Délmagyarország, 1946. július (3. évfolyam, 145-168. szám)

1946-07-23 / 161. szám

4 D£LMAGYAKORS2*AG KEDD. 1946 JULIUS 23. SS? MM B*1 eke uándor íllafszerfár Tina Lajos-kőrut, (reformálna palota). Békebeli szappanok és mindennemű Illat szereiknek nagy választékban. FArteUKEK A kerületi és üzemi pártszervezeti propagandisták 23-án, keddien este 6 órakor értekezletet tartanak. A szerdai pártnapok, tekintettel a munkásleuIturszövetsóg szabadrtéri elő­adására, elmaradnak. Az angol parlamenti küldöttség jelentése Magyarországról {London, julius 22) Szombaton; hiva­talosan közzé lették az angol parla­menti küldöttség jelentését iaz ápri­lisban Magyarországon tett Látogatá­sáról. 1 i I A jelentés főbb pontjai a követ­kezők: A jelenlegi koalíciós kor­mányt demokratikusan választották meg, annak politikai szerepe pro­gresszív és általában baloldali. A magyar parlament a jelentés szerint életerős gyülekezet. A politikai sza­badság nagyfokú és ez nemcsak a Kormány működésében, hanem a saj­tóban, a rádióban és a mindennapi társalgásban is megnyilvánul. A je­lentés Szól a súlyos jóvátétel terhiéi­ről és a pusztító pénzhígulásról is- A magyar, kereskedelem szoros kap­csolatban áll a Szovjetunióval, Ang­liával pedig nem sikerűit eddig a ke­reskedelmi kapcsolatokat feivwmi. A további jelentés rámutat arra, hogy Magyarország és a szomszéd álla­mok közötti 'barátság, a kisebbségi kérdés megoldásától függ és ezt csu­pán a nagyhatalmak oldhatják meg. Szombaton 80 szegény gyermek volt a felsővárosi MNDSz vendege {Szeged, julius 22) A felsővárosi MNJJSz szombaton este sorozatos in­gyenes vacsoráz tatási akciója kere­tében 30 rászorult gyermeket ven­dégelt meg, A .vacsorahoz szükséges éjeimet a felsővárosi Magyar Kom- mumSb ta Párt kerületi szervezete ajándékozta. Azonban mind több és több a je­lentkezőit szarna nagy baj, hogy a későn érkezőket éhesen kell haza­engedni, pedig akiknek meg felesle­gük van, azoknak keilen« id« eljönni es látni, hogy milyen nagy a nyomor. Ha látnák a boioog gyermekarcokat, biztosan csatlakoznának a segítők tá­borához. A központ részéről megje­lent Ángyéi Mária és HavaLec* lül~ vánné eiismeréssiei nyilatkoztak a ke­rület munkájáról. A legközelebbi vacsorázlatáshoz i kiló zsírra lenne szükség. Azok, akik­nek némi feleslegük van, akármilyen Keveset is, d« adakozzanak erre a ne­mes .célra. Adományokat a MNDSz kerületének felsővárosi szervezetébe, a Postáso(tthionba lehet leadni. — Alig szabadult, máris csalt. Olasz Imre a CsiUagbörtönben tölti ■büntetését és legutóbb egy szaba­duló rabtáTSával irá3beii üzenetet küldött a feleségének, A tévéiben kérte feleségét, hogy látogassa még. Az üzenetet átadó a hiszékeny asz- szonytói kicsalt többféle ruhaneműt, hogy azokat a férjének viszj. Olasz Imréné, amikor meglátogatta férjét, akkor derült ki, hogy csaló volt a levél kézbesítőié. A rendőrség meg­indította a nyomozást. Málna -izü szörp Szeredainál Cserz? Mihály-u. 3. A Délmagyarország kladőhivotalo min­dennap délelőtt 11 (£| és 1 óra között hir­detési tanácsot ad. SPORT Jó csatárjátékkal biztosan győzött a SzAK az ideayzárő mérkőzésén SzAK—SzAC 6:3 (2 ? 2) Mintegy 2000 ember volt kiváncsi vasárnap a tJzAK—SzAC-mérkőzésre. A piros-feketék jelzett összeállítá­sukban, a ÜZAC pedig Szabó—Kovács I, Kapcsos—Rumos, (Villányi, Marku- sovszky—Terb«, Bircsák, Deák, Diics- ka, Strelicky psszeáUiiásban játszot­tak. Az első esemény Harangozó nagy kapuíalövése. Efzután jóiramu jáiek alakul ki .és mindkét Kapu gyaKxan kerül veszélybe. Különösen a SzAK baiszárnya van elemében, mert Ha­rangozó jobbnál-jobb labdákkal tömi Hernádit. Baróli egy szabadrúgást a 0. percben Szokoii elé ad, akinek szép beadását Ladányi rögtön a há­lóba továbbítja. l.O. Bakó bizony­talan közbelépése mán kéiizben is a gólvonalról mentenek a szegedi hát­védek. A 17. percben Harangozó in- ■dit támadást, melynek befejezéséül Vörös kettőre emeli a gólok számát. 2:0. A 30. percben a Gyuris mellett elfutó Terbe bead 0s Deák közelről golt fejéi- 2:1. A 37. percben ismJßt Deák a g.ó)szerzp a kapuba ragadó Bakó malett. 2:2.' Szorongat ' « SzAC, dé az utolsó percekben ismét a SzAK a többet támadó, A II. félidőben Vörös már az első percben szépen kiteszi Hernádit, aki lesgyanus helyzetből a harmadik; gólt szerzi. 3:2. Ezután a mérkőzés leg­szebb gólját lövi Harangozó Szó kod beadásából, ;4:2. Deák, nem, bír a gyors és energikus Kakasával. A 2o. perc­ben Harangozó lukra játsza Herná­dit és ennek beadását Vörös juttatja rendeffceiési helyére. 5:2. Majd öt perc mtkva js^nét Vjorösia gólszerző- 6:2. Aj# utoiSo percben az «ibámészkodó sze­gedi védők ni«ilett Deák a harmadik gólját lövi. 6:3. A mérkőzés mindvégig. közepes színvonalon mozgott, az eredmény alakulására döntő volt a szegedi csa­tázok jó játéka. Ezzel szemben a'vé- delem szytesően játszott. Egyedül ivakttszi elégített ki. Egyénileg Bakó sokat bizony tálán- kooou. Ga^góczi és Gyuris jo mo­mentumok melleit sok nagy hibát vé­tettek. A fedezeteknél Buróü, Kaku- szi és Koíozssi a sorrend. A csatár­sorban Harangozó régi napjaira em­lékeztető jo játékot nyújtott, társait tömte a jo labdákkal, mellette Vörös goképesseg.e is foKozóüott;. Ladányi, Hernádi és, Szokoii a további sor­rend. Szokoii a neki szokatlan posz­ton is kielégített. Kern játékvezető végig haltár ozoctan és jói vezette a mérkőzést. A Tizek Harcának és az osztályozó mérkőzések eredményei: Vasas—MTK 2;1 (1:0), Debrecen—Ferencváros 2:1 (1:1), Újpest—Csepel 9:2 (3:0)j Szolnok Zuglói MaDISz 2:2 (2:0), Kaposvári MTE—Nyíregyházi MaDISz 2:2 (1:2), Pereces—Soproni VSE 5:1 (2:0). —Vas­utas bajnoki: Tisza,—Vésztő 2:1 (1:0). A fáradt Tisza nehezen győzött Fáskerti és Kovács góljaival. — SzAK II.—Rend­őrség 3;1 (2:1) (barátságos). — Vízi­labda: SzMTE—Szolnoki. MÁV 5;1 (3:1). Válogató atlétikai verseny. A MASz déli kerülete a Vasutas-stadionban va­sárnap válogató versenyt rendezett a jövő vasárnapi vidéki bajnokságokra. Eredmények: 100 rrt 1. dn. Tinta (Sze­gedi EAC) 11.5, 2l Varga (Tisza) 11.8. 300 m 1. Varga (Tisza) 37.1, 2. dr. Ti­nta (SzEAC) 37.2, 800 m li Kakuszi (Ti­sza) 2:06.8, 2. Tornai (Tisza) 2:11, 2000 m 1. Kovács (Tisza) 6:14, 2. Dudás (Sze­gedi EAC) 6:16.2, távolugrás 1. Almás (Tisza) 647 cm, 2. Veszelovszky (SzEAC) 590, magasugrás Vieszelovszky (SzEAC) 165 cm. Szakszervezeti híre* A szakszervezeti kullurbizoltság felhívja az összes szegeai kulturveze- tőkei, hogy k«dd«n este fél 7 órakor a központi szakszervezeti székházban feltétlenül jelenjen«,„ meg, A famuukások szakszervezete fel­hívja munkanélküli tagjait, hogy ösz- szeirás véget,, jelentkezzenek a szak- szervezeti székházban. Az élelmezési munkások szakszerve* zete kedden délután 4 órakor veze­tőségi |és bizalmi ülést tart a szak- szervezeti székházban. AZ épitőmunkasok szakszervere ,e csütörtökön défután 4 órakor taggyű­lést tart a szakszervezeti székházban. A famunkások szakszervezete csütörtökön délután fél 5 órakor ve­zetőségi és bizalmi együttes ülést tari a szakszervezeti székházban. A szakszervezetl ifjúmunkás és ;fca- noncmozgalom csütörtökön délután 6 órakor taggyűlése tart a szakszerve­zeti székházban. Hivatalos közlemények Felhívom Szeged város dolgozó la­kosságát, hogy aki az alább megne­vezett magán alkalmazottak, esetleges népejfenes, fasiszta, vagy németbarát* illetve olyan magatartásáról. tun, mely a magyar nép ,érdiekéit sérti, a szegedi igazoló bizottság hivatalos helyiségében (Városháza, I. em. 14.) haladéktalanul jelentse. i. czim«r László SziUéri-sugárut 47, 2. Czimer Lászjóné SzjUéri-sugárut 47, 3. Kiss Gábor özabóhegéd» 4. Dr. Szabó Mi­hály ügyvéd* 5- Frankó Andrst) gyógyszerész, 6. Magay Lajos bor­kereskedő, 7. Kéri József fuvaros, 8. ifj. Fejős Ferenc lakatos és vií- ionyszereió, 9. Lovász Ferenc műsze­rész es villanyszerelő, 10. Dóczi Gyufa teherautófuvarozó. Dr. Antalfíy ' sk. h. polgármester. RADIO KEDD, julius 23, 8.15: Magyar operettrészletek. 9.00; A csepeli Weiss Manfr.éd-v álla latok dolgozóinak zenekara játszik. 10.00: Hírek. 10.10: Világhírű baritonisták, 10 óra 30: Rádióiskola. 12.00; Déli harang­szó, hírek. 12,15: Frei mann, Magda zon­gorázik. 12.40; Anekdoták, 13.00: Rá­kóczi kurucai nyomán. 11.30; Mi foglal­koztatja Anglia és Amerika közvélemé­nyét. 11.45: Operazene. 13.10; Ilniczky László szalonzenekara játszik. 14.00: Hirsk. 14.10: Vöröskereszt-közlemé­nyek. 14.20: Hanglemezek. 14.35: A Pinocchio jazzegyüttes játszik. 15.15; Rádióiskola. 15.55: Műsorismertetés. 16 óra; Hírek. 16.10: László Imre énekel. 10.4O; Gáti József szaval. 17.00; Párt- hiradá 17.20: Hanglemezek. 17.40: Elő­adás. 13.00: Hirek. 18.05: Vöröskereszt­közlemények. 18,15; Mit üzen a rádió? 18.45; ViLághiradó. 19.00; Hammerschlag János orgonái. 19.30: Falurádió, 20.00: Hirek, sporthírek. 20,20: Az Államvas­utak jubileumi hangversenye, 21.15: •Előadás. 21.50; Hirek és krónika oro­szul. 22.00; Hirek. 22.20: Műsorismerte­tés. 22.25: Vöröskereszt-közlemények. 22.35: A zongora mesterei. 23.00: Napi hírösszefoglaló. 23.10; Hirek és krónika angolul. 23.20; Hirek és krónika fran­ciául. 21.35: A magyar belpolitikai fej­lődése. 23.35; Jazzdadok. Budapest 11. 18,00: Szalonzene. 18.15: Az IOKSz előadása, 18.30: Schumanm-dalok. 18.45;' A Székesfővárosi Zenekar játszik. 19.45; Pluhár István előadása. 20.00: Helyszí­ni közvetítés a Metropol-kávéházból. 51.00; Hirek. 21.15: A helyszíni közve­títés folytatása. 21.50: Zenei apróságok. 22.00; Beethoven-est. Apróhirdetések Foglalkozás Házhoz mennék varrni felsőruhát, fehérneműt, gycrmekruh avarr ást ed alakítást vájialok. Tömörkény-u. 8. Fehérnemű ja vitást vállalok. Ugyan­ott egv személy lakást kaphat eleiem­ért. Várszeg iné, Boldogasszony-sugár* ut 25. Iroda* munkaerőket, gépirónők«* felveszünk. Életleirást, feltételieket ké­nünk. Jelige »AgTárv álla lat. Női szabósegédet állandó munkára felveszek. Bus páter-utca 28, I. baj. Takarítónő .jelentkezzen hetenkiníl háromszor délelőttre. Datos-Deutscb Imre, Tisza Lajos-körut 20. Adá a - v étel Bélyegtyilleményt, tömeg bélyegei veszek, faius bélyegkereskedés, Iskola, utca 29, fogadalmi templommal szemben. Alma, körte, Myrdboiaua, saj- meggymagot veszünk Áruforgalmi Céntrüm Budapest, József-körut 85. E érfiker éhpár eladó, elcserélhető. Szilágyi-utca 8, 9—12-ig. Kapun zör­getni. f . . ; Három és négyéves csikók, szép ha­sastehén és másféléves apaállatnak való bikaborju eladó. Kovács, Török- utca 7. i Ezüstöt, ezüstpénzt magas árban veszek Szelei Béla órás-ékszerész, Oroszláia-utca 5. Rehamle, különböző bútorok, nyui‘ ketrecek ejadók, vagy elcseréihetők. Attila-utca 20. Caere Gitár’ 2+1 rádió, sötétkac tavaszi kabát életemért elcserélhető. Margit- .utca 28, földszint 2. Kifogástalan állapotban levő táska- írógépért fát, esetleg bort adok. Le­velet Sólyom Kornél, po3tafiók 247. kérek. ' , Jöáiiapótban levő sötétkék mely gyermekkocsi sportkocsiért, élelemén, elcserélhető. Bécsi-körűt 31, II. 9. Lakás Belvárosi bérházban levő egyszo­bás garson lakásom elcseréinóni 2 szobásra, lehet külvárosban is. Jelig« >: Lakáscsere«. Gyönyörű páros ezüstrókát adok, aki hozzájuttat 1—2 szobás komfortos lakoshoz. Jelige »Sürgős«. Különfélék MAJOR ÁKOS gyorsíróiskolája elő­készít: irodai gyorsírói, gépírói, gya­korló gyorsírói és beszedné gyors­írói vizsgákra, gyorsirájs-, gépirás- tanitói szakvizsgákra. Kérjen^ tájé­koztatót. Booskai-utca 4. Irataimat elvesztettem, megtalálót zsirraí jutalmazom. Tóth Imre, Haty- tyassor 7. Nem tartjuk vissza az árut. Salicíl, háziszappan, borotvaszappan és min­den. Piroscégtábla, Tisza Lajos-körut 53. szám. , i ■ Börcípő nagyon drága, spárgacipő olcsó és nincsen párja. Szerezze be leszállított árban Délvidéki Áruház­ban, Tisza Lajos-körut "48. Nyilt-tér*) Feleségemtől, szili, Stefanik Uonäto» különváltan élek, érte semmi fele­lősséget nem vállalok. Duda Gyű®« Móra-utca 3. *) E rovatban közöltekért sem a szer­kesztőség sem a kiadóhivatal felelősséget nem vállaL Felelős szerkesztő: GARDOS SANDOB Felelős kiadó: KONCZ LÁSZLÓ Kiadja: HÍRLAPKIADÓ KFT Szerkesztőség: Jókal-utca 4 I Telefon: 493 és 103 Kiadóhivatal: Kárász-utca 0 Telefon: 325 A HÍRLAPKIADÓ KFT NYOMHSi® Augusztus 1-től uacÜTlotam újból megnyitom régi V€19ll*ICIdlV Szeg, drót, lemez, zománcozott edények ÖRLEI GYÖRGY Mikszáth Kálmán-utca 1, Püspökbazár

Next

/
Thumbnails
Contents