Délmagyarország, 1948. december (5. évfolyam, 275-300. szám)

1948-12-19 / 291. szám

- nisv.lerelndk) kormányának löbb tagjával. Apró Antal, a .Szakszervezeti lanács főtit­kára, Bodnár József polgár­mester, Gyöngyösi János, a Kisgazdapárt főilkára, Ve­res Péter, a Nemzeti Pa­rasztpárt elnöke lépett a terembe. M ősként ssabjuk u becvü'etet Himnusz után n kongresz­izus megválasztotta elnök­ségét. Hiszel nőkké a jelen­lévők lelkes éljenzése köze­pette Rákosi Mátyás minisz­terei nők helyettest. az MDP főtitkárát választották meg. Dobi István mondott' ez­után megnyitó beszédet. Foglalkozott a mezőgazda­sági dolgozók felszabadulás előtti helyzetével. Akkor áz történi, nn?lt nz OMGE és n nagybirtoko­sok parancsoltak. Még a parasztság elégedeUensé­géböl is a nagybirtokos, vagv a ga/.ílng paraszt hu­tait hasznot. Az tf j szövetségben helye van a középparasztságnak is. A falvakban már nem a holdak száma szerint, ha­nem az emberek elvégzett munkája szerint osztják a becsületet. Az év végén már 12.500 traktor scgitcll a fa­lunak és egy negyedmillió holdat szántotf fel. A terme­lési eredmények azonban még nem állnak arányban a mezőgazdaság megsegítésé­vel és a dolgozó parasztok erőfeszítéseivel. Ezen a bn­Í on csak ugy lehet segíteni, ta áttérünk a nagyüzemi mezőgazdaságii termelésre, aminek utja a szövetkezés. Az uj szervezet a mmihá­sok és dolgozó parasztok testvéri szövetsége jegyében folytatja munkásságát! el­szánt harcot hirdet a reak­ció. a kleriká'is butítás és az Imperialista háborús uszitás ellen. Magasra emeli azt a zászlót., amely alatt a Szov­jetunióval és Sztálin genc­ralisszimusszal az élükön gyülekeznek a világ összes dolgozó erői. A küldöltek felállva per­eeklg lartó viharos lelkese­déssel éltetik a Szovjetuniót és Szlá'.in Renera'issziniuszt. Dolgozó parasztságunkban « halrdsseszméjo él A miniszterelnök tószéde tttán nagy ünneplés köze­pette Kádár János elvtárs, bel­ügyminiszter, az MDP főtit­kárhelyettese beszélt Meg­emlékezel t a FÉKOSz félév­százados küzdelmeiről. Ami­kor hazánk népe — mon­dotta — a hős szovjet had­sereg fiainak kiontott vére által megszabadult a német fasiszták igájától, n magyar falvak dolgozó népéről is lehullott nz évszázados bi­lincs. Megvalósult a földre­form, dc a volt földesurak első rémületükből maguk­hoz térve, minden követ megmozgatlak, hogy a dol­gozó parasztságtól ismét Visszavegyék a földet. Ekkor a Magvar Kommu­nista Párt riadót fujt, tnozgóritolla a demokrá­cia erőil a dolgoztát pa­raszt földjének erdekében. Ezekben a hnreokban szü­letett meg az UFOSz, amely feladatát leljesilette és jel­képe lett annak a dolgozó Parasztságnak, amely életre­halálra a népi demokrácia vonalára állt. A dolgozó pa­rasztság uj szervezete. a HEFOSz a dolgozó paraszt "érdekeit van hivatva kén vi­selni a reakció erőivel szem­ben. A DEFOSz munkájá­nak elvi politikai alapját a szocializmust épilő népi de­mokráciánk eszméi képezik. A DEFOSz. politikájának vezérelve a munkásság és i'.olgo ó paraszt-ág letvé­ri szövetsége kell legyen. Ezt estik a falu dolgozó né­DF.LM umnonszio pének összekovácsolásával érhetjük el. El kell érnünk, hogy ke­vesebb emberi kínlódás­sal, iöhh technikával és géppel löbbet és Jobbat tudjon mezőgazdaságunk, do'go 6 i a a zt ágiink ter­meink Csak a föld társas megmű­velése vezethet eredményre. Varárnap, 1948 cterember Tf. A riolcosó paraszlsáii széntifüon a Magyar Do goaóU Parija ie^es támogatására Kádár elvlárs beszéde to­vábbi folyamán hangoztatta, hogy a magvar nép kormánya a szövetkezést minden erő­vel támogatja. Ebben a kérdésben is számítson dolgozó parasztságunk a magyar demokrácia szer­vező erejének, a Magvar Dolgp/ók Pártjának teljes lámogaiására.A mi dolgozó parasztságunkban (s a ha­ladás eszméje él és salát felismerése alapján, ön­kéntesen lép a haladás, a szövetkezés, a főid társas megművelésének útjára. Befejezésfii tolmácsolta Rákosi Mátyás elvtársnak és a Magyar Dolgozók Pártjár nak üdvözletét. Utána az elnök bejelentet te,- hogy a Budapesten tartózkodó szovjet nyomdászok szak szervezetének küldöttsége megjeleni a tcongresszu son. Az elnök ezulán üdvözölte a küldöttség tagjait. Ezulán Erdei Ferenc mi niszter a Nemzeti Paraszt­párt údvőzlelét tolmácsolta. A szövetséget minden erővel támogatjuk — mondotta.— Erőnk legjavát arra fordít­juk. hogy a szövetség való­ban elérje art, amit maga elé tűzött: dolgozó paraszt­ságunk felszabadulását és felemelkedését. A ItösépparasxSok helye a dolgozók mellett van Csal a István földművelés­ügyi miniszter a Független Kisgazdapárt nevében üdvö­zölte a kongresszust. Ki­emelte. hogv kü'őnös jelen­tőségű a tömegszervezet megalakulása a középpa­raszlság szempontjából. A kö-fépparasztoknak Iát­uioíí kell. hogy helyük ne:n n kizsákmányolók, hanem a dolgozók mellett van. Világosan látniok kell. hogy felemelkedésük egyetlen ut­ja a szövetkezés. A ml fe'atfcdunfc, hogy elti­segitsfrk a munkásság és a do'gozó parasztság szövet­ségét. Ezután Apró Antal. a Szakszervezeti Tanács főtit­kára a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa s a magyar szervezett munkásság peré­ben üdvözölte a kongresz­szust. Az uj szövetség .szá­míthat — mondotta többek kőzött — a magyar szer­vezett munkásság szövetsé­gére és harcos együttérzé­sére az egyház! reakció s a kulákok elleni harcban. Gosztonyi János az ÉPOSz. Sásdi Rózsa az MNDSz. Do­monkos Géza a Cs:veli WM gyár 23 ezer doigozójáuak az üdvözletét tolmácsolta. Az üdvözlések elhangzása után szünet következett, majd szünet után Rácz Gyula mon­dotta cl referátumát. Éríe'm'ségelienes értelmiségiek A REAKCIÓ minden alkal­mat megragadott és megragad még ma is, hogy Tártunknak és népi demokráciánknak árt­son. A felülvizsgálatokat is igyekeztek befeketíteni. Első­sorban az értelmiségieket ijeszt­gette*.. A felülvizsgálatok so­rán azonban kiderült, hogy a munkásság és a haladó értelmi­ség szövetsége, a reakció akna­munkája ellenére is, minden tekintetben megerősödött. Az értelmiség nagy része tehát már felismerte a munkássággal való szövetség és a szocializmus épí­tésének szükségességét. TÉVEDÉS lenne azonban azt hinni, hogy mindenki elérte már a tudatosságnak ezt a fokát. Az életszínvonalat véve alapul, kiderült, hogy óriási különbsé­gek vannak az értelmiség egyes tagjai között, de kiderült az is, ho°y éppen azok, akik élet­módjuk miatt a legtávolabbra állunk a szocializmust építő munkásságtól, messze kerültek az épilő értelmiségiek ideális típusától is. Az országos munka hatalmas kárára azonban ezek az emberek sok esetben élelmes­ségük révén mégis vezetőpozi­ciókba kerültek. Ilyen jelensé­gek tapasztalhatók például & szegedi orvossssakszervezctnél is. A VEZETŐSÉG egyes tagjai állAsgyüjtésre használták fel fe­lelőss-gteljes pozíciójukat. Azt egyik klinikai adjunktus pét-1 dúul egyszemélyben OTl-főor-1 vos, állami védőnőképző intézeli | igazgató és Tóth-szanatórinmi főorvos. Az utóbbi helyen ugyan nem kao fix fizetést., do unnál többet keres. Az említett sza­natórium tulajdonosa horribilis összegeket vág zsebre, emellett azonban OTBÁ-orvoa is. A VÁROSI KÖRHÁZ igazgató­főorvosa főorvos még a börgyó­gyászrondelőben a mivel ugy látszik, mindez nem hoz rin­get a konyhára, MAV- és Pos­tás-szakorvos is. Az egyik rönt­genfőorvos — La értesüléseink nem csalnak — szerződéses vi­szonyban áll az OTÍ-val és a vasutas biztositóval is. Isme­rünk egy klinikai tanársegédet, aki e mellett OTI főorvos, jól* menő magánrendelője és ma* gánvagyona van. Dr. K. K. at! Svájcba készül, nem tudjuk, milyen állás várja, itt magán* pacientaráján kiviil OTRA-, MÁV-orvos, ezenkívül gyáror­vosi állása is van. FURCSA VISZONYOK ural­kodnak a klinikákon is. As egyetemi pártszervezet munkás­értekezletén már szóvAlottók n szülészeti klinika zsibvásár­módszereit, de nagyon meg* nyugtatná A közvéleményt, h t, az orvosszakszorvf/, i vaskézzel belenyúlna & klinikák és a ke/.* kórházak életébo s ezekből az egészségügyi áruházakból végra rendeltetésüknek megfeielőem, a magyar nép és az egészségügy i kultúra intézményeit alakítaná' ki. TERMÉSZETES, liocy egvosria áUásgyüjtési szenvedélye nno marad lialástaJan többi, fűleg fiatat orvosokra, s még jó, ha mindezekért a túlkapásokért nem a demokráciát okolják.-Jő lenne, lia nz orvosszakszerve* zel még az egészségügyi szak­szervezettel való egyesülése előtt likvidálná nz orvos értei, miség "értelmiség ellenes* Im-­áliiloltságál, álláshalmozó szen­vedélyét. A további halogatás ugyanis azzal a veszéllyel jár, liogy a fizikai és szellemi dol­gozók összcfcvgiisa helyett, nz egyesülés komoly értelmiség* ellenes hangulat kiinduló ponl* jává válik, a fizikai dolgozók körében. JAVASOLJUK, hogy a szak* szervezet vezetősége készítsen ponlos katasztert, amelyben mtuden orvos neve mellett fel van tüntetve nz illető (állása, jövedelme és tagdíja, s ezt n kataszter függessze ki olyan helyre, ahol mindenki megte­kintheti. Ha a vezetőség ko­moly önkritikát gyakorol, to­vábbi tanácsra, ugy hisszük nem lesz szükség. A mtnkásossláíy támogatásával Beszédében rámulatott arra, hogy a dicsőséges Szovjetunió felszabadító csapotai a népel­nyomó Horthy-rendszer meg­semmisítésével lehetővé tették, hogy a dolgozó parasztság maga döntsön sorsinak jövője felett. A tőkéseket és a nagy­gnzda-kulá kokat szolgáló pa­rasztszövetség helyeit most a mezőgazdasági munkások, nz újonnan íöldhözjuttatottak, a régi kis- és kőzéppuraszlok ül­tek ősszo, hogy létrehozzák a dolgozó parasztság egységes nagy szervezetét, hogy hatal­mas szövetséges társuk, A munkásosztály támoga­tására? oHncfulhassou a dolgozó parasztság boldo­gulásának utján. Ila a népi demokrácia utat mutat az egész dolgozó pa­rasztságnak, igv a közep­parasztságnak is a felemel­kedés lehetősége felé, ép­pen ezért az uj szövetség­ben a középparasztságnak ts részt keli vennie. a ssmolkozail kérdés Mindazok az. eredmények, ame­lyeket az. UFOSz és a FÉKOSz, elért, unnak köszönhetők, hogy a népi demokráciát olyan la­pn /.tálatokban jsnrdnjr párt vi-zi elrtie, mint a Mngynr Dolgozók Pártja « est a pár­tot olvan ember vezeti, min! Rákosi Mátyás. Jfarj-'rdyoz.t.i esnt'm; hogv n földesúri marod.,kok legutolsó béklyója, a klerikális reakei Mindsienly prímás vezetésével mindent elkövet, hogy a dol­gozó népet félrevezesse. A dol­gozó magyar parasztság egy­émberkéni száll síkra n demo­krácia mellett, hogy véget vessen Mindszenty de­mokrácia- és népettenos -te­vékenységének. Rámutatott arra, hogy a. mező­gazdasági tervgazdálkodás elő­segítése" csak termelőszövetke­zetek létrehozása utján lehet­séges. A szövetkezés kérdésé­ben szigorúan nz önkéntesség el­ve kell. hogy érvényesüljön. A szövetkezeti termelés nem­csak hogy nem veszélyezteti a dolgoső pnrasítság földtulajdo­nit, hanem éppea ellenkezőleg, megerősíti, mert mentesíti a kulák kizsákmányolástól. Beszéde végén hangsúlyozta, liogy a dolgozó paraszlok és földmunkások országos köz­pontjában tömörült dolgozók liilet tesznek a népi demokrácia megszilárdítása és további fej­lesztése mellett. Szabadságunk és ffigge'fenségünk megvédését legszentebb kötelességünknek tartjuk. Világosan és félreérthe­tetlenül kijelentjük, hogy he- j lyünk a Szovjetunió s á népi' demokráciák m tiett van, inert csak ebl>en a táborban való részvételünk biztosítja eddigi j eredményeinek megtartását és további fejlesztését. kongresszus tanácskozása ; ezz l \ é-zetért. Vasárnap reggel léc ál a közgyűlés a beszámo­lók feletti vb ára. 1 eA munkásosztály pártja a saját soraibon hely el foglaló opportunisták ellen vívott en­gesztelhetetlen harc nélkül, azok megsemmisítése nélkül, nem őrizheti meg soraink egységét és fegyelmezettségét, nem tóllhcti be szerepét, minit a szociálisig társadalom épitCje.* (Sztálin) Anyakönyvi hirek Az elmult héten 23 fiu és 13 leány született. Házasságot kötettek: Farkas Imro Hőbel Erzsébet, Pázmán ödön 1 tud ás Kornélia, Trényi Fereno Takács Margit, Bereznai Gytaa Hille Mária, Lévai Sán­dor Zsóvai Zsuzsanna, Regős János Driősy Máiia, Kovács Mihály Tóth Rozália, Gyuris István Szepesi Ilona. Németh Béla Mária Erzsébet, lakó An­tal Tan Rozália, Róvó József Oláh Erzsébet, Sándor Ferenc Matyi Rozália. Barát István Ka­pás Etelka. Molnár Mihály Süle Mária, Pálvölgyi Péter Furus Mária, Nyári István Farkas Ilona. dr. Fülöp László Ungi Erzsébet. Elhaltak: Molnár András 12, Dánéra Péter 27. Szántó Bélai 55, Fodor Ödön 57, özv. GodfH Imrénó 83, Lippai János 70, IffabH ndoüi^n-& érkezted a? ha?ácsoii^ akc ö^ra Az MNDSz nagyszegedi központi vezetősége lielyl szervezetei felhívással for­dultak Szeged dolgozói­hoz. hogy legyenek segít­ségére a Nószövetségnek nagyszabású karácsonyi akciójának megva'ósitúsá­ban. A Nőszövetség Sze-' ? ed különböző iskoláiban s óvódáiban többezer gyermeknek akar örömet szerezni és azért kéri Sze­ged dolgozóit, valamennyi demokratikus szervezetet, liogy pénz- és egvéb aján­dékaikat juttassák el az MNDSz központjába. Az akcióra már több adománv érkezett. Leg­újabban a KISOSz 410 és a KlOSz 200 forintos ado­mánya érkezeit bc. Ezzel a pénzbeli adományok összege 3101 forint és 57 fillér.' SzBííöoítvány Sokezer darab elsőosztályn, prima minőségű ssöllő oltvány kerül eladásra, faj nagy választékban. Ripária, Portálisz, Berlandéri, MantíehulR omenks va<lalanyokra oltvn. Poslán, yartiton, utánvéttel, szak szerü csonsagolásban azállitjrtk. Ismerteid Jegyzékei Ingyen UUltl Pe'es szü Eiits'e? % P^ti^ár, Tdefon^,

Next

/
Thumbnails
Contents