Délmagyarország, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1950-05-07 / 105. szám
wm1bwp, fíwí. mijm l 5 EZENTÚL PONTOSAN ELŐRE TUDOM, MENNYI JÁR MUNKAMÉRT Az épitöipar minden dolgozója nagyon várja a darabbérezés bevezetését „.Nálunk a tudományos norma mellett olyan nehéz a bér kiszámítása. hogy n legtöbb munkás csak akkor tuéja meg, mennyit kere„ sett, amikor már a borítékban megkapni", — mondotta Rákosi elvtárs a Nagy budapesti Pártválasztmány 1949 augusztus 31-i értekezletén. Rákosi elvtárs a dolgozók széles rétegeinek kritikáját fejezte ki az iparvezetés terén, de ugyanakkor mintegy figyelmeztetés volt ez a szakszervezetek felé, az érthető bérelszámolás bevezetésének szor. galmnzására. Világos és érthető bérelszámolást! Az építőipar területén do]gozó munkások között Pártunk kritikája még jobban fokozta a követelést a bérelszámolás egyszerűsítéséért. Az építőipari dolgozók sokszor követelték gyűléseken, értekezleteken a számukra érthetetlen progresszív bórrendszer eltörlését és nem egyszer adtak kifejezést an_ nak. amit végül is Rákosi elvtárs határozott meg világosan, hogy ..a kapitalisták ki tudtak dolgozni olyan normát, amelynek alapján a munkások zöme mindig ki tudta számítani, hogy mennyit keres. Mennyivel Inkább megvalósítható a világos és érthető bérelszámolás a szocializmust építő népi demokráciákban, ahol a hatalom a dolgozó népé". Az építőipart dolgozók követeié, sére. Pártunk útmutatása alapján az építőiparban megvalósítás előtt áll az új bérezési rendszer bevezetése. Ui lendületet kap a munkaversenv A Gyárépítés NV szegedi dolgoMa rendezik meg a szegedi ifjúság kongresszusi kulturversenyét Szeged ifjúságának kuttúrcsoportjai nagy szorgalommal és lelkesedéssel készültek fel a mai ifjúsági kongresszusi kultúrversenyre. Ma délelőtt föl P órakor a Szegedi Nemzeti Színházban igen színesnek ígérkező kultúrműsort mutat be a szegedi ifjúsági kongreszszusi kultxirverseny keretében. 'A testvérüzemek és testvérisLolák nagyrésze közös műnort mutat be. — így például • a szegedi Lemezgvár i f júmunkásai test vériskolájukkal, a közgazdasági fiúgimnáziummal közös színjátszó- és tánccsoporjuk műsorát mutatják be. Nagy érdeklődés előzi meg a szegedi Kenderfonó ék a Textilkombinát SzIT tánccsoportjának szereplését, de kivétel nélkül valamennyi kultúrcsoport fellépését is. Az ifjúság minden kultúre csoportja ezzel a vasárnapi szereplésével is az Egységes Ifjúsági Szervezetért folytatott munkába és küzdelembe akar bekapcsolódni. A verseny előreláthatóan délután 1 óráig tart. Délután 5 órakor az újszegedi Vigadóban rendeznek közös találkozót a szegedi fiaitalok. A Vigadóba belépődíj nincs. A kultúrverseny alkalmából a fogyasztásnál 20 százalék kedvezményt biztosít a Vigadó. Gépjárművezetői tanfolyam indul május 15-én rÁ dolgozók államában nem P kiváltságosoké már az autón való utazás sem, hanem nálunk ma már azok használják a gépkocsit, akik csinálják, a dolgozók. Az ország iparosításával egyre több gépjármű közlekedik hazánkban az ötéves terv végére, éppen ezért igen sok képzett gépjárművezetőre lesz szükség. A nőket és a parasztfiatalokat is fokozatosan be akarják vonni a gépjárművezetésbe és minden lehetőséget, megadnak számukra, hogy gépjárművezetői vizsgát tegyenek. Az állami autóműszaki intézet május 15-én gépjárművezetői tanfolyamot indít, bárki jelentkezhet. A soffőriskolán való részvétel igen kedvezményes. Az elméleti oktatást is úgy osztották be (este 6—8-ig), hogy a dolgozókat nem gátolja a munkában. A gyakorlati oktatás a hallgatók által meghatározott időpontban történik. A tanfolyamra a rendőrpalota II. emelet 12-es számú szobájában lehet jelentkezni. zói is várják már a darabbérezés megvalósítását. Mühelyértekezlete. ken már hallottak rója és a dolgozók többsége bizalommal várja az új bérelszámolási rendszer bevezetését. Nagy lendületeit ad a dolgozók munkájának és egyben elősegíti a munkaverseny kiszéle. sítését is, hogy a jövőben nem a bonyolult építőipari norma alapján fizetnek, hanem az általunk elkészített diarabok, vagy mennyiség után. így minden dolgozónak egyszerű és érthető lesz a végzett munka után a bérelszámolás, mert nemcsak a fizetésnél. — amikor a pénzt kezébe kapja, — tudja, meg. hogv mennyit keresett, hanem munka közben már kitudja számítani, hogy egy köbméter felrakott falért, vagy egy négyzetmé. ter vakolásért mennvi fizetést kan. Erling Márton a Gyárépítési NV egyik dolgozója is így látja helyesnek. — Az áj darabbérezés nagyobb lendületet ad munkámnak, — mondotta — mert most előre tndom, hogy azért a munkáért, amin dolgozom, mennyi jár és hogy több járjon minig többet igyekszem elvégezni. Azonkívül megszűnik az az örökös reklamáció is, ami a bérelszámolás miatt van. Mi nem ismertük ki magunkat benne és így mindig elégedetlenkedtünk és bizalmallankodtunk a bérelszámolás miatt. A darabbérezés bevezetésével nem érezzük, hogy becsaptak, mert szorozni mi is tudunk. Megszűnik az elégedetlenség így gondolkozik a többi dolgozó is. A mostani norma alapján elszámolt fizetéseket legtöbbször azért nem látták igazságosnak, mert nem tudtak eligazodni rajta s így állandó elégedetlenség tört ki léptennyomon az építőipari dolgozókból. Bitó Sándor ács is örömmel várja az új bérezés bevezetését. — Most már, ha egy ajtótokot megcsinálok, vagy bármi más munkát — mondotta — ki tudom számítani a béremet. Igyekszem jobban dolgozni, nemcsak azért, hogy többet keressek, hanem, hogy munkámmal elősegítsem az ötéves terv sikeres megvalósítását, A darabbérezési rendszer részleteire nagyon kíváncsi vagyok, s alig várom, bogy bevezessék. Tervfelbontással segítsük a darabbérezést A darabbérczés bevezetésével azonban komoly akadályok is voltak, sőt még ma is vannak helyenkint. Ezek a műszaki vezetés fogyatékosságaiból adódnak. 'A'z egyik komoly gátló körülmény, ami igen sok helyen megmutatkozott, így a Gyárépítési NV-nél is, hogy a terveket egyáltalán nem, vagy csak részben bontották fel. A tervfelbontás hiánya pedig végsőfokon nemcsak azt jelenti, hogy a darabbérezés bevezetése válik nehezebbé, hanem gátolja a szocialista munkaverseny további kibontakozását is, fékezi azt a lendületet, mely megmutatkozott az április 4-iki és május 1-i előkészületek során. Éppen ezért a továbbiakban az üzemi pártszervezetek és üzemi bizottságoknak, valamint a vállaltvezetőségeknek arra kell törekednie, hogy a dolgozók a legszélesebb körben részletekben megismerjék majd a darabbérezés módszereit, kivitelezését, annál 'is inkább, mert bevezetése már csak rövid idő kérdése. Uj kutat .fúrtak a Köztisztasági telepen Éveiken, évtizedeken keresztül lehetetlen állapot uralkodott a gyepmesteri telepen. A telepen végzett munkáknál nem lehetett betartani a köztisztasági szabályokat, a telepen lakó 3 család számára pedig a legelemibb egészségügyi szükségletek sem voltak biztosítva, mert nem volt víz. Lajtokban hordták oda a vi> zet, ami nyáron megposhadt, télen pedig befagyott. Az ötéves terv megszüntette ezt az állapotot. Április elején hozzákezdtek egy korszerű ártézi kút fúrásához, melyet a jövő héten át is adnak a rendeltetésének. 268 és fél méterre fúrtak le s a kút úgy az üzem, mint a telepen lakók vízszükségletét fciaihföh Kolhoxkórháxak a Sxov jetunióban A Szovjetunióban a gyakorlati éle* mutatja meg, hogy a ixovjet hatalom számára valóban a legfőbb érték az ember. Ezt bizonyltja az a jól megszervezett széleskörű egészségvédelem is, amely sehol nincs meg másutt a világon. A Szovjetunióban a vidéki városoknak falvaknak is nagyszerűen berendezett, minden modern egészségügyi berendezéssel ellátott kórházai, szülőotthonai és egészségházai vannak. Ezek az egészségügyi intézmények is fontos részei a megvalósuló lenini-sztálini gondolatnak, a megvalósult szocializmusnak, amely egy színvonalra emeli a falu dolgozóit a városiakkal. A kleokörnyéki „Proletár"-kolhoz szülőotthonában a legkedvezőbb körülmények között hozzák világra kisgyermekeiket a kolhoz-munkásnők. Képünkön a Kerszun-Sevcsenko kerület Sztebtevko falujának kórházát láthatjuk. kolhoz2004 forinttal teljesítették ful a Gyufagyár dolgozói május elsejei előirányzalukat A szeged' Gyufagyár dolgozói iis riaejy silcerriel teljesítették a szocialista munka ünnepére, május elsejére letit műnk afleta jésiEés altat.. A különböző üzemrészek dolgozói közül 124-on' vállalták, hogy növelik sz eddigi termelési eredményeüket, csökkentik ee önköltségiéit és javítják a mitoiöBétgiet. Munkavállalásaikat ala|posan. túlteljesítették, s az általuk tervbevett 11.650 forint helyett 13.654 foritatot takarítottak meg, vagyis 2004 forinttal teljesítették túl az üzieim május elsejei munkai olaj ánlását. Ez alkalommal számloB új 230 százalékos ergdmény született a Gyufagyárban. Különösen kitűnt Sípos Ferenc,lé, ski 207 százalékra növelte teljesítményét, de csak keváBsel marad? el mögötte Ábrahám Ferencné és Bartók ístvánné, akiW 204, illetve 202 százalékot telj esi? tettek. De klvál'iló munkát végeztek * dobozostály többi dolgozói is. ErA bizonyítja az is, hogy a dobozosttály átlagos teljesítménye májuí elsejével 156 sázialékra emelkedett, A címkéző részleg átlaga néhány hét jel ezelőtt még 108 száaalék vol% ezzel szemben most már a címkéző osztály is átlagosan 140 százalékot teljesít. A legszebb eredményt » csomagolóban Orosz Teréz elvtársnö brigádja érte el- A brigád nemrégen még csak néhány százalékkal teljesített többet 200 százaléknál, most pedig mór 225 százalékos átlagteljesítménynél tartanak, Husz hold földje vetetlen, a többit pedig felverte a gaz Varga György algyői kulák nak A dűlőfelelősök lelkiismeretes munkájuk során már több kqlákot lepleztek le Csongrádon, Fábiáníebestyénben, Kisteleken, de legtöbbet Hódmezővásárnelyen. Most egv algyői kulákról rántották le a leplet, Varga Györgyről, aki Algyőn a Farkirét 59, számú tanyában lakik. Vargának nemcsak Algyőn, hanem Vásárhely határában, a Zítkai hullámtéren is van földje. mintegy 30 kat. íiold. A 30 holdból 10 holdat vete.t csak be ezévben. De a vetést már felverte a gaz, nem is látszik benne a kikelt növény. Burjánzik az acafc és a legkülönbözőbb kártékony gyom. Varga György feléje se néz. Mellette egy 20 holdnyi terület megműveletleniil áll. Ebbe még dúeabban fejlődik a sok gyomnövény. Varga György, nek ezzel a szabotázsával kétféle szándéka volt. Először is megkárosítani az államot, másodszor tönkretenni a fökjje mellett lévő Somogyi Béla termelöcsoport dolgozóinak munkáját. Addig, míg a tszcs-ben tiszták a gyomtól a vetések és a tavaszi növényféleségek, 6 tenyészti a gazt, hogy beérése után a csooort földjére vigye a szél a magvait. Aljas szándékát mo»t leleplezték és máris megindult ellene az eljárás.