Délmagyarország, 1949. február (6. évfolyam, 26-49. szám)
1949-02-25 / 47. szám
2 DELMAGTAHORSZÁQ Péntek, 1949 február 2f>. rmgyggfilésen a diósgyőri vasgyár által meghirdetett országos r üiikavcrseng pontjaihoz. Végül az összmunkdsság elhatározta, hogy elfogadja a kihívást és uj feladatokat vállal, hogy hozzájáruljon a szocializmus építéséhez. A DÉM.'l cipőgyár nagygyűlésén szintén nagy lelkesedéssel szavazták meg az fizom munkásai a versenyhez való csatlakozást. A Szegedi Kendergyár nagypiiiiiése előtt a Margit-utcai általános iskola 8 o. tanulói népi táncokat mutatlak be és elszavaltak néhány József Attila és Ady verset is. hogy ezzel is emelték b gyii é; ünnepélyességét. A munkásság e.gyhangu lelkesedéssel fogaeta el a diósgyőriek felhívását, minden osztály részéről akadt felszólaló. Elhatározták, hogy a munka termelékenységét a-. előirányzottnál 4 százalékkal túlteljesítik, az önköltséget pektig 1 százalékkal csökkentik. Az tinnepi hangulatu gyűlés az Internacionálé elénekiésével ért véget. Jiriütul A Szegedi Posta szerdán fogadta el a szocialista munkaverseayre való íelhivást. flz élüzem portamüszak dolgozik! örömmel vállalták a szocializmus építésének fokozottabb feladatait s egyemberként határozták cl a csatlakozást az országos munkaversenyhez. fl termelékenység és ir. k >!t égcsökkentéseft tulmenőleg a szegedi postások elhatáro ták, hogy a világ munkássága vak nagy ünnepére, május elte jé re kiszélesítik a brlgádmozgalmat az üzemben, fokozzák a kollektív szellemet és végrehajtják az elvállalt feladatot. Csütörtökön délután a diósgyőriek országos versenyfelhívását a Dohánygyár, az Ujszegedi Kendergyár, az Ujszegedi Ládagyár, a Piek szalámigyár, a VH'amosvasut és a Winier-kejegyár munkásai is megtárgyalták. A dolgozók mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták a versenyfelhívást. Legtöbb helyen 20-an, 30-an Is hozzászóltak az előadók beszédéhez, a gyűlések végén pedig éltették a nagy szocialista S o jetn'dH, a Magyar Dolgoz k Pártját és a szocializmus építését. Szocialism un Diósgyőr felhívása azonban nemcsak a szegedi üzemekben visszhangzik, hanem az egész országban. fl Szakszervezetek Országos Tanácsához rengeteg levél érkezik naponta az ujabb és ujabb csatlakozásokról és táviratok százaiban üdvözlik a dolgozók az uj szocialista munkaverseny meghirdetését. Országos viszonylatban csütörtökig több, mint 100 üzem csatlakozott a versenyhez, de ez a szám szinte percről-percre növekedik. Az eddig befutott csatlakozási határozatokból már világosan látszik, hogy üzemeink a szocialista munkaverseny főfeladatának az önköltségcsökkentést, a termelés és a termelékenység növelését, valamint a kollektív munkaszellem és munkafegyelem további fejlesztését tekintik. A magyar munkásság az uj szocialista munkaverseny elindításával ismét hitet tett következetességéről is öntudatosságáról. Minden dolgozó tudja, hogy a szocialista munka verseny a nép életszínvonalának emelkedését, hazánk függetlenségének biztosítását, a Szovjetunió vezetése alatt álló béketábor megnövekedését eredményezi majd. Március hetedikén kezdődnek * • az uj U.B. választások Hz üzemi bizottságokba a legjolrö dolgozóknak kell bekerülni A Szakszervezetek Országos Tanácsának össsvezetőségi értekezlete A Szakszervezetek Országos Tanácsa csütörtök délutánra összvezetőségi értekezletre hívta öszsze az üzemi bizottságok tagjait, a bizalmiakat, a szakszervezeti funkcionáriusokat, az MDP üzemi pártszervezeteinek képviselőit és a vállalatvezetőket. flz értekezletet Harustyák József, a Szaktanács elnöke nyitotta meg. Hangoztatta: az értekezletet azért hivták össze, hogy az erők összefogásával láthassunk hozzá a feladatok eredményes elvégzéséhez. Az üzemi bizottságokba a legjobb dolgozók nak kell bekerülniök. flz MDP minden támogatást megad, hogy a szakszervezetek az uj üzemi bizottsági választásokból megerősödve kerüljenek kl és elvégezhessék nagy feladatukat, a tömegek mozgósítását, a termelés eredményes fokozását, a dolgozók nevelését és szociális védelmét. Az üzemi bizottságok feladata lesz a szocializmus érdekében szervezni, vezetni a szocialista munkásságot Ezután Piros László elvtárs, atflz uj üzemi bizottsági választáSzaktanács főtitkárhelyettese' mondott beszédet. Megállapította, hogy a szakszervezetek 17-ik kongresszusa uj feladatokat tűzött a szakszervezetek elé, amelynek megvalósítása érdekében szükségessé vált a szakszervezetek üzemi szervezeteinek kiépítése és az aj üzemi bizottságok megválasztása. Az uj üzemi bizottságok legdöntőbb feladata az üzem összes dolgozóinak mozgósítása a termelés emeléséért, az önköltség csökkentéséért, a minőség megjavításáért, a selejt csökkentésééri, a munka termelékenységéért folyó harcra. Az üzemi bizottságok feladata lesz a szocializmus építése érdekében szervezni és vezetni az üzemekben, a gyárakban, intézményekben a szocialista munkaversenyt. Szeged az ország második legnagyobb városa A népszámlálás pontos adatai lakás és A január hónapban megtar|to!t népszámlálás adatai szerint a Szegőd város területén i lakók száma 134.307. Ebből férfi 63.931, nő 70.376, iskolakötetes (6-14 éves) 14.345, analfabéta 1338, vak 168, iparos 3332, kereskedő 1432, katonaköteles (18—60 éves) 37.980. Szeged belterületén lakók száma 70.010, ebből férfi 34.561, hő 40.458. A városban lakik 2800 iparos, 1250 kereskedő, a katonakölcfesek száma 21.653, analfabéta 752. Iskolaköteles 6807, vak 116. Szeged területén összesen 59.418 lakás van. Egy lakásban tehát állag 3—4 ember lakik. A házak száma 24.194. A város belterületén 23.784 10.861 ház van. A fenti számadatok aránylag kedvezőek. Más városokban sokkalta nagyobb 8 bábom következtében beállott lélekszámcsökkenés. A legutóbbi népszámlálás óta Szegeden mindössze 2000-el csökkent a lakó- gyobb városa. sok száma. Ezzel szemben a szintén nagy lélekszámmal rendelkező városokban sokkalta nagyobb arányú a lakosság számának csökkenése. A januári népszámlálás adatai alapján tehát Szeged továbbra ls az ország második legnasokkal az eddtgl versenybizottságok megszűnnek és az egész munkaverseny kérdése a termelés, a verseny továbbfejlesztése, az üzemi bizottságok feladata lesz. Nem kevésbbé fontos feladatuk gondoskodni a dolgozók politikai neveléséről, flz üzemi bizottságok feladata továbbá az üzemi kollektív szerződések elkészítése és megkötése a vállalatok vezetőivel, egyben őrködni a kollektív szerződésben előirt kötelezettségek és jogok megtartása felett. Feladatuk továbbá kifejleszteni az üzemekben a szocialista kultúrát, hogy a sportmozgalmat tömegmozgalommá tegyék és hogy fejlesszék a dolgozók szakrhai tudását. Bejelentette ezután, hogy minden olyan vállalatnál, ahol legalább '30 szervezett, dolgozó van, létre kell hozni a Szakszervezetek üzemi szervezetét. Minden ilyen vállalatnál március 7-én "kezdődik az uj üzemi bizottságok választása. Megnövekedik a bizalmiak feladata is. A bizalmiaknak, akiket 20—30 szervezett dolgozónkrat választanak meg., ezentúl is a legnagyobb lelkiismeretességgel kell foglalkozniok a csoportjukba tartozó szervezett munkások ögyeivel. Az nj választások után' csak a bizalmiak javaslatára lehet uj szakszervezeti tagot felvenni. Piros elvtárs végül felhívta a dolgozók figyelmét, hogy a dolgozók legjobbjait küldjék az uj üzemi bizottságokba, mert ezzel erősitik népi demokráciánk erős pilléreit, a szakszervezeteket Ezután Forgács Pál. a Szak. szervezetek Országos Tanácsa külügyi osztályának vezetője rámutatott arra, hogy az egé-z világ dolgozói és közöttük u szervezett magyar dolgozók is, a legmélyebb felháborodással vették tudorná-m! Paparigasa meggyilkolását. Forgács elvtárs ezután bejelentette, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa 1 miilió 600.000' szervezett dolgozó nevében eljuttatta tiltakozása t a szakszervezetek világszövetségéhez, amely egyúttal kifejezésre juttatja a magyar dol gozók harcos együttérzését a szabadságért küzdő hős görög néppel. Az ülés résztvevői egyperces néma felállással áldoztak a görög szabadsághős emlékének. Az ülés Harustyák elvtárs zárószavai után ért véget. BELVÁROSI felelőn 625 7. bérlet. Ma és mindennap 1 Az ellopott halár K.gyan WuffoftM rlt a nádi, CMfiulovnk'o magatállásál Eltadáso) léi 4. léi 6 ét léi 8-kor KORZÓ Telefon f»24 205. bérletMa és mindennap: Env o»* ember Elóadasok fél 4. fel 6, fél 8-kor SZÉCHÉNYI Telefon 490. 407/& bér et Ms pénteken Kis c*ovar0Ó (Talál! gyermek) KelyArain) 1- 3 lorinlic. Eléarféso t tél 4. léi 6. léi e-kor. Vasárnap, 27-én Szabad Nép agifáció Tacosztály (rendőr). Lemez. Vasárnap, február 27-én a Szabad Nép-agitációban résztvevő elvtársak a kerületekben háromnegyed 8 órakor jelenjenek meg." A beosztás az alábbi Borrend szerint történt: Belváros I. (Kálvin-tér 6): Ke. rület. Bőripari Szöv. Bőripari szaksz. Vasas szaksz. Tömegszervezet. Belváros II. (Szt. Mihály.n. 6): Kerület MAV nvugd. MAV Ü. V. KISOSz. VAOSz. MAV Rókus. Belváros III. (Kálvin-tér C): Kerület Városházi pártsz. Köz. igazgatás. Városi nyomda. Nyomdász szaksz. Belváros V VI- (Aradi vértanuk-tere 3): Kerület. Postás szaksz. Textilesek. Délmaf var. Háztartási szaksz. Ituázatiak. Diák Szöv. Belváros IV. (Kárász.utca 9): Kerület. Tömegszerv. Orvos szabsz. NEKÖSz. Vasutas szaksz. MAV Újszeged. Rókus i. (Kossuth Lajos-sgt. 9): Kerület. Konzervgyár. Wir.tet kefegyár. Ker. alk! Rókus II. (Kossuth lajos-sgt. 2(1): Kerület. Konzervgyár. Pedagógusok. Polo cipőgyár Tömegszerv. Rókii® III. (Kossuth-Lajos-sgt. 63): Kerület. Dohánygyár. pár. Móraváros i—ii. (Móra-utca 3): Kerület. Gyufagyár. Déma cipőgyár. Márkus gőzfürész. Egészségügy. Egyetemi pártszervezet. Szegedi Kender. Alsóváros 1. (Róka-utca 21): Kerület. MEMOSz. MAV fora. Gépknerizók. postások. Vágóhíd. Tömegszerv. Rendőr psz. Alsóváros II. (Földműves utca és Szatodsa jtó-utca sarok): Kerület. FEKOSz. Kisvasút. MÁV pálvafenntartás. Tiszamalom. Malomipar. Ujszegedi gőzfilrésx. Varga kötélgyár. Felsőváros i—ii. (Postásotthon): Kerület. Gázgvár. Első Szegedi Cipőgyár. Orion bőr. gyár. Ujszegedi Kendergyár. OTI. I'odorielep (Vásárhelyi-sugérot 110): Kerület, l.ippai gőzf. Fásszaksz. Hidépités. Köz. tisztasági telep. Angol-Magvar Juta fonó. Somojzyitclep l—II. (VII. u.): Kerület. Mérnök szaksz. Kotrótelep. Villamosvasút. Piek szalámigyár. Vizmütelep. Vendéglátók. Tűzoltók. Mozisok. MALLEKD. Zenészek. Ujtemog i;e!ep (iskolaépület). Kerület. -MOSzK. Hűtőház. RankosoK. Kecskéstclep (Gsantavéri-ntea). Kerület. MAV fűtőház. Oszt. mérnökség. Újszeged (Népkert-sor 9): Kerület. Tömegszervezet. Honvédség. A. V. t. Szabsz, isk. József telep (Jó járt-vendéglő): Kerület. Városi kertészet. Előfizetési lapot a Délmagyarország kiadóhivatalában kapnak az elvtársak. Az üzemi elvtársak az agitációban résztvevők névsorát még ma juttassák el a megfelelő kerületekhez és a propagandaos/tálvra. Megfiezdték az országgyűlési választók névjegyzékének helyesbítési munkálatait A belügyminisztérium sajtóosztálya közli: A belügyminisztérium utasításai alapján megkezdték az országgyűlési választók név jegyzékének ez évi helyesbítési munkálatait. Sza"8ta»oer8'' Hirek Felhívjuk a szakszervezeti szemináriumvezetőket és szemináriumbizalmiakat, hogy a szemináriumokról a jelentést eló. adásonkint küldjék, illetve hozzák be a szakmaközi oktatási titkárságra az /Útmutató* oimü kis könyvvel együtt. A Gépjárművezetők Szakszervezete február 26-án este 7 órakor taggyűlést tart budapesti kiküldöttel, a szakszervezeti székházhaD. A tárgy fon. tosságára való tekintettel' mindenki jelenjen meg. Február 26-án e3te 7 órai kezdettel műsoros BMOSz-bál a Konzervgyár kultúrtermében. A jegy ára* vacsorával együtt 41 forintFebruár 26-án élmunkás mii. soros bál az Ujszegedi Kendergyár kultúrtermében. A jegy ára 2 forint. Az SzMTE és a SzAK mérkőzésre kedvezményes jegyeketi szakszervezeti igazolványra a Délmagyarország kiad'hivatalában lehet kapni. A szegedi egyetem keretén belül március 1-én bcteg&polól átképző tanfolyam indul. Felvételre jelentkezhetnek olyan egyének, akiknek legalább kétéves, intézetben eltöltött ápolói gyakorlatuk van. Kérvényüket haladéktalanul adják be aa egészségügyi szakszervezet vezetőségének. egyetem központi üzemi bizottság. Arpőd-ntea 3., vagy a tanfolyam vezetőségének. dr. Hámori Artnr eg>eteml magántanár címére, belgvógyőszuti klinika. "Pénteken délután fél 7 órakor a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének fűszerszakosztálya taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. Színház- film-Művészet x A Colleginm Mnsicum VI. bérleti hangversenye március 3-án este 8 órakor a Zenekonzervatóriumban: Szerdahelyi László hecedüestie. Zongoránfii Kollár Pál. •zórnkozlatVi zeno Csütörtökön este díszelőadás keretében mulatta be a Kor.ó moü a szovjet filmművészet kiváló alkotását, az *E<pj iqaz ember« crmú filmet. A disz bemutató előadás előtt a kiváló renilőrzenekar szórakoztatja nagijs'kerü zeneszámaival az előadás kö:őnsér/ét. A zenekart Drégéig Jó .sej rendőrezredes oezéngclte. A Szakmaközi Nöbizottsáj és a szegedi Vöröskereszt rendezésben február 2fí-án, szombaton délután 6 órakor lesz az egészségügyi szabadegyetem második előadása a szakszervezeti Székházban. |)r. Rogánv István OTI főorvos tart előadást a GÜMOKÖRRÓL. \ emtógeket (férfiakat is) sziveden látnak.