Délmagyarország, 1948. október (5. évfolyam, 226-251. szám)

1948-10-31 / 251. szám

6 Vasárnap, 1948 október 31. a Komszomol jubileumi ülése Moszkvában A Komszomol aktívája a moszkvai nagy színházban rendezett nagygyűlésén ün­nepelte a Szovjetunió kom­munista ifjúsági szövetsége fennállásának 30-ik évfordu­lóját. A nagygyűlés megnyi­tása után a Szovjetunió kom­munista pártjának központi bizottságát Sztálinnal az élén megválasztották az ünnepi ülés diszelnökségébe. Az el­nöki asztalnál helyet foglal­tak: Svcrnik, a Szovjetunió legfelsőbb tanácsa elnökségé­nek elnöke, a kormány tag­jai, a pártszervezetek vezetőé, a Szovjetunió marsalljai, a tudomány és a művészet leg­kiválóbb képviselői. Mihajlov. a Komszomol központi vezetőségének tű­kára ünnepi beszédében meg. emlékezett a Komszomol megalakításáról, részletesen méltatta a Komszomol érde­meit az ifjúság neuetése te­rén a békében és háborúban, llagsulyozla, hogy a Komr szomol mindig hü harcosa volt a fíolsevik Pártnak. A Komszomolnak és sok tag­jának érdemeiért kapott meT gas kitüntetések és különö­sen a Szovjelunió Kommu­nista 'fíolsevik) Pórija köz­ponti bizottságának üdvöz, fele harcra és munkára, ujabb győzelmekre serkenti a szovjet ifjúságot. A Komszo­mol ifjúsága megígéri a párt­nak és Sztálin elvtársnak, hogy nem kiméli erejét Le­nin és Sztálin nagy eszméjé­nek, a kommunizmusnak végső győzelme érdekében és minden erejét, minden tudá­sát a haza szolgálatúnak szenteli. tr ünnepi beszéd után az elnök felolvasta a kii/földi ál­lamférfiak és szervezetek üd­vözlő táviratait, köztük Rá­kosi Mátyás, Gottivald, Di­mitrov, Diernt és mások üd­vözleted. Az egyes levelek felolvasását a jelenlevők ha­talmas tapsa kisérte. Ezután a Béke-induló hangjai mel­lett az úttörők ímhlöttségc, majd a Szovjetunió véderejé­nek küldöttsége adta át líd" vőztetét a Komszomolnuk. Sziinni nem akaró taps köz' ben olvasták fel a Sztálinhoz totfc rám és a mankóját muto­gatta. A szomszédja, egy fiatal leányképü legény állitotla lá lí­ra, de aztán maga markolta meg a géppisztolyt. Vad szen­vedély lobogott "a szemébon, amikor elém ugrott. Fehér, fia­tal fogai csikorogtak s még mi­előtt a többiek megakadályoz­hatták volna, ez egyik házfal elé lökött. Nagyot csattant a kerektáras fegyver. Behunytam a szemem! Nem tudom, ki mentett meg, a vörös Kolja-e vagy az az öregasszony, aki görcsösön mar­kolta a géppisztoly csövét. — Molodoj, molodoj! —Fiatal még. ne bántsd! — gondolom ezt ri­mánkodta a jóképű, testes le­gényke felé. Mint később ma­gától a halálomra törő Vany­kától megtudtam, az anyóka e szavakkal fegyverezte le: »Az én fiam is fogságban vnn a németeknél, mi lenne, ha őt is igy lőnék 1c, mint ezt. itt. Meg­szakadna a szivem!* Ráncos ar­cának csatornáiban folytak az anyóka áldott könnyei. De ta­lán mégse ez mentett meg, ha­nem az a szó, amit a vörös Kolja szegzett a hepciás Vany­kának. — Ti bolsevik? Ti komszo­moló? — Komszomolista vagy? Elsiketülten álltam a fal mel­lett és hirtelen szalmaszál lett nékem ez a sző, ez a szó, amit Kolja addig hajtogatott, mig Vanyka sirva nem fakadt. Fe­kete szláv szemei majd kibugy­gyantak a fájdalomtól, amint újra belekarolt a sápadtan ácsor­gó mongol katonába. Dörmögött az, mikor elbaktattak, Vanyka pedig elfordította a fejét tehe­tetlenségében. Oh hogy tudta ő gyűlölni a hazáját pusztitó el­lenséget, Imgy szerethette n- v morék pajtását és hogy tudta megfegyelmezni magát. E sza­vak: •Ijolsevik*, »komszomule* sokat jelentettek. — Nyicsevó, nyicsevó! — vi­gasztalt Kolja e jelenet után és karomnál maradva tovább vezetett. — Ti nyiksi kapott — magyarázta nekem. — Tcdig, akkor még németnek gondol­tak. A falusi szovjetben, ami c-y-, úttal a partizánparancsnok-ág is volt, Iván hadnagy, egy szép szál tiszt fogadott mosolyogva. 0 már tudott németül is, hiszen a szárrnii állomáson kémkedett" három éven keresztül a parti­zánoknak. Akkor már a fala egész ifjúsága ott volt, a terem mind a két ablaka tele volt fejekkel. Különösen Kolja en­gedett fel, amikor megtudta, hogy magyar vagyok. Órákon keresztül ott ápékodott előttem, liogy miért is támadtam meg őket. Iván — magyar partizá­nokat ismert és rájuk hivatko­zott — tolmácsolt és mi' t g mosolygott, mosolygó arccal járt­kelt, mint okit megbaboná '"'t az öröm, mint aki minden tt'r­ténendőt tud előre, komikus volt ez a mosolygás, de talán a legbölcsebb, mert a fiatalság és a szabadság áradt belőle. Igy kerültem én a komszomo* listák közé, mert Iván hadi.a*y Koljára bizott. Suta voltam/ mosolyogtam, mint egy 1 nrir> örültem én is az életnek la a mi életünk rámragadt raT nériájávai igyekeztem hozz.'.j tí alkalmazkodni. A klubjukba zettek. Kolja folyton magyará­zott, könyveket, zsákmái.yo't fegyvereket mutogatott. ."•.: • m. elhívott hozzájuk, ahol z n­Majahovszklj Vladimírt KOMSZOMOL DAL • Halál — megállj!« EplX, rombol, szabdal, szaggat Csöndes, forró, tajtékos, tiszta. Beszél, dübörög, ordít, hallgat ez az uj ifjú had: mind leninista. Mi vagyunk uj vér város erében fonalak uj idők uj szövetében. Barázdából kikelő magok, Lenin — élt, Lenin — éh Lenin élni fog. Ontözlük búval, Mauzóleumba vittük a testét Nem fogja enyészet azt ml Leninben örök — az eszmét. Halál, kaszádat tedd te! Halál! Nem hajlunk ítéletedre az ilyen éleire földé a jog Lenin — élt, Lenin — él, Lenin — élűi fog. A Kremlben! kong mút» a lépte, vezére 5 a töke rabjának, mindnek, élni fog a világ büszkeségére, lesz még nagy neve Leninnek, Lesz még a földön lázadó ünnep, mely ujra utat tőr a kommünnek. Lesznek még ujra fonó napok: Lenin — élt. Lenin — ét, Lenin — élni fog. Tudd meg, halál zsugori vénség — sírba kergetted s ö itt marad. Lenin — s »Halál* e két szó ellenség. Lenin — és »Élef« testvér szavak. Kezünkben a bunkó legyen kemény Szivünkben lobogjon erő s remény aki miénk — nem kárál, nem nyafog, Lenin — élt, Lenin — él, Lenin — élni fog. Velünk egy sorban im itt siető a mindig élő. halálon győzve gázló, újszülöttekkel együtt és ujra születő erő, tudás és jyiszló. ^.áhnk dobogtassák a Söld szivét, szálljatok szavak, szárnyas igék Tinektek minden halár nyílottI Lenin — élt Lenin — él, Lenin — élni fog. Lenin hisz . szintén elölről, ugy nőit a néphői az élet — uj meg uj zseniket ad. ENINRÖL É\jek mélyérői oszlály méhéből tornyozd Leninné, ifjú magad I Remeg a paloták emelete börzék mételyes lehellcte tovább a légben nem kavarog: Lénia — élt, Lenin — ét, Ltnin — élni fog nm nagyobb mint a legnagyobbak, e még ilyen remekművet is I biden idők kicsinyjei alkottak, int ml. kollektív én s le is. Irmod feszüljön, mint az ijj fogad — acél, tudási harapj, szív, tanulj. Lássuk — hogy bírod? ,enin — élt, .enin — ét, .enin — élni fog épít, rombot, szabdal, szaggat, tajtékos, Csöndes, forró. . _ tiszta, beszél, dübörög. ordít, hallgat ez az ifjú had: mind leninista. Mi vágjunk uj vér város erében fonalak uj idők uj szövetében. Barázdáitól kikelő magok. Lenin— élt, Lenin — él, Lenin — élni fog. intézett üdvözlő távirat szö­vegét. A lelkes ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. A Diákszövetség célja elsősorban egységbe tö­möríteni az ifjúságot, másod­sorban érdekeiket képviselni. Fz az érdekképviselet azonl>an nem abban áll, hogy egyes szemé­lyek kapjanak bizonyos kíván­ságokat. A Diák-Szövetség az ős zes magyar diák érdekeit képviseli és védi. A Diák-Szövetség figyelő szemmel nézi a diákság ételét és nem felejti el azokat, akik munkájában segítik, de azokat is megjegyzi, akik munkáját akár nemtörődömséggel, al ár rosszakarattal hátráltatják, vagy egyenesen meggátolják. Azt azonban elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a mai öntudatos, szabadon gondolkodó ifjúság nc érezze át az összefogás nagy jelentőségét és ne dolgozzon szívvel-lélekkel nemzete és a sa­ját boldogulása érdekében. •Tanulj többet magad és nemzeted javára* ez a Diák­szövetség jelmondata. Sokan kérdezik, hogy miért tanuljunk többet és jobban? Frre igen könnyen megfelelhetünk. Mi diákok azzal szolgálhat­juk az újjáépítés nagy mun>-" ját, hogy az eddiginél többel és jobban tanulva, felkészülünk ta­nulmányaink elvégzése ulán re­ánk váió, élethivatásul válasz­tandó komoly munkára. A Diákszövetség megszerve > a nvárí laborokat, melyekben i nyári táborokat amelyekben >z ifjúság szórakozás' és íidü'á* közben tanulta meg a fcgyeli.. t ós az önnevelést. Megalakító.! * a brigádokat, amelyek nemcsak az országban, hanem külföldön is eredményes munkát végezlek. Diáktársaim! Fogjunk ö s/e és kéz a kézben baladjunk a népi demokrácia számunkra ki­jelölt utján, liogy szorgalma® lelkiismeretes munkával mi is részt vegyünk a demokratikus Magyarország újjáépítésében. Kálmán Erzsébet Állami Erzsébet le­ánygimnázium VIII. >. Nagy Sándor: Találkozásom a Komszomollal Egy vezényszóra fogott tüz 'Iá a náfry gépágyú, billent a gép. eltalálták. Jobb hűtőm vi­ze kifolyott, láng csapott elő a motor mögül és a kabint elbo­rította a füst. Felbomlott érzé­keim álnyug.ilma és riadtan tekintettem ki a pflex-üvegen. ue hiáha voltak szemeim nem tudtam volna amúgy se látni. Mert mindaz a hiábavalóság, • mit számomra a háború jelen­tett. elmosott minden csinált lelkességet. amivel az én állító­lagos •gyönyörű vad* repülő­élelemnek buta kényszerűséggel hódoltam. Eletem fenyegette a tűr, és életösztöuöm sivalkodva ébredt fel, összefolyott előttem a zilált táj, a távolban égő Kővel fii etje és minden beleol­vadt. félelmembe, mely ugy rítt, mint a megszorított kiskutya. Fokán mondták már, hogy ve­szélyes helyzetben egész eddi­gi életünk összesűrűsödik lel­künk egyetlen pillanatában. Én inkább azt. hiszem, az a kérdés vetődött fel 1-ennünk egy felaj­zott szintézisben, hogy miért is kell meghalni? De kár volt idejutni! Én is remegő kézzel kaptam a tüzoltókésziilék gomb­ja «itán, lekapcsoltam a sérült liiilőt és készakarva kalimpál­ta m lefelé, elkerülni a további találatokat. Aztán ugy spontán nul lefele leállított motorral és minden pillanatban a felrobtwi­nást várva. Ifa akarnám se tud­nám leirni, mint végeztem el n kényszerleszállást a csonka füzfiatörzsekkel borított erdei tisztáson, csak azt tudom, hogy •Erzsike* gépemen minden ösz­szetörött, csak én maradtom épen kisebb-nagyobb zuzódások­ka.l. Szédült fejjel kisebb agy­rázkódást szenvedve tántorog­tam el a géptől, mely lásson füstölgött még a feldnrt, csil­logó hóban. Ilyen állapotban fogott el en­gem Kolja komszomolista, aki az erdőszéli faluból a leghama­rabb ért oda. Én akkor még semmit sem tudtam a szovjet világról, de magamról se ab­ban a pillanatban. Fáradtan dőltem egy fatörzsnek, mig Kolja szürke tufajkában, ma­ga elé merevített pisztollyal kö­zeledett. Vörösszőke haja jelleg­zetesen kigöndörödött a pré­mes sapka alól és szeplős ar­cán feszült a figyelem. Óvatosan közelitett meg, majd mellém ér­ve kitépte övemből pisztolyomat. Nyoméi! — fújta az arcomba gyűlölettel. Fölemelte hatalmas öklét, de nem ütött meg. — Pu, pu, szovjotszoldát, nyiksz? — ordította óz arcomba azt hí­vén, hogy német vagyok. — Gitler kaput, vsze nyemci ka­put I — avval járkálni kezdett előttem hevesen gesztikulálva. Addigra szuszogva odaértek a többiek is, leányok is nyakig bagyulálva, lármás tizennyolc körüli legények. Körülfogtak és én vártam a német propaganda által beharangozott felnyársa­lást. Ám ez csak nem akart megtörténni. No, gondoltam, majd aztán. Bár nem nyúltak hozzám, mozdulataikból nem sok jót jósoltam. Aztán körülvettek és én a kör közepén ballagtam lehajtott fejjel. Ekkor tört ki kísérőim között a vita, amit egy zömök kölyök indított meg. Ugy éreztem magam, mint ak ­nek a bőrén alkudnak. De ), halálraítélt hősi ellenkezése se tudott felülkerekedni bennem, mert nem volt világnézetem, te­vékenységemnek, érzelmeimnek következetessége, szép célja. Ál­talában ismeretlen erők játéi a voltam csak és gyüngeségem s )­ha nem volt nagyobb, mint rr i­kor ott a zajongó, párásszá ín parasztfiatalok között bandukol­tam. Édesanyámra gondoltain, mint a csecsszopó, sirni kellett volna, de azt se tudtam, mert homálvo3 biinérzet és követ­kező halálom miatt érzett SJÜ­kölés felszárította a könnyen. Nemsokára a falu szélére ér­tünk, a géppuskabarázdús fahá­zakhoz, melyek lehullott tapasz­szal voltak körülvéve. Egy hc ri­horgas, karvalyorra hozzám Lé­pett és egy leomlott házra mu­tatott,. egy gerenda ha! mazra — Ti bombil? — Te bombáz­tad össze? — kérdezte. — In­gattam a fejem, sejtettem, mit kérdez. Anyókák álltak ki a ka­puba, a menetet figyelve, í mi folyton szaporodott gy< re­kekkel, de férfiakkal is. Ekkor egy mongolképü sebesült katona jött csoportunkkal szemben. Áfánkén baktatott és engem megpillantva lekapta szomszéd­ja oldaláról a géppisztolyt és rámfogta, de egyensúlyát veszt­ve majdnem elzuhant. Rettene­tes volt az arca, amint qrdi-

Next

/
Thumbnails
Contents