Délmagyarország, 1949. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1949-02-25 / 47. szám

Péntek, 1949 február 25. DELMAGT AROKSZAQ 3 A Mindszenty-ügy megtanította a magyar népet arra, liogy sokká elereien ügyelje az ellenséget Ifj. Komócsin Mihály elvtárs előadása a népi demohrácia harcáról as egyházi reakció ellen Csütörtökön délulán a város háza közgyűlési termét zsufolá sig megtöltötték az érdeklődők Komócsin Mibálv elvtárs, az MDP Nagy szegedi Pártbizottsá­gának titkára tartott előadást ».\ népi demokrácia harca az egyházi reakció elten* címmel. Az MDP Nagyszegedi Pártbi­zottságának politikai akadémiá' ja keretében rendezett második előadást dr. Antattfy György elvtárs, országgyűlési képviselő nyitotta meg, majd Komócsin elvtárs tartotta meg nagy ér­deklődéssel kisért előadását. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy ma a belföldi él a külföl­di közvéleményt leginkább a Mindszenty kérdés foglalkoz­talja. Az egyház vezetői azon ban nem első alkalommal for­dultak szemlze a magyar dol­gozó nép érdekeivel, nem négy es-Jendeje, de legalább négy évszázada árulják el a nemze­tet, hazánkat, dobozó népün­ket. Történelmi példákkal iga­zolta, hogy Pázmány Pétertől egészen a legutóbbi időkig a re­akciós egyházfők nem a hala­dás, hanem a népelnvomáshi­yei voltak. Ezután Komócsin elvtárs Mindszenty szerepével foglal­kozott, aki buzgó továbbfotyta­tója volt reakciós elődeinek. Is­mertette Mindszenty szerepét a felszabadulás első pillanatától kezdve és a külföldi jobboldalt lapokból vett idézetekkel <s i ga­tolta, hogy Mindszenty ellen' léges magatartása a magyar népi demokráciával szemben nem egyházi, hanem kizárólag politikai, méghozzá reakciós politikai meggondolásokból szü­letett. Felmerül a kérdés, hogy vott c oka Mindszenly herceg­prímásnak arra hogy ilyen el­lenségesen viselkedjen a ma­gyar népi demokráciával szem­ben, A magyar állam erején fe­lül támogatta anyagilag is az egyhazakat és a katholikus egy­ház összes püspökeit és papjait gz állam fizette. A katholikus reakció Mindszenty vezetésével azonban a magyar kormányzat jóindulatát gyengeségnek fogta fel és hála helyett állandó tá­madásokat indilo't demokráci­ánk ellen. Jóindulatunkkal szemben a földreform és az is­kolák államosításának sérelmé­vel hozakodtak elő mindig. Ezután Komócsin elvtárs rá­világított arra, hogy a földre­form nem a katholikus egyliáz eben volt. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy mig az ezer hol­don felül i világi birtokokat tel­jes egészében igónybevettük, addig az egyházi birtokoknál száz holdat meghagytak. Több­mint nyolcvanezer hold földet hagytak igy meg és Rákosi elv­társ javaslatára tizenháromezer hold földet hwrylak meg a kü­lönböző plébániáknak. A ki­rályhalmi plébániának több­mint 20 hold földje, az alsó­központinak pedig többnúnt 14 hold földje van. Az iskolák államosításával kapcsolatban kifejtette Komó­csin elvtárs, hogy más államok­ban már évszázadokkal koráb­ban megtörtént az iskolák ál­lamosítása és nem a magyar kormányzaton múlott, hogy nem sikerült a megegyezés. De hogy népi demokráciánk nem vallásellenes, azt világosan bi­zonyítja az a tény, hogy a többi egyházzal már megtörténi a bé­kés megegyezés. Az, ok ott ke­resendő, hogy a katbolikus egy­ház a százados fejlődése során az uralkodó osztály társadal­mával egybenőtt. Mindszenty összeesküvése is nem a vattás vagy az egyház védelmében tör­tént, nem a római kalhoükusok összeesküvése, hanem a föld birtokos herceg Eszterházyak és a nagytőkés báró Ulmanok ősz­szcesküvésc volt a magyar dol­gozók áltat hatalmukban meg­döntött nagybirtokos és nagy­tőkés osztályok érdekében. A Mindszenty ügy megtanítot­ta a magyar népet arra, hogy sokkal éberebben kell figyelnie az ellenséget és következtetés­ként azt vonjuk le, hogy a jö­vőben még keményebben, még határozottabban kell lesújta­nunk népünk ellenségeire. A továbbiakban Komócsin elvtárs foglalkozott azzal a kér­déssel, hogy hogyan kelt meg keresni a kibontakozást az egy­ház és a magyar nép* demokrá­cia viszonyában, melyek a fel­adatok e kérdés rendezésére. Pártunknak és kormányza tunknak továbbra is az az ál­láspontja. hogy békés megegye­zést hoz létre az egyház és az állam között. A katbolikus tó­niegeknek kívánsága is ez. Nem nézhetjük azonban tétlenül, hogy ebben a kérdésben mi­kor érik meg a helyzet. A kat. holikus tóme;ek eddigi harcos, demokratikus kiállásukkal & jelentős mértékben közelebb vitték a kérdést megoldásához azáltal, hogy nyomási gyako­roltak a püspökre. A katholikus alr.ópapság jelentős része ugyan­úgy, ahogyan a hivők, a mi­előbbi lékét akarja. Nem egy alkalommal hangot is adtak vé­leményüknek. A véleményt azonban ezideig a feisőpapság igyekezett elnyomni. Itt a csa­nádi egyházmegyében ls, Sop­sich prelátus, a püspöki iroda igazgatója féktelen terrorral igyekszik elnyomni az alsópap­ság békét előmozdító törekvé­seit. Felvetődhet a kérdés. Váj­jon a püspökök között tatát­ható-e olyan, aki a békét akar­ja. Hát akad. Itt van például Hamvas püspök. Nincsenek ugyan illúzióink demokratikus meggyőződésével kapcsolatban, de az utóbbi időben egyné­hányszor elzárt elefántcsont tornyába eljutott a katholikus S47 ÁRUDA AZ ORSZÁG MINDEN RÉSZÉN y^aKÍ) mndíiht CL IMEPBOLT néptömegek igazi hangja is és reméljük, hogy ez egy kicsit felébreszt tle őt ls. A magyar demokrácia vezetői nem fantaszták, hanem reáfpo­iitikusok. Világosan látják n helyzetet és nem kergetnek dé­libábokat. Nem törekednek rög­tön arra, hogy a katholikus egyház fenntartás nélkül mű­ködjön együtt demokráciánk­kal és támogassa népünk erő­feszítéseit. Megelégedtek volna első lépésként azzal, ha a köl­csönös engedékenység és meg­értés alapján legalább az ál­lam és az egyház együttélésé­nek elemi szabályozását sike­rült volna megvalósítani. A Vatikán beavatkozó kísér­leteivel szemben a hallgatóság sürü tetszésnyilvánításai köze­pette jelentette ki Komócsin elvtárs, hogy a magyar népi demokrácia is ragaszkodik fogai­hoz. öntudattal és határozott­sággal uiasttja vissza a Vatikán beavatkozási kísérleteit. Ahogyan ezideig demokrá­ciánk minden kérdést megol­dott. ugy ezt is meg fogja ol­dani, az MDP, Rákosi Mátyás vezetésével — fejezte be előadá­sát Komócsiu Mihály elvtárs. A gépállomások országos munkoversenyéöen második helyre kerültek a deszki traktorosok Csütörtökön érkezett meg az országos mezögazd.mlgi ver­senyiroda kiértékelése a mezőgazdasági gépállomások luiinfca­versenyéről. A kiértékelés szerint, amely figyelembe vette a versenyben felmerült összes szempontokat: talajminőség, el­végzett munka, üzemanyagfe!ha->znAlás, stb., a deszki trakto­risták az országban működő több mtnt 100 gépállomás verse­nyében a második helyre kerültek és csak az adony! gép­állomás dolgozói tudtak náluknál ts jobb eredményt elérni. A gépállomások versenyének első 15 helyezettjét szép jutal­makban részesitik és ngyanesak megjutalmazzák a legjobb gépállomások lezjobb eredményt elért, legöntudatosabb munkát végzett traktoristáit is. OSTROMALI, APOT IRANBAN Iránban a bábkormány ki­hirdette az ostromállapotot. Az országban tömeges letartóztatá­sokat hajtottak végre. A Mindszenty-Eszterhdzy üzlet a Fekete Könyvben A Fekete Könyv leleplezései fényt derítenek Mindszenty Jó­zsef vatutabüncsetekmcnyeire is. Ebben még a külföldi sajtó sem kételkedett, hiszen a New Sta­teSman and Natton cimü lon­doni lap igy ir: »Nagyon való­színű, hogy ... valóban kötöt­tek tiltott valutaüzleteket az Egyesült Államokkal. De Mindszenty maga is be­vallja: Elnök: Tudta-e. azt, l»ogy ön­nél ennek dacára van idegen valuta? Mindszenty: Tudtam. Elnök: Ezekben a cselekmé­nyekben bűnösnek érzi magát? Mindszenty: Igen. Mire kellett a pénz? Erre ad határozott választ Eszlerházy Pál vallomása. Elnök: Miért kívánt ön Mind. S;enty Józsefnek magasabb árat fizetni, mint, mondjuk, egy más ismeretlen személynek, aki szintén a zugbőrzen dolláráru­sitással foglalkozott? Kívánta ezzel támogatni Mindszenly Jó­zsefet? Eszlerházy: Gondoltam, hogy ez a különbözet esetleg a legi­timista kapcsolatok javára for­dittalik. Elnök: Igen. Tudott ön ar­ról, hogy Mindszenty József a magyarországi legitimistákat összefogja és egy közeli resta­uráció reményében él? Eszterházg: Azt bittől tani, hogy ő a legitimizmus vezére Magyarországon. Mindszenty József súlyos százezrekkel károsította meg az országot — és ami eztt a cselek­ményét ínég jobban súlyosbítja — ezekkel a százezrekkel támo­gatta a köz társas ág ette nes, a népelnyomó rendszert visszaál­lító szövetkezés céljait. A Feke­te Könyv hiteles adatai kímé­letlenül leleplezik a hazaárulók aljas valuta-bűnügyeit. Bankigazgató, áldozópap, kereskedelmi ügynök, terménybizományos összesen tizennégyen Héffőn tárgyalja a munkár bíróság M ndsaeniy valu'ázó cinkosainak ügyét A budapesti vádiratot adott ki Mindszenty uzsorázó és valutázó bűntársai ellen, fl vádirat dr. Bóka tmre áldozó pap, primási számvevő, Wiiiler Ti'.a'.ar bankigazgató, dr. Horváth üábor magánlisztviselő, dr. Vajkai Nándor banktulajdo­nos, Vid József, Váradi János jezsuita papok, dr. Tolnai Dezső bankigazgató, Nagy György banktisztviselő, Földes Károly magántisztviselő, Deutsch Zsig­mond kereskedelmi ügynök, özv. Forgács Józsefné kereskedő, Du­kesz Ede és Dukesz Viktor köt­szövő iparosok, Ifj. Csonka Pál terméiiybizományos ellen külföldi fizetési eszközök, külföldi verésü aranyérmék és tört arany zárolt letéttehelyczésénck elmulasztásá­val, fizelésl eszközökkel elköve­tett visszaéléssel, külföldi fizetési eszközök engedély nélkül kijut­tatása által elkövetett bűntetteket és uzsora vétségek elkövetése mi­att emelt vádat. fl vádirat négy pontban fog­lalja össze a vádpontokat, fl vád­irat tényállása szerint dr. Bóka Imre a már felelősségre vont Mindszenty Józseffel és dr. Za­kar Andrással együtt 3600 dol­lárt, majd több alkalommal, de együttes elhatározásból összesen 30.500 dollárt és 15.300 dollár csekkeket elmulasztott zárolt le­tétbe helyezni, 2500 dollárt en­gedély nélkül küljöldre futtattak, mintegy 20.000 dollárral üzér­kedtek és ezzel a magyar köz­gazdaság érdekeit súlyosan ve­szélyeztették. fl vádirat részlete­sen ismerteti Mindszenty többi valutaslber társának uzsorázásá­államügyészség vat és valutaüzérkedésével foglal­kozó adatokat, megállapítva, hogy ezek a bűncselekmények szerves összefüggésben állnak azzal a nagyjelentőségű és szé­les kiterjedésű politikai össze­esküvéssel, amelynek vádlottalt a közelmúltban ítélte el a népbiró­ság. flz ítéletből, valamint a je­len ügy nyomozati adataiból tényként állapitható meg és bizo­nyítható, hogy Magyarországon magas egyházi tisztségeket be­töltő papi személyek a magyar köztársaság hatályban lévő tör­vényes intézkedéseit semmibe vet­ték, magukat mintegy a köztár­saság jogrendjén kivüL helyez­ték. Politikai és gazdasági cél­kitűzések megvalósítására a gaz­dasági életben és rendészeti te­rületen valutafizérekként ismert cs nyilvántartott egyénekkel ösz­szefogva folytatták bűnös üzel­meiket. flz államügyészség Bóka és társainak ügyét a munkásbiró­ság elé utalja és csaknem vala­mennyi vádlott vagyonának el­kobzását indítványozza, fl buda­pesti munkásbiróság február 28­án tárgyalja dr. Biró Pál ta­nácselnök vezetésével a valuta­ügyet. Világszerte ünnepelték a Szovjet Hadsereg fennállásának évfordulóját A szovjet hadsereg fennállá­sának 31-ik évfordulóját vi­lágszerte megünnepelték. Fé­nyes ünnepségek voltak Buka­restben, Varsóban és Párizsban. Berlinben Szokotovszkij tábor­nagy rendezett ünnepi fogadó­estet. Washingtonban a szovjet nagykövetség fogadócstjén a diplomáciai testület és a kato­nai körük 250 képviselője vett részt. Ingyenes Slreptomícm-ahcíó a szegedi gyermekklinikának A népjóléti minisztérium március 1-től kezdve hathóna­pon át tehetővé teszi a menin­gitisz TBC-bcn és a littáris TBC-ben megbetegedett 18 éven áttud, valamint a bármilyen tu­berkulótikus betegségben Szen­vedő két éven aluli gyermekek ingyenes sztreptomicin kezelé­sét. Sztreptomicin kezelés nz akció keretében vidéken kizáró­lag a jtécsi, szegedi és debrece­ni gyermekklinikákon történik. Ezek az intézetek kettőszám u ágyat tartanak fenn a betegek­nek. A sztreptomicin-kezelcv Ingyenes, a kórházi ápolás di­ját azonban — kivéve az igazolt szegénység esetét — ki kett fi­zetni

Next

/
Thumbnails
Contents