Délmagyarország, 1946. augusztus (3. évfolyam, 169-193. szám)

1946-08-03 / 170. szám

6 Kenyeret utalt ká a város a hadigondozottaknak (Szeged, augusztus 2.) Pénteken dél­Lőtt szegedi hadigondozott asszonyok népes küldöttsége kereste fel Dénes jeó elvtárs polgármester;1. Az asszo­nyok sírva, a legnagyobb kétségbeesés­ül panaszolták el, hogy több mint egy hete nem- kapják meg hadigondozási csekély illetményüket sem és annyi pénzük sincs, hogy legalább kenyeret vegyenek maguknak és kisgyermekeik­nek. Dénes elv'Járs polgármester kü­ölte velük, hogy a város hatósága csak közvetítő szerepet játszik a hadigondo­zottak pénzének kifizetésének A pénzt a minisztérium utalja lei és a város rOsztja. A polgármester ennek cl le­iére ugy intézkedett, hogy a város házipénztárai terhére Legalább ideigle­nes segítségül 50 kiló kenyeret o-sza­nak ki a legközelebbi pékmesternél a nehéz helyzetben levő asszonyoknak. A város házipénztárában is alig van ugyan pénz, d a polgármester kötelességének nezte, hogy ezeken a szerencsétlen csa. 1 ártókon valamiképpen segítsen. Ezzel az esettel kapcsolatban is szükségesnek látjuk megemlíteni* hogy a kormány­nak nagyobb gondot kellene fordítania a hadigondozottak kérdésére A legsür­gősebben intézkedlni kell, hogy ezen-tul a hadigondozottak rendszeresen és a közti szí viselőkkel egy időben kapják meg illetményeiket. DELMAGYARORSZAG SZOMBAT, 1946 AUGUSZTUS Fizess elő a Délmagyarországra és szerezz uj előfizetőket! A kereskedelmi alkalmazottak szak­szervezete felhívja áüásnéiküü tag­jjait, — utazókat, ügynököket is — hogy a hivatalos órák alatt mielőbb jelentkezzenek. Hivatalos órák: hétfő, szerda,' péntek- délután >1—6-ig a szak­szervezeti székházban. A gépészek szakszervezete ma, szom­baton délután 6 órakor taggyűlést tért a szakszervezeti székházban. A papucsosmunkáisok ma, szombaton délután 6 órakor taggyűlést tartanak a szakszervezeti székházban, A malomipari munkások szakszerve­zete vasárnap délelőtt 9 órakor tag­gyűlést tort a szakszervezeti székház­ban. A textilmesterek vasárnap délelőtlii 10 órakor tagértekezletet tartanak a Ezaksz: rvezeti székházban-. A hírlapterjesztő munkások szak­szervezete hétfőn délelőtt 10 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti szék­házban. A vasmunkások szakszervezete há­rom-négy autószerelő és sofőr jelentke­zését kéri azok közül, akik munka nél­kül vanlnaík. Jelentkezés a szakszerve­zeti- székházban, II. emelet, bnk Internált vaigy deportált tény és megkeresztelkedett elvtársa-kait i és azok hozzátartozóit felhívjuk, saját ' éixlckükbeni jelenjenek meg szombaton - délután 5 órakor a szakszervezeti széifc­• házban: Dózsa György-utca 8, II, eine | let, titkárságinál. Hivatalos közlemények ügyőri í-zakasznái bejelenteni és a járó engedély, illetéket lefizetni. Ter­melési engedély illeték 50 tőig 250.000 adópengö, 100 tőig 500.000 adópengő, 150 tőig 750.000 adópengő, 200 tőig 1 miilió adópengő és 200 tővön felül minden tő urán 10 ezer adópengő. Fi­gycímezte-em a termelni szándékozó egyéneket, hogy az engedély nélkül termeit dohányt a pénzügyőri köze­gek megsemmisítik, s a büntető el­járást foiyamacba teszik, mig ha ke­vesebb dohánytövet jelent be, ugy a Düf-ttSiŐ eljárás falyamatbatevés azon­kívül a rendőrhatósági őrizet alá he­lyezése (internálása) iránt az indít­ványt a pénzügyigazgatóság meg fog­ja indítani. Dénes polgármester. Apróhirdetések fiAPIÜ FojwSftilcoaEAs SZOMBAT .augusztus 3L 6.43; Reggeli torna. 7.00: Hirek, mű­sorismertetés. 7.20; Reggeli zene. 8.00: Közellátási helyzetkép. 8.15: Orosz hanglemezek. 9.00: Az L hon-véd kerü­leti zenekai- játszik. 10.00: Hirek. 10.10: Film dalok. 10.30; Rádióiskola. 11.30: Lá­togatás a Gyjőrffi-ikolLégiiu mb an. 11.50 Hanglemezek. 12.15: Roósz Emil sza lonzenekera játszik. 13.15: Előadás. 13 keresz- (óra 30: Zongorajáték. 14.00: Hirek. 14 í Oraköuyvelöí felveszek. Hungária óra 10; Vöröskereszt-közlemények. 14 i Edény ház, Tisza Lajos-körut 55. T. Hirdetőinkhez! Közöljük t. hirdetőinkkel hogy hirdetési tarifánk augusztus l-tőlí. a következő: Apróhi'detés: hétköznap 10 szóig 2.— forint; minden további szó —.30 forint 10 szóig vasár- és ün­nepnap 4.— forint minden további szó —.60 forint Hasábhirdetés: mm sora hétköznap —.50 f-uriní mm sora vasár- és ün­nepnap 1.— íVínifr 1 f •i' Gyorsírást, gépirást, helyesírást Ma­jor Akos gyorsíróiskolájában tanul­jon, Bocskai-utca 4. Kérjen tájékoz­tatót. PARTHIREK Felhívás a rókusi asszonyokhoz. A MNDSz rókusi szervezete felhívja va­mennyi tagját, hogy augusztus 6 án ste 7 órakor taggyűlés. Idősze-ii rókusi robiémák megbeszélése a tárgysorozat', ezért kötelező a megjelenés. Felhívás hadifogolyhozzátartozóhoz. Az MKP Arany János-u-tcai irodája tlhiVja Dcr Gyulánét,. Etelkasor 10. rám alatti lakost, hogy sürgősen je eútkezzen a párthelyiségben. SPORT Ma régi SzFiE-SzAK vegyes a Hunyadi-téren Vége a labdarugó idénynek, de a „iéradt" játékosok csak nem akarnak pihenőre térni. Mig a bajnokságban a sportegyesületek csapatai és a szövetség altal leigazolt játékosok szerepelnek, a nyári uborkaszezonban alkalmi csapatok ütköznek meg egymással. Ilyen érdekes­nek ígérkező mérkőzést játszanak a Hu­nyadi-téren ma este 6 órakor. A régi, .elsflvárosi SzFJE játszik a SzAK vegves csapata ellen. A régi SzFIE Ludwig. Ács, Csonka, Buda I.. Király, Palatínus, Buda II., Gyurik, Báíó, Ladányi, Rosenthal, Her­nádi, Töuk-ből álló 13-as keretből lesz összeállítva. A SzAK viszont Alberti — Szabó, Rafíay — Gálgóczi, Szilágyi, Szőcs — Polvák ll„ Szokoii, Ludas I., Haran­gozó, Szigeti ősszeál.itásban szer- pel a mérkőzésen. A pályán gyűjteni fogiuk a leiszerelés dolgában gyengén álló felső­városiak szei táralapjának felsegéiyezésére. A döntöttem igazságosabb lett volna- Dohánygyár - Kereskedők 2:1 (2:0). 'Góllövők: Sz-öcs, Török illetve Ludas I. A szépszámban megjelenő közönség ér­dekes mérkőzésnek volt a tanuja. A Ke­reskedők szépen, a Dohánygyár pedig eredményesen játszott. Alkalmi autó indul Kiskunmajsára. Vasárnap Kiskunmajsán faluünnepsé­>_ek keletében a budapesti Vasas lab­darugó csapata szerepel s ezen alkat­lomra megfelelő számú jelentkező ese­tén autó .induL Indulás reggel, vissza­rkezés este. Tudakozás Kertesnél, Ká­rász-utca 7, Deutsteh-üziet. Felhívom Szeged város lakosságát, hogy akinek tulajdonában honvéd kincstári erede'ü festmény vagy szo­bor van, avagy ilyenek JétezésérőL bárki birtokában legyen is az, tudo­mássá. pír, a pontos cim közlésevei 1946. augusztus 21-ig szolgáltassa be, vagy jelentse a 26, honv. kieg. pság­nak Szeged, Tisza Lajos-körut 97. sz. I. iem. (Régi hdt. épület.) A kiegészítő parancsnok. Hirdetmény. A pénzügyminiszté­rium 54.000—1946. XIII. a. számú ren­delete értelmében közhírré teszem., hogy azok, akik a saját használatra óhajtanak dohányt termelni, ugy kö­telesek ez irányú bejelentéseikét f. hó 3i-ig a szegedi városi m. pénz­óra 20; Scala-jazzegyüttes játszik. 15.15; I Nyolcéves unokám mellé nevetőnőt «s. 15.25: Hanglemez, 15.55: Mü- ti " " Előadás. 15.25: Hanglemez sorismerletés. 16.00: Hirek. vay liontoa zongorázik. 16.30; rádió. 17.00; Bteilkles Mária; énekel. 17 óra 30; A Munkás Kulturszövetség: mű­sora. laOO: Hirek. 13.05: Vöröskereszt­közlemények. 18.15: Bókai László 'ver­sei. 15.40: A francia demokrácia erő­próbái. 18.35; Beszélgetés a- Győrffi­koliégium i|Biazgatójáivai. 18.45: A Szé­kesfővárósi Zen: kair hangversenye. Köz­ben kb. 20.30; Hirek, sporthírek. 20.55: Sevillai képeslap. 21.30: Hangos Heti Híradó. 21.50: Hirek és krónika oro­szul. 22.00: Hirek. 22.20; Műsorismerte­tés. 22.25: Vöröskereszt-közlemények. 22.35: Könnyű muzsika. 23.00: Napi. hiirösszefoislaló. 23.10: Hirek és krónika angolul 23.20: Hirek és krónikái fran­ciául. 23.30: Francia muzsika1. Budapest II. 18.00: Richárd Strauss és Giordano­tnüvek. 18.45; A Székesfővárosi Zent­kar hangversenye. 20.30: Hanglemezek. 20.45: Egy falusi orvos naplójából. 21 őra: Hirek. 21.15: Farkas Béla cigány­zenekara* 22.30; Hanglemez. 'felveszek. Tisza Lajos-köruí 44- 12—4-ig. 1®-10: NjH. Ne küldje fiát előkészítés nélkül á Gyermek- műegyetemre. Előkészít műegyetemi hall­gató. Cím a kiadóban. Fiatal bentlakó mindenesleányt felve­szek. Bácskainé, Margit utca 12. Lucsa, kelmefestő, vegytisztitó válla ­lat, Rákóczi tér, gróf Klebelsbcrg tér éf Kaz'nczy-utca. HUhcLck t-U U ápáketiékek FOMMTÉRT RÓTH 5MRE „(^kereskedő HUu^-uUa Z. vzám. RFKF illatszertár Református-palota D£LI\£3 {Tisza Lajos.kömt 37). illatszer és háztartási cikkek nagy választékban Fizessen elő a Augusztus 4-én alkalmi autó indul Keszthelyre. Jelentkezni 'Szent István garage. Telefon-. 2—33. DELMAGYARORSZAG-ra 3 Rendkivüli kedvezmény DÉLMflGYARORSZÁG újonnan belépd előfizetői részére! A stabilizáció, a jó pénz lehetővé rtesz.i minden dolgozónak, hogy a Ma­gyar Kammunáista Párt harcos lapját, a Délmagyarország-ot naponta, a kora reggeli órákban lakására, üzemébe, vagy irodájába kézbesitve olvashassa* Pártunk súlyt helyez árra, hogy mindenki, aki anyagi okokból niem járat­hatta lapunkat, azt mosit kedvezményesen megrendelhesse. Amennyiben tehát a Délmagyarország-ot most negyedévre megrendeli és az előfizetési nyugtát kihordónteaál az első szám kézbesítésével egyidejű­leg beváltja* előfizetését csak augusztus 15-től számítjuk* vagyis lejáratát november 15-re jegyezzük elő. Tölitoe ki aiz alanti szelvényt és küldje bo sürgősen kiadóhivatalunkba, hogy lapunkat megindíthassuk cimére. SZABADSÁG! a Délmagyarország kiadóhivatala Alulírott megrendelem a Déhnatfyarország-at) augusztus 15-tői novem­ber 15-ig terjedő időre A negyedévi 24.— forint előfizetési dijat az első pél­dány kézbesítésekor fizetem* Kérem a lap azonrnűii megindítását. Név : Cin Adás-vétel Bélyeggyűjtemény*, tömegbéívegK veszek. FaJus bélyegkereskedés Iskola, utca 29. fogadalmi lemplomma! szemben. UJ gyümöicsszállitókocsit adok tőért vagy csikóért. Érdeklődni lehet: Boce&aw utca 6. 1. 7. Délután 1—4 éráig. Békebeli nyersgumlragaaato Átír. mekkocsigunii. Saller pénzért csérébe Trap ható. Vidra utca, kerékpárosnál. Forintra van szüksége? J6 pénzért, érdemes felesleges dolgait •eladni. Ér* tékmentőbolt a főpostánál. Babkávét a legmagasabb áron vásárol a Stiihmer-tiók, Széchenyi-tér 16, Ezüatjéia régi bizalommal hozhatja ismét dr. Berényiné ékszerészhez, KLaczáS­tér 9­Kerékpár eladó egy nagyobb süldőért Hullám-uica 6. a víztorony közeiéber. Hercszénáért disznót adok forintért megveszem. Két igásökröt aü egy aryakocáért. választási malacok elő­jegyezhetők beigshirei ésyorkshireL Szo­kolyi, Berlini-körút 8b. Forint jobb a dollárnál. Heít rek­lámcikkünk: napozóolajok, krémek iagy választékban, melyhez ingyen" aaprédőt adunk. Piroscégtábla, Tisza Lajos-krt. 53. Borotválkoaónak, pengék nagy válasz­tékban legolcsrbb áron Fráter cíiköszö­rűsnél, Mikszálh Kálmán-utca 5. Kllogástalnn állapotban levő üzem­képes Opel-Szuper személygépkocsi párna gumikkal, 2 pótgumival eladó. Fertő gép­műhely, Marx-tér. Eladó egy majdnem uj lőcsős&ocsi, esetleg lóért vagy tehénért. Lomiüci-ü.7!.. Nlnca pénzem, van jó gumiragasztóm, már egyforintért adok egy ki süveggel, Vidra-utcai kerékpáros. Mlkroazkop eladó, alkalm* vétel. Richert, Megbízásból Liebmann-cég* Ke­lemen-utca 12. Rokkák kaphatók Rokkaüzen : KülsÖ­csongradi-sugárut 15, Fogas Pai. Mindenféle élelmiszert vásárolunk. Zászló-bolt, Tisza Lajos-körut 5£. Kulőaiélék Ugye nem hlazi, pedig ugy v(to, Ma cégünk a legolcsóbb beszerzési torris Piroscégtábla, Tisza Lajos-körut 53. i Felelős szerkesztő: GARDOS SÁMXM Felelős kiadó: KONCZ LASZL.Ü Kiadja: HÍRLAPKIADÓ KFT Szerkesztőség: Jókai-utca a Telefon: 493 és 103 Kiadóhivatal: Kárász utca 4 Telefon: 328 A Hírlapkiadó kft nyowm^

Next

/
Thumbnails
Contents