Délmagyarország, 1948. október (5. évfolyam, 226-251. szám)

1948-10-12 / 234. szám

2 OflJ 4GTAIfOR3XAS Kedd, 194® október 1*. A ietszobaduias negyedik évfordulóján kigyulladtafényTápén és Algyon Két szegedkörnyéki község­ben gyulladt ki vasárnap a vil­lany, két község dolgozóihoz ju­tott el isinél a nijni demokrácia gondoskodása nyomán a civili­záció legelemibb előfeltétele Tápé és Áriyö dolgozó paraszt­sága vasárnap nagy ünnepet ült. IIosszu évtizedek utánjárá­sa, könyörgése, Ígérgetése és szószegése után most megvaló­sult a falu vágya: villanyfény gyulladt ki a házakban, az ut­cákon, hogy nyomán az embe­rekl>en is felgyúljon valami, Bmit talán igy fogalmazhatnánk meg: érdemes dolgozni és har­colni ezért a hazáért A fafti és város összefogása Tápé község népe már kora reggel az utcán volt Falunap keretében egyúttal a község fel­szabadulásának emlékünnepét te ülték. Délelőtt mezőgazdasá­gi kiállítás nyilt meg, amelven •a tápéi gazdák termésük szinc­Javát mutatták be. Délben a •lűözségháza előtti szabad térsé­gen kezdődött a Magyar Dolgo­zók Pártja rendezésében az ünnepség. Pásztor Imre köz­ségi jegyző megnyitója után Hauk László elvtárs az MDP résziről beszélt Kijelentelte, hogy a villamosítás az első lé­pés a falu életszínvonalának emelésére, ahhoz, hogy össze­fogjuk a várossal. Ez csak a hároméves terv kezdeti ered­ményeihez tartozik, nem állha­tunk meg a fele uton. a gépesí­téssel, szövetkezéssel tovább kell emelnünk a dolgozó parasztság életszínvonalát, a munkás-pa­raszt szövetség egyre szoro­sabbra vonásával meg kell men­teni a kisparasztot a kulákok kizsákmányoló tevékenységétől. A világ közepe Az ünnepségen résztvett a szegedi villanytelep munkássá­ga is, amelynek nevében Ilomo­la János elvtárs szólalt fel, majd Szél Géza községi biró fe­jezte ki Tápé háláját, hogy az országban a 157-ik villamosított község lehet és Ígéretet tett, Jiogy a falu dolgozó parasztsága a vÜIamosságnyujtotla lehetősé­gekkel élni is fog és a szövet­kezésen keresztül biztosítja a saját és az egész ország jobb jövőjét Délután a szegedi általános iskolák ultörő-csapatai mutat­tak be műsort esto pedig a he­lyi kulturgárda szerepelt Tápé népe, amely villanyt kapott most már bátran elmondhatja magáról, hogy a világ közepe Algyőit szintén a falu apraja-nagyja résztvett a népházban rendezett ünnepségen. A helyi MDP-szer­vezet elnökének megnyitója után Bodor Károly elvtárs do­rozsmai járási titkár beszélt a nap nagy politikai, kulturális és gazdasági jelentőségéről. A vil­lamosítást a kormány program­ba vette — mondotta a többi közölt — és ahogy ezt meg­valósította, megvalósít majd mindent, ami a dolgozó pa­rasztság javát és felemelkedését szolgálja. Az ünnepség itt is tarka mű­sorral, a lakosság kitűnő han­gulata közben ért véget. Az R-gárdisták erősítsék és fokozzák a harci szellemet Marosán György beszéde az R-gárda ünnepségén Az MDP nngybudapesti reudezőgárdájn vasárnap tartotta a ^pligeti diáksta­dionban díszszemléjét a párt ' központi vezetősége, a hon­védség, rendőrség és a sza­badságharcos szövetség ve­zetői előtt. A rendezőgárda uj, vöröscsillagos selyem­brokát zászlaját Farkas Mi­bályné zűszlóanya avatta fel. A felavatás után a ren­dezőtárda fogadalmat tett az uj zászlóra. A fogadalomtá­tel után Marosán György mondott beszédet. Beszéde­ben emlékeztetett arra, hogy világosan mindjobban kiéle­ződik az osztályharc. Az an­golszász imperialisták uszí­tanak a Szovjetunió1 és a né­pi demokráciák ellen. Ez bi­zonyítja, hogy a munkás­osztály és a szocializmus el­len kívánnak harcot foly­tatni. Az országbgn is van­nak reakciós erők, amelyek a külföldi háborús kalando­roktól várják a régi Magyar­ország visszatérését. Míiliós tömegek készülnek megvé­deni a munkásosztály, a Szabadság és a béke ügyét. Az H-gárdlstáknnk erő­síteni és fokozni kell a harci szellemet az élet inludeu területéit. Tuda­tosítani kell a munkás­osztály tagjai körében és az egész magy ar dol­gozó népben, hogy harc uélkiil ncui születik si­ker. A kapitalizmus és a fasiz­mus 'gyűlöli a munkásosz­tanulnunk gyűlölni a kapi­talizmust és az imperializ­must. Az R-gárdistáknak ébereknek kell lenniök és fokozni kell az éberséget annál is inkább, mert a ma­gyar fasiszta és reakciós kö­rök nemzetközi kapcsola­tokkal rendelkeznek. Ezek a nemzetközi kapcsolatok szabolálásra és rombolásra használják fel m itthoni erő­ket A nagy tetszéssel fogadott beszéd után az R-gárdisták diszmenetben vonultak fel a pártok vezetői élőit. Ma avatják fa! az a!«y5i motoros repftíSiokolái Ma, kedden délután 3 órakor avatják fel ünnepélyes keretek között az algyői repülőtéren az Országos Magyar Repülő Egy­let motoros repülőiskoláját. Az ünnepségeken részi vesznek az MDP nagyszegedi Pártbizottsá­gának, a városnak, Csongrád­megyének, valamennyi tömeg­szervezetnek, a pártoknak és az üzemeknek képviselői Az ün­nepségek során a motorosrepü­lők repülő akrobata számokat mutatnak be A most megnyíló repülőiskolán a nép fiait ismer­tetik meg a motoros repülés technikájával. A Hendergyárl munkások háziipari varráfaBiolyaRiá! mulassák be Szeged dolgozóinak Vasárnap délután nagyszámú érdeklődő előtt fejeződött be a Szegedi Kenderfonógyár házi­ipari varrótanfoijrama. A kul­terern színpadin ízléses kiállí­tásban állnak A legkülönbözőbb gyermekruhák és női munka­ruhák sokféle változatai. Husz munkásnő két hónapon keresz­tül a gyári munkaidő után szor­galmasan tanulta a szabás és varrás elemeit, aminek az ered­ménye minden várakozást felül­múlt. Az egész tanfolyam lelke és irányítója L. Schiller Ilona elvtársno, aki fáradhatatlan tü­relemmel oktatta, tanította a munkásnőket. Az egyik munkásnő, Pusztái Lászlóae' szerint nagy áldoza­tot 03 fáradságot jelentett ez a tanfolyam, de megérte, inert i gyűlöli n inunkásosz- ma már önállóan tudja fciszab­tálvt Nekünk is meg ke'.l ni és megvarrni gyermekei rur soha Ilyen olcsón nem vohet! Kószéru raktá­ramai megszüntetem! Oriá&i árleszállítás Kertész lászírt híkt. Varga Lászlóné végtele­nül boldog, mert nemcsak a saját ruháit, de még a férje ingeit 16 in tudja szabni és megvarrni. Valamennyien hálá­san kösrönlk Nagygyörgy Má­ria vállalatvezetőnek, az üzemi bizottságnak és főleg L. Schil­ler Ilonának, hogy ezt a tan­folyamot létrehozták. Az uj két­hóuapos tanfolyamot már sok­kal töb- Jelentkezővel kezdik meg. A gyár vezetőségének meg kellőre találni a módját, hogy a k-AUitás anyagát a város kő­sónségenek is bemutassák. Cigarettázó gyerme! felgveitetta a rókusl kazlakat Tegnap délelőtt Nagy Ferenc Rókusi feketeföldek 223. szám alatti tanyáján, ahol több kazal volt — többek között Kiss Já­nos dorozsmai földművesé is — tűz ütött ki. A tűzoltóság a kőt nagy és több apróbb kazlat már nem tudta megmenteni, de a tüzet lokalizálta, úgyhogy a környékbeli kazlakat, pajtákat és házalóit megmentette a tűz­től. A tüzet egy 13 éves gyerek okozta, aki a kazlak tövében cigarettázott Ujabb fordulat az wsomogyiielepi apácák bűnügyében Nemcsak a disznóknak adtak óle mlszerf, hanem e» Is ásták A gazdasági rendőrség tegnap a késő délutáni órákban ujabb megdöbbentő nyomokra akadt az ujsomogyilelepi apá­cák bűnügyében. A Máté villa kertjében több bödön zsirt, 500 tojást és több láda szappant ástak el az apácák a papokkal együtt A kihallgatások során kiderült, hogy az apácák két év óla hordják a papoknak az élelmet a népkonyháról. A jelek szerint még sok élelmiszer van különböző helye­ken eldugva. A nyomozás tovább folyik. Szeptemberben több mini 3 millió forintot ruháztak be Szegeden Szegei város szeptember ha­v*t?au nataimas összeget, 3 mull 324 ezer forintot fordí­tott beruházási célokra. Ebből az őss>«gbői 2 millió 357 ezer foant esik az állami beruházá­sokra, 623 ezer forint a magán­beruházásokra, 217 ezer forint közmunkára és 226 ezer forint városi beruházásokra. A legnagyobb összeget, 1 mil­lió 601 ezer forintot a közúti hid építésére fordították. 234 ezer forintba került a gyermek­klinika további építése, a J6­zset Attila kollégiumra 176 ezer forintot költöttek, a tiszai kot­rások hajóépitése 68 ezer fo­rintba került, a faragóutcai munkásbérház 54 ezer forintot kapott. Az ujszegedi szabadtéri színpad további építésére 45 ezer forintot fordítottak, az Al­földi Mezőgazdasági Intézet to­vábbi rendbehozására 46 ez;r forintot. A város bekötőutak építésé­re 57 ezer forintot költött, te­nyészállatok vásárlására 28 e z t forintot. Közutak építése 6'J ezer forint!o. került, a Szegedi Gazdasági Vasút 26 ezer forin­tot ruházott be. Közmunkákra a Móricz Zsig­mond-rakpart építésére 39 eznc forintot, a Móraváros víztelení­tésére 71 ezer forintot, a Fo-. hértó tizenegyedik tavának töl­tésére 69 ezer forintot és árvé­delmi töltés építésére 31 ezer forintot fordítottak. A magánberuházásokból az is­kolák társadalmi helyreállításá­ra 147 ezer forint jutott, vető­magellfitásra a gazdáknak 3"2 ez.er fonni kölcsönt nyújtottak, a mütrágyaakcióra 12 ezer fo­rintot. Igy eme ti a magyar ipar a dolgozó parasziság életszínvonalát Megnyílt a MOSzK árubemutalóflx „a szövetkeze* né! jobbat, olcsóbbat vásárolhatsz* hirdeti a felirat a MOSzK hétfőn meg­nyüt háromnapos árubemuta­talóján. Az újjáépített magyal ipar csodálalos eredményeit halmozta fel ezen a kiállításon a MOSzK. Nincs egyetlen áru­cikk, amivel ne tudná ellátni tagszövetkezeteit. - A parasztság részére min­dennemű szükséglet kielégítése ma már nem probléma akár ruházati, akár háztartási, akár termelő eszközök beszerzéséről van szó. Az árubemutató szem­léltetően igazolja, mit hozott létre a magyar ipar a három­éves terv első évében. A mind­jobban fokozódó árubőség óóu­tő módon segíti elő a dolgozó parasztság életszínvonalának emelését. Az árubemutatót a központ nevében Reményi Jáuos elvtárs, a szervezési osztály vezetője nyitotta meg. Az ünnepség után a meghívott szövetkezeti veze­tők sorra járták) a Lemutató he­lyiségeit cs valamennyien a nagyobb elismeréssel nyilatkoz­tak az ott látottakról. A kiren­deltség vezetője dr. Avar László kalauzolta a megnyitó vendége­it A textilosztály — Pollák Bél« vezető munkáját dicséri — ötle­tes felirataival és a rengeteg áru ízléses elrendezésével túlit ki, Egy agósx kocsi bakancs előre igéri, hogy a télen non lesz lábbeli hiány a faluban. A Csanjevácz Béla vezélés® alatt álló füszerosztályon min­den cikk minden mennyiségbeit rendelkezésre álL A legfelső traktusokban elhelyezett zo­máncedény és üvegárukkal egész Szegedet és környékét * legjobb békebeli edényekkel el lehet látni. Az 5000 hektoliter bor tárolására berendezett pin­cészet Bernátsky Ferenc veze­tésével valóságos látványosság. Mint a magnyílón is kifeje­zésre jutott most már a lagszó­vetkezetek feladata, hogy 1 MOSzK-ból történő áruellátás­sal minden iparcikket eljuttas­sanak a falu dolgozóihoz. — A nipbiróság Tegzes Ernő csendórőroapryot életfogytiglani, kényszermunkára és vagyona el«; fcoözására itélte. Tegzes a mo-l non gyüjtőtábor parancsnokai volt és eok ártatlan ember ha­láláért felelős. A SZEGEDI BÚTORIPAR As Kereskedelmi Részvénytársaság felszámolása alail rendkívül Kelemen-utca 8.

Next

/
Thumbnails
Contents