Délmagyarország, 1950. március (7. évfolyam, 51-76. szám)
1950-03-24 / 70. szám
PénJek. 1950. március "24. 3 A jó vezetőnek nem íróasztal mellől kell intézkednie Az országos épitőipari konferencia tanulságait Szegeden is le kell vonni Értéke? tapasztalatokkal gazdagodva, teli tervekkel érkezett haza az országos építőipar} konferenciáról' Kocsis József elvtárs, a Magasépítő NV. üzemi bizottságának titkára. \ — Igen tanulságos volt számunkra is a konferencia — mondotta hazaérkezése után — a felszólalásokban nagyon sokszor magunkra ismertünk, a feltárt hjbák közül igen sok vonatkozott a mi munkánkra is. Eíső dolga volt Kocsis elvtársnak, hogy megbeszélte a pártszervezet és a MÉMOSz vezetőségével a tapasztalatokat. A vezetők mjnd magukévá tették a kapott útmutatásokat és legelőször is megállapították, hogy azok a kritikák, melyek az épjtőipar munkájával kapcsolatosan elhangzottak, igen nagy segítségükre lesz munkájuk megjavításában. Elsősorban a saját munkaterületén számolja tel a hiányosságokat — Most látom csak világosan, hogy milyen nagymérvű volt nálunk is a szerveztíenség — ismerte be Kocsis elvtárs. — Még maga az üzem} bizottság is terv nélkül, ötletszerűen végezte munkáját. Nem volt kiépítve nálunk az egyéni felelősség sem és igen nagy hibát Követtünk el akkor is, amikor a reszort felelősöket sűrűn váltogattuk olyannyira, hogy még meg sem jsmerhették munkakörüket, máris más feladatok elvégzésével biztuk meg. Kocsis elvtárs nem szégyenli bevallani a hibákat, nem takargatja a szervezet és a saját maga hibáit sem. El js határozta, hogy elsősorban a saját munkaterületén számolja fel a hiányosságokat és javítja meg a munkát De nemcsak ő határozta el magát erre, hanem beszámolója és a sajtóból nyert értesülések nyomán a többi vezető funkcionáriusok is magukévá tették a kritikát. Vigyázzunk a minőségre! — B}zony, mi sem követtünk el f előforduljon egyetlen munkahelyen mindent és nem értük el a kivánt I sem a minőség romlása eredményeket a Minisztertanács és Pártunk Politikai Bizottságának határozata ellenérc, — jelentette kj Vass János elvtárs, a MÉMOSz termelés felelőse- — Igen magas még mindig az önköltségünk és nem tettünk meg mindent ennek iokozott csökkentésére. Az elmúlt havi önköltségcsökkentésünk is nijndössze fél százalékos volt, de most már minden erőnkkel azon leszünk, hogy minél hamarabb elérjük kitűzött célunkat, a 10 százalékos önköltségcsökkentést A jövőben fokozott gondot fordítunk a sztahánovista muiJkamódszerek mind szélesebb körben való alkalmazásúja és minden támogatást megadunk és elősegítjük a szocialista imunkaverseny továbbfejlesztését. Voltak nálunk más hibák is. Helyenként előfordult, hogy a termelés mennyiségi fokozása mellett a minőség nemhogy javult volna, hanem csökkent. A jövőben ezeket Vannak még leendők Látják a feladatokat már néhány nappal a konferencia uján is az építőipar szegedi vezetői. Megnyilvánul ez a munkájukban, működésűkben is. Megtörtént legutóbb például, hogy az egyik építkezésihez, ahol zavar mutatkozott a- termelő munkában, azonnal kimentek ós kivizsgálták a hiibát a Párt és szakszervezet vezetői. Ez is mutatja, hogy a nagyszámú útmutatás közül azt is betartják, mely szerint a jó vezetőnek nem az íróasztal mellől kell intézkednie. Vannak azonban még további teendők is. A konferencia tapasztalatait, az építőipar munkája fölött gyakorolt kritikát, valamint az útmutatásokat a dolgozók legszélesebb tömegeivel is tudatosítani kell és maguknak a vezetőknek újra és újra át kell tanulmáis kiküszöböljük. Nem szabad, hogy nyozni azokat és konkretizálni „Amikor felajánlásainkat megtettük, ezekre Qondoltunk" Dohánygyári munkásnők irnak megváltozott életükről Április 4-re felajánlottuk, hogy április havi tervünket március 31-ig teljesitjük. Azért tettük ezt a felajánlást, hogy így több munkával ünnepeljük meg a magyar dolgozó nép legnagyobb ünnepet és azért, hogy ezzel is erősítsük népi demokráciánkat, hogy soha többé ne jöjjön vissza a tőkések uralma. Még emlékszünk a felszabadulás előtti időkre, amikor a hátunk mögött ott álltak a hajcsárok és nekünk heti 34 pengőért úgy kellett dolgozni, hogy szakadt rólunk a verejték. És mosit a felszabadulás óta a munka a becsület és dicsőség dolga lett. Munkánkért tisztességes fizetést A „FÁKLYA"-mozi hétről-hétre újabb érdekes és tanulságos szovjet filmeket mutat be Szegeden. E heti műsora is rendkívül gazdag és változatos filmeket hoz a szegedi közönségnek. Különösen érdekes az „Ural" cimű szovjet színes film, amely a Szovejtunió természeti kincsekben egyik leggazdagabb vidékét mutatja be és bemutalja ennek a vidéknek lakóit, napi munkáját, életmódját, boldog életét is. A .Nagy erő" cimű film a tádzsik nők életét mutatja be gyönyörű felvételekben. „Trojka" címmel hangulatos, zenés film szórakoztatja a közönséget, a „Hiú mackó" cimű színes rajzfilm pedig egyaránt kedves élménye marad gyermekeknek és felnőtteknek A pompás műsort a legújabb ma- i gyar és szovjet hiradó egészíti ki. I kapunk és szépen megélünk belőle. Átlagban 880 forintot tudunk keresni havonta A múltban mi is ugyanúgy nélkülöztünk és lerongyolódtunk, mint a többi dolgozó, mert a 34 pengő még kosztra se volt elég. És most nincs okunk panaszra. Ruhánk annyi van, amennyire szükségünk van. Életünkben olyan nagy változás történd a felszabadulás óta, hogy szinte össze se lehet hasonlítani a múlttal. Életszínvonalunk napról-napra emelkedik és az árak fokozatos csökkenésével nap mint nap könyebb lesz a megélhetés. És ami a legfontosabb, most már nem áll mögöttünk a kapitalisták hajcsára, mert szabadok lettünk, mi vagyunk az ország urai és a többi dolgozóval együtt miénk a gyár, föld — minden. Amikor felajánlásunkat megtettünk, ezekre gondoltunk. És felajánlásunkkal ezeket az elért eredményeinket, jogainkat, szabadságunkat akarjuk biztosítani. Ugyanakkor ezzel köszönjük meg Sztálin elvtársnak, a Szovjetunió hős Hadseregének, hogy szabaddá lettünk és országunk többé nem az urak országa, hanem a dolgozóké. Ugyanakkor felajánlásunkkal hálánkat és szeretetünket fejezzük ki a Magyar Dolgozók Pártja és a magyar nép nagy vezére, Rákosi elvtárs iránt, aki bennünket bölcsen és biztosan vezet azon az úton, amely a bol dog, szocialista Magyarország felé visz. Szabadság! Engi Illésné Gyöngyi Ferencné dohánnygyári keverönők. kell a helyi viszonyokra. Elsősorban is a pártszervezet vezetőségének kell meghatározni a munka megjavításához szükséges feladatokat. Azután a tagságnak kell megbeszélni a teimivahókat, majd a célkitűzéseket és a munka megjavításának módjait meg kell beszélni az összes többi doL gczőval. Ennek szelleméiben és a feladatok fontosságának tudatában tárgyalják meg a jövő héten először a pártszervezet taggyűlésén, majd ezután fokozatosan a különböző munkahelyeken a pártonkívüli dolgozókkal is a konferencia tapasztalatait és az útmutatásokat. Nagy sikert aratott a SZÖVOSz árubemutató Hírül adtuk már lapunkban, hogy a SzÖVOSz árubemutató karavánt indított a megye községeibe. Az első karaván Sándorfalvára, Szőregre, Tápéra és Mórahalomna indult. A karaván sikerére mi sem jellemzőbb, mint az alábbi levél, melvet Nagy Erzsébet szőregi EPOSz-fiatal küldött be szerkesztőségünkbe: „Az árubemutató nagyon szép (ta értékes volt. Kellemes érzéssel szemlélgettük a hároméves tervben készített edényeket, Tádiókat, játékokat, cukorkákat. Én ezt a levelet azéi-t írtam, hogy figyelmeztessek minden dolgozót, aki velem együtt megtekintette ezt az árubemutatót, hogy ezt a sok mindent elsősorban a, Szovjetuniónak és nagy vezérének: Sztálin elvtársnak köszönhetjük, aki felszabadította hazánkat s lehetővé tette, hogy ilyen szép sikereket érhettünk el a 3 éves tervben. Szeretném megköszönni ezt az árubemutatót. Itt gyakorlatban éreztük, hogy egyre inkább kezdenek eltűnni azok a válaszfalak, melyek a várost és a falut elválasztják. Az árubemutató azoknak az eredményeknek kézzel fogható megnyilvánulása volt, melyeket a 3 éves tervben értünk el, s mi elgondoltuk, niilyeu nagy eredményeket érünk el az ötéves tervben. Az ötéves terv végére méginkább elmosódik a határ város és falu között, méginkább közelebb kerül egymáshoz a város és a falu. Még csak azt szeretném megírni, hogy éppen ezért zárkózzunk Vfel mindannyian a Magyar Dolgozók Pártja mögé és közös .akarattal vigyük sikerre az ötéves tervet. építsük a szocializmust." Példának állítja a legújabb, ki magasi ö eredményeket a dolgozók elé a „ Villám" röplap A Szegedi Kenderfonóban megkezdték a szovjet példa nyomón a „Villám" röplap-agitáció alkalmazását A szovjet példa nyomán megkezdték a „Villám" röplap szerkesztését a Szegedi Kenderfonóban. ..A faliújság, mjnt a bolsevik agitáció fegyvere" című népnevelő füzet útmutatásai nyomán megindult ennek. a nagyszerű szemléltető agitációs módszernek a felhasználása. A káriolóbam dolgozik Tóth Erzsébet ifjúmunkás a kendergyári SzIT káderese. Felszabadulásunk ötödik évfordulójára vállalta a selejtmentes, •kiváló minőségű árú készítését. ígéretét be is váltotta, s c mellett már március 23-án az április 7-i tervét teljesítette. A „Villám" röplap most a kártolóban, a fonóban, s a többi üzemrészekben a többi dolgozó elé tárja a követendő példát, s újabb sikerek kivívására buzdítja az üzem fiataljait is. Koszorús István tű javító brigádvezető kimagasló eredményét az egyik népnevelő ipa meg s a Villám-röplapok már szét is vittek az üzemrészekbe. Koszorús István azt vállalta, hogy 300 százalékra emeli teljesítményét április 4-re s ezt máris túlteljesítette és 342 százalékot ért el. „Kövessétek példáját", lelkesíti a Villám-röplap az üzem föbbi dolgozóit. Irányt mutat a többi brigádoknak is Makra Gyula brigádjának példája, melyet ugyancsak a „Villám" ismertet. A kézigerebenező brigád tagjai, a selejtcsökkentést és a 200 százalékos termelést válláltáXc és Makra Gyula brigádvezetö már a 204 százaléknál tart. A 200-as kézi gerebenező brigád most újabb munkafelajánlást tett — értesülnek a dolgozók a .,Villámból" — vállalták. hogy munkar módszerátadás, a munkafolyamat állandó magyarázatával tanítják dolgozótársaikat és így szerveznek egy újabb 200-as brigádot. A „Villám" megkezdte útját. Rajta \keresztül lehetővé válik a kiváló eredmények, példák azonnali tudatosítása, a versenykihívás és a hibák feltárása. A Szegedi Kenderfonógyár megtette az első lépéseket a szemléltető agitáció megjavításában, s a Villám röplap tartalmát az üzemi hangszórón keresztül is ismerteti. A szovjet példát követik majd a többi üzemek is. Ennek, nyomán az üzem népnevelői, brigádlagjai. kiváló eredményt elérő dolgozói saját maguk írják meg néhány, — de sokatmondó — sorban azokat a, tejeket, eseményeket, melyeknek példája lelkesífi, követésre buzdítja a dolgozókat. Ezzel is hozzájárulnak a szocialista munkaverseny szélesítéséhez és különösen most az április 4-i előkészületek során elősegítik a felajánlások minél előbbi teljesítését, a kiváló eredmények elérését és megszilárdítását, mellyel méltóképpen ünnepeljük hazánk felszabadításának 5-ik évforduló, ját. A FEZETÖSÉGVÁLASZTÁSOK SIKERÉÉRT A Központi Vezetőség határozata a vezetőségek újjáválasztásával kapcsolatban többek közölt a következőket mondja: „A jelö. jőbizottság elnöke ismerteti a jelöltek névsorát, majd azt átad:® a taggyűlés elnökének." A DÉMA taggyűlésén ezzel szemben a jelölőbizottság elnöke nem olvasta fel a teljes névsort és nem is adta át a taggyűlés elnökének, ha nem az egves jelöltek megválasztása után maga jelentette be a következő jelölt nevét. Okvetlenül fontos, hogy mindjárt a javaslat megtárgyalásának megkezdése előtt megismerje a tag ság a javasolt vezetőségi tagok teljes névsorát, mert így határozott képet kap a vezetőség öszszetételéről, még mielőtt szavazott volna bármelyik jelöltre is. Igy előreláthatja, müven a vezetőség szociális összetétele, elegendő számban vannak-e képviselve benne az ifjak és a nők. Pártunk Szervbe ti Szabályzata értelmében a tagjelölteknek a taggyűléseken tanácskozási joguk van, de szavazati joggal nem rendelkeznek. Ezzel szemben a Szegedi Kender 3. számú alapszervezetében a tagjelöltek is szavaztak, ami ellentétben áll a Szervezeti Szabályzattal. A DÉMA cipőgyár pártszervezetének taggyűlésén a tagjelöltek A rádiészemináriumok kétheti műsora Pénteken, március 24-én A Szovjetunió szocialista mezőazdasága. I. rész. Előadás és konzultáció. 19.15—19.40. Kossuth rádió. Szerdán, március 29-én A Szovjetunió szocialista mezőgazdasága. I. rész. Szeminárium. 19.15 —19.40. Kossuth rádió. Pénteken, március 31-én A Szovjetunió szocialista mezőgaz- fi rádió. dasága. II. rész. Előadás és konzultáció. 19.15—19.40. Kossuth rádió. Egyéni tanulók konzultációja Csütörtökön, márctos 28-án Népgazdaságunk ötéves terve. Konzultáció. 19.00—19.20. Petőfi rádió. Csütörtökön, március 30-án Népgazdaságunk iöbévess tetve. Konzultáció. 19.00—19.20. PetőMegjelent a Szikra kiadásában a „Frunze élete" cimü könyv A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja alkalmából jelent meg a Szikra kiadásában P. Berezov „Frunze élete" című könyve. Mihail Vasz'Jijevics Frunze, Sztálin generalisszimusz szavai szerint a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja „egyik leghívebb, legfegyelmezettebb vezetője volt." Berezov könyve leírja azokat a nagy ütközeteket, amelyeknek hőse a fehér ellenforradalom és a külföldi intervenció feletti győzelem egyik szervezője, M, V. Frunze, kezdetben pasezivan viselkedtek. De amikor az elnök felhívta figyelmüket. hogy szóljanak hozzá a kérdésekhez, éljenek tanácskozási jogukkal, egyszerre aktivak lettek a tagjlöltek és helyesen hozzászótak a jelölőbizottság javaslataihoz. • Helytelen, hogv a Szegcdi Ken. der 3. számú alapszervezetében a taggyűlés kezdetén nem állapították meg, hogy a taggyűlésen jelen van-e a tagság kétharmad része és nem nyilvánították határozatképesnek a taggyűlést. • Vezetőségválasztó taggyűléseink sikerének egyik alapfeltétele, hogy a tagság maradéktalanul feltárja a pártvezetőség és a tagság hibáit- Azonban ez nem mindenütt és nem minden elvtárs részéről történik meg. Példa erre a Szegedi Kendergyár 3. számú alapsizervezetének vezetőségválasztó taggyűlése. Makra Gyula elvtárs dó Idául kijelentette, hogy azért nincs elegendő hozzászólás a titkári beszámolóhoz, mert meg vannak elégedvo a vezetőség munkájával. „Ez a csend azt bizonyítja — mondotta —, hogy jó tnhnkát végeztek." Jellemző. hogy mégis kevéssel később éppen ő maga tár la fel az oktatás terén megmutatkozó hibákat. * Azokban a pártszervezetekben, ahol később kerül sor a vezetőségválasztó taggyűlés megtartására, már most fel kell készülni a vezetőségválasztó taggyűlések előkészítésére. Ennek érdekében tudatosítani kell a tagság köriben a vezetőségek újjáválasz;ásának jelentőségét, a belső pártdemokrácia, a kritika, önkritika alkalmazásának szükségességét. El kell mélyíteni és tanulmányoz, ni kell Rákosi elvtárs beszédének ,és a KözDonti Vezetőség határozatának útmutatásait. A sajtón keresztül tanulmányozni kell az eddigi taggyűlések tapasztalatait, liogy alapszerveaeteink ezáltal is jól fel tudjanak készülni a veze. tőségek ú iiává'asztás'ra. A pártépités munkájának nélkülözhetetlen fegyvere A PÁRTMUNKÁS OLVASD TERJESZD!