Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-19 / 166. szám
yagaaaBKi: Q CSÜTÖRTÖK, 1951. JÚLIUS 19. Kíváncsian nézett minden ember az út felé, hozzák-e már az ebédet az üzemi konyháról. Sok megjegy• zés hangzott el: „Ugyan, hegy lehet majd a kévét hányni, vagy a szalmát hordani az olcsó ebéd. tői?" De egészen más megjegyzések voltak, amikor ebédelt a 25 cséplőmunkás: Jaj, de jó ez a leves. — Hány merőkanállal lehet kapni? — Van-e még? — Nekem is kell még!" — hallatszott mindenfelöl. Mikor minden emAz Usa tát Iwts ber megevett vagy hat merőkanállal. még mást is akartak enni. Következett az ízletes savanyúkáposzta, bőséges adagokban s benne mintegy 12 centiméteres kolbászdarabok. Még felét sem osz. tották ki az ételnek, máris felhangzott : ,JDe jóllaktam, ami maradt, elteszem uzsonnára". Pedig talán kettő sem volt köztük, aki elhitte volna, hogy ilyen jó és bőséges ebédet adnak az üzemi konyhák, Most azonban mindnyájan meggyőződhettünk erről. A népi demokrácia bebizonyította ne. künk, hogy szeretettel támogatja a nehéz munkát végzőket. Köszönetünket fejezzük ki a Magyar Dolgozók Pártjának ezért a támogatásáért is. A 13. számú cséplőgép munkásai nevében: Bérezési János gépfelelős. Szabó István cséplést ellenőr. üzemi munkásságunk segít a dolgozó parasztságnak a cséplési munkák sikerrevitelében Újszegeden a József Atilla.tele. pen csépel a 13-as számú cséplőgép. A cséplőgépnél dolgozók legnagyobb része vidéki. A munkások komoran fogtak neki a munkának a az nem is ment úgy, ahogy kellett volna Más gépnél vidám énekszó mellett dolgoztak, csépelték az aranysárga gabonát, a 13-as gépnél pedig csak a gép. búgás hallatszott. Délben aztán kiderült, mi is a bajuk a muniká. Boltnak. Mivel mindannyian vidékiek, nincs lehetőségük a főtt ételhez jutniok, anélkül pedig ilyen komoly erőt kívánó munkát, nehéz végezhi. Dolgozó parasztságunknak ismét segítségére sietett a munkásosztály. Az Űjszegedi Kenderszövőgyár dolgozói amikor megtudták a csép. l&nunkások panaszát, az Üzemi Pártbizottság és a vállalatvezetőség intézkedése által lehetővé telték, hogy a cséplőgép munkásai az üzemi konyháról kapjanak mindennap etfcédet. Kedden délben, amikor elérkezett az ebédidő, már ott várta a dolgozókat a frissen főtt ebéd, amelyből mindenkinek bőségesen jutott nemcsak ebéd, hanem még vacsora is. A munkások ebéd után vidáman fogtak újból munkához, hegy minél hamarább befejezzék a cséplést és miné. gyorsabban eleget tehessenek beadási kötelezettségüknek. A cséplőgép dolgozói közül már eddig is többen teljesítet, ték beadási kötelezettségüket. így például Kónya András, aki egy katasztrális holdon termeit zabot. 21 mázsa zabot adott be. Ugyanígy Lakatos Antal és Pap Mihály szintén rögtön a cséplés napján 200 százalékban tettek eleget be. adási kötelezettségüknek. így segíti egymást az üzemi munkásság és dolgozó parasztságunk, így küzdenek együttesen a békéért, szocialista jövönkért. Papp Mihály DÉPOSZ titkár Újszeged Üj vetítőberendezés épül a szegedi „Szabadság"-moziban Az ötéves terv beruházásai a nehézipar és mezőgazdaságunk fejlesztésé, nelc hatalmas összegei mellett a kultu. rális intézmények területére is kiterjednek. Kultúrforradalmunk egyre emelkedő eredményei nemcsak növelik, de mindjobban ki is elégítik a dolgozó tömegek kulturális igényeit. A kqjeli napokban a szegedi mozilátogató közönség régi kívánsága valósul meg a Szabadság-filmszínházban. Néhány napon belül fejeződik be ugyanis a mozi új vetítőberendezésének felépítése, amely lehetővé teszi, hogy a Szabadságmozi nyári szünete után, július 22től még tökéletesebb előadásokat kaphasson a közönség. A RAFILM és a MOKÉP dolgozói lelkes munkával végzik az új, korszerű vetítőgépek felszerelését. Ennek nyomán jelentősen megjavul a filmelőadások minősége: sokkal tisztább hangot és képet tudunk vetíteni, amely nagyban hozzájárul a bemutatásra kerülő filmek megszerettetéséhez és a közönség fokozott igényeinek ki. elégítéséhez. Mi, a Szabadság-filmszinház dolgozói július 22-től az eddiginél is fokozottabb szeretettel várjuk a szegedi dolgozókat, hogy szocializmust építő munkájuk közben hozzájárulhassunk szórakozásukhoz, művelődésükhöz, tanulásukhoz. Mindezt a szocialista-realista kultúra termékeivel, a haladó filmek minél nagyobb látogatottságával akarjuk el. érni. A Szabadság-filmszinház dolgozói FŰNYÍRÓ ollót venne Petőfi Sportkör. Ajánlatot Lenin-u. 7. sz. Műszaki Kisgéphez. ALKALMI vétel; még nem használt, szép rekamié sürgősen eladó. 1550 forintért. Szent György-u. 15. BOROTVAPENGE élesítés megbízhatóan. Szecsődi drogériában, Bajcsy-Zs.-u. 20, AJTÓ és ablakok eladók. Széchenyi-tér 15, II. em., 9. ajtó. KILENC hónapos idomított farkaskutya eladó. Kossuth L.-s. 8, jobboldali lépcsőház. I. em. 3. NOI kerékpár, új gumival eladó, Tavasz-u. 1 szám. VILÁGOS műbútor hálószoba eladó. Szűcs zsinegüzlet. Bajcsy-Zs.u. 16. szám. GÁZTŰZHELY eladó. Dózsa Gy.u. 11., házfelügyelő. ÜZEMI adminisztrációt. bérelszámolást, statisztikát önállóan végzem, elhelyezkednék. Kossuth-u. 21b., I. cím EGY fél hálószoba, egy kis jeges, 3x4-es argamen-szőnyeg eladó. Kelemer.-u 11, II. em., 1. Délután 5—7-ig. ' IRODAI redőnyös, használt könyvszekrény eladó. Kossuth L.-s. 5. Asztalos-műhely. ÜZEMI konyhára kétajtós jégszekrény e'adó. Újszeged, Temesvárikörűt 18. EVOLUT, kálisz könyvviteli tanfolyammal elhelyezkedést keres Kozmovszky, Sztálin-köfút 33, II. em. 6. TÉGLA, használt cserép, 3 + 1 rádió, világos szürke férfiöltöny, tiszta gyapjú, eladó. Tolbuchin-supárúl 16. KEVESET használ! mély gyermekkocsi eladó. Kecskeméti-u. 3a., felBő csengő. Erd. d. u. 2 óráig. JÉGSZEKRÉNY, családi petróle. umfőző eladó. Brüeszeli-krt. 18. REKAMIÉ eladó. Széch«nyi-tér 8., I. 14. ajtó. JÓLFŐZŐ, gyermekszerefő bejárónőt felveszünk. Sztálin-krt. 38. I. emelet 6. ÚJ állapotban lévő gyermekböloső eladó. Csongrádi-sugárút 8/a, emelet. EGY jókarban lévő cső-sportkocsi eladó. Cím: Csuka.utca 35/b. FUTÓ. és összekötő szőnyeget, nagyobb boroshordókat megbízásból veszek. Gluck, Attila-utca 16. sz. ELADÓ egy darab konyhaszekrény Püsoök-utca 11/c.. festőműhely. BŐRDIVÁNY eladó Joó kárpitosnál Széchenyi-tér 9. EGY jókarban lévő női kerékpár eladó. Bihari-utca 42. EGY' 110 Voltos ventillátor eladó. Szent Mihály-u. 3. Tóth. Csongrádimegyei Ingatlanközvetítő közli: BÚTOROZOTT szoba magányosnak kiadó. Juhász Gy.-u 9. I. em. 30. Érdeklődni 7—3-ig. ELCSERÉLNÉM belvárosi egyszoba, konyhás lakásomat felsővárosi hasonlóért. Zárda-u. 13, varró- j nőnél. 3 SZOBÁS belvárosi, összkomfortos, megosztott lakás sürgősen átadó. Cím Csongrádmegyei Ingatlanközvetítőbe. HASZNÁLT tűzhelyet, gyermekágyat, vasmosdókat vaságyakat ál. landóan veszek. Mérey-u. 21. AZ ŰJSZEGEDI villamoson elvesztettem a pénztárcám, fontos iratokkal. A becsületes megtaláló hozza be vagy postán küldje be a Délmagyarország kiadóhivatalába. Diós Károly, Makó, Gyóni Gézau. 61. « Párthirek Pártoktatás Háza-felelősök és tömegpropagandafelelősök részére ma délután 6 órakor a Pártokta'is Házában értekezletet tartunk, amelyen az elvtársak feltétlenül jelenjenek meg. Vasárnap délelőtt 9 órakor a Szabadság-moziban az ötéves terv főbb kérdéseit ismertető előadássorozat második előadása. Agif.-prop. osztály Szervezési osztály instruktorai ma, 19-én délután 3 órakor fontos megbeszélésre jelenjenek meg Sztálin-sétány 10. szám alatti nagyteremben. Agif.-prop. osztály NAPIREND CsUtörtök, 1951. jútins 19. MOZI Szabadság-mozi: Szünet. Vörös Csillag: Fé! 7, fél 9 „Nappalok és éjszakák" (július 19—25 ig). Fáklya filmszínház: 6 és 8 „Halló Moszkva és Híradó" (ma utoljára.) Fáklya; Vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel filmmaiiné: „A sivatagi 13-ak". • SZÍNHÁZ Szünet. £ • A Múzeum nyitva keddtől péntekig délelőtt 9-iöl délután S-ig, szombat és vasárnap délelőtt 9-től 1 óráig, • Az Egyetemi Könyvtár július hóban hétfőtől péntekig reggel 8 Órától délután fél 5 óráig, szombaton 8 órától fél 2 óráig van nyitva. Könyvkölcsönzés minden nap délelőtt 8 órától I óráig. A Somogyi-könyvtár nyitva van július és augusztus hónapban köznapokon délelőtt 10 órától 14 óráig. * IDŐJARASJELENTÉS: Várható időjárás csütörtök estig: Több nap. sütés. Több helyen eső, mérsékelt, helyenként élénk északnyugati, majd nyugati szél. A hőmérséklet átmenetileg emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: reggel,16—19, délben 24—28 fok között. VIDÁM-EST. Vasárnap vidám műsoros-est az Űjszegedi Szabadtéri Színpadon a mezőgazdasági' termelésben élenjárók tiszteletére. RÁDIÓ MAI MŰSORA: CSÜTÖRTÖK, JUL'IUS 19. Kossuth-Rádió 5 Falurádió. 5.30 Hírek. 5.40 Indulók. 6 Színes muzsika. 6.45 Hírek. 7 Zene. 7.20 Népzene. 7.45 Lapszemle. 8.05 Dalok. 11.30 Elbeszélés. 12 Hírek. 12.30 Hanglemezek. 13.15 Szórakoztató zene. 14.10 Gyermekújság. 14.45 Előadás. 15 óra 30 Szlovák dalok. 16.05 Iskolások rádiója. 16.25 Balettszvit. 17 Hírek. 17.10 A Néphadsereg híradója. 17.30 Hanglemezek. 17.50 Előadás. 18.05 Ifjúsági rádió. 18.40 Hírek némefül. 19 Baranyai daíok. 20 Hangos Újság. 20.40 Begyűjtési hírek. 20.45 Bajazzók. 22 óra 05 Hírek. 22.30 Parasztbecsület. 23 50 Zene. 24 Hírek. Petőfi-Rádió 5.30 Népdalok. 5.50 Torna. 6.05 Üzemi lapszemle. 6.20 Hanglemezt 6.30 Hamglemezek. 6.50 Előadás. 7 Gyermekeknek 7.20 Hírek szlovénül. 7.35 Hanglemezek. 8.30 A Szovjetunió, a szocializmus országa. 8.40 Hanglemezek. 9.20 Iskolások rádiója. 10 Hírek. 10.10 Hangverseov 10.50 Ének. 15 Népdalok. 1.5,40 Zene. 16.10 Gordonka. 17.20 Hanglemez. 17.30 Hírek. 17 óra 40 Előadás 17.55 Zenés műsor. 18.30 Hírek. 18.40 Szív kii'di. 19 Előadás. 19.15 Snort. 19.30 Tánczene 21 Hírek franciául. 21 óra 30 Előadás. 22.05 Zene. A Szegedi Honvéd SE félévi mérlege Szeged város sportjának fellendítésében nagy szerepe van a Szegedi Honvéd Sportegyesületnek. A tavasszal, egymásután alakultak meg az új szakosztályok és ezeknek versenyzői minden sportágban színessé telték a küzdelmeket. A labdarugó csapat, amely az NB I. újonca volt a 9. helyezést érte el. Bebizonyította. hogy helye van a legjobb 14 között. A csapalot a fiatalság jellemzi, akik technikai tudásukat nem tudták kidomborítani, de küzdő szellemükkel kimagaslottak a Npmzeti Bajnokság mezőnyében. A csapat védelme megbízhatóan küzdött. A fedezetek inkább a védekezésben vették ki a részüket. A csatársor időnként komoly teljesítményt nyújtott. Korszerű helycserés, gyors kevés búzásból áíiö támadásokkal hozta zavarba az ellenfél védelmét és így eredményes tudott lenni. Ennek a csapatrésznek legfőbb hiányossága a megfelelő középcsatár kérdése. Ennek a hiánynak a pótlására a Sz Honvéd vezetősége mindent elkövet és az őszi fordulóban jobb helyezést fog elérni a csapat és biztosítani fogja az NB I.-ben a bennmaradást. A II. csapat a megyei bajnokságban három ponttal maradt el az első helyezőitől. A birkózók hasonlóan a lebdarugókhoz, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket és országos viszonylatban is kiváló eredményeket érlek el. A Honvéd birkózók lelkiismeretes, szorga'mas felkészülésükkel emelkedtek ki a névtelenségből. Az 1951. évi szabadfogású hivatali bajnok félnehézsúlyban Reznák. Nehézsúlyban Vászin. A kötöttfogásban mindketten országos III. helyezést értek el. A tatai edzőtáborban készülnek a Berlini főiskolai világbajnokságra. Benkő lepkesú'vban, Szirbik és Fodor a pehelysúlyban és Szakáts a középsúlyban értek el kiváló eredményeket. A csapalbajnokságban az NB III-ból a legjobbak közé küzdöttek fel magukat a Honvéd birkózók. A Honvéd ökölvívók is keményen megálltak a helyüket. Balázs, Kaposi, Maróti, Fodor és Süki megyei bajnokságot nyertek. A kosárlabdázók férfi csapata a tavaszi forduló után az első helyen áll. A női csapat a második helyen végzett. A röplabdában a férfiak a második helyen végeztek. A kerékpárversenyzők szebbnélszebb eredményeket értek el a fővárosi és vidéki versenyeken. Ifj. Kiss és Vidákovics több első helyezést értek el. A motorosok most bontogatják a szárnyukat. A legutóbbi bajai versenyen Nohel szereplése kiemelkedőnek mondható. Az atléták köziil Kun Budapesten megnyerte a 10 kilométeres gyaloglást. A többi atlétikai számban is szép eredményt értek el a Honvéd versenyzők. Az ifjúsági atléták komoly Ígéretnek mutatkoznak. A kézilabda csapat a városi bajnokság élén áll. 1 A Honvéd tekecsapat a tavaszi ' idényben országos csúcsot javított, Révé' z országos egyéni rekordot állított fel. Az asztalitenisz női és férfi versenyzői most vívják a megyei bajnokság kiizde'meit. Eddig Erlich edző vezetésével igen szép eredményeket' értek el. A sakkozók a megyei bajnokságért küzdenek.. A most felállított vívó szakosztály az ifjúság megszervezésén fáradozik. Szeged város sporttársada.lma örömmel látja, hogv néphadseregének szegedi egyesülete az elmúlt félévben előbbre vitte városunk sportiát és komoly Ígéretet nyújt arra, hogy Szeged snortja méltó iesz az ország második városának a sportjához. Nagv az érdeklődés az országos ifjúsági úszóbajnekságok iránt Az OTSB rendezésében pénteken szombaton és vasárnap Szegeden sorrakerülő országos ifjúsági úszóbajnokságok iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg. A nagyszabásúnak ígérkező úszóbajnokságokon az ország legjobb férfi és női ifjúsági úszói vesznek részt. A küz. százan neveztek be. Mivel a szegedi egyesületek is több tehetség ges versenyzővel rendelkeznek éa a szegedi úszók is jóformában vannak, a szegedi úszóktól bajnoksá. gokat és sok jó helyezést várnak. Az úszó küzdelmeket" mind három napon fél 5 órai kezdettel bonyo. delmekre. melyeken jó eredménye- lítják le az újszegedi verseny, ket várnak, eddig több mint két-1 uszodában. Díjtalanul nézhetik meg a szegedi dolgozók az országos röptahdabajnokság középdöntőit Az OTSB rendezésében péntek, szombat és vasárnap tartják meg az országos röplabdabajnokság középdöntő küzdelmeit az újszegedi Ságvári-pályán. A mérkőzések mind három napon reggel 8 órától és délután 4 órától kezdődnek.. A csapásokon Pest megye. Bácslkiskun megye. Csongrád megye és Budapest legjobb nyolc női és férfi csapata vesznek részt. Ac izgalmasnak ígérkező röplabda mérkőzéseket mindenki díjtalanul nagyszabásúnali Ígérkező össze, nézheti meg. MNDSZ-HIREK MN'DSz-Szendroi Júlia csoportunk csütörtökön délután fél 6 órakor nőnapot tart, Kígyó-u. 5. sz. alatt A VÁROSI "BÉKEIRODA FELHÍVÁSA az üzemi és hivatalok békebizottság titkáraihoz. 29-én, pénteken délután 6 órai kezdettel az MSzTszékháza (Horváth Mihály-U, 3. sz.) helyiségében értekezletet tartunk. Kérjük a titkár munkatársak pontos megjelenését. .Városi Békeiroda TOTO-tájékoztató 1.—2. Bp. Dózsa—VL Sortex, végeredmény és az első félidő eredménye, 1—2. 3—4. Bp. Honvéd—Győri Vasag 1—1, 5. M. Szpárták—Leningrádi Dinamó 1—2, 6. R. Daugava—Kujbisevi Krilia Szovjetov 1—x, 7. Hmv. DózsaMakói Lok. x_2, 8. T. VasasKomáromi Lok. 1—2, 9. Ny. ÁGSK —Nyíregyházi Dózsa x—2, 10. Bp, Vasas—Bp. Kinizsi 1—2, 11. Bp. Honvéd—Bp. Lok. 2—1, 12. E. Fáklya—Bp. Dózsa 2—1. Pótmér kőzések: T. Bányász—Nyergesújfalu 1—x, 14. Csurgó—Siófoki Ép. 2—2, 15. Sz. Honvéd II—Sz. Petőfi II., elmarad, 16. Karancsalja —Salg. Ép. 2—1. Ma Sz. Postás—Sz. Honvéd II. megyei bajnoki mérkőzés Ma délután fél 6.kor játszák le a Sz. Postás—Sz. Honvéd II. megyei bajnoki labdarugó mérkőzést a Hunyadi-téri sportpályán. Megyei teniszbajnokság Szegeden Az MTSB szombaton rendezi meg a megyei egyéni, páros és vegyes teniszbajnokságokat az újszegedi Haladés.pályán. A bajnoki küzdelmekre péntek délig lehet nevezni a TSB Tábor-u. 3 szám alatti hivatalos helyiségében. SídcUcs UUakatceituÍH^áÍ^á<zaUi indított A SZEGEDI MSZT A Magyar.Sziovjet Társaság szegedi szervezete rendkívül érdekes kirakatrejtvény pályázatot indított. Ennek lényege abból áll, hogy a sz'egedi Ruházati Bolt 32. árudájának kirakataiban különféle képeket, feliratokat és a rejtvényhez szűk. séges egyéb tárgyakat helyeztek el. Mindezek az elhelyezett tárgyak, képek a Szovjetunió ismeretével és megismertetésével függnek össze és éppen ezért a rejtvényversenyben annak lesz a legnagyobb esélye, aki a legjobban ismeri, vagy a verseny ideje alatt megismerkedik nagy barátunkkal, a Szovjetunióval. A versenyre bőven van idő. hiszen a meg. fejtés határidejét augusztus 15-re tűzték ki. Részletes felvilágosítással a Ruházati Boltokban szolgálnak. amelyek bármelyikében díjmentesen kiadják a pályázathoz szükséges lapokat is. A kirakatrejtvény verseny 1 helyes megfejtői között igen értékes jutalmakat osztanak ki, amelyek máris megtekinthetők a „Délmagyarország"" kiadóhivatalának kirakatában. Első díjként néprádiót adnak a helyes megfejtőnek, a második díj nagy bőr aktatáska, ezenkívül a jutalmak között szerepel teljes úttörő felszerelés, ing, nyakkendő, sapka, ezenkívül számos, értékes könyv, sakk, dominó, asztalitenisz felszerelés. A pályázaton minden szegedi dolgozó résiztvehet. SÉtMAGYATtÖfSZÍd ooDHIcat neoltot ••lelős szerkesztő é> irtod* ZOMBORI IANOS Szerkeszti i a szerkesztőblroftzőg Szerkesztőség i Szeged lenin-u. 11. Telefoni 35-3S és 40-80 — Éitszokol szerte szMsí^ ••lefon este 8-Ml 84-38 Oadóhivatd. Szeged tenfn-u é Telefoni 31-16 é. 30-00 Délmagyarország Nyomda, Szeged felelős vezető i Priskle Sáridra,