Délmagyarország, 1950. február (7. évfolyam, 27-50. szám)

1950-02-22 / 45. szám

Pénteken Szegedre érkezik Gungel elvtárs, szovjet fiimhangmérnök VII. ÉVF. 45. SZÁM. ARA 50 FILLÉR. SZERDA. 1950 FEBRUÁR 22 HOLNAP VALASZT ANGLIA Anglia két vetélkedő burzsoá pártja: a konzervatív és a mun­káspárt . propaganda gépeze'e már hosszú idő óta teljes gőzzel működik, hogy sikert érjenek el a holnapi, február 23-i parla­menti választásokon. A konzervatívok választási ki. áltványukban igyekeznek meg­győzni az angol népet, hogy ők, sőt csakis ők mutatnak helyes utat Anglia számára. Churchill itt is. ott is felbukkan és köny­nyezve kéri a választókat, bíz­zák rá az ország sorsát. Anglia egyszerű emberei azonban már 1945-ben megfosztották bizal­muktól Churchillt, pártjával együtt. Bárhogy erőlködik is most, nem tudja elrejteni igazi munkásgyülölő arcát és nem tud-, ja letörölni magáról a háborús gyújtogató bélyegét, amelyet Sztálin elvtárs sütött rá. Amit a konzervatívok „a he­lyes ú'-".nak neveznek Anglia számára, az a dolgozó tömegek életszínvonalának további csök­kentéséhez, az agressziv politika fokozásához, a háború kirobban­tásához vezető út, mégpedig olyan háború kirobban tásához, amelyet az angol vezető körök Washington főparancsnoksága alatt folytatnak A konzervatívok lelkiismeret­len demagógiája mögött az a törekvés bújik meg, hogy meg­szilárdítsák az angol monopolis­ták teljhatalmát, amely külön, ben is osztatlanul uralkodik az angol gazdasági életben. Angliá­ban a lakosság 6 százalékának kezében van a nemzeti vagyon 80 százaléka. 1948-ban az angol kapitalisták és földesurak körül belül 3 milliárd font-sterling nyereséget söpörtek be, amely az egész angol munkásosztály évi keresetének négyötöde. A kon­zervatívok tehát azt tűzik maguk elé feladatul, hogy biztosítsák az angol mágnások, nagytőkések további gyöngyéletét. De ugyan­ezt a célt szolgálják az angol munkáspártiak is. Az angol munkáspárti kor­mány hírhedt államosítási poli tikája egyáltalán nem csorbítja, hanem épjen ellenkezőleg, biz tosltja a kapitalisták érdekeit és nyereségeit. Az államosított bányák, vasutak és áramfejlesz­tő állomások tulajdonosai kár­térítés fejében 2884 millió fon sterlinget kapnak. Ennek az ösz­Szegnek csupán az évi kamata, amelyet a munkáspárti kormány a kapitalistáknak fiiét, több min; 80 millió font-sterlinget tesz ki. A mult választáson a munkás pártiakat különösen az az Ígére­tük segítette győzelemhez, hogy a Szovjetunióval a szoros barátság és együttműködés poli­tikáját akarják követni. A mun ték volna, inkább a nagytőkések érdekeit védik, a „munkabérbe fagyasztás" politikáját folytai ják, amikor az árak különösen a f Ont-sterling leértékelése óta szüntelenül emelkednek. Az an­gol kereskedelmi minisztérium adatai szerint 1949 decemberé ben az élelmiszerek és dohány nagykereskedelmi árai 19 száza­lékkal voltak magasabbak az 1948 decemberi színvonalnál. A margarinra, vajra és egyéb zsi­radékra, továbbá sajtra, tojásra és szalonnára kiadott közeilá.á si jegyeknek mintegy egynegye­dét be sem váltotta a lakosság, mert nincs anyagi lehetősége, hogy megvegye az egész adagot, bár a fejadag egyáltalán nem nagy. Néhány áruban 31 száza lékkai növekedtek az árak. A dolgozók nyomora állandóan nö. vekszik, amikor a kapitalisták járadéki és nyereségi jövedel­mei megkétszereződtek 1938 és 1948 között. Angliában hónapról-hónapra növekszik a munkanélküliek szá­ma és már csaknem 500 ezret tesz ki. A keserves lakásínség ben szenvedő emberek száma az idei év elején már mintegy 2 millióra tehető. Az angol munkáspárti kor­mány négyéves uralmának szé gyenletes eredménye az angol pitiika visszatérése régi szovjet ellenes irányzatához, teljes be. hódolás az amerikai militaristák parancsainak, harc a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen a gyarmati és függő országokban, végül további támadások a dol­gozók életszínvonala ellen. Az angol konzervatív párt és munkáspárt egyaránt az Egye sült Államok és a Wall-Street érdekeinek hűséges védelmezője és a munkásosztály leggono szabb ellensége. Ugyanez mond ható a liberális pártról is, amely arra számít, hogy kihasználhat ja Anglia egyszerű embereinek a konzervatívokkal és a munkás pártiakkal szemben érzett ellen szenvét. A liberálisok ugyan olyan hűséges kiszolgálói a kapi talistáknak, mint a munkás pártiak. Anglia számára az egyedül he­lyes utat az Angol Kommunista Párt mutatja, amely száz vá lasztókerületben állított jelöltet A kommunisták magasra emelik annak a harcnak lobogóját, ame lyet Anglia függetlenségének helyreállításáért, a népek egyen lő jogú együttműködéséért, a Szovjetunióval és a népi demok ráciák országaival létesítendő ba ráti kapcsolatokért folytatnak. A kommunisták határozott intézke­déseket javasolnak a válság meg előzésére és az angol nép élet Geigert és Radót halálra ítélték Kemény Ítéletet hozott a budapesti törvényszék különtanácsa a Standard-gyári kémkedési bünperben mint vagyona teljes elkobzására, mint mellékbüntetésre ítéli, vé­gül Vn. DÖRY EDINA vádlottat ötévi fegyházra, mint főbüntetés­re, továbbá tízévi hivatalvesztés­re és politikai jogai gyakorla­tának ugyanilyen időtartamú fel. függesztésére, valamint vagyoná­nak teljes elkobzására, mint mel­lékbüntetésre ítéli. CD Vádlottak a felmerült bűnügyi A budapesti törvényszék különtanácsa kedden délben hirdetett téletet Geiger Imre és tár9ai®bűnügyében. , A tárgyalást Olti Vilmos tanácselnök egy órakor nyitotta meg. majd a Magyar Népköztársaság nevében kihirdette a buda­pesti büntető törvényszék ítéletét: ÍTÉLET: li, továbbá mellékbüntetésül: az Ország területén található vagyo­nát elkobozza, őt szabadságvesz. tés büntetése kitöltése után Ma­gyarországról kiutasítja és a visszatéréstől őri -e eltiltja. IV. SANDERS EDGÁR vád­káspárti urak azonban, amint ha- színvonalának emelésére, a kato talomra jutottak, rögtön az an gol-amerikai monopolisták aká ratának hű kiszolgálói lettek. Az angol nép nyakába rakták a Marshall- erv igáját és Angliát az imperialista Amerika kato nai s* ratégiájának alárendeltjévé tekék. Az őrült fegyverkezés 1949-ben az angol dolgozóknak 800 millió font_sterlingbe ke rült. A munkáspárti kormány min­den ígérete szemérmetlen csalás­nak bizonyult. A helyett, hogy a lakosság életszínvonalát emel­nai kiadások csökkentésére. Egy ben felhívják a dolgozókat, hogy buktassák meg a konzervatívo­kat és a leghatározottabban tiél­jék el a munkáspárti kormány konzervatívbarát politikáját. A kommunisták arra hívnak fel minden dolgozót, hogy az iga zán szocialista Angliát építsék fel, ahol nem lesz kizsákmányo lás, nem lesznek válságok és há boruk s amelyben a dolgozó nép otthont, munkát, békét, boldog megélhetést és családi életet ta­lál. Előkészületek a szov et hadsereg fenná ásónak 32. évfordulójára A szovjet főváros dolgozói hatalmas lelkesedéssel készülnek a szovjet hadsereg fennállása 32. évfordulójának ünneplésére. A moszk­vai gyáraikban, üzemekben, intézményekben, tanintézetekben, agitációs irodákban, klubokban és kultúrpalo'ákban felolvasásokat és előadáso­kat tartanak a szovjet hadsereg djcső győzelmeiről, amelyeket a győ­zelem szervezőinek, Leninnek és Sztálinnak vezetésével ért el. Hétfőn Moszkva kerüle'eiben ünnepi gyűléseket tartanak. A szovjet hadsereg 32. évfordulójáról Mironov vezérőrnagy, a Szovjetunió hőse tart elő­adást ünnepi ülés keretében. Az 1949. évi november hó 10. napjától rendőrhatósági őrizetben, ületve előzetes letartóztatásban lévő; I. Geiger Imre vádlott bűnös, mint (ettes egy rendbeli folytató­lagosan elkövetett hűtlenség bűn­tettében, továbbá a gazdasági erv megvalósítását veszélyeztető bűntettben. Az 1950 február hó 8. napjától lőzetes letartóztatásban lévő; II. Radó Zoltán vádlott bűnös, nint tettes egyrendbeli folytató­agosajn elkövetett hűtlenség bűn­tettében, továbbá egyrendbeli folytatólagosan elkövetett közhi vatalnokl kötelesség súlyos meg­szegése bűntettében. Az 1949 november hó 19. nap­iától rendőrhatósági őrizetben, illetve előzetes letartóztatásban évő; III. Vogeler Róbert vádlott >űnös, mint tettes, egyrendbeli tolytatótagosan elkövetett kémke­lés bűnettében, továbbá egyrend­>eli folytatólagosan elkövetett gazdasági terv megvalósítását eszélyezbető bűntettben. Az 1949 november 21. napjától endőrhatósági őrizetben, illetve dőzetes letartóztatásban lévő; IV. Sanders Edgár vádlott bö­:ös, mint tettes, egyrendbeli olytatólagosan elkövetett kémke­lés bűntettében, továbbá egy­•endbeli folytatólagosan elkövetett Tazdasági terv megvalósítását veszélyeztető bűntettben. Az 1949 november 26. napjától i rendőrhatósági őrizetben, illet­ve előzetes letartóztatásban lévő; V. Domokos Kelemen vádlott bűnös, mint tettes, egyrendbeli folytatólagosan elkövetett hűtlen­ég bűntettében, továbbá' egyrend­beli folytatólagosan elkövetett -azdasági terv megvalósítását ve­"zélyeztető bűntettben. Az 1950. évi február hó 8. nap­iától előzetes letartóztatásban évő; VI. Dr Justh István vádlott bűnös, mint tettes, egyrendbeli olytatólagosan elkövetett hűtlen­ég bűntettében és végül az 1949. évi november hó 17. napjától rendőrhatósági [őrizetben, •tót ve előzetes letartóztatásban évő; VII. Dőry Edina vádlott bűnös, .nint tettes egyrendbeli falytatá­agosan elkövetett hűtlenség bűntettében KP A büntető törvényszék az em­itett törvényhelyek alapján I. GEIGER IMRE vádlottat jsszbüntetósül halálra, mint fő­oüntetésre, továbbá — kegyelem ikalmazása esetén — tízévi hi­. atalvesztésre és politikai jogai yakorlásának ugyanilyen idő tar. .amú felfüggesztésére, valamint Jel lelhető vacyona egészének ei­.obzására, minit mellékbüntetés­re ítéli. II. RADÓ ZOLTÁN vádlottat ociszbüntetésül halálra, mint fő­büntetésre, továbbá — kegyelem alkalmazása esetén — tízévi hi­vatalvesztésre és politikai jogai gyakorlásának ugyanilyen idő­tartam felfüggesztésére, vala­mint fellelhető vagyona egészé­nek elkobzására, mint mellékbün­tetésre ítéli. m. VOGELER RÓBERT vád lottat összbüntetésül tizenötévi fegyházra, mint főibüntetésre íté­lottat összbüntetésül tizenhárom évi fegyházra, mint főibüntetésre itéli, továbbá mellékbüntetésül az ország területén található va­gyonát elkobozza, őt szabadság­vesztés büntetése kitöltése után Magyarországról kiutasítja és a visszatéréstől örökre eltiltja V. DOMOKOS KELEMEN vádlottat össztoürttetésM tízévi fegyházra, mint főbüntetésre, tíz­évi hivatalvesztésre, valamint po­litikai jogai gyakorlásának ugyanilyen időtartamú felfüg­gesztésére és egész vagyonának elkobzására, mint mellékbünte­tésre ítéli. VI. Dr. JUSTH ISTVÁN vád­lottat tizévi fegyházra, mint fő­büntetésre, továbbá tízévi hiva­talvesztésre 'és politikai jogai költségeket egyetemlegesen tar­toznak az államkincstárnak meg­téríteni. A jelen ügy kapcsán rendőr­hatósági őrizetben, illetve előze­tes letartóztatásban töltött idő­nek a BTK 94. paragrafusa alapi­ján eszközölt beszámításával Vogeler Róbert vádlott javára három hónapot, Sanders Edgár javára három hónapot, Doonokos Kelemen vádlott ja­vára két hónapot és 25 napot, dr. Justh István vádlott javára három hónapot, Dőry Edina javára pedig há­rom hónapot kitöltöttnek ve3Z­Az ítélet jogerőre emelkedés után — a törvényes jog­szabályokban előírt hatóságokkal közölni kell. gyakorlatának ugyanilyen idő­tartamú felfüggesztésére, vala­INDOKOLÁS: lalaltok a népi demokratikus országok gazdasági és katonai erejét növel­ték. Igy Geiger Imre vádlottat 1947. és végén Newyorkba rendelték és ott neki a konszern vezetői ily uta­sításokat adtak. A büntető törvényszék a vádlot­tak nyomozati és tárgyalási nyilat­kozatai, kilenc tanú nyomozati és tárgyalási vallomása, a megejitett szakértői vizsgálat alapján előter­jesztett szakértői vélemény és a tárgyaláson ismertetett okiratok alapján állapította meg Ítélkezése tényállását. Az ítélkezés alapjául veit tények a tárgyalás során a vádlottak által beismerve, a tanuk és okiratok alapján alátámasztva annyira vitat­hatatlanok, hogy a rövid szóbeli indokolás keretében rájuk részle­tekben kitérni szükségtelen, A rész­letes tárgyalásit az írásbeli indoko­lás fogja majd tartalmazni. Ezúttal csupán nagy vonalakban kívánom megrajzolni az ítéleti tényállás lé­nyegét. Kémkedés, rombolás — üzlet Az Amerikai Egyesült Államok­ban székelő Isec és ITT nevű mo­nopolisztikus híradástechnikai cik. keket gyártó konszernek — ame­lyeknek egyik leányvállalata volt a budapesti Standard-vállalat — a második világháború után szorosan összefonódtak az USA katonai kö. reivel. E konszernek tőkéseiknek ugyanis az volt az érdekük, hogy továbbra is minél nagyobb rende­léseket kapjanak a hadsereg részé­Titkos összejövetel a Gellért szállóban Továbbá 1948. év októberében Behn ezredes, az ISEC elnöke Bu­dapesten a Gellért-szállóban tartott titkos összejövetelen — amelyen Geiger Imre, Vogeler Róbert és Sanders Edgár vádlottak vettek részt — Geiger Imrét vezérigazga­tóvá kinevezve, öt — az említeít célkitűzéseknek megfelelően — ar­ra utasította, hogy vezetése alatt a budapesti Standard-üzemet észre­vételenül el kell sorvasztani E ve­szélyes feladat jutalmazásaképpen Geiger vezérigazgatói fizetésén kí­vül havonta 2500 forintot és uew­yorki folyószámlájára havi 125 dol­lár jutalmat kapott. Geiger Imre vádlott a megbí­zatást elvállalta és az üzem ter­melését pénzügyi, műszaki és üzleti síkon szabotálta. Az ál­lami rendeléseket, a Szovjetunió és a népi demokráciák országai által adott megrendeléseket ha­táridőre nem teljesítette, a ré­szükre gyártó* t készülekeket re. Azért vezetőségükbe nagy szám-1 szándékosan selejtes minőségben mai választottak magasrangú kato- gyártotta és hamis könyvelést naltiszteket. Ugyanakkor üzletpoli- ' vezetett. tikájukat is alárendelték a vezérkar szempontjainak. Igy adódott, hogy 1945. év őszé­től a középeurópai államokba — közöttük hazánkba is — olyan üz­letemberekeit küldöttek, akik a vál­lalatok ellenőrzésének ürügye alatt — titokban — katonai, gazdasági és politikai hírszerző tevékenységet folytattak. Amikor pedig 1947. év során Ma­gyarországon végleg eldőlt a politi­kai fejlődés irányának kérdése, a konszernek katonai vezetői a íoko­zottabb katonai hírszerzés mellett azt az újabb célt tűzték ki, hogy Magyarországon — de általában a népi demokráciák országaiban — az amerikai tőkeérdekeltségű válla­latokat el kell sorvasztani mert az Geiger Imre vádlott e tevé­kenységek sikeres lebonyolításá ra beszervezte Domokos Kele­men vádlottat is a gyár könyve­lési osztályának igazgatóját és több munka ársát- Az ő együtt* működésükkel és segítségükkel hajtotta végre a Newyorkból a budapesti USA kövejség közve­títésével Vogeler Róbert és San­ders Edgár amerikai megbízot­takon keresz'ül kapott konkrét szabó tázsutasításo kat. Kialakul a kémszervezet Vogeler Róbert az USA had­seregének ezredese, az ISEC konszern alelnöke. közel egy évtizede teljesít a hadsereg kö­telékében hírszerző tevékenysé USA-nak nem érdeke, hogy a vál-gett Ily feladatok elvégzésére i

Next

/
Thumbnails
Contents