvetítéssel egybekötött értekezletet tart Az előadás tárgya: Harcoljunk a balesetmentes közlekedésérti VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Szeged város egyéni ökölvívó bajnoksága A rókurt tornacsarnokban vasárnap délután 4 órai kezdettel tartják meg Szeged város 1953 évi egyéni felnőtt ökölvívó bajnok-ágát. A bajnokságon a' szegedi sportkörök igazo't versenyzői vehetnek részt. MA FEDETTPALYA ATLÉTIKAI VERSENY A Radnóti gimnázium tornaterme, ben ma este ti órai kezdő itel az Sz. Petőfi fedettpálya atlétikai ver.-enyt rendez a következő számokból: helyből hármas ugrás, férfi, felnőtt, ifjúsági és serdülő és női ifjúsági ée serdülő. Nevezni a' helyszínen lehel. Éremkiosztás az Sz. Pe'.őfi Ifjúsági labdarugóknak Az Sz Petőfi Klauzál téri klubhelyiségében vasárnap esi e 6 órai kezdettel uzsonnával egybekötött érem. kiosztó ünnepséget tartanak az Sz. Petőfi Ifjúsági labdarugók részére. Alapfokú tornász csapatbajnokság A Radnóti gimnázium tornatermében v asárnap reegel 9 -órai kezdettel tar Ják meg az Sz. Petőfi rendezésében :r III. országos alapfokú tornászférfi és női csapatbajnokság kúzdel. meit. Atlétikai szövetség beszámolója A VTSB ben vasárnap délelőtt fél l'J órai kezdet el tartja a Szegedi Atlétikai Társadalmi Szövetség 1952 évi munkájának értéke'fsét. melven a sportolók minél nagyobb számban jelenjenek meg. Asztalitenisz házi bajnoksáqok Az Asztalitenisz Társadalmi Szövetség felhívja: a szakosztályoka", hogv a jövő hét e'ején rendezzék meg a házi bajnokságokat. A házi bajnokság első 8 férfi és női helyezettle résy.t vesz Január 17—18 ün megrendezendő egyéni és párás városi bainoksáigban. Fe'hívla továbbá a szakosztályvezetőket, hogy « nevezéseke' ja. nuár 14-ig adlak le a VTSB be és január 15-én le'enjenek meg a sorsoláson és a kezdés időpontjainak tájékoztatásán. A versenyen minden csapat részt vehet. A RÁDIÓ MAI MŰSORAs Január 10, szombat KOSSUTH RÁDIÓ 5 Reggeli zene, 5.30 Hírek. 6 Fa'urádló, 6.45 Lapszemle, 7 05 Hangemezek, 7 45 Levelezők ielentik. 8 óra' 05 Hanglemezek. 11.30 Elbeszélés, 11.50 Hanglemezek. 12 Hírek, 12.30 Népi zene, 13 Művészeti híradó, 13.20 Hangverseny. 14.15 Operett kettősök. 14.30 Rádiójáték. 15 Szimfónikus zene, 15 30 Beszélő atlasz, 15.45 Állami válla'atok hírei. 15 óra 50 Vidám hangezerszólók, 16.10 Szovjet napok — szoviel emberek. 16 óra' 20 Népi zene, 17 Hírek. 17.15 Strauss kerlngők, 17.30 Énekkar. 18 Falurádió, 18.30 Szív kflldt. 19 Hangofl újság, 20 Hírek. 20.10 Zenés műsor, 22 Hírek, 22.25 Tánczene, PETŐ FI-RADIO 6 Hangverseny, 6.45 Torna, 7 Kerlngők, 7 35 Operett, és filmzene, 3 óra 40 Színes muzsika. 9.45 Görög gyermekek műsora, 10 Hírek, 10.10 Ének, 10.30 Zenekari művek. 10.50 Operarészletek. 15 Hang'emezek, 15 óra 25 Előadás, 15.45 Dalok gitár-kísérettel. 16 Előadás, 16.35 Közgazdasági negyedóra. 16.50 Szív küldi, 17 óra 10 Tanullunk énekszóra oroszul, 17 30 Népdalok. 18 45 Mindenki ope. rája, 19.35 Rádióegyüttes. ?0i5 Sportnegyedőra. HIRDETMÉNY A város területén lévő lakóházak és « jelenleg lakások céljaira használt, valamint lakások céllalra alkalmas helyteégek kataszteri összeírás: mun. kálütai a napokban megkezdődnek. Értesítem a város közönségét, hogv az összeírá6i munkálatokkal megbízott személyeket az összeírás folyamán hatósági közegeknek keU tekinteni. > VB.-elnök ' HIRDETMÉNY Szeged Városi Tanács VB. felhív.;.: a termelőket, hogy az 1953. évi tej, tojás és baromfi beadását, már Január 1-től teljesíteni kell. Minden te, melő, aki 800 négyszögölnél nagyobb földterületen gazdálkodik, holdanként, 2.-50 kg baromfit ét 2.50 kg (45 drbl tojást köteles a Fö'-dmúvesszövetkc. zethez beadni A tejbeadásra kötelezetitek 1953 Január hóban ideiglenesen az 1952 december hóra megállapított tejtnens • nyiséget kötelesek teljesíteni. Február elsején egyéves bejárásos rendelőintézeti asszisztensképző tanfolyam kezdődik Szegeden 1953 február 1-én egyéves, bejárásos rendelőintézeti aszisztensképzö tanfolyam kezdődik Szegeden a Kossuth Zsuzsánna állami ápolónőképző iskolában. A tanfolyamra jelen Ikezbet minden 17—40 eves leány é* asszony, aki az általános iskola VIII. osztályát elvégezte. Az isk-ola befejezéséig a hallgatók teljes ellátásban részesülnek. A kérvényeket és a szükséges iratokat január 20-ig- lehet beadni az ápolónőképző iskolára Szegeden (Tolbuchin-sugárút 1 szám). BÉKEIRODA HÍREI Értesítjük a. békebizottságokat, hogy a január ll-ére tervezett bécf-i kongresszusi beszámoló gyűlés közbejc-'t technikai okok miatt Jtmuár 23-én lesz megtartva A békebizottságok a klsgyúléseket a legújabb „Békehurcos" alapján tartsák meg A Békeharcos átvehető a Békeirodán iSzéchenyi tér 11.) Megjeleni és az igazgatóság Rákosi Mátyás elvtársnak az országgyűlésen elhangzott beszámolója „A kiill- és belpolitikai helyzet és feladataink" címmel a Szikra kiadásában megjelent Rákosi Mátyás elvtársnak, a Magyar Néköztársaság minisztertanácsa elnökének az országgyűlés 1952 december 15-i ülésén elhangzóit beszámolója fü_ ze tálakban. ELADÓ egy sö'ét és eqy világos politúros háió szobataúíor, egy UJ -sez. lon, zománcos tűzhely, petrofor. nagy zománcos lavór, bőr aktatáska, mosó'eknö, konyhakredenc, samottos kályha és 2+1 rádió. Fodor-talep, Murányi u. 16. GYAKORLOTT gép- ée gyonsíróno. pénz- árkzelésben ée egyéb adminisztrációé munkában Jártas, állást keres január 16-rff- Cirn a kiadóban. EGY jóállapotban lévő mély gyermekkocsi e'adó. Manc-tér 7. Gulyásék. EGY 150 kg-os hússertés e'adó. Cserepes sor 91b, nyersbőr raktár, 2-ik kapu 9-től 1-ig. ÜVEGEZETT iroda válaszfal ajtóval ts íróasztal eladók. Szén" György u. 13. udvar. Megtekinthető vaearnap délolők. . . , FGY Steinberg gyártmányú cimbalom e'adó. Nemestakács u. 30. EGY mély, fehér gyermekkocsi e-ado. Sándor ti. 42. SZERÉNYEBB házaspárnak bútorozott szoba, konyhahaszná'.attal kiadó. Megtekinthető vasárnap Teréz u. 27. udvarbanELADÓK: Keleti szőnyeg 2x3. varrógép, süllvesztőe, príma állapotban, lábzsák báránybőr béléséé, pólyázoaszal, asztalok székek, szekreny. Nik'ai, Ceerzv Mihály u. 30. EGY nagyobb magyar perzsaezűnyeg eladó. Juhász Gyula u. 30. EGY jóállapotban lévő kisméretű konyhabútor, sparhelt, gyermek sportkocsi eladó Sztálin sétány 2, festő. ELADÓ hegedű, mázsa, nyakkendők, tíz kilós mérleg, hintaszék, cipők. Ilona u. 28 ELADÓ fehér gyermekágy, rácsos ée guri asztal. Kossuth Latos sgt 8. III. em. 8. FEKETE férfi télikabát, magas alakra eladó. Érdeklődni délutáni órákban Madách u 11, udvar, földszint, 3. szám alatt. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI belváros! szo. ba, előszoba, kamráé lakáep-n elese, ré'.ném azonnalira szegedive'., lehetőleg Rókuson. Cím: Tamási. Hódmezővásárhely, Dimitrov u. 24. ELCSERÉLNÉM 2 szobás belvárosi, olcsó bérú, összkomfortos lakásom, 2—3 szobás budapesti vagy szegediért Ugyanitt gyermekszerelő mindenes' fe1 veszek. Éi doklődni Utasellátó. Nagyállomás, Kovács. HAZINYULAK. 2 kilótól- nyVbőrók állandó átvétele, anyanyulak eladók, Szen háromság u. 43ib. FÉRFI kerékpár. Woif speciál. Jókaiban. eladó. Bajcsy-Ze. u. 15. I. 4. ZEJSS-Tenax kisfilmes gép, automatikus filmtovábbítással eladó. Délután 4 órától. Katona u 5. II. 6. ELVESZETT egy éves szőke koca. É-tesítéet kérek Gyík u. 13. RÁDIÓ, világvevő eladó. Tolbuchín tg:. 42. Hátulsó épület I. 4 ajtó. KOCSMAI asztalok éa széliek darabonként is eladó. Szabadsajtó u. 23. EGY férfi szürke átmeneti kabát eladó. Csongrádi sgt-. 10/b EGY szép ezüströka gallér, perzsa összekötő szőnyeg. 2 tízliteres dem1zson eladó. Bocskay u. 9, fldszt. 1. EGY gramofonos rádió, szekranye* sfillysztős varrógép, egy oa íofix béléses női ka'bát eladó. Rucíoir tér 9 Lengyel Ol.DALSZEKRÉNYES konyhaszekrény, szép, eladó. Petóf! Sándor sgt. 33. szám. I fi. MODERN, különleges; kombináltszob eladó. Sándor u. 25HARMINC kéve száraz tiszai rözsc éegy báránybéléses mlkádó eladó. Újszeged, Alsó Tiszapani 106. KÉT drb levélajtó, cserép eladó. Tol, buchtn sgt. 45. ZOMÁNCOS fürdőkád, moíófázc , veidting. nagy lába* eladó. Róka,. Bocskay u. 9EGY Jóállapotban lévő Berkei-mérleget keres megvételre a Szegedi Helyőrségi Tiszti Klub, Victor Hugó u. 6. SZEGEDI Állami Erdőgazdaság Csemetekerti Üzemegysége üzemi kocsi, soka't vesz fel Jelen'lkeznl lehet szegedi lakosoknak részletes önéletrajz, zai, Roosewelt tér 14. szám alatt, II. emelet. VOIGTLANDER Vito fényképezőgép, alkalmi vétel, 1000 Fl-ért eladó Szögi cipésznél, Dugonics tér 1. DÉLMAGYARORSZAG politikai napilap Fo'elö9 szerkesztő éa kiadó: ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged. Lenin-u. 11. Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatal: Szeged. Lenin-u I. Telefon: 31—16 és 35-00 Csongrádi-negyei Nyomdalpari Vállalat, Szeged Felelős vezető: Vincze György