Délmagyarország, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-15 / 112. szám

Vasárnap, 1919. május 15. 7 EG IIAK A V8LLAMY Röszkén, Szentmihálytelken, és Kübekházán Szombaton este ujabb három •zegedkörnyékl községben gyul­ladt ki a villanyfény. Röszke, Szentmihélytelek és Kübekháza dolgozóinak nagy ünnepe volt ez a nap, ünnepelték népi demo­kráciánkat és a hároméves ter­vet. amely lehetővé tette, hogy ők is villanyt kapjanak és egy lépéssel előbbre jussanak azon az utón, amely végleg megszün­teti a falu és a város közötti különbségeket. Az ünnepségek jelentűségét növelte az a tény, hogy ezzel a három szegedkörnyéki faluval együtt szombaton este ugyanab­ban az időpontban összesen 22 uiaib kelyen gyulladt ki a vil­larr] rtv nz országban. Röszkén szombaton, este a kulturház nagy­termében gyűltek össze a köz­ség dolgozói. Dolgozó parasztok és parasztasszonyok, de a fiata­lok szépszámú csoportja is nagy érdeklődéssel figyelte Kurlik Im­réné elvtársa, képviselőjelölt, valamint Gyáni Imra főispán, lép viselőjelölt beszédét. Az ün­nepség keretében az úttörők in­dulókat és népdalokat énekel­tek. A község dolgozói nevében Császár János mondott köszöne­tet a villanyért. Az iparügyi mi­nisztérium nevében Solymár Géza osztályvezető beszélt. Boris István plébános hason­lóképpen köszönetet mondott a hároméves tervnek ezért az ujabb eredményéért. Különösen nagy ér­deklődés kisérte Markos György elvtársnak, az Országos Tervlú­valal vezetőjének beszédét. — A villany is annak köszön­hető — mondotta a többi között —, hogy az ország vezetésében a dolgozó nép legjobbjai van­nak. Az EPOSz tagjai pi­ros virágcsokrokkal kedvesked­tek Kurlik Imréné elvtársnőnek, Gyáni Imre főispánnak pedig Rá­kosi élvtárs képével feldíszített vörös csillagot nyújtottak át ajándékba. Szenlmiháíy telken ugyancsak szép ünnepséget ren­deztek a villany bevezetése al­kalmából. Itt felszólalt Gitr.es Gyula plébános is és köszönetet mondott népi demokráciánknak ezért az ujabb ajándékért. Vigh Istvinné elvtársnő és Tóth An­tal helyettes polgármester, kép­viselőjelöltek mutattak itt rá ar­ra, hogy az ALDP által vezetett Népfront egyre inkább megvaló­sítja a dolgozó nép régi vágyait. Nagy érdeklődés kisérte Bózsó Ferenc elvtárs, az MDP szent­irihálytelkl titkárának beszédét is. Balogh Pálné, az Országos 1 ervhivatal kiküldetésében méltat­ta a villany bevezetésének jelen­tőségét. A falu dolgozói neevében Takács János ujgazda mondott kö­szönetet a villanyért. Az ünnep­ség az Internacionálé hangjaival ért véget. Szentmihálytelekl dolgozói nagy élvezettel nézték végig a szegedi rendőrtanosztály és a DÉMA ci­pőgyár kulturgárdájának műso­rát, az egyetemi bábjátékosok pe­dig a gyermekeknek okoztak nagy örömet. Kübekházán a templom előtt gyűltek össze a község dolgozói. Bodó István elvtárs, a Népfront kübekházi bi­zottságénak elnöke nyitotta meg a gyűlést, majd az úttörők ének­száma után Bodor Károly elvtárs és Nagy István képviselőjelöltek beszéltek arról, hogy tervgazdál­k -'ásunk mennyi áldozattal va­> ''te meg a falu minél előbbi jekmelkedését. Dr, Juhász Kál­mán plébános emlékezett meg há­lás szavakkal a népi demokrácia támogatásáról, a község dolgo­zói nevében pedig Naszradi Jó­zsef elvtárs, főjegyző mondott köszönetet. Az uj villanyvezeté­ket Marjai László adta át ren­térium képviseletében. A műsort deltetésének az iparügyi minisz­Smajda Anna és Balázs Júlia uttörök szavalatai, valamint az Mindhárom községben az ün­nepség résztvevői lelkesen éltet­ték Rákosi elvtársat, a Magyar Dolgozók Pártját és a Népfron­tot. Különösen akkor tört ki lel­kes éljenzés, amikor a beszédek elhangzása után bekapcsolták az uj villanyt. Már az újonnan be­vezetett villanyárammal szólaltat­Köze! másfélmillió forint volt Szeged áprilisi beruházása Szeged területén április hó­napban összesen egy millió harmincezer 999 forintot fordí­tottak beruházásokra. AJ ál­lami beruházások összege 731.735, a közületi beruházások összege 280-011, a társadalmi beruházások összege pedig 19 ezer 253 forint. Az Alföldi Mezőgazdasági In­tézet- épitkezési munkálataira 26.908, a Fehértó töltés épité­ták meg este a rádiót és a köz-, P^M h°,d őrület fá­.a~i. ji.s- v- t, sitasára 23 755, Moraváros viz­ségek dolgozót nagy omegb« to,enít6sére 46.m gzentmihály­hallgatták meg mindenütt Rákosi j telek és R5szke villamosítására uttörök énekszámai élénkítették, dét. Mátyás elvtárs útmutató beszé-| 28.000. a Ruzsajárás-öttömösi ut épitésére pedig 30.000 forin­11 Ünnepi díszbe öltözve várjak a szegedkörnyéki tanyák A szegedkörnyéki falvak már szombaton ünnepi külsőt öltöttek. Este minden faluban és tanyaközpontban csopor­tosan hallgatták meg a magyar dolgozó nép nagy vezéré­nek és tanítójának: Rákosi Mátyás elvtársnak választási szózalát. A beszéd után mindenütt lelkes éljenzés hang­zott fel. Később sok községben tábortüzek gyulladtak és a dol­gozó parasztság ennek fényénél derűs, bizakodó hangulat­ban gondot a vasárnapi szavazásra. A mai, vasárnapi napon korán kel a szegedkörnyéki dogozó nép. Fellobogózott kocsikon, ünneplő ruhában vo­nulnak a szavazóhelyiségekhez, hogy a Magyar Függet­lenségi Népfrontra a békés építőmunka biztosítékára ad­ják le szavazatukat. és az MNDSz tagjai csoportosan szavaznak le majd a Népfrontra. |fll«óközpon< | Tiz helyen hallgatták meg szombaton este nagy csoportba összegyűlve Rákosi Mátyás elv­társ beszédét. Utána hangulatos tábortűz volt a faluban. A va­sárnapi kocsidiszilési versenyre lelkes igyekezettel készültek már a szombati napon és estig 25 kocsi díszítését jelentették be A falu apraja-nagyja alig várta már a vasárnapot. Kora reggel leszavaznak majd a Népfront­ra, hogy azulán résztvehessenek az egésznapos szórakozáson, este pedig a bálon. | Kübekháza ] soha nem látott virágpompába áll a falu egyesszámu iskola­épülete. Szorgos asszonykezek díszítették a későesti órákig. Ugyanígy pompázik a Főtéren lévő volt bankhelyiség is. Vala­mikor a falu parasztnyuzói pöffeszkedtek itt. Rossz emlé­kekkel gondolnak vissza a kü­beki parasztok erre a helyiség­re. Sokat kiforgattak itt kis va­gyonkájából. Amit elvettek tő­lük az urak, azt visszaadta a de­mokrácia. Most két szavazófülke áll a feldíszített teremben. Lelkesen díszítették a falu lakói, de még hatalmasabb lelkesedéssel já­rulnak majd ma reggel a zenés ébresztő ulán valamennyien a szavazóurnákhoz, meri tudják, hogy falujuk felvirágzása a vá­lasztástól függ. Mindannyian érzik, hogy a Népfronthoz tar­toznak, amely a békét, a szebh és boldogabb Magyarországot teremü majd meg. Kisfcttncforozsfna A falu több pontján kisebb­nagyobb csoportokban hallgat­ták a dolgozók Rákosi elvtárs beszédét. A tanyavilágban szom­baton főleg a kocsik díszítésé­vel bibelődtek. Mindenki kitett magáért a diszitési versenyben. Bent a faluban sem maradtak el. Bizonyítják ezt a gyönyö­rűen feldíszített iskolák- ahol a szavazóhelyiségeket állították fel. Ugyanúgy díszelegnek a há­zak is, mutatva azt. hogy Do­rozsma n£pe felkészült a vá­lasztás nagy napjára. Dorozsma dolgozói tisztában vaunak a vá­lasztások jelentőségével. Egy­emberként vonulnak majd az urnákhoz, hogy valamennyien a Népfrontra szavazzanak, mert mindannyian békét és alkotó jövőt akarnak biztosítani ma­guknak és családjuknak. Algyö | Sáadorfalva | A község Lakossága tegnap este csoportosan hallgatta meg Rákosi elvtárs választási beszé­ltét a községháza és a szövet­kezel előtt. Ma már a kora reg­geli órákban egymás ulán jön­nek be a tanyákról feldiszitet|» kocsikon a szavazók. Az EfOSz Hét helyen hallgatta meg ha­talmas tömeg tegnap este a Rá­kosi-beszédet a község külön­böző részein. Szombaton a szavazás napjá­ra Ötven kocsit díszítettek fel a délutáni órákban, melyekk: a szavazókörzettől távollevő ta­nyai szavazókat, betegeket, idő­sebbeket viszik el a szavazó­helyiségekbe. Az ÉPOSJ, MNDSz, DéFOSz, Nemzeti Parasztpárt, Kisgazda­párt és a Magyar Dolgozók Pártja együttesen szavaz le a Népfrontra. | Deszk | A falu különböző részein há­rom hatalmas diadalkapu áll virággal, lombbal, feliratokkal díszítve. Rákosi elvtárs beszédét hat helyen többszáz férfi éa nő hall­gatta meg szombat este és tap3­vihSrral, éljenzéssel vonultak el x beszéd után. Este hosszú sor­ban, ünnepélyes, fáklyás felvo uuláson vettek részt. A felvonu lás után a szegcdi kollégium kulturgárdájávai karöltve a he­lyi úttörők és az EPOSz tagjai szabadtéri előadást rendeztek. Az előadás után a hajnali órá­kig táncolt a fiatalság. A kocsik díszítéséhez — me­lyek a távvoli szavazókat viszik­majd a szavazókörzetbe — már a korareggeli órákban hozzá­kezdenek. A faln házait zölddel, virággal, felírásokkal díszítik fel. A pártok és a különböző szervezetek tagjaival a falu egész lakossága Várja azt a per­cet, amikor szavazatát lead­hatja a Népfrontra. Paulamérgei | A három szavazókörzetet ün­nepi diszbe öltöztették. Szóm­bat este már jóval a Rákosi elvtárs beszéde elölt hatalmas tömeg gyűlt össze e három szavazóikörzetben, ahol a rá­dióbeszédet hallgatták. A rá­dióbeszéd után munkásindulók éneklése közben fáklyával vo­nultak ki a Piac-térre, ahol az EPOSz ifjak tábortűzet és kulturmüsort rendeznek. Ma reggel közel ötven pompá­san feldíszített kocsival indul­nak szét a pusztamérgesi ha­lárba a távollakó szavazók bc. szállítására. A reggeli zenés ébresztő hangja után a falu lakossága megmozdul, hogy a Népfrontra való leszavazás után résztvehessen az egész­napos kultúrműsorban, me­lyet a lelkes helyi EPOSz ta­gok rendeznek. tot fordítottak. A közlekedésügyi beruházások legjelentősebb tétele az aszfalt: burkolat helyreállítása, amely, re 32.886 forintot költöttek. 'A belterületi utcák útburkolatának helyreállítására 18.850, kőbur­kolatok helyreállítására 15.523, a városi parkok helyreállítására 12500, kertészeti munkákra pc­dig 75.808 forintot fordítottak. Az építési és szociális beru­házások között 397.699 forint összegben szerepel a gyermek­klinika építése. A József Attila kollégium épitkezési munkála. taira 61.407, három uj külte­rületi kut fúrására 45.000, a zenekonzervatóriura felszerelé­sére 20.000, a Bántetőintézet helyreállitására 32.309, a köz­tisztasági kocsik újjáépítésére 29.750, a szakszervezeti épü­letek helyreállítására pedig 15.393 forintot fordítottak. Az első szavazók Ma reggel hét órakor kinyíl­ják a szavazókörzetek kapuját és megindul a dolgozók halat. mas áradata a szavazóhelyisé­gek fejé. Szegeden és Szeged, környékén mindenfelé az em. berek nagyrésze csoportosan szavaz majd le már a kora reg­geli órákban a Népfrontra. Ár EPOSz. az MNDSz, a DPFOSz lúgjai dalolva vonul­nak be a tanyai szavazókör­zetetekbe, ezzel mutatják meg, hogy valamennyien az Ml)P ál. tat vezetett Függetlenségi Nép. front hívet. Bent a városban a demokratikus pártok, a tömeg­szervezetek, a kollégiumok vo­nulnak ki csoportosan a szava­zásra. Ez a szép mozgalom, az első szavazók mozgalma Nagy­Szegeden hatalmas arányokat öltött. A dolgozók igy mulatják meg, hogy vállalják a három­éves tervet, hogy akarják az öt éves tervet és a békél. Felhívjuk a háromhónapos szakszervezeti esti iskola hallgatóinak figyelmét, hogy az iskola május 16-án. hétfőn folytatódik- A hallgatók délután 6 orakor a szakszervezeti székházban, o tanfolyam helyiségében jelentkezzenek, mert rendes előadást tartunk' JKI H EK MAIHKKM) Vasárnap, május 15. Nemzeti Színház este fél 8 órakor: Bohémélet. Belvárosi Mozi 3 és 7 órakor: Az ifjú gárda. Korzó Mozi 3 é3 7 órakor: Az ifjú gárda. Széchenyi Mozi 4, 6 és 8 órakor: Kronstadti tengerészek. Mnzrem n)i:ra: hétköznap 0151 M }.-áij, vasár- és ünnepnap 9-tól 13 órfif. Somogyi könyvtár nvitva: h'lkörnapo­*on reggel S órától este 7 óráig. Egyetemi kódrvtír nyírva: reggel I árától este ? ózíig. Szolgálatos gyégysirrtárak: Gerle-Takács: Klauzál.tér 3, Just Frigyes: f'előfi Sácdor­sugárut 41/b. Török Márton: Csongrádi-sugárút. Srtmecii Béla: Somogyitelep IX. u. 489. — o — — A Központi Választó;) Bi­zottság felhívja a szavazatszedft bizottságok elnökeinek figyeU mit, hogy a szavazásnál azok­nak a nevét, akik leszavaztak, jelöljék meg. — Rcük o szombaon délután a szöla munkaközösség ünnrpsésén vették át a kultuszminisztérium Utal adományozott kla­laboralőriumot. Az értékes vegviim tet szerelést nagy örömmel Joga Iták az ál­talános iskolások. — AZ iga sí£üjfymin;s te» Kemenes István budaitesti íté­lőtáblai birót a szegedi 41­lamügyészségi.ez alelnökké n»­vezte ki. — Honvéd kul'.urcsoporl Alsóközpm* ton. A szegedi 3-ik honvéd őrs/s/ad kuk. tulcsoportja éa zenekara nagy sikerrel szerepelt Alsóközponton. Szavalataikat. Je­leneteiket és az előadott zeneszámokat több mint négyszáz alsóközponci dolgon* szórakozta végig. — Mestervl srjúra rlüfcóséift tanfolyamra jelentkezéseket Veres Károly ipartestületi jegyző, a tanfolyam helyi ve. zelője előjegyez. Jelenikozés. nél bc kell mutálni az anya­könyvi kivonatol, munkaköny­vet és segédlevelet. Jelentkto. zési határidő május 22. — Tanítói előléptetés. BeuköczI Bé>a éa Bebják Lászláné Tápai Róza röszkal tanítókat demokratikus érdemek elismer réséül a kilencedik fizetési fokozatba lép tették elö. X D'vit-*!vmekj divat lenvásí. nak, férfi mosóvásznak, nyári újdonságok naponfa érkeznek. Joó és Hegedűs Szeged, Tisza Lajos-körut és Mikszáth Kál­mán-utca sarok. x Pollik Testvéreknél jól rá, sároihat férfiinget, férfisapkáfc nyakkendőt, zsebkendőt, n«ui. rágtartóts férfiöveket, férfikala, pot. Telelön: 48-55. x Csecsen őkelengyét, selyem, harisnyát, női fehérneműt, sport zoknikat, ernyőt, gvertnekharis. nyákat, divatkendőket, frotirtö rüiközőt föl Iák Testvérektől Telefon !<"•

Next

/
Thumbnails
Contents