Délmagyarország, 1950. július (7. évfolyam, 150-175. szám)
1950-07-29 / 174. szám
6 SZOMBAT. 1950. JULIUS 2. Á magyarországi délszláv lakosság egyemberként szilárdan áll a béketábor mellett és visszautasitja Titóék aljas provokációit Csütörtökön este békcgyűlésre hívta össze n bács-kiívkú"megyei Ka'ymár délszláv dolgozóit a községi békevódelmi bizottság és a Magyarországi Délszláyok Szövetségének helyi csoportja. A békegyűlésre eljöttek Ilácsbokod. Csikéria és több irtás község délszláv ajkú dolgozói, hogy hitet tegyenek a magyarországi délszláv dolgozók szocializmust építő akarata mellett és megbélyegeztek Titóék imperialista háborús uszítását, a'.jas hazugságait. A kultúrterem k'csi az öszfz/gyűlt nngy tömegnek, az e'bangzó beszédeket hangszóró közvetíti az udvaron állóknak. Trib'i .Tánosné községi bíró üdvözölte Andria Hovant. a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége főtitkárát, Szentivánszky Sándor országgyű'-ési képviselőt, a békegyűlés elnökét és a megjelenteket. Szentivánszky Sándor szól' először, — A határon túl, Jugoszláviában Tito banditái úgynevezett „békegyűléseken" hazugságokat és rágalmakat terjesztenek a Szovjetunió és a népi demokratikus országok e'-len. Hazug híreket terjesztenek arról, hogy a Magyarországon élő délszlávokat üldözik és kitelepítették. Ezért volt szükséges, hogy itt öszszegyűljiink és megfe]e'-ő választ adjunk a Tito-bandának — mondotta többek között. A Tlfo-bandilólc hazugságai a magyarországi dólszlávokról Ezuliln Andria Hovan tartotta meg beszédét. — A Tito-banditák a rágalmaiVit az amerikai imperialisták utasl. t'sára terjesztik és az a céljuk, hogy Jugoszláviában háborús pszihozist keltsenek Magyarorsiág és a magyar dolgozó nép ellen — mondotta. — Az amerikai imperialisták a szaHad koreai nép ellen harcolnak, Tito bandája az amerikai imperiaHsrtk hü szolgálójaként pedig a Bal. k.ínon akar háborús konfliktust előidézni. — Tito banditái Belgrádban úgy. nevezett „békekongresszust" tarlót, tak. Ezen a kongresszuson olyan régi ügynökök, mint Gyilasz, Gyuro S-alaj és mások szemérmetlen hazugságokkal Illették a Szovjetuniói és a népi demokratikus országokat és mocskolták a koreai nép hősi harcát. Tito és bandája egyre fokoz, zik a soviniszta gyűlöletet és megkt. rérlik a jugoszláv dolgozó nép elégede'lenségét a magyar nép ellen fordítani. Újvidéken nagygyűlést tar. toltak, ahol megkísérelték meggyőzni a néne! arról, hogy Magyarországon „üldözik a délszláv lakos. • tao'-" Andria Hovan ezután pontos Hatokkal bizonyította, hogy mindazok, akiket Titóék mártírokként próbálnak beállítani — v0't horthysta csendőrök népnyuzá kulákok, banditák voltak. — íme: ezeket védi Tito — mondotta. — Igaz, nemzetiségükre való tekintet nélkül eltávolítottuk a fasisztákat, a népeüenes elemeket, volt csendőröltet, tiszteket, kulákokat és mindazokat, akik kiszolgálták az imperialistákat és háborúra uszítókat. A napnál is világosibb, hogy Titóéknak banditatársaik felszámolása fájt. A Utó-klikk háborús készülődései Andria Hovan ezután az amerikai imperialisták koreai orvtámadásáról beszélt, majd igy l'olytatt-' — Tito bandája mindjárt megtette a lépéseket, hogy háborúra készüljön a Balkánon. Összeszedte a parasztokat a mezőről, az aratási munkáktól, az ipari munkásoknak a katonai behívás miatt el kell hagyniok munkahelyüket. Beszédének ennél a részénél felolvasták a szabadkai városi népbiztosság végrehajtó bizottságának hirdetményét, az 1895/ 1931 korosztályokhoz tartozó férfiak katonai behívásáról. „Azokat a személyeket, akik nem tesznek eleget a felhívásnak, a törvényes következmények sújtják háromévi kényszermunkával, vagy 50.000 dinár pénzbüntetéssel büntetik őket — hangzanak a felhívás uto.só szavai. Ezután felmutattak egy zomfcori városi népbizottság által IciáiiRott junius 3-i keletű katonai behi\ot. Andria Hovan ezután igy folytatta beszédét: — Mi, délszláv nemzetiségi dolgozók, szabad országban, szabad emberként élitek és naprólnapra élvezzük az MDP és a magyar kormány segítségét és támogatását. A Magyar Népköztársaság a munkások és dolgozó parasztok állama, Magyarországon az Alkotmány biztosítja, hogy minden egyes nemzetiségi kisebbség saját anyanyelvén ápolja nemzeti kulturáját. Óvodáink, iskoláink vannak. — A földreform során éppúgy kaptunk főidet mi is, mint a ma. gyarok, Iiiteleket kaptunk, ha kellett, állatokat, vetőmagvat és a gépállomások erős traktorai a mi földjeinket is szántják. Bennünket éppen úgy megbecsülnek, kitüntetnek, mint a magyar munkásokat. — Mindannyiunk előtt ismeretes, hogyan él ma a jugoszláv nép. Azok, akik odaátról, rokonaiktól leveleket kapnak, konkrét bizonyítékokkal rendelkeznek az ottani szörnyű állapotokról. A jugoszláv nép legjobb fiait letartóztatják, gyüjtötáborckba viszik és legyilkolják. Ha összehasonlítjuk eredményeinket a ha_ tárontúii jugoszláv nép sorsával, mély hálát kell éreznünk az MDP es vezére, Rákosi Mátyás iránt. (A békegvűlés résztvevői nagy tapssal „Éljen Rákosi" és „Sztálin-Rákosi" kiáltásokkal éltetik a magyar dolgozók bölcs vezéret.) — Mély gyűlöletet érzünk azokkal szemben, akik elárulták, becsapták és rabságba döntötték a jugoszláv dolgozó népet, akik Jugoszláviát az imperialisták gyarmatává változtatták, a béke és a szocializmus ügyét elárulták és a békeszerető emberiséget harmadik világháborúba akarják dönteni. A magvarországi délszlávok üzenik, hogy megvédik ezt az országot, s akik kezet mernek emeini a béketábornak erre az osztagára, véres fejjel fordulhatnak majd vissza. Ezután a megjelentek szóltak hozzá Andira Hovan beszédéhez, majd Tribli Jánosné felolvasta a határozati javaslatot. A nagygyűlés visszautasitja Titóék rágalmait ,,A délszláv dolgozók nagygyűlése, amelyet a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövet, ségének helyi szervezete és a helyi békebizottság hívott össze, tiltakozik az ellen, hogy Tito és bandája aljasán rágalmazták a Magyar Népköztársaságot. Kije. lentjük, aljas rágalom az. hQjy a magyar kormány kitelepíti a délszlávokat a határmenti vidékekről. A legélesebben visszautasítjuk ezt a mocskos propagandát. melyet Tit és áruló bandája terjeszt. Mindez a rágalom az amerikai imperialisták utasítására történik. Az a céljuk, hogy Jugoszláviában háborús Szombat reggel indul az úttörő küldöttség a Szovjetunióba szerető Magyar Népköztársaság ellen. Amikor az amerikai imperialisták utasítására a Balkánon háborús összetűzést akarnak előidézni, Jugoszlávia — amely Titóék véres járma alatt nyög — az egyetlen ország a Balkánon, ahol mozgósították a hadsereget. Ez is bizonyítéka, hogv Tito háborúra készül. Ezért uszítanak a Magyar Népköztársaság ellen. Ezért hazudnak és ezért rágalmaznak. Mi, délszlávok itt, Magyarországon, szabadon és megelégedetten élünk a magyar dolgozókkal együtt. Olyan gabonatermésünk volt, amilyen még soha, Napról-napra érezzük a magyar népi demokratikus kormánv jó téteményeit. Ugyanúgy kaptunk földet, mint a magyar föidnélkü liek és a munkánkért éppúgy megbecsülnek bennünket, mint a magyar dolgozókat a mi községünkből, éppúgy, mint a szomszédos községekből, egyetlen délszláv dolgozót sem telepítettek ki. Helyeseljük, hogy a magyar kormány a fasisztákat, volt csendőröket és különböző bűnözőket, kizsákmányolókat, kuláko. kat, imperialista kémeket és ügynököket, nemzetiségükre való tekintet nélkül eltávolították. Felhívjuk a délszláv dolgozókat. leplezzék le Titóék rágalmait a magyarországi jugoszláv dolgozók üldözéséről és küzdjenek a magyar néppel együtt a békéért, az imperialista háborús uszítók és ügynökeik ellen. Üdvözöljék azt a határozatot, amelyet a „Megvédjük a békét"-mozgalom Országos Tanácsa hozott. Lelkesedéssel vettiik tudomásul, hogy Koreába, a koreai nép felszabadító hadsereg számára kórházvonatot küldünk s lehetőségeink szerint mi is hozzájárulunk a kórházvonat felszereié sének költségeihez. Le a háborús usz'tókkal és vérengző kutyájával, a Tito bandával ! Eíljen a magyar és délszláv nén együttes békeharca! Erősödjék a mi drága hazánk, a Magyar Népköztársaság és szeretett vezérünk, Rákosi Mátyás! Éljen a hatalmas Szovjetunió, a béketábor legfőbb bástyája és bölcs vezére, a nagy Sztálin!" A békfgyülés résztvevői a határozati javaslatot egyhangú lelkesedéssel fogadták el, majd Andria Hovan rövid záróbeszédet mondott. A bókegyülés az> Internacionálé hangja mellett ért véget. A' Komszomol meghívására szombat reggel hét óra 10 perckor a Ferihegyi repülőtérről 20 úttörő megy a Szovjetunió egyik legszebb pionir-táborába, ahol több hetet fognak időzni. Az úttörő-Csoportot Surányi László és Kürti Rózsi uttörő-vezetők fogják vezetni. Államosítják a közforgalmú gyógyszertárakat A Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletet hozott a közforgalmú gyógyszertárak állami tulajdonbavételéröl. Az állami tulajdonbavétel az eddtg egyéni érdekek szerint vezetett gyógyszertárakat dolgozó népünk egészségvédelmének szolgálatába ál. lítja. Az Elnöki Tanács rendelete szabályozza az eddigi magántulajdonban lévő gyógyszertárak tulajdonjo. gával kapcsolatos összes kérdése, ket, intézkedik az eddigi tulajdonosnak, illetve engedélyesnek a gyógyszertárban foglalkoztatott rokonai és alkalmazottai szolgálati viszonyáról és az ebből eredő követelésekről, továbbá a régi engedélyes kártalanításáról és elhelyezkedéséről is. Az állam a közforgalmú gyógyszertárak tulajdonjogát a törvény, erejű rendelet hatálybalépésének napján szerzi meg. A gyógyszertárak volt engedélyese, házastársa, rokonának, a volt engedélyessel szemben fennálló szol. gálati viszonya a rendelet hatálybalépésével megszűnik. A rendelet nem érinti a gyógyszertár többi alkalma, zottainak szolgálati viszonyát. A népjóléti miniszter az állami tulaj-' donba vett közforgalmú gyógyszertárhoz felelős vezetőt rendel ki. Az állami tulajdonbavétel kárta. janítás ellenében történik. Az állami tulajdonba vett közforgalmú gyógy, szertár volt engedélyese számára — kérelmére — szakmája körében a lehetőséghez képest elhelyezést kell biztosítani. A közforgalmú gyógyszertárak államosításával a dolgozók egészség, ügyi ellátásának egyik régen vajúdó kérdése oldódik meg. Szocialista egészségügyi rendsze„ rünk kialakítása, az egységes beteg, ellátás és egészségvédelem követel* ményei szükségessé tették a dolgozók gyógyszerellátásának egységes és minden tekintetben kielégítő rendezését, amelynek feltótelét valósit, ja meg a Népköztársaság Elnöki Ta, nácsának rendelete. Az amerikai kémszolgálat koreai tanácsadója leleplezi az imperialista támadás előkészítését Mun-Hak-Dong, az amerikai kémszolgálat tagja és LiSzin-Man volt tanácsadója, aki a koreai néphadsereg fogságába esett, július 21-én a phöngjangi rádióban elhangzott beszédében elmondotta, azért határozták dl, hogy július előtt indítják ej a polgárháborút Koreában, mert úgy vélték, hogy a kínai népi felszabadító hadsereg ebben a hónapban támadja meg Taivant (Formoza). Az amerikai imperialisták meg akarták indítani a koreai polgárháborút, hogy végezzenek Koreával és elfoglalják Taivant, még mielőtt a kínai népi felszabadító hadsereg ott partra szállna. A másik ok, amely kényszerítette a Li-Szin-Man kormányt, hogy elindítsa az ..épzaki expedíciót", az volt, hogy komoly politikai válság előtt állt- „Li-Szin-Man a vá'-ságot egy polgárháború kalandjával akarta áthidalni." Az USA kém-tanácsadója ezután leleplezte, hogy MacArthur februárban meghívta Li-Szin-Mant Tokióba és szi gorúan bizalmas utasítást adott neki, me|y szerint LiSzin-Mannak az volt a feladata, hogy elindítsa a polgárháborút Koreában. A katolikus papok augusztus elsejei gyü'ését előkészítő bizottság kéri azokat a főtisztelendő urakat, akik résztvesznek a gyűlésen, hogy Budapestre érkezésükkor jelenjenek meg a „Megvédjük a lJükét"-mozgalom Országos Tanácsa titkárságának V. kerület, Vécsei-utca 3. szám alatt lévő helyiségében, ahol várni fogják őket és minden továbbiról gondoskodnak. Dr. Horváth Richárd, az előkészitő bizottság levelezője A felszabadító hadsereg hatalmas erejű támadása átszakította az amerikai vonalakat Jongdong térségében Az Associated Press tudósítója jelenti a koreai hadszintérróT: Az északkorcai hadosztályok a legerősebb tüzérségi és aknavető tüz előkészítés után a jongdongi arcvonalon a sötétség beálltától kezdve egészen hajnalig rohamozták az amerikai állásokat és átszakították a frontot az 1. lovashadosztály és a 25. hadosztály között. A 25. hadosztály egyik ezrede több kilométerre visszavonult. A tudósító jelentése szerint az amerikai arcvonal középső részén az északkorea'ak rendkívül súlyos nyomást fejtenek ki és teljes erővel támadnak. MacArthur főhadiszállásáról jelenti az AP tudósítója: A heves északkoreai támadások pénteken visszanyomták a jongdongi arcvonalon az amerikai 1. lovashadosztály balszárnyát. A lovashadosztály balszárhargula-1 t keltsenek és támogas-1 nya a Jongdong és a Taegu közsák Titót és Rankovicsot, a béke- Itii főországut közelében harcoL A Reuter.iroda tudósítója jelenti a délkoreai arcvonalról: A félsziget nyugati területén működő északkoreai hadosztályok pénteken Hadong vasúti csomóponttól Csindzus felé törtek előre. A középső arcvonalon súlyos északkoreai gyalogsági támadások — nagyszámú tüzérség és páncélosok — támogatásával — visszaszorították az 1. amerikai lovashadosztályt. Az északkoreai hadoszlopok megkö. zeiitették a Hadongtól 70 kilométerre északra fekvő Pocsanészakkoreai hadosztályok Jongdoktól délre előnyomulnak Pohang amerikai hidfő felé. Az AFP jelenti: Az északkoreai 15. hadosztálynak sikerült benyomulnia a 6. délikoreai és a 25. amerikai gyalogsági hadosztály közötti Icson közelében — jelenti MacArthur főhadiszállásának közleménye. Az ellenség egyébként erős nyomást gyakorolt a Taezson—Kumcson-i tengely hoszszában. Az 1. lovassági hadosztály kénytelen volt visszahuzódgot. A keleti part mentén az ni Hvengan környékére. Üzemek és szövetkezetek figye'em ! Gyapiu kereskedelmi 1\F kirendeltsége értesiti ügyfeleit, hogy irodáját és textilhuliadékiele• pét Szeged, Méreyu. 13. a á helyezte át. T.: 42-78 Egyben értesítjük az Állami NV-Uet és SaövelkeBeteket, hogy a megfelelő rendelet értelmében a géptisztító textilhulladékot kizárólag vállalóiunknál szerezhetik be. Felvilágosítást bármikor adunk.