Délmagyarország, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-27 / 48. szám

1 10 F KEDD, 1961. FEBRUÁR 27. mények születtek. Gombás Pál továbbfejlesztette a fémek szerkezetének elméletét. Buzágli Aladár cellulózekutatásai új nyersanyagot tettek hozzáférhetővé a papíriparunk számára. Varga József a benzin arn_ matizálásóval alapanyag-bázisunk jelentős kiszélesítését érte el. A mezőgazdasági tudomány terén Manninger ltezső felfedezte a sertésor. bánc oltóanyagát. Seldmaycr Kurt pedig a micsurini-liszcnkói agrobioíógia hazai alkalmazásával ért el konvoly eredményeket. 'A'z AjtaiRoldizsár-féle szénfejtőgép a szénbányászatban sokszorosára fogja pnielni a fejtés termelékenységét. Az alkalmazott Matematikai Kutató Intézet komoly segítséget nyújtott a Mátravidéki Elektromos Centrálé turbógenerátorainak megszerkesztésénél. Geológusaink feltérképezték az ország területének 40 százalékát és elég jelentős eredményeket értek el különféle új nyersanyaglelőhelyek felkutatásában. Hála és köszönet Illeti meg azokat a tudósainkat, akik felismerték és munkájukkal bebizonyították, hogy a tudomány szolgálata: a nép, g haza, a szocializmus szolgálata. (Lelkes taps.) Ezután arról szólt, hogy az új Jégkör a magyar tudományos életben megmutatkozik abban is, hogy a magyar tudomány megkezdte a fordulatot a gyakorlat felé, hogy a magyar tudomány képviselői egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a marxizmus-leninizmus felé, és ami ezzel cgyüttjár: tudományunk egyro inkább az élenjáró szovjet tudomány felé fordul. Hogy mindez valóban tgy van, azt pz újjászületett Magyar Tudományos Akadémia 125. évfordulóján rendezett Akadémiai Nagyhét bizonyltja. Nem tehet persze, e haladás ellenére sem azt állítani, hogy a magyar tudományos életet, kutatóink munkásságát már áthatja a marxizmus-leninizmus világnézete és módszertana. A mi tudósaink többségét még mindig bizonyos szakmai prakticizmus, a részletkutatásokban való elmerfllés, a tudomány módszertani és világnézeti kérdései iránti bizonyos idegenkedés jellemzi. Ezt a magatartást nyilt elvi vitákkal, ideológiai harccal, de legfőképpen a marxizmus-leninizmushoz való közeledés megkönnyítésével, türelmes nevelő munkával kell leküzdeni. A tudomány közeledése a néphez, fordulata a gyakorlat felé, nem lehet elég mély és következetes, ha nem tudatosltjuk kutatóinkban és tudósainkban a hazafias tudós és kozmopolita tudós típusának kibékíthetetlen ellentétét. Pedig nálunk Magyarországon is mrgvan már a két tudóstlpus: a koz_ mopolita íudóstipus Szentgyörgyi Aliiért, a Nobel-díjas orvosbiologus, aki évekkel ezelőtt elhagyta hazáját és tudományos világhírét védjegyként adta oda egy amerikai kémia-trösztnek, A másik tudós típusára példának Gombás Pált említhetném. Két évvet ezelőtt ő Is Szentgyörgyi Albert csábításainak engedve hagyta cl hazáját és utazott ki Amerikába. De Gombás Pálban felébredt a tudós és a hazafi. Népköztársaságunk kor. mányához fordult segítségért és bocsánatért. Megkapta mind a kettőt. Meggyőződésünk, hogy Szentgyörgyi Albert, aki eladta tudományos lelkiiidvösségét az amerikai nagytöke ördögének, erre az üzletre nemcsak mint ember és hazafi, hanem mint tudós is ráfizet: Gombás Pál pedig megtalálva útját népéhez, mint tudós is nagyot fog nlkotni. Államunk és Pártunk mindent elkövet, hogy a magyar tudománynak és a magyar tudósoknak fordulata a nép, a gyakorlat, a szociálista építés felé a tudományos kutatás anyagi és szellemi feltételeinek legszélesebb kibontakozását jelentse. Meg kell nzonban vallanunk, hogy a gyakorlatban ez nem mindig van tgy. Egyes korlátolt bürokraták, akár az állam, — akár a pártapparátusban a tudomány és a gyakorlat összeforrását úgy értelmezik, hogy akták tömegével ostromolják tudósainkat, egyetemi tanárainkat, kutató intézeteink vezetőit, hogy végnélküli ülésezésekre kényszerítik őket, hogy alapfokú szemináriumok és Szabad Nép olvasókörök látogatását várják el tőlük és görbe szemmel néznek rájuk, ha ez, vagy az a tudós ki meri jelenteni, hogy a Szabad Népet ő maga is el tudja olvasni. (Derültség). Művészetünk minden területén láthatjuk a szocialista realizmus friss, egészséges hajtásainak növekedését Hadd térjek rá elvtársak művéizetünk, irodalmunk kérdésére. Néhány évvel ezelőtt, még 1948. körül, művészeti életünk tele volt mindenféle burzsoá szeméttel. Burjánzott a formalizmus, a nyugati dekadens művészet utánzása. Elmondhatjuk, hogy ezen a területen is döntő változás történt. Pártunk érdeme, hogy ezt a frontáttörést az irodalom, a képzőművészet, a zene, a színművészet, a drámairodalom terén ideológiailag előkészítette és irányította. Művészetünk túlnyomó részben a jelen felé fordul. Egyre inkább nz új, szocializmust építő ember válik művészetünk hősévé. Feltétlenül pozitív jelenség, hogy nemcsak uj művészi tehetségek je_ lentkeznek, hanem az öregebb müvésznenuedúk legjobbjait is rabul ejti az új élet szépsége, ök is kezdenek az új valóság ábrázolóivá, a mi életünk új igazságainak hirdetőivé válni. Egyszóval: művészetünk minden területén láthatjuk a szocialista realizmus friss, egészséges, fiatal hajtásainak növekedését. Büszkék vagyunk az új magyar filmművészet olyan alkotásaira, mint a Talpalatnyi föld, a Ludas Matyi, a Kis Katalin házassága, a Különös házasság, — hogy csak a legjobbakat említsem. Drámairodalmunkban is jelentős fejlődés van. Olyan új, lehetséges színdarabok, mint Mándi Éváé, Fehér Kláráé, Földes Mihályé, Háy Gyuláé, — bár tagadhatatlan, hogy vannak bizonyos szembetűnő fogyatékosságaik — jelzik, hogy az új valóság és annak új jellemei egyre Inkább ösztönzik Íróinkat színpadi alkotásokra, Uj drámairodalmunkat segíti színjátszásunk fejlődése. Egész sor kitűnő szinésztchelség bontakozott ki a szemünk előtt az utolsó egy-két esztendőben. Talán a képzőművészet és a zene területén volt a legnehezebb n frontáttörés, itt volt a legérezhetöbb a polgári formalizmus befolyása. A tavaszi magyar " képzőművészeti kiállítás megmutatta, hogy az ideológiai harc, amelyet Pártunk a szovjet képzőművészek példájára támaszkodva n formalizmus ellen folytatott, nem volt hiábavaló. Még a zenében is, amely talán leginkább maradt el és ahol még a legtöbb a küzködés, vannak biztató Ígéretek. Zeneszerzőink nagy része megérti — ha nem is tudja ezt még művészileg igazán megvalósítani — hogy a zenének is realistának kell lennie. Biztató jelenség, hogy megszülelett az új magyar operett. Külön alá akarom húzni szépirodalmunk, költészetünk jelentős eredményeit. Minden jel arra mutat, hogy felnövekedőben vannak azok az új költőink, akiknek hivatása az új magyar lírát méltóvá tenni a régi magyar költészet nagyságához. Elsősorban Kónya Lajosra, Iiuczka Péterre, Juhász Ferencre, Benjámin Lászlóra gondolok, — ha nem bízzák el magukat és költőt tehetségüket az élettől való tanulással és elmélyüléssel csiszolják és gazdagítják. Prózánknak is szép Ígéretei vannak — Aczél Tamás, Sándor Kálmán, Sándor András, Karinthy Ferenc és mások — kérem, ne sértődjenek meg azok az írók, akiket most nem említettem. A'z, hogy nem említettem őket, nem jelenti tehetségük lebecsülését, örülünk, hogy a szocialista építés egész lelkesítő légköre kibontja a szárnyát olyan régi forradalmi Íróknak, akiknek tehetségét elnyomta, kibontakozásában gátolta a régi világ, mint pl. Rideg Sándor. örülünk, hogy az új élet megihleti és szép alkotásokra ösztönzi az olyan régi, komoly tehetségeket, mint pl- Veres Péter, akivel pedig a múltban világnézeti és politikai téren sok csatát kellett vívnunk, szeretnénk, ha nem maradna meg örök „utitárs"nak, hanem velünk jönne feltétel nélkül. Szeretnénk, ha kiváló költőnk, Illyés Gyula is végre a jelen felé fordulna és a szocialista építés szolgálatába állítaná nagy tehetségét. És szeretnénk, ha nagy regényíró-tehetségünk, Déry Tibor nem maradna meg pártonbelüli „útitárs, nak", aki kommunista létére is fenntartja bizonyos arisztokratizmusát és alkotásaiban, magatartásában hangsúlyozza különállását, sőt különcködését. Pártunk teljes erővel támogatja és támogatni fogja szocialista-realista művészetünk fiatal hajtásainak további fejlődését, annak tudatában, hogy a művészet egyik legfontosabb eszköze népünk nevelésének. Pártunk e támogatásának nem utolsó sorban a segítő bírálat formájában kell megnyilvánulnia. Révai elvtárs ezután rátért a fogyatékosságokra: — Uj irodalmunk igyekszik az új valóságot, az új embereket ábrázol, ni, do nem elég mélyen, nem elég sokoldalúan. A hősök, a cselekvő emberek sokszor vérszegények, papirmaséfigurák, nem jellemek, hanem árnyékok. Irodalmunkban ábrázolt élet szegényebb — és tegyük hozzá — szürkébb, tehát unalmasabb, mint a valóságos élet. Ez pedig csökkenti irodalmunk hatáséi és nevelő erejét. Épülő új világunkat lehetetlen ábrázolni Pártunknak a valóságot és az embert egyaránt átgyúró forradalmi szerepe nélkül. De ez korántsem jelenti, hogy az élet és annak problémáit szabad lenne azonosítani a Párt életével és a pártfunkcionáriusok problémáival. Az irodalmi pártosság nem abban áll, hogy a nép életét a pártélet puszta anyagaként, függelékeként ábrázoljuk, hanem megfordítva, hogy a Párt életét, vezetőszerepét, funkcionáriusait úgy ábrázoljuk, mint szerves részét népünk életének, mint népünk legjobb embereit, nem külön, hanem együtt a népélettel. Irodalmunkban már utat tört az az igazság, hogy pozitív hősöket, a szocializmust építő új embert kell középpontba állítani. De még nem tört eléggé utat az az igazság, hogy a szocializmus építése nem sima és egyszerű dolog, hanem bővelkedik nehézségekben, harcokban, konfiik. tusokban. íróink — és ez vonatkozik művészeinkre általában — még mindig nem tanulnak eléggé a haladó magyar klasszikus kulturától. Pedig van tőle mit tanulni. Az új, szocialista kultúra csak akkor lesz valóban népi kultúrává, lia tudatosan viszonyul ehhez a klasszikus örökséghez. Persze bírálattal. Torz képet festenék kibontakozó kulturforradalmunkról, ha csak a tudomány és a művészet felső régióiról beszélnék és nem adnék képet arról az alapról, népünk széles tömegeiben mutatkozó kulturális fellendülésről, amelyre ezeknek a felső régióknak rá kell épülniök. Eddig még soha nem tátott tudásvágy hevíti dolgozó népünket, a kultúrára való szomjúság milliókra terjed ki. Ismertette Révai elvtárs Lenin, Sztálin és Rákosi, — a magyar és a szovjet írók műveinek hatalmas példányszámait, majd könyvtárainkról szólt: — 1948-ban, hogy csak a faluról beszéljek — csak 600 vándorkönyvtárunk volt, 1950-ben már 1600 állandó falusi könyvtárunk van, 450 ezer könyvvel. Az ötéves terv folyamán, tehát 1954-ig 4 ezer népkönyvtárunk lesz, könyvtár lesz minden faluban, gépállomáson, állami gazdaságban és termelőszövetkezetben. Ma 2358 üzemi könyvtárunk van, egymillió kötettel. Az ötéves t'3rv utolsó évében 3400 üzemi könyvtárunk lesz három millió kötettel. Hatalmas fejlődést mutat kulturotthorfirink kiépülése. 1949-ben csak 74 kuthmrttlionunk volt, 1956-ben már közel 600, 1951-ben a kultúrotthonok száma túl fogja haladni nz ezret és az ötéves terv végére 630 üzemi és 1850 falusi knlturotthonunk lesz, vagyis: falvaink és nagyüzemeink többségében lesz már kultúrotthon. 1948 júliusától 1950 végéig a falu inozisítására 700 keskenvmozit állítottunk fel, jövőre ez a szám meg fog duplázódni és az ötéves terv végére minden falunak mozija lesz. De hadd említsem meg a tömegek művészeti öntevékenységének példátlan fellendülését, az üzemek és a faivak tánc-, színjátszó- és kórusmozgalmát. Ez a kulturális tömegmozgalom kimeríthetetlen tartaléka művészeti életünknek, itt jelentkeznek tömegesen új szinész-, táncos-, énekes tehetségek. Sajnos, nem eléggé figyelünk erre a mozgalomra, nem eléggé karoljuk fel a benne jelentkező tehetségeket, még mindig nagy a szakadék a tömegek kulturális mozgalma és az úgynevezett hivatásos művészek között. Kulturális intézményeink, könyvkiadásunk, ujságjaink, folyóirata, ink, könyvtármozgalmunk fellendüléséről szólva, r.e hallgassunk el bizonyos negatfv vonásokat sem, hogy a példányszámok egy része állami szubvencionálás, közületi előfizetés és vásárlás javára Írandó, hogy nem minden könyv, ami ott van a könyvtárak polcain, egyben olvasott könyv, hogy könyvterjesztésünk erősen bürokratikus módszerekkel dolgozik, töbhé-kevésbbé elszakadva az olvasó tömegektől. Hadd emeljem külön ki a falu. a dolgozó parasztság kulturális fejlődését. A munkásosztály nemcsak gépeket, műtrágyát, hanem tudást és kulturát is visz a faluba. Az új, szocialista falu kialakulásának útját nemcsak gépállomások jelzik, hanem a kulturotthonok is, amelyeknek a kocsma és a templom helyett a falu kulturális és társaj dalmi életének központjaivá kell válniok, A villannyal együtt mozit és rádiót adunk a falunak. A traktorállomásokon tízezrével fogjuk kiképezni a parasztság soraiból a falu új ipari rétegét: a traktoristákat. Közvetítjük a faluba a földművelés tudományos szakismereteit és megnyitjuk a dolgozó parasztság gyermekei számára az új, népi értelmiségbe való felemelkedés útját. A szocialista falu egyben azt jelenti, hogy betemetjük a város és a falu között évszázadok alatt kialakult kulturális szakadékot. Decentralizál, nunk kell kulturális életünket, hogy a vidéken egész sor kulturális góc keletkezzék, hogy Budapest is és az egveteml városaink is segítsék, táplálják a falu fejlődő kultúráját. Ml magunk is tanuljunk és a falu ősi kultúrájától felszínre hozva és továbbfejlesztve a nagyszerű magyar népművészet kincseit' Ismétlem, a szocializmus építése a falun a kultúra építése is. Végül hadd vessek fel néhány elvi kérdést, Az osztályharc kérdése a knlíúrfronloii Az új, szocialista kultura építése sem békés folyamat. Csak a régi, reakciós ideológiák, irányzatok és felfogások elleni harcban lehet új. szocialista kultúránkat kifejleszteni. Néhány évvel ezelőtt ezek az ellenséges ideológiák még nyiltan léptek fel. Az ellenség a kulturfronton ma már nem igen lép fel nyiltan. Ha fellép, inkább szóban lép fel, suttogva: egyes iskolai előadásokon, például a tananyag ismertetésébe szövi bele ellenséges célzásait. Általában véve azonban nyilt ellenségként csupán a klerikális ideológia maradt a porondon. Következésképpen: a hallgató ellenséges irányzatok ellen is folytatni kell a harcot. Figyelembe kell venni továbbá a megbujt ellenség új, alattomos mód. szereit. Azt, amit tavaly a VIÍMbcli kártevő ellenség leleplezésénél tapasztaltunk, nem szabad elfelednünk! Az ellenség gyakran a teljes „lojalitás" álarcában jelentkezik, csak éppen túllicitál, csak éppen pápább a pápánál és túlzásaival kompromittálja Pártunk kultúrpolitikáját. Ha mi azt mondjuk: nem kérünk a reakciós nyugati kulturából, akkor az ellenség buzgón helyesel és közben selejtlistára teszi Cervantest és Sxviftet. Ha mi azt mondjuk: a szov. jct kultura felé kell fordulnunk, mint példakép felé, akkor egyesek ezt úgy forgatják ki, hogy a valóságban a magyar kuiturának való hátatfordítás süljön ki belőle. Ha mi azt mondjuk: le kell küzdenünk a nacionalizmus szellemét kulturális életünkben, akkor az ellenség élénk fejbólintások közben elvonja gyermekeinktől, indexre teszi Gárdonyi Gézát, Benedek Eleket, a magyar népmeséket. Ha mi azt mondjuk, hogy a jelen új kérdéseit tárgyaló irodalmat kell támogatni, akkor ezt egyesek úgy értelmezik, hogy Arany Toldiját nem engedik bo a népkönyvtárakba. Meg kell mondani, hogy egyes kommunisták „baloldali" korlátoltsága egyenesen előmozdítja az ellenségnek ezt a tudatos kártevő munkáját. Épp ezért kell fellépnünk a szekta-szellem minden megnyilvánulása ellen. Kulturális életünkben ez a klikkszellem gátolja annak a kulturális egységfrontnak a kialakulását és megszilárdulását, amely a művészet, a tudomány terén niegfe. lelője a Népfrontnak, a Pártunk által vezetett nemzeti egységnek. Művészeti szövetségeink feladata, hogy ennek a kulturális egységnek szervezőivé váljanak, e szövetségek kommunista aktiváinak és pártszervező, teinek kötelessége, hogy éberek legyenek az ellenség és a kezére játszó szekta- és klikk-szellemmel szemben. Nyilt, elvi viták, szabad, elvi bírálat és kulturális, nemzeti egység: ezt a hármas és mégis egységes feladatot kell szem előtt tartanunk kulturális, elsősorban művészeti életünkben. A második kérdés, amit fel akarok vetni: Értelmiségünk kérdése A szocializmus építéséhez, a kultúrforradalom végrehajtásához el. engedhetetlen az értelmiség segítsége. Nő és fejlődik a munkásosztály, a dolgozó nép új értelmisége, de a régi értelmiség zöme is felénk fordult, becsületcsen kiveszi részét az épttő munkából. Tudjuk, hogy van még ellenségünk is a régi polgári értelmiség soraiban. Az osztályharc, a nemzetkö. zi helyzet kiéleződése a régi polgári értelmiségnek egy maroknyi részét, amely reménytelenül összefonódott a régi uralkodó osztályokkai és a nyugati imperialistákkal, szembefordítja a népünkkel, a hazánkkal. De ezek egyre jobban elszigetelődnek nemcsak a néptől, hanem az értelmiség nagy többségétől is. Van egy elég jelentős része a régi polgári értelmiségnek, amely becsületes munkával szolgálja a népet, szaktudását a szocialista épftés szolgálatába állítja, anélkül azonban, hogy már meggyőződésében, világnézetében is a munkásosztály mellé állt volna. A polgári értelmiségnek ezt a részét meg kell becsülnünk, támogatnunk kell és türelmes nevelő munkával kell megnyernünk nemcsak a munkáját, hanem lelkét is. A régi értelmiség zöme mellénk állt, ugyanakkor kialakulóban van az új népi értelmiség és ez a két folyamat kiegészíti egymást. A mun. kások, dolgozó parasztok és az értelmiség szoros együttműködése és kulturális kölcsönhatása a mi népi demokráciánkban: lépcsőfok, átmenet a dolgozó tömegek és a szellemi munkát végzők közötti különbség elmosódásához, a nép és értelmiség eggyéolvadásához. Hadd beszéljek röviden a szow jct kultura és a magyar kultura viszonyáról. Uj, szocialista kuituránk példáké, pe, tanítómestere: a szovjet kultúra, Ez nem is lehet másképp. Mi a szocializmust építjük, az új magyar kultura szocialista kultura lesz, tehát elsősorban és döntően annak az országnak a kultúrájából meríthetünk, amelyben a szocializmus már győzelmesen felépült és aincly a kommunizmusba való átmenetnél tart. Azzal rágalmaznak bennünket, hogy mi elzárkózunk az úgynevezett „nyugati kultura" elől. Nem. Mi csak az ellen védekezünk, hogy a nyugati kuliurát kémszervezetek használják fügefalevélként, Mi nem zárkózunk el Shakespeare és Moliere, Dickens és Balzac, Mark Twain és B. Shaw, Verdi és Rembrandt elől, sőt. Ellenkezőleg! De megkülönböztetjük az Aragon képviselte francia kulturát a marshallizált Franciaország kulturális rothadásitól. Mi szeretjük a Dreiser és Howard Fast képviselte amerikai demokratikus kulturát, do nem kérünk a háborús hisztéria, az atombomba, az „aki birja — marja" elvére épülő amerikai „kulturából". Ettől a „nyugati kulturától" igenis védjük a magyar kulturát! Arról is fecsegnek, hogy mi „el. oroszosfl juk" a magyar kulturát. Nem érdemes sok szót vesztegetni erre a buta rágalomra. Azok merik ezt mondani, akiknek kulturális élete a rágógumi és a cola-cola, az Amerikából importált detektiv.fi!ínck jegyében veszti cl egyre jobban nemzeti jellegét. A mi új kuituránk szociálista kultúra lesz, do magyar kultura, "letörölhetetlen nemzeti jellegzetessé, gekkel. A mi filmművészetünk sokat tanult és még többet fog tanulni a szovjet filmművészettől, de Szabóné és Kis Katalin. Ludas Matyi és Góz lóska tetőtől talpig magyar figurák Mi tanulunk és merítünk a szovjet kulturából, mintaképnek tekintjük, de nem másoljuk és nem utánozzuk. A szovjet kultúrából azért meríthetünk és tanulhatunk, mert a szovjet kultura is, a mi kuituránk is, tartalmában szocialista kultura, helyesebben szólva a szovjet kultura már az, a magyar kultura ulon van ahhoz, hogy azzá legyen. És mert ez tgy van, válik a szovjet kultura nemcsak mintaképünkké, hanem egyre inkább szerves részévé a mi kultúránknak A marxizmus-leninizmus klasszikusai, Lenin és Sztálin művei a magyar politikai és tudományos kultura részeivé, alapjaivá válnak. És ha itt a kongresszuson Rákosi elvtárs hangsúlyozta népünk háláját azok iránt a szovjet sztahánovisták, szovjet mérnökök és műszaki tudósok iránt, akik felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak szocialista építésünknek, akkor hadd mondjak itt köszönetet azoknak a szovjet művészeknek is, Tyihonovnak és Novikovnak, Mojszejcvnek és Obrazcovnak. Pudovkinnak és Zácharovnak, akik az új magyar kultúra kialakításának kezdetén ugyanolyan baráti és testvéri segítséget nyújtottak nekünk, mint Bárdin a magyar kohászatnak és Bikov vagy Dubjaga a magyar sztahanovistáknak. Az új magyar kultúra nemcsak mintaképének tekinti a szovjet kultúrát, hanem — nemzeti jellegzetességcinek megtartása és fejlesztése mellett — egyre inkább összeforr vele. Amikor n polgári kulturák még haladó kulturák voltak, szintén meg volt csirájában ez a tendencia a formájukban nemzeti, tartalmukban polgári demokratikus kulturák szoros kölcsönhatására és összeforrására, A formájukban nemzeti és tartalmukban szociálista kulturák között nincs és nem lehet harc. hanem csak közeledés, kölcsönhatás és összeforrás. Ez n titka a szovjet kultura mély hatásának a mi szocialista kuituránk fejlődésére. Ls ez a titka annak is, hogy a szovjet kultura is befogadja és magáévá leszi a haladó magyar kultura nagy alkotásait. Nemcsak mi magyarok olvassuk szenvedélyes érdek, lődéssel Polevoj és Azsajev, Kazakicvics és Babajevszki regényeit, hanem a szovjet emberek is — oroszok és ukránok, gruzok és örmények a sajátjuknak érzik a ml Petőfi Sándorunkat. A letűnt régi rend tollforgatóinak kedvenc szólama volt, mivel butítani igyekeztek a népet, hogy „egyedül vagyunk", mármint mi, a magyar nép, „Egyedül" voltunk állt.