Délmagyarország, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-06 / 181. szám

NEMZETKÖZI KÉRDESEK A koreai helyzet és a Biztonsági Tanács 1 A koreai háború egyre kedve­zőtlenebbül alakul az amerikai agresszorok számára. Mind ki­sebb területre szorul össze az amerikai megszállás alatt álló te­rület a koreai félsziget délkeleti sarkában. Ezt a területet is ket­.tévágással fenyegeti a néphadse­reg új bekerítő hadművelete. Nagyobb város már mindössze kettő van az amerikaiak kezén: Taegu, a Li-Szin-Man-féle ban­dita-„kormány" ideiglenes fővá­rosa és Puszan. az amerikaiak fő utánpótlási kikötője. MacArtur tábornok hadijelentései a „stra­tégiai visszavonulás"-ról egyre kísértetiesebben hasonlítanak a német fasiszták egykori „rugal­mas elszakadás"-ról szóló közle­ményeihez. Mint a jobboldali an­gol „Daily Mail" kifecsegi, wa­shingtoni katonai körökben szá­molnak azzal, hogy az interven­ciós csatiatoknak esetleg teljesein ki kell üríteniük Koreát. Csődöt mondtak az amerikai támadók tervei, melyek az Egye­sült Nemzetek Szövetségét akar­ták fedőszervként használni a ko­reai támadás törvényesít ésére. Az ENSz főtitkára, a norvég jobbo'dali szociáldemokrata Try­gve Lie ugyan engedelmeskedett az USA parancsának és felszólí­totta az ENSz tagállamait, hogy küldjenek csapatokat Koreába, a tagállamok válasza azonban ked­vezőtlen volt. A jenkik arra szá­mítottak. hogy réti szokásuk swe. rint, most is más népek vérét onthatják, de a csatlóskormá­nyok sokkal jobban érzik gyen­geségüket., semhogy megmerték volna kockáztatni csapatok kül­dését a vágóhídra. Mindössze a két legalázatosabb csatlós, Ang­lia és Franciaország ígért segít­séget. De az angol és a francia nép ellenállása olyan nagv a ko­reai kalanddal kapcsolatban, hogy Franciaország mindössze eyv hajónak a koreai vizekre va­ló küldéséig jutott s az angol kormánynak is egyre inkább meg kell hallania a mind több helyről felhangzó követelést: intézzék az amerikaiak a saját háborújukat maguk, harcoljanak egyszer már ők is. Igy történt, hogv a jenki­ket egyszer rákényszerítették arra, hogv ne idegen katonák vé­révé ooplniláliamk. hanem akti­van részt is vegyenek a saját ma­guk által kirobbantott háború megharcolásában. A koreai események a legfana­tikusabb amerikahívökben is szét­oszlatták nz amerikai katonai fölény legendáját. Az imperialis­ta gyarmatosítóknak rá kellett jönniök arra, hogy egy nép, ha egészében kiáll saját igazságos ügyéért, akkor legyőzhetetlen. A kinai és a vietnámi péida után erre most a koréai események minden eddiginél meggyőzőbb bi­zonyítékot szolgáltattak. Az amerikaiak, katonai veresé­gük után, most a Biztonsági Ta­nácsot szeretnék kijátszani gya­lázatos terrortámadásuk igazolá­sára. Ugyanakkor, amikor a Biz­tonsági Tanácsban elnöklő Malik elvtárs, a Szovjetúnló képviselője napirendre tűzte a koreai kérdés békés rendezését, az amerikaiak határozati javaslatot terjesztet­tek be Korea ellen. A Biztonsági Tanács szavazógépe, ha ingadoz­va is, de működött még annyira, hogy sikerült elgáncsolni a szov­jet javaslat napirendre tűzését. A szavazógép azonban már távol­ról sem működik olyan simán, mint pár hónappal ezelőtt. A két latinamerikai operettország, Equádor és Kuba. a senkit sem képviselő Kuomintang-küldött é3 n leghűségesebb amerikai csatlós, a hazaáruló francia kormány kép­viselője még biztosítani tudja, hogy Amerika megakadálvozza a békét megszilárdító szovjet ja­vaslatok elfogadását. Irdia hatá­rozott kiállása a koreai kérdésben a szovjet javaslat mellett, vala­mint. Egyiptom ingadozó maga­tartása azonban már arra mutat, hogy a félgyarmati országok bur­zsoá kormányainak komolyan kell számolniok saját népük akaratá­val. amelv pedig szereti a Szov­ietúniót, é„ mélységesen gvűlöli a harácsoló, pöffeszkedő amerikai kalmárokat. Sőt a Kínai Népköz­társaság elismerésének kérdésé­nél olyan kipróbált amerikai csat­lósok is csődöt mondtak, mint Anglia és Norvégia. Mindez persze nem azt jelenti, mintha a burzsoá országok kor­mányai „jobb belátásra" tértek volna. Jelenti azonban azt. hogy a fokozódó békemozgalom hatása alól az indiai és az egyiptomi, sőt a norvég és az angol kormánv sem vonhatja ki magát teljes mértékben, mert számolnia kell a békét kívánó hindú, egyiptomi, norvég és angol milliók akaratá­val, akik nem akarnak esztelen és értelmetlen háborúban meg­halni az amerikai milliárdosok érdekeiért. A béke erőinek mozgalma te­há. újabb sikert aratott és nem vitás, hogy a béke hiveinek min­den további erőfeszítése azt ered­ményezi, hogy az amerikai ka­landorpolitikusok egyre inkább magukra maradnak sötét terveik­kel. Nem szabad persze azt hin­nünk, hogy ebbe a Wall-Street ál­tal mozgatott amerikai diplomá­cia bele fog nyugodni, sőt nyil­ván minél reménytelenebb lesz a helyzete, annál veszettebbül fog támadni s provokációkkal, a há­borús hisztéria növelésével igyekszik katonai és diplomáciai vereségeit ellensúlyozni. Az sem vitás azonban, hogy — mint ed­dig is megmutatkozott — a béke hívei egyre erősebbek s növekvő erejük el fogja söpörni az ame­rikai agresszorokat éppenúgy. mint ahogy a kicsiny koreai nép is megsemmisíti a hazájára törő imperialista rablókat. A béketá­bor ma már katonailag is erő­sebb az imperialistáknál s ha erőit még szorosabbra vonja ösz­sze és összefog a kapitalista or­szágok dolgozó millióival, akkor végleg áthúzhatja a Wall-Street minden ördögi tervét. LENIN ÉS SZTÁLIN: A munkáról Cyrankiewicz elvtárs távirata Rákosi elvtárshoz Jozel Cyrankiewicz elvlárs, a I-engyel Köztársaság miniszter­elnöke a következő táviratot küldte Rákosi Mátyás elvtársnak, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsa elnökhelyettesének. „Szivből köszönöm önnek a lengyet nemzett ünnep alkalmából küldött szívélyes jókívánságait. Jozef Cyrankiewicz" Olyan nyolcéves tor­wányi lehettem, amikor anyám egy reggel friss lángost tét/ elébem a szalmazsákra, ahol har­madmagammal aludtam. Testvéreim már felkel­tek, igy egy percig sem volt kétséges, hogy a zsí­ros, jószágú jángosf nem jtell megosztani genkivel. Ünnep volt, másképp dehogy kaptam volna psiros lángost hiszen a megszokott reggelim egy darab i.enyér volt lekvár­ral. Hogy melyik része volf a kenyér és melyik lekvár, a színéről nem lehetett tudni, az csak akkor derült ki, ha bele. haraptam vagy ha törté­netesen kic*ett a fezem­ből. Ilyenkor az alsó ré­sze volt a lekvár, azt már kitapasztaltam. Délben is ez volt a főétel ét most. ezen as emlékezetes napon, íme rendhagyás történt is szagos lángost kaptam. Utána anyám ünneplőbe öltöztetett és elvitt a temp'.omba. Az ünnepi öltözékem abból állt, hogy térdig mosta meg a lobomat és a megszokott fekete kendő helyett, amivel keresztbe át szo. ko't kötni, egy szürke kabátot kaptam Nem éppen a testemre volt szabva de annál jobb volt, mert a térdemet is eltakarta. Igy mentünk ej a tem­plomba. Ezúttal először. Anyám, én is pap leszek Amikor beléptünk, majd gyökeret vert a lá­bom a sok arany láttára. Még a pap is arany ru­hában volt, háttal állt ne­hünf, ég úgy emelte föl idöközönkinf a karjait, mintha szörnyen fel lenne háborodva azon, amit olvas. Megmondom őszintén — kissé féltem, hogy mi less, ha felénk fordul, és odasúgtam anyámnak, hogy üljünk le mi is ol­dalt a faragolt székekbe­Anyám csititólag meg­rántotta a karomat és halkan odasúgta. hogy azokban csak a gazdag templom-fenntartó bácsik ülhetnek. Valóban o't láttam a hátsó szomszé­dunkat {s az egyik tró­nusszerű székben. A fia pedig közvetlenül mellet, lem állt. Amikor ránéz­tem, gúnyosan rám­vigyorgotf és csúfolólag kérdezte, hogy talán bi­zony mi /S oda akarnánk ülni meg hogy ma is lekváros kenyeret et­tem-e? Ezt a gyereket is még néhányát szivemből tud­tam gyűlölni, mer/ min­dennap találtak rajtam valami nevetni valót. Egyszer a kenyerembe, máskor a meleg kendőm­be kötöttek bele, vagy azért csúfoltak mert me­zítláb jártam. Szóval el'­gem volf belőlük is ez a nap már csak azért is emlékezetes maradt előt­tem, mert amikor a pap végre megfordult és ér­telmesen beszélni kez­dett akkor igazán ked­vem szerint beszélt. Azt mondta, hogy bol­dogok a gzegények mert az övék a mennyeknek országa. Figyelmeztetett minket, hogy ne irigyel­jük a gazdagokat, mert azokra a pokol tüze vár. — Nesze neked, Málik Gyurka, mész a pokolba — ezt gondoltam ma­gamban és boldog vol­tam, hogy a pap nekünk adományozta a menyor­szágot csak azt nem tud­tam, hogy mikor kapjuk meg. Anyám oktatólag felvilágosított, hogy halá. lünk után mehetünk el az angyalok hónába, ami. ről a pap azt /s elbeszél­<(. hogy ott mindég meg van feritve ezer jóval oz asztal. Ennek « örültem. Ál­talában csak azért hara­gudtam, hogy anyám eddig nem hozott még el a templomba és csak most tudhattam meg mennyire érdeke minden­kinek, hogy szegény le­gyen és az ig maradjon. Ezen túlmenően pedig az zavart, hogy a pap, aki nyilvánvalóan a mi pártfogónk, miért beszéli ki ilyen nyilvánosan a nagy titkot is pont olyankor amikor a goz­dag emberek is hallják. Ezt helytelenítettem, mert ha megtudják, akkor mi sem természetesebb, minthogy felcserélik ve­lünk a gazdagságukat­Igaz, hogy nem vagyunk kötelesek azt fzekután elfogadni, de azért jobb lett volna, ha nem beszéli ki ilyen nyiltan a dolgot. Végűi az is nyugtala­nított, hogy vájjon miért kelj ezzel várni amig meghalunk? Ez főleg azért aggasztott, mert fél. tem, hogy mire megha­lunk, már elfogy a pokol, ban a tüzelő és lángok helyett esetleg kellemes utómelegben fogadják Málik Gyurkáékat. Aztán arra is gondoltam, hogy hátha kifogy a mennyor­szágban a liszt — mint nálunk szokott. De a pap erről nem beszélt é$ igy nyilván tudta, hogy ilyen bajok nem fenyegetnek, a fontos hogy szegények legyünk és ne irigyeljük a gazda­gokat. Hazafelé menej fel is vetettem mindezeket jó anyám előtt, aki megerő­sítette a pap minden gza. vát mondván, hogy minél többet dolgozunk, éhe. zünk és szenvedünk, annál jobb helyre kerü­lünk a mennyországban. Ennek hatása alatt ünne­pélyesen bejelentettem anyámnak, hogy én is pap jeszek.. Ormos János Tartalmára nézve rendkívül gaz­dag, elméleti, politikai és gyakor­lati jelentőségét tekintve, szinte fel­becsülhetetlen értékű az a gyűjte­ményes mű, amely közel félezer oldal terjedelemben most jelent meg a Szikra kiadásában. Lenin és Sztálin: „A munkáról" cfmmel. Alig valamivel több, mint félév­századra terjed ennek a kötetnek anyaga. De ez a félévszázad a pusz­tulás útját járó kapitalista világrend előrehaladó halálos vonaglásának és a diadalmasan előretörő szocialista eszme világtörténelmi győzelmeinek évszázada volt. S mindaz, ami ennek a félévszázadnak történetében a leg­fontosabb, ki sem lehet domborí­tani valósághübben, szemléltetöb­ben. elevenebben, a mindennapi gya. korlati munka előbbrevitele szem­ponljábó] hasznothajtóbban, mint az az emberiség két halhatatlan láng­elméjének írásaiból összeválogatott gyűjteményes kötet teszi. Lenin és Sztálin e kötetbe fel­vett első írásai azzal foglalkoznak, hogy milyen megalázó a munkás osztályrésze, milyen nyomorúságos a munkás helyzete, mennyire el van nyomva a munkásság és az egész dolgozó nép a lökés társadalomban. A munkásság s ugyanígy a dolgozó parasztság fiatalja és felnőttje, a dolgozó férfi és dolgozó nő, egy­aránt be van fogva a tőke igájába, hogy a városi, vagy falusi proletár éhbérért kénytelen robotolni a tőkés vagy a földbirtokos parancsára, a látszólag önálló kistermelő szinte állandóan nyomorral viaskodva kényszerű] fúrni talpalatnyi földjét, vagy küszködni munkapadja mel­lett a tőke gyilkos versenyének szüntelen nyomása alatt. A proletár és a félproletár sorsa a tőkés társa­dalomban egyaránt bizonytalan. Számukra csak a fokozódó elnyo­matás, a korai halál, vagy a telje­sen bizonytalan öregkor kilátása bizonyos. Lenin és Sztálin ebből az időből származó írásainak alaptónusát annak a marxi igazságnak hangsú­lyozása adja meg, hogy a munka, a tőkés társadalomban egyedül a tő­kés haszonforrása, nyomasztó nyűg a dolgozó embernek, amire az éhség korbácsa kényszeríti rá, amiben s aminek eredményében nem telhet öröme, minek eredményében nem le­het érdekelve. De a kapitalizmus még ilyen megalázó feltételek mel­lett sem képes munkát biztosítani valamennyi dolgozónak. A kapita­lizmus elkerülhetetlen velejárója a termelési anarchia. A termelési anarchia nyomában viszont állan­dóan ott ólálkodik a gazdasági vál­ság, atnely a munkások milliói? fosztja meg a legelemibb megélhe­tési lehetőségül. ,,A tőke megszervezi ég szabá­lyozza a munkáf a gyáron belül mondja Lenin — a munkások foko­zottabb elnyomása, saját hasznának növelése érdekében. Az egész társa­dalmi termelésben viszont megmarad és növekszik a zűrzavar, ami válsá­got idéz elő amikor is a felhalmo­zott í<n>ak nem találnak vevőre, mig a munkások milliószámra pusztulnak el és éheznek, mert nem találnak mukát." Ezen a talajon bontakozik ki a munkásosztály harca, előbb gazda­sági téren, majd a tudományos szocializmus és a munkásmozgalom egybeolvadása nyomán — politikai téren, a fennálló viszonyok megvál­toztatásáért és olyan új viszonyok teremtéséért, amelyek között a mun­ka felszabadul a tőkés kizsákmányo. lás és elnyomás alól. „A mai társadalom — irta Sztálin elvtárg — igy két táborra hasad, mindegyik fábor különálló osztállyá szrvezkedik, a körülöttük elharapó­zó osztályharc napról-napra mélyü té erősödik és e két tábor kör* ^yl lekezik valamennyi többi csoport­Lenin és Sztálin vezetéséve], a mélyülő és erősödő osztályharc je­gyében, a munkásosztály legjobb­jai forradalmi szocialista munkáa­pártba tömörülnek, amely élére állt a munkásosztálynak, maga mögé sorakoztatta fel a társadalom vala­mennyi dolgozó rétegét éa három forradalmon keresztül elvezette a cári önkényuralom megdöntéséhe*, majd a polgári demokratikus forra­dalom továbbfejlesztésével, a kapi­talizmus megdöntéséhez és a prola­tárdiktatúrához. Ám a kapitalizmus megdöntése és a munka felszabadítása önmagá­ban véve nem jelenti a munkásosz­tály előtt álló feladatok teljes meg­oldását. A kapitalizmus megdöntése ntán fel kell építeni a szocialista terv­gazdaságot, ez pedig nagy erőfeszí­téseket követel a dolgozó nép ré­széről. Az osztályellenség fokozódó ellenállásának tüzében lépésről-lé­pésre le kell rakni az új társada­lom, a szocialista társadalom épí­tésének alapjait, majd fel kell épí­teni azt a társadalmat, amelynek jeligéje: aki nem dolgozik, gz ne is egyék, amelynek elve; mindenkitől képessége szerint, mindenkinek munkája szerint. Mi sem természe­tesebb annál, hogy ez a munka új módszerelt követelj meg s ez az új munkamódszer — a munkaverseny. ,,A munkaversenyben — hangaz­tatja Sztálin — az a legjelentősebb, hogy az embereknek a munkáról vallott nézeteiben gyökeres fordula­tot idéz elő, mert a munkát «zé­gyeinivaló és súlyos teherböl, ami­nek ezelőtt tekintették, a becsület dolgává, dicsőség dolgává, érdem és hősiesség dolgává változtatja. Ehhez hasonló valami, kapitalista országokban nincs és nem j8 jehet." A munkaversenynek egybe kell kap­csolódnia a több és jobb munka fo­kozottabb díjazásával s ennek leg­jobb módszerét, a legigazságosabb bérezést Lenin a teljesítménybérben látja. Már röviddel a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom győ­zelme után hangoztatja, hogy „na­pirendre kelj tűzni, a gyakorlatban kell alkalmazni és kipróbálni a tel­jesítménybért ..." Ennek legtökéle­tesebb formája, min? tudjuk, a ná­lunk oly általános lelkesedéssel fo­gadott darabbér. Lenin útmutatása alapján, Sztálin eLvtárs közvetlen Irányításával in­dult meg az a gigászi történelmi építőmunka amely rövid történelmi időszak alatt a világ egyhatodán a szocialista társadalom diadalmas­kodását, az Ipari, a mezőgazdasági és a szellemi munka feltételeinek gyökeres megváltoztatását jelen­I telte. A Szovjetunióban egyszersmin­denkorra véget vetettek annak, hogy ember az embert kizsákmá­nyolja. Valóra vált a szocialista tervgazdaság, amely nem ismer ter­melési, válságot, munkanélküliséget és nyomort. Ezen az alapon fejlő­dik egyre magasabb színvonalra é» ölt egyre újabb formákat a munka­verseny legmagasabb válfaja — a Szlahánov-mozgalom, amely új táv­latokat tár fel a munka előtt, még. pedig a szellemi és testi munka közti ellentét kiküszöbölésének táv­latát. Ez a távlat szorosan egybekap­csoldódi a szocializmus betetőzésé­vel és a kommunista társadalom fel. építésével, amely a fasizmuson ara­tott világtörténelmi győzelme után közvetlen megvalósításra váró fel­adatként került a Szovjetunióban napirendre s amelynek elve: min­cnkitöl képességei szerint, minden­kinek szükségletel szerint. Szaudi-Árábia sem kü'd katonaságot az USA koreai agressziójának támogatására Szandi-Arábia kormánya kö­zöltté Trygve Lievel, az ENSz főtitkárával, hogy Szaudi-Ará­tv'a nem küldhet csapatokat Ko­reába az amerikai intervenciós haderők támogatására. -Az indonéziai kormán; nem engedi meg egyetlen polgárának sem, hogy belépjen az amerikai hadseregbe a koreai amerikai intervenciós csapatokban valö részvétel céljából" — jelentette ki Hatta indonéz miniszterelnök hivatalos nyilatkozatában.

Next

/
Thumbnails
Contents