Délmagyarország, 1948. december (5. évfolyam, 275-300. szám)

1948-12-19 / 291. szám

Vasárnap, 1913 deoember 18. DSLMAGYAXOilSZAG ista ügynököknek többé terepük az országban — állapította meg a város decemberi közgyűlésén a MDP szónoka A dolgozók napi problémáira kerestek megoldást az MDF te'szótaiól Szegeti törvényhatósági bl­Kotteága szombaton délelőtt tartolta meg ez évi utolsó köz­gyűlését. A főispán megnyitója után a polgármesteri jelentés hangzott el. A Jelentéshez elsőnek Simo­coTies Mihály elvtárs szólt haxzA a Magyar Dolgozók Párt­fia részéről. Megállapitotta, I»gy a város törvényhatósága nz elmúlt időszakban jó mun­kát végzett. Hiába igyekezett pótolni ezt a munkát a reakció, elsősorban a klerikális reakció, tuuelynek élén Mindszenty már valósággal ellenforradalmi te­vékenységet fejt ki az utóbbi Időben. Az MDP frWágOSÍtó, munkája következtében azon­ban az egész magyar dolgozó lnép, a tegvallásosabbak is egy­re tisztábban látják Mindszenty aljas szándékait. Hangoztatta Simonovics elv­társ, — a közgyűlés egyhangú liel^eslése mellett, — hogy eb­btn az országl/in többé sem Mindszenty nek, sem egyéb im­perialista ügynököknek komoly s-.erepük és terepük nem lesz. Ez/ biztosi!ja az a tisztulási fo­lyamai ts, amely a koalíciós j tár lókban megindult, de első­sorban az MRÍP-ben, amely igy valóban vezetője dolgozó né­pünknek. — Tovííííj! easrsSgre van szükség, >~ mondotta Simonovlcs elvtárs — le kell lepleznünk ellensége­inket. Ez jövő évi feladataink legfontosabbika. A jövő eszten­dőben már csak annak a be­csületes dolgozónak lesz ebben fez «rs«fgban helve és szerepe, feki nemcsak szavakban, hanem lettekben is a szocializmust épili. A fövő esztendőben még Inkább ki kelé építenünk a népi szerveket, a népi bizottságok Hatáskörét. & kell érnünk valóban a nép fiai intéz­tZéJt a magyar nép ügyét. az MDP nevében a polgár­mesteri jelentést elfogadta, feuijd Maróti János (npp) szó­lít lel. Biztosította a közgyű­lés tagjait, hogy a dolgozó pa­ínsztsáq mindenben követi az ipari dolgozótcat az ország épí­tésében. Nagy tapsoktól kisérve 'fordult elismeréssel Pálosi elv­it ára felé, akinek eredményes politikai munkája következté­ben békében élhetünk szóm­Sziáminkkal ls és egyre folrban épülnek lenpesolataink a Szov­jetunióval. örömmel szólt ar­ról a baráti kapcsolatról, mely Irgyre inkább kiépül az MDP {és a koalíció többi pártjai, igy lar. NPP kőzött is. A polgármes­teri jelentést elfogadta. / Németh László (FKP) aköz­' gyűlés előtt is megbélyegezte Nyárádi volt kisgazdapárti pénzügyminiszter becstelen ha­•saármtás&l és szökését. Kiielen­lelíe, hogy a Kisgazdapárt eb­hől is levonta a tanúságot és a inoga soraiban legszigorúbb lareevi.iít rendelt cl. Hangoz­tatta, hogy a legteljesebb Együttműködéssel kívánnak ktofgozni a koalíció többi párt­hdeol, majd ő is elfogadta a polgármesteri jelentést. f Kertész Béla felszólalásában _fe Radikáíis Demokrata Párt­szövetség nevében fogadta el a jelentést. Utána Pap József elvtárs (MDP) üdvözölte a vá­ros uj szervét, az MDP javas­latára felállított Néphivatalt. B város köszönete Gerti elvtársnak Simon Béla elvtárs (MDP) arra mutatott rá, hogy a kis­iparosság is elindult a fejlődés utján. Felszólalásában köszöne­tet mondott a magyar kor­mánynak és a hldmunkások­nak Szeged uj liidjáért. Javas­lalára a közgyűlés egy hanga lelkesedéssel köszönő levelet intézett a város nevében Gerő Ernő elvtárs közlekedésügyi miniszterhez. GéDálIsmások'üa! a kulákok ellen Nyltral Antal elvtárs (MDP) a dolgozó parasztság problémá­it tolmácsolta és a traktorszán­tás jelentőségét fejtegette. Han­goztatta, hogy a kulákok a ke. zükben lévő traktorokkal eddig csak kiuzsorázták a Idsparaszt­ságol, a traktorszántás fejlesz­tésének egyetlen feltétele a gép­állomások szaporítása és a &ib­tás müvelésre való áttérés. Vé­gül javasolta a város Bodomi­gazdaságának míntagazdasűggá való fejlesztését, ahol a Szüksé­ges kísérletekkel foglalkozhat­nak. Tóth Jőzscfüé elvtársnő MDP a kenyér minőségét tette szó­vá és kérte a várost, ellenőriz­zék a pékeket, ne süssenek olyan ragacsos kenyeret. Kér­te azt is, hogy a zsirt ne ke­verjék margarinnal, hanem kü­lön-külön adják Id a dolgozók­nak és járjanak el a petróleum­fejadag felemelése érdekében. Ábrahám Istvánné elvtársnő (MDP) köszönetet mondott a városnak, hogy múltkori kéré­sére a felsővárosi Fcketcfölde­ken villanyt szereltek fel. Kérte nz utcák fokozottabb tisztántar­tását egészségügyi szempontból. Ugyancsak kérte azt Is, hogy a Pick-gyárból kikerülő belsősé­geket ezentúl közvetlenül a fo­gyasztók kapják meg. R«?Pi!s?erssen eüeaSrzik a pökekeí A közellátással kapcsolatos felszólalásokra Gyáni Imre fő­ispán válaszolt. Bejelentette, hogy a zstr kérdésében felira­tot intéznek a kormányzathoz. A decemberi petróleumjegyre egy litert, a pótjegyekre pedig fél litert osztanak ki, de előre­láthatóan további szabad mennyiség is áll majd rendel­kezésre. Agócsi János elvtárs, közellátási tanácsnok elmon­dotta, hogy a pékeket rendsze­resen ellenőrzik, de ezentúl még szigorúbb intézkedésekkel gondoskodnak a dolgozók fo kenyeréről. Dénes I.eő elvtárs, polgár­mester a felszólalásokra adott válaszában ígéretet adott arra, hogy gondoskodnak a néphiva­tal számára helyiségről" a vá­rosházán. Bejelentette, hogy Alsóközponton is Iraktorállo­más létesítését helyezték kilá­tásba. Az utcák tisztaságáról ezentúl még fokozottabban gon-1 doskodnak, de ezen tuhnenőca j ls most nagyszabású tervel dol­goznak ki a tuberkulózis leküz­désére. Közigazgatási ? ireadeüsSg Domaszáüen és Mszkéa A polgármester válasza után a kisgyülésl előterjesztések megvitatására került sor. A tárgysorozali pontok köziH kü­lönösen nagy Jelentőségű Rösz­ke és Domaszék közigazgatási kirendeltségének és anyakönyvi, hivatalának megszervezése az MDP előterjesztésére. Röszke 6G00 hold területű 5600 lakos­sal, Domaszék pedig 9600 hold kiterjedésű 6000 lakossal. Igy mindenképpen szükséges volt, hogy cz a két község Is köz­igazgatási kirendeltséghez jus­son. A többi között elfogadták a városi konfekció üzem létesí­tését, valamint a Faragó-utcai munkásbérhásak lakbér meg­állapításait is. A lakbéreket 30, 35, 40, 45, 50 forintban állapí­tották meg. A város törvényha­tósági közgyűlése két régi mun­kásmozgalmi szegcdi lakost, né­hai Szekeres Dáuielt és Lévai Jánost rehabilitálta, akiket bal­oldali magatartásukért a Horthy-korszakban üldöztek. A közgyűlés egyébként a tárgy­sorozat valamennyi pontját el­fogadta. Q'afpárl mmU% fett a szSrep petréiiüiüiyár válSalafvszetSie Az iparügyi miniszter Hor­váth Mihály olajgyári mun­kást nevezte ki a szöveg! petróleumgyár vállalatveze­tőjévé. Horváth Mihály 11)23 óta vesz részt a munkás­mozgalomban. MagfavuH a zsireiiátás Szobek András közellátás­ügyi államtitkár nyilatkoza­tában kijelentelte, hogy! a közellátásnak ebben az év­ben megfelelő készletek tar­talékolásával sikerült elfoj­tani a spekulációt, úgyhogy a dolgozók általában no­vemberi, sőt még olcsóbb áron vásárolhatnak a kará­csonyi ünnepekre. I\ Szená­tusunk javulása az egész év folyamán észlelhető volt. A kenyér- és liszlojlálás a jövő évi termésig bizto­sítva van, söt még tarta­lékkal ls rendelkezünk. Húsellátásaink is jelentős mértékben javult. A tervsze­rű állami scrléshizlalás a jó kukoricatermés mellett hoz­zájárult ahhoz, hogy zslre'.lúlásunk Javulása biztosra vehető. A tavalyinál lényegesen ol­csóbb á burgonva^ a zöld­ség- és főzelékfélék ára is. Az elért eredményeket első* sorban a készletgazdálko­dásnak köszönhetjük. A jö­vőben ezt még -fokozni fog­juk. A tervszerű készlet­gyűjtés teszi lehetővé a dol­gozók állandó, fennakadás nélküli élelmiszerellátását. A hároméves és a készülő öt­éves terv biztosíték arra. hogy a spekulációt teljesen I megszüntessük. »A burzsoázia konokul igyekszik azon, hrvpf megölje a prolelárlátus. poJllllcai önállóságát — nekünk rendkívül ébe­reknek kell tennünk és nem szabad elfelednünk, hor.y pár­tunk erőd, melynek kapui csau a kipróbáltak eló(^ nyitnak meg; 'S-tálín) Msgérkezsi! a kétszázezredik [y tusa, a debreceni átvevőtáboi felállítása óta. A Ladifogolyszeralvénuycl ös»* szeran 1196 személy tért faas. Vasárnap délutánra ujabb ha­difogolyszerolvényt várnát s Szombaton késő éjjel megér­kezett Debrecenbe a* 66. hadi­fogolyszerelvény. Ezzel a sze­relvénnyel tért haza a kétszáz­ezredik hadifogoly 194G augusz­A szegedi írók . Ss.€&pcsolatot lees esi?.©!*. a dolgozókkal ^MOSTANÁBAN ÚJRA, tel­lva jes erővel fellángolt a harc a szocialista-realista iro­dalom és művészet hívei és el­lenségei kőzött. Az esztéták, a tsritikusok és a művészek véget nem érő vitatkozásban védik saját álláspontjukat és támad­ják ellenfeleik nézeteit. A pol­gári beállítottságú írók, azok, akik telítve vannak a kapitalis­ta szemlélet, a nyugati filozófia ködös, irreális világ-elképzelé­seivel, legújabban agyafúrt mó­don megpróbálták belecsem­pészni elgondolásaikat a köz­tudatba. Mondván, hogy a mű­vész alkotás közben, sajátos lel­kiállapota folytán, a valóság­nak olyan elemeivel Is érint­kezik, mely elemek első pilla­natra Irracionálisnak látszanak, belemélyedve azonban a műbe, kitetszik a valóságuk. Aki figye­lemmel Idsérl kulturális életünk mostani forrongásait, azt nem téveszthetik meg az »európai szelleme, az nr racionális lelki­állapot* védelmében elhangzott csatakiál'.ások. A polgárság, a polgári világszemlélet utolsó magyarországi próbálkozása cz, hogy a tkultura* nevében, a sszeltem* nevében megtámad­hassa, letaglózhassa a szocializ­mus fdé haladó népi demo­kráciánkat. A MARXISTA-LENINISTA IDEOLÓGIA, alapján gon­dolkodó ember előtt a napnál világosabb az a tény, hogy uj társadalmi rendünk, uj felada­taink, minden eddiginél hatal­masabb és hatásosabb harcunk a világ sötét, még felfedezetlen, befogadatlan erői ellen, nem ábrázolhatók a szenvelgésbe, a vajákos önimádatba fulladó polgári Irodalom módszereivel. A megváltozott világ megválto­zott arculatát uj irói eszközök­kel, uj nyelvezettel, uj képek­kel lehet csak kifejezni. Marx és Lenin pontosan és megcáfol­hatatlanul kifejtették a társa­dalom gazdasági, anyagi struk­túrájának és a felépítmények­nek, az ideológiának, a művé­szeit irányzatoknak egymáshoz való viszonyát. Megállapították, hogy a termelőeszközök fejlő­dését a kultúra lomházy s kez­detben csak határozatlanul kö­veti. Ezen elméletek igazságát lemérhetjük mai kulturális éle­tünk bottadozásain. S kitisztul előttünk a magyar jelen zava­ros szellemi képlete, kitágul a látóhatár. n Z ORSZÁGOS MCRET0 ** PROBLÉMA a szocialis­ta-realizmus problémája, amely nemcsak a művészt, hanem a közönséget is érdekli, Szegeden is kél táborra szakította az Író­kat. A szenvelgő polgárok esett magányukba visszavonulva kro­kodilus-könnveket hullajtanak a dekadens, idegcsiklandozó él­mények után, a haladó irók pedig összetömörülnek, hogy a »több szem többet Iát« elv alap­ján megoldhassák nagyszerű, történelmi feladatukat, megraj­zolhassák a dolgozók hősies harcát az uj világért. Ez az irói közösség találta már azl a töiv vényt, amit Marx és Lenin hir­detett, belátta azt, hogy kor­szerű, értékes' alkotások csak a művész és a nép kófcVőnÓB fáradozás Aán születnek meg. NL HALADÓ IRÓK ezen Jobb ** belátásának első megnyi­latkozását vasárnap délelőtt 11 órakor a Fórum-Klubban el­lenőrizheti Szeged város közön­zönsége, ahoÜs Bessenyei Fe* renc. a Nemzeti Színház művé­sze Iíoncz Antal, Szokolay Ká­roly és Taká's István verseit szavalja majd cl. Nagy Sándor, a tehetséges fiatal regényíró pe­dig nemrég megjelent könyvé­ből, »Ai Ur fó vitézébőli clva« fel részleteket. Az ünnepi ülés kiemelkedő eseménye Barabás Tibor elvtársnak, a Magyar írók Szövetsége főtitkárának »Szabad nemzet realista iroda­lom t cimü előadása lesz. A ki­váló iró ebben a tanulmányá­ban félreérthetetlenül meghatá­rozza a szocialista-realista mű­vészet-szemléletet és ebben a tanulmányban érzékelteti leg­jobban az irányzat adta nagy­szerű lehetőségeket. A jelentős eseményre a szegedi haladó j irók szeretettet várják Szeged város dolgozóit. Nagy L. Vince. eredményes a hirdetés a Délmagyarorszájjban

Next

/
Thumbnails
Contents