Délmagyarország, 1949. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1949-02-13 / 37. szám

Wisömp, 1910 fettrnSr 18, dklmagtarorszio nikolaj tyihonov: EMBEREK A TUTAJON A hajó süllyedt. Tatja maga­san a fekete szén porréteggel be­lepett viz fölé emelkedett. A bomba éppen a közelébe csa­pott és szénrekcszek mélyébői verte fel ezt a port, amely most lassan ereszkedett Ic az aszók fejére, e roncsokra, a /encket'en mélységbe alásüllye­dő tatra. A Finn-öböl liideg, őszi vi­zébe ugráló békés utasok kö­zött volt egy fényképész. Vál­tán átvetett szijjon lógó nehéz i.eicája iefeté húzta. Zavaros, zöld viz zúgott a fülében, az égen a német bombázó motorja herrepett, amely galádul meg­támadta ezt e kis, békés gő­zöst, amin egyetlen ágyú, egyetlen puska sem volt. Asz­szonyok és gyerekek, öregek és betegek voltak rajta, de egyet­len katona sem. A fényképész arra a követ­keztetésre jutott, hogy életének ngyis vége és ezért nem érde­mes a fuldoklóra oly jellemző felesleges mozdulatokkal gyö­törni magát. Megpróbálta el­képzelni, hogy mindez nem eavéb unalmas, lidérces álom­nál, de fájdalom, a viz szájába, szemébe tódult, teste furcsán megmerevedett és nem érezte a hidegét... összefonta karjait a mel­lén, lehunvla a szemét és igye­kezett utoljára elképzelni felc­ségét és gyermekeit. Homályosan merüllek fel tu­datában és nyomban el is tűn­tek, mintha szétmosnák őket a hu'lámok. A vízben alábukott és süllyedt lefelé, a fenékre. De nem ért el odáig. A viz felve­tette. Fuldokolva, a hullámok­tól elborítva, ujlwi a felszínre került és szemét kinyitva, meg­látta a tengert, a fef-feibukkanó fejeket, az alacsonyan járó na­pot, az olmos felhőket és meg­hallotta a gépfegyverek ropo­gását. A német kalóz a fuldoklók főié emelkedett és lőtte őket. Olyan undor és elkeseredés fogta el, hogy elhatározta, új­ra a viz alá merül. Megint ösz­szefonfa karjait és a nehéz Le.iea, amelyet ugy féltett, ahogy a legbecsesebb fegyvert félti az ember, a zöld mélybe húzta. Váratlan gyengeség lett úrrá rajta. Lábai elernyedtek, fejében minden összekuszáló­dott. fis a hullám megint felvetet­te, de már nem nyitotta fel a szemét, attól való félelmében, hogy ujabb szörnyű látvány­ban lesz része. Behunyt szem­mel lebegve a liabzó tarajokon, ugy érezte, mintha ledöntötte és összelapította volna két hul­lám, amelyek szinte egymással versengve dobálták ide-oda. így játszottak vele egy darabig, és — különös dolog — feje tisztul­ni kezdett. — Ez kétségtelenül a gondo­lat utolsó fellobbanása — vél­te —, erre mondják, hogy tel­jesen eszméleténél hal meg az ember. Ekkor sebesen felemelte va­lami és a fényképész, aki eddig semmiféle fájdalmat nem ész­lelt, erős lökést érzett a vállán, felnyitotta szemét és észrevette, hogy egy tutaj mellett van. Rá­pillantott erre az imbolygó, szá­nalmas alkotmányra, amelyet a halálos veszély percében sietve' és ügyetlenül tákollak össze, kö­rülhordozta szemét az utasokon, de meg sem próbálta, hogy felkapaszkodjék, csak megfo­gódzott a dészkák szélében, ki- ' dugta fejét a vizből és tele- í •-"ívta magát a friss levegővel, j ffe'frissülve, hátracsapta hom­lokáról nedves fürtjeit és más szemmel kezdte nézni a tutajt. Három férfi és egy fiatal nő ütt rajta. A férfiak csuromvizesek voltak, hallgatagok és komorak. Görcsösen belekapaszkodtak a deszkákba és nem néztek az asszonyra. Az pedig szünet nél­kül jajveszékelt: hangja fülsi­ketítőn és áthatóan, hol keser­vesen és panaszosan szárnyalt a tenger pusztaságán. Össze­karmolt arca, kuszált haja és tágranyitott szeme a kétségbe­esés utolsó fokáról tanúsko­dott, amikor már nem gondol­kozik az ember. A férfiak ca­fatokban lógó ruhája, borús ar­ca, erősen összeszorított ajkuk — mindez oly közel volt a fényképészhez, hogy erről a néma mozdulallanságról tekin­tete akaratlanul is átsiklott az asszony görcsös mozdulataira, aki ugy kiabált, hogy hangja még az 6 víztől félig süket fülét is sértette. A fényképész kissé felkapasz­kodott a deszkákra és miközben a keserű vizet köpködte, ezzel a kérdéssel fordult a mozdulat­lan férfiakhoz: — Hát miért nem nyugtatják meg ezt az asszonyt? Közömbösen és komoran néz­tek rá. A tutaj erősen hányó­dott és a fényképésznek min­den erejét meg ke'lett feszile­nic, hogy lene sodorják a hul­lámok. A feje fölött átcsapolt hullám végkép visszaadta nyu­galmát. Olyan kellemes volt utána a kemény deszkákba fo­gódzni... Hogy elnyomja oz asszony kiáltozását, aki ruháját tépdeste és szemei messzeségbe mered­tek, ahonnan az est közeledett, a fényképész a férfiakra rivallt: — Van itt kommunista? A hozzá légik özelebh ülő em­l>er mereven nézett rá és ezt mondla »fin« ...és kinyújtotta a kezét, hogy segítsen felka­paszkodni. Micsoda dolog ez, elviárs — mondta lassan a fényképész, — az asszony torkaszakadtából ki­abál, nvugtassa meg hát, elv­társ... Ekkor óriási hullám vetette fei a tutajt, utasai eltűntek va­lahol a sötétben, a fényképész pedig ugy érezte, olyan mély­ségre jutott, mint eddig még soha — annyira veszélyesnek •álszott ez az ujabb alámerülés. Amikor megint a felseinre ke­rült, semmiféle tulajt nem látott közelben, csak három szál deszka úszott feléje, ezeket ki is szemelte magának. De meg­nyergelni nem vott olyan köny­nyü. Kicsúsztak a kezélpől, élük­re álltak, de ekkor rájött, hogy­ha nem válik meg LeicájátóJ, ettől a csodálatos hűséges úti­társától, a deszkák nélküle in­dulnak ei vándorutjukra és ve­lük együtt meghiusui a mene­külés utolsó esélye is, minthogy az est már közeledett. Nyögve kapcsolta ki a csatot és a szij lecsúszott a válláról. A Leica alámerült, egyedül. Egy pillanat múlva a fényképész ! már a deszkákon feküdt, arcá­hoz szorítva nedves oldalukat és a viz összevegyült könnyei­vel. Igaz könnyekkel siratta Leicája pusztulását. A hivatalban, ahol a fény­képész dolgozott, egy magas, komor, forradásos homlokú em­ber jött be és érdeklődött, ki a főnök, hogy elmondja ueki a fényképész halálát, azt, hogy ők — a három férfi és egy nő — tutajon menekültek meg a hajó elsüllyedése után, és ez a fényképész odauszott hozzájuk Beszélni is kezdett, de ekkor a viz iesorlor'a és messzire ra­gadta a tutajtól. Ott találkozott a fényképésszel, ahonnan a ha­jó indult. Derék ember volt és jó munkaerő... fis abban az utolsó, rettenetes pereben reme­kül viselkedett... Ekkor félbeszakították az el­beszélőt... — Ezt személycsen elmond­hatja a fényképésznek, mint­hogy a szomszéd szobában van. Hogy-hogy a szomszéd szobá­ban? — kiáltott fel. Hát meg­menekült? Megmenekült 1 Behívták a fényképészt. Fel­ismerte a másikban azt az em­bert, aki a tutajon azt felel­te: »finc. Mosolyogva kérdezte: •Mi van azzal az asszonnyal? Megnyugodott? A forradásos ember zavarba jött, de mégis azt felette: >Megnyugodott. Erőt vettünk magunkban és meg­nyugtattuk, s hogy ránk kiál­tott, visszavezetett vaiameny­nyiünket az életbe. Olyan vá­ratlanul bukkant fel a tenger­ből és olyan váratlanul tünt ei, hogv később megmenekülé­sünk után, folyton magára gon­doltunk és magáról beszéltünk, fis kizárólag azért jöttem ide, hogy elmondjam, hogyan visel­kedett akkor... — Számit is a viselkedés, — mondta a fényképész, — Oda van a Leicám, pedig mi­csoda gép vott, ha tudná... EhI Jelenjen meg előttetek teáin győzelmes zászlaja. J. V. Sztálin. Nyiholáj Tyihonov: Szemezésben jártas vidéki elöfizetis­gyűjtőket felvesz a Dé msgya?ország fc'adíiii mfala ujabb ke fős rekamié mindenfele kárpllOföü ijű or készei és rendelésre SZELES kárpitosnál, ATTILA-UTCA 2. A LENINI ZÁSZLÓ A csillogás felettük nem csoda S nem észak-sark tündéri fénye, — Leninnek halhatatlan zászlaja Lobog le Névánk vén vizére. Az éj zug, mint tizenkilenc körül, Nappal a jég páncélja roppan, A régi lom megint előkerül — Blokád van, ellenség és köd van. S a hályogos, halálos harc felett, Mint egykor bajra, vérpatakra, E zászló" vet ránk tiiz-tekintetet Győzelmi lánggal bátorítva. S egy géppuskás roham-utá-iz legény A hóban kúszva most o?ont ki, S az ifja harcost izzószárnyu fény Pászrája villogón behinti. A fütő. kit kazánház gőze mar, A munkás, jégcsapos tizemben, A tengerész, ha dnl dühös vihar — E zászlót látja egyre fényesebben. S ahol Leningrád szürke szirtjel. Között a vad gond leple gyászolt, Csatán, blokádon át i* lengeti A nagy zászlóvivő a zászlót. E zászló most — erő és győzelem. Leningrád védfala. A nagy nap eljön. Győz, — és az ellenséges sirverem Felett — harsogva zug a földön. (Rékés István fordítása) Leleplezlek a hamisan könyvelő paprikanagyheteshedől A Gazdasági rendőrség meg­indította az eljárást ifj. Szere­dai József Kárász-utcai nagy­kereskedő el'cn, mert kivonta saját vállalatábót a tőkét. Ha­mis könyvelést vezetett, de csa­lásokat Szeredai követett el a mérlegeléseknél is. Szeredai az üzíetbői kimenő áru egyrészét idegen nevek alatt szállította le, s a befolyt súlyos ezreket, ame­lyek a könyvelésben nem sze­repeitek, megtartotta. Különféle mesterkedésekkel a havi forga'om 30—40 százalékát vágta zsebre adófizetés nélkül és többek között 130 000 forin­tot kölcsönzött a feketén szer­zett pénzbőt egy másik vállalat­nak. S7ercdait a nyomozás be­fejezéséig egyen'őre csak azért nem vette őrizetbe a rendőr­ség, mert sufyos betegségben szenved. Stilyos le!celázjs§ri ömelhe velták fi. Tűili iázse! kisteleki kiiiákal Az elmúlt hetekben beszá­moltunk arról, hogy a szentesi közellátási felügyelőség fekete­vágásokért eljárást indított A. Tóth József 46 holdas kisteleki kulák ellen. A feketéző kulák , az eljárás során a ha/óságok ! elől eltagadta földjeinek nagy í részét s amikor házában ujabb házkutatást tartotlak, több má­futották a wwt i. 5*7 ÁRUDA AZ ORSZÁG MINDEN RESZELJ zsa elrejtett feketén csépelt ga­bonát is találtak. A rendőrség A. Tóth Józsefet a hatóság fél­revezetéséért és galionarcjtege­tésért őrizetbe vette. Kisteleik dolgozó parasztjai a legnagyobb megelégedéssel fogadták az egyik teghirhedlebb feketéző és uzsoráskodó kulák őrizetbevé­tefét. SzappaníDari Szövetkezet alakul Szegeden A szegedi szappanfőző iparo­sok elhatározták, hogy szappan­ipari szövetkezetet alakítanak. A szegedi szappaniparosok felismertek azt a nemzetgazda­ságilag fontos tényt, hogy a jelenlegi széttagolt kisipari munkával a hároméves és ezt követő ötéves terv'ien csak a szövetkezeti mozgalom kereté­ben lehet tevszerü termelést folytatDi. A szegedi szappanipar évszá­zados, becsületes múltra te­kint vissza. Az ország legjobb minőségű házi mosószappanét állította elő és jelenleg is min­den törekvése oda irányul, hogy készítményeinek »házi jellesrét« megtartsa és a kiváló minősé­get a fogyasztóközönség to­vábbra is elismerje. A most kialakulóban lévő sze­gedi szappanipari szövetkezet, mely az összes szegedi apáról fiúra szállt iparosokat foglalja magába, a szegedi szappan jó­hirenek megvédése, minőségé­nek további fejlesztése, a ter­melés olcsóbbá tétele érdeké­ben fog dolgozni. — Üzemi munkások, diákok és EPOSz fiatalok a Hungáriá­ban. Az Ujszegedi Tanilókép­zőintézet Diákszövetségének több, mint 30 diákja Afgyőre tá­togatott el. Barátságos fulbafl­mérkőzésben mérte össze ere­jét az algyői EPOSz-szervezet­tel és jókedvvel viselték el m'-g a 3:l-es vereséget is. Délután bábszínházzal szórakoztatták a falu apróságait. Ennek a barát­ságnak szálai szövődnek majd tovább ma, vasárnap este Sze­geden, amikor a tanítóképzősök látják vendégül prepa-báljukon a Hungáriában az algyői EPOSz fiataljait. Úgyszintén meghívták a bálra a szegedi üzemek dol­gozóit is. Hétfőn kezdődik a TéüVásár az EXCELSI9R fiarlsnpházhan Ne mulassza el megtekinteni erre az alkalomra készült Kirakatunkat.

Next

/
Thumbnails
Contents