Délmagyarország, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)

1948-11-15 / 263. szám

6 DSLMAGYARORSZA0 Kedd, 1918 november R cu Öngól révén masadí itthon az egyik pon? Tatabánya—t:t (1:0). Mindvégig óriási áramú küzdel­met vivott egymással a két együttes. Az el hó félidő első fe­léljen a Tatabánya irá nyitotta a játékot és szinte a kapujához •eegézte a. Szegedet. A vezető gólt a 17. percben Nagy révén szerezte mei» a vendégcsapat. A tatabányaiaknak ezután ínég volt néhány jó helyzetük, ami­nek kihasználását a. szegedi vé­dők megakadályozták. A játék­idő hátralevő rÁszélien a Szeged támadott töbl>et. Fölénye külö­nösen a má-odik félidőben dom­borodott ki, csatárai azonban a góllövésocl adósak maradtak. A döntetlent jelentő egyetlen gólt is Szatió, a vondégegvíittes íobbhátvédjo rúgta a második félidő 19. percében, amikor egy a kapu mellé tartó lövésbe be­lenyúlt és a labda a lábáról Irányt változtatva perdült a meglepett kapus mellett a há­lóliv. A játékról annyi a megje­gyezni rolónk, hogy a Szeged őszi idénybeli- legszebb mérkő­zése volt. Mindkét csapat leg­jobb része a védelem volt en­nek köszönehtö, hogy a táma­dósorok az eredményességen alul maradtak. A játékvezető azonban ehhez az iramhoz gyen­gének bizonyult Az NB I. tőblit eredménye; Újpest—MTK 8:2 (2:2), ETO­Kispest 4:0 (1:0), Vasas—Gold­berger 2:1 (2:1), Ferencváros— MATEOSz 2:1 (0:1 )v Az NB I. trtblázuta: 1. Ferencváros 2. SzAC 3. MATEOSz 4. MTK ő. Vasas C. Kispest 7. Újpest, 8. Tataiánya 9. Szeged 10. F.TO 11. Soroksár 12. Csepel 13. SBTC 14. Goldl/erger lő. Szombathely 10. Kistext 9 51 9 13 8 21 8 22: 8 13 8 19 8 21 9 15 10 14 9 1G 8 13 4 18 12 12 : 8 11 U 11 10 10 12 10 :1C. 10 13 12 12 12 9 :25 :24 :34 :19 :26 :19 :18 :21 :27 A Szakszervezeti MTE-t ki­véve gveuge napjuk volt a sze­gedi NB IL csapatoknak. Az MKUMTE a KAC-oal, »z SzVSE pedig a Csongráddal szemben maradt alul. ** Az SzMTE a harmadik helyen a kíméletlenségig vitte, aminek eredménye két játékosuk kiáj­litása volt A mérkőzés után a közönség egy tulheves csoportja bántalmazta a levonuló győztes együttes ' tagjait, aminek foly­tatása lesz a szövetségben.' A» NB II. többi eredménye: C»MTK—SzVSE 2:0 (1:0). KAO —MKUMTE 5:1 (1:0). Drasche -Előre 2:1 (1:0), SzAfAV—Me­zőtúr 7:1 (3:1), MVSE—BSzSC 1:1 (1:0), Phöbus—Szolnoki MTE 1:1 (1:1). Textil—KMTE 2:2 (1:0). SzMTE -OMTK 4:1 (2:0). Az Orosliázán lejátszott bajnoki mérkőzést a remekül játsző sze­gedi együttes szép küzdelemben még ebtjen a« arányban is meg­érdemelten nyerte meg. A* oros­házi együttes különösen a má­sodik i'él időt jen a durvaságot Az NB II. bajnoki sorrendje: L Szolnoki VSE 11 29: 8 20 2. Előre 11 37: 8 19 3. SzMTE 10 37:14 15 4. Szol neki MTE 11 18: 9 15 C. KMTE 11 32:18 14 6. BSzSO 11 10:17 13 7. Phöbus 11 12: 9 12 8. MKUMTE 11 19:17 10 9. OMTK 11 12:22 9 10. Textil 11 15:25 8 11. Drasche 10 11:14 7 12. KAO 11 18:25 7 13. MVSE 11 14:20 7 14. SzVSE 11 14:20 7 15. OsMTK 11 12:27 7 10. Mezőtúr 11 14:59 4 A Postás nyerte a szegedi "rangadót Az NB in-ban is az egy Postás kivételével gyásznapjuk volt a szegedi és szegedkörnyéki csajotoknak. A Postá3 * első félidőlien vazető Honvéd ellen nagy küzdelem után megérde­melten győzött. A Mára János­halmán, á Rákóczi pedig Baján vérzett el. Eredményeik: Pos­tás-Honvéd 3:2 (0:1), János­halma—Móra város 3:2 (1:1), Baja—Rákóczi 2:1 (1:1). A kerületi bajnokság eredményei I. Osztátv: NIVO—SzVSE 4:1 (2:1), KMTE—SzAK 3:2 (0:1), SzEAC—Mezőhegyes 2:2 (2:1). II. osztály: M óra város—Hűs ­pökleUe 3:1 (1:1), Alsőközpont —Józref A. 4:1 (1:0), Húsos— Várostanya 3:2 (2:1), Kisvasút. —Felsőközpont 4:2 (2:1), Tápé —Alcyő 2:0 (1:0), Rákóczi­rostás 3:1 (0:1). SzMTE—FDTC 7:1 (4:1), M KUMTE—SzATE 2:0 (1:0), SzAK—Oszontiván 3:2 (3:0), Ujszentiván—Deszk 3:2 (2:1). A Postás gyflzöft, a HAPOEL vesztett A Gojdtiergor NB Il-es aszta­liteniszesajjata vasárnap két bajnoki mérkőzést játszott Sze­geden. Délelőtt a tartalékos ' TIAPOEI. ellen győzött a fővá­rosi együttes, délután azonban a • kitűnően játszó Postással szemben a'ulmaradt. Az ered­mények a következők: Goldber­ger—HAPOEL 13:10, Postás— Goldberger 13:1G. Ifibnjnokság: Postás—Móra­város 3:2 (0:1). FDTC—SzVSE 3:2 (1:0). SzMTE—línsoa 14:0 (0:0), AIKUMTE—SzAK 2:1 (1:1), SzATE—DKAITE 2:1 (1:0), SzEAC—Rákóczi 5:0 (3:0). pzemi bnjnokság: KISOSz— -Sz. Kender 3:2 (2:1). Fölénvesen győzött az ÉMOSz SzIT A kerület ökölvívó csapatbaj­nokságai során vasárnap Sze­geden került eldöntésre nz, EMOSz SzIT—Vásárhely mérkő­zés, amelyet a szegedi együt tes a várakozáson felüli aránk­ban 14:2-re nyert meg. A sze­gediek közül Klein, Tócsái, Gaál, Tőrök, Maróti, Pornoki és Siike győzött, csupán Készei vesztett. Kosárlabda bajnokság NB I.: női: Postás—Szolnoki VSE 30:24 (11:12). NB I. férfi: Postás-KASE 51:43 (22:21), NIJ II. női: Postás—Lokomotív 32:2G (19:11). NB II. férfi: Cudufok—SzVSE 39:26 (14:14). Az SzVSE nyerte a hírverő kupát Az SzVSE és a Postás súly­emelői vasárnap Felsőközponton mérkőztek a hirverő kupa ván­dordijáért. A találkozóból 15:13 arány tan a vasutas csapat ke­rült ki győztesként az egy em­ber hátránnyal induló Postás­*sal szcmlien, igy ő lett a kupa első védője. Igv néz ki a 12 találatos szelvény 2:3 MTK—Újpest 2 4:0 ETO—Kispest 1 2:1 Ferencv.—MATEOSz 1 1:2 G SE—Vasas 2 2:3 Komárom—Polgári 2 2:1 NMAORT—PVSE 1 0:1 DVSE-őzd 1 2:1 Ny VSE—DVTK 1 5:0 Viscosa— Ganz 1 1:1 Phöbus—Szomb. MTH x 1:4 OAITK—SzAITE 2 3:0 Newoastle—Derby Szeged Városi Gozlürdő Kádfürdők, hideg, meleg uszodák. Iszapgyógyinté­zet. Iszappakolások nök részére- hétfő, szerda, péntek. Férfiak részére: kedd, csütörtök, szombat, vasárnap. IherjnáMilrdök nök és férfiak részére mindennap. Megindul a pen'c'ditt gyirlós Az egyik budapesti gyógy­szergyárban hosszabb ideje folytak laboratóriumi kísér­letek penicilin előállilására. A kisérlelek sikerrel jártak. Az elért eredmények alap­ján egyelőre kisüzemi mére­tekben megkezdik a magyar penicilin termelést. A peni­cilint gyártó üzemet az egyik gyógyszergyárban ren­dezik ne. Egyelőre havi egy­két millió egységet termel­nek, ami a szükségletnek csak kis része és a kisüze­mi termelésben bevált mód­szerek és eljárások alapján indulhat meg később a pe­nicilin nagyobb mértékű gvártása. |pxe?fál«5«l közlemények Felhívom mindazok figyelmét, akik petróleumjeggyel ' rendel­keznek. hogy a " Közellátási Jegyközpontnál (.Szeged. Zsőtír­ház íl. e.) haladéktalanul mu­tassák be petróleum jegyeiket fe­lülbélyegzés végett, mert keres­kedők és iparosok csak a felül­bélyegzett jegyre adhatnak ki fjetróleumot. Kereskedők és ipa­rosok esak szabad petróleumot vásárolhatnak, jegyeiket nem ér­vényesitik. A Közellátási Jegykörpnnt utasítására üzemek, vállalatok pót jegy igényléseiket kizárólag a Közellátási Hivatalnak kibocsá­tásra kerülő ©Pótjegy igénylő jegyzéken* igényelhetnek. Ára. drb-kint 10 fillér (40. sz. nvom­tatvánv). Igényléseket előző hó­nap 25-ig kell beadni. x Dr. Redönft (lömön Sári mütermélien, DeiJc Fereno-n. 4., telefon: 6—45., három iga­zolványkép egy művészi nagyí­tással 15 Ft Kirakat a Kárász­utoai Idegenforgalmi Hivatal mellett. nagyban és kicsinyben Kovácsi, "j&K?­Felhivjuk az üzemi, kerületi és szakmai SzIT titkárok fi­gyelmei, hogy szerdán délután 6 órakor a .'.SzIT központban őssZtitkárl érlekezlclet tartunk, melyre minden SzIT titkár meg­jelenése kölelező. 421/1948 Vh. szám. Pk. 27G54/J948. szám. Rrmísi fojítfetmén? Alulírott bírósági végrehajtó közhirré teszem, hogv a szegedi törvényszék 1947. évi P. 4G33. számú Ítélete kövctkeztéi)en Hancsinszky Valéria végrehai­tatő javára 4000 forint tőke cs járulékai erejéig 1918. évi szep­tember hó 3-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le­foglalt 109 -f 551 forintra be­csült következő ingóságokat: u. m. tollszáritógépet. motorkerék­párt, tollat, számológépeket ís egyéb ingókat nyilvános birói árverésen eladom. Ezt a birói árverést 4000 fo­rint- tőkekövetelést, és járulékai erejéig Szegeden, Attila-utca 19. sz. a. 1918. évi november hó IC. napjának délelőtt fél 12 órájakor fogom megtartani. paiúgyi Tivadar bir. vegrh. Rádió Szeged város polgármesterének közértei* hlrfle^ényai Érdeklődök a Néptiivatnlnál. Kilrász-ntca 2., közj-letibi fel­vilftgositáet kaphatnak. ©A földbirtofirsform végrehaj­tása. során megváltott vagy el­kobzott inga Fanokhoz ta rtozó mezőgazdasági ipari üzemek igénybevételéről szóló 10.010— 1948. Korín. sz. rendelet vég­rehajtása* tárgyra vonatkozó részletes hirdetmény megtekint­hető a ható-ági hirdetőtáblán, Bérház kapu alatt. Részletes felvilágosítás nyerhető az Ille­tékes közig, kirendeltségeknél, valamint Bérház II. em. 23. sz. ESKS ÁLLANDÓ MOSORSZAMOKi BUDAPEST t. 5.30: Hajnalt 6 30- Falurádió 6 45: Reggelt torna. 7.00- Müiorismertétés. 9.55; Áttelepítési koratánybir­tosság köziemén vei tű.tíü: Hírek 12 00: Harangszó, hi­rek. 1100: Hírek. 15 15: BA­dlóiskoln 15.55: Műsorismer­tetés. 17 00: Hírek 20.00. Hí­rek, sporthírek. 20 20: llirek és krónika oroszul. 22 00: Hí­rek Mit hallunk holnap? 0.11J Hirek ós krónika IranciatiL 0.20: Hírek és krónfka angoluL Vasárnap, november 14. Kedd, november 19. BUDAPEST I. 7.20: Rcggotl zene. 8.00: Nagy orosz utazók. 8.20: Operar5.-zietek. 9.00: A« T. honvédkeriileti zenekar ját­szik. 12.15: Koltay Vali énekel, Molnár Ágnes hegedül. 13.00: Egv nvegwennvoleus honvédal­tiszt kiadatlan naplója. 13.20: A házi-egviiUes játszik. 11.15: Dvorzsák: 2. szláv rapszódia. 14.30: Ifjúsági Énekkarok. 15: Rádióiskola. LG.OO: Felfedezők és feltalálók. 16 20: Margittav Sándor orgon/41 a Vas-utoal templomból. 17.10: Szovjet na­pok*— szovjet omtjérck. 17.20: A Vöröskereszt közleményei. — 17.30: Sziv küldi szívnek szí­vesen. 18.25: Színes muzsika. 18.55: Világhiradó. 19.10: ©Ál­latkerti séta". 20.35: A Nép Ri­diószinháza: ©A gyűlölet éjsza­kája*. 21.25: Mendelssohn: Skót szimfónia. 22.25: Magyar nóták. 23.00: Müvéazlemezok. BUDAPEST II. 17.00: Ötórai tea. 18.00: Zenei élő újság. — 18.15: Hangos lliradó. 18.30: Ei Varsó. 19.00: A Falu Hang­ja. 19.50": A Zeneművészek S»­badszervezetének műsora. 20.50 A Rádió Szabadegyeteme. — 21.15: Kiváncsi mikrofon. 21.30 A Rádió jazz-zenekara játszik. 22.50: Csajkovszkij: Vonóssze­renftd. Fizess elfí a Délmagyaroríz.Agra1 aranyas a j (ríztiaií) 6 lórin* Hungáriává!szemben. Telefon 7-54 A r & K f r <1. e f é & e le. m—T7»7írTnr<4Zis BABA .T AV1TA ST. minden fél út, uj babákat készít a Baljaklini­ka, Margit-utca 28., II. em., 'délután 3 órától. TA K AT. I Tó N'ö N EK idősebb asszonyokat alkalmazok. Hu­szár. Báró •Jósika-utca 34. MINDENES főzőnőt 1-ére fel­veszek. Jelentkezés délután 2 órától 3-ig. Petőfi Sándor-su­gárut 13. BE.TARÓNT felveszek délutánra, 1—3-ig. Zászló-utca 8/b. BEJÁRÓNŐ a délelőtti őrákra ajánlkozik. Timár-utca 8/b. ^ ADAS-VRTF. 1/ £1? ÓROAI nézni! Tüebmann szem­üvegen. Fotó-1 a Viora tórium. — Kelemen-utca 12. BELYKGKI'I legjobban nálam értékesilhetí. Falus bélvegke­reskedés, a fogadalmi letn­olomnál. Iskola-utca 29. BOÍIKABATDK hosszú és rö­vid, férft és nőt mérték ulán alsórendű bőrből, festések és javítások szakszerűen készül­nek Csordás börruhakésrilő­mesternél. Szent Mikiós-u. 7 U n <i h A órás és ékszzrész u £ R fl Kárász-ufcx 14 keresek kar- és zsebórákat ^veckerórát is), ezüstöt, bril­liánsékszereket ma*as áron. — Ora- és ékszeriavitást vállalok. FIGYELEM! Eltartásra Gülba­ba burgonya 56 forint mázsája kapliatö: Nagy Jenő (volt Cse­konics)-utea 3., Karácsonyinál. lIALOSZOBABUTOttOK. egyoe butonlarabok még mindig leg­olcsóbban Spitzer asztalosnál, Margit-utca 12. 4 l-es bilpalfecsizma eladó. Deák Ferenc-utca 8/b. Papp. KÉT szilbunda eladó. Somogyj­utoa 12., {öidszint 2. MAGAS FÖL DSZ! NT ES, kertes ház eladó. (A jóforgalmu ven­déglő is átvehető.) — Jelige: »2fi.000 Ft*. ZONGORA, angol mechanikái, kifogá-talan állapotban eladó. Partizán-vutca 16., fszt. 2. DIVANY, kétszemélyes, töltő­kályha, gáztűzhely, hálószoba, ebédlő, konyhaberendezés, sza­lotigarnitura, futószőnyeg eladó. Zárdanitca 20. KÓZÉPNAGV szilszkintainda, hócipő, sárcipő, magasszúru 36-ös cipők, festmények, smk­rénvek, tükrök olcsón eladók. Attila-utca 11., I. 1. G VARAK, üzemek! ©Halda* 1913-as tipusu tabulitoros, iro­dai irógép, uj és egy 500-as esztergapad olcsón eladó. Bnmk­ner Elemér műszaki vállalat, az Anna-kutnál. ta LAK"AS 2 vngy 3 szobás összkomfortos lakást keresek költségmegtéri­téssel. ©összkomfortos© jelige. BÚTOROZOTT szoba, fürdőszo­bával egy személynek kiadó. Vadász-utca 8., I." em. 1. BÚTOROZOTT szoba, konyha­használattal azonnal és else­jére kiadó. Széchenyi-tér 8., I. emelet 8. KÉTSZOBÁS, mellékhelyDéggel régibérü lakás átadó bútorral vagy anélkül. Erd. Damjanich­utoa 28., délután. BELVÁROSBAN egvszobás­konyhás, spejzos macánházat jószAgtartássai, kerttel, költség­megtéritéssel átadnám. Jelige: ©Jó alkalom*. ELEGÁNSÁN berendezett, bú­torozott szobák kiadók. Laká­sok, üzletek közvetítő irodája. Kölcsey-utca 10. 3-(-l-cs Standard, modern, jó hangos rádió 550 forintért és vaságy olcsón eladó. Topolya­eor 7., földszint 3. ELV ESZI ETTEM szomtw ton Koazlándi Antal névre szóló ÍU^vzolványaimat. Kérem a b. megtaláltó, jutalom ellenében adja lo a rick szalámigyár portásánál. ELVESZETT a Korzó Mozitél a korzón vasárnap este negyed 9-kor egy ezórmecsik. B. megta­lálót kérem adja lo a kiadó­hivatalba. FRÁTER köszörűsnél paprika­hasitókéfl 2.80, önborotvapeu­go 20 fillér, olló 9.—, köszö­rülés, javítói olcsón. Mikszáth Kálmán-utoa 5. RONGYOS, piszkos nyakkendő­jét ujjáalakitom. Kelemen-u. 5. ©Nyakírendőklinika.* ELVESZETT egv bakancs. Ju­talom ellenében Farkas-utca 12. alatt kérem leadni. JOBB iparos hü élettársat 50— G0 évesig keres. Jeligo: ©Meg­élhetés biztosítva". 2000—3000 forinttal társat ke­resek. Címeket a kiadói®. »P,iz­tos jövedelem« jeligére kérek. DÉLMAG Y A ROUSZAG politikai napilap. Felel ós szerkesztő: DR. ANTAI.FFY GYÖRGY Felelős kiadó: DR. ZÖLD SÁNDOR Szerkesztőség ~~Jókai-utca 4. Felelős szerkesztői telefon: 493. Szerkesztőségi telefon: 103. Nyomdai szerkesztőségi telefon este 8-tól: 673. " Kiadóhivatal: Kárász-utca 8. Telefon: 325. Az x-el jelzett közlemények díjazottak. A Hírlapkiadó Kft. nyomása. F. vezető: Koncz László.

Next

/
Thumbnails
Contents