Délmagyarország, 1948. október (5. évfolyam, 226-251. szám)
1948-10-31 / 251. szám
óa-sárnap. 1948 október 31. DÉLMAGYAROBSZAG 7 Fokozott tanulással leszünk méltók a Komszomol Ifjúsághoz" Szegedi Komszomol-ünnepségén tanulmányi versenyt hirdetett meg a MEFESz ken és főisko'dkon minél szélesebb tömegekel mozgósítsanak a tanulás érdekében. Barek István szavai után a j>A Komszomol utja a m' utunk!* — ezt hirdette a nagybetűs felirat az Apálhy István népi kollégium dísztermének falán a MEFESz péntek esti Komszomol ünnepségén. A főhelyről Len n, Sztálin és Rákosi Mátyás arcképe nézett szembe a termet megtöltő egyetemista és főiskolás ifjúsággal, akik kőzött o(t voltak haladó szellemű professzoraik is. ,4 meghívott vendégek soraiban megjelent dr. Zöld Sándor elvtárs, az MIIP Nagyszegedi Pártbizottság titkára, ijj. Komócsin Mihály elvtárs, Erdős János elvtárs Dénes Leó elv'á s. a Pártbizo't tág tagjai, és dr. Ha. vas Géza püspöki titkár, akik °z ifjnsággat együtt lelkesen tapsolták meg a műsorszámokat. Az egvelenirc került munkásifjak nejében Molnár Imre köszöntötte a közönséget, majd a József Attila népi kollégisták a jTajg-in* ciraü egyfelvonásos darabot mutatták be. Szokolai Károly saját fordításában szavalta Majakovszkij »Induló halra* cimü versét. Csizmadia József, Tari János és Csillifc Mihály ugyancsak sikerrel szavallak. A gyűlés szónoka Rarek István a Petőfi kollégium igazgatója volt. Ismertette a Komszomol harcos múltját és rámutatott arra, hogy ennek az ifjúságnak munkája harcban és teremtő munkában egyaránt az öntudaton alapul. Mindig tudatában voltak feladatúiknak, kötelességeiknek. Hangsúlyozta Rarek István, -Jwgy "akkor leszünk legniéMóbbak a Komszomol ifjúsághoz, ha a közösségi munkával 'és fokozott tanulással vesszük ki részünket az uj magyar társadalom megteremtéséből. Bejelentette, bogy éppen ezért a MEFESz november 1-ével megindítja Szegeden is tanulmányi versenyeit, hogy az cgyetemetermet-zsúfolásig megtöltő közönség felállva, hosszan 'éltette a Komszomolt, Sztálin és Rákost elvtársakat, majd a professzori kar részéről dr. Trencsényi-Waldapfel Imre, dr. Ivanovils György és dr. Kalmár László szólalt fel. Mindhárman példaképül al ították a magyar ifjúság elé a Komszomol fiataljait, akik tudományos és kulturális téren a honvédő háborúban és a mindennapi munkában egyaránt megállták helyűket. Szabó Gyula, a MEFESz szegedi titkárának javaslatára ezután táviratban köszöntötték a Komszomol ifjúságát. A megjelentek lelkesen megtapsolták a Főiskolai Kamara Kórus énekszámait, amely dr. Szeghy Endre professzor vezénylésével orosz népdalokat énekelt és Kodály feldolgozásában a Marseilícst adta elő. Az ujszegedi Állami Védőnőképző Intézet és az Apálhy-kollégiutn magyar és orosz népi táncai hatásosan frissítették a MEFESz lelkes szegedi Komszomol ünnepségét, amely a szovjet Himnusz éneklésével fejeződön be. MEFESz hamarazenr-est A MEFESz szegedi zeneosztálya kamarazene-estet rendezett A műsoron Mozartnak, Dvorzsáknak és Debussynak egy-egy munkája szerepelt. Külön még kell említeni Dvorzsák szonatinóját. amelyet B. Fehér Miklós kiváló művészettel interpretált A sorrend betartáséival ugyan a Mozart-darabról kellene megemlékezni, de mi ugy érezzük, hogy a- Detmssy-darab ennél sokkal jelentősebb volt számunkra, amely Papp Román hárfajátékával mély és igazi zenei élményt adott. Kollár Tál zongorajátékát meg kell dicsérnünk. c.írtugatott krumplival és tejjel tömött tele. Két kis friss ishuga kíváncsian sürgott-forgott körülöttünk. majd éjtszakíra a széie.-padkáju bnboskemenoe mellé fektettek, a legmelegebb helyre. Másnap korán keltünk, mert mint kiderült, nagy aha igái taté s Lm volt egész " Dembiedovk.t. A férfinép valamennyi a Vörös Hadseregbe vonult" és nagy volt a készülődés. A klubba mentünkben az egészségügyi csatlakozott hozzánk, egy kéezog. testileg gyenge, deokosezemü fiatalember, aki Kicvlien járta a felcseriskolát. 0 magyarázta németül a partizánok harcait. Megmutatta a telefondrótot, mely a föld alatt vezet n vasútig, melyen keresztül az állomáson levő kémeik értesítették őket a. szarelvénvek jöttéről-mentér®. »A koveíi vasúton ezerszámra- hevernek a vasúti kocsik, arait a mi partizánjaink robtantottak fel!* — dicsekedett: és Kolja hátát veregette. Kolja szemérmesen hallgatott, mint később megtudtam, ő volt n vasúti kirándulások legnagyobb szervezője. :Xa krasznaja A rmi ja!« — kiáltott föl olykonolykor, jelezve, hogy most" mindenkinek be kellene vonulni a Vörös Hadseregbe! A borotvaarcu kis felcser pedig folyton beszélt és oktatott engem,' engem a raffinált középenrópait. Kikérdezett származásom felől, majd a proletariátus vi'ágharcáról, a leniniz-j másról szólt. Oktatott, mint csrj gyermeket, de amint sokáig bámultam értetlenül, maga is primitívnek látszott, gügyögő naiv! gyermeknek, hiszen olyan egy-1 • befejeződik a Szabad Mép-kaaipány ' megkezdődik a rendszeres saltómuaka A mai agitációval befejeződik az egyhónapos Szabad Nép-kampány, ugyanakkor azonban kezdetét veszi a rendszeres sajtómunka, mint a pártmunka szerves része. Ax elmúlt hetek eredményei azzal biztatnak, hogy az utolsó vasárnapi agitáció a kampány előfizetésgyiijtési részének is döntő sikerét hozza meg Szegeden. Ma, akárcsak az első agitációs vasárnapon, ismét sátrak épülnek az utcán, amelyekben a dolgozók különböző rétegeiből kikerült agitátorok a járókelők között terjesztik pártunk harcos lapját. Ugyanakkor tovább folyik a liázi agitáció is, hogy ne legyen olyan ház Szegeden, ahova ne jutna el a Szabad Nép. Különös jelen'öséget ad az agitációnak az a tény is. hogy ma ünneplik Szeged dolgozói és mindenekelőtt ifjúsága a Komszomol fennállásának harmincadik évfordulóját. Az ebből az alkalomból rendezendő egésznapos ünnepségek is szervesen kapcsolódnak a Szabad Nép-nap eseményeibe. Természetesen az eddiginél nagyobb részt vállal az agilacióban az ifjúság, amely igy is ünnepli a nagy szov-» iet ifjúsági szövetség jubileumát. Október folyamán nemcsak a Szabad Nép-előfizetők száma növekedett meg döntő mértékben, hanem megteremtettük annak alapjait is, hogy a lap ter-. jesztése további rendszeres pártmunka lehessen. Az üzemi és kerületi pártszervezetekben kiépült a sajtóhálózat, a sajtófelelős körül aktivák fejiődtek, akiknek feladata mától kezdve, hogy na agitáció folytonosságát hia* tositsák. A ma?, minden edd giné? nngyobbszabásu kampány tehát végeredményben nem annyira a négyhetes terjes& tési munka lezárása, hanem inkább a jövőre szóló példamutatás lesz. Az ország legjobb motorosat indulnak ma délelőtt a Széchenyi-téri herékpár és motorversenyen Ma délelőtt fél 12 órai kezIdettel a Széchenyi-téren a MINSz az SzIISz motorosszakosztályával karöltve a Komszomol ünnepségek alkalmával nagyszabású háztömbkörüli motorosversenyt rendez. Az utóbbi időkben nem volt Szegeden ehhez hasonló nagyszabású motorosrendezés. A versenyre az ország legjobb versenyzőit h Ívták meg, akik már nemzetközi viszonylatban is számos nagyszabású győzelmet arattak. A meghívást valamennyi versenyző elfogadta és igy ma délelőtt elindul a versenyen az ourópali irii Szabó, dr. Rendek, Szálkái, Puíioay és még vagy 30 budapesti és 40 vidéki versenyző. A rendezőség kéri a közönséget, hogy a rendfenntartás érdekétón 11 óráig foglalja el a helyét a verseny utvonalán. Hz üzleti szellem teljes kiirtását kiveteljilk a mayyar sportéletből szerű, kézenfekvő igazságokat mondott, hogy a dolgozóknak kell mindenütt uralkodni, mert ők termelnek és a tudományt is nekik kell adni és mindent, ami szép e földön. Én nem láttam olyan magától értetődőnek a dolgot és nem is hittem ennek n lehetségességéhon. De a felcser fáradhatatlanul oktatott, vesződött velem még a klubban is, aliová újra betértünk, ahol regtön elhódítottuk a szép Vanyká közönségét, mert az ifjúság rögtön körónk tódult. A felcser beszélt, de én Vanykát figyeltem, amint egy pasztell krétával kínlódott egv GOX 100-as rajzpapiroson. Még" mindig dühösen pislogott rám, de azért keményen igyekezett egy fegyverét előreszegező vörös katonát kihozni a sebtében készülő plakátra, melynek alján már világítottak a vörös l>etük: •Hurrá Krasznaja Armijab A felcser látva bámulatomat, sietett megmagyarázni e hajlódás okát, tudniillik a legjobb rajzolóik már tovavonultak a hadsereggel és igy a mnnka a kontár Vanyká ra maradt. Mert a toborzó plakátot még ma ki kell függeszteni! Ekkor várattan érzés fogott cl, a fejembe szaladt a vér. Felállva Vauykához ugrottam és kiragadtam á kezéből a krétát. Én is mosolyogtam, amikor hozzáértőbb kézzel rajzoltam fel a papirosra egy vörös katonát. Ruházatában, fegyverzetében egy fakeretes kénről a falról másoltam le. Rögtön megjavulta viszonyom Vauyl ával is. Rjotr volt az, a hőai halált halt komszomolista. A felszabadulás után oly rövid időn belül elért szép nemzetközi és olimpiai sikerek nyomán a magyar dolgozó társadalom abban a tudatban volt, hogy sportéletünk minden tekintetben rátért a fejlődés útjára. Az utóbbi napok eseményei azonban megmutatták, hogy igen sok tennivaló van még. Itt elsősorban a labdarúgás terén túltengő üzleti szettem tökéletes és maradéktalan kiirtására gondolunk, ahol még ma is a csábitások, .sznpkázások* és az emberkereskedelem rabszotgaidőkre emlékeztető jelensége burjánzik. Mindezek a káros jelenségek a tömegsport kifejlődését gátolják. Mert azt a pénzt, amit a sportegyesületek vezetői játékos vásárlásokra pazarolnak, elvonják az egyesületek vérkeringéséből, s az igy adódó felszerelési hiánvok következtében a már meglevő sport is hanyatlásnak indul, vagy csak vegetálni tud. A labdarúgás két gyors egymásutánban következő botránya — a franciaországi játékos csábítás és az ifjúsági szövetségi kapitány leleplezése után, az uszószövetségben is visszatetsző jelenségek ütöttek fel fejüket. Itt is a futballhoz hasonló esetek történtek. Ennek eredményeként az Országos Sporthivatal a rendellenességek haladéktalan megszüntetése érdekéljen tervezetet dolgozott kl a nagy takarít ás mielőbbi elvégzésére. A nagytakarításnak azonban tökéletesnek kell lennie. Nem csak a fővárosiján, de a vidé ken, igy Szegeden is felül kell vizsgálni valamennyi szövetség, illetve sportegyesület vezetőségének sáfárkodását. Kíméletlenül el kell távolítani a sportéletből azokat, akikre az üzleti sültemnek a legkisebb árnyéka is rávetődik. Mert tudjuk, Szegeden is többen vannak ilyenek Ezek közé tartoznak a volt ifi kapitány szegedi fullajtárjai is, Négy bajnoki a stadionban Reggeltől estig hangos lesz ma a Vasutas-stadion. Két NB II., egy I. osztályú és egy ifi bajnokit, játszanak le a pályán. A mérkőzések sorrendje a következő: reggel fél 9: SzVSE— SzMTE ifi, fél 11: SzVSE— KMTK I. osztályú bajnoki, fél 1: SzVSE—OMTK. fél 3-kornedig SzMTE—NVSE NB II. játékok. A SzAK-pálván játsszák az MKUMTE—OMTK bajnokit Az NB II. mai programjából Újszegednek is jut egy mérkőzés. Á SzAK-pályán kerül lebonyolításra a Magyar Kender UMTE—Csongrádi MTK bajnoki. A tálátkozó negyed 3 órakor kezdődik. Ezt megelőzi a negyed 1 órakor kezdődő József Attila—Várostanya és a tál 10 órakor kezdődő KA SE—SzAK II. osztályú bajnoki mérkőzés. Délelőtti NB mérkőzés az Ady-tíren A nagy kmikurrencia miatt a Honvéd T K* nagyjelentőségű NB III. mérkőzését a KKVSE csapatával délelőtt fél 11 órakor rendezi az Ady-tcren. Az NB játékot, megelőzi a fél 9 órakor kezdődő Honvéd—Lelte II. osztályú bajnoki. Csercne'-anr negyed 3: Móra—11 TV E III. mérkőzve Három bajnoki találkozó kerül lejátszásra a Móraváros cserei pessori pályáién: délelőtt, 10 j órakor kezdődik a Móra—FDTC ; ifi, ezt követi fél 1 órakor a i Móni—Alsóközpont II. osztályú i bajnoki. A főmérkőzést az NB i Ili-ért a Móra—HTJ^E cranatai j között negyed 3-kor kezdik. Szeged ée környéke Uifcd'rngó miiser í TTunvadi t'r 9: PoLátiygyár— ! Felsőkozpont, fél 3: SzMTE— Rákóczi II. osztályú bajnoki mérkőzések. lI«-os-pA|ya 9: Húsos—SzJSAQ ifi, ,11: Kisvasút—Algyő Jl. osze tályii hainoki. MKUMTE-pá!va: tál 9: MK líMTE—Postás II. osztályú, 11: MKUMTE—SzATE ifi tárnoki. Szöreg: 12: Rákóczi—Honvéd ifi bajnoki, 2: Rákóczi—Postái NR III. mérkőzés. Dorozsma: fél 1: DKMTE— Postás ifi, 3: DKMTE—BTK I. osztályú bajnoki. Oszentiván: tál 3: ó-EPOSz— FDTO II. osztályú bajnoki. Deszk: fél 3: D-EI'OSz— SzATE II. osztályú bajnoki. Vátárhelvcii játsszák le S IIMTE—SzKAC. KisKomborban a KAC—NIVO, Kecskeméten a KMTE—SzATE, Oongrádi.o a CsMTK—SzAK és Mezőhegyese.® a Mezőhegyes—Mindszent I.osai tályu bajnoki mérkőzéseket. A Szeged ma Budapesten a MOGÜRT-tel játásza le bajnoki mérkőzését. Az együtt©* előreláthatóan ugyanabban a* összetételboji áll ki, mint ml egy hete a Soroksár ellen. Kosárlabda bajnokság Négy mérkőzést játszanak mX este a Postás női és férfi kosárlabdázói a rókvisi tornacsarnok), ban. A bajnoki találkozók sorrendje: 4 óra: Kecskemét—PaX» tás női kerületi, 5: Előre—Postás NB I. női. 6: Előre—Postás NB I. férfi. 7: KecskemétPostás férfi kerületi bajnoki. A Postás NB II. női csapat* ma Budapesten a MAVAG-gal játssza le bajnoki mérkőzéséi Kerékpár A Postás SE meghívásos kerékpáros versenyét 30 kilómét®, res távon ma délelőtt lt órakai rendezi nu-g a nemzetközi mii* uton. Rajt és cél a Lemea* gyárnál. Az SzMTE ügyeinek intézéséi átmeneti időre hattagú vezetőség vette át. amelynek hivatalé Lót tágja Varga Pál. az OS3 szegedi raegbizottja. Az ügyy» zetést Vince Antal, az Ujsza. gedi Gőzfiir'sz és Ládagyár válé lalatvezetöio intézi. Intéző Márki Andris, titkár Rozsos Antafj pénztárosok Ilctónyi Antal é» Neumann István.