Délmagyarország, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)

1949-03-15 / 62. szám

KötM, 1949 mjSrcius IS Minél több munkás- és parasztgyermeket az iskolákba! Irta: dr." Zentai János, az MDP nagyszegedi tanulmányi bizottságának tagja A népi demokrácia az isko­]ó k államositásával egy évszáza­dos mulasztást, elmaradottságot tett jóvá. egy polgári forradal­mi követelményt teljesített. A a iskola a nép. a társadalom tu­lajdona lett. De ka az iskolák szociális megoszlását vizsgál­juk. ka megnézzük, hogy a nép gyermekei milyen százalék­arányban ülnek az iskola pad­ja ü a,n. nagyon elszomorító ke­punk. Az a lemorzsolódás, mely itt már jelentkezik, azzal a nagy yeszéllyel fenyeget, hogjy éppen a nép, a munkásság és jszegénypiarasztság gyermekei még a'z általános iskola VIII. osztályába se jutnak fel olyan sva íirTjpu.i, . mint az kívánatos lenne. A fokozatos lemaradás elsősorban ezt a réteget érinti. A középiskolában és az egyete­meken a dolgozó nép gyerme-. keinek arányszáma csak 8 szá­zalék. elenyésző kis szám. nem sokkal jobb a Horthy-rendszer számarányával. Valóban a népé hát 'az iskola? Egyelőre csak a lehetőség van meg rá. Ha -a valóságban is azzá akarjuk tenni, biztosi ta­nunk kell. hogy döntő több­ségben a dolgozó nép. elsősor­ban az ipari munkásság gyer­mekei töltsék meg az iskolákat­és ott a nép szellemében, a marxizmus-leninizmus szellemé­ben tanítsanak és neveljenek. J döntő el ölelt étel azonban az iskolák szociális megoszlásának megváltoztatása, megjavítása. A magyar népi demokrácia kormánya, az ország vezető pártja, az MDP útmutatása alapján felismerte ezt a hely­zetet és az az akció, melyet Révai József elvtárs indított meg. célul tűzte ki 'énnek a fel­j adatnak a végrehajtását. A haladó pedagógus nagyon világosan látja, hegy a szocia­lizmus építése, a belső és külső reakció elleni harc csak ak­kor lesz következetes és meg­ingathatatlan, ha az építőmun­kát és a harcot a munkásop— tály vezeti szövetségben a pa­rasztsággal és a haladó értel­miséggel. Akkor tudjuk igazán biztosítani a több és jobb ter­melési- a szövetkezetek felépí­teni egy gazdag, független szo­cialista Magyarországot, ha a dolgozó nép gyermekeiből ne­velünk ki uj népi értelmiséget, uj szocialista embert A munkások, parasztok gyer­mekeinek iskolába áramlásától várjuk az iskola közösséggé vá­lását- az iskolának »Az nj em­ber k o vácsmü helyévéi; válását. Váj-]uk az uj tanulótipus tö­' idegesebb megjelenését az isko­; Iákban, aki magáénak tekinti i az iskolát, aki önfegyelmezett, ! akit nem kell tanulásra noszo­gatni, mert -öntudatos; tudja i hogy a tanulással építőmunkát ; végez, a népet szolgálja. Ezért köszöntöttük örömmel a Révai-akciót és ezért indítot­tuk meg a ».Nevelj jobban!« — mozgalmat- Vállaljuk, liogy lennek a mozgalomnak keretében megváltoztatjuk az iskolák szo­ciális összetételét és az iskolá­kat a haladó tudomány és ha­ladó kultúra erffs bástyáivá építjük ki- ígérjük, hogy ami a mi hatáskörünkön belül ván, mindfent megteszünk, hogy ez az év, az 1949res év a ma­gyar iskola, a magyar közokta­tásügy területén a fordulat éve legyen, mint ahogy az volt 1948 a gazdasági és politikai élet területén. a dolgozók szolgálatában Halvan árudat irányit már a csongrádmegyei központ, melynek élén ipari munkás áll A Széchenyi-téren lévő volt Nemzeti Hitelintézet helyiségei, ben nagy a Sürgés-forgás. Percenként csapódik a nehéz ajtó, félpercenkéht csörren a három telefonkészülék Valamelyike, lár. mutatásokat készítenek, számlákat ellenőriznek, kalkulálnak, tárgyalnak a széles pultok mögött. Az egyszerre dolgozó író­gépek szapora kattogása szinte kísérőzenét szolgállat a lázas munkához. A Horthy-rendszer idején egy kulák-lderíkális bank, a Nemzeti Hilenintézel RT. tőkései uralkodtak ezekben a he­lyiségekben. Szőrös pókokként húzódtak a termek Sarkaiba és bogozták, szövögették Szennyes hálóikat, amelybe sok kis­ember beleveszett. Most a népi demokrácia gazdasági életének egyik legfiatalabb intézménye, a Népboltok csongrádmegyei központja székel. MULT ÉV DECEMBERÉBEN gozni, szervezni, irányítani tud alakult, azóta egész Délmagyar- és hü fia osztályának. A köz­országra kiterjesztette működé- pont és az árudák személyzete sét. Bajától, Kiskőrösig, Kecske- a szakma legképzettebb embe­métig, Csongrádig, Szentesig, reiből áR. akiknek politikai to­Makóig összesen hatvan jól be­rendezett, áruval pompásan be­rendezett Népbolt tartozik hoz­zá. A hatvanból huszonnégy Nagyszeged területére esik. A CSONGRÁDMEGYEI Nép­bölt Nemzeti Vállalat komoly célkitűzésekkel kezdte meg mű­ködését. A magyar népet olcsó vábbképzése is megfelelően biz­tosítva van. A NEMZETI VÁLLALAT rö­i vid fennállása alatt megszeret­tette magát a dolgozókkal, vá­sárolják az elsőrendű minőségű és olcsó cikkeket. Az árudák forgalma a kezdethez viszo­nyítva ötven százalékkal nőtt. A és jó .áruval latja el. Mint ke- j nemrég lezajlott Téli Vásár reskedelmi alakulás minden milUegy hatszázezer forint for­multban fennálló kereskedelmi galmat eredményezett a döntő­alakulástóí eltér. Újfajta keresi- en leszállított árukból. Különó­kedelmi szellemet aiakit ki, j —— amelynek központjában a dol­gozók érdekeinek védelme áll. E. JELENTŐS KERESKE­DELMI szervezet élén szegedi ipari munkás áll, Bogdán Im­re elvtárs, a Szegedi Lemez­gyárban mint üzembizottsági el­nök bizonyította be, hogy dk)l­sen nagy a siker az államosí­tott vállalatok árui, az olcsó konzervek, textilnemű, cipők el­adása terén. ' A DOLGOZOK SZOLGÁLA­TÁBAN már eddig számos uj intézkedést vezettek be. így Szegeden, a Széchenyi-tér 7., az Anna forrásnál lévő 3. számú Népbolt-árudia a későig dolgo­zók kényelmére egyfolytában este tizig tart nyitva. Az üze­mek, hivatalok • alkal m azottaj mim ka után valósággal ellepik ezeket az üzleteket. BOGDÁN ELVTÁRS és mun­katársai a közeljövőben továb­bi újításokat valósítanak még. Az egyik árudát ezentúl vasár­nap is nyitva tartják, az l-es áruriában, a Tisza Lajos-kör­üli yplt Munkásszövetkezetbea pedig átadják a forgalomnak a »vásárlók mérlegét®. A vevő sajátkezűleg mérheti le az ott vásárolt árut, ellenőrizve annak mennyiségét. Hia a közönség ezt a kezdeményezést szívesen fo­gadja, kiterjesztik a többi he­lyekre is. Akár a késői zárórát. így valósul meg a jelszó: Népbolt a népé! VE1SEMYBÉN KOPOG á Ladvánszky-hrigád kalapácsa ló eredményeket akarnak elérni az államosított építőipar munkásai az ez évi építkezéseknél Egész télen folyt a munka a szegedi államosított Szervezeit Építőipari Munkások Termelő Szövetkezetének építkezésein. Jó néhány jelentős épület fejező­dött be igy ezév tavaszára — oz építőipari idény voltaképeni kezdetére Szegedén és a kör­nyékező Városokban. A járóke­lők meg-megálltak a szegedi Gyermekklinika Elkülönitője, a vásárhelyi Petőfi Kulturház, vagy az ugyancsak vásárhelyi kétemeletes, Rzenkétszobás la­kóház előtt s dicsérik építőik .munkáját. Az Építőipari Termelőszövet­kezetben már nagyban készül­nek a tavasszal és nyáron el­végzendő uj építkezésekre. A tavalyinál sokkal nagyobb mé­retben és ütemben folyik majd az építkezés vidékünkön és ez József« brigád, aipellé még két brigád alakult, sőt az adminisz­trátorok is brigádba tömörülve .igyekeznek előmozdítani a fizi­kai' dolgozók munkáját. Ujabb célok A brigádokon belül ezidáig is már szép eredményeket érlek eU'Most ujabb célokat tűztek ki maguknak a selejt csökkentése, a termelékenység és a munka­erkölcs fokozása terén. Az egyes brigádok vállalkoztak ar­ra, hogy az építkezéseket a ki­tűzőt! Jiatáridő előtt fejezik be. A brigádok egyöntetű lelke­sedéssel fogadták a diósgyőri dolgozok felhivásáty az u'j szo­cialista munkaversenyre. — El­fogadjuk a versenykihívást — mond Iák, — hogy® ezzel is nagy feladatot ró az egyre in. t előbbre vigyük a szocializmus kább fejlődő és izmosodó vál- j Salaira. Vertikális: üzem lettünk — újságolja Rácz elvtárs, vál­lalatvezető- ~ Idáig a vas-, fa-, üveges- és egyéb munkákat al­mliqtatba adtuk. Most aszta­los. lakatos, biz- és gőzszerelö> Tjtllanyszerclő és üvegező mű­helyt állítottunk fel, úgyhogy ezeket a munkákat saját keze­lésben Végezzük el. ami nagfy­nxértékben hozzájárul a költsé­gek csökkentéséhez. Magán az építkezéseken, a kőművesek és más szakemberek között is nagy á készülődés az uj feladatokra. Már hosszabb ideje dolgozik a »Ladvánszky A C-ház" a „C-házzal versenyez A »Ladvánszky József® bri­gád például a Borbás-utcai MÁV C-tipusu lakóházon dől­és egyéb brigádjaira. A félada­tokai' öntudattal, becsülettel .akarják megoldani. A Bolhás­utcában ezért kopog már ver­senyhen a kőmüveskalapács. Éljen a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Kongresszusai ARMSz az önműködő • I / r • • rr I r ni| f | időjárásjelző készülék ARMSz a rövidített neve a P am ír -fen si ko n 7 »a világi tete­szovjet meterológusok áltat ma j jén« és Ázsia lakatlan vidékefm. már nagy számban felhasznált A telepek egy évig állnak üzem­önmüködő időjárásjelző álfomá- . „, , . soknak Tlven állomásokat léte- ben my- evente csuPa'1 SeS' a^sz^fS^m!^ keU ^vizsgálni őket. minden részén, amely embe-! A készülék beállítva szabályos rek számára lakhataílan. A -tá- ! wokozonkmt rádión önmükö­vplkeleti -szigetek közül számos ! dően közlji a szél erősségét,! iüá­sziklaszigeten rendeztek be ilyen j Inyát, a légnyomásit ék a Mímér­állomásokat. Sok állomás van a ' séklet ériékét. 5? Fiatal vagyak és tanulni szeretnék" Letették a felvételit a Révai iskola tanulói i Vidám nótaszó zeng a Révai ­iskola tanulótermében. Fiatal munkásfiuk és leányok ülnék a padokban; várják, hogy leül­hessenek a1 felvételi bizottság elé s elbeszélgessenek, megis­merkedjenek egymással. Lelkes, tanulni vágyó munkásfiatalok mind a negyvenöten, akikel a gépék mellől- szólított el a nép hivó szava az iskola padjajba, hogy tanulmányaik elvégzése után ujszellemü, ujlipusu peda­gógusokként neveljék fel a dol­gozók fiait és leányait. Hoffman Ivárqly tizennyolc­éves, villany szerelősegéd, alig egy hónapja szabadült fel. Most gozik most. Kőbányán hasohló *>tt üj a felvételi bizottság előtt, tipusu, teljesen ugyanazon be - j Eddigi életéről beszél, arrói a osztású MÁV-házat építenek. A »elJéz' küzdtelmes útról, amely Ladvánszky brigád tagjai ki­hívták az ottan dolgozó brigá­dokat. melyikük ér er jobb ered­ményt. A Szövetkezetnek a Sze­gedi Lemezgyárban és a Gyer­mekklinika épületén dolgozó többi brigádjai is külön ver­senyben állnak egymás között. Nagy feladatok várnak ezév­ben az építőipariak Ladvánszky elvezetett most a Révai-iskola Oktatásfelelős vagyok aSzIT központban. Munkám közben jöttem rá, hogy nemcsak sze­retnék, hanem tudnék is tanul­ni és. tanitanli. Most jön azután a dolog ne­hezebbik része, a felvételi bi­zottság kérdéseket tesz fel. Hoffman Károly egyszerű sza­vakkal magyaráz a szövetkeze­tekről, a proletárdiktatúráról. Jól megfontolja mindén szavát, kissé nehézkesen beszél, köz­ben megtörölgeti verejtékes homloká^. Kemény próbát ál­lott ki a fiatal Révai-iskolás jelölt, de ő is érzi, hogy meg­állta helyét, mert boldogan, fel­szabadültan tekint a felvételi bi­zottságra, amikor eltávozik. Mészáros Gizella fiatat mun­kásnő. A Szegedi Kendergyár padjaiig. Hoffman Károly négy gombolyitójában dolgozik, most elemit' végzett. Apja kőmives, . ő is itt van, várja, hogy a nehéz awaa körülmények kö- 'elvéteti rizsgára kerüljön. Kö­zött éltek, nem tanulhatott l0-; zel egy év óta dolgozik**a ;gyár­vábh. Eírv évig a mezőhegyeri ban. Édesapja szintén ^ári­munkás. ( Amikor elvégeztem elemi is­vább. Egy évig a mezőhegyes! cukorgyárban dolgozott, de már akkor olyan erős volt benne a tanulás iránti vágy, hogy ma­gánúton elvégezte a rnjgy pol­gárit. í kolai tanulmányaimat, nagyon, szerettem volna tovább tanulni, de nem volt meg hozzál az anya­gi lehetőség, — mondja. Három testvérem van és dol­goznom kellett, hogy segítsek szüleimen. Fiatal vagyok, ta­nulni szeretnék. Szinte hihetet­lennek tűnik fel előttem, hogy ma már a mi számunkra is le­hetővé vált a továbbtanulás. Ugy érzem, mint pedagógus meg fogom majd1 állni a he­lyemet. Holnap már meg1 is kezdőd­nek az előadások a Révai-isko­lán. A magyar dolgozók fiai és leányai készülnek, tanúinak, hogy a tizhónapos iskola elvég­zése után ők is elfoglalhassák helyüket a Főiskola padjaiban, felkészüljenek az uj világ néve­lőinek fontos és felelősségteljes feladatára. Az ő nevelési mód­szerük más lesz mint a tmilt pedagógusai volt. Érzik és tud­ják, milyen nagy feladat vár rájuk, és ugyanakkor hálával és szeretettel gondolnak a Párt~\ ra, népi demokráciánkra, amely helyrehozva a mult hibáit, szá­mukra is lehetővé leszi a ta­nulást, lehetővé teszi, hogy a dolgozó nép fiai neveljék és tanilsák saját gyermekeiket.

Next

/
Thumbnails
Contents