Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-15 / 163. szám

6 VASÁRNAP, 1951. JULIUS 15. ELÓRÉ IF3USAG Jó munkával segítik elő t VIT és Alkotmányunk ünnepének sikerét a RUHBGYÓR IFJÚMUNXÁSIII Még nem hangzott el az első műszak végét jedző csengetés, ami_ kor már a váltás elfoglalta helyét a gépek mellett. Izgatottan tár gyalták, vájjon a mai napon kinek Sikerül elérni a 200 százalékot. A DISz-fialalok lelkesen' ké­szülnek augusztus 20-ra. Alkot­mányunk ünnepére, de a Világifjú sági Találkozó méltó megünnepiél kére is. A gyárban mintegy 250 ifjúmunkás dolgozik, akik közü> igen kevés nem tett még munkafel. ajánlást. Állandóan növelik a munka termelékenységét. Simon Mihály 211 százalékot, Stefán And. rásné 180 százalékot, Bartha Bál la 180 százalékot, Kreisz Lajos 120 százalékot ért már el. eddig. A pártszervezet állandóan segíti Sket munkájukban és a népnevelők útján állandó kapcsolatot tart az üzem ifjúmunkásaival. A népneve­lők, akik maguk is tevékenyen résztvesznek a felajánlások telje­sítésében, állandóan segítik a DISz. fiatalokat 8Z esetleges problémák megoldásában Nagy Miklós DISz­fiatal, aki maga is népnevelő, újí­tását — amellyel egyrészt a mun. kamenetet tette termelékenyebbé, másrészt pedig nagy anyagmegta­karítást ért el _ átadja a többi munkatársának. A legjobb mun­kavezetők és instruktorok munka­módszereiket átadják a 100 száza­lékon alul teljesítő munkatársaik, nak. Ezzel elérték, hogy a 10Ö százalékon alul teljesítők száma már alig számottevő. Az egyes mű. szakokban dolgozó kiváló munká­Bokat a másik műszakba helyezik el hogy munkamódszereiket a többi dolgozók is elsajátíthassák. A népnevelők már a felajánlá­sok megkezdése előtt felvilágosítot­ták a dolgozókat, az augusztus 20 -i felajánlások fontosságáról. Megmagyarázták azt is, hogy a VIT sikeréhez csak jó munkájuk­kal járulhatnak hozzá. Beszéltek az ötéves terv eddig elért eredményei, ről Az augusztus 20-i munkaver­seny megindulása után a népnevelő elvtársak személyesen ellenőrizték a munkamenetet és ahol lemaradás volt, ott azonnal rámutattak a hiá nyosságokra. A Szegedi Ruhagyár vállalatve. zetőségének és pártszervezetének azonban nagyobb gondot kell for­dítania a felajánlások kiértékelésé­re. Az augusztus 20-i munkaver. aemyben elért eredményeket még nem hozták nyilvánosságra megfe. lelő formában. Vannak ugyan egyes eredménytáblák, ezeken a»n. ban sokszor még másfél-két hetes kiértékelések vannak. Vannak egyé ni kiértékelések, azonban az egyes üzemrészlegeké még a mai napig sincs teljesen kész. Most, amikor az üzem dolgozói minden erejük, kel azon vannak, hogy augusztus 20-i és a VIT-re tett felajánlásu­kat minél sikeresebben teljesítsék, szükséges, hogy egyes üzemrészek, ben naDról napra, vagy legalább is minden négy napban közöljék a dolgozók napi teljesítményeit. Így láthatják meg a dolgozók, mennyit termelnek, s hol vannak hiányossá, gok. Fokozott munkateljesíím?nyekkel készül Szeged iijúsága a III. Vílágiíjúsági Találkozóra 'A szegedi üzemek ifjúsága j6 . munkával, ériékes felajánlásokkal készül a III. Világifjúsági Talál­kozóra. A MAGY.AR KENDER ÉS A SZEGEDI KENDER fiataljai if. júsági műszakot szerveztek. Jó munkájával kitűnt Malinovszki Ilo. na ifjúmunkás, akinek addigi tel­jesítménye nem haladia túl a 92 százalékot. Most vállalta, hogy tel­jesilményét 100 százalékra emeli a VIT-re. Ezt a vállalását már túl. teljesítette, mert eddig 114 száza, lékof ért el. Kitűnt Kaliczka Kata­lin ifjúmunkás is, aki tervteljesí­tési előnyét 42 napról 52 napra emeli a VIT tiszteletére e eddig már felajánlásából 46 napot teljesített. A KÉSÁRUGYÁR fiataljai VITjmüszakot rendeznek. A mű. szak alatt a fiatalok a termelés emelésére, a minőség megjavításá­ra törekszenek. A MÁV FUTÖHAZ fiataljai vál. lalták egy mozdony kijavítását és komplex-brigádot alakítottak a munka megjavítására. A MÉMOSZ DISZ.szervezete há. rom tanulóbrigádot alakított, akik a Makszimenkó-módszert tanulmá. nyozzák és elsajátítják. A fiaialok ilt összesen 30 ezer forint érték­ben lettek felajánlást a VIT.re. A SZEGEDI KENDERFONÓ GYÁRBAN a fiatalok 100 százalé­kig tettek felajánlást. Kiemelkedik itt Zsiga Éva ifjúmunkás, aki vál­lalta, hogy a VIT-ig befejezi ezévi tervét. Vállalását már teljesítette és új felajánlást tett, amely szerint jövő évi tervének januárra eső ré­szét teljesíti a VIT.re. De ezt is túlteljesítette már, mert jövő évi tervelőirányzatát február 27_ig tel­jesítette. Kitűnik Ribizsár Erzsébet elvtársnő is, aki vállalta, hogy 1951. évi tervét augusztus 5-ig be­fejezi s jelenleg ezévi tervteljesí. lésében december 25-nél tart. A Szegedi Kenderfonógyárban azonban hiányoságok is mutatkoz­nak. A DISZ vezetősége nem fog. lalkozik eleget a fiatalokkal. Ennek tulajdonítható, hogy Berencz Vera ifjúmunkás ezévi tervét mág csak június 20-ig teljesítette. Az üzem DISZ-vezetősége s elsősorban maga Berencz Vera elvtársnő is vegyen példát azoktól a fiataloktól, akik a termelésben és tanulásban élen. járnak. A hibák kiküszöbölésére egyébként megtörtént az első lépés. Már 10 ifjúsági brigád működik az üzem területén s az tizem ter. melési felelőse jól összefogja az újonnan megalakult brigádokat. NAPIREND Vasárnap, 1951. július 15. MOZI Szabadság; Fél 5, fél 7 és fél 9 „Kárhozottak összeesküvése" (jú­lius 15-ig). Vörös Gsi'lag: Fél 5, fél 7 és fél 9 „Demokratikus Németország" (július 15-ig). Fáklya: 4, 6 és 8 „Első szár­szárnyak" (július 15-ig). Fáklya: 15-én délelőtt fél 11-kor matiné: „Egy életen át." • SZÍNHÁZ Szünet. • A Múzeum nyitva keddtől pén­tekig délelőtt 9-től délután S-ig, szombat és vasárnap délelőtt 9-től 1 óráig, • Az Egyetemi Könyvtár július hó­ban hétfőtől péntekig reggel 8 órá­tól délután fél 5 óráig, szombaton 8 órától fél 2 óráig van nyitva. Könyvkölcsönzés minden nap dél­előtt 8 órától 1 óráig. A Somogyi-könyvtár nyitva van július és augusztus hónapban köz­napokon délelőtt 10 órától 14 óráig. IDŐJÁRÁS JELEN TÉS: Változó felhőzet, több helyen, főleg a dél­utáni órákban záporeső, zivatar. Mérsékelt, a zivatar idején meg­élénkülő szél. A hőség tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország egész területére: vasárnap reggél nyugaton 15—17, keleten 17—19 fok, délben nyugaton 29— 32, keleten 31—31 föle között# SZAKSZERVEZETI HÍREK A Szakmaközi Bizottság értesíti Szeged összes üzemi egészségőreit és üzemi orvosokat, hogy jú­lius 17-én, kedden délután 7 éra­kor a szegedi SzTK-székház (OT1) mellett levő MSzT-helyiségben, Szentháromság-utca 3. szám alatt üzemegészségőri és üzemi orvosok részére értekezletet tartunk. Kérjük az elvtársak pontos meg­jelenését. MSZT-HIREK A Magyar-Szovjet Társaság sze­gedi titkárságának székházában (Horváth Mihály-u. 3. sz. alatt) folyó hó 17-én. kedden 6 órai kez­dettel titkári értekezletet tartunk. Megjelenésükre feltétlenül számí­tunk. Az MSzT szegedi titkárságának székházában (Horváth Mihály-u. 3. sz. alatt) kedden, 17-én 5 órai kezdettel szervezői értekezletet tartunk. Megjelenésére feltétlenül számítunk. ÉRTESÍTEM a szegedi dolgozókat, hogy a kiskundorozsmai sziksós fürdő. 6trand megnyílt. Szíves tá­mogatást kér Kovács Sándor für­dős. PÉNTEKEN délután a partfürdón egy nyaklánc szívvel elveszett. Ké­rem a becsületes megtalálót, magas jutalom ellenében hozza el Vá.sár. helyi-sugárút 38. szám alá. Her. nyók. POLITÚROS, masszív hálószoba­bútor, szép könyvszekrény köny­vekkel, nagy tükör eladó. Attila, utca 11. I. 1. EGY fehér műbútor ágy és éjjeli, szekrény eladó. Kossuth Lajos.su­gárút 43. I. 7. Ha, megyei ifjúsági úszóbajnokságok Szegeden Az ujszegedi versenyuszodában i gos bajnokságok során megyénket észnanos programra keretében ' képviseli. HASZNÁLT rekamié és egy jó ál­lapotban levő bunda eladó. Tápéi­utca 22. szám. TENISZÜTÖ keretek eladók. Cím: a Délmagyarország Kiadóhivatalá­ban. EGY fehér műbútor ágy és éjjeli­szekrény eladó. Kossuth L. sugárút 43. I. 7. FELHÍVOM megrendelőimet, hogy cégemhez szóló fényképezési utal­ványokat, akiknél van, július 31-ig Okvetlen beváltani szíveskedjenek, mert szövetkezetbe való belépésem folytán a fent jelzett határidő után nem tudom beváltani. Kocsis Ilona fényképész. LACZKÓ órás Széchenyi-tér 9. Zsó­tér-húz. Jó árat fizetek kar-, zseb­és ébresztő órákért és szerkezetekért. MODERN hálószobabútor, ebédlő, csillár, falilükőr, olcsón e'adó. Vá­sárhelvi-sugárűt 69. Zarkóék. EGY 7 éves fejős tehén eladó. Uj­Petőfilelen 58 utca 1182. KOMBIN ALTSZEKRÉNY, hálószo­ba, konyhaberendezés Spitzer asz­talosnál készen kapható. Attila-ulca 16. ELADÓ egy úi százas fenomész Szakrz motorkerékpár. Teréz u. 4. KÜLÖNVONAT A BALATON RA, Szegedről, Július 21-én Siófoki oldal, minden állo­máson Irszállás, vissza fel­szállás; légy 28 Ft .Te'ent koznt 18-la az IBUSZ wá'. ELADÓ egy jégszekrény, konyha, kredenc és teknő. Szent György-u. 4. szúm. TEGNAP a Széchenyi-téri nép. boltban valaki tévedésből elvitte igazolványaim pénzzel együtt. Ké­rem az illetőt, hogy a rámnézve na. gyon fontos irataimat hozza be, vagy küldje vissza a Délmagyaror­szág kiadóhivatalába. A pénzt meg­tarthatja és magas jutalmat kap. PESTMEGYEI jelentős iparválla­lat főikönyvelőt keres. Részletes ajánlatot a Nagykőrösi Ládagyár. ba kérünk. KOMBINÁLT bútorzat eladó. Taka­réktór-utca 8. III. 11. 3—5 óráig. EI.ADO: Csiszolt ovál-tükör, jég­szekrény, előszobaszekrény, vasvá­zas irógépaszlal, asztal két székkel, kis létra, lóca-pad, előszoba fogas­fal, Petőfi-sugirút 21. I. em. Tóth. 25—30 ÉVES hajadon, vagy özvegy nővel házasság céljából megismer­kednék. Szeged, Attila-utca 3. Föld­szint 5. ajtó. JÚLIUS t-én elveszett egy arany karika fülbevaló. A becsületes meg­találó jutalom ellenében adja le a kiadóhivata'ban. BOROTVAPENGE élesítés megbíz­hatóan Szecsődi drogériában, Baj­esv 7.s. utca 20. Szentháromság-utca 63, Érd. 9—5-i.g. 7 DRB álló hálószobabútor eladó. KÉREM, aki rádiómat megvette cí­mét közölje saját érdekében kijelen­téshez. Attila-utca 3. UJ modern hálószoba és új konyha­bútor eladó. Szillén-sugárút 25/a. 3 MÉHCSALÁD eladó. Lapozó kap­tárban. Balta Mihály. Lőtér-dülő 34/.a REKAMIÉ 2 személyes eladó. Szt. László-utca 14/b. FINOM szürke tropika öltöny el­adó. Kölcsey-utca 6. L emelet 3. ajtó. ÁLLAMI válla'atnól dolgozó özv. férfi nyugodt, boldog otthont nyuj. tana egyedülálló, komoly, rendes nőnek Részletes ajánlatot kér: Horváth Péter, Baja, Posta.rest_ ELADÓ fali ingaóra, ovális asz­tal, 4 fotelszék, Berzsenyi-utca l/a III. 10. AJTÓ, új kélszárnyas. rézüst. 300 literes cementkád eladó. Sárkány­utca 25. FÉLHALÓ keinényfabútor. öntőit, vas konyhai kagyló, elöszobafal eladó, darabonként is. Marx-tér 9., az udvarban 12, ajtó. EGY 8 hónapos süldő eladó. ötha. lom-ulca 1/b. EGY jó fejőstehén eladó. Rókusi ff. 58. Jutagyár mögött. NÉGYSZOBÁS összkomfortos la­kásom, mely könnyen átalakítható két lakássá, sürgősen átadnám. Kígyó-utca 1. II. 5. •TEGES, kétajlós. állófogas, nagy lámpaernyők eladók. Teleki.utca 6. IDŐSEBB házaspárnak, vagy ma­gánosnak gondviselését vállalnám. Cím: Orosháza. Községi porta 133. szám. egésznapos r--D bonyolítják le Csongrádmegye 1951. évi ifjúsági úszóbajnokságait. A verseny megyénk utánpótlásának seregszemléje lesz, amely előrelát­hatólag komoly erőpróba elé állít­ja Szeged és a környező vidék. Vá­sárhely és Szentes fiatal gárdáját. A vemny alapján állítják össze azt az úszóegyüttest, amely U orszá­Totósmérkőzés Újszegeden Két I. osztályú és három ifi labdarugó mérkőzés kerül ma le­játszásra Szegeden a megyei baj­nokságért. Az öt mérkőzés közül, főleg a totózók részére jelent ki­emelkedő eseményt a Szegedi Ken­der—Vásárhelyi Dózsa találkozó. A mérkőzések kezdési ideje és szín­helye a következő; Újszeged, Textiles-pálya: fél 6 óra: Sz. Kepder—Hmv. Dózsa me­gyei I. osztályú bajnoki, előtte fél 4-kor játszák le a Sz. Kender—H. Dózsa ifi bajnokit. Ugyanitt dél­előtt 10 órakor játszák le a Szege di Petőfi—Szegedi Építők ifi baj­nokit. Vasútas-stadlionc délután fél 6 ára; Szegedi Lokomotív—Szegedi Honvéd megyei I. osztályú bajno­ki. Cserepes-sor: délelőtt fél 9: Sze­gedi Kinizsi—Szegcdi Dózsa ifi bajnoki. Dorozsmán játszák le délután fél 6 órai kezdettel a Vörös Lobogó Dorozsma—Szegedi Postás megyei I. osztályú bajnokit. Előtte fél ' 4 órakor pedig a Dorpzsma—Postás ifi bajnokit. Víváverseny Pusztamérgesen A Szegedi Dózsa rendezésében Pusztamérgesen ma megyei nyílt hírverő kardversenyt bonyolítanak le. A verseny célkitűzése a sport­fejlesztési programra keretében megismertetni a falu dolgozó pa­rasztságával a vívósportot, ezen ke­resztül a falu sportjának kiépítése. A verseny keretében kerül sor egyébként a helyi sportkör meg­alakítására is. MHK-sportnap Kisteleken Szegedi és budapesti élsportolók részvételével ma egésznapos sport­napot rendeznek Kisteleken, MHK­nappal egyb'ekötve. A sportnap ke­retében torna-, röplabda,- és ököl­vívóviadalt rendeznek, befejezésül a Szegedi Dózsa labdarugó csapata a Kisteleki Szakszervezet csapatával játszik barátságos mérkőzést. A Szegedi Vörös Meteor kéri a tagjait, hogy a városi strandon lé­vő kabint keressék fel minél na­gyobb számmal. (Kabin a régi he lyen van.) Kereskedelmi és Pénzügyi Dol­gozók Szakszervezete értesíti a sportfe'elősöket, hogy folyó hó 17-én délután fél 6 órakor sport­gyülést tartunk a szakszervezeti székházban. A bajnoki viadal selejtezőit dél­előtt fél 11 órai kezdettel ejtik rpeg, míg a döntőkre délután 3 órakor kerül sor. Az úszóverseny után játszák le a Szegedi Petőfi—Vásárhelyi Dó­zsa megyei I. osztályú bajnoki ví­zilabda mérkőzést. Hétfőn MHK tanfolyam Indul ­Szegeden t A városi TSB rendezésében heti két előadásban MHK-tanfolyam in­dul hétfő estétől Szegeden. Az elő­adássorozat célja az MHK sport­mozgalom fejlesztése a Szovjetunió GTO-mozgalmának tapasztalatain keresztül, továbbá az MHK szerve­zésének, illetve áz azzal kapcsola­tos munkák megjavítása. A hétfőn­kint megtartandó előadások elmé­leti vonalon,, míg a péntekiek a Vasútas-stadionban gyakorlati vo­nalon kerülnek lebonyolításra. A liétfőesti előadásra gyülekezés a TSB Tábor-utcai hivatalos helyi­sége előtt. A résztvenni kívánók jegyzetfüzetet hozzanak magukkal. Szegeden rendezik meg ez országos röplabda középdöntőit Az OTSB rendezésében július 2C> 21, 22-én Szegeden kerül sor az országos röplabdabajnokság dön­tőire. A nagyarányú küzdelemben az ország legjobb 20 csapata vesz részt. A bajnoki viadal színhelye az Ady-téren lesz. Július 22: Országos birkózó­értekezlet Az Országos Testnevelési és Sportbizottság július 22-én Buda­pesten, a Sportcsarnokban egészna­pos országos bírkózóértekezletet iart. Ezen az értekezleten az or­szág valamennyi birkózó szakosz­tályának egy tagja képviseli a szakosztályt. A sportkörök vezetői hassanak oda, hogy ezen a döntő fontosságú értekezleten a birkózó-, szakosztály kiküldöttet résztvegye­nek. Az értekezlet kezdete 22 én reg­gel 8 órakor. Napirendi pontok: 1. Bfrkózó­sport aktuális problémái. 2. Szovjet tapasztalatok ismertetése. 3. A sport átszervezése utáni feladatok a hírkózósporl fejlesztése érdekében. 4. Gvakorla :i bemutatók korszerű edzés vezetéséről, szovjet tapaszla­latok alapján. Az értekezlettel kapcsolatban bő­vebb felvilágosítást mindenhol a helyi TSB-ok adnak. -1 GUMIBÉLYEGZŐKET új eljárással, tartósan és gyorsaa készít DÉLMAGYARORSZÁG NYOMDA AV SZEGED, LENIN - UTCA 9 A városi tanacs hírei A városi tanács felhívja mind­azokat az 1901—1928. évfolyambe­ii magyar állampolgárságú férfiakat, akik még eddig katonai, vagy al­kalmatlansági igazolványt nem kap­tak, hogy júóius 18. és 19-én Sze­ged, Munkácsy-u. 6. szám alatt jelentkezzenek a katonakönyv át­vétele végett. Személyazonossági igazolványt és egy darab fényképet vigyenek magukkal. A jelentkezés elmulasztása bün­tetést von maga után. Vb. elnök Felhívom az érdekelteket, hogy tarlóhántási kötelezettségüknek a minisztertanácsi határozat értelmé­ben aratás befejezésétől számított 8 napon belül tegyenek eleget. A felhántolt tarló 50 harmadát má­sodvetésű növényekkel kell bevetni legkésőbb folyó hó 20-ig. Akik ezen kötelezettségüknek nem tesznek az előírt határidőre eleget, azok el­len az idevonatkozó rendeletek sze­rint fogunk eljárni. Vb. e'nök A rádió mai műsora VASÁRNAP, JULIUS 15. Kossuth-Rádió 7 Zenés vasárnap reggel. Hang­lemezek. 7.35 Színházak és mozik műsora. 8.30 Szív kiildi szívnek. 9 Egy falu — egy nóta. 9.30 Háry János legújabb kalandja'. 10.30 Béke és szabadság. 11 Az aratás. 11.25 Szovjet művészek a békéért. 13 Zenés .posta. 13.30 Hangos Ujsúg. 14.10 Könnyű dallamok. 15.05 Bu­daskon; Dombraverseny. 15.30 Kül­ügyi negyedóra. 15.46 Aratódalok. 16.30 Rádióénekíkar énekel. 17 Tartás békéért, népi demokráciá­ért. 17.15 Állami vállalatok híre. 17.20 Tánczene. Hanglemezek. 17 óra 40 Kincses Kalendárium. 19 Magyar rádió zenés műsora. 20.20 A battonyai parasztlázadás. 22.10 P.ádló tánczenekara. 23.10 Rádió­zenekar. Petöfi-Rádió 8 Régi magyar virágénekek és katonadalok, 8.30 Falurádió. 9.30 Budapest Zenekar játszik. 10.15 Tanuljunk énekszóra oroszul. 10.35 Nápoly, hanglemezek. 11 Miska bá­csi lemezesládája. 11.35 Utazás a Német Demokratikus Köztársaság­ban. 12.05 Színes muzsika. 13 Az ismeretlen Offenbach. 14 Budapest hangversenytermeiből, 15 Kérdezz — felelek í 15.20 A világ ifjúsága a békéért. 15.45 Szovjet keringők. 16 Rádió Gyermekszínháza. 16.40 Szív küldi szívnek. 17 A csodála­tos szertartás. 17.40 Polgár: Em­lék. Hanglemez. 17.50 Magyar ope­rettzene. 18.40 Színházi közvetílés. 21.30 Népdalok. 22.10 Vadas Ágnes hegedül. Zongora. 22.35 Operarész­ielek. Hanglemezek. 23-ig. DÉLMAOYAFOR SZÍÖ oo'ltlico' naottap •éléli, „erlcswtf él VlodO. ZOMBORI lANOS Szerkeszti i a szerkesztőblrcttsőg Szerkesztőség. Szeged tenin-u. 11 Tétéfor. 15-35 é> <0-90 — Éitszakat szerk. „tfsfj xlétoo éllé 9-,61 14-39 (iadóhivatal Szeged 1 emn-t, t feléjon. 31-19 é, 35-00. Délmogyororszdg Nyomdo, 5zeged félelöi vezető i PritLle Sőr-dae »

Next

/
Thumbnails
Contents