Délmagyarország, 1951. május (7. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-11 / 108. szám

4 PÉNTEK, 1951. MÁJUS lí. 4 Épülnek a kommunizmus diadalmas alkotásai' * ^gr in írek Az „EIektroprovod".g.vár mu nknsal a nagy vizierőműépítkezé­aek számára ajándékot készítenek. Az ajándék: megtakarított anyag­ból, tervenfelül gyáriolt•5000 méler hosszú kábelvezeték. A képen: A. Kuljakina ellenőr, a tekercselő osztály vezetője, átveszi az első kábel, vezetéket. EGY NAP országokon át „Édesanyám, ez a háború borzalmas!" Ezt üzeni édesanyjának az egyik fogságba került amerikai katona Koreából, a másik, hogy senki tera tudja közülük, miért kel: Amerikának háborút viselni o yan nép ellen, amely soha sem volt ellenség, • amely csak 'a- maga szent földjét, nemzeti becsületét, otthonát és a családját védé'mezi Mások arra mutatnak rá üzene­teikben. hogy miyen embertelen esziközökkel folyik Amerika ré­széről a háború: Korea népét bak­tériumokkal és gázzal akarják elpusztítani, minket pedig naiv hazugságokkal ámítanak — üzenik a foglyok és kérik, indítsanak a hozzátartozók otthon, Amerikában mozgalmat a béke érdekében mert „ezt a háborút nekünk soha sem lehet megmagyarázni" — Írja Tommy Thomas kaliforniai szülei­nek. Az amerikai foglyok Pekingből külllött rádióüzenetéböl az egész világ meggyőződhetett róla, hogy az USA katonái kivétel r.éikü' igazságtalannak, kegyetlennek és céltalannak tartják a koreai há_ borút, amely csak a ha'áigyáro­sok profitérdekét szolgálja. A né-, pekkel szemben azonban ott van­nak, Trumannal az élükön a Waii Street urai, akiknek nem fájnak sem béna karok, sem egy ország romjai. , „Döntsön a néo Ezzel a jelszóval indult meg Essenboii a januárban összehívott első nyugatnémet kongresszus, amoly állásfoglalást jelentett az ország ujrafelfegyverzése ellen. A kongresszuson hozott határozat > a népet jelöli meg, mint legfőbb fó­rumot a háború és béke kérdésé­ben és ezt a határozatot, amely népszavazást követel, megküldték Adenauer „kamce Sárnak" is, . aki i azoniban elutasította a javaslatot, A német nép ebbe nem nyugo­dott bele. Megalakította a nép­szavazást Szervező Központi Bi­zottságot, amely felhívással for_ dlult az összlakossághoz,' támoga. tását kérte a népérdekek védelmé­ben folytatandó harchoz. A felhí­vás nyomán sztrájkok, tiltakozá­sok figyelmeztették Adenauer báb. kormányát alkotmányellenes intéz­kedéseire. „Le az éhség-kor­mánnyal", „Ágyú helyett vajat", „Netn leszünk Amerika tőkéseinek ágyútöiteléke" jelszavakkal több, mint nyolcvanezer ember tüntetett szerte Nyugat.Németországban. Ezzel egyidejűleg megindult az aláírások gyűjtése is a felfegyver­zés ellen. Ezt az akciót McCloy, az amerikai megszálló csapatok parancsnoka és Adenauer betiltot­ták. A bizottság azonban nem torpant meg, • tovább folytatta munkáját, amelynek eredménye­képpen most több üzemben meg­tartották a népszavazást. A sza_ vazások eredményeiről érkezett je­lentések arról számolnak be, hogy például Rheinscheib-bem, a ne­mesacél műveknél négyszáztízen a felfegyverzés elten, mig mellette csak 10-en szavaztak, a münche­ni gépgyárban' 165 szavazott a felfegyverzés eJlen és csak egyet adtak le mellette. Ilyen arányt mutatnak mindenütt a szavazatok annak dacára, hogy a megszálló imperialista hatalmak minden fék­telen terrorral igyekeznek elfojta. ni a nép akaratát. A külügyminiszterhelyettesek értekezlete Párizs, (TASzSz). A külügymi­niszterhelyettesek május 9.én meg­tartották 47. ülésüket. A három nyugati jiata'om kép. viselői közül senki Sem kért szót. Gromiko elvtárs, a Szovjetunió képviselője kijelentette, fenntartja magának azt a jogot, hogy a kö­vetkező ülésen felszólaljon. KÉTNAPOS különvonat pün. küsdkor Budapestre, 13-án. vasárnap. Részvételi dlj 31 forint. Jelentkezni lehet IBUSZ-nál, Klauzál-tér 2. ll.én déli 12 óráig. Felhívjuk a középfokú politikai iskola egyéni tanulóinak - figyelmét, hogy a soron következő tanulókört 12_én, szombaton déluláír 6 óra­kor tartjuk az iparostanuló iskolá­ban. Agit. Prop. Osztály. !3-án délelőtt 9 órakor a Vörös Csillag-moziban folytatódik a „Bol­sevik Párt útja" című előadássoro­zat. 'A következő előadás címe: „A kommunizmus építése a Szovjet­unióban". Jelenjenek meg azok a népnevelők, akiknek látogatási je­gyeik vannak a „Nemzetközi kér­dések", illetve a „Bolsevik Párt út­ja" című előadásokra. Agit. Prop. Osztály. Értesítjük a középkáder tan. lyam magántanulóit, hogy ré­szükre a 9. számú anyag első két hetéből tanulókört tartunk a Pártoktatás Házában 12-én dél­után 6 órakor. Agit.-prop. osztály Pénteken, 11-én délután 6 órakor a szakszervezeti székház­ban (Tolbuchin.sugárút 10.) a kereskedelmi vállalatok részére ki. bővített háromszögértekezletet tartunk. Pontos megjelenést ké­rünk. Meghívóját mindenki hoz­za magával. Ipari termelési osztály Értesítjük az alapszervezeteket, hogy a politikai iskolában Rákosi elvtárs II. pártkongresszuson el­mondott beszéde lesz a következő anyag. Az alapszervezetek gondos­kodjanak róla, hogy a hallgatók részére az anyag meglegyen. Ahol kifogyott, sürgősen rendel­jék meg a Propagandaanyag Ter. jesztőtől, Budapest, VI. kerület, Révai.u. 16. szám. Agit.-prop osztály Felhívjuk az üzemi és kerületi titkár elvtársak figyelmét, hogy folyó hó 12-én, szombaton délután 2 órakor összevont titkári értekez­letet tartunk Kálvin-tér 6, szám alatt. Szervezési osztály. * a szegedi pártoktatás háza i-kuuramja május ii-töl íe.io Május 11, péntek. Előadás dél­után 6 órakor alap- és középfokú politikai iskolavezetők, és propa­gandista szemináriumvezetők ré­szére „Hogyan alkalmazzuk a kon­gresszusi anyagokat a helyi viszo­nyokra a politikai iskolákon" cím­mel. Május 16, szerda. Előadás és konzultáció délután 6 órakor „A kultur agitáció kérdései" címmel. 'Agitáció és népnevelő felelős, ta­nács. DISZ, MSZT, kulturfelelősök részére. Agit. Prop. Os-táiy. SZAKSZERVEZETI HÍREK A Nyugdíjas Pedagógusok május 12-én délelőtt 9—12 óra között jelentkezzenek a Pedagógus Szak­szervezet helyiségében a húsjegydk igénylése ügyében. Hozzák ma­gukkal bejelentőlapjukat (család, tagokét is). A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete helyi cso­portja értesíti tagjait, hogy 11-én, pénteken délután fél 7 órakor tag­gyűlést tart a szakszervezeti szék­háziban .Toibuchin.&ugárút 10. sz., volt Kálvária-u.) Kéri a kartársak pontos és feltétlen megjelenését a Vezetőség. mndsz HIRF-K. Pénteken a Kossuth Zsuzsa £3 Rókusi csoport délután 6 órakor nőnapot tart. A Szendrei Júlia, csoport (Kígyó-utca 5. szám alatti 6 órakor, Fodor-telep fél 7, Mar­tos Flóra 7 órakor tart orvosi elő­adást, Móraváros 6 órakor taggyű­lést tart. A gazdaságfelelősöknek 5 órakor, a szülői munkaközösség elnökei részére 6 órakor értekez­let lesz a titkárságon. DISz-HlftEK Ma. pénteken dé'után 6 óraikor a DISz alapszervezeti oktatási fe­lelősök részére értekezlet lesz me­lyen mindenki pontosan je.crijen meg. DISz városi bizottság „R do'gozö paraszt hü sagHGfársa a beadási Könyv" című, lapunk csütörtöki számában megjelent cikkünkben a be­gyűjtési könyvecske adatait tévesen közöltük. A példának vett Fehér István dolgozó parasztnak nem 4. hanem 5 hold és 1360 négyszögöl földterülete van, amelyik az egy hold kert miatt (amit négyszeresen szorzunk) 8 hold és 1360 katasztrá­lis holdnak számít. Ezért Feliéi­István 5 hold földje a 8 holdasok kategóriájába esik és aranykoro­nánként nem 15, hanem 20 búza­kilögram beadási kötelezettsége van. 'Á szemléltető táblázatban te­hát 1 hold földdel kevesebbel ír­tunk. Ez volt a tévedésünk. NAPI 1951 május 11, péntek. MOZI Szabadság (tel. 40-25) fél 7, fél 9 órakor: liri muri. (Május tl-ig). Vörös Csillag (tel. 33-44) fél 7, fé. 9: Távol Moszkvától. (Május 16-ig). Fáklya fél 7, fél 9: Épül a bé­keraű. (Május 13-ig). A Fáklya Moziban vasárnap dél­előtt 9 és 11 órakor filmmatiné. Bemutatásra kerül a Bccsiilothiró­ság című film. SZÍNHÁZ Széles mező. BérlelszÜHelben. fA' szinház bér­lői jegyeket bérleti áron válthatnak. Péntek, szombat, vasárnap dél­után és este, hétfőn délután és este. Az előadások kezdete délután 4 és este fél 8 orakor. TÁJSZINHÁZ Május 11-én, pénteken Hódmező­vásárhely : „Pillangókisasszony". Este fél 8 órakor, * IÜÖJARASJELENTÉS: Felhős idő, sokfelé újabb esővel, egy-két helyen zivatarral, Élénk szél. A nappali hőmérséklet nyugaton kis­sé csökken, keleten alig változik. • A Múzeum nyitva keddtől pén­tekig délelőtt 9-től délután S-ig. szombat és vasárnap délelőtt 9-töl 1 óráig A technológiai könyvtár nyitva hétköznap 2—9-ig, vasárnap 9—13 óráig. Komoly eredményeket ért el a Vörös Lobogó Szegedi Kender Sport Kör szervező irodája rövid fennállási ideje alatt is a tömegek­nek a sportolásba való beszervezése és az MHK-mozgalom népszerűsí­tése terén. Az elért jó eredmények­nek a szervező iroda tagjainak szorgalmas munkáján kívül az a titka, hogy a sportmunkát hatható­san támogatja az üzemi párt- és szakszervezet. Együtt beszélik meg a közös feladatokat. Ennek az eredménye az is, hogy a pénteki napot kijelölték sportnapnak. Igy ezen a napon komoly sportesemé­nyeket rendeznek. REND \ RÁDIÓ MAI MŰSORA: MÁJUS 11„ PÉNTEK Ivossuth.rádló 7.05 Hanglemezek. 7,15 Hangi szerszólók. 8 Operettdalok, 11.30 . Puskin művei. 12.30 A Honved Pe­tőfi Politikai Tisztképző Intézel ze­nekara. 13,15 Tarka muzsika. 14.10 Úttörő-híradó. 14.25 Bor Kálmán zenekara játszik. 15.30 Zongora. 15.55 Hanglemez. 16.20 Iskolások rádiója. 17.10 Dolgozóknak a ze­néről. 17.40 Előadás. 18 Alapfokú politikai iskola. 20.20 Tíz perc sport, 20.30 Szovjet tánczene. 21 A Rádiózenekar játszik. 22.25 A Rádió tánczenekara. 23.10 A ma­gyar rádió szórakoztató műsora a lengyei rádió hallgatóinak. Petőfi, rádií 7 Román zene. 7.10 Előadás. 7,38 Dalok. 8.15 Zenekari muzsika. 9.20 Iskolások rádiója. 10.10 Kórusok híres operákból. Í0.40 Zongora, he­gedű. 11 Óvódások műsora, 11.20 Vidám dalok. 15 Népzene. 15.40 Obohuva énekel, hanglemezek. 17 Sziv küldi szívnek. 17.40 Opera­részletek. 18 Az ifjúsági rádió mű­sora a DISZ-szervezeteknek. 18.40 A Magyar Közlekedési Alkalmazot­tak énekkara. 19 Előadás. 19.15 Balettreszletek. 19.35 Elbeszélés. 20 Egy falu — égy nóta. 20.30 Len­gyel dallamok. 20.45 A Falurádió negyedórája. 21.30 Szines muzsik*, 22.15 Hanglemezek. 22.25 Hangle­mezek. Május 5-én a sportbizottság­sport-kultúrestet rendezett, melyen beszámolt a dolgozóknak az eddig végzett munka eredményéről, egy­ben felhasználta az alkalmat « sport népszerüsitésére. Az elért jó eredményeket bizo­nyítja az is, hogy eddig 37Ú dolgo. zó jelentkezett az MHK-próbákra, Az edzéseket már elkezdték. Elsők, nek a labdarugók tették le a pró. bálcat egyes számokból. Úgy a sportolók, mint a dolgozók nagy kedvvel készülnek az MHK­próbázásokra, mert tudják, hogy a sportoláson keresztül az egészségü­ket védik és erősítik. IGEN SOK ERDEKES MÉRKŐZÉS szerepel a TOTÓ 19. számú szelvényén. Közülük is ki­emelkednek a következő találkozók: DOROGI BÁNYÁSZ—BP. HONVÉD GYŐRI VASAS—BP. DÓZSA BP, KINIZSI—BP. VASAS BP LOKOMOTÍV—ÓZDI VASAS PÉCSI MESZHART DINAMÓ—TATABANVAI BÁNYÁSZ BÉKÉSCSABAI ÉPITÓK—BP. ELŐRE. Sok a nyílt mérkőzés, s ilyenkor mindig nagyobbak a nye emények Tippeljen! Befejeződött a kilencnapos Prága—Varsó kerékpáros békevei seny Szerdán délután került sor a Prága—Varsó 9 napon kerékpáros békeverseny utolsó, kilencedik sza­kaszának küzdelmeire. A varsói Hadsereg-stadionban mintegy 50 ezer főnyi közönség várta a befutókat. A kilencedik nap csapatversenyé­ben a csehszlovák együttes szerezte meg az elsőséget a lengyelek és a dánok előtt. A magyar válogatott a hatodik helyen végzett. Biztosan győzött a Szovjetunió kosárlabda válogatottja a g> rögök ellen A VII. kosárlabda Európa-baj­nokság küzdelmei során a követke­ző eredmények születtek: Bugária—Belgium 51:41 (14:26) Törökország—Franciaország 42: 40 (17:22), Szovjetunió—Görögország 64:52 (35:32), Olaszország—Csehszlovákia 62:34 (32:12). Az összetett verseny győztese vég­eredményben a dán Olsen lett, a német Meister, az olasz Ferri, a magyar Kis-Dala és Sere előtt. Az összetett csapatversenyben a cseh­szlovák válogatott szerezte meg az elsőséget a németek és a magyarok előtt. A verseny teljes távját — 1518 kilométert — a 72 résztvevőből 48 kerékpáros teljesítette. R Csordás Európacsúcsot, Nyéki or­szágos csúcsot úszott a sz.ívjet és magyar úszók harmadik moszkvai csúcsjavító kísérjeti versenyén Szerda délután a moszkvai 2. sz. uszodák-an Csordás és Nyéki tett si­keres csúcsjavító kísérletet: Csor­dás az 500 méteres gyorsúszásban javította meg az Európa-csúcsot; 5:56.1 p. idővel, Nyéki pedig a 200 méteres hátúszásban ért el magyar rekordot: 2:29.3 p. időt úszva. KOMBINÁLTSZEKRÉNY, háló­szobabútor diópolitúros Spitzer asztalosnál készen kapható Attila­utca 16. szám. 7697 BÖRÖND könnyű disznóbőrből el­adó. Oroszlán-utca 3. szám. Férfi­szabóság. 2660 4+2-es Orion világvevö nagyszU­per eladó. Dugonics.tér 1„ rádiós. FIGYELEM! Szent István-tér 11. aló) kirepült zö:d törpepapagájt ha visszahozza, 50 forint jutalom­ba részesül. 7680 PÉNZTÁRCA Jezerniczky igazol. ványcikkail eilveszett. Kérjük a ki­adóba átadni. 27583 GORDONKA eladó. Bercsényi-u. 10., I. em. 6. 27591 KOMPLETT minőségi konyhabe­rendezés eladó. Festö.műhely, — Deáik F.-u. 8b. 2662 GYERMEK sportkocsi, prima. el­adó. Arany János.u. 5., I. em. 1. Megtekinthető: 8—10, 2--4. g. TALÁLTAK egy autó kipufogó­csövet. Igazolt tulajdonosa átve­heti a kiadóban. 6—10 kg.os kutyákat vesz a Köz­egészségtani Intézet, Dóm-tér 2d. VENNÉK komplett fürdőszoba. Teltfon berendezést, eset'eg egyes darabo- I kat is. Csábi, Mérey-u. 7. flszt, j 2. ' 27567 EGY szép fehér mély gyermek- , kocsi eladó. Bihari-u. 1. sz. 1 FELSŐRUHA és fehérnemű javí. tást, foltozást vállalok. Sztálin„ körút 52., II. em. 8., jobboldali csengő. 27571 EGY fürdőkád,, két szék eladó. Sztálin.körút 45., fldszt. 1. ajtó­KEREKASZTAL, két szék, virág, állvány, fekete jávor, eladó. Sztá­lin-kőrút 61., házfelügyelőnél. EGY „Minerva" minőségi vúág. vevő rádió eladó. Fe'támadás.u. 26., II. em., 9. 7682 40—45 köbméter téglatörmelek el­adó. Polgár.u. 30a. 7681 BENTLAKÓ, gyermekszeretö fő. zőmindeniest azonnalra felveszek. Békés, Dózéa György-u. 9. FEJŐS kecske eladó. Petőfi-telep 58. utca, 1200 szám. 7688 EGY jó állapotban levő, — majd­nem új — hosszú asztal eladó. Cím a kiadóban. DÉLMÍ C.Y AFOR87 A~G oo'itllrai nűDilap •éleiéi izerkentó tt Inadéi SOMBOR! >ÁNOS Szerkeszti, ,, izerkélztéblrottiég Szerkesztőség, Szeged lenln-u. 11. " 36-35 ét 40-80. - Fjtssokoí izerk, téléfon élté 8-tól 34-38 Cfadáhlvatat i Szeged lénln-B t teléfon: 31-16 éi 35-001 Dél magyaron zdg Nyomdn Szégtd Féléléi véltté: Prlikui Séndoe Jó munkál végez a Szegedi Kender sportszervező irodája

Next

/
Thumbnails
Contents