Délmagyarország, 1948. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1948-01-04 / 3. szám

DÉLMAGYAlORSZÁG Vasörnap. 1948 január 4 Postatakarékpénztárt csekklapon kell adót fizetni A város tanácsa szombati ülésén elhatározta, hogy a Szegeden felállítandó Juhász Gyula-szoborhoz rendelkezés­re bocsátja az, itt lévő bronz­és inárványkészlelet, Ezenki vül kis modelleket készítenek a szoborról, amelynek irust­tisából befolyó összeget az ellcészités költségeire foretit­ják. Örömmel értesültünk róla, liogy o város adózói jelentős tehertől szabadulnak meg, amely ecyutlal a város pénz­ügyi műveleteiben is nagy előnyöket jelont. Bevezették ugyanis, hogy ezentúl az adókat mlndpos­latakarékpénahtod eseksla­posi kell befizetni, tehát megszűnik az adóhiva­talban való idegölő sorbanál­lás. A postatakarékpénztár MBsaKai «5»*S!W/ egyébként zálogházat Is kíván létesítőn! Szegeden. Ennek a városi zálogházzal való össz­hangbithozisáról és a postata­karékpénztár szegedi fiókjá­nak terveiről rövidesen há­romtagú bizottság tárgyal a hu dapesti vezéri igazgatóság*, gul. A borfogyasztási adót 60 fil­lér helyett 90-ben állapította megogy rendelet a kőztiinult­ban. Lz a város jövedelmei t>ek emelését jelentené, de a befolyt asszog 25 százalékát az áílamnak kell leadni. Tölíb városvezetést kérdés megbeszélése során elhatároz­ta a tanács, hogy a Szent Ist­ván-teret ezentúl naponta há­romszor tnkarittatja a köz­tisztasági teleppel, mert ázott lévő fuvaroskocsi állomás minit főbben panaszkodtak mára környéken kilók közül. munnMMp Az Iskolái Végzettek Szövetségének Munkásegység Klub­ja január 6-én, kedden délután 4 órakor klubnapot tart a szakszervezeti székház alagsorában. Kérjük a tagok minél nagyobb számban való megjelenését. S*inhiz»Fttm •Művészei Hiteli ÍJWBSSSSBEKFSW Szegeden ie!eü!!?ez*ek zz országban tar'ézMó fugoszláv hzti.'foglyeí Az ország területén löbhszáz magyar nemzetiségű, dc jugo­szláv állampolgárságú hadifo­goly tartózkodik. A belgrádi ma­gyar követség közbenjárására a jugoszláv kormány hozzájárult ahhoz, hogy ezek á" hadifoglyok hazatérhessenek. Eh hói a célból Szegeden jugoszláv hodifogoly­átvevő kirendeltséget állítottak fel, amelynek feladatköre a ha­difoglyok iratainak felülvizsgá­lása ós a végleges döntés beuta­zásuk kérdésélxen. Ezzel kapcsolatban n népjó­léti miniszter fe.lhrvja mindazo­kat n jugoszláv állampolgárságú volt hadifoglyokat, akik 1947 április 1. után érkeztek haza kdeiről hadifogságból s akik a iréshez szükséges, a ju­sosziáv követség által előirt kér- j ?isaan»en5i kalendárium dőíveket már kíó'iitotlák és sza­nvuk'ífvan 6?ezabadmüvciődé* tel­nyuK is van es eddig jugosziá-1 fl ® tösé iskalencüírlumot adott vuu lakóhelyükre nem térhet-ju szegetek örnvéki nép kezébe. lek vissza, haladéktalanul je- Ezzé? a népkönyvtárba illő, lentkezzeneic Szegeden a jugo- i hasznos kis k szláv hadifogolyotthonban. Ili a szölífcUjsr írt a^otfci^lalot iu-osZitiv. áttevő Jn'zotUtág dönt ja ..zalíadrrüvelönós elsőrendű hazatérésükről. SziffilOoikxsj.izzbiMigYsrseisy a szsrj'űi Itifl íépilése javára Az évact egyik legnagyobb tár­sadalmi óh művészi eseménye lesz az a 8') tagu szimfórJklis jazz-hangverreny, amelyet Sze­gei! város és a Koncert hang­versenyiroda rendez Tildy Zol­i/m fővédnöksége aluli január 17-én, szombaton este 9 .óra­kor a Belvárosi Moziban a sze­gedi Iiid újjáépítése javára. Műsoron a szimfonikus juzz­irotfa'om három kimagasló re­mekmüve : Künneke: Tánc-szvit. Gershwin: Rapsody in bt ne. Fi­scher: Az Alpoktói délre. Vezé­nyel: Várady László. Dofjozék bankversenye a Ze­nekonzervatérhrrofcaM. A Maayar Kommunista Párt fontosnak tart­ja, liogv a zenekultúra szépsé­geihez hozzájuttassa mindazokat a dolgozókat is, ukiknek eddig anvagi okok miatt ucm volt módjuk erre. Mához egy hétre, január 11-én. vasárnap este fél 8 órakor ezért a szegedi Zene­konzervatóriumban hangversenyt i-endez a Zenekonzervatórium művészeinek felléptével. A kon­^'jfíiL! ^i^íf^Jn Múzeum, valamennyi osztály han a .Délmagyarország* kiadó-§ . „ ... . ­hivatalában cs a Zonekonzerva- 8 -^Llte^v^,.8' tórinmhan kinteitóte 3 Somogy* kóoyví.*r: zárva, tonumöan kaphatók. Egyetemi könyvtár: zárva. x Gynrfcovie* Mária bang-i — versenye január 8-fui, csütör-j $«•!*!<!•**« {rifjtttrürslt tökön fél 8-kor lesz a Tiszá-3 Bortélv József ÖTÖK. h. U sík fisza L.-kőrút 20; Leskó \i Jraos: Újszeged, Vedres-utca 1; | N«gy őrök te. dr. Hangay: Bot­8í (logasszonv-susArut 31; Zakar ironoiom is. örök. K. üíálhé Mihály: Va­i'-aamt. A HŐMÉRSÉKLET TOVÁBB EMELKEDIK Megéléukülő délnyugat*. nyúzott széJ, borult, Idő, sok felé tovóbW havaseső. eső, óooseső. A horaérsttt* lei tovább emelkedik. A Tisza ma Szegettnél 4t7 (33>. Vízének hőmérst'Uéfí %-i fok. NAPIREND Vasárnap, január 4. Nemzeti Színház détulán li órakor: A mosoly országa. (Bér­tetszönet.) Este -7 órakor: Htoo­lelto. (BérletszüneE) Hét [ón: Váratlan vendég. (Munkát* lő­aikás.i Széchényi Filmszínház léi 4, fél 0 és. fél 8 órakor: Bosszú lovagja. Hélfőn ugyanaz. Széchenyi Híradó*Mozi fé« 30 órától fél 2 éráig folytatólagos előadások. Belvárosi Mozi fél I, Tél Ö és féi 8 órakor: Stan és Pan, az oxfordi diákok. Hétfőtől: Tumac, a dzsungel ÍÍQ. Korzó Mozi fé' 4, lel B és fél 8 órakor: Ae év asszonya. Hél­főn: Bodó Erzsi, az Operaház művésze személyes fellepte és A ioreekői menyasszony. ban. Jegyek Konceri-nél. ÍS. örök. ! léria-tér A Dílmagyarobszac SzüciáWemokrata hadifopo lysuolttniiz^v • • Négyezer SiaüUogely érkezeti WáraócafDs­szígelre ' AtJrnmarosszlyctről érkezett ^dentés szerint január 1-én több mint négyezer magyar hadifogoly érkezett a marosszigeti átmenő táborba A hazaszállítás néhány napig — NépMréságl napirend. A 18-as centenáriumi évre. a! Hétfő Kiss-lan&cs fél 9: Be­Hczky Kálmán. Szerda külőn­t.anács fél 9: Titeli Kálmán. 10: Lőrik Árpád és társa, fél öüyvvei' 'igen" jól/ Nemzáczky Andrásné 11: ^imiajatot, amdv' Badccr József, fél 12: Zádori löoós elsőrendű j Iván. Szombat Félopyházi-la­tete.iala, mégjjedíj} a népi iroda- nács 9: Bogdán József, fél 11 ebből táplálkozó igazimU^A^Am irod alűín in efismer lét é­:;zoigáJja a kalendárium lom és »magyar (Ionban Mint a Comhnt jelenti, ja­nuár 10—12-e között tartja Londonban első értekezletét az a nemzetközi tanácsadó bi­jre. fezt . gazdag anyaga, , két csak enieÚ, melynek ér1é­liogy igyekezett : beleitifiszkedni a sajálosan rze­: gedi, iávolsbbról alföldi gon­do'atbB is, nemcsak az idevágó cikkekkel — rrJn.i Szeged mező-; gazdasága, Szeged a szabadság-J , , ' harcban, GsongeáUnicgye nép-. zottsl.% amelyet az antv/cr-. ^néje —.Imnem azokkal a röp­peni szocialista . kongresszus kölloszeti gyfijié-ekkei is, ainc-[ , küldött ki, Napirenden az őri- íyek - köziül-: Káhnány Lnjos: inára-működű ideiglenes, jelen-'gyűjtései — már-már a IWodés­lemhez hasonló szervezet fel- be veszlek. A Seres József sza­• czámoláva ó** íz Voivvernen-' badmüvelődési felügyelő szer­késik més, mert a tiszai ir- szamotasa és az Antwerpen; kesE|ésébea, Pap Iván famet­viz elmosta a Magyarország Pen inegszavazott határozati szeleivei disziteit Tíszamenti felé vezető vasútvonal eeyik .^vasiatok me^izsgilása sze- kalendárium* híven szolgálja rcpel. Az értekezleten angol, i azt a gondolatot, amelyet a most francia, olasz, osztrák, bel- i következő centenáris öv, d« né­..«?«, kanadni, csehszlovák, dán,! pünk szellemi ielemeléseis meg­finn, holland, manynr, svéd köve!o1­és norvég szocialista képvi­selők vesznek részt. hídját. íiérei b vSrns az Ri^VíttjUlí tcvmmrbf A Tisza rohamos áradása kö­vetkezteben szombnlon délben mintegy másfél órára a szo­méiykompot le keltell álli'.nni. A kömpkótéi magasaljbra dLlitA­sát az átmenők nyiigodUm vár­kik meg A komp egy (tea "körül ujbói megindult. Az' Atkelőfor­geltnal a város mindenáron biz­tosítani akarja. Elhatározták'ez­árl, hogy a szegedtekotrasveze­tőséglői mégiscsak bérbeveszik «zt u kél sárhajót, amelyről már a közelmúltban tárgyaltak. Gon­doltak ezenkívül ujtipusu, éles­«tu kompok forgalombaáltilá­sára is a jégzajlás esetére. x Nőiszabóipari, férnszalió­ip«rí és cipészipari szakrajz tanfolyamok indulnak az ipa­rostanonciskolában január fo­lyamán ipnrosinesierek és s«­ülaXTii rjpw-Ycr^baia im^S-BESB rsfeá* Aiösrlkal Az Amerikai Vöröskereszt ruhaadom ínvából 1947 de­cember 22-tőí január 2-ig 1405 család kb. 2000 gyermeke ré­ó.íihályfi Ernő miniszter, a történelmi emléknizottság főtit-' kára hivatalos értesítést kapott i Vámbéri Kusztera washingioni! ... magyar követtől. A követ közli.! szcsuil. hogy a szabadságharc 100. év- j \ vöröskeresztes iroda most fordulója alkalmábór az Ameri- Lzoknak az ig'énvlőknek ószr kában rendezendő ünnepségek sz'eánil6sán fáradozik, akik megszervezésére és le!>onvo!itá-: valamelvilv evár, üzem, v-asy sóra Newyorkban megalakult a \ szervezel ajánlása utján kér­Afagyar-Amerikai Ne.^vennyo - ^ ,,vermekeik számára ru­ca* Jubileumi Bizottság*. A hi- h„:.,,jnlM \z 'jeénvio^osnl­zottsógban egyelőre mintegy 40 ba.iuttniast. AZ ismert amerikai magvar vesz ^ megállapítás:;, igen fárad­, ...... , .... 'T- a ! sá"ios és körülményes munka. részt, kozluK a különböző egy-i .'•te . , , letek és egyházak képyisc-!i>i is. Miklós Ferenc. — A vizlcftreszil IslentLaie­leitdí rendje a szegedi raa gyár görögivoleii teplomban (Kazinczy-utca 11.): 5-én dél­előtt 10 órakor Királyi ima­órák; délután 1 órakor Basái Liturgia vecsernj'ével és viz­í.zenícíével; «sle 5 órakor Bdéniti. 6-án délelőtt 10-kor ünnepi istentisztelet vizszen­taléssel, utána házszenteiés azoknál, akik kívánják s er­ről a gondnokot értesilili. — Január 15-1^ nem fór­ral a NOT. A NÖT elnöksé­ge közli, hogy a NC1T az el­rendelt átszervezés folytán az 1948. évi iannár 15-ig kitűzött tárgyalásait nem tartja meg. Ennélfogva a megidézetteknek megjelenniük nem kell. A tár­gyalások ujabb kitűzése iránt a" NOT késfőhb intézkedik. , -- Ideüli rárétája Vtefte­reszlkar- A kereskedelem- és szővetkezetügyi miniszter kczli. hogy január 6-án. Vízkeresztkor minden nyillárusitásu üzlet a rendes hétköznapi nvitvatarlás­lói eltérően déli 12 óráig tehet nyitva. — Me^ akarla veml Kovács Gizellát Ribes István Maloin­utea 5. alatti napszámos. Ko­vács Gizella rendőrt hivott, mire Ril^os a rendőrre tá­madt, durván sértegette és őt akarta megverni Hatósági kö­zeg elleni erőszak miatt őri­zcibe vették. Török kára Mátyás, a bizottság tit­aédek részére. Ugyanott hüi-jlMiaS ruha- es fehérneniutanfolyam | ^^ magysu- fog ellátogatni Ma­iadul azok részére, akik n ha- j gyarországra. airuhavarrást cl kívánják sa- h,n játilani. Jelentkezés az ipa­rostanonciskolában, Eölvös-u. x InflucnzanáS « Ferenc Jó­2., délelőtt 9— 12-ig és délután zsef keserűvíz elősegíti a gvó­3—6-ig. Igazgatóság. fíyulást. Amint ezzel a munkával el­készült az iroda, a ruhakiosz­tás újólag folytatódik. A tunvai kérelmezőknek nem kell az adományért be­fáradni a városba, mert az adományokat a lakóhelyük­höz legközelebb eső iskolá­ban osztja ki a> MNDSz secit­s égé vei a Vöröskereszt. — Elesuszoll és me^haéf, Szombaton regaél a Csongrád di-sugáruti vámház előttNaj^ Imre Tápéi-sor fi. szám aiattí lakos a jeges uton oly rencsétlenül esett él. hoigy mi* re a mentők a helyszínre ér* kertek, már csak a beállott hutáit tudták megállapítani Ozv. Kérész Sándorné' t'siL lap-utca 11. szám alatti ]ako» a sikos lépcsőn elcsúszott Af kihívott mentőé bordatöréssct a küzkórhöf.ba szállították; — \ városi ve'őhurffony*­álrcíó utoLsó vagonját a f.;'ay­veszély miatt le keJle't mon­dani. Azok. akik a vetötter^ gonyára előfizettek és azt ir.éft nem kapták meg, befizetett' pénzüttet őzv. Csóky János* r mái (Petőfi Sándor-supární .7.) haladéktalanul vegyék fel,. — Nem röritk be Bonyhádi Jözsefné Kelemen-utcai "kain* poshoz, aki annakidején btin­réses lopásért feljelentést |efl a rendőrségen. Mint utólag megállapitást nyert, a kira­kaiotViielejU'tte bezárni segy ismerőse vitte haza a kirakati árukat, amelyeket másnap visszakapott, miután a ff ije* hintést már megtel le. — Férfihullát találtak a körtöltiasen, a kőkorlát mel­lett. A rendőri bízol tság meg­Mlanitotta, hogy Nagy ín rc 49 éves tápéi, Zágráb-utca 6. alatti földművessel azonos, aki ismeretlen körülmények között holt meg. A holtteste?! összefagyva találták. A halál okának mcgállanilásít vé^'elf elrendelték a hoítlest fell»«*n­colisdt. Gyurlfov ss UÁm úrin- és Jnleil ián. 8. csaMttBk. Tisza fél 8. (Koncert) — A szegetli szentegylel ja­nuár 6-án, kedden délután 0 órakor a hitközségi székház földszinti helyiségében bstráü •összejövetelt tart, melyre «j tagokat meghívja, x Hirdetmény. A GySla köz­melletti gazdaság január 6-án délelőtt 10 órakor a Be— csey-vendéglőben elszámoló és pásztorofgadó nagy gyűlési és psísztorfogadó nagygyűlést tart. Pásztornak jelentkezőket meghívja az elnökség. x Kocsmárosok! Uj adóktl­zősségi ügyben gj-ülést tar­tunk január 5-én 3 órakdr. Bagolyvár, Kigyó-utca 4. x Érlesliení vevőimet, hoflp társamtól különvájtam. Megf­nyitol I am autóm ühelyerrret' PoLgár-u. 28. alatt. Markoviea! garago. Szíves pártfogást kér lováhbra is Dcrzsy József x Tíz ebéd 29 forint 2 m bőséges óul. Hetenként há­romszor hus, kétszer tészta­Minden szakszervezeti tag Igény bevehell. — Dnlgorá* knnvhála. Vár. Dolgozók Szmházánah műsora; 6-öa, ketíűeu este j-loz. ; xlKörtök. Ián. este 7 órakor: Pé. 'eken, jon. 16-án este 7-kor Kenesse^ Jeaö uraajr sz assrony, [opera és rf». rhaiettl, D. II. 7. VlBsíUv^ssí-ga- 9 I 8. Kérjük a jegyeket délig átvenni. Mosalr «»rS*Aga- (D. H. S.) Jcgvek kaphatók, bérletek válthatók Hivatalában. a BteAwagyaroffSíáí Srínóé-

Next

/
Thumbnails
Contents