Délmagyarország, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-13 / 289. szám
2 NZLUDA, 1950. DECEMBER 18, Koreában összeomlott az amerikai banditák nagyravágyó terve Kim Ir Szen elvtára beszéde Phenjan felszabadulása alkalmából Kim-lr-Szen tábornok, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke és a koreai néphadsereg főparancsnoka Phenjan felszabadítása alkalmából beszédet intézett a néphez, amelyben többek között a következőket mondotta: A koreai néphadsereg főparancsnokságának vezetésével, a hősies néphadsereg heves támadásai, az ellenség arcvonalai mögött tevékenykedő partizénharcosok és a hős kínai népi önkéntesek felszabadították Phenjant — hazánk ötezer éves történelbehatolnak az ellenség arcvonala mögé, megkezdték támadásaikat az ellenség ellen a 38. szélességi foktól délre fekvő terület minden részében. Igy összeomlottak az amerikai banditák nagyravágyó tervei, akik be akarták kebelezni hazánkat és úgynevezett gyors háborúban meg akarták hódítani népünket. A néphadsereg átmeneti viszszavonulásának célja az volt, hogy heves ellentámadásokkal megsemmisítsük, felszámoljuk és kiűzzük az ellenséget szülőföldünkről és igy kivívjuk a győmi múlttal rendelkező ős fővárosát, amely az új népi Korea demokráciájának erős támaszpontja, az amerikai imperialista támadók átmeneti megszállása és az áruló Li-Szin-Man-klikk uralma alól. A dicső koreai néphadsereg a partizánokkal és a hős kínai népi önkéntesekkel vállvetve most majdnem teljesen felszabadította a 3N. szélességi foktól északra fekvő területet és az ettől délre fekvő terület egy részét is, most déli irányban nyomul előre, üldözve a rendszertelenül visszavonuló ellenséget és továbbra is nagyszabású megsemmisítő harcokat viv. Hős népi partizánjaink egységei, melyek mélyen zelmet hazánk nagy felszabadító háborújában. Korea népe sohasem adta meg magát az ellenségnek, még a visszavonulás legnehezebb időszakában sem, hanem egységesen sorakozott fel a Köztársaság kormánya mellé és kifejezésre juttatta szilárd elszántságát és tettekkel is bizonyította, hogy harcol a haza és a nép végső győzelméért. Az egész koreai nép szilárd elszántsága jutott kifejezésre a népi partizánmozgalomban, mely Észak- és Délkorea minden sarkában kifejlődött és abban az önzetlen támogatásban, amiben az egész nép részesíti a néphadsereget és a kínai népi önkénteseket. A nép erői kimeríthetetlenek — mondotta Kim-lr-Szen —, ez a kimeríthetetlen erő mindig győzedelmeskedik. A koreai nép szilárdan bízik a végső győzelemben és kimeríthetetlen erejét a nagy szovjet nép, a kínai nép, a népi demokráciák népeinek és az egész világ békeszerető emberiségének szolidaritásából meríti. Az ellenség még mindig azt tervezi, hogy visszatérhet, hogy megvalósítsa szörnyű célját. Tudnunk kell, hogy bár a végső győzelem a miénk, még nehézségek állnak előttünk. A végső győzelmet csak a nehézségek leküzdésével, kemény harcokkal és áldozatokkal vívhatjuk k'. Hogy legyőzzük hazánk ellenségét és hogy a végső győzelmet elérjük, nem hagyhatunk a visszavonuló ellenségnek sem egy lélegzetvételnyi szünetet, sem lehetőséget arra, hogy új védelmi vonalakat építsen ki, sem időt arra, hogy újjászervezze csapatait. Ezért a hűs néphadseregnek gyorsabb támadásokat kell végrehajtania, a partizánoknak aktívabb tevékenységet kell kifejteftiök a 38. szélességi foktól délre. A felszabadított területeken a népnek fenn kell tartania a rendet, a lehetőség szerint helyre kell állítania a károkat, házakat és la1 'helyeket kell építenie. Egé z Korea népének még szorosabban kell tömörülnie a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya köré, a győzelem felé kell haladnia hazánk felszabadításáért folytatott háborúban és ítélkeznie kell halálos ellenségeinknek, az amerikai támadók és az áruló Li-SzinMan-k!:kk felett, akik olyan sok súlyos csapást zúdítottak népünkre. Jugoszláviában 400 órát kell dolgozni egy méter szövetért Ijesztő méretű eiüocsá ások a zágrábi üzemekben A Nova Borba címií lap egy zágrábi munkás levelét közli, aki beszámol a jugoszláviai helyzetről. Zágrábban — irja — rosszabb a helyzet, mrnt volt. Uj élelmiszerjcgyeket adtak ki. amire természetesen kevesebb élelmiszer jár. A kenyérellátást hivatalosan tíz százalékkal csökkentették. Ez a valóságban sokkal több. mert amidőn az. élclmiszerjegyeket becserélték, különböző mesterkedésekkel hosszabb ideig egyáltalában nem adlak kenyeret a dolgozóknak. Az ellátás egyre rosszabb, az üzletek még üresebbek, mint egy hónappal ezelőtt voltak. Most már úgyszólván semmit sem lehet kapni. Cigaretta sincs már. "A'z emberek hosszú sorokban állnak a dohánytőzsdék előtt, hogy legalább egy-két darab cigarettát kapjanak. Az emberek teljesen lerongyolódtak. Télikabátra, vagv új ruhára még csak gondolni sem lehet, meri egy mélcr szövet 4—5 ezer dinárba keriil, egy átlagmunkás órabére pedig 12 dinár, úgyhogy még a legszükségesebbre sem telik belőle. Tilöck a legkülönbözőbb rendeletekkel állandóan csökkentik a fizetéseket és a béreket. A zágrábiak már minden eladható tárgyukat értékesítették, hogy élelmiszert vásárolhassanak maguknak. A dolgozó tömegek harca egyre nyíltabbá válik. A Tilo-fasiszták ezért a tömeges letartóztatásokhoz folyamodtuk. Az utóbbi időben több ezer emberi tartóztatlak le Horvátországban. A titóista „pártot" és szakszervezeteket különleges bizottságok vizsgálják meg. Leváltottak már a hc_ lvi és járási népbizottságok csaknem összes funkcionáriusait. Növekedik a munkanélküliség is. 'Zágrábban szeptember elseje óta több mint 30 ezer munkást és alkalmazottal bocsátottak el. 'A Tito banditák nem tudják meg. állítani a jugoszláv népek egyre növekvő forradalmi mozgalmát — fejeződik be a zágrábi munkás levele. A Zeri-i Popullit a titóista Gostaponak, az UDB-nek az Albánia ellen irányuló ellenséges tevékenységében követelt bűnös módszereiről ír. A cikk elmondja, hogv az UDB eleinte alattomban működött, ma azonban már közvetlen és nyílt támadásokat intéz nz Albán Népköztársaság ellen. A határállomásokra a Gestapo módszereiben jártas UDB-ügynököket osztottak be, akik a határokon széleskörű provokációkat folytainak, hogy ilyen módon lehetővé tegyék a határátlépést banditáik számára. Ezek a fegyveres banditák bűnös feladatokra kapnak megbízást és a határig katonai kísérettel is ellátják őket. Sztálin generalisszimusz és Zapotoeky csehszlovák miniszterelnök táviratváltása a baráti szerződés évfordulója alkalmából Antonin Zapotoeky, csehszlovák miniszterelnök táviratot intézett I. V. Sztálin gencralisszlmuszhoz. A táviratban a Csehszlovák Köztársaság és a Szovjetunió közötti barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződés aláírásának hetedik évfordulója alkalmából, az egész csehszlovákkor, mány, valamennyi cseh és szlovák nevében szívélyes üdvözletét tolmácsolja. Sztálin elvtárs, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, választávlratában új sikereket kíván a Csehszlovákia és a Szovjetunió közötti kapcsolat lovábbi megszilárdításában. Klemcnt Gottwald elvtárs, a Csehszlovák Köztársaság elnöke levelet intézett Nyikolaj Mihajlovics Svernyik elvtárshoz, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökéhez. Villám Siroky elvtárs, mlniszterelnökhelyettes és külügyminiszter. Andrej Visinszkij elvtárs, szovjet külügyminisztert üdvözölte táviratilag. A román kormányküldöttség a Filharmóniai Társaság hangversenyén A hangversenyen megjelentek a Magyar-Román Barátsági Hétre Budapestre érkezett román kormányküldöttség tagjai Mezincescu vezetésével. A Magyar-Román Barátsági Hét keretében a Filharmóniai Társaság zenekarát hétfőn este Konstantin Silvestri román karnagy vezényelte az Operaházban. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti december 11-én, hogy a néphadsereg csapatai és a kínai önkéntesek egyes front, szakaszokon Pheiijentól délre és délkeletre 50—70 kilométerrel nyomultak előre. Az arcvonal keleti szakaszán a néphadsereg egységei és a kínai önkéntesek felszabadították az ellenségtől a Hamhintól keletre fekvő partvidéket. Összehívják a román nagy nemzetgyűlést A nagy nemzetgyűlés elnökségének rendeletére a nagy nemzetgyűlés kilencedik rendes ülésszakát 1950. december 14-ére hívják Ös3ze. A török hivatalnokok nem politizálhatnak A török parlament különleges bizottsága elfogadott egy törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy a török polgári tisztviselők bárminő politkai tevékenységet fejtsenek ki. A francia nép a küldöttségek százaival tiltakozik a bosszúra éhes nácik új rafelf egy vérzésé ellen Karácsonyi szünet december 23-tól január 2-ig tart az általános és középiskolákban, a dolgozók általános és középiskolai tanfolyamán, valamint az ipari tanulóiskolákban. A szünetet megelőző utolsó tanítási nap december 22-e, a szünetet követő első tanítási nap január 3-a. Az óvodákban csak december 25-én, 26-án és január l-én szünetel a foglalkoztatás. A Francia Kommunista Párt szajnamegyei szervezetének felhívására hétfő délután 4 órától kezd. ve százszámra járultak a küldöttségek a köztársasági elnök palotájához, hogy tiltakozzanak NyugatNémetország felfegyverzése és az új Wermacht felállitása ellen. A gyárakban, a műhelyekben és I az irodákban legtöbb helyen fig.ve ! meztető munkabeszüntetésekre, röp. j gyűlésekre került sor, amelyeken j megbélyegezték a bosszúra éhes nácik felfegyverzését. Az elnöki palota körüli utcákban már a kora délutáni órákban hatalmas rendőri készültség őrködött. Öt óra felé az elnöki negyed utcáit valósággal elborította az egyre növekvő, megállás nélkül érkező emberáradat. Közben újabb rendőri megerősítések érkeznek, amelyek különösen arra vigyáznak, hogy'az amerikai követség felé vezető utat elzárják. Egyszerre többezer torokból felharsan a Marseillaise, a tömeg egyre sűrűbb az elnöki palota körűt. A rendőrség megkísérli feloszlatását, de egy tartalékos tiszt, volt frontharcos. társai vállára felkapaszkodva kiáltja: „Ne nyúljatok Páris népéhez, amely Nyugat-Németország felfegyverzése ellen tiltakozik!" A rendőrség végül is utat enged a küldöttségnek. A tüntetés csak az esti órákban ért végett. A béketüntetök „Nem adunk fegyvereket a náciknak — békét akarunk — emlékezz Oradourra" kiáltásokkal, bosszú sorokban, felvonultak a Madeleine-térre. az Opera elé és a nagykörutakon. I It a rendőrség megkísérelte a felvonulók fe'nszlatását és összetűzésekre került sor. Az önálló műhelyszámadás bevezetése terén kitűnt dolgozók megjutalmazása A Népgazdasági Tanács májusban határozatot hozott a vállalatokon belüli önálló műhelyszámadási rendszer bevezetésére. Azokat a könnyűipari vállalatokat. amelyek a határozat meg* valósítása terén a legjobb munkát végezték, Kiss Árpád elvtárs. könnyűipari miniszter megjutalmazta. — A műhelyszámadás bevezetése — hangsúlyozta a miniszter — a vállalati munka megjavításának igen fontos eszköze. A mühelyenkint kimutatott tervteljesítési eredmények, tervszerűbbé teszik a vállalatvezetőség munkáját, fokozzák a műhelyek feleelvezetőinek és dolgozóinak lősségéizetét. A könnyűipari miniszter mondta: a Magyar Pamutiparnál például az ezer egyságvetés költsége 2.5 fillérre, a fonodái egységköltség pedig 0.42 százalékkal csökkent. Az Újpesti Bőrgyár csaknem 850.000 forint megtakarítást ért el augusztus óta. Az önálló mühelyelszámolás fokozott mértékben való bevezetéséhez — mondotta végül — az eddiginél még jobban kell hasznosítanunk a Szovjetunió gazdag tapasztalatait. A görög kormány rendeletekkel is fokozza a dolgozók nyomorát Az athéni minisztertanács az utóbbi időben több törvényjavaslatot fogadott el, amelyek a görög munkásokat eddig még soha nem ismert nyomorúságra és éhségre kárhoztatják. A kormány megtiltotta a munkabérek bárminő eme. lését, ugyanakkor rendeleti úton meghosszabbította a munkaidőt. A legutóbbi két hónap folyamán az árak 28—30 százalékkal emelkedtek. A minisztertanács Debrecenben mezőgazdasági szaktanárképző intézet szervezését rendelte el A földművelésügyi miniszterpályázatot hirdet a mezőgazdasági szaktanárképzésben való részvételre. Jelentkezhetnek mindazok h szakemberek, akik 40. életévük?! még nem töltötték be, az agrártudományi egyetemen, illetőleg korábban megszűnt felsőfokú mezőgazdasági oktatási intézmények egyikén képesítést nyertek. Az intézet hallgatói részére lakást, ellátást és munkahelyükön kapott fizetésük és családi állapotuk figyelembevételével megfelelő ösztöndíjat biztosít. Az intézet hallgatói a tanulmányi idő befejeztével mezőgazdasági szaktanári képesítést nyernek és ennek alapján kapnak kinevezést mezőgazdasági szakoktatási intézményekhez. Jelentkezni lehet Budapesten a földmüvelésügyi minisztérium szakoktatási főosztálya, személyzeti főosztályán, jelentkezési határidő 1950 december 22,