Délmagyarország, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-22 / 247. szám

VASÁRNAP, 195(1. OKTÓBER H A minisztertanács rendelete a községi tanácsok szervezetéről, feladatairól és működéséről A Magyar Közlöny szombati számában .jelent meg a minisz­tertanács rendelete a községi ta­nácsok szervezetéről, feladatairól éa működéséről. A rendelet részletesen tartal­mazza a községi tanácsok mun­kájára vonatkozó utasításokat, megmagyarázza a községi taná­csok tagjainak, a végrehajtó bi­zottságnak. a véeTeh ajtóbizottsá­gi elnöknek, elnökhelyettesnek és titkárnak teendőit. A tantitt faladata A községi tanács dolgozó né­pünk államhatalmának helyi szerve. Feladata az. hogv a fel­sőbb állami szervek irányításával a község területén előmozdítsa az ötéves terv megvalósítását, elősegítse hazánkban a szocializ­mus építését. Ennek a naev fal­adatnak megvalósítása érdeké­ben a községi tanács a dolgozók széles tömegeit bevonja az ál­lamhatalom helvi gyakorlásába, szorosabbra fűzi a munkásosz­tály és a dolgozó parasztság szövetségét. A tanács fontos feladatainak ellátásához megfelelő, széles ha. tásikört kap. A község területén vezeti az egésiz gazdasági, kul­turális és társadalmi tevékeny­séget. Ezen a nagy kereten belül külön hangsúlyt kapnak a tanács gazdasági tennivalói. A község dolgozó népe gazdasági éa kultu­rális életszínvonalának emelése, a mezőgazdasági termelés fej­lesztése és az ötéves torv mező gazdasági célkitűzéseinek meg­valósítása a tanács elsőrendű kö­telessége. Mezőgaizdaságunk szo­cialista fejlődésének érdekében ­tanácsoknak fimogatniok kell t termelőszövetkezeti csoportokat és a termelőszövetkezeteket, A tanáét tagjai A tanács tagjainak kötelessé­ge összefoglalva abban jelentke­zik. hogy mindennapi munkájuk­kal elő kell mozdltanáok a köz­ségi tanács eredményes működé­sét. V tanácstagoknak tehát részt keil renniök a tanács ülé­sein. Ott. felszólalásukkal, indít­ványaikkal hozzá kell járulniok ahhoz, hogv a tanáé* határozatai a lehető legjobban megvalósítsák a dolgozók érdekeit a azok össz­hangban legyenek az országos érdekekkel. Ezenfelül azonban a tanácstagoknak részt kell ven­niök a határozatok megvalósítá­sában és ellenőrzésében, az ál­landó és ideiglenes bizottságokon keresztül, de egyénileg is szoros kapcsolatot ktíl tartaniok a vá­iMztókkal. Minden tanácstag legalább évente két izben be­számol választóinak a községi ta­nács rrvinkájáról és saját tevé­kenységéről­A efgrehajtáblaattaág A tanács rendelkező — intéz­kedő szerve a végrehajtó bizott­ság. amelv a tanács két ülése kö­zött annak feladatkörét gyako­rolja. A végrehajtó bizottságot a tanács alakuló ülésén tagjai so­rából választja meg. A végrehaj­tó bizottság jelentőségét kiemeli az a tény, ho<*v a község életének operativ irányítója, hogv ez a szerv végzi a napi állami igaz­gatási munkát a községben. A végrehajtó bizottság tagjai sorából elnököt, elnökhelyettest és titkárt választ, közülük az ri­nök és a titkár függetlenített funkcionárius. Megbízatásuk tar­tama alatt állami fizető-' kap. nak. Nagvobb községekben az el­nökhelyettes is függetlenített. A végrehajtó bizottságon be­lül kiemelkedő fontosságú az el­nök feladatköre. A végrehajtó tizottság elnöke egyben a tanács elnöke is. ő ve­zeti a végrehajtó bizottság mun. kájút, irányítja és ellenőrzi a végre".ajtó bizottság hivatali szervezetét Felelős mindenért, ami a község területén történik, 3. '. önösen na-"- gondot kell for­dítson arra, hogv községe terüle­tén az állami feladatokat mara­déktalanul végrehajtsák, a tör­vényeket és más jogszabályokat betartsák, a felsőbb szervek uta. sításait az állami fegyelem szi­geti betartásával teljesítsék. Aa állandó blxottságoh A rendelet szabályozza az ál­landó bizottságok szervezetét és működését. A bizottságok ta­nácsadó, véleményező és ellenőr­ző szervek, amelyek segítik a ta­nácsot és a végrehajtó bizottsá­got abban, hogy a község dolgo­zóit az állami feladatok megoldá­sában való részvételre szervezze és mozgósítsa. A bizottságok közreműködnek a tanács és a végrehajtó bizott­ság alá tartozó szervek (hivata­lok. intézmények, vállalatok) munkájának ellenőrzésében. Részletesen tárgyalja a rende­let a tanács és a végrehajtó bi­zottság ügyrend jét n tanács «za­bálypendelctalkotásl jogkörét, költségvetési kérdéseit. A községi tanácsok működésé­nek megkezdése napjától, vagyis október 26. vagv 27-étől kezd­ve. amikor a rendelet szerint a megválasztott községi tanácsok megalakulnak, a képviselőtestü­let, rz elöljáróság, a je°yző, ez állami anyakönyvvezető, a köz­ségi adóhivatal és a közellátási segédnyilvártartó teendőit a ta­nács és annak végrehajtó bizott­sága veszi át és azokat a felsőbb szervektől kapott -«ndelkezésnek megfelelően látja el. U®vanc3ak a hivatalos lap szombati száma közli a minisz­tertanács rendeletét Miskolcon négv kerületi tanác3 felállításá­ról és működécének megkezdésé­ről. A miskolci kerületi tanácsok lényegileg ugyanolyan keretek­ben fognak működei, mint a bu­dapesti kerületi tanácsok. Tito — a mutatványos Tlio az amerikai imperialisták láncos kutyája, hűségesen kiiveti gazdái minden utasításait, (újsághír.) Tito elvégzi a Wnll-.Strrrt trénere által eléír! gyakorlatot. A Títo-banda a fegyverkezés érdekében csökkentette a kenyéríejadagoi Jugoszláviában A belgrádi hatalombitorlók a közelmúltban hozták nyilvános­ságra azt az újabb rendeletet, Ny©Ic állam külügyminiszterének tanácskozása Prágában A Szovjet Szocialista Köztársa > Dertlnger, a Német Deniokrnttkus ságok Sziivctsége kormányának kez- j Köztársaság külügyminisztere. deményezésére október 20-án Prágá ban megkezdődött n Szovjclúnló, Albánia. Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, Magyaror­szág éa a Német Demokralikus Köz­társaság külügyminiszterének tanács­kozása. A tanácskozáson résztvess V. M. Molotov, H SzovjctiSnló mlnlszlerta. náesn -tnökének helyettese, V. Na llinnalll, Albánia moszkvai rendkí­vüli nagykövete és megbalntmnzolt miniseiére, dr. M. Nejcsev, Bulgária külügyminisztere, Flerllnger, cseh­szlovák r.-lnlszterelnökhelvettes, Z. Mortzclewskl. Lengyelország kül­ügvmlntsztere. A. Panker. Pomán'a klllügym'nlszlere, Kállai Gynla Ma­gyarország külügyminisztere és G. A tanácskozáson megtárgylják azokat a kérdéseket, amelyek « há­rom hatalom, az USA, Nagybrllan. nla és Franciaország szeptember 19 I ncwyorkl értekezletén Nyugatnémet­ország remilltarlzálásáról hozott ha­tározataival kapcsolatban felmerül­lek. A tanácskozást Z. Flerllnger, Cseh­szlovákia mlnlszterelnökhelyettese nyitotta meg. A tanácskozáson résztvevő külügy­miniszterek köszönetüket fejezték ki a Csehszlovák Köztársaság kor. mányának a vendégszerető fogadtatá­sért. Az első Illés elnökévé Z. Flerlln­ger mlnlsztcrelniSkhe'yettest válasz­tották. V. M. Molotov a Sxorsctünió minisztertanácsának elnökhelyettese Prágába érhetett Október 20-án V. M. Molotov, n I nökhelveltese Prágába érkezett, Szovjetűnió minisztertanácsának el-1 V. M. Molo'iovot a prágai repülő­Tovább javul Maurice Thorez egészségi állapota Maurice Thorez egérzségi álla­pota állandóan javul. Számos francia közületi személyiség és demokratikus szervezet küldi jó­kívánságait Thoreznek. Francisque Gay. az MRP egyik megalapítójának, veit állammi­niszternek Thorezhez intézett meleghangú üdvözlete, nagy meg. döbbenést keltett az MRP veze­tőségében. A párt vezetősége va­lósággal kényszerítette a volt ál­lamminiszteri ho~" adjon ki he­lyesbítő nyilatkozatot. A nyilat­kozatban Gav kijelenti, hogv le­vele egyszerű magánlevél, amelv ahhoz a politikushoz szólt, aki vele együtt egyazon kormánynak társminisztere volt. A helyreigazítás ellenére Gay a parlament folyosóin újságírók­nak kijelentette: semmit sem vo­nok vissza és adott esetben újra megtenném. léreo dr. Ordrich John, a Csehszlo­vák Köztársaság nemzetgyűlésének elnöke, Zápotoczky miniszterelnök, Satnsky, a Csehszlovák Kommunis­'a Párt főtitkára, Fierlinger és Sev­csik miniszáerelnökhelyettesek. Jo­vn-Spurna, a nemzetgyűlés el­nökhelyettese, Nősek. Kopriva, Kraj. cir, Petr, Nejedly, Rali, Slechta, Neuman, Erbán, Plojhar, Srobar mi­niszterek. Cservicsek, az Elnöki Iro­da vezetője és a csehszlovák kor­mány többi tagja, valamint Cseh­szlovákia társadalmi szervezeteinek vezetői fogadták. V. M. Molotov fogadtatásán jelen volt Szilin, a Szovjetunió csehszlo­vákiai nagykövete, Modzielewski, a Lengyel Köztársaság külügyminisz­tere, Nejcsev, a Bolgár Népköztár­saság külügyminisztere, Kállai, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere, Pauker. a Román Népköz­társaság külügyminisztere, úgy­szintén a népi demokratikus orszá­gok Csehszlovákiába akreditáit nagy­követségeinek és misszióinak veze­tői is. A fogadtatás alkalmával diszszá. zad vonult ki és a Szovjelúnió, va­lamint a Csehszlovák Köztársaság állami himnuszát játszották el. A repülőteret csehszlovák és szov­jet lobogók díszítették. amely szerint a jegyre adott ke­nyér- és lisztadagot tíz saáxalók­kal csökkentik. A Tito-klikk. miután Jugoszlá. viát a kapitalista orarácok me­zőgazdasága függvényévé változ­tatta. különböző szerződésekkel kötelezte magát, hogy minél több élelmiszert szállít a kapitalista országokba. Ezért kénytelen ál­landóan csökkenteni a jugoszláv dolgozók élelmisserada gjal t. Az életszínvonal esökkentéaó­nrk másik oka ez. hoav a Tito­klikk kapitalista elemeket támo­gat. Titóóknak a felvásárlásokról szóló rendelete lehetőséget nyújt a kulák oknak és ez ürérélcnék arra. hogy óriári mennyiségű élelmiszert halmozzanak és tót mnras árakon a feketepíaoon el­adják. 1 A kenyárf°inda"' csfikkentósé­ről nzó'ó randelst * tőkés elemek­nek lehetőséget, imitt arra hogy mé<r jobban k'-sákmánvoliák a dnVozó népet. A kenyérfeíada? mökkentése miatt a dolgozók kénytelenek lesznek szüksévWd­kot a szabad piacon, mavaz ára­kon beszerezni. Tlvraódon feUe­sign viszni-ájtatták ők* t- az üzé­rek és ku1ákf*ir kénva-tfrivóneJe, Az amerikai azálr."-ankriós Ti­me című betilsn te k^nvteVn el­ismerni. hogv tmo-JveYwláviá­tahan katasztrofális éVW>7,°r­biánv van A áuvo«ztáv házrnwz­"-onvpk akik l'O-szú sorokban várakozunk rovánv ken vérfej. nttoor-fo-kra — {r>- a tan — zúgo. tevjn-k. amidőn 1áHát- bomr azr»­őpsek A* moTesrsn.fú hivataifio­kpv felesé"-i bo u kii1 a amelyekben a kiváltságosok mni­élelmiszert kannak. A baranyai katolikus papok békeértekezlete Pécsett IDŐJÁRÁS JELENTÉS; Mérsé­kelt. időnként élénk északnyugati­északi «zél. Felhőátvonulások, egy­két helyen kisebb eső. Az éjszakai lehűlés erősödik, a nappali hőmér­séklet alig válttfük. VÍZÁLLÁSJELENTÉS: A Tisza i^en alacsony vízállással Tiszabe csig és Tiszafürednél apad- máshol árad. Szolnok —126 cm (8 száza­lék) Csongrád —260 (7). Szeged —194 (5). A Maros Makónál —54 cm (1 százalék), A baranyai kjttoiikus papok Pécsett békéérteikezletet tartot­tak. Patócs János mohácsi kato­likus hitoiklató örömmel állapí­totta meg, hogy a püspöki kar és az állam közötti megegyezés a katolikus hivek és a papság lel­kében nagy megnyugvást kel­tett. — Mi, katolikus papok résztveszünk az ország bé­kebizottságaiban, mint édes hazánk honpolgárai. Az ötéves terv keretén belül né­pünk érdekeit óhajtjuk szolgálni. — Ismételten kijelentjük, hogy mi mindannyian békét akarunk. Nekünk olyan élei kell, ahol az igazság, a béke és a sza­badság képezi az emberi élet alapját. Az amerikai impe­rialisták embertelen és ke­resztényileg eliíélendő csele­kedeteit visszautasítjuk, mert azok az emberi jogok és szabadság ellen valók. — Amikor nap-nap után meg­bizonyosodunk arról, hogy Tito országában tarthatatlanok az ál­lapotok — mondotta —, akkor gondoljunk arra, hogy az ellen­ség itt leselkedik a közelünkben és nekünk állandóan le kell lep­leznünk aljas szándékait. — Mi tudatosan akarjuk elő­mozdítani a békét. Megyőződésünk szerint a bé­ke tábora legyőzhetetlen. Mi nem félelemből, mi erőnk tu. datában vagyunk a béke hivei. A béke biztos győzelmének tudatá­ban, a béke érdekében mindent megteszünk, hogy győzelemre vi­gyük a béke zászlaját. — Erősitsük a békét, szavaz­zunk a Népfrontra, hogy a választások még jobban meg­erősítsék a béke hatalmas táborát — fejezte be referátumát Patócs József. Ezután határozati javas­latot terjesztettek elő, amely többek között ezeket mondja: Szent kötelességünk, hogy lel­kipásztori hivatásunkat a ma­gyar püspöki kar és a Népköz­társaság kormánya között létre­jött megegyezés szellemében vé­gezzük. Csatlakozunk a Katolikus pa­pok országos békebizottságának szeptember 28-i felhívásához. Büszkék vagyunk, hogy Baranya megye katolikus papjai közül többen résztvehetnek az orszá­gos békekongresszuson. Mélyen elüéljük az amerikai imperialisták bűnös cseleke­deteit, azt* bogy lábbal tipor­ják Krisztus tanításait. ­Szívvel-lélekkel ki aliarjuk ven­ni részünket a vasárnapi tanács­választásokból. Nagy megtisztel­tetésnek vesszük, hogy dolgozó népünk minden rétegével együtt megyénkben is képviseletet kapnak a tanácsokban a ha­zájukhoz hűséges katolikus papok. Elítéljük azokat a paptársain­kat, akik nem tartják be a püs­pöki kar és az állam megegyezé­sének határozatait, akik gátolják a hazánkban folyó nagyszerű épí­tő munkát é3 magatartásukkal a háborúra törő imperjalistákat segítik. Ezután Horváth Richárd ta­nár, a Katolikus Papok Országos Bíkebizottságának elnöke szólalt fel, majd több hozzászólás után Varga Jenő, a baranyamegyei tanács elnöke üdvözölte az érte­kezletet. Ezuíán megalakították a ba­ranyai katolikus papok béke­bizottságát és megválasztot­ták a békeb'zottság elnöksó­Sét. Az értekezlet egyhangú lelke­sedéssel határozta el, hogy táv­iratilag üdvözli a miniszterfa­nács elnökét és Grősz József ka­locsai érseket.

Next

/
Thumbnails
Contents