Délmagyarország, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1950-05-21 / 117. szám
27 VASÁRNAP, 1960. MÁJUS tt. Szolovfov elvtárs, a Szovjetunió Szakszervezeti Központi Bizottságának titkára beszél a szegedi békegyiilésen Napról-napra fokozódik az a lelkes előkészület, amellyel Szeged doLgozói a csütörtöki napot, a szegedi békegyűlés napját várják. A gyárak, üzemek, de a szegedkörnyéki falvak, tanyák s velük együtt a hivatalok becsületes dolgozód is munkájukkal, fokozódó munkateljesítményükkel bebizonyítják, hogy a Szovjetunió által vezetett béketábort akarják erősíteni, de mindezek mellett közös nagy megmozdulással is kifejezésre akarják juttatni a béke megvédésének harcos gondolatát. Ezért készülnek olyan nagy lelkesedéssel a csütörtöki békegyűlésre, amely Szeged dolgozóinak előreláthatóan óriási tömegmegmozdulása lesz a béke megvédése mellett A szegedi dolgozók békegyűlésériek külön nagy jelentőséget ad az az esemény, hogy azon résztvesz és felszólal L. N. Szolovjov elvtárs, a Szovjetunió Szakszervezeti Központi Bizottságának titkára, valamint A. Le Leap, a Francia Általános Munkásszövetség főtitkára, a Szakszervezeti Világszövetség alelnöke és Köböl József elvtárs, az építőmunkások szakszervezetének főtitkára. A békegyűlés csütörtökön délután fél 6 órakor kezdődik. Ugyanezen a napon Miskolcon, Győrött. Szolnokon, Debrecenben, Pápán, Tatabányán, Pécsett es Salgótarjában is békenagygyflléseket rendez a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Ezeken a gyűléseken is a Szakszervezeti Világszövetség vezetői szólalnak fel. Lelkes tömegmozgalommá vált a szegedi üzemekben a pártkonierencia tiszteletére elinditott munkaverseny „Ölömmel üdvözöljük a Szegedi Kenderfonógyár doh ijozóinak és üzemi párbizottságának szocialista munkaverseny felhívását, melyet a máj. 28-i szegedi pártkonferencia tiszteletére intéztek a szegedi üzemek dolgozóihoz" — írják szerkesztőségünkhöz küldött tudósításukban a Pick szalámi és hentesárugyár dolgozói „Tudatában vagyunk annak, hogy május 28-a újabb nagy jelentőségű lépést jelent Szeged politikai és gazdasági éle tében. Pártunkhoz való ragaszkodásunk és nagy szeretetünk jeléül mi is csatlakozunk a Szegedi Kenderfonógyár versenyfelhívásához, mi is szocialista munkával és többtermeléssel akarjuk kivenni részünket ennek a konferenciának a jó előkészítéséből. Vállaljuk, hogy a második negyedévi ter vünket 10 nappal a kitűzött határ ídőelöit Teljesítjük, továbbá ígérjük azt is, hogy a május 28-át megelőző napon a május hónapban megtakart tott nyersanyagból teljesítjük az erre a napra előirányzott tervünket. Ezenkívül az üzem összes gépeit és helyiségeit átfestjük úgy, hogy az a napi termelőmunkát egyáltalán nem gátolja." A versenyszerződésben vállalt kollektív munkafelajánlás mellett az üzem dolgozói közül többen jelentős egyéni munkafelajánlást is tettek. Forró Antal, a gyár új sztahánovistája vállalta, hogy munkamódezerét a jövő hét folyamán teljes egészében átadja Császár Pál ifjúmunkásnak, úgyhogy az a bét végén már százszázalékos teljesítményt érjen eL Ugyanezt vállalta Hárs Ferenc élmunkás is. aki Dora Józsefnek adja át jólbevált munkamódszereit. Rakoncai Lajos szakmunkás pedig versenyre hívta ki a gyár összes olyan szakmunkását, akik mellé tanuló ifjúmunkások vannak beosztva. A verseny feltétele: Ki tudja legjobbau átadni munkamódszerét a melléje beosztott tanulóknak. Versenykihíváshoz eddig már Pécsi Sándor, Németh János, Détári István és sokan mások csatlakoztak. Az üzemi háromszög vállalta, hogy biztosítja az üzem nyersanyaggal való zavartalan ellátását és minden eszközzel segíti a dolgozók mnnkafelajánlásainak sikeres végi eha jtását. Ugyanígy üdvözölték a Szegedi Kender dolgozóinak versenyfelhívását a DÉMA cipőgyár dolgozói is és tömegesen tettek munkaf el aj ánl ásókat a szegedi pártkonfercncia tiszeleté re. Ábrahám Rózsa a tűzőben vállalta, hogy a régebbi lemaradását a konferencia napjáig pótolja s 83 százalékos átlagteljesítményét 110 százalékra emeli. Ezzel szemben a hó' utolsó napjain már 124, illetve 137 százalékos teljesítményt éri eL Drah.06 Margit vállalta, hogy 27-én már, a mostani 115 százalék helyet 125 százalékot teljesít A legszebb felajánlást Nagy M. Magdolna tette, aki vállalta, hogy az anyaghiányból &zármazó lemaradását pótolja s az eddigi 99 százalékos átlagteljesítményét 57 százalékkal emeli. Teljesítménye máris 162 százalék. Hajdú István ifjúmunkás arra tett ígéretet, hogy ezévi munkáját már október 15-re befejezi és az egységes ifjúsági szöveség megalakító kongresszusának tiszteletére tett munkafelajánlását már a szegedi párkonferencia napjáig teljesíti, vagyis a 138 százalékos átlagteljesítményét 10 százalékkal növeli. Ezt már az elmúlt napok folyamán telje-1 sítette. 154 százalékot ért el. Ezenkívül az üzemben többen tettek még 5—10 százalékos mnnkafelajánlásokat, melyeknek egy részét már szintén sikerrel teljesítették. A Gyufagyár dolgozói is tömegesen jelentették be újabb munkavállaló; saikat. A cimkézőben „Ménesi Júlia" brigádja. Csányi Dozsőné, Kothencz Julii, és Hunyec Erzsébet brigádjai kollektiven vállalták, hogy a következő héten 5-5 százalékkal emelik mostani átlagos teljesítményüket. Emlelett még számos egyéni munkavállalás is történt. Orosz Téréi vállalta, hogy az eddig elért 220 százalék állagteljesítményét továbbra is megtartja, ugyanezt vállalta egyik dolgozótársa, Babinszki Lászlóoé is. Bartók Istvánná és Ripos Ferencné elvtársnők pedig vállalták, hogv az átlagos 190—198 százalékos teljesítményüket 28-ig 200 százalék fölé emelik. A Ssegedi Lrmeagyár dolgozói is tudják, a pártkonferenciára tett munkafelajánlásaikon keresztül ismételten bebizonyíthatják Pártunk és a nagy Szovjetunió iránt érzett szeretetüket. Az első nagyjelentőségű felajánlást Gyarmati Kárólv elvtárs, raktárgondozó tette. Vállalta, hogy 272 százalékos átlagteljeútmény6* a következő napok foyamán még újabb 10 százalókkal emeli. Többi dolgozó társaival együtt így akarja továbbra is megőrizni az üzem büszke élüzemjelvényét és a könnyűipari minisztérium vámdorzászlaját. Iskolájuk volt diákját! Rákosi elvtársat üdvözölték disztáviratban a most éreitségiző Baross-gimnazisták A IV. b. ommtálygyüléae határosaiban kérte as iitkola alnevemémét „Ráköti Mátyáa glmnámiumu-nah (Tudósítónktól.) A szegedi Baross gimnázium IV/b osztályának tanulói ballagásuk előtt, szombaton osztálygyűlést tartottak és ezen határtalan lelkesedéssel határozták el, hogy dísztáviratot küldenek iskolájuk volt diákjának, Rákosi Mátyás elvtársnak, aki 40 évvel ezelőtt érettségizett az intézetben. A dísztávirat a következőképpen hangzott: „A Baross gimnázium IV/b. osztályos tanulói iidvüzöljilk önt, aki negyven évvel ezelőtt érettségizett Intézetünkben. Mi, az Iskola utolsóéves diákjai, köszönjük önnek azt a sok segítséget, támogatást, amelylyel lehetővé tette számunkra, hogy elvégezzük tanulmányainkat. Minden erőnkkel azon leszünk, liogy megháláljuk ezt önnek és az MDPnek. Az egyetem elvégzése után épülő demokráciánk hasznos dolgozói leszünk. Az ön élete lebeg példaként előttünk, ez a harcos élet ad erőt, lendületet munkánkhoz. Előre az Egységes Ifjúsági Szövetség, a szocializmus megteremtéséért!* Az osztálygyülésen ugyancsak egyöntetű lelkesedéssel határozta el az osztály minden tagja, hogy kérést terjeszt fel a kultuszminisztériumba: nevezzék el az iskolát Rákosi Mátyás gimnáziumnak. Mi, barossista diákok méltók akarunk lenni erre a névre: még nagyobb erővel, harcos akarattal indulunk a tudomány várának bevételére, mert tudjuk, ha jobban tanulunk, erősítjük népünket, védjük a békét s jobb eredményeinkkel — a munkásfiatalokhoz hasonlóan — segítjük elő az Egységes Ifjúsági Szövetség megteremtését. Papp Zoltán IV/b. A Magyar Kender dolgozói is újabb eredményeket akarnak elérni a termelésben a pártkonferenoia napjára. Az üzemi dolgozók melle+t a műszaki és értelmiségi dolgozók ís be akarják bizonyítani, mennyire magukénak érzik a konferencia napját. Párttagok és pártonkívüliek egyformán vesznek részt a versenyben. Schügt Katalin irodai dolgozó vállalta, hogy a szövődében eddig gyártott szövetek minőségi próbáiról naplót állít össze g ennek segítségével nagyban leegyszerűsíti az ellenőrzés munkáját, mert állandóan áttekinthető lesz az eddig gyárott anyagok minősége. A szövődéből Kopasz Rozália elvársnő felajánlotta, hogy ezévi munkáját a régebben vállalt december 10-e helyett már 3 nappal előbb befejezi. Zsombolyai Jánosnó nyolcgépes szövőnő május elsejei felajánlásában arra tett Ígéretet, hogy utolsó negyedévi munkáját egy hónappal előbb végzi el. Most erre még újabb felajánlást tett, összesen 36 nap pal előbb fejezi be ezévi ter vét. Am ujam ege dl Ládagyárban most újabb lendületet vesz a munkamódszerátadási mozgalom. Az üzem dolgozói vállalták, hogy mindenki által közismertté teszik a gyár területén a Vorosin-mozgalmat és valamennyien bekapcsolódnak ennek szervezésébe. Eddig a legjelentősebb felajánlást Madarász Péter hasító gépmunkás tette. Vállalta, hogy 28-ig gépén két nagyjelentőségű újítást vezet be. A szombati nap folyamán az üzemrészekben röpgyűléeeket tartottak és közösen határozták el a dolgozók, hogy a pártkonferencia tiszteletére elindított munkaversenyben legalább 85 százalékig résztvesznek. Eddig mar az üzem dolgozóinak több mint 73.5 százaléka kapcsolódott be a pártkonferenoia tiszteletére megindított mumkaversenyibe. A Pártnak, Rákosi elvtársnak mondtak köszönetet Szeged érettségiző fiataljai Szombaton délután a szegedi MINSz székház nagytermében ünnepi gyűlésre jöttek össze a szegedi középiskolák érettségire készülő fiataljai. Az ünnepi gyűlésen Misiik József elvtárs, a Diákszövetség szegedi titkára, a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége szeged! titkáraága nevében üdvözöíte az egybegyűlt diákokat és tanárokat. — Most minden tanuló fiatalnak át kell éreznie — mondotta a többi között —, hogy tanulásának nagy lehetőségét egyedül Pártunk, dolgozó népünk biztosította a számára. Most joggal várja el a Párt, d® az egész nép », hogy ezt a nagy segítséget üzemekben, a termelő munkában, az egyetemen, a főiskolák padjaiban jó munkával és továbbtanulással viszonozzák a szegedi diákfiatalok is. Misik elvtárs beszéde után Vilheim Dezső negyedikes diákfiatal szólaült fel s beszámolt arról, hogy az utóbbi időben a szegedi tanulófiatalság mennyire megtanulta szeretni a Pártot és a nagy Szovjetuniót, amely szilárd őre a béketábornak s lehetővé töt/te számukra tanulmányaik zavartalan folytatását. Tóth László, szovjet ösztöndíjas diákfiatal felszólalására került ezután sor: — Legnagyobb szeretetbei és hálával tartozunk most népünk nagy vezérének, Rákosi elvtársnak, aki negyven évvel ezelőtt érettségizett Szegeden, — mondotta. Az egybegyűlt d&kfiatateág az ünnepi gyűlésről táviratot küldött Rákosi elvtársnak. Ebben meleg szeretetüket és hálálj ukat fejezték ki iránta és kö'szönetet mondtak azért a nagy segítségért, amellyel elérkezhettek középiskolai tanulmányaik bevégzéséhez. Ezután az egybegyűlt diákfiatalok valamennyien munkásindulókat énekelve átvonultak a Szegedi Pártbizottság épülete elé, hogy ott is kifejezésre juttathassák Pártunk iránt érzett hálájukat és szeretetüket. A Pár. tot, Szfcáliim és Rákosi elvtársakat szűnni nem akaró, határtalan lelkesedéssel éltették. A Pártbizottság részéről Ladányi Benedek elvtárs üdvözölte az ünneplő fiatalokat. — A mai diákfiataloknak már főjelszavukká vált a Párt iránt érzett szeretet — jelentette ki —, mert jól látják már, hogy egyedül a mi Pártunk biztosítja számukra azt a ragyogó jövőt, amely előtt ma állnak. A magyar ifjúság, közöttük a szegedi fiatalok is felismerték már, hogy helyes uton járnak. A nép országát építik, amely továbbra is ilyen korlátlan lehetőségeket nyújt a fiatalok számára, mint amilyen a szegedi diákfiatalok ellőtt most áll. A beszéd közben többször hangos éljenzés hangzott fel, újból és újból kitörő lelkesedéssel éltették az egybegyűlt fiatalok a Pártot, Sztálin és Rákosi elvtársakat. A Pártbizottságtól közösen vonultak át az újszeged! József Attila üdülőbe. Ott az egye'em és a főiskola fiataljai látták őket vendégül s a késő esti órákig maradtak együtt az érettségire készülő diákok egyetemista és főiskolás diáktársaikkal. Délután 2 órakor játszik szimultánt Flohr szovjet nagymester a szegedi sakkozókkal Ma délelőtt a Korzó Moziban kezdődik a „Nemzetközi kérdések" előadássorozat Dolgozóink egyre nagyobb tömegükben látják világosan, hogy mindennapi kérdéseink megoldásában a békeharc helyes vitelében elengedhetetlen fontosságú a helyes tájékozódás a külpolitikai kérdésekben. A nagy nemzetközi kérdések megismerése és állandó tanulmányozása elengedhetetlenül szükséges a kül- és belpolitikai események közö'.ti összefüggés megértéséihez. Ezen keresztül még világosabban láthatja minden dolgozó, hogy helyünk csakis a Szovjetunió által vezetett béketáborban lehet, ha meg akarjuk védeni magunkat az imperialista háborús gyújtogatok romboló szándékaival szemben. Mindezeknek a nemzetiközi kérdéseknek közelebbi megismeréséhez segít hozzá a ma délelőtt meginduló előadássorozat. Az előadást filmvetítéssel kötik össze, hogy még közelebbről megvilágosítsák ezeket a fontos kérdéseket. Az előadássorozat első részét ma délelőtt 10 órai kezdettel dr. Ágoston György elvtárs, a Pedagógiai Főiskola igazgatója tartja a Korzó Moziban. A budapesti Vasas székházban napról-napra növekvő érdeklődés mellett folyt le a sakkvilágbajnokjelöltek versenye. Ez a sakkverseny is bebizonyította, hogy a szovjet sakkiskola az első a vüágon. A szovjet sakkiskola legkiválóbb képviselői nem először találkoznak a magyar sakkozókkal Ezekből a találkozásokból igen sokat tanultak a magyar sakkozók és ennek köszönhető, hogy a magyar sakkélet nagymértékben fellendült. A felszabadulás után hatalmas tömegek kapcsolódtak be a sakkozásba és azóta számos kiváló sakkozó ért el szép eredményeket. Az állam minden támogatást megad a sportolóknak, ez a biztosítéka annak, hogy a sakkozás is töretlenül fejlődhet tovább. De biztosíték erre, az egyre erősödő szovjet-magyar sportbarátság is. Ennek egyik megnyilvánulása a ma délután sorra kerülő szimultán is. A szovjet nagymesterek vetették fel azt, hogy a termelésben kiváló eredményeket étért üzemek legjobb sakkozói baráti sakkszimultánban mérkőzzenek velük. A Hungáriában ma délután 2 órakor kezdi meg a Budapestről Szegedre érkező Flohr szovjet nagymester szimultán játékát az üzemek termelésben élenjáró sakkozó dolgozóival és Gereben magyar sakkmesterrel. Flohr nagymester vasárnap délben érkezik Szegedre. Az MSzT székházában Szeged dclgözói nevében Salamon Ferenc elvtárs, az MSzT titkára üdvözli.