Délmagyarország, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-22 / 247. szám
Munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek! Kövessétek győzelmeink szervezojet, népünk egységének kovácsát, a Magyar Dolgozók Párt ját és bölcs vezérét, Rákosi elvtársat! • • Ünnepi, boldog hangulatban készültek felSzeged dolgozói a mai tanácsválasztásokra Hetek óta készülődnek mir Szeged dolgozói a mai napra, amely örömünnepet jelent minden dolgozó számára, A mai napon százezrek és százezrek járulnak az jfnák elé, hogy ismételten hitet tegyenek a béke ügye melleft, hogy kinyilvánítsák elszánt akaratukat a békés építő munka mellett. A Utnácsválasztások ünnepi jelentőségét hangsúlyozták ki az üzemek, a falvak dolgozói a tanácsvilasstás ünnepére tett munkafelajárildsailckai. De a nagy ünnep jelentősége méltóképpen domborodott ki a tanácsválasztási megelőzd napokban f különösképpen tegnap, amikor ünnepi diszt ö'lött a város. Szombaton délután már Qn. nepi hangulat uralkodott mindenüti szerte a városban, hogy ez is bt. zonyiísa, megértik a szegedi dolgozók a tanácsválasztdsok jelentősé• gétt amely újabb hatalmas lépést jelent a szocializmus felé vezető úton. Szombaton minden előkészületet megtettek a választások zavartalan lebonyolítására A Központi Választási Bizottság még délelőtt eljuttatta az urnákat, a körzeti választóhelyiségekbe. — Mindenütt feldíszítették a szavazóhelyiségeket. Rákosi elvtárs képével, szín.os plakátokkal, feliratokkal. amelyek a magyar dolgozó nép hproának eddigi eredményeit 4ükrözték vissza. Minden választ óh el viség épületén ott lommtt —Air szombatén n nemzetiszínű z4??zló. A szegedi dolgozók már szombatéi délelőtt boldogan díszítették fel a házakat, ablakokat, kirakatokat. Az üzletekben különböző drapériákat vásároltak. Sokan megálltak egy-egv Néobolt kirakata előtt és gyönyörködtek a szebbnél-szebb díszítésekben. Jóleső érzéssel szemlélték az árukkal gazdagon megrakott kirakatokat is. amelyek híven tükrözik vissza eddiei eredményeinket, a dolgozó nép életszínvonalának emelkedését. ,.A tanácsok megválasztásával biztosítod az igazságos áruelcsz. tást" — olvasta egy asszony a Kossuth I.aios-siueárúti crvümölosÖsbolt dúsan megrakott kiroka+áh'n e'helvera4-* feliratot És mindiért me<» is legyezte a körülötte állóknak. ho<nt elsőv között adta le szavazatát a Népfront jelöltjeire. A kÖ7^a7d"sáíi fiúginvnázmin ablakaiból vidám ftetalok hsíol+ak ki és felerősítették az épületre a sz'nes drapériái. Az ablakokba piros-fehér-zöld zászlókat tűztek, mások az ablaküvegekre feliratokat helyez, tek el. Igen sokan megálltak a DISz székháza előtt, ahol Sötétkék munkaruhás ifjúmunkások díszítették az épületet. A Széchenyi-téren piros-fehér-zöld drapériák feküdtek a zöld fűben. A piacról hazasiető iszonyok megálltak a városháza előtt és érdeklődéssel figyelték a tűzoltók munkáiét, a városháza gyönyörű díszítését Az Állami Hirdető NV harminc hangszórója is hirdette szerte a városban, hovv nagv ünnep előtt állunk. „Aki a Népfrontra szavaz, ötéves tervünkre szavaz! Aki a Népfrontra szavaz. Szeged boldog jövőjére szavaz" ham "-ott fel - hangszórókban, A TexM1 kombin át e'őtt is harsogott a mikrofon Az üram dolgozói a gének zúgása mellett is hallották: .. * tanácyvAtasztásoV"n v* ló részvétünk válasz a háborús pvuítpgfttóknak!" A délelőtti műszak doVraój fv-K"- "'em fpta'a k^Rg gesztet fs1'tóblán a b4keműszak oóntók éiíe'i p'ed.ménvedt: A tisztító üremréa-hfnj 144 33 százalékot, a kártolóban 102.64 százalékot értek el. de emelkedett a terme 1ús a többi üzemrészben is. A bákeműszakban átlag 13 százalékos me'kedőst értek el aa üzem dolgozói. Nagv lelkesedéssel készültek szombaton az üzemi ku! túr csoportok a tanácsválpsiztás naptára. Az utolsó simításokat, végez ték, hogv a mai napen kuttúrmunkáiukkal ls alátámasszák a fnácsvátesztás nasrv ünnepét. A Nemzeti Színház művészei is elvógesfók az utolsó próbákat. Jeleneteiket. szavalatokat, táncokat muitatnek majd be ma az utcákon, tereken és a választóhelyiségekben. A DISz kultúrcsoportjai is hasonló lelkesedéssel készültek fel a mai napra. Beosztották az egves kultúrcsoportokat. Megbeszélték ? fiatalok, hol gyülekeznek a szavazásra. Az egyes csoportok élén azok az ifjak haladnak majd. akik most szavaznak először. Nagy lelkesedéssel készültek szombaton a választás napjára a választási ütközet harcosai, a népnevelők is. Tudják, hogv a mai választás az ő munkájuk eredményét is megmutatja majd. Eddivi munkáiuk során közvetlen. bensőséges kapcsolatot alakítottak ki ? dolgozókkal Szombaton ismét felke-esték a népnevelők a választókat, meofoeszélték. hol és miikor találkoznak, mert ieen sok helyen csoportosan vonu'nak fal a szavazók a választóhelyiségok elé. Szombaton már a kora délutáni óráiktól kezdve lelkes ünnepi hangulat uralkodott szerte a város/bán. Nehéz szavakban leírni azt a lelkesedést, amellyel az ifjúsági éneklő csoportok végigjárták a várost., hirdetve a tanácsválasztás napjának jelentőségét. Vidám énekszótól zengtek a szegedi utcáik. Harmonikás fiatalok haladtak az éneklő osoportok élén. A fiatalok egymásután énekelték a szebbnél-szebb indulókat. mozgalmi dalokat. A szegedi fiatalok lelkesen ünnepelve haladtak el a szegedi városi pártbizottság gvönvörűen feldíszített épülete előtt A Széchenyi-téren és a város többi terén is táncraperdüllek a fiatalok, boldogan, kitörő lelkesedéssel ünnepeltek, mert mindannyian tudják, hogv a tanácsválasztások napja szebbé és boldogabbá tesai az ő életüket is. A szegedi és a szegedkörnyéki dolgozó parasztok is. akik becsülettel tel vsít ették a tanácsválasztás tiszteletére tett felajánlásaikat — navv örmmel és lelkesedéssel készültek a tanácsválasz, tásra. Minden dolgozó paraszt igyekezett minél szebben feldíszíteni házát. A szavazóhelyiségek díszítésénél is segítettek a dolgozó parasztok, hogy olvan szépen díszítsék f.el a sravazóhelyiségeket. mint még soha. A term elő csoportokban is lázas készülődés folyt szombaton. A termelőcsoportok dolgozói elhatározták. hogy korán reggel feldíszített kocsikon mennek a szavazóhélyiséeekbe, hogy jólvégzett mumkájulk után a Népfront jelöltjeire leadott szavazatukkal is hitet tegyenek a Népfront célkitűzései mellettA községek főterein hangszórókat szereltek fel, hogy a szavazás ideje alatt kultúrműsorral szórakoztassák a dolgozókat. Már a szombati nap ünnepi hangulata ia kifejezésre juttatta azt a lelkesedést. aZ>t az örömet, amellyel ma a szegedi dolgozók az urnák elé járulnak, hogv a Népfrontra leadott szavazataikkal erősítsék országunkat, erősítsék a Szovjetunió-vezette béketábort. Amikor ax urnák elé állunk... A magyar dolgozó nép országszerte lelkesen készült a napra, a tanácsválasztás ünnepére. Népünk a Függetlenségi Népfrontra adott szavazatával hitet tesz népi demokráciánk eddigi elért eredményei, az ötéves terv során épülő országunk és a béke ügye mellett. A szavazás ma reggel az ország minden városában és községében már 7 órakor megkezdődik. A szavazás szavazókörzetenként történik. Minden szavazó csak abban a szavazókörzetben szavazhat, ahová lakóterülete szerint tartozik. A szavazást meggyorsítja. ha a szavazók a lakóházukban kifüggesztett névjegyzékben előre megnézik és feljegyzik maguknak, milyen sorszám alatt szerepelnek. A szavazás minden választó hazafias kötelessége. Minden választó személyesen elmegy a szavazásra kijelölt helyiségbe. Feltétlenül magával kei] vinnie egy megfelelő személyazonossági igazolványt (bejelentő lapot, vagy egyéb fényképes igazolványt). A személyazonosság megáll apítása »tán a választó az elnöktől a szükséges szavazólapokat s a borítékot megkapja. A szavazás titkosságának biztosítására megfelelő számú szavazófülke áll a szavazók rendelkezésére. A Népfrontra űr- kell szava mi. hogv a választó bemegy a szavazófülkébe, összehajtja az összes kapott szavazólapot, borítékba teszi. n. borítékot leragasztja és bedobia a szavazóbizottság előtt elhelyezett urnába, ezzel a szavazó élt nz Alkotmánvban biztosított jogával és eleget tett állampolgári és hazafias kötelességének Természetesen nem szabad megfeledkeznie senkinek sem arról hogv az ellenség igyekszik zavarni, igyekszik gátolni a tanácsválasztás sikerét. Itt nálunk. Szegeden is nem egv képtelen és buta rémhírt teriesztett az utóbbi napokban. Azt sugdossa például az emberek füléb». hogv ak' nem kanott kü'ön '-'vót n szavazásra, a.nna'- nem lehet elkenni szavazni. Vaijon mikor küldtek szavazásra külön meghívót? — Sóba. A mte szavazásra ai becsületes dolgozókat a hazafias érzeteik hívja. És nem v'tás. ho"v mindnyáían ott lesznek és leadják szavazatukat a Népfront jelöltjeire. De snsog még mást is a reakció Azt például, hogv aki déli 12 óráig nem megv el szavazni, ahhoz kiviszik a mozgóurnákat. Vagy más szóvei. a"* akariák. hogv azok a kevesek, akik esetleg valamílven oknál fogva nem tudtak a regge'i órákban mnnr.i — azok várják az urnákat mint a sültga'ambot. A dolgozók erre a rémhír-e már » szombati nap folyamán megfeleltek, am'kor elhatározták. hogv még n kora re ZReli órákban — közösen mennek 3:ave'nl. Természetesen mindenki csak egyszer szavazhat. A szavazó, bizottság a választók névjegyzékén megjelöli, ki élt már szavazati jogával. Minden népét és hazáját szerető dolgozó a Népfrontra adott szavazatával! a jólétre, az ötéves tervre, a békére szavaz. Kedden népnevelőértekezletek a békeharc további sikeréért 'A' mai nap történelmi jelentőségű lesz az ország dolgozóinak életében. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére > Ev végéig 170 ezer méter áruval termelnek többet . a Magyar Kender dolgozói A Magyar Kender dolgozói nemcsak a mai tanácsválasztásra és Rákosi elvtárs kiszabadulásának tizedik évfordulójára készültek fel, hanem ezzel egyidőben alaposan fel_ készültek november hetedikére is, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 33. évfordulójára. A gyúr dolgozói néhány héttel ezelőtt csatlakoztak a Szegedi Textilművek versenyfelhívásához. Most ennek a versenynek keretén belül szervezték meg csoportos munkafelajánlásaikat. Vállalták a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepének tiszteletére, hogy 1950. évi termelési tervüket december 16.lg száz százalékig befejezik. Ez a felajánlás népünk államának négymillió 600 ezer forint megtakarítást jelent. A Magyar Kender dolgozói december lfi-töl január l-ig 170 ezer méter textilárut gyártanak terven felül. Vállalták még. hogv az fiiéves terv első évére előirányzót! önkőltségcsfikkentési tervünket 120 százalékra teljesítik. Ez a nagyszerű vállalkozás azt jelenti, hogy a budapesti textilüzemek versenyfelhívásának elfogadásában vállalt őnköttségcsökken'ési 'ervet még újabb három százalékkal teljesítik túl az üzem dolgozói s ez killfin négy és félmillió nyereségtöbbletet jelent a százszázalékos önköltségcsökkentés mellett. „Még fokozottabb gondot forditunk a minőség állandó javítására — irldk felajánlásukban. Ennek érdekében vállaljuk, hogy az uto'só ncevedében a legyártott áru 85 százaléka első, a hátralévő 15 százaléka pedig másodosztályú áru lesz, a harmadik és negyedik osztályú áruk gyártását teljesen klkil. szflböljük. November másodikán, Rákosi elvtárs kiszabadulásának 10. évfordulója napján „Rákosi-napot" tartunk. Ezen a napon az októberi átlaghoz viszonyítva tiz százalékkal termelünk többet. Ezenkívül vállaljuk azt Is. hogy a Textilkombinát versenyfelhívásához vcló csatlakozásunkban vállalt évi előirányzatunkat már november hetedikére teljesítjük sőt meghaladjuk. Vállaljuk, hogy november hetedikéi? üzemünkben 1260 dolgozó folytat egyéni versenyt. december 31-re pedig 1350-re emeljük az egyéni versenyzők létszámát. A műszaki dolgozók vállalják, hogy november hetedikére egy komplexbrigádot szerveznek. Ennek a brigádnak a munkája t's nagyban elősegíti majd az előbbi vállalások teljesítését. Az üzem szakoktatári bizottsága az előirányzaton felül egy újabb művezetőképző tanfolyamot indít november első napjaiban. Az Erőtelep négy brigádjának tagjai, a koreai műszak győztesei vállalták, hogy november hetedikére befejezik a szövődé gépeinek (:lsó meghajtásához szükséges utolsóelőtti akna építését A szövöüzem szerelő és művezető rohambrigádjai az Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére arra tettek felajánlást, hogy a profiljrozás következtében leszerelendő gépeket a tanácsválasztás napjára elszállítják a budahalászi textilművekbe, onnan pedig elhozzák az ideirányzott gépeket s november hetedikére már be is kapcsolják azokat a termelésbe. Az üzem különhöző műszaki csoportjai még tőbb számos felajánlást teltek. Nagy, közös felajánlásuk végrehajtásával akarják bebizonyítani a nagy szovjet nép iránti szeretetüket és azt. hogy a termelés állandó emelésével akarják erősíteni a béketábort, mert tudják, minden méter terven felül gyártott textilanyag, minden egyes többletvetés ötéves tervünk iddelflttl teljesítését jelenti, ugyanakkor újabb súlyos csapást jelent az imperialisták számára. 'A' csoportos munkafeiajánlások mellett százával vannak az üzemben kiemelkedő egyéni vállalások Dovály Erzsébet ifjúmunkás sző. vőnő arra tett Ígéretet, hogy Rákosi elvtárs kiszabadulásának évfordulójára, az Októberi Forradalom ünnepére 90 százalékig elsőrendű anyagot gyárt s csak tfz százalék lesz másodrendű. Teljesen kiküszöböli a harmadrendű áruk gyártását. Bicskei Katalin és Sziráki Klára ifjúmunkás kopszolónők november hetedikére befejezik egész évi tervüket. Átlagteljesítménvüket Hz százalékkal emelik, öt százalékkal csökkentik a hulladékot és a selejtet. Hosszan sorolhatnánk még a nagyszerű vállalásokat, de már ez is elég ahhoz, hogy mindenki tisztán lássa a Magyar Kender dolgozóinak a Szovjetúnió iránt érzett nagy szeretetét s a háborús uszítók elleni határtalan gyűlöletüket. A Magyar Kender dolgozói azzal is bebizonyították a népi demokráciánk iránti hűségüket, hogy valamennyien a Nénfront jelöltjeire adják le szavazataikat. Nem kétséges, hogy eddigi munkánk, eredményeképpen győzelemmel végződnek a tanácsválasziások. Választási győzelmünk a béke megvédésének jelentős biztosítéka lesz. A békeharcban azonban egy pillanatra sem szabad megállnunk és következetesen kell továbbhaladnunk Pártunk vezetésével a béke megvédésének útján. Ennek a békeharcnak lesz egyik soronkövetkező nagy állomása a Béke Hívei II. Világkongresszusa és az ezt megelőző magyar békekongresszus. Népnevelőinknek fontos feladata, hogv a dolgozók szélesz tömegeiben tudatosítsák itt Szegeden is ennek a két kongresszusnak a fon. tosságát Ennél a munkánál feltétlenül hasznosítani kell a tanácsválasztásokat megelőző népnevelő munka hasznos tapasztalatait. Ezeket a tapasztalatokat népnevelőink feltétlenül beszéljék meg egymással, hogy egvrész1; felhasználhassák a továbbiakban, másrészt pedig kiküszöbölhessék az eddig mutatkozó hibákat, hiányosságokat. A további felvilágosító munka sikere érdekében ezért kedden, október 24 én minden üzemben, hivatalban és kerületben, pártszervezeteinknek népnevelő értekezletet kell tartaniok. Ezeken ki kell értékelni a tanácsválasztás agilásiós munkájának tapasztalatait, valamint a békeharc további fontos tennivalói';, a népnevelő munka területén, ezenkívül ilt kell megkezdeni az előkészületeket a 20-i, szegedi békenagygyűlésre. Kiivessük a Párt által mutattott helyes utat — szavazzunk a tanácsokra! Egyre nagyobb sikereket érilnk el termclőcsoportunkban, a szentesi Felszabadulás ttzcs-ben. Ezeket az eredményeket látják a környékbeli dolgozó parasztok is és igy érlilk el, hogy október hónapban 15 új tag jelentkezett terme'-őcsoportunkba felvételre. Látják a kívülálló dolgozó parasztok, hogy a Szovjetunió pé'-dáját követve sokkal jobb munkát tudunk végezni és sokkal magasabb eredményt érünk el, mint az egyénileg gazdálkodókA tanácsválasztáí győzelme érdeoklóber 15-lg elvégezzük, azonban ezt a munkát egy nappal hamarabb 100 százalékig befejeztük. Biztosak vagyunk benne, hogy most, amikor ismét a Párt áttal mutatott helyes utat követtük a vetésnél, ezzel a jövő évi még gazdagabb termést segítettük elő. A tanácsok napját a jól végzett munka tudatával ünnepeljük és mindannyian a dolgozó nép jelö'.jeire, a Népfront jelöltjeire adjuk szavazatunkat. Kutas Györgyné, kében_v|Ualtuk, hogy. .jsfésflnltsS s.'«-tn<, felszabadulj Jp^