Délmagyarország, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1947-02-14 / 37. szám
B8LMAGYAB0RSZSH Megbeszélései! Szeged széneilátásánaK ügyében (Szeged, február 13.) Szombaton a szegedi iparügyi miniszteri biztosság meghívására Szegedre érkezik Fehér Ottó az Anyag- és Árliivatal szénosztályának vezetője. Itt megbeszélést tart majd a szegcdi szénhelyzetre vonatkozóan. Vasárnap délelőtt 11 órakor pedig a kereskedelmi és iparkamara nagytermében tart beszá. mólót arról, hogyan lehet a szénvidékektől távolésö Szegedet fokozottabban bekapcsolni a szénellátásba. Egyben tárgyalja majd á napi négyezer vagonos széntermelés lehetőségét is. ; i j, Szeged a korm^nytál kér lémaptást gyMIcsfavédelmi akcióiéra (Szeged, február 13.) A város vezetősége nevében Somogyi Imre gazdasági tanácsnok feliratot intézett Budapestre a Gazdasági Főtanácshoz. Ebben kéri, hogy a gyümölcsfavédelmi akció céljaira országosan kiutalt 20 millió forint hitelt teljes egészében haladéktalanul folyósítsák és a Szegedet megillető részt utalják ki. Somogyi tanácsnok egyben felhívta a többi társtörvényhatóságot is, hogy kérjék ennek a pénzösszegnek sürgős kiutalását, mert a gyümöksfavédelmi akció csak akkor vezet eredményre, ha a tavaszi időkben sikerül még a szükséges intézkedéseket megtenni. 161 teleltek a vetések (Budapest, február 13.) A legutóbbi vetésjelentés közzététele óta a külső gazdasági munkák a nagy hideg és nagy hó miatt szüneteltek. Az őszi vetés jól megbokrosodott, a későbbi .vetés egyes lielyekcn a száraz fagyok miatt megritkult. Az egészen késői vetések fagykárokat szenvedtek, a kár nagyságát azonban még nem lehet tpegáilapitani. A vetéseket általában 10—20 cm-es hótakaró fedi A takarmánykészlet igen kevés és csak nagy takarékossággal fedezi a szükségletet. Egyes vidékeken azonban olyan nagy a takarmányhiány, hogy a gazdák kénytelenek állataik egy részét értékesíteni, a nagy kínálat folytán azonban az árak igen alacsonyak. {• fyi — A belvárosi községi általános fiúiskolába járó tanulók szülei szíveskedjenek február 15-én délelőtt 11 órára az iskolába befáradni rövid megbeszélésre'. Tángy: A tanítás megkezdése. ! ' i . RÁD IÓ PÉNTEK, február 14. 6.30: Falurádió. 6.45: Reggeli torna. 7.60: Hírek, műsorismertetés. 7.20: Az áttelepítési kormánybiztosság közlcmér.yei. 7.30: Reggeli zene. Közben Naptár. 8.00: Kertészeti tanácsadó. 8.15: Szórakoztató hanglemezek. 9.00: Vasutas hangversenyzenekar. 10.00: Hirek. 12.00: Déli harangszó, hírek. 12.15: Ének. 12.40: Elbeszélés. 13.00: Tarkabarka muzsika. 14.00: Hirek. 14.10: Báthory István politikája. 14.30: Szoionegyüttes. 15.15: Rádióiskola. 15.55: Műsorismertetés. 16.00: Jazz. 16.45: A többtermolósért! 17.00: Hírek. 17.16: Szakszervezeti tanácsadó. 17.15: Szakszervezeti híradó. 17.25: Vöröskeresztközlemények. 17.45: Sportközkményck. 18.00: Dalikórua. 18.30; Verses összeállítás. 19.00: Gordonka. 19.40: Népszerű magyar iparcikkek. 20.00: Hirek, sporthirek. 20.20: Rádiózenekar. 21.40: Angol nyelvoktatás. 21.50: Hírek oroszul. 22.00: Hirek. 22,20: Mit hallunk holnap? 22,30: Ének. 23.00: Müvészlemezeh. 24 óra: Hirek. 0.10: Hirek franciául. 0.20: Hirek angolul. Budapest II. 17.00: Jazz, 18.00: Hirek. 18.05: A Munka verseny ünnepe. 19.30: Falurádió. 19.45: A falurádió népfőiskolája. 20.00: Román muzsika. 20.30: A Rádió szabadegyeteme. 21.00: Hirek. 21.15: Jazz. 22.15: Kamarazene. A HlcdiUus Hat, mm itnd&z Uíoi,.. Az „álarcos" medikus-patikus bállal kapcsolatban felkeressük az orvostanhallgatók kari ezervét, a Medikus Kört. A női klinikán lévő otthonukban; éppen szemináriumi előadás folyik. Az előadás után újságokat, orvosi folyóiratokat olvasó medikusok közül 'beszédbe elegyedünk az egyikkel. A vezetőség után. érdeklődünk. — A Medikus Kör eddig nem mint egyesület, hanem mint munkaközösség működött, mondja a kör egyik ' tagjai Tisztikara nincs. Az ügyek menetét az u. m. intézőbizottság irányítja, melynek tagja lehet minden medikus, aki hajlandó közösségi munkát végezni. Az intézöbizo'.tság maga közül választ elnököt, aki kifelé képviseli a kört. Mivel a Medikus Kör kulturális programja nagyfokú szaktudást igényel, tanárelnökül dr. Korpássy Béla egyetemi tanárt, a kórbonctani intézet vezetőjét kértük fel. Ilymódoni a tanári karral is közvetlen kapcsolatunk van. A Medikus Kör működésére, az álarcos bálra tereljük a szót. — A bálát nem a Medikus Kör rendezte, — kapjuk a feleletet. Körünk működését szinte jellemezhetném azzal, hogy egyetlen bálát sem rendezett. Ha ebben nagyon „lemaradtunk", hivatkozhatunk más eredményekre. Az elmull félévben tiz nagysikerű tudományos ülése volt a Medikus Körnek. Ezeken a legkiválóbb orvosprofesszorok, valamint a legszorgalmasabb medikusok tartottak előadást. Eddig két tudományos pályázatot irtunk ki. Ebben a félévben, reméljük, tudunk fedezetet teremteni, hogy valamennyi elméleti tárgyról ilyen tanulmányi versenyt rendezhessünk. Sikerült könyvre, orvosi műszerekre, élelmiszerekre vásáriárt kedvezményt szerezni a medikusoknak. A Nemzeti Színház rendszeresen juttat jegyeket a Medikus Körnek. Komoly támogatást kapunk az orvosszakszervezettől, amennyiben a szakszervezet elvállalta két árva szegón.ysorsu medikus ebédeltetését. A Medikus Kör munkát vállalt a gyárorvosi állások szervezésénél, ezért az orvosszakszervezet a gyárorvosok mellé medikusokat közveti tett, illetve közvetít ki. Hasonló kérelemnél fordultunk az OTI-hoz. Az ilyen kezdeményezésben az egész országban mi voltunk az elsők. A gyárakban működő famulusok egyrészt ilymódon anyagi segítséghez jutottak, másrészt eleven kapcsolat létesült a munkásság és az egyetemisták között. E kapcsolatok elmélyítése céljából medikusaink népszerű orvosi előadásokat fognak tartani a MaDISz-ban és a SzIM-ben, ahonnan a Medikus Kör különböző segítséget kap majd. A jövő héten fejezzük be téli szemináriumi előadásainkat, ahol Ivanovics, Korpássy, Hámori, Karády, Benkő tanár urak nyújtottak lehetőséget a háború -okozta hiányok pótlására'. Nemrégiben indítottuk meg az egyetemi menza feljavítását célzó akciónkat, melynek keretén belül minden héten más kari szerv hoz anyagi áldozatot a menza feljavításáért/ A jövőt illetőleg tele vagyunk tervekkel. Folytatni fogjuk a tudományos előadások rendezését, a pályázatok kiírását. Részt fogunk venni márciusban a budapesti Medikus Héten. Már megbeszéltük, hogy legközelebb Szegeden tartjuk a Medikus Kulturhetet, ahová külföldi egyetemek hallgatóit is meghívjuk. Így kívánunk a diákcsere, könyvcsere ügyében közvetlen kapcsolatot teremteni a szomszéd államok (helyzetüknél fogva elsősorban a jugoszláv és román) egyetemek' medikusaival. Ha lehet, még nagyobb gondot fogunk fordítani a szociális feladatokra. A szegedi orv'oskar, főleg SzentGyörgyi, Rusznyák, Baló, Jancsó, Ivanovics, Straub és Huszák professzorok kutatásai révén külföldön is ti legjobb magyar orvoskar hírében állott. Szeretnénk. és ez minden szegedi medikusnak létérdeke, hogy egyetemünknek ez a jó. hirneve el ne sorvadjon. A haladó szellemű tudós professzorok mögé felsorakoztatva az ifjúságot küzdeni kívánunk az orvosképzés, a tudományos szinvomal emeléséért. Ez a Medikus Kör legfőbb célja. PART HÍREK — Férfi és nőiruhá/ati iparosolt cérnája Tip-Top áruházban (Püspökgazár) 8 napon belül átvehető, azontúl az igényjogosultság megszűnik. Ipartestület elnöksége. — A Gyermekbarátok Egyesülete február 14-én, pénteken délután 5 órakor vezetőségi illést tart a Szociáldemekrata Párt székházában (Szentháromság-utca 5.) vezetőségi tagok megjelenése kötelező. Az MKP nagyszegedi pártbizott" sága felhívja a falusi és tanyai pártszervezeteket, hogy akik még a kül" dőltek neveit nem jelentették be, ha" ladékta'anul jelentsék a párttitkár" ságnák. ) , ; [: | , 1 ; | Az MKP nagyszegedi pártbizottsága felhívja a pártszervezeteket és elvtársakat, hogy akik két éjszakár3 vidéki elvtársakat maguknál elszállásolni tudnak, címüket jelentsék a párttitkárságnál. Az MKP nagyszegcdi pártbizottsága felhívja a pártértekezlet vidéki küldötteit, hogy a szombati nap fo" lyaműn jelentkezzenek a titkárságon, mert szombaton este élőértekezlet lesz- | i .'..Ili I. : Az MKP nagyszegedi végrehajtő bizottsága értesiti a vasárnapi párt" értekezlet résztvevőit, hogy az értekezlet reggel 8 órakor kezdődik és rövid megszakítással délután 3 óráig tart. Az értekezlet után közös ebéd következik a Hági-étteremben, majd estére az értekezlet résztvevői a Nemzeti Színház előadásán vesznek részt. Az MKP nagy szegedi pártbizottsága felhívja a falusi és tanyai pártszervezeteket, hogy kiküldötteit lássa el megbízólevéllel, mert csak a megbízólevél ellenében kapják meg az értekezlet szinhelyén a belépési igazolványt. Pénteken, 14-én este 5 órakor öszSzevont kerületi és titkári'értekezlet* az Arány János-u'tca 2. szám alatt. Megjelenés kötelező. Pénteken, 14-én este 5 órakor a kerületi és üzemi titkárok összevont ér. tekczlete lesz az Arany János-utca 2. szám alatt. Megjelenés kötelező. A Magyar Kommunista Párt ujsomogyitelepi szervezete február 15-én, szombaton este 7 órakor nagyszabású farsangi mulatságot rendez az ujsomogyiielepi iskolában. Jelmez nem kötelező. Büffé, zene, tánc reggelig. PÉNTEK, 1947 ^ FEBRUÁR 14. ^zaKszervezgh hírek Folyó hó 16-án vasárnap délután 5 órakor a Munkás Kulturszövetség színpadán (szakszervezeti székház) a Gázgyár cs a Villamos Vaspálya kuíturgárdái műsoros délutánt tartanak. Mindenkit szeretettei vár a rendezőség. Ugyanott délután 2 órakor bábszínház a gyermekek részére. A Magánalkalmazottak Szakszervezetének textilipari szakosztálya február 14-én, pénteken délután 5 órakor értekezletet tart a szakszervezeti székházban. A Ruházati Munkások Szakszervezete február I6-án, vasárnap délelőtt 10 órakor tisatujito közgyűlést tart a szakszervezeti székházban budapesti kiküldött részvételével. A Földmunkások Szakszervezete február 16-án, vasárnap délelőtt 10 órakor közgyűlést tart a szakszervezeti székházban. A Husipari Munkások Szakszervezete február 16-án, vasárnap délelőtt 10 órakor vezetőségi ülést tart a, szakSzervezeti székházban'. A Szakmaközi Bizottság felhívja az üzembizottsági tagokat, hogy áz üzemegészségügyön tanfolyamon résztvevő územbizottsági tag(ok) nevét sürgősen közöljék a titkárságon. A Bőripari Munkásoic Szakszervezete február 15-én, szombaton délután fél 5 órakor vezetőségi ülést . tart a szakszervezeti székházban. A Famunkások Szakszervezete felhívja mindazon asztalossegódeket, alak nem a szakmájukban, hanem más munkaterületen dolgoznak és csoportúknál nyilvántartva nincsenek, saját érdekükben jelentkezzenek február 16-ig feltétlenül. Apróhirdetései f FOGLALKOZÁS & P O R Együtt edz a SzAK—Tisza A SzAK ma délután (mivel a Rákóczi lemondta) a Tiszával játszik edzőmérkőzést, valószínűleg a külső pályán. A piros-feketék vasárnapi edzőpartnere változatlanul az SzMTE. —oOo— Az SzMTE úszók edzése. Az SzMTE úszói és vízilabdázói szorgalmasan, készülnek az uj idényre. Edzéseiket kedden és csütörtökön este 6 órakor tartják a gőzfürdő uszodájában. Az SzMTE tisztújító közgyűlése. Az SzMTE tisztújító közgyűlését február 22-én délután 4. határozatképtelenség esetén 5 órakor tartja Kálvária-utca. 10 szám alatt. A SzATE tisztwjitó közgyűlése. A SzATE tisztújító közgyűlését 23-án délelőtt 10 órakor tartja a szabadságtéri Daróczy vendéglőben. SzMTE uszó és tornász bál. Az SzMTE úszói és tornászai szombaton este 8 órakor tartják vacsorával és műsorral egybekötött báljukat a Posdásotthonban. Postás—BKE jégkorong mérkőzés Budapesten. A szegedi Postások' kitűnő jégkorongcsapat szombaton este Budapesten! e BKE-vel mérkőzik. A BKE nagyhírű együttese a közelmúltban elszenvedett 4:3-as vereségéért szerelne visszavágni. Eleget tesznek a szövetségek és egyesületek az NSB felhívásának. Jelentettük legutóbb, hogy az NSB felhívást bocsójtott ki, mciyben kérte a sportegyesületeinket, hogy jelentsék be február 15-ig azoknak ai sportolóknak a neveit, akiket a hadifogságból szeretnének hazahozaini. Felhívásunknak pem remélt visszhangja támadt. Azóta már többen jelentették be egyesületek és szövetségek részérő'., hogy ai felhívásnak eleget tettek. így többek között a SzAK már két hónappal ezelőtt kérte Tihanyi Andrásnak és Pálinkás Józsefnek a hazahozatalát. Ezen tul érdekes, hogy Tihanyi érdekében a Tisza is tett lépéseket, sőt mint értesülünk két fővárosi egyesület is. A Tiszai egyébként Kecskés, Varga, Halász és Tóth nevű játékosait 19 szeretné hazahozatni. I BEJÁRÓNŐT azonnali belépésre felveszek. Jelentkezni délelőtt Zrínyi-utca 7, dr. Csaba. FŐKÖNYVELŐ órakönyvclést. vállal. Ajánlatot „Ménlegképes" jeligére kér a kiadóba. CIPÖTALPALÁST 15 forintért (nem bőr), hanem jobb minőségű gumitalp értendő. Megyesi cipész, Beriini-körut 24 szám. B EL YEGG YU JTEMÉNYT, tömegűé, lyeget veszek. Árjegyzék a kirakatban* Falus bélyegüzlet, Iskola-utca 29, fogadalmi templommá. LAKÁS i KIADÓ vagy átadó főbérleti lakását jelentse be, jól kiadom. Bútorozott szobák kiadóik. Lakásügynöksés, Kölcsey, utca 10. I ADÁS-VÉTEL I 80 drb Weisz-féle asztalos szerszám eladó. Teréz-utca 42, Rókus. Bodrogi Lajos, hadirokkantnál. GYAPJÚT vásárol fonóüzem Szeged, Cserepessor 9. ELHASZNÁLT autókülsőgumit vennék. Tisza Lajos-körut 98a. SÜRGŐSÉN eladó kettő nagy fotel százötvenért'. Korona-utca 11 földszint. ALKALMI rádiók: 2+1 100, 350 forint, 3+1 = 250 forint, 3+1 szuper = 350—450 forint. Néprádió, gramoforaos, sávnyujtós szuperek olcsón. Amatőrbolií. Dárni-u. I KÜLÖNFÉLE II CIPÉSZEK figyelmébe! Friss rágó olcsó árban érkezett a Délvidéki Áruházba. Tisza Lajos-körut 48. ELADÓ ingatlanai, ea veteli szándékát jelentse be a Halász Ingatlanirodának (Klauzál-tér 9). Úgyszintén m. bv,° torozott szobáját és lakásbérleti szftst dókát ia. '-••mtttimammí. anKftaaaaac— Felelős szerkesztő: GÁRDOS SÁNDOR Felelős kiadó: KONCZ LÁSZLÓ Kiadja: HÍRLAPKIADÓ KFT Szerkesztőség: Jókai-utca 4. Telefon; 493 és 103, nyomdai szerkesztőség (este 8 órától): 673 Kiadóhivatal: Kárász-utca 6 Telefon: 325 ' A HÍRLAPKIADÓ KFT NYOMÁSA