Délmagyarország, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-12 / 187. szám
MA ÜNNEPÉLYES ÉRTEKEZLETEK A TERMELŐCSOPORTOKBAN A YASUTAS.NAP SZEGEDI MŰSORA \ ALKOTMÁNYUNK ÜNNEPÉRE UJ GYŐZELMEKRE KÉSZÜLNEK A RUHAGYÁRBAN AZ MDP CSONGRADM VII. ÉVF- 187. SZÁM. AHA 50 FILLÉR VASÁRNAP, 1951. AUGUSZTUS 12. VRSUIftSIIgllKM MEPLl RZ ORSZÁG A minisztertanács június 26-i ülése határozatot fogadott el és törvénybe iktatta, hogy minden év augusztus második vasárnapja: vasutas-nap. Ez a határozat a magyar vasutasság eddigi jó munkája eredményeit, rögzíti le és további munkára lelkesíti vasutasainkat. A, szegedi igazgatóság vasutas .dolgozói is örömmel fogadták kormányzatunk határozatát és nagy örömmel készültek a mai I. Magyar Vasutas Napra. A kormány nem véletlenül nyilvánította ezt a Papot a magyar vasutasság ünnepévé Pártunk 1945-ben Gerő elvtársat bízta meg a vasút újjáépítésének és megszervezésének irányításával. Vasút nélkül nem kezdhettünk hozzá országunk újjáépítéséhez; vasút nélkül nem kezdhettünk sem a szocialista ipar, sem a szocialista mezőgazdaság megteremtéséhez. 1945-ben tehát az volt a magyar vasutasság feladata, hogy a legsürgősebben helyre állítsa a vasutat, kijavítsa az összeégett vagonokat, új mozdonyokat készítsen, kiegyenesítse a síneket és megindítsa az első szerelvényt a vasgyár és a falu, a bánya és a kohó között A Szovjetunió segítsége tette lehetővé, hogy a semmiből rövid időn belül a Párt vezetésével a vasúton keresztül megindítottuk az ország ereiben a vérkeringést. A szovjet' vasutasok eljöttek hozzánk és átadták 30 éves tapasztalatukat: átadták a Nagy Honvédő Háború idejében alkalmazott gyors vasulhelyreállítási módszereket és megtanították a magyar vasutasokat gyorsan és biztosan cselekedni. De a szovjet vasutasok tanítottak meg bennünket arra is, hogy hogyan kell hősnek és leleményesnek lenni- a munka vonalán. A gyorsan fejlődő népgazdaságunk egyre nagyobb szállítási problémákat állít a magyar vasút elé. Az épülő Dunai Vasmű építőanyaggal való ellátása, a magyar búzatermés elszállítása azt követeli piinden vasutastól, hogy — minden lehetőségei kihasználva — meggyorsítsuk a szállítást. Ezért vállalják a mgyar vasutasok egységesen azt, hogy az augusztus 20-ra tett inunkafelajánlásokat a Magyar Vasutas-napra, augusztus 12-re teljesítik. Ezért foglalták határozatba, hogy az utazási sebességet az óránkénti 15 kilométerről 18 kilométerre emelik. A feladatok pontos végrehajtásáért vállalták mozdonyvezetőink, hogy a mozdonyok napi futását 129 kilométerről 190 kilométerre fokozzák; a vonalok átlagos terhelését 625 tonnáról 700 tonnára emelik A „Mosástól-mosásig" mozgalomban a mozdonyfutást 3500 kilométerről 10.000 kilométerre emelik. És nem utolsó sorban a vasutasok elszántságát fejezi ki az is, hogy a szegedi igazgatóság dolgozói vállalták: hogy augusztus 12-től 20-ig az igazgatóság vonatjai megtakarított szénnel közlekednek. Ezek a számok nemcsak azt bizonyítják, hogy vasutasaink szíviigyüiuiek érzik a szocializmus építését, hanem arról is tanúskodnak, hogy mennyit fejlődött a magyar vasút felszabadulásunk óta . Elég ha csak azt vesszük példának, hogy a múltban a kocsiforduló 21 napig tartolt. Pányin elvtárs szovjet mozdonyvezető útmutatása alapján a kocsiforduló már 3 és fél napra csökkent. A vasutas-napra való készülés lelkesedését bizonyítja az, hogy az ország 6 igazgatósága közül az augusztus 20-i verseny harmadik minisztériumi jelentése szerint a szegedi igazgatóság 103-2 százalékos eredményével második helyezést ért el; a szegedi állomás élüzem jelvényt kapott, ugyanakkor a hódmezővásárhelyi osztálymérnökség az ország legjotto osztálymérnökségei között van. A szegedi igazgatóság dolgozói Pártunk és Rákosi elvlárs iránti Szeretetből megfogadjuk, hogy az Őszi csúcsforgalmat sikeresen, zökkenőmentesen bonyolítjuk le. Minden felajánlott árút késés nélkül a kitűzött időre szállítjuk el. Tudatában vagyunk feladataink nagyságának és tudjuk azt, hogy az idei őszi csúcsforgalom idején 30—35 Százalékkal több árut kell elszállítani, mint az elmúlt év őszi csúcsforgalma idején. De ugyanakkor fezt is judjuk, hogy ezt a feladatot az elmúlt évi csúcsforgalomhoz képest csak 5 százalókkal emelkedő kocsiparkkal kell megvalósítani. Megfogadjuk, hogy ezt a munkát a Szovjetunió átadott tapasztalatainak széleskörű alkalmazásával ér jük el. Példaképünknek tekintjük Eiéna Csuhnyuk szovjet mozdonyvezetőnő kommunista magatartását. A harc megvívásához erőt adnak mindanyiónknak az eddig elért eredmények. Ujabb eredményekre lelke sít mindannyiónkat Wollmann Gellért sztahánovista mozdonyvezető 152 százalékos' tervteljesitése, Pap IAndrás mozdonyvezető és a „Pányin. brigád" tagjai, akik a „Mosástólmosásig"-mozgalomban 15 ezer kilométeres felajánlásukat már eddig is 18 ezer kilométerre emelték. Igy döntik meg a vasutasok a régi normákat, a régi szokásokat. Alig 6 évvel ezelőtt még a mozdonyvezetők legnagyobb problémája az volt. hogy a mozdony belsejében felgyülemlett vízikövet 2—3 ezer kilométeri futás után ki kellett tisztítani. A kitisztítás 3 napi időt vett igénybe. A szovjet vasutasok a mozdonyt olyan szerkezettel látták el, aminek segítségével bárhol le lehet csa. polni a mozdony belsejéből az üledékes vizet. Ezzel a módszerrel köny nyen megtízszerezhették a mozdonyvezetők a mozdony futását. A vasú fások eddigi eredményei azt bizonyítják, hogy a reájuk bízott feladatot ezután is sikeresen fog. ják teljesíteni. Ha Hajnal Józseí mozdonyvezető és Szalma János fűtő 14 százalékos szánmegtakarítást tudott elérni, akkor mások is követni tudják példájukat. A imakói fű. tőház csapágyillesztő lakatosa Bárdos Lajos 200 százalékos telje sftményét mások is elérhetik. Az utazási sebesség emelésében nemcsak Szarka János, a szegedi állomás vonatvezetője, tűnhet ki. Nagy feladat hárul ebben a harcban a vasul kommunistáira, a pártszervezetekre és a politikai tisztekre. Meg kell értetniük minden vasutassal, hogy a szocializmus építését a munkásosztály csak akkor tudja eredményesen végezni, ha a vasút dolgozói is szocialista versenyben vesznek részt. A szegedi igazgatóság területén a dolgozók 97 száza, léka már versenyben is van. Errt az eredményre büszkék lehelünk azonban még sok területen van ná-, lünk is hiányosság. Jó felvilágosító munkával el kell érni azt, hogy minden vasutas célja a sztahánovista oklevél elnyerése legyen. Ez a feladatunk, és ennek eléréséhez fe! kelj használnunk a szovjet tapasz talatokat, a szovjet módszereket. De nekünk nem elég csupán a szovjet módszer felhasználása. Nekünk a özovjet ember, a szovjet vasuta; magatartását, hősiességét, bátorságát, elszántságát kell megtanulnunk és alkalmaznunk- Olyan fegyelmezetteknek kell lennünk, mint amilyenek a szovjet vasutasok. Elképzelhető-e az, hogy a Honvédő Háború idején a szovjet v^sut fegyelmezetlen emberekkel tudta volna ellátni feladatát. Elképzelhető lett volna-e az, hogy a harc hadianyaggal való ellátását bátortalan, a nehézségektől megijedő emberek végezték volna? És nekünk, magyar vasutasoknak ezt a magatartást — a szovjet vasutas magatartását — kell hus sunkká-vérünkké tenni, tudni kel. azt, hogy most is harc van minder. váltónál, minden egyes őrháznál minden állomásnál. Az ellenség azt szerelné, ha a Dunai Vasmű építéséhez szükséges léglát mindig 10 nappal később vinnénk, ha a dolgozó parasztok beszállított búzáját az üzemi munkások éhenhalása után szállítanánk a gyárvárosokba; az ellenség azt szeretné, ha újra a vasút melletti árkokban hevernének újjáfestett vagonainlk, ha a vasúti sínek lebombázva, az égfelé állná, nak. A magyar vasutasság éberen vi gyáz a magyar nép tulajdonára, az ország ütőerére. A Magyar Vasutas Nap után továbbra is bebizonyítjuk, hogy Pártunk, kormányunk és a magyar nép belénk he. lyezett bizalmára nem vagyunk mél tatlanok. Hajdú Rezső a Máv szegedi igazgatósága politikai osztályának vezetője. Pusztaszer, Kistelek, Üllés és Pusztamérges befejezte a cséplést Csongrádmegyei községeink kövessék az élenjárók példáját Szombati számunkban köröl. tük, hogy a csongrádmegyei állami gazdaságok közül az átokházi állami gazdaság munkásai voltak az elsők, akik jó munkájuk eredményeképpen tíz nappá] a határidő előtt, augusztus 10. én, befejezték a cséplést- Az állami gazdaság cséplőmunKásajnak példáját követték a szegedi járás cséplőbrigádjajnak dolgozói is és Pusztaszeren, Kis. teleken, Üllésen és Pusztamérgesen már nincsen csépeletlen gabona. Kislnmdorozsma tervét 99 százalékra teljesítette. A jelentések szerint Röszke és Csengele szerdán estig szintén befejezi a cséplési munkálatokat. A szegedi járásnak azok a községei, amelyek már befejezték a cséplést, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának irányítása alatt átküldik gépeiket azokba a községekbe, ahol lemaradás mutatkozik. Pusztaszer gépei hétfőn már a csongrádi és a szentesi járás községeiben csépelnek. A szentesi járásba egyébként vasárnap és hétf3 folyamán 11 gép érkezik. Vásárhely határába pedig 15. Egyetlen gépnek sem szabad meg állnia, míg az egész megye be nem fejezi a cséplést. A mezőgazdasági osztályt a gépek irányításánál is ez a cél vezeti, de ezt értették meg öntudatos csongrádmegyei cséplőmunkásajnk, akik most újabb lendülettel harcolnak, hogy mielőbb befejezzék a cséplést és ezzel elősegítsék a begyűjtés mihamarabbi túlteljesítését. Csongrád megye az élenjárók között halad a megyék begyűjtési versenyében A járások közötti versenyben a negyedik helyre került a szegedi járás Az élelmezési minisztérium jelentése szerint a cséplés és begyűjtés üteme a mult héten is tovább fokozódott. Országos átlagban elériik a napi 10.000 vagon gabona •Icséplését. Idei nagy termésünknek azonban még a felét sem csépeltük el idáig. Legfontosabb eladat most — a községi begyűjtési tervek határidőre történő tel. tésítésének is az egyik alapvető feltétele —, hogy a cséplést minden rendelkezésre álló eszközzel meggyorsítsukA nagyobbik részében a mult hé. ten is erőteljesen és kielégítő mértékben fokozódott a begyűjtés lendülete. Országos átlagban augusztus 1—8 között 15 százalékkal emelkedett az évi gabonabegyüjtési terv teljesítése. A begyűjtött gabonamennyiségek aránya az elcsépelt mennyiséghez képest 35 százalékra nőtt az előző heti 23.3 százalékkal szemben. A megyéik versenyében az augusztus 8-i állapotnak megfelelően kialakult rangsor a kővetkező: í. Bács-Kiskun 2. Pest 3- Csongrád 4. Baranya 5. Szolnok 6. Békés 7. Szabolcs 8. Hajdú-Bihar 9. Tolna 10. Heves 11. Fejér 12. Győr 13. Somogy 14. Vas 15. Komáro. 16. Zala 17. Nógrád 18. Borsod 19. Veszprém Évi tervteljesftés 53.1 45.7 42.8 39.0 35.2 34.7 34.4 34.2 34.1 34.0 29.1 28.4 28.0 26.0 25.2 24.7 24.7 24.4 20.1 Heti emelkedés 21.0 20.2 18.1 18.0 17.5 15.5 10.8 147 11.7 18 3 11.7 13.0 11.9 15-3 10.3 12.6 13.9 13.1 12.3 Az országos begyűjtésben élenjáró három megye: Bács-Kiskun, Pest és Csongrád e héten is megtartotta az élelmezési minisztérium versenyzászlaját. Fejtört a megyék versenyében Békés is, amely a mult héten minden nap 300 vagon felett teljesített. Hátrább szorult a megyék rangsorában Szabolcs, Szatmár és Hajdú-Bihar, ahol az utóbbi napokban elbizakodottság és nem kielégítő munka következtében visz_ szaesett & begyűjtött gabona menynyisége. A járások versenyében az elmúlt héten a kiskunfélegyházi járás évi tervének 62 százalékos teljesítésével elhódította az első helyet a derecskei járástól. A járások versenyeredményének további rangsora a kövejkező: 2. derecskei, 3. ceglédi. 4. sfegedi, 5. baktalórándházai, 6. nyírbátori, 7. kiskőrösi, 8. nagyiét*!, 9. kecskeméti, 10. villányi járás. A községek párosversenyében továbbra is Ke. lebia vezet 250 százalékos túlteljesítés selA termelőszövetkezetek beadási versenyében az első helyet továbbra is a nyirbogáii Kossuth. termelőszövetkezet tartja 1046 százalékos teljesítéssel. A 2. helyet a mihályi termelőszövetkezet vívta ki 800 százalékos teljesítéssel. A 3. a köröladányi „Zalka Máté" 605 százalékkal. a 4. a zalaegerszegi „Dicsőség Sztálinnak" 513 százaléte kai, az 5. a berkenyei „Petöfi"-lszcs 505 százalékos teljesítéssel. A földművesszövetkezet terménybegyüjtési versenyében Biri, Örményes és öttömös kerültek az első helyre. A mult héten 19.406-ra emelkedett s csaknem megkétszereződött azoknak a dolgozó parasztoknak a száma, akik már eddig is 200 szá. zalékon felül teljesítették -kenyérgabona- és takarmánygabonabeadási kötelezettségüket. ÖTEZER ŰJ BÁNYÁSZT KÜLDJETEK! A tatabányai bányászok felhíváa az ország dolgozóihoz. ötéves tervünk sikeres végrehajásához egyre több szenet kell adnunk az országnak. Ehhez több bányász, több munkáskéz ked. Ezért mi, tatabányai bányászok felhívjuk elsősorban a falu dolgo zóit és a fiatalokat: Jelentkezzetek bányásznak! ötezer bányászra van szüksége z országnak! Minden hazáját szerető dolgozó, minden lelkes fiatal legyen büszke arra, hogy az ötezer között lehetVelünk vállvetve táplálja majd szénnel a vasutat, erőmüveinket, virágzó Iparunkat, ötéves tervünket, erős, szabad hazánkat. A bányászmunka szép mesterség, a hazafias kötelességteljesítés nagyszerű feladata naponta leszállni a fö'd mélyébe, harcolni a természettel, felhozni a fekete kincset, •r szenet, amely életet ad az Ipariak, fényt a városoknak és a la. ' ásókba, amelyből gépeket bajtó iramot, Ipari nyersanyagokat, gyógyszereket késrttenek s amely meghitt meleget ad télen a do'go. -ók otthonába. Hazánk gyorsabb -rősödése, gazdagodása függ at'ól. hogy minél többen jelentkezzetek kibányászni azt a qzenet, -mely működésbe hozza maid ötéves tervünk nagyszerű alkotásait, i Dunai Vasművet. az inotai erőművet, amely több traktort ad, ténvt visz a legkisebb falvakba Is. Vnlturá'tabbá, boldogabbá, erősebbé teszi egész népünket Nagy megtisztelést, megbecsülést jelent bányásznak lenni- Az egész ország népe figyeli és megbecsüli a bányászok munkáját. A megbecsülést bizonyltja az is, hogy szeptember etső vasárnapját bányásznappá nyilvánították, a mi ünnepünkké. Százakat tüntettek ki közülünk sztahánovista jelvénnyel, mnnkaérdeinrenddcl, vagy más állami kitüntetéssel. Nemcsak a bányászok, hanem az egész ország büszke az olyan kiváló tatabányai bányászokra, mint Tajkov András sztahánovista vájár, a Kossuth-díjas Varga Barnabás, Szilágyi Imre és Kónya Lásztó sztahánovista vájárok, akik nap mint nnp magasan túlteljesítik normájukat. Anyagilag is megbecsülik munkánkat. Az a bányász, aki fegyelmezetten elvégzi munkáját, teljesíti tervét, jól megél családjával fizetéséből. A terv túlteljesítésével a bányász keresete nagymértékben emelkedik. Az állam nagyösszegű hűségjutalmakat ad azoknak a bányászoknak, akik meghatározott időt eltöltenek a bányában. Ingyen munkaruhát, csizmát kapnak azok, akik nem hiányoznak igazolatlanul munkájukból. Itt, Tatabányán és más bányák körül Is százával épülnek a szebbnél-szebb lakóházak, legény szál tások, a jó munkát végző bányászok számára. Nyitva áll az út előttetek, tanulhattok és a jól végzett munka után szórakozást, pihenést is biztosítanak számotokra. Ml az etmult hónapban adósai maradinak az országnak, kevesebb szenet termeltünk, mint amennyit az ötéves terv előir számunkra. Hibák vottak és vannak nálunk a munka megszervezése, a munkafegyelem és a munkaverseny körülMegfogadjuk, hogy ezeket a hibákat mincl előbb kijavítjuk. Mindent megteszünk tervünk teljesítéséért, hogy felemelt fejjel ünnepelhessük Alkotmányunk ünnepét és a Bányász-napot. Megfogadjak azt ts, hogy minden támogatást megadunk nektek, akik a bányába jöttök dolgozni. Gondoskodunk arról, hogy a legrövidebb időn bcliil megtanuljátok és megszeressétek a bányászmunkát. Hozzátok Is szólunk, bányagépgyártó üzemek dolgozói! Pártunk és államunk hatalmas erőfeszítéseket tesz azért, hogy minél több gép dolgozzon a bányákban. Ezek a gépek növelik a széntermelést éa megkönnyítik a bányászmunka Cl végzését. Felhívunk benneteket a Hofherrben. BAMERT-ben, a dorogi, tatabányai és zagyvaapátfalvai üzemben: szállítsátok Idejében, sőt batáridő előtt a bányagépeket. Segítsétek jobb munkátokká] bányáink gépesítésének meggyorsítását! A széntermelés az egész nemzet ügye. Valamennyi bányásztestvértink, az ország összrs bányászai nevében kérjük népünket, küldjön ötezer dolgozót a szénbányákba! Teljesítsük hazafias kötelességünket közösen: adjunk több szpnrt az országnak, a béke védelmére, a szocializmus építésére!