Délmagyarország, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)
1948-11-23 / 269. szám
8 DTUMAGYARORSZÍO Kt&ti, 19» nor»mfl» SS &M*usrt Ctalárok nélkül csak vereség lehet az eredmény Szeged— Csepe! 2:0 (2:0) Gyenge játékot hozott a csepeli találkozó, amelyből a végfg többel támadó hazai csapat, némileg gólképesebb tániadósora révén kerüli ki győztesként, Keszthelyi és Fenyvesi góljával már az ehő félidőben. Szünet után lilába dobták a szegedi védők minduntalan támadásba a csatárokat, azok egyetlen komoly gólhelyzetet sem tudtak összehozni. S/eged támadósorában az egy RózsaA* ujszegediek bravúrja Az NB II. déli csoportjának legérdekesebb mérkőzését Újszegeden játszották le. Az él lovas Szolnoki MAV-vai kcrüM szemlie a Magyar Kender UMTE együttese. A találkozóra a szegedi együttes hat tartalékkal volt kénytelen kiállni. Ennek ellenére az egyik pontot sikerült idehaza tartani, ami kizárólag a játékosok mindent .eb söprő lelkesedésének és lendületének köszönhető. Az SíMTE Csongrád ellen nehezen jött játékba, szünet után azonban biztosan győzte lo ellenfelét. Az SzVSE bár többet támadott, ba! szerencsés körülmények között maradt alul a KAC-a( szemben. Az NB II. eredményei egyébként a kővetkezők: Szolnoki VSE-MKUMTE 2:2 ÍM), Sz MTE—CsMTK 4:0/1:0), KACSzVSE 2:1 ÍM), Szolnoki MTE -M. Textil 3:2 ÍM), ElőreBS/.SC 2 0/2 0), MVSE-OMTK 3:2 (1:1), Drasche—KMTE 2 2 (2:1). Iíengerelt a Móra város Sikerdus n.apjpk volt vasárnap a szegedi NB III. saratoknak. Az, egy Honvédet ki véve valamennyi együttes gvö zelcmmel hagyta eí a küzdőteret. A legértékesebb győzelmet a Móravárös érte el, végjonagyiramu küzdelemben fektette kétvAHra a listavezető hainokjclölt Halasi VKM csapatát. A Postás Makóról hozta baz.a a két pontot, a Rákóczi a Móravároshoz hasonktaíi ugyangsak elhegedülte Bácsalmást.' Csak a Honvéd maradt alul ebben az oszt-álylan, talszerencsés körülmények között, csatárai gél képtelensége folytán'. Az eddis beérkezett eredményék a következők: Móraváros—KKVSE 5:2 (2:1), Postás—MMTE 3:2 (31) Baja—Ilonvéd 2:0 (1:0), Rákóczi—Bácsalmás 5:1 (3:1). A kerületi bajnokság eredményei: I. osztály: SzVSE—BTK 3:3 (2:1), KAC-SIATE 1:1 (0:0), DKMTE-SzAK 5:1 (2:1). II. osztály: Húsos—Alsóköznont 2:2 (2:0), Józ.scf A.-Lelle 2:1 (1:1), Honvéd—Algyő 4:0 (20). Tápé—Felsőközpout 3:0 (0:0), Kisvasút—Dohánygyár 1:1 (1:0). FPTC—Postás 4:2 (1:1) SsAC—MKUMTE 2:0 (0:0), Rákóczi-KASE 2.1 (1:1), SzATE —SzMTE elmaradt. Iíi: SzMTE—SzEAO 4:2 (3:0), FDTC-IIusos 3:2 (2:1), SzVSE —Postás 3:0 (20), MKUMTE —Honvéd 18:0 (8:0), FPTC— SzAK 6:2 (4:1), Móra-SzATE 3:1 (2:0). Az NB I. táblázata 1. Ferencváros 2. SzAC 3. MATEOSí 4. MTK 5. Vasas 6. Újpest 7. Kisjiest 8. Tatabánya 9. Szeged 10. Csei>el 11. ETO 12. Soroksár 13. Szombathely 14. SalBTO 15. GSE 16. Kistext 10 53: 5 20 10 14:12 14 9 24: 9 13 9 30:12 13 9 20:10 12 9 23:17 12 9 20:14 10 10 16:27 9 11 11:26 9 10 20:26 8 10 17:42 8 9 14:22 7 9 14:22 6 10 13:21 6 10 12:19 6 10 9:29 2 völgyin kivül senki sem üli meg az NB I. nívójút. A védelemből Ludas, Gyuris, Kakuszi és Gyurik emelhető ki teljesítményéért. A: NB 1. többi eredménye: Ferencváros—Kispest 2:1 (0:1), MTK—V ETO 8:1 (3:1), Ujpesl -Sal. BTG 2:1 (2:1),. SzAC Goldbergcr 1:0 (0 01, VasasKislexl 2 0 (2 0), MATEOSz Sorok, á • 3:1 (1:1), Szombathely I-Tatabánya 2:1 (0:1 (0:1). 79 telitalálat a totón A totó 58'. számú fordulójára beérkezett 312.796 szelvény. Nem hivatalos eredmény szerint eddig 12 találatos szelvényt 79 darabot találtak, melynek nyereménve fejenkint 2200 forint. 11 találatos 1000 szelvény, darabonkint 00 forint nyereraéaynyel. 10 találatos 19.000 volt egyenkint 9 forint nyereménvnyel. A tizcnkéttalálátos szelvény igy fest: 1:2 Kispest—Ferencváros 0:1 GSK—SzAC 2 1:2 TSC—SzVSB 2 2:0 Csepel—Szeged 1 8:1 MTK—ETO 1 2:1 Újpest—Sal BTC 1 3:1 MATEOSz—Soroksár 1 8:1 DVTK-DVSE 1 4:2 SSE—Pereces 1 4:1 KMTE—NM AORT 1:1 2IVTK—TBTC x 1:0 Dorby— Fortsmouth 1 Beaárult a* atlétikai idény A Sztálin-sétányon vasárnap délelőtt bonyolították le a kerület idényzáró mesei futóversenvét, melynek női ifjusági száuiáton győzött Suták (SzVSE) 3.19 idővel. 2. Csonki (SzVSE) 3.21, 3. Kunos (SzVSE) 3.40. Női felnőtt győztes Top'rrelaé (SzVSE) 3.39 idővel. Férfi ifi győztes Bárkányi (SzVSE) 8.38, 2. Dobó (SzVSÉ) 8.47, 3. Horváth (SzVSE) 8.52. Férfi felnőtt győztes Széohi (SzVSE) 18.06, 2. Molnár (Makó) 18.14, 3. Tornai (SzVSE) 19 perccel. Elvéreztek a Portás kosarasai A kosárlabda NB két győztesére!. a KASE két csapatával kerültek szembe vasárnap a Postás férfi és női kosarasai. A küzdelemben mindkét szegedi csapat alulmaradt: a leánvok 50:17 (31:31), a fiuk 36:21 arányban. Az NB II. során a Postás női csapata 54 J4 (22:6) arányban verte a budapesti Rába csapatét. Taroltak a Postás tórözói Nagy érdeklődés mellett zajlott. lé a Postás férfi egyéni nyilt tőrver8enye. A kilences döntőijén az egv Zsabkát kivéve valamennyi helyet a rostás vivói szerezték meg. A verseny győztese Jávorkai (Postás) 8 győzelem, 2. Lévai (Postás) 6, 3. Patzauer (Postás) 6, 4. Zsebka (SzEAO) 5, 5. Berling (Postás) 4, 6. Zakar (Postás) 4, 7. Fábián (Postás) 2, 8. Szentgáli (rostás) 1, 9. Horváth (Postás) 0 győzelem. Asztaiitentsi Rókusi SzIT—Mőravárosi SzIT 20:5. A torátságos mérkőzést nagy érdeklődés mellett játszották le. A győzelmet a kitűnően játsző rokusi ifjúmunkás együttes még ebben az arányban is megérdemelte, ami biztató az uj lendületet vett szervezett sportolásra. A Kispes t különvonatot indit Szegődre A Kispest labdarugócsapata vasárnap Szegeden játszik. A népszerű piros-feketék 500 személyes különvonattal jönnek. A vonat Kispesten is megáll. A vonatköltseg oda—vissza 27 forint. A VAOSe—Dohánypiyár üzemi bajnoki mérkőzést szerdán délután 2 órakor játsszák le a Hunyadi-téren. Felhívjuk a SzIT alapszervezetek figyelmét, hogy ezen allélen az alapszervezetekben ifjusági nap helyeit taggyűlést tartsanak. SzIT titkárság. Sakk Szegei város csapatbajnokságának J eredményei t Gázgyár—Autóbusz üzem a Postások ellen 7:3, Dohánygyár Somogyitelep ellen 8:2, a Kisiparosok a Közatkalmazot ak ellen S'/jA'/j arányban győzlek. Kendergyár az Egyelem ellen ezideig 5:2 arányban vezel (3 függő). II. osztályban, Ládagyár— Konzervgyár 4:1, Kiskereskedők a Postás II. ellen 4i/a :3V„ Nemzeti Sziliház az Ujszegedi kender ellen 8:0, Kossuth a Kase elten 8:0 arányban végzett. III. osz'álvlian, Soinogyilelcp H.—Vasutas"Tí. ellen 3V;:27„ Nemzeti Színház II. a Gázauló. busz TI. ellen 4 2, végül a Húsosok a Kendergyár II. cl lel 6:0 arányú győzelmet arattak. Nimzovits vállozat. Prága 1940. Világos Bajdorf. sötét Rojiacek. 1. d4—IHG, 2. cl—eO, 3. Hc3 —Fb4, 4. e3—c5. 5. a3—F:c34-, 6. b:c-b0, 7. Fd3—Hc6, 8. Hf3 —FaC, 9. ct-c.d, 10. c:d-dő, 11. Val—Vc8. 12. e:d—c:d, 13. H— 5—d:c, 14. Ffj-V fő, 15. V:c6-j—Ke7, 10. Vc7f-Hd7,17. Hc6f—Kf7, 18. 0-0—Bhe8, 19. Hb4—Fb5, 20. Vd6f és sötcl feladta, mert 21. Hdőf kibirhalallan. Szerjed városi poigármeiileréneR feSzértieltö hírfis'atéayjl Érdeklődők a Nőphira tatnál, Ivárá.-z-Qtca 2., közelebbi felvilágosítást kaphatnak. Hirdetmény. Szeged város 1947. évi Királyhalom dűlőben a földreform folyamán kiosztott földekre vonatkozó lS-as számú változási' jegyzék a királyim Imi I. f. közig, hatóságnál (Királylialom 910) 1918. éri november 20-tól december 4-ig bezárólag 15 napi közszemlére van i téve. Részletes hirdetmény mrgj tekinthető a hatósági hirdetőj táblán, Városháza, valamint | Bérház kapu alatt. Polgármester. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy minden iparjogositvinvos, aki az 1919-es esztendőben közpineon ánisitani kíván, iparigazolványát, továbbá ha mint hadigondozott ezen a cimen kedvezményre igényt tart, ugy hadigondozottságát igizoló okiratot is köteles 1948. évi december 4-ig hetipiacos napok és ünnepnapok kivételével — városi Bérház IT. cm. 18. sz. alatti hivatali helyiség előszobájában, munkanapokon Bőrösök Imre piacrendezőnél 12 óra és fél 3 között teo-ztás céliából történő nyilvántartásbavétel végett bemutatni. Figyelmeztetem az érdekelteket, bogv azok, akik iparjogositvánv és a kedvezményes besorolásra utaló .okiratukat. a feuti időpontig nem mutatják be, azok az iparjogositvány kelte szerinti liolybeosztást nem nyerhetik el. Polgármester. sisra kekszet, mézescsókot. vasas-iói miíajii? legolcsóbban. Margil-u'ca 12 Telefon : 6-75. Hédié ggggfftS^OOlámiXMS. vt Atffcv ÁLLANDÓ MCSORSÍAMOKl BUDAl'fcSl l. 6.30: Hajnali 6 30. Falurádió 6.15: Heggeii torna. 100- Műsorismertetés, 9 55' Alleiepilési, kormánytnaiosság közleményei 10.0(1* 11 irek 12 00: Harangszó, Hírek 14.00: ti irek. 15 lő: Rádióiskola 15.55: Műsorismertetés. 17 00: Hírek. 20 00: Hírek. sporthírek 2U 20. Híreit és krónika oroszul 22 00: Ittrok Mit hallunk*holnap? 010 tlirek .és krónika (randául. d '20: tlirek és krónika angolul. Kedd, november 23. BUDAPEST I. 7.20: Iteggell zene, 8.00: Az orosz Aesopus,— 8.20: Hanglemezek. 8.30: Izraelita vallásos félóra. 9.00: Szórakoztató zene. 12.15: Ag .Magda zongorázik. 13.00: Kirakat. 13.20: A házi-együttes játszik. 14.15: Hanglemez. 11.30: Lifttsági Énekkarok. 15.00: Rád mis* kola. 16.00: Felfedezők és feltalálók. 16.20: »Az orgonairodalom remokei*. 17.10: Szovjet napok — szovjet emberek. 17 20: Sziv küldi szívnek szívesen. — 18.45: Világhiridó 19.00: Egy év eredménye és tanulsága. — 19.15: Hanglemez. 19.40: Közvetítés a Müvésx Színházból: >Édes fiam'* 20.10: Hirek. Sporthirek. 21.50: Hirek. 22.45 Vita arról amit hallottunk. — 23.15: Magyar nóták. Magyar nóták. 23.45: Ilangleme?. BUDAPEST II. 17.00: (Hóra4 tea. 18.00: Zenei élő újság. — 18.15: Hangos Híradó. 18.30: Hanglemez. 1900: A Falu Hangja. 19.30: Korunk zenéje. 20.30: A Rádió Szabadegyeteme. 21.15: Kíváncsi mikró fon. 21.30: Tánczene. 22.15: Müvészlemcsek. Fizess elő a Oélmanyarorszáqi'a Aprólilrclel é e K F O 0 L A L K O / A S FIATAT' leányt könnyű házi munkára felveszek, jelentkezni délután Margit-utca. 21. ÜGYNÖKÖT' keresek fénykép terjesztésére. Választ •Forgalom* jeligére a kiadóba kérek. CILINDER stoppológép, szijjgyártó bőrvarrógép eladó. Hódmezővásárhely, Rév-ai-utna 1. RÖKKABATOK hosszú és rövid, férfi és női mérték után elsőrendű bőrből, festések és javítások szakszerűen készülnek Csordás bőrrnhakészitőmesternél. Szent Miklós-utca 7. MINDENFÉLE babaiavitárt készít a 20 év óta fenálló bal«aklinika olcsón, gyorsan Margitutca 28., TI. era., délután 3-tól. OKOM nézni! Liebmann szemüvegen. Fotó-laboratórium. — Kelemen-utca 12. HALOSZOBABUTOBOK. egyes bútordarabok még mindig legolcsóbban Spitzer asztalosnál, Margit-utca 12. BÉLYEGEIT legjobban nálam értékesítheti. Falus bélyegkereskedéa, a fogadalmi ' templomnál, Iskola-utca 29. U n y |r A órás és ékszerész L L R II Kárász-utca 14 Keresek kar- és zsebórákat 'veckerórát is), ezüstöt, bríl[iánsékszereket magas áron. — Ora- és ékszerjavitist vállalok FIGYELEM! Férfi használt ruhát legmagasabb áron vesz Szabó Sándor, Tisza Lajos-krt. 48., I. emelet 8. ELADÓ csikóbunda, varrógép, kézikocsi, talicska, több minden. Dugonics-tér 1. kárpitos. PEJ paripaló, 5 éves, eladó. Orion bőrgyár Szeged, Hálóutca 8. FRÁTER köszörűsnél disznőölőkés 7.18, jegykés 8.60, olló 9.—, bicska 2.90. Köszörülés, ja vitás olcsón, Mikszáth Kálmán-utca 5. FINOM férfiruha, sötétszürke, fekete télikabát vatellinos, magas alakra eladó. Csapó szabó. Dózsa György-utca 7. ELADÓ két fekete női kabát, szőrme kulikabát, irógép. Széchenyi V;r 16., II. 6. VILLANYMOTOR 1 3,+ háromfázi.su, 220 Voltos, mély gyermekkocsi eladó. Sajka-u. 8. DRAPP roélv gyermekkocsi eladó. Csuka-üt a 29. SÜRGŐBEN eladó 30 TIP-s Cor. míck traktor iriktorckévcl, aragép és" siiózógép. Dérnél, Szőrog r-t. SZÉPEN "berendezett félkomfortos lakásom átadó. Fotelek, varrógép eladó. Jeligo:»Egyszobós«. KO N V H A K R EI > E NO. m odern, zöld. nagy velurszőnyeg, jó sezlon el;uíó. Vidra-utca 2., L 2. KÉPKERETEKET és saentkéneket. állandóan vásárolok. Képkeretező, Tisza Tajos-körut 53. TÉLIKABÁT, irógép, stb. eladó. Arany János-utca 11., III. em., biztosítási iroda. IÍERKEL mérleget megvét:lie keresek. Retek-utca 15., üzlet. INDIAI perzsabunda megbízásból eladó. Rimár szőrmeszalún, Kigyó-utca 1. VILAG5MRKAS Hoffman— Csernyi pianinó alkalmi áron eladó. Klement kárpitos, Vidmulca 2. <« i.A'KAS 3 szobás, összkomfoítos belrosi lakás költségtéritéssol átadó. Jelige: »II. emelet*. KÜLONBEJARATU bútorozott szoba áfyynemü nélkül elsejére kiadó. Csongiádi-sugárut 7a., — Érdeklődni délután. KÜLONBEJARATU bútorozott szoba fürdőszobával kiadó. Széchenyi-tér 17., I. em. középső lépcső dr. Székelynél. BÚTOROZOTT szoba kiadó. — Petőfi SáDdor-sugárut 16. KÉTSZOBÁS, összkomfortos lakást azonnal átveszek »Költségeket megtéritek* jeligére. •<j KfTTT/TN' iTÉITÉ k~ ^ MAGYAR helyesírást és kereskedelmi levelezést tanulnék. — •Pontos lakcím* jeligére a kiadóhivatal ba. BILLIAUDASZTAL bérbeadó. Somc^yitelep II. utca ^7. délutáni órákbiaa. HAZASSAG céljából szeretnék megismerkedni, jobb nyugdiján vasutassal 65—71) évesig. »Sz«retet« ielirére. ELVESZTETTEM vasárnap este jobbkezes torna börkeztyürnet a Móra-uteátói a Marx-térig. A megtalálót jutalmazom. Gercsor Szent István-tér 6. VASARNAP » Belvárosi Moziban elvesztettem irataimat. E. megtaláló ad ja le Fodor Zoltán Petőfi Sándpr-sugSrut 82. ELVESZETT Robi nevü nayy kutyám, farkaskutyához basouló. Megtiiláló, nyomravezető jutalomban részesül. AlsónvomáíK sor 24. ELVESZETT vasárnap este a Tóth vendéglőtől a színházig egy barna férfi kaztyii, kérem, a b. megtalálót, adja le a hid bizalmi testületénél. Szabó Jajos. JUT'ALOMBAN része álom r.tt, aki szombaton délután elveszett >öcsi» névre hallgató héthónapos foxiklítyámat visszahozza. Cim: Ónozó Szilveszterni Szeged, Alföldi-utca 49. NEM drágább, mint egy pressó-klvé. Zsirtonsült kniraoli Ft. 1 20. Központi Tejivó Étterem. ZONGORÁT, orgonát, hnrmőniumot. tökéletesen hangol, vit Rakovszkv, a Nemzeti Színház és a Zenekonzervatórium hangoló ja, Br. Jósika-utca Cl. Telefon: 3-31. VJBS»M*«VHHMamBUU IMIM DÉLM \GYAROBSZiG politikai napilap. Felelős sz-irkesztő: DR. ANTALFFY GY0RGI Felelős kiadó: PR. ZÖLD SÁNDOR Szerkesztőség —Jókai-utca f. Felelős szerkesztői telefon: 4991 Szerkesztőségi telefon: 103. Nyomdai szerkesztőségi telefon este 8-tól: 673. Kiadóhivatal: Kárász-utca 6Telefon: 325. át x~el jelzett közlemények dipzottak. A Hirlapkiadé Kft. nyymYr V. vezető: Kűjjpz ÍÁ-/.'