Délmagyarország, 1950. július (7. évfolyam, 150-175. szám)
1950-07-29 / 174. szám
SZOMBAT, 1950. JULIUS 29. 3 Elsőnek csatlakozott Szegeden a Dohánygyár a vásárhelyi Magasépítési NV versenykihívásához Lelkes ünnepi hangulatban tették meg felajánlásaikat a dolgosok Ünnepi hangulat uralkodott pénteken a szegedi Dohánygyárban. Az üzemi hangszórók vidám mozgalmi indulókat sugároztak szét a gyár különböző munkatermeiben és közben egymásután jelentették be a dolgozók kollektiven és egyénileg munkafelajánlásaikat. A Dohánygyár el. sőnek csatlakozott a hódmezővásárhelyi Magasépítő NV Alkotmányunk évfordulójára szóló versenyfelhívásához. A délelőtti órákban már valósággal lázban égett az egész üzem. A dolgozók egymással versengtek a versenyfelhíváshoz való csatlakozásban. Elolvasták a versenyfelhívást A mozgalom úgy kezdődött, hogy Gazdag Dezső műszerész a kora reg. ge]i órákban, még az üzembe indulása előtt elolvasta az újságot, amelyből értesült a vásárhelyi Magasépítési NV felhívásáról és arról, hogy vannak üzemek, ahol koreai műszakot szerveznek a dolgozók az imperialisták elleni tiltakozásuk kl. fejezésére és annak bizonyságául, hogy együtt érezzenek a hősiesen harcoló koreai néppel. Munkába érkéz, tekor azonnal JákrI Imréné elvtárs, nőhöz a III-as számú alapszervezet titkárához fordult és javasolta, fogadják el a versenykihívást és náluk is szervezzék meg a koreai műszakot. Jákriné elvtársnö az üzemi pártbizottsághoz továbbította a javaslatot, amelyet az felkarolt és helyeselt. Ezután a III-as számú üzemi pártszervezetben az elvtársak elsőnek szövegezték meg a versenyfelhíváshoz való csatlakozásukat és egyben elhatározták, hogy külön is versenyre hívják ki a többi üzemrészekeit. A III. ss. alapsserveset csatlakozik a „koreai műszak" is megszületik A versenyfelhívást Gazdag Dezső élmunkás olvasta be a mikrofonba Minden dolgozó felfigyelt erre a fel. hivásra, amely a következőképpel hangzott: „A III-as számú pártszervezet tagjai, a gyártási osztály valamennyi dolgozójával együtt elfogadták a vá. eárhelyi Magasépítési NV versenyki. hívását, Alkotmányunk évfordulójának megünneplésére. Felkérjük az üzemrészek pártszervezeteit és valc. mennyi dolgozóját, hogy • satlakozzanak a versenykihívás elfogadásához. Ugyancsak elhatároztuk, hogy augusztus hónapban minden csütörtökön „Szabad Korea műszakot" tartunk. Tudatúban vagyunk annak, hogy amikor a koreai népet segítjük, a békénket erősítjük. Tud. juk, hogy a minisztertanács határozatának megvalósításával, munkafetajánlással, szocialista mnnkavcrsennyel támogatjuk a békéért folytatott közös harcot. Vállaljuk, hogy az új normánkat mielőbb túlszárnyaljuk. Várjuk a többi üzemrészek pártszervezeteinek válaszát. Szabadság!" Alig hangzott el a III-as számú alapszervezet felhívása egymásután kérték az üzemrészek dolgozói, hogy jelentsék be az ő csatlakozásukat is. Pillanatok alatt öltött testet a gondolat és a dolgozók közös elhatározásaképpen elsőnek orr, általános kezelésnél dolgozó párttagok és pártonkíviiliek jelentetlek be csatlakozásukat Utánuk mindjárt az üzem ifjúmunkásai nevében jelentette be Nacsa István Ifjumunkás, a DISz-szervezet csatlakozását. Az üzenii hangszórókon keresztül szerteáradt az ifik fogadalma: „... mi is, hasonlóképpen a többi dolgozókhoz megértettük a minisztertanács határozatának jelentőségét. Termelékenységünket az •új normák szerint fokozzuk és mi is még nagyobb igyekezettel és jobb munkával a-on leszünk, hogy öleves tervünket sikeresen végrehajt<stik. Megszilárdítjuk a munkafegyelmet. csökkentjük a selejtünket és a munkaidőt száz százalékosan kihasználjuk. A III-as számú alapszervezet felhívását teljes egészében elfogadjuk és magunkévá tesszük." Az ifik bejelentése titán az l-es Számú alapszervezet és az üzemi-ész üsszdolgozóitvak a csatlakozása és munkafelajánlása következett, majd az iizemi MNDSz-szervezet nevében fogadta el a versenykihívást Berta Józsefné ügyvezető. — Legvégül a !I-es számú alapszervezet csatlakozott az üzemrész összdolgozóinak nevében az Alkot, talányunk elsőéves évfordulójára indított szocialista munkaversenyhez. Minden dolgozó megteáz, felajánlását Alig telt el néhány óra és a tezegedi Dohánygyár összes dolgozója vállalta a nemes versenyt. ujabb eredmények, ujabb sikerek elérése érdekében. Példájuk magával ragadta az üzem adminisztratív, értelmiségi dolígozóit is, akik a déíben fél egykor megtartott röpgyüiésükön ugyancsak jelentős munkafelajánlásokat tettek az adminisztráció megjavítása és gyorsabbá tétele érdekében. A kollektív munkafelajánlások megtételekor a Dohánygyár dolgozói vállalták azt is, hogy egyénileg is megteszik munkafelajánlásukat még a szombati, de legkésőbb a hétfői napon. Ez is mutatja, hogy az a fellángolás, ami pénteken volt tapasztalható a Dohánygyárban, nem pillanatokra szól csupán, hanem tartós jellegű. A dolgozók alaposan ki akarják értékelni munkájukat és körültekintéssel akarják megtenni felajánlásaikat. Azok a dolgozók — akik erre már korábban készültek — már >r • pénteken is formába öntötték elhatározásukat és megtették munkafelajánlásaikat. Engi IIlésné, igen magas százalékos teljesítményt elérő dohánykeverőnő is hamarosan jelentkezett munkafelajánlásával és a következőket jelentette ki: ,.Én, mint keverőnő látom, hogy jelenlegi normám igen laza. Ez igy tovább nem mehet, mert minden ösztönző hatását elveszti számomra ás károsan befolyásolja a szocialista termelőmunkát. A versenyfelhíváshoz csatlakozom és Alkotmány unk évfordulójára vállalom, hogy az újonnan megállapítandó igazságos normámat is túlteljesítem, mert tudom, hogy csak a több, jobb termeléssel valósíthatják meg minél előbb ötéves tervünket." A Dohánygyárban újabb lendületet kapott a munkaverseny. Alkotmányunk, mely a szebb, és jobb életet biztosítja a dolgozók számára, augusztus 20-án lesz egyesztendős. Dolgozóink erre a napra is ki akarják fejezni hálájukat mindazokért az előnyökért, jogokért, amelyeket Népköztársaságunk biztosított számukra. Nagy lelkesedéssel fogadták ési határozták el a koreai műszak bevezetését is és ez azt bizonyija, hogy a Dohánygyár dolgozói is készek harcolni a békéért és megvetik a háborús kalandorokat, az imperialista támadókat. Kövessék a szegedi üzemek i& a Dohánygyár példáját, csatlakozzanak a hódmezővásárhelyi Magasépítési NV versenykihívásához és ünnepeljék ők is szocialista munkaversennyel fejlődésünk igen jelentős határkövének, Alkotmányunk megjelenésének elsőéves évfordulóját! Csongrád megyében 95.858 személy 460.845 forintot adományozott a koreai kórházvonat felszerelésére Lendületesen haladt Csongrád me-1 együttérzésüket a hős koreai népgyében a hős koreai nép győzelmes harcait elősegítő kórházvonatra a gyűjtés a pénteki napon is. 'a gyűjtés megyei részeredményei az alábbiak: Szegeden a gyűjtésben részteett 31.200 személy összesen 229.241 forinttal; Hódmezővásárhelyen 26.870 személy 57.374 forint 30 fillért adott össze: Makón 6254 személytől 32 ezer 934 forint 80 fillér gyűlt öszsze; Szentesen a gyüj'iésben • résztvett 5132 személy 29.683 forinttal; Csongrádon 2041 személy adománya 9100 foritot tesz ki. A csongrádmegyei járások részleteredményei: a szegedi járásban 11.151 fő adománya 42.040 Ft, a makói járásban 5174 személy adott 23.628 forint 40 fillért, a szentesi járásban 3977 személy adománya 18.286 Ft. a esongrádi járásban 2059 fő adományának összege 11658 forint. Csongrád megyében a koreai kórházvonatra folytatott gyűjtésben eddig résztvett 95.858 személy, ado. mamának összege 460.845 forint 50 fillér. A gyűjtéssel kapcsolatban dolgozóink számos helyen megmutatták pel. A hódmezővásárhelyi Bejhát István 6 holdas kisparaszt terménybeadási kötelezettségét 200 százalékra teljesítette. Amikor gabonáját beszállította a raktárba, kijelentette: Együttérzésemet akarom kifejezni gyors terménybeadásommal a koreai szabadságharcosokkal. Amikor most gabonámat beadom, arra gondolok, hogy ezzel is hozzájárulok a koreai nép szabadságharcának győzelméhez. Csanádpalotán Papp István nincstelen szegényparaszt, amikor átadta felajánlott 10 forintjá'i, kijelentette: családja biztos jövőjéért is harcolnak Koreában. Az ellenség is hallatja azonban hangját: Szegeden Csányi János volt vitéz kijelentette, hogy nem találja fontosnak az adakozást, mert az nem kórházi felszerelésre, hanem háborús célokra fordítják. Városlanyán Kis Márton Lajosné kulákaszszony 25 fillérrel akart hozzájárulni a gyűjtéshez. Dolgozó népünk leleplezte az ellenség szóvivőit és még szorosabbra zárva sorait, lendületesebben folytatta a gyűjtést. Örömmel tekintek o normarendezés napja elé — irja Országh Barnabásné dohánygyári munkásnő Én pártonkívüli dolgozó vagyok. Örömmel ve'deni tudomásul a minisztertanács határozatát a normarendezésről és alapbéremelésről. Most, hogy már csak pár nap választ el bennünket a normarendezés gyakorlati végrehajtásától, szere'i. nék én is hozzászólni a nyilvánosság előtt ehhez a kérdéshez. Örömmel és bizakodással tekintek e nap elé, mert tudom, hogy nekünk dolgozóknak még eddig mindig javunkra vált, ha magunkévá te'itük a Párt kezdeményezését. Tudom, hogy a normarendezés egész szocialista népgazdaságunk arculatát megváltoztatja. A gyakorlat és elméle'í alapján megállapított eddigi normák nem képezhették alapját egy igazságos és minden iparágra ara. ELEG VOLT az egyéni küszködésből Uj tagokkal bővülnek az egyre gazdagodó szegedi iermelőcsoporíok Dolgozó parasztságunk érdeklődése egyre inkább * termelőcsoportok felé fordul. A csoportok eredményei arra ösztönzik az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokat. hogy az elavult módszerekkel folytatott egvéni gazdálkodás helyett a már rövid idő alatt is igen szépen bevált nagyüzemi gazdálkodás útjára lépjenek A termelőcsoportokba szinte naponta jelentkeznek új tagok, akik látják az eredményeket és most ők is a szocialista mezőgaz. daság. a jobb élet útjára léptek. A baktói „Alkotmány*1 termelőcsoport udvarán nagv a sürgés-forgás. Ki-ki fogyasztja a maga ebédjét. Aki reggeltől délig szorgalmasan dolgozik, bizony megéhezik. Horváth Kálmán meg. törli a bicskáját, majd kezébe veszi a munkaegységkömyvet és tanulmányozza. Még nehezen ismeri ki magát benne. Nem is csoda, alig pár napja lépett be a csoportba. Négy hét alatt már ő a hatodik, aki aláírta az Alkotmány termelőcsoport belépési nyilatkozatát. Eddig feles kertje volt, abban dolgozott. Közben figyelte a csoportot és csakhamar rájött, hogy jobban boldogul, ha csatlakozik a csoporthoz. És csatlakozott is. Most itt van, nem fél már a nélkülözéstől, a kiszolgáltatottságtól, mint akkor, amikor még a kulákoknál dolgozott. A termelőcsoport kertjében lévő hatalmas szalmakazlak is bizonyítják. hogy a csoport jövőévi kenyere, vetőmagja már jó helyen van, de a dolgozók államával szembeni kötelességüknek is eleget tettek. Felesleg gabonájukat beszállították. Nem feledkezett meg a csoport a földjéről az aratás után sem. A jószágnak takarmány kell, mégpedig lehetőleg olcsó. A legolcsóbb takarmány pedig a csalamádé. Vetett is belőle a csoport 30 holdat. De vetett négy hold borsót és egy hold uborkát is, amit öntözni akarnak. Meg lehet ezt egyénileg valósítani?... Nem lehet. A aaegedi „Dúsan" termelőcsoport épülete előtt fehér piroscsíkos karókat látni a földben. Utat építenek, hogy a csoport tagjainak ne kelljen sárban taposni, ha a városba jönnek, mennek, vagy áru/ szállítanak. A csoport irodahelyisé, gének falára táblát függesztettek ki. „Eredmény-tábla" — hirdeti a felirat. Eredmény is szépen van rajta. A csoporttagok sűrűn megnézik és elégedetten mennek tovább. Majd. nem minden nap újabb összeggel sza. porodik a csoport vagyona. Lássuk, mennyit tesz ki forintokban, mult év november 26. óta. Itt van a táblán ssépt gömbölyű, tintával irott betűkkel és számokkal: összes bevétel: 127.367 forint. Ebből kertészetből: 43.338 forint, az OSzH.ba 21 ezer forintot tettek be. A tagság között eddig 44.557 forintot osztottak szét. Gazdasági célra fordítottunk 57.007 forintot. Törlesz. tésre, amit az államnak visszafizet, tek, 12.008 forint. Több. mint 400 mázsa beadott gabona pedig még nincs elszámolva. Szép eredmények ezek. Ráillenek az eredménytáblára. Keményen megdolgoztak érte, de meg is látszik az eredménye. Ezt az eredményt látják mások is és csak a napokban hároman jelentkeztek a csoportba való belépésre. A keeakéatelepi „Táncaiéra" termelőcscportban 99 darab sertés sétál a vízbe, a termelőcsoport büszkeségei. Még két és fél hónapig híznak, de most is van már közöttük olyan, amelyik közel van a 150 kilóhoz. Vannak kisebbek is. 140 darab gyönyörű malac ugrándozik, veszekedik az élelemért a másik ólban. Jövőre ezekből is szép hízók lesznek és jelentős összeget kap értük a termelőesoport. A töltésen kívül három hold napraforgó zöldéi. A szára még zöld, de a magja már megérett, most szedik. Ki tudja elérni, hogy júliusban már éretten szedheti a napraforgót? Az, aki tervszerűen gazdálkodik, a termelőcsoportok. Látja ezt a fejlődést, erősödést más is. Az a hat új belépő is, akik már az őszi munkák megkezdésekor tagjaivá válnak ennek az egyre erősödő, fejlődő családnak, a Táncsics termelőcsoportnak, amely már az első évben is bebizonyítja, hogy a közös termelés, közös munka eredményesebb, mint az egyéni küszködés. Az ujazegedi „Haladnau tcrmelőcsoportnak még csak 14 tagja van. de máris bebizonyították, hogy közös, szorgalmas mun. kával milyen kimagasló eredményt lehet elérni. 20 hold földön 380 mázsa búza. Ennvit termelt a Haladás csoport. De nem is hagyta szóródni a szemet. A Haladás tszcs, dolgozói adták be elsőnek a gabonát az államnak. De nem egyedül ez a büszkeségük. Olyan dohánya senkinek sincs a határban, mint a termelőcsoportnak. Haragoszöld leveleinek nem ártott a nap s több mint félméteresekre nőttek meg. Jövő. évi kenyerük már a raktárban van. Pénzük is van. Zöldségféléből, gyümölcsből, dinnyéből már jelentős összeget árultak. Figyelemmel is kísérik a csoport haladását, mert már eddig tízen jelentkeztek a csoportba, de őszre előreláthatólag megduplázódik a csoport létszáma. Az új belépők így vélekednek: elég volt az egyéni küszködésből! Igy fejiődnek. izmosodnak termelőszövetkezeti csoportjaink és minden egyes eredmény, amelyet elérnek, újabb lépés a boldogulás, a jobb élet. a szocialista mezőgazdaság megteremtése felé. <m. 1.) nyos bérrendszer kialakulásának. Egyes munkahelyeken a becsületes, lörekvő munkás sem tudott komoly százalékszerű eredményeket elérni, azokhoz képest, akik laza normák mellett dolgoztak. Másrészt pedig a laza normájú dolgozók a valóságban nem értek el olyan eredményeket, mint amilyeneket százalékuk után gondott az ember. Meg kell mondani őszintén, hogy a kellő öntudat hiánya eredményezte azt, hogy mi is hosszú hónapokon keresztül jutottunk olyan keresethez, ami nem áltt arányban az elvégzett munka értékével. A Párt gondossága és ébersége a normarendezéssel kiküszöböli a népgazdaságunkat tetemesen megvámo_ sító laza normarendszert. Kevés erőrelátás kell ahhöz, hogy megállapíthassuk, a normák rendezésével az ipari munkásság az általa termelt termékeket olcsóbban tudja előállítani, így azok jelentékeny ár_ csökkenéssel kerülhetnek forgalomba. Ez eredményezni fogja a mi mindennapi szükségleteink könynyebb és olcsóbb beszerzését. Mi azonban nem állhatunk meg, várva a normarendezés eredményeit. Kötelességünk már most szervezni az új normák túlteljesítését és az új normák túlteljesítésében ön'mdatosan részt kell vennünk. Uj szakasza kezdődik a normarendezéssel a munkaversenynek is. Most már reális alapon ki lehet értékelni a tel jesftéseke't s ez a reális értéken való kiértékelés hatalmas lendületet ad a versenynek. Minden becsületes, békét szerető és akaró munkásnak most fbkozo'rtabb erővel kell a munka sorompójába állani, több, .jobb munkánkkal kell erősítenünk népgazdaságunkat, újabb és újabb termelési eredményekkel kell csanást mérni a háborús uszítókra, a Koreában gyilkoló imperialista bitangokra. Országh Barnabásné Dohány-gyár. Afganisztán nem küld katonákat Koreába Az ENSz titkársága közli Ali Muhammed Kán, afga niszíáni külügyminiszter ,iú':us 25-én kelt táviratát, amely szerint, az afganisztáni kormány nem küld katonát Koreába. A Terményforgalmi ,YF egy megyei éa négy járási vándorzászlót juttat a gabonabegyüjtéaben legjobb földműresasiiretkesetnek A Terményforgalmi NV dolgozói elhatározták, hogy a Csongrád megyében legjobb földmüvesszöve-ike. zetnek egy megyei vándorzászlct. a négy város területén pedig egy-egy járási vándorzászlót adományoznak a gabonabegyüjtésben legjobb munkát végző földművesszövetkezeti boltoknak. Még ezideig eldöntetlen, hogy melyik földmüvesszövetkezeti gabonaraktár kapja meg elsőnek a vándorzászlót, mert fej-fej mellett baladnak a begyűjtésben.