Délmagyarország, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)

1948-04-28 / 98. szám

4 DBLMA6IAIOIIUI Szerda, 1918 április 28. Párthirek Felhívás! R-oárdLslákiáp» iiil is 29tén délután 6 órakor tartoznak megjelenni a május l-i felvonulás beosztása és a formaruhák átvétele végett a Kálvin-téri székházban, ahol a szoc. dem. gárdisták is gyü­lekeznek. Gárdaparancsnok. x Füárverési hirdetmény. A Szegedvidéki Árnientesitő és Belvizszabályozió Társulat az úgynevezett paphalmi töltés és matyéri főcsatorna Holt­Tiszától a Dorozsma határáig terejdő szakasz ezévi füler­mésének árverését május 2-án vasárnap reggel 8 órai kez­dettel fogja megtartani. Gyü­lekezés a klebelsbergtclcpd vasúti átjárónál. Igazgatóság. A Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt feisövárosi szervezetei április 28-án, szerdán este 6 órai kezdettel tartják ünnepélyes keretek között egyesiig taggyiilésüket a Usárhelyi-sugániton lévő Postásottimpban. — ftf«gíele«ié» kötelező! $ p Ott Döntö mérkőzések az Ady• téren N agyszabá su sport csemegét kap Szeged Közönsége április 89-én, csütörtökön délután 2 tárától az Ady Endre-téri sport­ilelejjen. Az országos honvéd lab­darugó ba i noksá g kilencedik lordulójában az 1. és 2. he­lyezeti játszik egymással rang­jadó mérkőzési, amelyen a baj­nokság sorsa könnyen eldől­het. Ezen a nagy mérkőzésen az eddig veretlen két bonvédegyüt­|es log öldöklő küzdelmet l'oly-. látni az elsőségért. A mérkőzés teljesen nyilt,! amelyen Budapest részéről az NB I. játékosok egész sora adja meg á nagyobb lehetőséget a győzelemre,"mig a szegedi hon­védcsapat részérc a sziv, az akarat és az ismert összeszokott­ság az, amely győzelemre segit­lieli a csapatot. A mérkőzés 6 órakor kezdő­dik, előtte 4 órakor SzAK ifi— SzMTE itt »Petőfi Kupa* döntő mérkőzés. Negyed 3 órakor pe­dig SzEAC—Soproni Műegyetem főiskolai bajnokság elődöntő mérkőzése. A szünetben a lionvédzcnekav ad hangversenyt. A Ní Pl ASZTALITENISZ­BAJNOKSÁG DÖNTŐJE * Csütörtökön délután 6 órai kezdettel játsszák le a Dohány­gyár kultúrtermében a népi asz­talitenisz-bajnokság dönti) mér­kőzéseit Igazolásul a bajnoki érinél mindenki hozza magával. A SzEAC ATLÉTIKAI VERSENYE A SzEAC vasárnap délelőtt 10 Órakor rendezi az Ady Endre­iéren nagyszabású atlétikai ver­fecnyél ifjúságiak és felnőttek yészére. A versenyen a Délvidék legjobb atlétát vesznek részt. DÉLMAG YVRORSZÁG ÖKOLY1YÖBAJNOKS.4GA Makón rendezi meg a déli kerület Delmagyarország felnőtt egyént ökölvívó bajnokságát szombaton és vasárnap. ORSZÁGOS VIDÉKI SL L YEMELOR A JNOKSAG Az országos vidéki sülyeinelő­hajnokság május 9-én kerüj_ sorra Szegeden a Tisza rende­lésében. A SZEGED NEM TART A HÉTEN KÉTKAPLS EDZÉST A Szeged AK NB I. labdarúgó­csapata a héten csak erőn léti edzéseket tart, tekintettel arra, hogy május G-ig. a Szeged— DVSC összecsapásáig nem lesz bajnoki mérkőzése. CSÜTÖRTÖKÖN KIOSZTJÁK A FELSZABADULÁSI VÁLTÓ ÉS A NÉPI FUTÓVERSENY DIJAIT A Nagy szegedi és Csongrád­megyei Népi Sportbizottság csü­törtök délután Ivat órakor a vá­rosháza közgyűlési termében Ünnepélyes keretek között osztja ki a felszabadulási váltó futó­verseny és a népi mezei futó­verseny dijait. Beszédet mond Antalffy György helyettes polgármester, ja Népi Sportbizottság elnöke. Ezen a sportértekeziieten a Népi Sportbizottság a jnezitlá­bas labdaragóbajnokságol in­dítja ei és a csapatok részére futnál labdát oszt ki. A Népi Sportbizottság szere­tettel hivja és várja ünnepi sportérlckczlctére Szeged város sportolóit és sportvezetőit. MEZÍTLÁBAS BAJNOKSÁG Az1 ujszegedi SzAK-pálván vil­lámtorna keretében a mezítlá­bas futballcsapatok Birnfel-Kupa mérkőzéscinek részeredményei: Kereskedelmi—Iparostanonc 1:0. Tanítói kiskertek—Garami 2:0. SzATE—Petőfi 2:2. Mátyás-tér— Újszeged 3 0. ósomogyi—Tarján 2:0. Móra-Vadkert 3:0. Tanítói kiskertek—Kereskedelmi 1:0. Móra-Mátvás-tér 7.0. Móra-Ta­nltói kiskertek 0:0. Az elért eredmények és' a sor­solás alapján 0somogyi, SzlT és a Tanítói kiskertek futball­csapata jutott a döntőbe, amely május 1-én kerül lejátszásra. VASÁRNAP NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉS Vatórnap, május 2-án a Sze­ged AK a belgrádi METAI.AC táv NB I. jugoszláv NB I. csapatával ját­Szik a Vasutas-stadionban nem­zetközi labdarugómérkőzést. A jugoszláv csapat az NB I. jugo­szláv bajnokság első helyezett­jei közölt van. Jegyek elővétel­hcii a szokásos (ülőhely 20, ilv. állóhely 25 százalékos) kedvez­ményes áron kaphatók a lapok kiadóhivatalában. Felhívjuk az összes beneve­zeti mezítlábas latMlaragiáesapat intézőjét, hogy 29-én, csütörtö­kön délután fél 5 órára a szak­szervezeti székházban pontosan jelenjenek meg, inert sorsolás és labdakiosztás lesz! Az ÉMOSz SzlT és a renvlnr­tano wztá 1 y noxolószakosztá Iy a minden kedden és pénteken "a szakszervezeti székházban tré­ningéi tart Szalvó Mátyás és Mol­nár László vezetésével. Szövetet, selymet Győrffytől Klaiuái-lér 8.. volt Bloch cég k Szegedi AUamf Nemzeti Színház heti mttsora: Szerdán28-én este 7 órakor: Csütörtök, 29-én este 7 órakor: fenteken, 30-án este 7 órakor: Szombaton, május 1-én fél 8-kor: Vasárnap, 2-án este 7 órakor: Giann Sehtécht. Premierbérl. Az idegen gyermek. M. I. 17. G'ann" Schfechi. Béri. A 18. Az Idegen gyermek. D. Sz. . Tanner John" házassága. Bérletszrünet. Meghívó A Szegedvidéki Halászati Szö­vetkezel' 1948 május G. napján délelőtt 9 órakor a szakszer­vezeti székházban (Kálv,ária-utca 10. szám alatt) évi rendes közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság évi jelentése. 2. A feiügyélőbizottságnák az évi mérleg és credménykiinula­tAsra vonatkozó jelentése. 3. Az évi mérleg és eredmény­kimutatás jóváhagyása. 4. Határozathozatal a felesleg felosztásáról. 5. Az igazgatóság és felügyelő­bizottság felmentése. 6. Az igazgatóság és felügyelő­bizottság tagjainak megválasz­tása. 7. Indítványok. 8. Alapszahálymödositá.s. Az üzletév mérlegét és az ered mén ykim u l« la st, az igazga­tóság évi jelentését és a fcl­ügyelőbizoliságnak a mérfegre és' eredménykimutatásra vonat­kozó jelentését a mai naptól a közgyűlés napjáig Szeged, Pá­rizsi-körűt 39. szám alatt Lélek Lászlónál lehet megtekinteni. Szeged, 1948 április 25. Igazgatóság. Szakszervezeti Hirek 27.636/1948. K. M. V. 2, Versenytárgyalás* hirdetmény A közlekedésügyi miniszté­rium hadosztálya nyilvános ver­seny tárgyalási hirdet a szegedi közúti Tisza-liid vasszerkezete egy részének közúti fuvarozá­sára. — Beadási határidő 1948 május 4-én délelőtt 11 óra: Budapest, VII.. Dob-utca 75. IV. 416. — Ajánlati nyomtatványok IV. 428. sz. a. önköltségi áron beszerezhetők. A kiírási müvelet Szeged vá­ros mérnöki hivatalában is meg­tekinthető. Budapest, április lió. Kii/lekedésügy' Minisztérium. Az gpilőmunkások Szakszer­vezete április 29-én, csütörtökön délután fél 5 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. Üzemi, vállalati, szakmai sport­vezetők figyelem! Április 28-án, csütörtökön dél H Ián 6 órai kez­detlel a városháza nagytermé­ben a felszabadulási váltóban résztveit csapatok részére az emlékérmek és jelvények 'kiosz­tása. Minden csapatból a csa­patkapitány megjelenése köte­lező. A sportvezetők délután 5 órakor kötelesek megjelenni a szakszervezeti székházban (Kál­vária-utca 10) a szokásos két­heti beszámolóra. A MÉMOSz Dalárda felhívja tagjait, hogy szerdán és csü­törtökön délután 5 órai kezdet­tel összpróba lesz a szakszer­vezeti székházban. Megjelenés kötelező. A mérnökszakszervezet ve­gyészszakosztálya első szakülé­sét nem ma, szerdán 28-án, ha­nem máius 8-án, szombaton dél­után 5 orakor tartja. 18.615/1948. K. M. V. 2. VersenyIárgya 1 ás* hirdetmény A közlekedésügyi miniszté­rium hidosztálya nyilvános ver­senytárgyalást "hirdet a szegedi köziitii Tisza-liid víznyelőinek, kerékháritó járdaszegélyeinek, kábéIszekrényeinek, gázcső, víz­cső és kábeü'e 1 függesztő vas­szerkezeteinek készítésére át­adandó vasanyagból. Beadási határidő: 1948 má­jus 5-én délelőtt 11 óra. Ajánlati nyomtatványok ön­költségi áron twís'zerezhetők: Bu­dapest VII., Dob-utca 75., IV. 428. A kiírási művelet Szeged vá­ros mérnöki hivatalában is meg­tekinthető. Budapest, 1948 április 20-án. Kö/ieketiésügv'i Minisztérium. Rádió ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMUK; BUDAPEST I. 6.30: Falurá­dió. 6.45: Reggeli íoraa. 7.0«: llireK, műsorismertetés. 7.20: Az. áttelepítési kormánybiztosság közleményei. 10.00: Hirek. 12 Harangszó, hirek. 14.00: Hirek, 15.15: Rádióiskola. 15.55: Mű­sorismertetés. 17.00: Hirek. 20 Hirek, SDOrthirek. 21.50: Hírek és krónika orosz nyelven. 22.00: Hirek, mit hallunk holnapi 0.16 Hirek és krónika angolul. — 0.20: Hirek és krónika fir*B cjául. Szerda, ápr'i's 28. BUDAPEST I. 7.20: Rey&eli zene. 8.00- A sport egéowég­védelem. 8.25: Délelőtti muzsi­ka. 12.15: Reményi Sándor éne­kel. 13.00: Mennyit keres n szovjet dolgozd Ü rendes tüzelé­sén felül? 13.15: Vidéki cí«áry­primások. 14.10: Rajzok a do­hány történetéből. 14.25: Ifjú­sági énekkarok. 16.00- Roósz Emil szalonogyültese. 16.45: Ady és az iskola. 17.10: A Ha­difogoly Hiradó rádiók'öaílenié­nyei. 17.15. A Vöröskereszt köz­leményei. 17.40: Szakszervezeti tanácsadó. 17.55: Szakszervezeti hiradó. 18.00- A mig eljutunk Tej Avivbői Jeruzsálembe. — 18 15: »Költők — muzsikusok 19.30: A Falu Hangja. 20.30: Heti szemle. 20.50: Jazz szá­mok. 21.00: »Mezei virágok*. — 21.45: Időszerű kérdések. 22.25: A Vöröskereszt üzenetei. 22.30: Hangos Heti sporthíradó. 22.45: Szórakoztató muzsika. 23.00: Az amerikai négerek költészete. — 23.40: Dalok, hanglemezek1. BUDAPEST II. 17.00: Ötórai tea. 18.00: Hangos Iliradó. — 18 20. Háromnegyed ütemben a világ körül. 19.00: A Falu Hang­ja. 19.30: Első találkozás. — 20.20: Magyar nóták. 20.36: A rádió szabadegyeteme. 21.15: Sztiv küldi szívnek szívesen. — 22.15: Hanglemez. Apróhirdetések $ ÉoU.LALKQZAS fg Jó családból való loánv gyer­mek mellé elmenne, »Komoly I.« jeligére a kiadóba. MEGBÍZHATÓ fiatal mindenest elsejére felveszek. Jelentkezés Csaba-utca 16., d.u. 1-től. gg ADAS-VETEL^H 6-es gőzkazán eladó 1200 forint­ért. Makó, Baros-utca 13. MAKULATÚRA és hulladékpa­pirt minden mennyiségben vá­sárol Csonka papirfeldolgoző, Apponyi-utca 29. HÁZ eladó minden elfogadható áron a Damjanich-utcaban. — Érd.: özv. Tatáménál, Damja­nich-utca 11. RÁDIÓ és gramofon, kitűnő ál­lapotban olcsón eladó. Érd.: Damjanich-uica 11., özv. Tatár­nénái. ALIG használt sport gyermek­kocsi jutányosán eladó. Megte­kinthető délután 4—5 óra kö­zött. Margit-utca 9., magasföld­szint. EGY pár használt 38-as barna anttUopaipő olcsón eladó. Megte­kinthető a déli órákban Mik­száth Kálmán-utca 14., I. em. EEIIÉR csőágy matraccal és éj­jeli szekrénnyel, jókarhan, ju­tánvosan eladó. Boldogasszony­sugárul .38., III. em. 8. 24-1-es Standard' rádió (lámpák nélkül) és 4. számú szárny­szivattyú olcsón eladó. Boldog­asszon'y-sugárut 38., II. cm. 6. EL.ÁDó két szép magyar per­zsaszönyeg 4x3, 3x2 nagyságban. Levelekel »Príma* jeligére a ki­adóba leadni. EGY alig használt gáztűzhely eladó. Vidra-utca 3., I. em. i. BELVÁROS forgalmas helyén minden szakmára alkalmas üz­let, berendezéssel, hátsó helyi­séggel eladó. »Nagy kirakatok* jelige. MILLIÁRD ASZTALT keresek, jó állapotban levőt, kifogástalan, jó zöld posztóval. Szent Ferenc­ütea 9. Ördög. DKV személyautó kifogástalan motorraj eladó. Arboc-u. 3. EGY szoba-konyha modem bú­tor eladó. Iskola-utca 25., II. em. 8. Érd.: Széchenyi-tér 5., szabóüzlet, 8—2-ig és 2—5-ig. FIGYELEM! Varrógép, külföldi, gyártmányú, előre és hátra var­rós eladd. Kálmán-utca 12. EGY uj ház fél telekkel, szép gyümölcsössel eladó. Uj somogyi­le lep 58. n. 1239. PERMANENS dinamikus 6+2 csucssZuper Orion rádió eladó. Retek-utca 46a. VESZEK szépirodalmi, tudomá­nyos, ifjúsági könyveket, /szótá­rakat Grünwald-féie könyvkeres­kedés. Dózsa György-utea 2., a Ruttimpalotánál. ZÁSZLÓRA bojt, rojt és zsinór legolcsóbban kapható a készü­lőnél. Frankéi Teri, Kelemen­utca 12. LAKÁS ím KÁLVÁRIA-UTCAI 2 szoba összkomfortos lakásomat elcse­rélném hasonlóval a Kálvin-tér vagy Szent tslván-tér környé­kén Érdeklődni Káivária-utca 36., 2. ajtó, délutáni órákban. ELCSERÉLNÉM belvárosi kettő­szoba komfortos, elsőcmelcli la­liásom, szintén belvárosi egy­szobás komfortosért. »Egyszo­ba« jeligére. BUDAPESTI lakásóm szegcdi 2 szobásért elcserélem. «Azonnal» jelige. 2 szoba, előszoba, konyha, spei­zos lakásom, disznótartással, azonnal is átadó kötlségmegtéri­tésscl. Lehel-utca 5., I. Kiss. SZOBA-konyhás lakást keresek, lehet telepen is. Jelige: •Költ­séget téritek*. OLCSóBÉRü gyevisorí lakásom elcserélném neivárosii eg|y- vagy kétszobás lakásért. Érdeklődni Kölcsey-ulca 11., Papdi cipész­nél. BELVÁROSI szép összkomfortos, négyszobás lakásom elcserélném 2 szobásra, főbérleti. Cim a ki­adóban. fa tíüEóNFÉLEK m POLOSKAIRTÁST ciángázzal és garanciával végez a Ciánvália­lat, Apponyl-ulca 21. FOTÓKÓPIA. napszomüveg, fényképezőgép, szemüvegjavitás. Liebmann, Kelemen-utca 12. POLOSKAIRTÁST garanciával végez a Cián vállalat, Káivária­utca 30. ÉLETHŰ m fi fogak, togtömés, foghúzás, felelősséggel, olcsó ár­ban Rácz Géza lőgász, Mik­száth Kálmán-utca. ÓCSKA kalapját ne dobja et, Mencz kalapos ujáfesti és for­mázza. Dugonics-tér 2. Tegyen próbarendelést. RIRKAGYAPJUT, zsírosat is, fo­násra vállalunk. Fonógyár, Cse­repessor 9., 8— 2-ig. GUMIBÉLYEGZŐT, nyomtatvá­nyokat készit Metropol nyomda, Polgár-utca 24. FÉRJET keresek családfentár­tónak. Középtermetű, barna, 40-es évek között. »Család nem akadály* jelige. ÜZLETBERENDEZÉSosztott he­lyiséggel a Tisza Lajos-köruton átadó. Jelige: »Májusra». KEVÉS házimunkáért keresettel biró, független jobb nőnek szó­ljál és némi étkezést adok. Cim a k'iadóhivalalnan. HASZNÁLT asztalos-gyalupadot bérbevennék vagy megvonnék Vig János, Tisza L.-körút 98/a. FODRÁSZOK! Csütörtökön este gyűlés az ipartestületben. Ve­zetőség. BELVÁROSI üzletemhez társat keresek 6—8 ezerig. Jelige:» Bel­város*. Felelős szerkesztő': DR. FERENCZ LASZLO. Felelős kiadó: KONCZ LASZLCi, Kiadja: a HÍRLAPKIADÓ KFT. Szerkesztőség: Jókai-utca 4. Felelős szerkesztői telefon: 49S, Szerkesztőségi telefon: 163. Nyomdai szerkesztőségi teietoS este 8-tól: 673. Kiadóhivatal. Kárász-utca 2, Telefon: 325. A Hirlapklaaó Kft. nyotnáM,

Next

/
Thumbnails
Contents