Délmagyarország, 1947. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1947-04-06 / 78. szám

OfLMAGVágORSZÁG Esef; Budapest főpolgármestere a szé­kesfőváros nevében vette át az em­lékmüvet, maid Sviridov altábornagy emelkedett szólásra. Hangsúlyozta, hisszük és tudjuk, hogy a nui­»vax nép demokratikus ele­gendők arra, hogy a jobb jövő felé vivő utón leverjék a reakció Vittél erőit és kivívják a győ/elmeL Kívánta, hogy ez az emlékmű örök jele legyen a magyar és szovjet nép közöl ti barátságnak. A lelkes tapsokkal többször meg­szakilott beszéd utan elsőnek a köz­társasági elnök helyezett koszorút az emlékműre, majd Sviridov altábor­nagy, Nagy Ferenc miniszterelnök, Varga Béla, a nemzetgyűlés elnöke, a .Vasár;:;'ii, 1947 április ű. Szövetséges Ellenőrző Bizottság kü­lönböző tagozatai, á diplomáciai kép­viseletek vezetői, a demokratikus pár­tok képviselői, majd a különböző tár­sadalmi egyesületek vezetői koszorúz­ták meg az emlékmüvet. A Gellért­hegyi ünnepség a Himnuszszal ért véget. A felszabadítást hirdető emlékmű ünnepélyes leleplezése után Tildy Zoltán köztársasági elnök és kísérete, valamint a kormány és a diplomáciai testület tagjai az "ünnepségen részt­vett személyiségekkor a Gellért-térré mentek A Gellért-téren az ottani szov­jet emlékmű és a Műegyetem előtt a magyar honvédség kivonult alakulatai diszmenetben vonultak eí a magyar köztársaság elnöke előtt. A munkás dalosok országos ünnepsége Orosházán Szeged öt munkásdalárdával vesz részt a versenyen (Szeged, április 5.) A Magyaror­szági Munkás Dalosszövetség szo­kásos munkás dalünnepét Oros­házán rendezi meg. A dalünnepet eredetileg p délkerületi munkás da­lárdák Bevonásával tervezték, de mivel a fővárosból is sok munkás­dalárda kivan résztvenni a dalos­ünnepen, igy országos Jellegű ün­nepélyt rendeznek. Ezen hatvan munkásdalárda vonul fel "egszebb műsorszámaival. A munkás dalünnepek abban különböznek a polgári szövetségek által rendezett hangversenyektől, hogy ezen nem zsűrik mondanak bírálatot, hanem maga a közön­ség. Ezenkívül minden dalárda egyforma emléktárgyat kap, mégis nagy a verseny az erkölcsi siker­éri Ezeket a munkás dalünncpe­ket a Munkás Dalosszövetség ho­nosította meg. Az első országos dal­ünnepe! 1921-ben Budapesten ren­dezték, majd a következőt 1926­ban Szegeden Általában kétéven­ként szokták rendezni. A felsza­badulás 'óta azonban ez lesz az első országos munkás dalünnep, de mivel két év alatt megsokszo­rozódtak a munkasdalárdíík, több daloskerületre osztották fel az or­szágot. A szegedi, illetve a délke­rületi működik legrégebb idő óta, 1935-től. Az orosházi dalosüunepcn Sze­gedet öt munkásdalárda kép­viseli. A fölszabadulás előtt a szervezett munkásság egyedül az Állalanos Munkás Dalegylclben működhetett \zóta megalakult a Somogyitelepi Munkásdalárda, a Magyarországi Építőmunkások Szövetségének da­lárdája^ a Szegedi Kenderfonógyár dalárdája és a Hazánk dalkör is Mind az öt dalárda tagja „a Mun­kás Dalosszövelségnek és nagy igyekezettel készülnek az első sza-1 had munkás dalünnepre w. Itt Fehérió... A mérnökszakszervezet vezető­sége felkérte ;» Délmagyarországot az alábbiak közlésére: A Szegedi Népszava pénteki szá­ma foglalkozik a fehértói halgaz­daság körül folyó bonyodalmakkal. Hibáztatja a i ikkiró - igen helye­sen — azt a huzavonát, nmelv hó­napok óta észlelhető a tciivcsz­anyag beszerzése és a tógazdaság üzembehelyezése köriií. A város ve­zetősége a pártközi értekezleten kö­zölte. hogy sem tőkét, sem meg­felelő tenyészanyagol nem Ind elő­teremteni a halgazdaság üzembe­helyezésére, ugyanakkor "előterjesz­tette a Magyar Tóguzdák ajánlatát hatéves bérletre. A városnak ez az ajánlat a bérleti időre is állan­dóan növekedő jövedelmet bizto­sítóit volna, a hat év letel le után pedig a varos teljes kapacitással dolgozó üzemet kapna vissza. A pártközi értekedet az ajánlatot me­reven elutasította és a tógazdaság ő százalékos Idhaszrtáíásái hatá­roz la el házikezefésben. Ekkor tör­tént a mérnökszakszervezetnek a cikkiró szerint sérthetetlen* és reá nem tartózó* közbelépése. Kérdez­zük a cikkírói, kire tartozik ez az ügy, ha nem arra a szervre, amely magába tömöríti — pártállásra való tokintel nélkül — a tógazdaság építőit, a halászati fclügvclőt és a mezőgazdasági szakembereket? A tógazdaság teljes egészében mér­nöki alkotás és üzemben tar tusa nagyrészt mérnöki kérdés. Bármeny­nyire érthetetlen* ez egyesek előtt, a mérnökszakszervezet mindig köz­be fog lépni és hallatni fogja hang­ját. ha akár ipari, akár mezőgazda­sági üzem termelésbe á Hitá sáréi, vagy más szakkérdésről [esz szó. így történt ez — teljes sikerrel — amikor a repülőtéri épületek Iebon­tását és a lóverseny téri barakok elszállítását kellett megakadályozni. Amikor szakszervezetünk tiszte­letét nyilvánítja a hivatásos é­am ilőr politikusok iránt, csak any­nyit kér, hogy mielőtt szakkérdé­sekben döntenek, hallgassák meg szakértőinket és a döntésnél ve­-ő ék tekintetbe állásfoglalásunkat hy eljutunk oda, hogv a régi világ jogászuralma hcfyett a műszaki *-m­brek tárgyilagos és szakértő vé­nénve dönt inajd az ifven kér­ö-sekhen. A Szegedi Népszava cikkéhez még ik annyi hozzászólásunk van, logy Bittó halászrnes ternek a Ma­gyar Tógazdák kedvezőbb — bár nem 50 százalékkal ajánlata íi pártközi értekezlet Időpontja után érkezett meg a városhoz. A mér­nökszakszervezet számára az az el­sőrendű szempont, hogy minden üzeni minél előbb indidjon mee. minél jobbat, minél többet termei­fe_n, ezzel csökkentse a munkanél­küliséget és javítsa a Város s efceu túlmenően az ország fogyasztóinak >. helyzetét. Ezért tette még ismere­tes közbelépését. Természetesen i-int helyi csoport még nagyobb örömmel látná, ha nem fővárosi vállalkozás, hanem a szegedi tőke­erős nagyhalászok és a dolgos kis­halászok szővetkezetszerü egyesü­lése hozná üzembe a fehértói hal­gazdaságot. Felhívjuk egyébként a városveze­t k figyelmét a Magyar Közlöny 73. számában megjeleni 61.530"'' Í947. FM sz. rendeletre, amely tel­jes jogot ad a gazdasági felügye­lőnek arra, hogy a parlagon ' ha­gyott mezőgazdasági ingatlanokat legjobb belátása szerint teljes jog­körrel a termelés szolgálatába áf­litsa, akár nérbeacfás, akár állam? kezelés utján. Tartani fehet attól', hogy a gazdasági felügyelő élni fog e jogával és kötelességével, hogv megakadályozza az elhatározott' 5 százalékos kihasználást akkor, ami­kor lehetséges a teljes kapacitás­ai v.iló ü zembehelyezés. \ hu' r n ük szakszer ve/, ef vezetősége. Betörök jártak a városi zálogházban (Szeged, április 5) Péntekről szom­batra virradó éjjel betörők jártak a város oroszlánutcai zálogházában A helürésl szomhaton reggel fedezte fel a házmesterné, aki rögtön jelentette a rendőrségen. Azonnal a helyszínre sietett egy nyomozócsoport és meg­állapították, hogy a tettesek az ud­varon keresztül hatoltak be a zálog­ház raklárália, miután a raktár abla­kának vasrácsait szétfeszítették és az ablakok betörték A betörők munká­jukul UgyLátszik zavartalanul végez­hették, meri nagymennyiségű ruha­neműt vittek magukkal A kár meg­állapítása még folyamatban van. A szegedi rendőrség "bűnügyi osztálya erélyes nyomozást indított a tettesek kézrckerttéf.ére. üveget, porcellánt, zománc edényt és háztartási cikkeket olcsó vásárolhat Csálca Gyulánál Károlyi u'ca 3 sz. — MATEOSz fuvarfelvélel Baj csy Zsilinszfci-u. 13. Telefon: 8-28. Oolgozók! Irjaiok szinikriiikát! A Délmagyarország is bekapcsoló­dik a Dolgozók Színháza akcióba s minden előadáson ingyenes műsort és darabismertetést ad. Felhívjuk a nézőközönség figyelmét, hogy mindén munkáselőadásra" külön kritikaver­senyt írunk ki s a három legjobban megirt bírálatot díjazásban részesít­jük és leközöljük a DéJmagyarország­ban. A keddi Makrancos hölgy elő­adásáról a bírálatok benyújtási határ­ideje csütörtök déli 12 óra fapunk Kárász-utcai kiadóhivatalába. A verseny első dija egy 5 szemé­lyes páholy, második dija 2 darab ze­nekari ülés, a harmadik dij pedig 1 darab zsöllye. ftyilfeosság fűstemplomtanf án (Szeged, április 5 Pénteken dél­után 4 órakor a dorozsmai rendőr­ség súlyos fejsérüléssel eszméletlen állapotban a szegedi közkórházba szál­lította Vidéki Géza kistciupfomtanyai földművest, aki este féí 7 órakor, mi­előtt eszméletét visszanyerte volna, meghalt. A dorozsmai rendőrség rö­vid nyomozás után megállapította, hogy Vidékit veszekedés közben szom­szédja, Dudás István baltával ütötte le. A szegeid államügyészségen el­rendelték a holttest 'felBoncolását A dorozsmai rendőrség a kihallgatás után bekíséri az ügyészségre a bes­tiális kistempíom tanyai gyilkost. Fainjárók értekezlete ÁpriUs 8-án délután 5 érakor a falu­járó és agitátorgárdák összevont ér­tekezlete a Kálvin-téri székházban. A megjelenésért a titkárok felelősek. SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZ SZEGED TELEFON 490 Húsvéti iniisor! Vasárnap ' 3 5—7—9 órakor Hétfőn 3-5-7-9 Többi napokon 5-7-9 „ Ar. idény legnagyobb s 2 t n r * fiiraszenzációja : SZÉPEK SZÉPE Káprázatos táncjelenetek! Szikrázó színek I Érdekes történet! Temek muzsika! Főszereplők: Rita Hayworlh, G e n e Kelly Azonkívül: HÍRADÓK Előadások 4-6—8 órakor, vasár­es ünnepnapokon 3—5-T—9 órakor kezdődnek JUBILÁLOK Irta: Gímlos Sándor Mindennek az az oka, hogy a mű­szaki tanácsos íir nem jött el a meg­beszélt találkozóra. Néhány nappal előbb társaságban kerültünk össze és akkor elmesélte, liogy az .. i hatalmas alagút épitési munkálatait vezeti. Né­hány érdekes részletet beszélt el ar­ról, hogyan fúrja át magát az ember­féreg az ő ördöngös műszeréivel a hagy földdudor vastag testén s gon­doltam, ha Kellennann regényt tu­dott írni egy elképzelt alagútról, az én tehetségemből is kilelik egy cik'k­revaló, ha megírom, hogyan épül a valóságos alagút. Esle 10 érára beszéltük meg a találkozót az ismert vendéglő kis kü­lönszobájában. Már félórával 10 óra előtt olt voltam, mégvacsoráztam, ki­parancsoltam 'félliter bort vizzel, nagynelieze'n kaptam egy multheti Ludas Matyit és nekiültem várni a főmérnök urat. Tiz éra már elmúlt és 'a műszaki tanácsos ur késik. Még egy féllitert rendelek, liiszen nem ülhetek itt tét­lenül. Jél is esik éz á kis váratlan ma­gány, amelyben a bor, kávé és ciga­retta együttes erővel, de kellemesen rongálja kikezdett szervezetemet. Jó orvosom, ha latnál De nem lát senki, egyedül vagyok és a főmérnök ur csak nem jön. Végre a pincéi- bekalauzól egy al­tisztet, aki átadja a tanácsos ur men­tegetőző levelét... hirtelen vendége érkezett... felettese a minisztérium­ból ... végtelen sajnálja ... elnézést kér ..., majd a napokban felkeres a szerkesztőségben ... mégegyszer bo­csánat — Na jól van, elmehet — s a sze­mélyzet kivonul. Most veszem csak észre, hogy az asztalommal szemben tükör van, ami­ben egészen jól látóin magamat, ösz­szeniosolygurik az üres szobában, két vénülő legény, fehér már a haj a halántékunkon és a műszaki taná­csos urnák vendége érkezett, nem irunk 'e héten riportot az alagútról. — Mióta csinálod ezt, hogy nap­nap után firkálsz eseményekről, esz­mékről, rendeletekről, emberekről, érzelmekről alagutakról, zsebmet­szőkről, könyvekről, tábornokokról mindenről, sorokat írsz le, amiket kinyomtatnak, ezrek olvassák és nyomban elfelejtik. Buzgón töltöge­ted a vizet a Danaidák hordójába, aminek nincs feneke és görgeted lankadatlanul a sziszifuszi sziklákat. Mióta is. lássuk csak? Ugy emléKszem, 1916. év áprilisá­ban már ott ültél a budapesti »A Nap* cimü déli bulvárlap Rökk- Szi­lárd-utcai szerkesztőségének külső szobájában, félénk, gyámoltalan, lej­feless'zaju gyakornok, szerelmese a betűnek, rajongója a leirt gondolat­nak, határtalaniil tiszteltél mindenkit^ akinek irása nyomtatásban megjelenik. A1 ú zates sa godb an — emlékszel? — egyszer odáig méntél, hogy a lap tprszágosanjismertnevü munkatársul :vk Gábor Andornak, előzékenyen felse­gitetied a kabátját, niire h kis ala­csony emberke éles szemüvege mö­gül hidegen nézett rád és igy szólt: - Jegyezze meg fiam, hogy ka­bátfeisegítéssel és más ilyen marha­ságokkal csak a minisztériumban csi­nálhat karriert. Nálunk igy nem érvé­nyesülhet, itt fiam, tudni kell... Azóta se segítettem fel többé ka­bátot férfire. Ugyanebben az Időben történt a má­sik, még megrendítőbb baklövésed az újságírás terén. Lapzárta volt éppen, de már mindenki elment a szerkesz­tőségből, csak Holló Márton, az'ügye­letes szerkesztő tartott szolgálatot. Egyedül lézengtél a jkh-ös Íróasztalok közölt, amikor a szerkesztői szobá­ból kilépett a mindig izgatott IIolló szerkesztő ur: —{Halló, nincs Itt senki az urak közül? Pofátlanság. Nézze izé ur. ezt megcsinálhatja maga is. A tűzoltó­ság telefonált, hogy a Váci-uton ki­gyulladt egy faraktár, veszedelmes tüz van. Ha rögtön villamosra ül és odarohlan, telefonon leadhatja az anyagót és néhány sorban még lehoz­hatom. Na, gyerünk, fiatalúr, lódu­lás. Boldogan rohantam el. Az első aj­1 ságirói megbizás, az első riportI

Next

/
Thumbnails
Contents