Délmagyarország, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)

1948-11-24 / 270. szám

V. évi. ZML szám. Ara 60 flIIAr Jezsuiták rendházában* Szeged, 1943 Novamlisr 24, Szerda Ujabb csapás (P. 8.) A földmüvelésügyi mi­nisztérium kedden kiadott je­lentése szerint az ország egész területén nagyban befejeződtek a vetési munkálatok. A dolgozó parasztság a vetési előirány­zatot 103 százalékban teljesí­tette és ezzel az eredménnyel biztosította a dolgozók jövő évi kenyerét és a beszolgáltatáshoz hasonlóan ismét hitet tett a demokrácia mellett. A több mint három és fél­millió holdon z ökle lő vetés ugyanakkor, amikor a demokrá­cia ujabb győzelmét bizonyítja, jelenti egyúttal a kulákság és a vele szövetséges klerikális re­akció ujabb csúfos vereségét is. Hiába támadtak a falu kizsák­mányolói, a kulákok és Mind­szentyn keresztül nyugatról pén­zelt imperialista ügynökök a dolgozók jövő óvi kenyere ellen, hiába volt minden mesterkedé­siik, a dolgozó parasztság be­csületesen elvégezte munkáját és a nagyobb arányú ktilák­szabotázsokat is sikerült elfoj­tani. Amikor a népi szervek sikeres ellenőrző munkáját emlitjiik, arra is rá kell világitanunk, hogy miuek köszönhetők ezek ez eredmények. Elsősortan a "Magyar Dolgozók Tártja Szer­vező Bizottsága felhívásának, amely ráirányította a dolgozó parasztság figyelmét a fenye­gető veszélyre és éberségre szó­lított fel minden demokratiku­san gondolkodó kis- és közép­parasztot, hogy meg tudja aka­dályozni. kudarcba tudja ful­lasztani a nép kenyere ellen in­dított. támadást. . A vetési munkák befejezése után most, mindenütt a legláza­eabb munka indul meg, hogy az egyes helyeken még elma­radt mélyszántásokat 18 elvé­gezzék. Éhben a gépi munka fokozott alkalmazása, az egyre több trnktorállomás nyújt ha­talmas segítséget a " dolgozó parasztságnak. A segit'ség és a termelési versenyek" megértése folytán állandóan janii 6 munka mellett, az ellenség ujabb táraa­dásóval is számolni kell. A ku­lák és az egyházi reakció nem nyugszik bele az őszi termelési munkák alatt elszenvedett ha­talmáé vereségbe. Meg fogja kísérelni a szabotázst és a sza­botázsra való rábírást a mély­szántást munkákban is. A dolgozó parasztság azonban résen lesz és egyik csapás után a másikat méri a reakcióra. Biztosítani fogja a magvar de­mokrácia minden dolgozója szá­mára a kenyeret a dolgozó pa­rasztság felemelkedését, a dol­gozók megérdemelt jobb életét, megsemmisíti, végleg eltiporja a kizsAkmónyolókat és a nyu­gati háborús uszítók fizetett csuhába bujt béroaceit A Szovjetunió ismét javaso Magyarország felvételét az Az UNO közgyűlésének különbizottsága hétfőn kezd­te meg a tagfelvételi kérdés megvitatását. Az uj .tagál­lamok felvételét már három éve hátráltatja, hogy a nyu­gati hatalmak a Biztonsági Tanácsban és a közgyűlé­sen J megakadályozzák a népi demokráciák felvételét, ugyanakkor azonban min­dent elkövetnek olyan nem­zetek felvétele érdekében, amelyek nem felelnek meg az alapokmány követelmé­nyeinek. A nyugati hatal­mak különösen szorgalmax­zák a félfasiszta kormány­zatú Portugália, valamint Írország felvételét, amely­nek kormánya a második világháború alatt a náci Né­metországnak kedvező sem­leges magatartást tanúsított. Ajtita különösen Olasz­ország, Finnország, Bul­gária, Magyarország és Románia felvételének kérdése fölött vált hé^ vessé. A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia vezetői a békeszerződések megköté­se ulán tudvalevően kötele­zettséget vállaltak az őt volt ellenseges állam felvételé­nek támogatására. Az Egye­sült Államok, ésw Anglia ké­sőbb azonban megtagadták a kötelezettségük.teljesítését és ellentétben az igazsággal, csak Olaszország és Finn­ország felvétele mellett szálltak sikra, indítványoz­va. hogy a többi három ál­lam ügyét vegvék le a napi­rendről. Ezután a Biztonsági Tanács szovjet tagja arra ax álláspontra helyezke­dett, hogy mindaddig nem adja beleegyezését Olaszország és Finnor­szág felvételéhez, míg nem válik lehetségessé Bulgária, Magyarország és Por A ía egyidejű 'el­véfele. Jugoszláviában tilos a moszkvai rádió hallgatása A Nova Korba Belgrádból szerzett értesülés alapján közM, hogy Belgrádban sen­ki sein meri hallgatni a moszkvai rádiót. Az utóbbi időben iöbhször előfordult. hogv a moszkvai rádió adá­sai időpontjában megjotoa­ick egyes lakásokban a köz­biztonsági szervek és ellen­őrizték, hogy hnllgalja-o va­laki a moszkvai rádiót § és félmillió forintot ©sztaoak kl st muahaverssnyben k'véíó ersslmény! elért ifoIgozék fcezSff A most folyó öthónapos munkaversenyben kiváló eredményeket elért dolgozó­kat a kormány ezúttal is ju­talomban részesiti. Erre a célra a Gazdasági Főtanács 5 é$ félmillió forintot szava­zott meg. A Szakszervezeti Tanács most foglalkozik a jutalmak szétosztásával. A közgyűlés legutóbb ugy határozott, hogy felkéri a Biztonsági Tanácsot, vegye ismét fontolóra az uj tagok felvételének kérdését és el­határozta, hogy kikéri a nemzetközi bíróság tanácsát is a tagfelvétel kérdésében. Ax angol-amerikai többségű nemzetközi bíróság hosSzu vita utáji ugy döntött, hogy az Egyesült Nemzetek tag­jainak joga van uj tagok fel­vételénél politikai szempon­tokat is figyelembe venni. A nemzetközi biróság szov­jet tagja bebizonyította, hogy a szovjet álláspont teljes mértékben megfelel az alap­okmány előírásainak. Minden országot, amely az UNO alapokmányá­ban lefektetett feltéte­leknek megfelel, Így Ma­gyarországot Is, fel kell venni az UNO-ba — jelentette ki Visinszkij a keddre virradó éjszaka az UNO különleges Politikai Bizottsága előtt. Visinszkij csaknem két­órás beszédében kifejtette, hogy a tagjelöltek mind po­Iltil kai, mind jogi szempont­ból megfelelnek az UNO kö­vetelményeinek és ezért ja­vasolta, hogy egyes orszá­gok felvételi ügyét külön vizsgálják meg, d« a felvételről együtte­sen döntsenek, nehogy előálljon az a hely­zet, hogy például Olaszor­szág. Finnország és Ausztria felvétele után a közgyűlés többsége a többi állam fel­vétele ellen szavaz. A Szov­jetunió minden állam felvé­telét pártolja, amelv as UNO feltételeinek megfelel. Ezért sikraszáll Bulgária;, Magyarország, Albánia és » Mongol köztársaság felvéto­le mellett is, mert ezek bé­kés országok és teljesíteni tudják az UNO iránt, vállait kötelezettségüket Az angolszászok elutasí­tó magatartása sérti aa UNO alapszabályait, valamint a jaltai é« potsda­mi egyezményt. H kínai néphadsereg cs 23 mérföldnyire köze Pe * Csang-I\ai-Sek főhadiszál­lása hivatalosan elismerte a Szucsau alatt álló kor­mánypárt! hadsereg be­kerítését és a nankingi kormány ne­héz helyzetét. A legújabb jelentések sze­rint a nacionalista haderő sorozatos vereségeket szen­vedett. A népi hadsereg katonái már 110 mérföldnyire kö­zelítették meg Pekinget, ahol elrendelték az ost­romállapotot, sőt Pe­kingtői 28 mérföldnvlra is csatározások kezdőd­tek a szembenálló had­sereg előőrsei között. A nacionalista kormány ke­zében maradt területen min­denütt ostromállapotot ren­deltek el. 7 Az amerikai képviselőház külügyi bizottságának kije­lölt elnöke, Bloóm azt java­solta, liogy a legrövidebb időn belül hozzanak létre személyes találkozót Tru­man és Csang-Kai-Sek kö­zött és ebből a célból Cs'ang­Kai-Seket hívják meg Wa­shingtonba. Ezzel szemben a londoni Daily Grapliic wa­shingtoni levelezője Szerint most már Marshall is azon az állásponton van, hogy Amerika ne küldjön további segélyt Nankingnak, amíg Csáng-Kal-Soket félre nem állítják és más politikussal nem he­lyettesitik. Mngasrangu ame­rikai minisztériumi tisztvi­selők, becslése szerint az Egyesült Államoknak körül­belül ötmilliárd dollárjába kerülne, ha megkísérelné a Kuomintang-Kina megmen­tését Az MTI párizsi tudósító­ja szerint párizsi diplomá­ciai körökben azt beszélik. hogy Clark tábornokot, a föld­közitengeri hadszíntér volt parancsnokát, vtdesen Kínába hogy átvegye a kinai had­sereg parancsnokságát. Rálcosl elvtárs szambatf beszédét az egtsz orszái sfnépi meghallgatta a rádióban Szombaton, november 27-én Rákosi Mátyás elvfám. a Magyar Dolgozók Pártfának főtitkára beszél a PArá Központi Vezetőségének ülésén..A beszédet, amely elá az egész ország dolgozó népa feszült várakozással te­kint, a magvar rádió Budapest I. hullámhosszán dé*. után 6 órái kezdettel közvetíti. A beszédet Szeged dol­gozói ls mindnyájan incgha Ugatják. A NagyszcgtíH Párt­bizottság felhívja a kerüfett és üzem! alapszervezetek vezetőségét, hogy feltétlenül szervezzék meg párthelyL ségelkbén a közős rádióhallgatás!, Románia felmondta Franciaországgal kötött A román ól!amtanács fel­mondta az 1939-ben megkö­tött román-francia kultur­egyezményt. Az erről szóló hivatalos nyilatkozat meg­állapítja^ hogy az egyez­ményt egyoldalúság jelle­mezte Románia hátrányára. A francia kormány bántal­mazza és kiutasltta a Fran­ciaországban tanuld román diákokat, házkutatásokat tart a román iskolákban, feloszlatta a román-francia barátsági társaságot beül­totta a franciaországi demo­kratikus románok napilap­ját és támogatja a Romániá­ból megszökött fasiszta ele­meket. Asjjpari szervezkedés felé Egyesül a nyomdászok, kSnychöiöh és grafikai mnnUásoh szakszervezete A nyomdászok, a könyv­kötők és a grafikai munká­sok szakszervezete már ré­gen elhatározta egyesülését. A Szakszervezeti Tanács XVII. kongresszusának ha­tározata értelmében az igy létrejövő szak­szervezet ipari szakszer­vezet tesz, amely magá­ban fog'alja mindazokat a fizikai és értelmiségi dolgozókat, akik a nyomdász- és paptrfeí­dolgozó üzemekben vég­zik munkájukat. A három szakszervezet de­cember 4-én külön-külön kongresszust tart és ezen kimondják az egyesülési, december 5. és 6-ar. pedig kongresszust rendeznek

Next

/
Thumbnails
Contents