Délmagyarország, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-27 / 276. szám
2 KEDD, 1951. NOVEMBER Vt gaBda iskolákon nagymértékben megjavítottuk az ehn'éiei és gynkor. lat összekapcsolását. Hiba, hogy propagandisták nem járnak el.rend_. s/cresen az előkészítőre, de a pro^ lia.gnnihstu iskolavezetők sem fog. 1 i'koznak rendszeresen veliik. H;ú. nyussiigként állnpftolta meg, hogy n mennyiségi fejlődéssel egyidejűleg nem emelkedett megfelelően a l>ártoktató munka színvonala. A Pártbizottság agit..prop. osztálya fö_ ként szervezési kérdésekkel foglalkozott, így nem tudta eléggé be töt. teni az ervi és politikai irányító szerepet. új káderek sxáxai fejlődtek ki Znmliori elvtárs beszámolójának befejező részében a kádermunka kérdéseivel foglalkozott— Kádereink százai fejlődtek k! az elmúlt másfél év során — mondotta. — A munkásosztály kipróbált tagjai komoly vczetőfunkciókaf tödének bo és példamutatóan vég_ z';k munkájukat. Zonibor'i elvtárs ezután számos példával ismertette, hogyan állják meg helyüket a munkás. é,s par ravztkáílere.k a különböző párt-. ál_ Inni és gazdasági funkciókban. Meg. állapította, hogy a hékekölcsönjegv. /és és a tnnácsválasztás során ki. tűnt pártonflrivüli népnevelők közül sokakat felvettek aliapszervezeteink tagje'öltiei sorába, n jó munkát végző párOiciaink közül pedig töb_ ben vezető funkcióba kerültek. A kádermunkn h'iánvosságaival Központi Vezetőség 1950 május 22-i határozata teljes egészében vonat, kőzik a mi kádermunkánikra is. — Kádermunkánkban nem vtzs_ gá'tuk meg eléggé a k-áderek politikai megbízhatóságát, <párt_ és osztátyhfiségét. A Pártbizottság s nlapszerrezeteink nem egy esethvn nem vették észre, hogy az ellenség egyes hclvcken befurakodott pártszervezeteinkbe. Az éberség hiánya nagvmértékhen hozzájárult ahhoz, hogv Pártunk soraiba osztói ridegen elemek férkőztek be. Megállapította Xomhori elvtárs, hogv a kádermunkn hlánvcwágni neevrM n Párlhi zottság hiányos munkájából követ, kérnek. A Központi Vezetőség határozaté után alapvető javulás következett Mindenek. a kádermunka resszorljellegének fe-szásnotására. az ellenséges, kar riensiii elemek ki&zorífcisána, a párl, állami ós gazdasági élet terii Irt érül. A Központi Vezetőség határozata óta a Pártbizottság több segítséget nyújt az alapszervezetek munkájához. Ennek eredményekép az alapszervezeteink egyrésze egyénileg foglalkozik a káderekkel. Hiányos, súg. hogy nem ismerjük eléggé a kádereket, elhanyagoljuk a veliik való fogta lik oz.ást. Zomfeori elvtárs befejezésül meg. Állapította azokat a feladatokat, amelyeket a pártértekezlet tanulságai nyomán végre kell hajtanunk, majd ezekkel a szavakkal fejezte be beszédét1: — Nem Kétséges, hogv Szege,! dolgozói Pártunk útmutatásával «n lterevsen megoldóik az előttünk ál'ó feladatokat « Pártunk, Rákosi elv'rárs vezetésével Sikeresen Imtedsipk a szocializmus megvalósításának át ián, A pártértekezlet résztvevő? hosszasan. telkes tapssal ünnepelték fel_ sznbadfíőnlkiat, a Szovjetnnió-t a békefáhor vezetőjét. Sztálin elvtár. sat, gvőzelmeink szervezőiét, a Ifa. gvar Dolgozók Pártját és Rákosi elvtársat. 1 I be a kádermunkában kapcsolatban megállapította, hogy n ' előtt fokozott figyelmét fordítottunk Számos hozzászólás világítja meg a szegedi pártmunka eredményeit cs hibáit Elsőnek Rácz István elvtárs, a DÉMA Cipőgyár részéről szólalt fel. Elmondotta, hogy üzemükben a gi partvezetőség igen gyenge munkál végzett, nem támogatta a tőinegszervczetek munkáját. A mű. szaki vezetés és a váliatatwezetőség közti súrlódás nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az iizem az elmúlt hónapokban nem iudta teljesileni a tervét. A régi pártvezető_ ség ezt a kérdést sem tudta megoldani. Megígérte, hogy az űj pártvezetőség ezeket a hibákat kija. vitja. Farkas Sándorné elvtársaié, n Táncsics-termelőcsoport titkára ismer_ lette, hogyan fejlődött termelőerőportjuk. A közős gazdálkodás előnyeiről szólva kijelentette: — Csak annyi! tudok mondani, hogy soha nem volt ilyen jó élelem. Ezért minden erőmmel dolgo. zónn a csoport megerősfléséért. — Elmondotta ezn'iAn, hogy most az öszi belnTonrításnűl n csoportban megtérült a munkafegyelem, de a pártszervezet közbeléped és kijowf_ tolta ezt a hibát. Mihályi József elvtárs, a MAV Fűiőház kommunistáinak üdvözletét tolmácsolta a pártértekezletnek. Atnp^zervezctiik munkájának hiányosságaival kapcsolatban megemlítette. hogy n pártcsoportvezetők, ke", nem foglalkoztak megfelelőkép. pen. Elhanyagolták a 'rag_ Ós tngje. löl'.íelvételt 'Í9. Ma már azonban ezen a téren komoly javulásról lőhet beszámolni. Az agitációs munkáról szóira kijelentette, hogy kö. vélik a Párt útmulntásá't és nem hagynak légüres teret az agitáció, han. A tovább'inkhon a mosáelólinosásig való mozgalom és a be. esület-nrfiszak nagyszerű eredmé. nveiről számolt be. Mihályi József elvtárs hozzászólása után a DISZ küldöttsége üdvözölte a pártértekezletet. „Egész (rutai 'életünk boldogságát PArttmk_ nak köszönthetjttk". — Erről be_ , tóit a DISZ szervezet küldötte és átadta a pártértekezlet neki a szege. •<l; fiatalok meleg üdvözleté!. \z MNDSZ és a szegedi vasula> -k küldöttsége is köszöntötte a Szegedi Pártértekezletet és jó mun. kát kivánt a tanáoskozásokhoz. -. Dr. Fodor Gábor elvtárs, n Sz«ei'di Tudományegyetem rektora hoz. rá szólásában rámutatott arra, hogy az e'íenség látva az egyetemen be. következett nagv változást és fejlő_ dést, igyekszik befurakodni a tudo. mányos intézetekbe és fgy lehetősé, get találni a romboló munkára. Az elmúlt héti égvetemi pártkonferénrtti világosan leleplezte az elíenség i vrniTányú tevékenységét. Ktfefteti|e hogv a jövőben még rókább be kell hatolnia az esvétem'i munkába a marxista lenlnhta etméletoxáe. 1 zé't arról is, hogv mllven erednveket értek eí a Gazda.mozgníhan s a tndormánvos és rvnkori munka ö^ozekanesc/iásában a v ái Tudoműnyegvelemen. Fokozottabb hoVáKást ' a békeharcbari! Pásztori Béláné elvtársnő, az MSZT városi titkára hozzászólásában hangsúlyozta, hogy Tiló'ók Ju_ goszláviájával való szomszédságunk fokozottabb helytállást követel tő. lünk a békeharchan. Az MSZT mun. bájával kapcsolatban megáH:vpftot_ la, hogy feladatai jobb elvégzésé-, ben komoly segítséget nyújt a SzeiMtt\i Pártbizottság. Az elltenség az MSZT szervezetekbe is igyekszik britarakodni, de a Párt ébersége ját. Bejelentette: a szegedi MSZT szervezetek Sztálin elvtárs 72. születésnapjára vállalták, hogy háromezerrel növelik Szegeden a szovjet, barátok táborát. A pártértekeztéte! ezután a Szegedi Kenderfonógyár ós az Egyetem dolgozói üdvözölték, majd Zombori Zoltán elvtárs, a Textillkombiná! sztahánovista gyártásvezetője szólalt fel. Beszél! arról a támogatás, ról, amelyet a Párt nyújtott a műszaki vezetőknek. Ismertéibe a sztahánovista komplex.mozgalom eredményeit. — Ez a mozgalom üzemünkben komoly termelési eredményeket hozott — mondotta. — De mindezt nem érhettük volna ©1 a Párt segít, sége nélkül. A nyujtóműtisztántértási mozga. lom bevezetésével kapcsolatban ismertette, hogyan nyilvánul meg a Párt segítsége a műszakiak munkájának támogatásában, a termelési eredménvek fokozásában^ A DítFOSZ, illetve az egyéni dol. gozó parasztok és n termelöcsoportok dolgozóinak küldöttsége vo mi-lt be ezután üdvözölni a Szegedi Pártértekezletet, amelynek eredmé. nyes munkája hozzásegíts őket a még nagyobb eredményekhez a nagyüzemi társasgazdálkodás ktter. jesztésében, illtetve a termelőeRo portok eredményeinek fokozásában. Bálint György elvtárs, a Szegedi Állom! Nemzeti Színhőz igazgatója Révai elvtárs útmutatásai nyomón határozta meg a színház feladatát: harcolni irz emberek tudatában meg. lévő kapitalista csőkovények ellen, n művészetet a szocializmus építé_ sénck szolgálatába állítani. Elmondotta, hogy ezt a harcot egyszerre WeH folytatni a színházon belül és a közönség felé is. Mindkét területen komoly eredményeket siko nitt már elérni. A szinház művészei politikai, szakmai téren sikeresen sajátítják el azokat ez ismereteket, amelyek segftségéval meg tudják oldani feladataikat. A közönség is megváltozott mór. A hétozer bérlő nagvrésze üzemi dolgo. ró, űj közönség tanul és szórako_ zilc «z új darabokból. Hnrugsű tv ózta. hogv a Nemzeti Színház eredmémveit a Párt sccftttépéTW'k, a szovjet kultúra példáiénak és az áfám következetea támogatás,Vnnk köszön, hot*. A pártértekezlet résztvevői ezután lel!k>es>ed'éssel fogadták a honvédség Távirat Rákosi elvtárshoz Az értekezlet résztvevői ezután hatalmas lelkesedéssel fogadták el « javaslatot, hogy a Szegedi Párt. értekezlet táviratban üdvözölje mindannyiunk szeretett vezéréi, Rákosi elvtársat. A távirat szövege a következőképpen hangzik: „Drága Rákosi elvlárs! A Szegedi Pártértekezlctről kommunista üdvözletünket küldjük. Mi, Szeged kommunistái, akik a mai pártértoke/leten tésztveszünk az új tatnak teljes/lésével állunk helyi Itt a Tito-h*lár melleit „ békeharc ránkeso frontszakuszán. Éljen dicső Pártunk, a harcokban edzett Magyar Dolgozók Pártjai Éljen eró'nk kimeriiheteilen forrása. pé'daképünk. a Bolsevik Párl, am«'!ynek élén a világ összes dol. gozója által szeretett és nagyrabecsült Sztálin elvtárs áll! MDP Szegedi Párfértékezleté" A jelenlévők a távirat szövegének elfogadása után hosszan éltették választmány megválasztásánál mta. | Pártunk gzeretett vev rét, nagy tódenekeiótt Rákosi elvtárs útmuta- nitónkai. Rákosi elvtársat. A part 1 értekezlet résztvevői ugyancsak tásaii és tiwiításáit tarijuk szem eiőtt. A megnövekedett feiad«tainkat végző káderek kiválasztásánál fokozottabban törekszünk arra, hogy olyan elvtársak kerüljenek be az új pártvál»sztmányha, akik ing'ulo. zás nélkül, hálran és szilárdan á!E ják meg helyüket és következetesen harcolnak a nehézségek leküzdéséül ért. Munkánkban eddig is Rákosi elvlárs útmutatása és példamutatása volt legfőbb irányadónk. Ennek köszönhetjük minden eddigi eredményünk elérését. Éppen ezért igérjiik, hogy további munkánkban a hékeharc fokozásában, a termelékenység emelésében, termelőszövetkezeteink megszilárdításában, a kulfurforradalom további fejlesztésében híven követjük Központi Veós az MSZT küldötteit, majd Szilárd | zetőségilnket. amelynek élén ön János elvtárs, az Egyetem orvos kari pártszervezetének tilkárn szólalt fel. Foglalkozott a tanulmányi fegyelemmel s rámutatott az e téren elért komoly eredményekre. Keresztes Jánosné eivtársnő, a Belváros IV. pártszervezetének titkára az agitációs munkáról szólva megállia_ pttotta. hogy a népnevelő gárda újjászervezésével még nem oldottunk meg minden feladatot, mert nz agi. lációt fokozottabb nVértéftben kell megtölteni eszmei, politikai tartöviommak Felhívta a figyelmet arra, hogv kerii'ieti pártszervezeteink nép. nevelői közé nem egeszei- ellensé_ ges elemek is befurakodnak. Elmondotta, hogy a Pártbizottság n népnevelő munka sikerrevitelében segítséget nvujt nz alapszervezetek. nek. Hiányolta, hogy a Pártbizottság káderosztálvn nem foglalkozik megfelelő mértékben egyénileg is a káderekkel. Bán Béla elvtárs, a DÉFOSZ vé. rosi titkára a szegedi DÉFOSZ szer. vezetek' munkájáról beszélt. Ismer, tette hogyan érték el. a jó eredményeket a mezőgazdasági munkák végzésében. A termeiőcsoportolk fejlesztésével kapcsolatban megállapította, hogy a DÉFOSZ vezetőségi tagok*írem mutatnak megfelelő példát a lermelftesopnrlok fejlesz, létében. Hiányosságként vetette fel, hogy nem megfelelő a DÉFOSZ és a Pártbizottság mezőgazda sági osztályának a kapcsolata, de laza az együttműködés a Tanács mezőgazdasági osztályával is. Faragó Jenő elvlárs ismertette a „Délmagyarország" szerkesztőségének munkáját. Elmondotta, hogy az utóbbi hónapokban megszilárdult a Pártbizottság és a szerkesztőség kapcsolata « ez megjavította a tép munkáját is. Ismertette n munkús_ paraszt levelező-mozgalom terén elért fejlődést, amely egyre szorosabbra vonja a pártsajtó 'és a dolgozó tömegek kapcsolatát. A szegedi békebizottságok és a I nagy lplketvedéssel fogadták el oz. MDP Központi Veze! őségéhez és a Csongrádmegyei Pártbizottságához küldött távirat szövegét is. Nagy József elvtárs, egyénileg dolgozó paraszt, az Alsóváros Ii. pártszervezet részéről szólalt fi-!A termelőcsoportok fejlesztésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy ebben a munkában azért nem tudtuk a meglévő komoly eredmények ellenére sem elérni a kívánt fejlődést, meTt nein foglalkoztunk meg. felelően -az egyénileg dolgozó parasztokkal. Az egyénileg dolgozó parasztok meggyőződlek a két alsóvárosi termelőszövetkezet eredményei nyomán a nagyüzemi gazdái, kodás előnyeiről, de agitációs munkánkban sokkalta többet kellett volna foglalkoznunk az egyénileg áll és az ön bölcs úlmutatásaival, a nagy Bolsevik Párt tapasztala, dolgozó parasztaaggal. Használjuk mindig a bírálat, önbírálat fegyveréti Siklós János elvtárs, a Központi Vezetőség agitációs és propaganda osztályának kiküldötte értékelte a pártértekezleten elhangzott felázó, lat ásókat. Megállapította, hogy ezek is mutatják azt a fejlődést, ame. lyet a vezetőségek újjáválaszitása óta elértünk. Rámutatott arra, hogy a hozzászólások általában az eredményekről szóltak, de néhány kivételtől eltekintve, nem alkalmazlak megfeielőem a bírálat és önbírálat fegyverét. Hiányoltn a bírálatot a felsőbb pártszervek felé. Felhívta az értekezlet résztvevőinek figyelmét, hogy hozzászólásaikban többet foglalkozzanak a munkafegyelem megszilárdításának kérdésével, amely jelenleg igen fontos kérdés. A szegedi úttörők köszöntötték ezután a pártértekezletet. Az értekezlet résztvevői örömmel és lelkesedéssel üdvözölték az úttörők kii1, döttségét. Klein Sándor elvtárs, a Szegedi Textilművek üzemi pártszervezetének titkára az üzeni termelési eredményeiről számotf be. Az agitációs munkával kapcsolafban megállapította, hogy ablian a szervezés még mindig túlteng a politikai munka rovására. Elmondotta, hogy az. üzem népnevelőinek nagyrésze későn és mechanikusan juttatja el a népnevelő értekezleten knpott útmutatásokat a dolgozók tömegeihez. Beszélt ezután az üzemi kultúrmun. ka hiányosságairól és me.gáillapfcot_ ta. hogy n 'Pártbizottság sem ellen, őrizte ezt a munkát- Javasolta, hogv a Szegedi Pártbizottság és n párlWMló is többet foglalkozzék a kulturális kérdésekkel. Ezután át. nyújtotta <>. pártértekezletTiek a Szegedi Textilművek do'gozóinők a ián. dékát: ©gy ötágú csillagon elkészí Vöröskereszt küldöttei köszöntötték tett domborművet, amtély megmu » Wi Pártértekezletet. majd n, •['>»• ^ ÁLo^z "n elnök ismertette nz üzemek, párt. szervezetek, töinegszervezetek. iid_ vöztéi távirataié. Jegyiünk János elvtárs hozzászólása Jegylnnk János eilvtárs. az MDP CsongrádmOgyei Pártbizottságának titkára hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a napról-napra éleződő nemzetközi helyzetben az egyre erősödő békeharcból Szeged dolgozói méltóképpen veszik ki részüket. Rámutatott árra, hogy Sze. ged igen nagyfontosságú hely a megyében, mert komoly iparral rendelkezik, kulturális központ, egyetemi város, Titóék haltúrának közelében fekszik s ugyaniakkor Szegeden komoly tevékenységet fejt ki a klerikális reakció- Jegyinák elvtárs ezeknek a szempontoknak alapján szabta meg a pártértekezlet résztvevőinek az elkövefke. zendő feladatokat. Biztosítaná ke.l ötéves tervünk első évének sikerét, a második tervévre való felkészüvéaére a Szegedi Textilkombinát. A begyűjtés sikeréhez szükséges a széles aktívahálózat A begyűjtés munkájának f cl adakozott abb helytálláara. nagyobb fe. tóiról beszélt Tombncz Imre elvlelősségre kell nevelni a munkás- 3 Városi Tanács VB emökhe. osztályt. A szegedi dolgozóknak több segítséget kell nyújtani a falunak, a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. Hozzászólása to. vábbi részében foglalkozóit a klerikális reakció aknamunkájával- Ezután ismertette az oktatási munkával kapcsolatos feladatokat. Megállapította, hogy az oktatás mun. kánkban sokszor háttérbe szorul. Ugy goiidnttuk, hogy ez az agitációs osztály feladata, Ezért' fordu.hatott elő, hogy nem vontuk be megfelelőképpen a politikai okta. tásba a dolgozó parasztokat s ez kihatással van a termelő munkára is. Feladatunk, hogy bátrabban vonjuk be a munkásokat és dolgozó lést. Bálrabban kell kivá'asrtanunk | parasztokat az oktatásba és bátlyettese. Megállapította, hogy a C. .jegyre beadott gabonám1 nrryiségben lemaradás mulalkozik annak ellenére, how egészeben teljesíytttük a begyüflési oiőirányzalot a kpnyér- és takarmánygabonában. A begyűjtési munka hiányosságaival kapcsolatban megállapította, hogy pártszervezeteink, ha más feladatot kaptak, elhanyagolták ezt a munkál. Bírálla a fanácstagok munkáját, akik megbizalásüknt melléke.® feladalnak fogják fel. Rámutatott arra. hogy a begyűjtési munkát az állandó bizottságok köre megszervezett akliva-hálózat és a területi pártszervezetek irányításával lehet eredménvesen elvégezni. A tanácsot gazdájává kell tenni a begyűjtési munka elvégzésének. Sajó Gvula elvlárs hozzászólásában az újíló-mozgalom eredményeiről és hiányosságairól bőszéi1. Megállapította, hogy az elfogadott újítások közül igen keveset vezettek be, mert azok megakadtak a bürokrácia útvesztőjében. Példákat említett rokrúcia az újító-mozgalom eredményességét. Példának említette a Városi Tanácsot, amely nem tartja szívügyének az újító-mozgalmai. Kérte a pártértekezletet, nyújtson segítséget az újító-mozgalom hiányosságainak kiküszöböléséhez. Ezután a Szabadságharcos Szövetség küldöttsége vonult be a Szegedi Pártértekezletre é6 üdvözölte az értekezlet résztvevőit. Szilágyi Sándor elvtárs, a MÁV Igazgatóság részéről szólalt fel. Ismertette a szegedi vastutasok eredményes munkáját, majd kérle a szegedi üzemek vezetőit: küszöböljék ki azokat a hibákat, amelyek gátolják a háromnapos kocsiforduió sikerét. Lajos Sándor elvtárs a Dózsa-termelőcsoport munkáját ismertelte. Szeretettel beszélt a Magyarországon járt, élenjáró szovjet mezőgazdasági küldöttségről, amely, nek segítségével nagymértékben megjavították csoportjuk munkájút. Farkas Istvánné eivlársnő elmondotta, hogyan készültek a dolgozó nők a Szegedi Pártériekezletre. ; „A Párt neve és Rákosi elvtárs neve a legszeretettebb szó a magyar nők részére" — mondotta. Kérte H Pártbizottságot, nyújtson több támogatási az MNDSZ munkájához és képviseltesse magát a titkári ér. lekezleleken. Gyakorlati munkánkban is «lmaradhatallan a marxizmus-leninizmus tanítása Bódi Imréné ehrtérsaiő, az újszegedi pártszervezet titkára elmondotta, hogy a dolgozó parasztok tag- és tagjelölt felvétele terén a vezetőségválasztó taggyűlés óta komoly eredményeket értek eh Számbavetiték' a területükön lakó dolgozó parasztokat és a pártcsoportvezeiök rendszeresen foglalkoznak velük. EhnondoWia, hogy az oktatási munkában komoly sikereket érlek el, mert a politikai iskolákon nincsen lemorzsolódás- Bírálta a Szegedi Pártbizottság káderosztályának munkáját, mert nem nyujkotlték megfelelő segítséget az alapszervezet munkájához. Javasolta, hogy az új alapszervezeti titkárokkal ismertessék, hogyan kell eredményesen foglalkozni a kádermunkával. Turi Géza elvtárs felszólalásában elmondotta, hogy mindazokat az eredményeket, amelyeket az egyetemi munkában elértek, a Pártnak köszönhetik. Ezután arról beszélt. m'lyen komoly harcot kell folytatni az egyetemen az ellenséggel szemben és a kozmopolita, a Szovjetunió erejét és eredményeit te. becsülő nézetek ellen Az egyetemi munka legfontosabb feladatát Kalinm elvtárs útmutatása nyomán így jelölte meg: fokozottabb mértékben kell alkalmazni gyakorlati munkánkban a marxizmus, leninizmus tanításait. B;czó György elvtárs, a Szegedi Pártbizottság ipari termelési osztályának vezetője a munkafegyelem hiányosságairól beszélt. Rámutatott arra. hogy a munkafegyelem lazasága azért köveikezett be, mert a párt- és szakszersogitett .eleplezni romboló niunkú. és előléptetnünk a kádereket. Fo. rabbtéi á.lítsuk őket funkciókba, arra, mennyire akadályozza a Ipi- vezetek nem foglalkoztak keílö-