Délmagyarország, 1948. december (5. évfolyam, 275-300. szám)
1948-12-25 / 296. szám
ORSZÁG Karácsonyi számunk 16 oldal V. ftvi. 275. szám. Ara 60 fillér Szeged, 1948 December 25, Szombat A Párt a béke őre A világ összes dolgozója imádig fokozódó bizakodással és reménykedéssel teIkint a Szovjetunióra. Ebben a hatalmas munkásállamban látják a dolgozók szellemi és fizikai felemelkedésüknek legnagyobb lehetőségét. A szocializmus államában. tehát nemcsak saját állampolgárai bizn;$. hanem bíznak benne a löbbi országok dolgozó osztályai is. Ennek a bizalomnak a legfontosabb alapja a Szovjetunió határozott és követke eles I ékcpolitikája. Ezért tekint bizalommal feléje a ka pi I a' isi a kizsakm ányolás, a háborús uszilás országainak proletariátusa és felé tekintenek a felszabadított országok, a népi demokráciák dolgozói is. Hogy a Szovjetunió ma a világon a béke legkövetkezetesebb őrzője, ez nem véletlen. Abból következik, liogv a kommunista pártok legkiválóbbika, a Bolsevik Párt irányítja ezt az országot. az a marxista-leninista pár!, melyei a munkásosztály nagy fia. Sztálin vezet. '- világ népei — mikor a békéről van szó —, ezt a fogalmat cgvre -inkább azonosítják a Szovjetunióval, a Bolsevik I'árltal. A béke megvédése egyre inkább • kommunista dolog* lesz, egyre inkább bebizonyososodik, liogv a bókéért bátran és céltudatosan csak azok az országok állnak ki. ahol a Kommunista Párt a vezelő erő. Ezek a jelenségek és lények egyrészt azt eredményezik, hogy a kommunista pártok népszerűsége cs befolyása mindenhol a világon erősödik, egyre nagyobb és nagyobb tömegek számítanak a kommusisla pártra, ettől a párttól várják döntő problémáik megoldását. A dolgozó tömegek pártjaink felé fordu'ása azt jelenti többek közölt, hogv feladataink megnövekedtek, felelősségünk megsokszorozódott. Ézekből a megnövekedett feladatokból, megsokszorozódó felelősségből a mi pártunkra, a Magyar Dolgozók Pártjára — és ennek a pártnak minden tagjára is — komoly rész hárul. Most, amikor Politikai Bizottságunk halározatát hajtjuk végre,. pártunk élcsapat jellegét erősítjük, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez cgvlittal a népek békéjéért folyó munka is. Mert nem közömbös a Szovjetunió mügéi sorakozott. az egész világon egyre növekvő liékcfront szempontjából, hogy nálunk, Magyarországon is mennyire erősödik és milyen erős a Kommunista Párt. A Politikai Bizottság határozatának vcgrehojlásaja párlba nem való elemek eltávolítása, n pártban lévő, még felderiletlen erők felkutatása és az élesedő osztályharc ezen uj kádereinek harcbavetése azt is eredményezi, liogy a világ dolgozóinak békefrontja erősödik. Ha ezeket a kérdéseket alaposan átgondoljuk. táljuk csak, liogv a most folyó legfontosabb pártmunka a. tagság felülvizsgálása, mekkora felelősségei ró egész tagságunkra. A legkisebb pártszervezet ken do'gozó felülvizsgáló bi zo 11 ságok, ak á rm el y i k alapszcrvezctfmk taggyűlésének résztvevői és felszólalói felelősek a pártnak, felelősek a magyar dolgozók összességének, de felelősek a világ minden dolgozójának is. Felelősek pedig azért, hogy a Magyar Dolgozók Pártja fokozottan élcsapat legyen, liogy a népek békéjének megvédésében minci nagyobb súllyal vehessen részt,"— ami egyben biztosítja a szocializmus épitésének zavartalan és gyors menetét is. Malik szovjet megbízott a Biztonsági Tanács ülésén a holland csapatok azonnali visszavonását követelte Indonéziából A Biztonsági Tanács csütörtökön folytatta az indonéz vitát. Az ausztráliai kiküldött igen éles szavakkal bélyegezte meg a holland kormány magatartását, az Indonézia ellen végrehajtott orvtámadását. Határozati javaslatot nyújtott be, amelyben köveleli á harcok azonnali beszüntetését, a csapatok visszavonását eredeti állásukba, továbbá a december 18-a óta letartóztatott indonéziai államférfiak szabadonbocsájtását. Ezulán Malik szovjet delegátus megállapította, hogy a holland kormány megszegte a nemzetközi törvényeket és súlyosan megsértette az Egyesült Nemzetek tekintélyét. A Biztonsági Tanácsnak fel kell szólítania Hollandiák haladéktalanul vonja vissza csaiutiui; egész Indonéziából: A világ eov«<t*ríé*e gait, demokratikus önkormányzatát. Uj indonéz hözlársasáji tornyány alakult kiséri az indonéz nép Ujabb haciifoqoSyszereSvény érkezett Debrecenbe tVDteken hajualban befutott Debrecenbe a 01. hadifocolyezorelrény, amelyen az alábbi Bzeredi os szegedkörnyéki hadifoglyok érkeztek: Kuklis András1 (Csengek), Kert kos János (Kistelek), Kazi István (A(okjiázn), Kovács Gyula (Mórahalom), Nagv Imre (Kistelek), Tóth Gáza (Nagyezéksós 428.), Oli Ferenc (Kisjtelek), Rácz János (Felsőközpont), Radics Béla (1921. Szeged), Szalai Imre (I)orozsma), Für József (1910. Szeged), ördög h János (Lengyelkápolna), fllóth Sándor (1900. Szeged). Gvarmati István (Dorozsma), Márkus János (Szillóri-sor 31c.), l'ankó György (GyuLapüspöktelep 39aj, Hozó József (Mindszent), Csikós Imre (Szőreg), Horváth József (1922. Szeged), Zombori István (Átokháza), Nagyillés Ignác (Mindszent), Pető Mihály (Csanytelek), Rácz Ferenc (Kistelek), "Sebők János (Sövényháza). Bartók András CZerge-utea 27), Szúnyog T-ajos (I)orozsma), Biczók László (Krsekujvári-nt 18), Juhász Imre (Széki-utca 8), Kovács Mihály (Földeák), Szilágyi Sándor (1915. Szeged). szabadságharcát A faji gyűlölködés ellen küzdő Nemzetközi Liga cli+éli mélységesen az indonéz köztársaság leigázására indilott holland hadjáratot és felszólítja a világ demokratikus szervezeteit, iléljék el a hollandok orvtámadását. Indonézia uj párizsi nagykövete kijelentette, hogy az Indonéziában kitört tűzvész nem csupán a holland gyarmatbirodalomnak jelenti a régét, hanem n többi gyarmatbirodalom lávolkcfcli uralmának Is. Ind ia és Pakisztán kormánya megtiltotta, hogy holland repülőgépek használják a területükön lévő repülőtereket és hogv országaik tőrületén átrepüljenek'. Az Egyesült Államokban tartózkodó indonéz küldöttség vezető e kijelentette, hogy Hollandia nein tudta volna támadó hadjáratát megindita ni a Marshall-terv segítsége nélkül. A CIO elnöke hat millió szervezett amerikai | munkás nevében Marshall i külügyminiszterhez intézett levélben kérte, nyomban ' vessenek véget az indonéz nép leigázására irányuló ; holland támadásnak és bizi tosilsák az indonéz nép jo Éljen SZTÁLIN, világ dolgozősoak lánge^ü vezére és bölcs íanisófa! Az indonéz köztársaság singapoorei irodája közölte, hogy Szumátra szigetén ideiglenes köztársasági kormány .alakult, a kormány volt gazdasági miniszterének elnöklésével. Newvorkban a tüntetők egy csoportja a holland főkonz ulátns. előtt tiltakozott az indonéziai Lüiland támadás ellen. Fepper szenátor pedig a Marshall-terv vezetőségéhez intézett táviratában sürgette a Hollandiának nyújtott segély megszüntetését. Szunfo kinai miniszterelnök hajlandó békét kötni a néphadsereggel Az uj Kuoinintang-kormánV igen gyenge lábon áll. Több miniszterielölt megtagadta o számára felajánlott" tárca elfogadását, noha Gsnng-Kai-Sek már jóváhagyta a kormánylistát. Áz uj kormány egyik tagjának nyilatkozata szerint /számításba veszik a békekötést a népi haderők főparancsnokságával, de egy közvetítő nagyhatalomra bízzak a kezdeményezést*. Hasonló értelmű nyilatkozatot tett a csütörtöki minisztertanácsban Sznufó miniszterelnök, aki aki nyíltan elismerte a kormánycsapatok reménytelen helyzetét. Szunfo kijelentette, hogv a /kormány hajlandó békét kötni a népi hadsereggel*. Csang-Ivai-Sekék kétségbeesett kapkodásukban most a nagytőkéhez fordulnak támogatásért. A jelek arra mutatnak, hogy az USA nem adja meg a kinai nacionalistáknak a minden módon sürgetett nagy segítséget. Jellemző a helyzetre, hogv'a hivatalos küldetésben Washingtonban járó Csang-Ivai-Seknét, aki eddig az /Egyesült Államok vendégekénU Maittiall külügyminiszteri palotájában lakott, átköltöztették egy washingtoni magánházba. Franciaországban letartóztattáh Listsr spanvol köztársasági tábornokot A francia l»eiügymimazter rendeletére letartóztatták Lisftr spanyol köztársasági tábornokot, " a spanvol szabadságharc egyik Ice'endÁs vezérét. Lister tábornok hősiesen kivette részét a Franciaországot védő harcoktól is a második világháborúban. Letartóztatása ujabb bizonyítéka annak — írja a IIumanité —, hogy a francia kormány Franeo cinkosa. Tevékenykedik az amerihacflenes tevékenységet rizs-élő bizottság Az amerikacllenes tevékenységet vizsgáló bizottság — mint a moszkvai rádió ncwyorki tudósítója jelenti — ujabb jegyzéket tett közzé, amellyel 500 amerikai szervezetet és kiadványt helyezett tilalomlistára az >n a (hűen. hogy a kommunizmus helyességét, il letóleg a Szovjetunióval való barátságot propagálják. A nemzetközi munltásmozna'om gyöze!m mk biztos fudata hatja át az idei karácsonyi ünnepeket A Daily Worker karácsonyi vezércikke hangoztatja, hogy a nemzetkőzi munkásmozgalom győzelminek biztos tudata hatja át oz idei karácsony ünnepét. Á r.agy szocialista ország, a Szovjetunió erősebb, mint valaha. A kommunista pártok mindenütt előretörnek és Kelet-Európában a kommunista és szocialista pártok egyesülése megteremtette a munkásosztály egységes politikai szervezetét. A Szovjetunió kolhozainak uj sikerei Ukrajna poltaval kerületének egyik kolhozában a termelő szövetkezet tagjainak a közösségi gazdaságában teljesített munka ulán már kiadták a részesedéseket. Minden átlagos kolhoz-család — egy-két serdülő gyermeket szám'lva — legalább 4—5 tonna gabonát kapott. amihez pénzjövedelem, a mnn. kanapok szerint járó főzelékféle és állati termék részesedés. valamint a kofho-jslák saját kert gazdaságának jövrdelme járul. Ez az ukrajnai kolhoz csak egy a sokezer kolhoz közül, amétyek ugyanilyen eredmé* nveket értek eí ebben az évben. Szerei eiasünsk a Pegy tkolt ké* szovjet par amenter emlékére Budapest székesfőváros tör-1 emlékére emlékművet állit és vényt:a 6,ága elhatározta, liogv ' azt még c hó 29-én felavatják, az 1941 december 29-én meg-j A 27 m. hosszú és 9 m. magas gyilkolt két szovjet parlamenter. emlékmű 52 nap alalt készült. VV V