Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-19 / 166. szám
CSÜTÖRTÖK, 1951. JULIUS 19. 3 A „DÉLMAGYARORSZÁG' cikke nyomón megjavította munkáját a Szegedi Keramit Téglagyár pártszervezete Az üzem összes dolgozója megtelte felajánlását augusztus 20-ra A kommunista építő kritika helyes alkalmazása és annak elfogadása bármely munkaterületen döntő változást hoz. A hibák feltárása és egyes funkcionárius munkájának éles bírálata naponta szükséges. A Szegedi Keramit Téglagyár pártszervezete szívós, kemény munkát végez. Július 6-án a "Délmagyarországban megjelent kritikai cikk után hozzáfogtak, hogy eddigi munkájukban megmutatkozó hibákat kiküszöböljék. A pártszervezet vezetősége az ÜB. bevonásával összeült és megbeszélték, hogy legelőször is a népnevelőket állítsák munkába. — A felvilágosító munkát kell megjavítani — mondotta a párttitkár elvtárs —, ami az augusztus 20-i munkafelajánlások szervezésében is nagy segítséget nyújt. A népnevelők elindultak. Az üzem minden dolgozójával elbeszélgettek. Munkájukat eredménynyel végezték Az elmúlt két hét aiatt a Keramit Téglagyár valamennyi dolgozója pótlólag mgtette az Alkotmány ünnepére munkafelajánlását. A párttagokkal egyénenkint a pártszervezet titkára beszélgetett el. — A kommunistáknak kötelessége elsősorban, hogy a termelés minden területén élenjárjanak. — Ynondotta többek között az elvtársaknak. — A pártonkívüli dolgozók figyelnek minket és sokat várnak fölünk'. Imre Sándor még csak tagjelölt. Megfogadta, hogy az üzem területén mutatkozó hibák elleni harcban segítséget nyújt a pártszervezetnek. Imre Sándor elvtárs az T. számú kemence-kihordó brigád vezetője. A brigád tagjaival rendszeresen elbeszélget és munka közben átadja tapasztalatait. A Párt iránt való szeretet érzésével ismerteti meg és neveli munkatársait. így érte, el azt, hogy egy hét alatt a kihordó brigád termelési eredménye nyolc százalékkal emelkedett. A párttagok, a pártszervezet segítsége mindenhová eljut. Sok gondot okozott már a II. számú égetőben igen sűrűn előforduló szűk keresztmetszet. Az égetéshez szükséges nyers tégla vasárnapra mindig kifogyott. Ennek ellenére a kemencét tovább kellett fűteni. Nagymennyiségű szenet használtak el eredmény néljkük Bálint József elvtárs javaslatára a pártszervezet öttagú önkéntes brigádot szervezett, akik vasárnaponkint is bejönnek dolgozni. így biztosítják a nyersanyaghiány megszüntetését és ezen kíviil a szén 100 százalékos kihasználását! Aa éaaaserűaítéai mozgalom is kezd kifejlődni a Szegedi Keramit Téglagyárban. A gépház nagymennyiségű vizet használ fel. Ezt a téglagyár körüli gödrökből biztosították. A felmelegedett vizet az elhasználás után a városi csatornákba engedték. Ha az egyik gödörből kifogyott a ,víz, akkor tűzoltókat kellett hívni, hogy szivattyú segítségével egyik gödörből a másikba, majd a gépháziba engedjék a vizet. Ez a műveket igen költséges volt. A tűzoltók egyheti munkája 2—3000 forintba került. Bogár Szabó György gépész észszerűsítésével most az elhasznált vizet elzáró cső segítségével visszaengedik a gödörbe. így a vizet többször fel tudják használni és ezzel megszüntették az eddig előforduló vízhiányt is. Nagy feladlat vár még a Szegedi Keramit téglagyár dolgozóira. A tavaszi esőzések miatt jelentős mért ékben — pontosabban 1 milj lió 500 ezer tégla elkészítésével — maradtak el. A pártszervezet szoros kapcsolatot teremtett a. dolgozókkal. Szívós agitációs, felvilágo. sító munkával megmagyarázta, hogy ez a nagy hiány milyen nagy mértékben akadályozza a rohamosan fejlődő építőipar munkáját. Kifejlesztették a munkaversenymozgalmat. Az üzemben nincs olyan brigád, mely lenne párosversenyiben másik brigáddal. Ez a lendület meg is hozta az eredményt a lemaradás terén. Az 1 millió 500 ezer téglából ed'dig a napi feladatok elvégzése mellett 600 ezer tégia hiányt póloltak be. A Keramit téglagyár DISZ fiataljai ígéretet tettek arra, hogy augusztus 20-ig a hátralévő téglahiánynak 50 százalékát elkészítik. ' A pártszervezet mindent meg tesz azért, hogy az eddig elért eredményeket tovább fokozzák. Az élenjáró dolgozókat megjutalmaz, zák. Az elmúlt héten több dolgozó, közöttük Vörös István kihordót 150 forinttal, a kemencekihordó brigádot szintén 150 forinttal jutalmaz, ták meg a jó termelési eredményeikért. A Keramit téglagyár pártszervezete mostmár világosan látja, hogy ha jói működik a párt szervezet, akkor az üzem termelési eredménye is növekszik. A továbbiakban arra vigyázzanak, hogy a dolgozók és a pártszervezet közötti kapcsolat ne lazuljon mieg. A népnevelők, állandóan foglalkozzanak a munkásokkal. A fiatalokat bízzák meg kisebb-nagyobb feladatokkal és az elvégzett munká. jukat fokozottan ellenőrizzék. A politikai munkák megjavításával a Keramit téglagyár is eléri azt, hogy a tcibbi szegedi élenjáró üzemekhez hasonlóan a munka jobb megszervezésével, a termelési eredmények növelésével Sikeresen old. ják meg a reájuk váró feladatokat. tt 99 Nappalok és éjtszakák Az első játékfilm Sztálingrád hős védőiről a szegedi Vörös Csillag-moziban A szegedi Vörös Csillag-mozi mától, csütörtöktől kezdve mutatja be Szimonov: „Nappalok és éjtszakák" című világhírű regényéből készült filmet, amely Sztálingrád hősi védelmét mutatja be rendkívül érdekes és művészi történet keretében. A regényben és a filmen egyaránt teljes egészében és nagyságában bontakozik ki előttünk a hitleri fasisztákkal szemben vívott hatalmas gárda harcait és történetét bemutató film cselekményét, Á film Magyarországon is igen jól ismert rendezője: Alekszander Sztolper a regény alapján mesteri munkával mutatja be Sztálingrád védelmét és a felkészülést a győzelmes támadásra, az erők és tartalékok • cso. portosítását a sztálini terv alapján. Óriási élményt jelent ennek a. filmnek a megtekintése. JelentőséA film egyik mélyen emberi jeleneit i TELJESÍTIK LEGELSŐ KÖTELESSÉGÜKET A KUBÁNIAK A kubáni leningrádi járás kol-' hozföldjein a kolhozparasztság és a gépkezelő-munkások jó ütemben folylatják a nyári mezőgazdasági munkát: jól halad a gabona betakarítása és ezzel a legelső kötelezettség, a beadás határidőelőtti teljesíJése. A sikert annak köszönhetik, hogy helyesen szervezik meg az aratási és a terménybegyűjtési munkát. Nagy hozzáértéssel használják ki a mezőgazdasági gépek teljesítőképességét és jó politikai felvilágosító munkát végeztek a munka megkezdése előtt és munka közben is. A gabonabetakarítás előkészítésére nagy gondot fordítottak. Minden koihozban időre előkészítették az aratógépeket, kijelölték a szérűket, a mázsálóhelyeket. a raktára, kat és üzemképes állapotba helyez, ték a szállítóeszközöket. A pártszer. Vezetek titkárai kíllfin megbeszélésekel tartottak a népneveifikkel a kombájn-gépcsoportok vezetőivel és a kolhozok elnökeivel, ezeken a megbeszéléseken konkrétan megjelölték a feladatokat. A pártszervezetek segítségének köszönhető, hogy a járásban szélesen kifejlődött a szocialista munkaverseny és így az aratás gyors tempóban halad. A gabonacsatát mindenütt a pártszervezetek vezetik. A kolhozparasztok, a kombájnke. zelők, a trakforisták és a cséplőgépek gépészei mindenütt szociális, ta kötelezettségeket vállaltak. A vállalások után a Párt, a kor. mány és Sztálin elvtársnak a szocialista földművelés munkásairól való midennapos gondoskodásán fellelkesülve, nagy lendületlel kezdték meg a gabonabetakarítást. A falusi pártszervezeteknek hathatós segítséget nyújtanak a járási küzoont kommunistái és komszomoiiai. Ez a segítség legelsősorhan arra irányul, hogy jól szervezzék meg a tömegagitációt a mezei szállásokon. Munka után, a pihenőidőiben, kultúrgárdák színvonalas előadásokat tartanak, sok kolhozban bemutatják a legújabb szovjet filmeket és a termiésfbegyüjtési munka alatt nem hanyagolják el a faliújságok készítését. A kombájn-gépcsoportoknál és a szántóföldi brigádoknál párt- és komsaomolcsopor lókat szerveztek. Ezzel lehetővé tették, hogy az alapfokú pártiszervezetek jól végezzék az agitációs tömegmunkát, amely biztosítja a termésbe takarítás zavartalan menetét, Nagy lendületet adott a munkának az, hogy egyik kommunista kombájnvezető kezdeményezésére a többi kombájnvezetők is óra ütemtervet készítettek. Ezt az óraüfemtervet igyekeznek mindenütt betartani. Az a kombájnkezelő, aki az óraütemterv készítését kezdeményezte, „Sztálinyec. 6" gépén naponta 36—38 hektár földön végzi el az aratás és cséplés munkáját. A kombájnkezelők ezzel az új módszerrel a normát kétszetresen-háromszorosan is túlteljesíti! A kombájnok hatalmas tartályai, bél szünet nélkül szállítják a búzát. Az aratás első napjaiban a bú. za tisztítása még sok 'kívánnivalót hagyott maga mögött. A járási aktíva gyűlésén a körzeti pártbizottság mezőgazdasági osztályának egyik munkatársa részletesen beszámolt róla, hogyan gépesítették a gafcpnatisztítást a Lenin-kolhozban. A beszámoló eredményeképen elhatározták, hogy több kolhozban magtisztító-szérüt szerveznek. Ezekian a szérűkön sok gabonatisz. tító gépet helyeztek üzembe és így a kolhozok napi gabonakihordási elő, irányzatukat 30—35 százalékkai túlteljesítik, A ,,XVII. Pártkongresszus".kolhozban a gabona elszállítására 20 tehergépkocsit állítottak üzembe. A gabonatisztító gépcsoport dolgozói a learatott gabonamennyiséget hiánytalanul meg tudták tisztítani, s így például egy szérűről 24 óra alatt öt tehergépkocsi nem kevesebb, mint 100 tonna gabonát tudott beszállítani a gyűjtőállomásra. V. Bihanov küzdelem, a világtörténelem egyik legnagyobb és legdöntőbb jelentőségű csatája, Szaburov kapitány lövészgárda jának történetén keresztül. Az ő sorsukból és küzdelmükből éljük át mi is a sztálingrádi nappalokat és éjtszakákat, érezzük a hősi város védőinek bátorságát és elszántságát. Szaburov kapitány és Arija Klimenko vöröskeresztes ápolónő szerelme kíséri végig a gére Bplsakov, a Szovjetunió filmügyi minisztere is rámutatott egyik könyvében, amikor a többi között a következőket írta: „Ez volt az első játékfilm Sztálingrád hős védőiről. A szovjet közönség meleg szeretel. tel és tetszéssel fogadta". A szegedi közönségnek is minden oka megvan rá, hogy meleg szeretettel fogadja ezt a filmet és egész biztosan az elismerő tetszés nem fog elmaradni. A Komszomol példát mutat a DISz-nek kulturális nevelomunkájában is Kedden érkezik Magyarországra a VIT tiszteletére Albániából elindult „Békeváltó" A' berlini m. Világifjúsági és Diák Béketajálfcozó tiszteletére Albániáiból elindított ,,békeváltó" a Bolgár Népköztársaság területén, a bolgár fiatalok nagy lelkesedése mellett, Szófián keresztül halad a román határ felé és kedden délután 5 órakor érkezik Magyarországra. A „békeváltó" július 27-én, Érden, Nagytétényen át érkezik Budapestre. Július 28-án 9 órakor folytatja tovább útját a váltó és négy órakor érkezik a komáromi hídhoz, nuajd a DISZ Központi Vezetősége képviselőinek kíséretében a Dunán viszik át "a váltót Ruszovceig, ahol ünnepség keretéhen átadják a váltót a csehszlovák fiataloknak. Ide fut be az osztrák és olasz fiatalok váltója is. A váltók rövid ünnepség után haladnak tovább a VIT színhelyére, Berlin felé. Két szegedi művezető kitüntetése A. Népköztársaság Elnöki Tanácsa jó munkájukért az aláhbiakat tüntette ki: Korim György művezetőnek (Újszeged! Kender- és Lenszövőgyár) a Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozatát. Barna József művezetőnek (Szegedi Kenderfonó) a Magyar Népköztársasági Érdemérem bronz fokozatát adományozza. Kedden tartotta ötödik tanácskozását a koreai fegyverszüneti bizottság Peking (TASzSz). Az Uj tárgyalásokat folytató küldötKína hírügynöksége • tudósító- tek ötödik ülése, július 17-én ja jelenti Phenóanból: koreai idő szerint 10 órakor , fz Uj. Kína hírügynöksége heiáőúm és 13 óra 40 perckor tudósítójának a koreai front „ . , , vezérkarától kapott értesülései fejeződött be. Az ulesen folysaerint a koreai fegyverszüneti tatták a napirend megvitatását. Dártunk évtizedes harcának eredményeként alakult meg az elmúlt évben a magyar ifjúság széle® tömegeit magában foglaló, egységes, új, harcos ifjúsági szervezet — a Dolgozó Ifjúság Szövetsége. Ennek feladiata — ahogyan ezt Rákosi elvtárs mondotta — „a Szovjetunió Komszomoljához hasonlóan elősegíteni az ifjúság szocialista nevelését és Pártunk utánpótlását az ifjúság köréből." A DISZ megalakulása megterem, tette annak lehetőségét, hogy munkánkban mind tökéletesebben érvényesüljön a sztálini tanítás, amely alkalmassá tette a Komszo. molt hivatásának betöltésére. „A Komszomol azért tudta megoldani a nehéz feladatokat — mondotta Sztálin elvtárs —, mert a Párt vezetésével végezte munkáját, mert tevékenységével egyesíteni tudja a tanulást, különösen a leninizmus tanulását a minidennapi gyakorlati mukával. mert az internacionalizmus szellemében tudta nevelni a munkások és munkásnők, a panasz tok és parasztnők fiatal nemzedékét, mert meg tudta találni azt, ami egyesíti a fiatal leninistákat az öregekkel, az öreg és ifjúgárdát mert egész munkáját alá tud. 'ta rendelni a proletárdiktatúra és a szocialista építés győzelme érdekeinek." J^ Komszomol a lenin tanítások alapján neveli a szovjet if. júságofc, harcol az egyre magasabb műveltségi színvonalért és fontos szerepet tölt be a kultura és az építőmunka teirén elért sikerekben. A DISZ előtt ezen a téren ha. talmas feladatok állnak, hiszen dolgozó népünk most vívja kulturális forradalmát, ötéves tervünk nemcsak gazdasági felemelkedő, sünk terve, hanem egyben a volt uralkodó osztályok műveltségi . mo_ nopóliumániak felszámolását, a munkásosztály és a dolgozó nép kulturális felemelkedését is céljául tűzte ki. A Komszomol az irodalom népszerűsítése terén igen nagy je. lentőségű munkát végez. Gorkij mondotta: „Szeressék a könyvet, a tudás forrását." Gorkij szavai a komszomol isták egyik jelszavává váltak és a könyv a szovjet ifjúság életének elválaszhataflan uti. társa, barátja, tanítója. ]\/Ii ezideig nem használtuk fel eléggé nevel őmunkánkban az irodalmat. Pedig „az irodalom mindennél jobban .gazdagítja, aj embert, lehetővé teszi fejlődésün. ket és az emberek tökéletesebb megértését" — tanítja Kalinin elv. társ. Nekünk is harci fegyverünk a haladó irodalom. Lehet-e szebb szavakkal hazaszetetre tanítani, mint ahogy nagy költőnk, Petőfi tesizi ezt verseiben. Az élenjáró szovjet irodalom alkotásai, a nia, gyar irodalom haladó hagyományai, klasszikus értékei hazaszeretetre, az ellenség gyűlölerere ta. nítanak bennünket. Kulturális neve. lésünk legyen harci fegyver, legyen felvilágosítója, tanítója ifjúsá. gunknak. hogy felismerje ég gyű. lölje ellenségeit. Az ellenség gyűlöletére való nevelés a béke védelmét is Szolgálja, mint ahogy ezt segíti elő kulturális munkánk a munka lendületének fokozásával, amikor jobb termelési eredmények elérésére serkenti az ifjúságot. Ha a megnézzük DISZ.szervezeteinket, azt látjuk, hogy kulturfelelőseink nem látják teljesem tisztán feladataikat. Vannak alapszer. vezeteink. kulturcsoportjaink, ahol a kulturmunfcával fiatalokat vonnak a szervezetibe és ezek között akadnak olyanok is, akik meglátogatják a falu dolgozóit, de ez nem általános. A MÉMOSZ DlSZ.sizervezete két kulturelöadással, népi tánccal készül a VIT-re és augusztus 20-ra. Ezenkívül területi szervezeteinél esténként diapozitív vetítéssel mozgósítja fiataljait. Megemlítjük a Textilkombinát kulturmunkáját is. Itt a kul'turfelelős eléggé elhanyagolta munká. ját, nem beszélhetünk tehát arról, hogy a Textilművek kulturcso. portja jó munkát végez. A DISZ. vezetőség azonban meglátta ezt a hibát és a napokban megtartott bizottsági ülésen megtárgyalta, hogy a hibát hogyan tudja kija. vítani. A Késárugyár DISZ.szervezete valósággal szívügyének tekinti a falusi dolgozók látogatását, kultúrműsorral igyekszik a falu és vásos közötti különbséget enyhíteni. A szovjet ifjúság egészséges, vidám dalai és táncai példáján kivirágzó tömegdal. és tánckulturánk biztosan szorítja ki az amerikai imperializmus slágereinek, szambájának egészségtelen, mérgező levegőjét. Ez legyen példa előttünk! Legyen munkánkban példaképünk: a Komszomol kultur. munkája! Ágh Margit