Délmagyarország, 1946. december (3. évfolyam, 271-294. szám)
1946-12-11 / 279. szám
2 DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1946 DECEMBER 7. Külön autóbuszjárat vasárnap Deszkre és árpádközpontra Szeged város társaskocsi vállalata december 15-én, vasarnap az alábbi külön meneteket indítja: Szegedről Deszkre reggel 7 óra 30 perckor, Deszkről vissza Szegedre délután 2 orakor. Szegedről jrpádközpotitra reggel S-kor, Árpádközpontról vissza 3 órakor. Jegyek biztosítása elővételben 14-én, szombaton déli 12 óráig az állomás irodájában. Igazgatóság. SZÍNHÁZ • MŰVÉSZÉT SPORT Karácsony másnapján nőtadélután n Tisia-szállóban. A Tisza kávéház emeleti dísztermében fogjuk megtartani december 26-án délután 5 órai kezdettel a SzMÉMOSz-dalárdával közös rendezésben ez évű nagy hang versenyünket. Célunk most is, mint 38 év óta a dalkultura minél magafcaibb színvonalra való felemelése, mely munkánkban, különösen az utóbbi évben, Szeged társadalma lelkesen támogatott. Ezt tekintetbe véve mi is kedves meglepetéssel szeretnénk szolgálni Szeged társadalmának azzal, hogy e karácsonyi hangversenyre sikerült megegyeznünk az országoshfrü budapesti Acélhang dalkörrel, melynek nagytechni/káju lérfikarát ugyanott togják látni a Tiszaszálló dobogóján. A két férfi és a Szegedi Altalános Munkás Dalegylet vegyeskarán kívül még két szólóénekest fogunk megszólaltatni, mégpedig Bardocz Dénes rádióénekest és Heiszig Józsefnét, Szegeden közkedveltségnek örvendő daltársnönket magyar nótákkal Boldizsár Kálmán cigányzenekarának kísérete mellett. l —oOo— Sziahází hirek ' A színházi iroda közli: Karácsonyi matiné. December 15-én, vasarnap délelőtt 11 órakor a Nemzeti Szinház művészei szines müsoru matinét rendeznek a Nemzeti Színházban a Szegedi Nemzeti Szinház gyermekfelruházási akciója keretében. A műsorban, amelyben mindhárom tagozat legjobb erői lépnek fel, közreműködnek: a zenekait vezénylő Vaszy Viktor és Várady László, a műsort konferáló Kenessey Ferenc, továbbá Pócza Elte, Hidy Franciska, Papp Júlia, Szondi Biri, Turján Vilma, Petur Ilka, Süli Manvi, Lehotay Árpád, Erdy Pál, Slmándi József, Kamarás Gyula, Szabady István, Rajz János és a Szegedi Nemzeti Szinház zenekara. A műsor második felében Rimszky-Korzakov Seherezádé cimü balettje kerül szinre a rendes nemzttiszinházi előadásban. A matiné jegyeit a Nemzeti Szinház elővételi pénztára már árusítja. * A Parasztbecsület és A fából faragott királyfi pénteken este diszbemutató keretében kerül szinre. Az operabérlet A. 3. soroznia kedden, 17-én érvényes. * A könyvnapok megnyitásán, kedden délelőtt nagy sikert aratott a Szerdahelyi—Csuka—Sándor—Ramcr vonósnégyes, mely Mozart Kis éji zenéjét játszotta. * Csütörtökön este a könyvnapok keretében Füst Milán mond zenei bevezetőt a Bajazzók előadása előtt. Ez alkalomból Ncddát és Toniot ismét Pogány Zsuzsa és Kassay János játszák. * Fischer Annié zongoraestje a „Koncert" mesterbérletének II. hangversenyén december 16-án, hétfőn este fél 8-kor a Tiszában. Még néhány jegy Koncertnél. x Az érc- és fémipari szakosztily tagjai 12-lg, csütörtökig, üzemi célra kokszot igényelhetnek az ipartestületben. III A kispesti „öl" ellen harcolnak a piros-feketék vasárnap Az elmúlt vasárnap a már „szokásos" ötgólos vereségért a perecesieken állott bosszút a SzAK együttese. Impozáns arányú 5:0-ás győzelemmel igyekeztek a piros-feketék feledtetni a Vasastól kapott öt gólt. Ez félig-meddig sikerült is, de a szurkolók ezen a héten már szinte hideglelést kapnak, ha a kö. vetkező, Kispest ellen a fővárosban lejátszásra kerülő mérkőzésre gondolnak. A kispesti együttes éppen vasárnap rabolt el egy pontot a biztos őszi bajnoknak számító Újpest csapatától. A kispesti piros-fekete csatárok félelmetes góllövő hírnek örvendenek. Számításba véve, hogy nagy győzelem utáni ötgólos vereség szokott következni idegenben, méltán lehetnek borúlátók a szurkolók. Vasárnap azonban mintha feltámadt volna egy kis harci szellem a szegedi fiukban. Most már ők is megelégelték az ötgólos szériát és fogadkoznak, hogy a Kispest ellen minden máskép lesz. Erre a mérkőzésre a szokásos heti edzésekkel készülődnek és vasárnap reggel kényelmes fűtött autóbuszon indulnak el a fővárosba. Az autóbuszra néhány jegyet még tehet kapni Kertes intézőnél. Újság még az a pirosfeketék házatáján, hogy Szőcs, a kitűnő fedezet ebben az idényben már nem játszik. A második és ifjúsági csapat befejezte az őszi idényt és pihenőre tér azok kivételével, akik az első csapat összeállításánál is figyelembe jönnek. Az összeállítás a péntek esti szakosztályi ülésen születik meg. December 16, hétfő: Munkásszövetkezeit 4 óra. Orion bőrgyár 3 óra. Lemezgyár fél 2 óra. Winter kefegyár 3 óra. Az összes rendezögárdisták l3-án> pénteken délután 6 órakor értekezletet tartanak K&vin-tér 6 szám alatt. Megjelenés mindenki számára kötelező. t •. . , E héten az összes pártszervezeteknél taggyűlések lesznek ugyanazon a napon és időben, mint a pártnapok, kivéve a Kisvasutat és a Tisza-malmot. | _» RÁDIÓ IrÓgép véte1, eladás. javítás Szenesi Irodagép Vállalat Széchenyi-tér 7. Telefon 6—41. A rtdék legnagyobb Irodagép Import villalala PÁRTHIREK Pártaapok a kertilati «a fisanl nerreiaUkbem December 11, szerda: Belváros L, 6 óra, Belváros II. 6 óra. Rókus 6 óra Móraváros 6 óra. Alsóváros 6 óra. ósomogyitelep fél 7 óra. Ujsomogyitelep fél 7 óra? Újszeged 6' óra. József főhercegtelep 6 óra. Egyetem 6 óra. Ujszegedi Ládagyár 3 óra. Szőregi Petróleumgyár 4 óra. Kendergyár 2 óra. Angol-Magyar Jutafonó 1—? December 12, csütörtök: Varos 5 óra. Felsőváros 5 óra (Postásotthon). Vasút (Tisza-pályaudvar) 3 óra. Rendező 3 óra. Gyufagyár 3 óra. Ujszegedi kender 2 óra. Lippai 3 óra. Délmagyarországi cipőgyár f& 4. Konzervgyár 2 óra. Községi Élelmiszerüzem 6 óra. Dohánygyár 3 óra. Rendőrség fél 5 óra. Szőreg vasút fél 4 óra. December 13, péntek: Postások 4 óra. Vízműtelep fél 3 óra. Pick-gyár 3 óra. Gázgyár fél 4 óra. Köztisztaságtelep 4 óra. December 14, szombat: Ptnzügy 1 óra. Dorozsma 6 óra. Szőreg fél 7 óra. Üzletveze tőség 1 óra. December 15, vasárnap: Kecskéstelep 3 óra. SZERDA, december 11. 6.30: Falurádió. 6.45: Reggeli torna. 7.00: Hirek, műsorismertetés. 7.20: Az áttelepítési kormánybiztosság közleményei. 7.30: Reggeli zene. 8.00: Az öltözködésről. 8.15: Szórakoztató BBC-lemezek. 9.00: Zongora. 9.55: Hirek. 10.00: Gyászistentisztelet Bajcsy-Zsilinszky Endre és társai emlékére. 12.00: Déli harangszó, hirek. 12.15: Végig a Dunán. 13.00; Hogyan dolgozott Tolsztoj? 13.15: Cigányzene. 14.00 :Hirek. 14.10: Vöröskereszt-közlemények. 14.20: Jazz. 15.00: Közvetítés a Jövendő szerkesztőségégéből. 15.15: Rádióiskola. 15.55: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. 16.10: Tea kettesben. 16.40: Éjfélben a hajnalért.. Drámai költemény. 17.00: Hanglemez. 17.15: Pathelin mester. Bohózat. 18.00: Hirek. 18.05; Vöröskereszt-közlemények. 18.15: Jazz. 18.40: Munkások a tudományért. 18.55: Fercsey János párisi riportja. 19 óra 10: A kormány és az ellenállási mozgalom gyászünnepsége Bajcsy-Zsilinszky és társai emlékére. 20.00: Hirek, sporthírek. 20.20: Rádiózenekar. 21 óra 25: Időszerű kérdések. 21.40: Orosz nyelvoktatás. 21.50; Hirek és krónika oroszul. 22.00: Hirek. 22.20; Magyar nóták. 22.30: Műsorismertetés. 22.35: A Vöröskereszt közleményei. 22.45: Könynyü dalok. 23.10: Hirek és krónika angolul. 23,20: Hirek franciául. 23.30: Tánczene. Budapest II. • 20.00; Szórakoztató zene. 21.00: Hirek. 21.15: Cigányzene. 22.15: A Szovjet követség ajándéklemezeiből. Szakszervezeti hirek A Szakszervezeti Bizottság Közti, hogy december 8-től, vasárnaptói kezdve december 14-ig, szomoatig bezárólag, a vasárnapi tcxtiimunká* taggyűlés kivételével minden más gyűlés elmarad a szakszervezet átköttozése miatt. A magánalkalmazottak szabad szakszervezete érlesiíi tagjait, hojy befizetéseit az uj szakszervezeti székházban Kálvária-utca 8—10, udvari épület I. emelet megkezdte. A titkár* iroda minden hétköznap 3—6-ig a kartársak rendelkezésére áll. Fiiszerkereskedők figyelni Óha I ®sabadeakorra eléjegyfneue ! séat ielfesnok. Fenyő Testvérek kl|el81t cakornagykereakedS Apróhirdetések I FOGLALKOZÁS 1 Hó- és sárcipőt szakszerűen javít Szabó László gumijavitó üzeme, Pulo utca 2. I LAKÁS I ÁTADNÁM szoba-konyha, speizoa fürdőszobás megosztott lakásrészem. Érdeklődni lehet Horváth Mihály-utca 7. szám, Vlasicsné. ELCSERÉLNÉM egyszobás összkomfortos belvárosi lakásomat hasonló kétháromszobásért „Uj lakás" jeligére. I ADAS-yUTAL I Xibaljájai, hust, aprólékot, sertésfelvágottat legjobbat, legolcsóbban T TlUfw A D élelmiszer csarnokban U11U/\I\ Mikszáth Káimin-ulca 1. vásárolhat. Közellátási közlemények CUKORKIOSZTÁS. A novemberi és decemberi cukorfejadag nem december 10-ig, hanem december 31-ig vásárolható meg. Közellátási hivatal. Kasza és sarló eddigi áraiból de I" cember 7-től 20 százalék engedményt _ kell adni és a számlán feltüntetni. Az 5 .százalékos rendkívüli árengedményt nem kell adni. Húsárak december 8-tól; nyers füstölt főzött marhahús • 5.60 7.— 9.— bivalyhus 5.20 —.— —.— Borjúhús 7.— —.— —.— juhhus 5.60 —.— —.— bárányhus 6.40 —.— —>•— A részletes hústermékek árai megtekinthetők a közellátási ügyosztály árosztályán, mit a husiparosok kifüggeszteni tartoznak üzleteikben. Szappan fogyasztói ára december 5-től: szinszappan negyed kilós 1.45 szinszappan egyötöd kilós 1.16 pipereszappan 1 kilós 18.50 dobozolt pipereszappan 1 kg 24.50 rud borotvaszappan drb-kint 1.76 dobozolt borotvaszappan drb 2.26 kenőszappan kilónkint 3.60 Kereskedők az árakat kifüggeszteni tartoznak. A ^mértékűién megrendelésre készített ruházati cikkek munkavállalási dija is megállapítást nyert és az uj és javítási munkálatok legmagasabb árainak szabályozása, mely megtekinthető a közellátási ügyosztály árosztályán. Közellátási ügyosztály. VÍZIPOCKOT W VÁSÁROL NÁnASi (pézsmát) és mindenféle nyers vadbört a legmagasabb áron VÁSÁROL NÁDASY SZORMEÜZLET, Kigyó-u. 1. Az Alföld legnagyobb táblaüveg raktára és üvegezési vállalata f* rr •• « /N 0 Köfosi Géza Mórey atca 9. TaUiaái J0V FOGORVOSI' fur^gépmotor, 110-es teljes felszereléssel jutányosán eladó. Kölcsey u. 10, földszint 3. MÁZSA (500 kg), kézikocsi, íróasztal, duplaszekrény, konyhakredenc, hordók eladók. Attila-utca 20. 3+1-ES törpeszuper Orion (világvevő) rádió alkalmi áron eladó. Délvidéki Áruház Tisza Lajos-körut 48. szám. EGY használt férfiöltöny középalakra alkalmi áron eladó. Délvidéki Áruház Tisza Lajos-körut 48. szám. FEKETE nő* amerikai télikabát öladó Kárász, Nagy Jenő-utca 4. ALKALMI rádiók legolcsóbb árban kaphatók. Amatörbolt, Dugonics-térnél Dáni-utca. KÜLÖNFÉLE bútordarabok, mázsa, kassza jutányosán eladók 2—5-ig. Dugonics;tér 8—9, háztulajdonos. ÉLETHŰ müfogak, fogtömés, foghúzás felelősséggel olcsó árban. Rácz Géza fogász, Mikszáth Kálmán-utca 12. 4+2-ES Standard üzemképes rádió 500 forintért eladó. Érdeklődni délután 4—6-ig Tábor-utca 8, ajtó 3. 2+1-ES Telefunken rádió kifogástalan állapotban eladó. Újszeged, Csanádi-utca 20. MÉLY gyermekkocsit kölcsönvennék esetleg jutányosán megvennék. Jelige: Kölcsöndijat fizetek. EGY használt parasztkocsi eladó. Malom-utca 16. FÉRFIRUHA, alig használt olcsón, magas alakra eladó. Schwarcz szabó, Kárász-utca 6 szám, 9—2-ig. BÉLYEGGYŰJTEMÉNY'!', tömegbélyeget veszek. Árjegyzék a kirakatban. Falus bélyegüzlet, Iskola-utca 28, fogadalmi templomnál. PANCSOVAI-utca 47. számú ház 500 négyszögöles gyümölcsössel, mellékhelyiségekkel eladó. Érdeklődni ugyanott. I 'KOLÖNFfLl i RÖV1DÁRUÜZLETHEZ társ kerestetik pénzzel vagy áruval. Kevés áru van „Tisza Lajos-körut" jeligére. Felelős szerkesztő: GÁRDOS SANDOS Felelős kiadó: KONCZ LASZLÖ Kiadja: HÍRLAPKIADÓ KFT Szerkesztőség: Jókai-utca 4. Telefon: 493 és 103, nyomdai szerkeaétőség (este 8 órától): 673 Kiadóhivatal: Kárász-utca 6 Telefon; 323 A HÍRLAPKIADÓ KFT NYOMÁSÉ