Délmagyarország, 1946. szeptember (3. évfolyam, 194-218. szám)
1946-09-28 / 217. szám
6 DELMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1916 SZEPTEiü^EK 28. SPORT A második hely megtartásáért harcolnak vasárnap Szomb«ih»iyen apiros-ickeiék (Szegőd, szeptember 27.) A pirosfeketéket a Haladás elleni idegenben lejátszásra kerülő mérkőzésük ujabb feladat elé állítja. A Csepel ellen mutatott játék még sokáig emlékezetében marad a saigedi közönségnek és bizakodással engedik a szurkolók útjára a csapatot. Viszont mementóként kell. hogy a játékosok előtt lebegjen a Szombathelyen legutóbb elszenvedett vereség. A második hely kellő önbizalma: ad majd minden bizonnyal a csapatnak és küzdeni fognak annak megtartásául*. Néhány* játékos „különórázása" is jó hatással van az egyéni formákra és dicséretet kell mondanunk azért, hogy ezeket rendszeresítették. Reméljük, hogy a két szélsői edezet munkája is ío-< kozatosan javul és az összekötők sem fulladnak ki Szombathelyen a II. fél Időben. A jelenlegi formák alapján idegenben is győznie kell a csapatnak. Bízunk ebben a győzelemben azért is, mert mint a „Szabad Vasmegye" cimü szombathelyi laptársunk sportrovatából értesülünk, a Haladás belső válsággal küzdött a legutóbbi időkig. Szombathelyen ennek tulajdonították a csapat gyengébb szereplését is. Nem hinnők, hogy ezt a válságot a szombathelyiek hamarosan le tudnák küzdeni. Mindent összevetve, egy-kétgójps szígedi győzelemnek kell születni Szom bathelyen. Be kell bizonyítani a pirosfeketéknek, hogy az elmúlt idényben mutatott teljesítmények nem muló jellegűek yoltqk, haperp, ozokr\ak az idén íjSytetásu következik. Óva intjük azonJxn a játékosokat' az elbizakodottságtól, mern az alaposan megbosszulná magát. A csapat Ludas — Szabó, Gyuris — Galgóczi, Kakuszi, Szőcs — BáJó, Rernádk Vörös, Harangozó. Nagy ösz.saoállitásban utazik. Tartalékként Ko.lozsí és Ladányi utazik. Ifjúsági birkózó csapatbajnokság Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel kerül sorra az SzMTE rendezésében a kerületi ifjúsági görög-római birkózó eaapatbujnokság a Rendőrpalota tornatara nőben. Atlétikai yotyavcTsuny az Ady-téren. A SzEAC vasárnap délelőtt íél JO órai kezdettel atlétikai gólya-versenyt ren-. dez Ady-téri sporttelepén. Indulhatnak! • azok az egyetemi hallgatók, kik a Sze- • gedi EAC-ban még nem versenyeztek. A verseny egyúttal válogató lesz a jővő hónapban Budapesten megrendezés ' re kerülő főiskolai ügyességi és váltó csapatbajnokságokra. Versenyszámok: j 100, 400 1500 m. silifutáq, 110 m gátfu- , tás, suly-, diszkosz-, gcnelyvetés, távol-, magas- és rudugrás. Nevezés a helyszínen. A Dohánygyári SzMTE Makón játszik vasárnap. A Dohánygyári SzMTE eaer. a héten fokozta edzéseit és a keddi erőnléti edzés után csütörtökön a Tiszai ellen, játszott a Vasutas-stadionban az együttes. A jóiramu kétharmados mérkőzésen a TiTsza 2:0 ra győzött. A dohánygyáriak a Rendőrséggel játszottak még egy harmadot, melyben 3:l-re győztek. A vezetőség az esti szakosztályi ülésen csak keretet jelölt ki Makóra, mert számítanak egy-két uj játékos szerzésére is. A Makói Vasutasok a legjobbaknak is nehéz, ellen-' fél otthonában, igy az újonc NB II.-os csapatnak a tisztes vereség is sikernek az ámítana. Ma.- Postás—Toldi a Hunyadi-téren.. Ma délután fél 5 órakor játszák le a Rostás—Toldi I. osztályú bajnoki mérkőzést a Hunyadi-téren. A Postások eddigi mérkőzéseiken összesen 2 pontot szerezték. Ezek közül sikernek számit a HTVE-től elcsípett egy pont A vásárhelyi Vivók ugyanis bajnokaspiránsnak számítanak. A Toldi hullámvölgyben van. Talán ezúttal sikerül a ..feltámadás". A mérkőzés előtt a SzFIE játszik a Móraváros második csapatával H. osztályú bajnoki mérkőzést fél 3 órakor. Belépődíj mindössze 1 forint lesz. Ma este indul a kosaras idény Szegeden. Tisza—Budapesti SE NB I. mérkőzéssel indul az őszi kosáriabda idény Szegeden. A mérkőzés a Klauzál-gimnázium tornatermében keiül lejátszásra ma este 7 órai kezdettel. Igmt ohrinyképtt sürgős esetben 10 perc alatt lésül KOZÖ-FOTÓ Mikszáth K. a. IL An atürrnunlakidolgozás. Péiiyképezögépvátel. közellátási közleménye* SVÁJCI ADOMÁNYOK KIOSZTÁSA. A terhes anyák és 0—18 éves;krészére kiosztott svájci adomány jegyek „I. cukor" jelű szelvényeire 40 dkg cuíkor, az 1 éven aluliak „IV.Tápszer" jelű jegyére és az 1—2 évesek ,.T tápszer" jelű jegyére 1 doboz, kb. 50 dkg gyermektápszer, az 1—16 évesek „IV. csokoládé" jelű jegyére 4 eredeti tábla, 20 dkg sulyu csokoládé, az 1—6 évesek „IX. kakaó" jelű jegyére 20 dkg kakaó kapható ingyenesen a kereskedőknél. Kereskedők október 5-ig beszedett és elszámolt jegyekre kapnak kiutalási. A kiosztásban résztvevő kereskedők a fenti szöveget teljes egészében üzletükben vagy kirakatukban feltűnő helyen és módon kötelesek kifüggeszteni. Közellátási hivatal. HASZNÁLATI UTASÍTÁS a svájci sűrített tejkonzervhez. A tejhez felbontás után 9 deci forralt vizet adunk, azzal elkeverjük és felforraljuk. A csecsemőknek a tehéntejhez hasonló hígításban adjuk d fenti módon elkészített tejet. — Használati utasítás a gyermektápszerhez. Egy csésze meleg tejben vagy más meleg italban, teában vagy kakaóban 2—3 kávéskanállal kell feloldani A szervezetet, idegeket erősiti, teljesítő képességet fokozza és a közérzetet javítja. Tiszti főorvosi hivatal. partbiru A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT BELVÁROS I. SZERVEZETE SZEPTEMBER 29-ÉN DÉLELŐTT II ÓRAKOR KULTURMATINÉT RENDEZ A SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZBAN A NEMZETI SZÍNHÁZ MŰVÉSZEINEK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL FELLÉPNEK: PAPP JÚLIA, LÁNCZI ÉVA, LÁZÁR MÁRTA, PÁRTOS ERZSI. V E R S É N Y I IDA. H O R T H I HILDA, DÉNES ERZSI. NÁDAS TIBOR. K I R Á L Y SÁNDOR. B A G Y O N I GÉZA és G Á T H Y PÁL. BELÉPÉS DÍJTALAN. Párt ma polc a kerületi ím üzemi szervezetekben Tárgy: Várospolitikai terv. Szeptember 28, szombat; Dorozsma, 7 óra, Perjési L. MAV-Üvé., 1 óra. Gyöngyösi János Szeptember 29, vasárnap; Kecskést clep, 3 óra, Berek Ilona Szeptember 30, hétfő; Lemezgyár, 3 óra, Bányász Imre Orion-bőrgyár, 3 óra, Téglás János A Gyermekbarátok Egyesülete kedden este fél 7 órakor vezetőségi ülést tart. Kérik a vezetőségi tagok megjelenését A szemináriumvezetők ma, szombaton délután 5 órakor értekezletet tartanak Arany János-utca 2. százn alatt. Hivatalos közlemények A zöldkeresztes egészségvédelmi szolgálat az otthon ápolt elme- és idegbetegek részére minden szombaton d. e. 8—9 óra között az idegklinikán ingyenes tanácsadást tart. Tanács-adó' orvos: dr. Huszák István egyetemi tanár. __ JL __ _ _ _ JL _ __ __ F At OTI-biztositotfok figyelmébe/ PkOHTIIIiK • K C F K i felkérjük az OTI mái biztosítottakat és V 1*1. * ** • r. wm? <azQk igényjQgo^t csajádfogjját. hogy r'cwv^yv^iiHMFilffKMMBMMBMMHHMili) u"íl' IRMHSnKMMMMHNHMMMR i október 1-töl kezdődően megöe'.egeI 34 1 miaieMMvő radiO rgo forlui, désük esetén az illetékes körzeti kezenői bőrtalpú 38- 31 ciDŐk. ruhák oi- .loorvosuknat jelentkezzenek és oda a M fo(r|«1kos4f í.tethü műfogat, fogfionié®. foahu/ú® felelÓslfiRgjei olcSő áxban. Rácz Géza fogúéi, ÍMikSzáth Kéhnáu-utoa 12. T.ucza Irimc festő. vegv tisztitövállafat. Rákóczi-tér. Gróf Ktebelsbarg-fcér é® Kazinczy-űtoa. Géppé' fát fűrészelek. Nagy. Polgár-utca 1. Major ÁKo« gvprSiróiskob'ijfibab október 7-én uj gyorSiráSi, géptrűSi tanfolyam kezdődik. Betratá® egé®z nap. Bocskai-utca 4. Bej "ró takaritő-ffcőnöt feivtezekjeieptkezni dAiutáü'r í—6-ig öpmogyiatca 23. földszint 2. Torontáli szőnyeg'és rongyszőnyeg szövést va italok, sportszövei, torontáli szőnyeg kapható. ÁJföidi-p. 7. Megbízható bejárónőt esetleg nündenesieanyt teljes ellátással felveszek Pacsirta-utca 21, Mészáros. csőn Köickey-wtca 10 földszint 2. délután 4 órától Két ágy, két éjjeli szekrény is zoneora e'adő. Poigár-u. 12. Nagyék. KőtörmePk Kárász-utca 6. 8zám alól dijunicntesen riboiviiialó Mpbctói-löok, anyák eladók Kezdőknek dijtaian oktatás. Hunyadi-tér 15- szám. 1 i i • • L a k á • BB'várost egyszobás, összkomfortos lakásom elcserélném magánházéi*, vagy szoba-konyhá® lakással. Cim a kiadóban. Két diáknak bútorozott Szobát, vagy teljes elütést .idnék Bus páter-ut. ca 2., I. 1. KOTInbéjáratú bútorozott Szoba kiadó Petőfi S.-sugánit 7, I. em. Fzafcadi, moiyrágott szövetek é® \ WárOngTobi, na¥ Vágy négyszobás ruhái© müMoppotiSát vállalom jutá- j modern takart keresek j. •m«ei»r a nyos áron. Attila-utca 4. földszint i. Belvárosban Jelige: •Megegyezünk*. Inte'Ugvas akvteiiőrt teRfeSréink ' KlPőnböjératu összkomfortos butoCim a kiadóban. ; rpzott szoba ktadő- SzentharornSágvpolőnő masszírozást váltai. Ház.-4a, II. hoz megyek, cim: Somogyi-u. II. U. 7. A d é. m-v é I • I ksunuuk kmunikaadéí igazolványon felül még a lakásbejeientőlap igazoló szelvényét is feltétlen vigyék magukkal, mert anélkül gyógyszerellátásban nem részesülhetnek. Felhívom mindazokat, akik esetlep. tudomással bírnak arról, ho^y ifj. Zsolnai Andris kiskunfélegyházi születésű és lakos, cipésztanonc, volt rémet SS katona 1944 junus elején a bori munkatáborban két partizánparancsnok jri\'égzésóben résztvett. a szegedi cépügyészség (törvénj-széki épüiefl II. e129. számú szobájában haladéktalanul jelentkezni szivesj|edjenek. Dr. Pofonja Jenő vezető népügyész. radio I ••• I szén r íyautóhoz Budaptötre útitársat keresek. Cim: firtékmentőbolt, Ná^a* najinyia^l uj' tté^a cladó. Hld.utca 8," Hohzemüziet. Krdekíódni Póló cipőgyár. Káivanautca 5Központi TejctoraoK ri. páriSi-körut 16. szám alatti telepén rriss csemege- és tömbvaj, tej \d®zonteiadökric«ka kalapját ne dobja ei. Mencz kalapos ujjá formázza. Uj kai pok kaphatók. Dugonics-tér 2. • osflföröfe es®e fél 6 árakor a kbrFizess elő a Délmagyarországra nak is, valamint lefölözött nyerstej líterenkint 20 fillérén korlátlan menynyiségben 8—2-ig kapható. Használt félhálóazoba, keményfaszelcrénvek, kredencek, foalelt-tükör eladok. Zákánv.utca ób. Eladó Sparherd©, agyuk. ütkiió® mérleg, tfikör, 5'30 uígta. egy ablak és viUcnyrezsó. Kismartoni-utca 21. Egy par kuictos bőr lószerszám és 800 kéve szar eiadó- SzőehCnyi-tér 7. i. emetet 16. Egy sötét háló é® egy rekamié riadó Somogylteiep n. utca 21. Keményfa hálószoba, komplett, eladó Bihari-utca 4, I. 1. Megtekinthető 2—5-ig. i Házi szölőprés, mángorló, ablakok, képek, festmények riadók. Somogyiutca 0, Szűcs. Hatszemélyes ezüst evökésziet ol csón eiadő. Fekete ktott munkiiköpenyt vennék. Tóth órás. Rokkák> motnngoiók olcsón kaphatók. Küisocsongrádi-sugáru© 15, Fogas-híz. Egy natcsövos Tetefunken zene szekrényes rádió és egy szép konyhabútor jütánvosan eladó- csapa-u 36. üzlet. Vályog olcsón kapható Fogasnál, Külsőcsongrádi-sugarut 15 zón e:veszet l «gv fehér gyermekéipö. Kérem a megtaláló1, a kiadóhivatalba ndja te. EBőrendtr feketefotó a repüjgtér mögött. Móra-kutnál, felesbe kiadó37-es nöi Darna bőrtalpú emő angőranyuiak eladók- Al£ö)di-u. 9, Nyári Kimaradt, száraz kenyeréből. Süteményéből széj, morzsát készítek, megvártiatja. Vadász-utca 3. boroshordókat, tiszta töHőkénesek. kö'csönbe adok. Koc-siponyva, gramofon eladó. Bécst-körut 23. szám. Angol nyelvórák, Sok évi "gyakorlattal biró tanárnál. Fodor-u. 24. Gyerrr ek tö. csinattasson i 24X36' mm nagyságú fényképet. Nagyitgs 2 forint. BrunnCr fényképésznél, a rókuri templom mögött. K'rem azt a hadifogoiyt, kivoi délelőtt beszéltem, jelentkezzen. Szabadkára való, áiagzikut környéké í lakik Cim: utásztakíaiiya i. pavillor. Haty. tyassor. ön » próbálja meg! Borotvapeng20 fi;l r, Rudborotvaszappan 140 forint, önborotvakésziet 2 forint. Fráter mükqszörüS, Mikszáth K.-u. 5. BC "varosbar üzlethelyiség berenaezéseei átadó. Jelige: „Ezer foi|Bt<. Foiaraimas helyen (evő üzlethelyiség azonnal átvehető. Leveleket „Üzlet,. jeligére kpüietfa eladó Bálint Lajos, Gyáia 67. Sziám. Szombat, szeptember 28. 6.45: Reggeli torna. 7; Hirek, műsorismertetés. 7.20: Az Áttelepítési Kormányibiztosság közleményei. 7ÜO Regeli zene. 8: Közellátási helyzetkép. 8.15: Hanglemezek. 9: A Rendőraene kar játszik. 10: Hirek. 10.10: Hanglemezek. 10.30: Kísérleti adás. 12: Déli harangszó, hirek. 12.15: Szűcs István saxofonozik. Gyulai Gaól János zongorázik. 12.45; Előadáa 13: Roósz Émte szalonzenekara játszik. 14: Hirek. 14.10: Vöröskereszt közleményéin. 14.20: Thuri Gizella énokeL 14.45; Az Orosz Követség ajándéklemezeiböl. 15.15: Elődadás. 15.30: Hanglemezek. 15.40: Előadás. 15.55: Műsorismertetés. 16: Hirék. 16.10: Könnyű dalok. 16.30: A Rádió gyermekűjsága. 17: Ötvös Magda hegedül. 17.30: A Magyar Kommunista Pórt II'I. országos kongresszusának megnyitása. Helyszíni közvetítés a Magyar Állami Operaházból. 18: Hírek. 18.05: Vöröskereszt közlemények. 18.15 Fehér Pál énekel. 18.40; Előadás. 19: Ki-isztina városi bolyongások. 20: Hirek, sporthírek. 20.20: Márai Sándor írásaiból előad Somló István. 20.40; Szabó Géza jazz-együttese játszik. 21.15: Hangos Heti Hiradó. 21.50: Hirék és krónika oroszul. 22: Hirek. 22.20; Szimfonikus táncok. 22.30; Műsorismertetés. 22.35: Vöröskereszt közlemények. 22.45: A „Fürge Ujjak" zon goraket-tős játszik. 23.10; Hirek és krónika angolul, és franciául. 23.30: Magyar nóták. Budapest II. 20: Operett és filmrészletek. 20.30: A Nemzeti Segély műsora. 21; Hirek. 21.15: Szabó Géza jazz-együttese játszik. 22.15: Hanglemezei:. Felelős szerkesztő: GARDOS SANDO* Felelős kiadó: KONCZ LASZLO Kiadja: HÍRLAPKIADÓ KFT Szerkesztőség: Jókai-utca 4 Telefon: 493 és 103 Kiadóhivatal: Kárász-utca 8 Telefon: 325 A HÍRLAPKIADÓ KFT NYOMHSJ