Délmagyarország, 1946. július (3. évfolyam, 145-168. szám)
1946-07-24 / 162. szám
Világ proletárjai egycsBljetekl szeged, 1946. julius 24. utrda. m. évi. 16^ m\ 200.000 adópengö DHMA6YAB0BSZAQ A MAGYAR KOMMUNISTA FART D É L M A fl Y A R O R S Z A G 1 NAPILAPJA Harcra készen Miskolcon vasárnap a magyar demokrácia, a dolgozó népmilliók előnyomulósát bizonyitotla a reakció egyesitett ereje ellen az MKP gyűlése. A miskolci MKP felvonulás a munkás-paraszt szövets g döntő állomáBa volt. Pártunk összehasonlíthatatlan tekintélyét, mozgosiió és szervező erejét bizonyította. Uj ebben a tényben mégis az, hogy a bányászok után, akik már a választások alatt töretlenül Alltak mellettünk a a nagyüzemi munkások után, akik mindig pártunk legfőbb erejét adták, most egyenrangú társként és egyenlő harckészséggel ott áll az ország legnépesebb dolgozó rétege: a szegényparasztság, A miskolci gyűlés olyan hatalmas paraszti tömegeket mozgatott meg, ^amilyet még soha egyetlen partnak sem sikerült idáig mozgositani. A miskolci gyűlés az év egyik legfontosabb politikai esemenye. Tulno mindazon, mit idáig gyűlések jelentettek. Korszakalkotó jelentősége a gyűlésnek abban van, hogy bebizonyosodott: a paraszti tömegeket nem üli meg többé n néma várakozás bizalmatlansága. Az óriási számban felvonult parasztasszonyok talán még a téifiakon is tultettek harckészségben, elszántságban, lelkesedésben. Rákosi elvtárs hatalmas beszéde világosan feltárta, hogy dönlö harcban almuk. A forint születésének pillanatában es azokban a napokban, amikor a közhivatalokban a dzsentriuralom felett megkondul a haiálharang. Az ellenség erejet nem Decablte le Rákosi elvtárs, de a salát erőnket sem. Rákosi elvtárs elhangzott beszédének döntó ton.osságot ad a leivonuit tengernyi tömeg. Ilyen gyűlést nemcsak Miskolc, hanem Budapest sem látott még, állapítják meg a fővárosi lapok. Az eledözö belpolitikai ellentétek, a kibontakozó reakciós támadás is döntően fontossá tette a vasárnapi demonstrációt. Partunk politikai és tömegerejének a felvonultatása felbecsülhetetlen jelentőségű olyan pillanatban, amikor a Kisgazdapart politikai bizottsága es Mindszenty közösen Movetehk a Rajk elvtárs által minisztertanácsi határozat alapján hozott intézkedések megmásitasát. Az elhangzott beszéd, hatalmas tömeg és a gyüies idopontja Magyarországot is meghívták a békeértekezletre Amerikai lap közli a csatlós államok békeszerződési tervezeteit Magyar illetékes hely szerint a közlés még hivatalos megerősítésre szorul Ezért az Egyesült Államok május 2-án (Páris, julius 23.) A francia félhivatalos hírszolgálat jelenti: A négy külügyminiszter nevében Franciaország meghívta Magyarországot küldjön ki küldöttséget Párisba a vele kötendő békeszerződés megtárgyalására és aláírására. Magyarország közölte a francia kormánynyal, hogy küldöttségének elnöke Gyöngyössi János külügyminiszter tesz. A magyar küldöttség 14 tagból áll. együttvéve csatanycrtasse emelte a vasárnapi demonstrációi. Hatása a most követ kezó politikai harcokban kétségtelenül döntő tesz. A vasarnapi miskolci gyűlést megelőzően Szegeden az MKP népparlameutje ült össze első izben. A miskolci nagygyűléssel és a szegedi népparlamenttei kapcsolatban meganapithaijuk, hogy az MKP a heiyijelentusegü nemzeti szempontok és erdekek szem előtt tartásával az országos problémádig minden kérdessel foglalkozik es azokat a dolgozók javára is oldja meg. Mind két megnyilatkozás nagyszámú résztvevői az MKP politikáját és helyes áltastoglalasát igazoltak. Ugy a szegedi, mint a miskolci gytilé sek azt igazolják és bizonyítják, hogy aki ennek a népnea érdekeivei szembehelyezkedik, aki az öntudatos dolgozók útjába áll, azt eltiporják. Rákosi elvtárs eltökélt harckészséggel és átforrósodott kemény szavakkal utasította vissza Rajk elvtárs vasxezzel végrehajtott intézkedéseit ürügyül használó akadékoskodókat, mely az egész tisztogatást, söt a jó pénzt szeretné meghiúsítani. A szegedi néppariament és a miskolci népgyűlés azt bizonyítja, hogy a nemzet mindenre elszántan kesztn an, hogy eltiporja az apró érdekcsoportosuiasokat, me.yek a nemzet romlásán és bukásán keresztül keresik érvényesülésüket, Ma mindenkinek választania kell, a nemzet dolgozói és a (magyar demokrácia feltette a kérdést; ellenünk vagy velünk ? A nemzet a felemelkedés utján halad és a lendületbe jött nemzettest kérlelhetetlenül eltiporja azokat, akik szembehelyezkednek a magyar nemzet életformájával: a népi demokráciával. (Newyork, julius 23) A Newyork Herald Tribüné jelenti, hogy sikerült hozzájutnia a külügyminiszterek által előkészített békezerzödéstervezet egyik példányához. A tervezet értelmében Olaszországot, Bulgáriát, Romániát, Magyarországot és tinnországot megfosztják minden eszköztől, amellyel a jövőben háborút kezdhet. Olaszországnak 250 ezer katonát engedélyez a szerződés, továbbá 25 ezer repülőt és 22.500 tengerészt. Az olasz haditengerészet tonnatartaima nem lehet több 67 500 tonnánál, nem számítva a meglevő páncélosokat. A légi erö 230 harci gépet és 150 szállítógépet foglal magában, A szárazföldi hadsereg számara 200 harckocsit engedélyeznek. Románia 120 ezer fznyi hadsereget éa 5 ezer főnyi légvédelmi etöi tarthat .fenn. Haditengereszeienek tonnatartaima 11000 tonna lenne. A haditengerészet szamara 5 ezer katonát és tisztet engedélyeznek, A lég' e-ő ! 50 repív/géphó! állania, «d* bomoavetöket nem engéueiyeznek. A személyzet nem haladhatja meg a 8 embert. Bu'gária hadsere 55 ezer fő lenne, ezenkívül 1800 repülői engedélyeznek számára légvédelmi célokra, A hadi tengerészet 7250 tonnával és 3100 tengerésszel rendelkezne. A légi erő 90 repüiőgepböl állana s ezek közül legfeljebb 70 lehet csatarepülőgép. A légi erö személyzete 9200 fot tenne ki. Bombavetőket nem engedélyeznek. Magyarország haderejét 65 ezer ember lenne. Légi ereje 90 repülőgépből állna és légiilottájáoan 70 csatarepülőgéppel rendelkezne, A légierő személyzete 80C0 fö lenne, bombaveiűket nem tarthat. Finnország hadereje 34.400 főben állapitották meg. A haditengejeszet nem haladhatja meg a 10 ezer tdnnat. Összesen 45 ezer emuert engedélyeznek a haditengerészet számara. Légiereje 60 repülőgépből és 3000 repülőből áliana. Bombavetőket nem tarthat. kintetében pedig Anglia és a Szovjetunió megerősítését. Magyar illetékes helyen e közléssel kapcsolatban hangoztatják, hogy ez mindössze egy tekintélyes amerikai lapnak a jelentére, amely természetesen még hivatalos megerősítésre szorul. Az amerikai rádió szerint a Newyork Herald Tribüné még közli, hogy a jóvátétel kérdésében véleménykülönbségek merültek fel a külügyminiszterek közölt. Ezeket a nézeteltéréseket még nem sikerült elsimítani. Ilyen nézeteltérések a Ma gyarország által fizetendő jóvátétel kérdésében is felmerültek, a következőket javasolta: Tanulmányozni- kell a magyarországi helyzetet, mégpedig annak a szemelölt tartásával, hogy o yan programot kell kidolgozni, amely nemcsak megengedi az ország gazdasági felépítését, hanem.amelynek alapján lehetővé válik Magyarország teljes gazdasági talpraállltása. Az Egyesült Államok kormányának az a véleménye, hogy bármely ország gazdasági összeomlása kihatással lehet a többi országokra is. Az Egyesült Államok kormánya tovabbra is azon az állásponton van, hogy Magyarország kérdését az érdekelt hatalmak képviselőiből áiio bizottság utján tanulmányozni kell, A Newyork Herald Tribüné a békeszerződésekről szóló jelentésében még közli, hogy a békeszerződések aláiráea után az érdekelt államokat felveszik az Egyesült Nemzetek tagjai közé. Egyetlen hitbuzgalmi egyesületet sem oszlattak fel A nemzetgyűlés szerdán délelőtt folytatja munkáját A lap hozzátesai, hogy a Szovjet a szerződes értelmeben 5ü évre szolo bérlet alapján tengérészeti támaszpontokat rendezhet be Forkkala szigetén a Finn öbölben, további mar most bekebelezheti a peisamói tartományt, amelynek kikötője egész évben jégmentes. Trieszt tekintetében — írja a lap — a tervezet a következő záradékot tartalmazza : A külügyminiszterek tanácsa azt javasolja, hogy a francia vonaltól keletre eső minden területet Olaszország átengedi Jugoszláviának és francia vonalon beiül szabadkikötoi területet létesítenek, amely északon a Duinotói a francia vonalig halad. Olaszország ezenkívül lemond Záráról. A legyőzött országok kötelesek fegyveres erőiknek a megállapított számot felülmúló részét a végleges szerződés hatálybalépésétől számított 6 hónapon belül feloszlatni. A Newyork Herald Tribüné szerint a négy nagynatalom által kidolgozott szerződéstervezet akkor lép életbe, amikor egyrészt minden érdekeli csatlósállam már ratifikalta, másrészt elnyerte Olaszország teaintetében az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió, a balkáni államok tekintetében az Egyesült Államok, Anglia és a Szovjetunió, Finnország te(Budapest, julius 23.) A nemzetgyűlés keddi ülését Varga Béla házelnök nyitotta meg. Az elnök közölte, hogy a nemzetgyűlés szünetének tartama alatt Miskoiczi István, Fillér László ós Katona Jenő képviselők mentelmi joguknak megsértését írásban bejelentettek. A miniszterelnök ur közölte velem, hogy ebben az ügyben a szükséges intézkedéseket megteszi. A mentelmi bizottság vonatkozó jelentésének napirendre tűzése iránt a jelentés benyújtása után haladéktalanul intézkedni fogok. A Ház az elnök bejelentését tudomásul vette. Gordon Ferenc pénzügyminiszter benyújtotta ezután a költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Ham Tibor napirend előtti felszólalásában a katolikus egyesületek feloszlatását tette szóvá. Különösen szót emelt a hitbuzgalmi egyesülelek feloszlatása ellen. Rajk László belügyminiszter válaszolt a felszólalásra. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a maga is .egyet ért azoknak véleményével, akik szerint nem állana az ország érdekében a hitbuzgalmi egyesületek feloszlatása. Bejelenti azonban, hogy egyetlen hitbuzgalmi egyesületet sem oszlatott fel, sem elődei, sem pedig ő maga. Még egyszer hangsúlyozta, hogy teljesen a kormány szellemében járt el s egyetlen hitbuzgalmi egyesületet fel nem oszlatott. Ham Tibor félreértett szavai megmagyarázása címén felszólalva hangsúlyozta, hogy nemcsak a hitbuzgalmi egyesületek feloszlatása ellen emelt szót, hanem néhány katolikus egyesület feloszlatása ellen is. Kü önösen kifogásolta azt az intézkedést, amely az Actio Catolicát felszólította alapszabályai bemutatására. Varga Béla elnök ezután javaslatot tett a legközelebbi ülés napirendjére vonatkozólag. Javasolta, hogy a Ház legközelebbi ülését szerda délelőtt 10 órakor tartsa, napirendjén Eszterhás György képviselő javaslatának megindokolásával. A Ház az, elnök napirendi javaslatát elfogadta, majd az ülés az interpellációs könyv felolvasása után egy óra 20 perckor ért véget. A magyar forint lesz a világ negyedik legjobb valutája Julius 29-én közlik a forint beváltási ftulcsáf (Szeged, julius 22.) Mikor az uj péüzt bevezeti a kormány, feltétlenül szükséges, hogy mint a stabilizáció egyik előfeltételét, a bizalmi légikört is megteremtsük a forint irányában. A forintvaluta bevezetésével kapcsolatban a rendeletek százain dolgoznak a minisztériumok. Mindezek az intézmények a legnagyobb titoktartással kezelik a kiadandó nendeletek érdemi részei|. Ez teljesen érthető isi, mert csak a forint ellenségeinek tennének szolgálatot, ha idő előtt hoznának nyilvánosságra olyan intézkedéseket, amelyek nekik kellemetlenek és ilyen módon alkalmuk lenne, hogy a szükséges ellenlépéseket megtegyék, öszszegezzük mi az, amit egyelőre a forintról tudni lehet és kell: A forint védelméről szóló törvényjavaslatot már ismertettük. A forint aranyfedezete az az aranymtennyiség, amelyet a közeli napokban várunk haza Németországból, azaz a