Délmagyarország, 1946. december (3. évfolyam, 271-294. szám)
1946-12-12 / 280. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! szeged? IMI decem&er 12, csütörtök, iMfi.280.iii. DÉLMAGYARORSZAG A nemzet napszámosairól a magyar nevelőkről ujabban isméi szó esik, íródik számos újságcikk. A sokezernyi falusi óvónő, tanyai tanitó, tanár és egyetemi professzor nehéz és kétségbeejtő anyagi helyzete és kulturális fejlődésük kérdése került a napi politika homlokterébe. A Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete a felszabadulás után közvetlenül történt megalakulása óta küzd a pedagógustársadalom megbecsültetéséért, jobb életlehetőségéért, de ennek a harcnak kézzelfogható eredményességét akadályozta az infláció, az ország nehéz ikül- és belpolitikák helyzete, gazdasági életünk ziláltsága és zavara. Most. a stabilizáció ötödik hónapjában ujra, fokozott mértékben megindult a harc. Ebben a küzdelemben azonban, a pedagógusok szakszervezete nincs egyedül. A Magyar Kommunista Párt kezdettől fogva tudatában volt annak, hogy a régi, feudális Magyarország romjain egy uj, szabad és szociális Magyarországot csak a népi erők minden rétegének teljes bekapcsolásával lehet megvalósítani, tehát fel kell számolni az ellenforradalmi rendszer kultúrpolitikáját is. Ezen a téren megújhodás, teljes rendszerváltozás pedig nem valósitható meg a pedagógusok anyagi és társadalmi helyzetének rendezése nélkül. Ezt az elvet az elmúlt két esztendő alatt pártunk vezető; népgyűléseken és előadásokon, ujsághasábokon és parlamenti felszólalásokban számtalan esetben leszögezték már. Pártunk, amely a dolgozó nép, az egész ország napról-napra felmerülő kérdéseinek megoldásán fáradozva nem merül cl a mindennapos gondokban, politikáját neifi időleges, múló szempontok. hanem a munkásosztály, a nép, az emberi haladás nagy egyetemes érdekei vezérlik, most már elérkezettnek látja az idejét annak, hogy a stabilizáció megszilárdulásával arányosan a nevelőtársadalom is nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsültetésber. részesüljön, központi sajtójában felvetette g az ország nyilvánossága elé vitte a legsúlyosabb nevelői sérelmeket, panaszokat. Az MKP III. kongresszusa követeli a magyar közoktatásügy nópi alar polcon való újjászervezését. Ebben a követelésben benne foglaltatik a pedagógustársadalom anyagi fejemelkedé e, a köz szolgálatában a magánérdekektől való függetlenítése is. Pártunk nagyszegedi értekezlete is teljes mértékben magáévá tette a kongresszusi követeléseket s a szegedi nevelők irányában a Végrehajtó Bizottság utján kézzelfogható tanújelét is kívánja ennek a közeljövőben adni. Ezzel szemben csak az a kérés és az a kívánság merül fel, hogy a nevelőtársadalom, amely 25 esztendőn át el volt zárva a néppel együtt a demokráciától, a haladó gondolatoktól, mgrt távoltartotta a politikától, most értse meg az uj világ uj hangját, legyen a népi demokráciának a megalapozásában. felépítésében pártunknak s vele együtt a haladó szellemiségnek hűséges küzdőtársa, merjen nyíltam állást foglalni a reakcióval szemben, hagyjon fel a-nemzet és vele együtt saját sorga és jövője iránt eddig tanusitott közönyösségével. Tartsa minden nevelő elsőrendű kötelességének, hogy a politikai élet eseményeiről tájékozott legyen, ismerje az ország előtt álló feladatokat, teendőket és segitse szívvellélekkel a magyar demokrácia ügyét. Lássa már egyszer végre tisztán és világosan: ki a barát és ki az ellenség!? Simon József Rákost Mátyás: Ha a reakció kiűzése tárgyalások utján nem sikerül? teljes erőnkkel latbavetjük a tömegeket A Kommunista Párt hároméves terve békebelire emeli az életszinvonalat (Budapest, december 11.) Kedden este a Magyar Kommunista Párt összminiszíériumi pártszervezete taggyűlést tartott. Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettes nagy beszédben számolt b: a gazdasági és politikai helyzetről. Kifejtette, liogy a gazdasági helyzet szilárdabb. A mégis mutatkozó nehézség legfőbb oka, hogy a reakció befolvása érvényesül. Ha a reakció megszüntetésére a tárgyalásokon a meggyőzés eszközei nem járnak sikerrel, teljes erőnkkel latba vetjük a tömejjtket is. A korrupció elleni harcot a mi pártunk a Saját soraiban is kíméletlen erőveí folytatja. Rákosi végül hangoztatta, hogy a Magyar Kommunista Párt 3 éves tervet dolgozott ki, amelynek végrehajtása a termelést és a nép életszínvonalát a békebelire emeli, sőt nem egy téren felül is múlja. Remény vau arra, hogy már tavasszal végrehajtjuk a legrosszabban fizetett dolgozó rétegeknek, a munkások és köztisztviselők életszínvonal-emelésére szol-' gáló intézkedéseket. Gazdasági, kü'és belpolitikai viszonyaink ma egyaránt a demokrácia megszilárdítását követelik, ezért harcolunk és bizonyos, hogy ebben a harcban mi foi gunk győzni és nem a reakció. RendblvftU feftzgfftlést hívnak össze a faellátás ügyében Megkezdik az nj közellátási jegyek kiosztását — Nyolcféle jegyünk lesz janoár 1-től (Szeged, december 11.) A Szerdai közellátási értekezleten dr. S'mon József tanácsnok, a közellátaki níVáia* referense beszámolt arról a budapesti útról, amit Kis Kálmán és dr. Keller Tivadar tanácsnok társaságában tett meg és amelynek eredményéről a Délmagyarország már beszámolt. Horváth József elvtárs felszólalásában kifejtette azt a kívánságát, Szeretné tudni, hogy Lupsa Nóvák kereskedő hogyan kapott 12 vagon burgouvakiutalást. ugyanakkor, amikor a város jóformán semmi burgonyához ném tud hozzájutni. LLupsa Nóvák kötelezte magát, hogv a különböző intézményeknek és szakszervezeti tfeszerző csoportoknak szállít burgonyát. A közellátási kormánybiztos nézzen utána, hogy szerződési kötelezettségeinek pontosan eleget tesz-e. A kormánybiztos kérjen kimutatást az intézményektől és a beszerző csoportoktól, milyen mértékben vannak ellátva burgonyával. Simon tanácsnok bejelentette, hogy a közellátási minisztérium 166 mázsa étolajat utalt ki Szegednek, ezenkívül ujabb 200 darab sertés vágására ádtí *f liinlván+t. Pálfy főispán, közellátási kormánybiztos a város faellátására visszatérve, kifejtette, - szükségesnek látja ebben az ügvben rendkívüli közgyűlés összehívását. Utasította dr. Tölcséry László tanácsnokot, a közellátási űgvosztálv vezetőjét, hogy ezt az íigvet kés/itse elő és a legközelebbi tanácsülésbe vegve be, liogv a rendkívüli kőzgvülés' összehívható legyen. Bejelentette a tanácsnok, hogv decemberre mindenki megkapja 1 kiló 20 dekás lisztfejadagiát. ae csak fe!emennviségben osztanak finomlisztet, a másik fele főzőÜszt tesz. lementette továbbá Simon tanácsnok, hogv január 1-én uj közellátási jegyeket vezetnek be. Nyolcféle jegyet kap minden ellátatlan. A jegyek kiosztása még az ünnepek előtt megkezdődik, mert január l-re az osztást be kel! feie/n:. A tanácsnok következő bejelentése azt adta tudtára a közellátási bizottság tagjainak, hogy a svájci segélyakció 1500 tipusdobozt adott a szegedi gverekek között való szétosztás végett karácsonyra. A dobozokban csokoládé, cukor, só és gyufa van. Beszámolt Simon tanácsnok arról is, hogy az étolafsajtolók országos szövetsége a délelőtt folyamán értekezletet tartott a városházán és megbeszélte a kis olajsajtolók problémáját. Az értekezlet azt javasolta, hogv a közellátási hivatal vezetője az iparfelügyelővel együtt beszélje meg, mi módon lehetne a szegedi kis olajsaitolókat üzembe helyezni, hogy ezzel is növekedjék az étolajtermelés. Székely László elvtárs a szappanellátás ügyét tette szóvá. Az utóbbi napokban teljesen eltűnt* minden szappanféle a szegedi üzletekből. Kérte a közellátási kormánybiztost, járjon közbe illetékes helyen, hogv Szeged szappanfőzéshez megfelelő vegvszerk'utalásokat kapjon, hogv ezen az utón a szegedi háztartások el tudják magukat látni szappannal. ígéretek után — tetteket! Véres angolellenes tüntetések (Róma, december 11.)- Páduában a keddi nap folyamán briíellenes tüntetések voltak, amelyek egész késő éjszakai órákig tartottak. A tüntetések során a tömeg mintegy 50 brit jármüvet felfordított és felgyújtott. A brit csapatok tüzeltek a tömegre és • 3 polgári személyt megsebesítettek. Az utcai összetűzések során 20 embe • sérült meg. A zavargásokra egy intftdens adott alkalmat, amelynek so- j rán egy brit katona megsebesült. ' A Demokratikus Nőszövetség népes küldöttsége követelte az árak letörését, az árdrágítók szigorú megbüntetését 4 küldöttség a közellátási kormánybiztosnál, az államügyészség vezetőjénél és az uzsoraegyesbirónál terjesztette elő kívánságait (Szeged, december 11.) A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének üzemi és városi szervezetei szerdán küldöttséget szerveztek, hogy folytassák azt az akciót, amelyet legutóbbi gyűlésükön kezdtek a drágaság letörésére. A mintegy 100 tagból álló küldöttség a délelőtt folyamán elsőnek dr. Pálfy György főispán közellátási kormánybiztost kereste fel. A főispán éppen a közellátási bizottság ülésén elnökölt, az asz- j szonyok itt adták elő kívánságaikat a ! közellátási bizottság valamennyi tagjának füle hallatára. A küldöttség vezetője Egyessy Lajosné elvtársnő memorandumot nyújtott át a közellátási kormánybiztosnak és élőszóval is ecsetelte azt a kétségbeejtő helyzetet, amibe a munkáscsaládok és egyéb kisegzistenciák jutottak az alacsony fizetések és a magas árak miatt. Szeged háziasszonyai szomorúan tapasztalják, hogy a város az ígérgetések ellenére ma sincs ellátva tűzifával. Az anyák tehetetlenül kénytelenek nézni, 'hogy gyermekeik a hideg lakásokban megbetegedésnek vannak kitéve. Rendkívül gyors és hathatós intézkedéseik szükségesek, hogy a város fával való ellátása megtörténjék. Szóvátette a küldöttség a burgonyaellátást is. Kijelentette, Szeged asszonyai elvárják, hogv az Ígérgetések helyett most már tettek következzenek. Pálfy főispán válaszában hangsúlyozta, hogy ami tőle telik, mint eddig, ezután is mindent meglesz, hogy a munkásság nehéz helyzetén Segítsen. Már