Délmagyarország, 1945. június (2. évfolyam, 122-145. szám)

1945-06-27 / 143. szám

? DfiLMAGIARORSZAG 1948 Juafors t7. reyeteme alkalmat nyujtson ez ország­rész ifjúságának arra", hogy jogi és — a mai viszonyok közt különösen fontos — társadalomtudományi tanulmányait szülőföldjéhez közel, a szegedi egyete­men végezhesse. Kedd reggel dr. R i e s r. Frigyes rektor és dr. Purjesz Béla orvos­kari dékán felutazott Budapestre, ahol csatlakozik hozzájuk dr. SiV Sándor prorektor, valamint a volt kolozsvári egyetem több professzora és küldött­ségileg adják at gróf Teleki jléza vallás- és közoktatásügyi miniszternek a szegedi egyetem tanácsának felter­jesztését a jogi kar visszaállítása tár­gyában. fi MaDiSz hivatalos állásaontja a küzéiiiskolai tanárok Igazoltatása iigváhen Hosszai vizsgálat után a szegedi lír. szúmu igazoló bizottság meghozta a középiskolai tanárok ügyében első állásvesztés! ítéletét. Ziirubik Miklós piarista tanárt mozdította el a bizott­ság tanári hivatalától, azt a Zómblk Miklóst, aki az 1943/44. iskolai év­ben, tehát még a némcf megszállás elölt gettót létesített egyik osztályá­ból éspedig ugy, hogy az akkoriban zsidónak bélyegzett tanulókat külön j kí sorba filletle. Zöinbik piarista ta­nura azonban múltjának ez a sötét foltja ugylátszik egyáltalában nem ne­hezedett rá. mert még a felszabadu­lás után sem törekedett arra, hogv elkövetett bűnét Jóvátegye. I l'enke­zöleg: éppen st » és társai fárad*­zárának köszönhető, hogy a szegedi diákság rövidesen szembefordult a felszabadítókkal és visszanyerte re­uk.'Sós öntudatát. Ennek a reakciós magaviseletnek az élesztősére és fo­kozására törekedett Zömbik piarista tanár, amikor iskolájában az idén nz első valóban szabad március 15 ének ünnepélyét a Horthy-félo értelemben vett »kereszíény-nemzelic (értsd alatta: félrevezetően nacionalista) szellemben rendezte meg. Zömbik piarista tanár és az ünnepség előkészítésében részt­vevő diák-csatlósai akkoriban nem győzték eleget hangsúlyozni, hogy az ilyesféle »passzív rezisztenciára* a mai időkben foltozott szükség van. Ezen a citnen azután minden lelkl­Ismeretfurdnlás nélkül kihagylak a márciusi műsorból I'ctőrit és a ma­gyar szabadsághősöket. Ugyanakkor Zömbik piarista tanár a reakciós Decker Vendel főigazgató melletti tün­tetések rendezésében is résztvett. Azt hisszük, hogy ezek a terhelő adutok nen-crak az Igazoló bizottság, hanem a népbiróság Ítélkezése számára Is kelő a'apo! nyújtanának. Az elvakított és félrevezeti diákság most Borkor Vendel helyett Zömbik piarista tai\ár mellett tüntet. Figyel­meztetjük « diákságot, hogy ahl e nér>* és deraokráclaellenes tanárt tün­tetőleg támogatja, nem tagja többé a MaBlSz-nak, amelynek nem reakciós hanem demokratikus érzelmű ífjakrn van szüksége! De azok a tanárok fs, *i\k eltűrik, hogy a diákság az igazoló bizotlság demokratikus Ítélete ellen tüi:ic-sen, részesévé válnak Zömbik és társai népcllenes cselekedeteinek! A szegedi MaDISz kltrpnntl vezetősége. Kettős szerelmi dráma Felsőoároson (Szeged, junius 2<V) Hétfőn estefelé a Hóbiártbara- és Retek-utca sarkán Kovács Károly 27 éves női szabó rálőtt Urbánklára 18 éves női fod­ra- 7ra, majd öngyilkossági szándékkal önmagát is súlyosan megsebesítette. A krí szerencsétlen fialalt a mentők a sebészei! klinikára vitték. Itt dr. Vata Tibor ügyeletes tanársegéd velte őket kezelés alá. Amin' megtudtuk. Kovács Károly azért követte el teliét, mert menyasszonya, Urbán Klára egy nap­pal "eljegyzésük után szakított vele, Kovács Károlvnak a golyó mellka­sába furódolt, menyasszonyának pedig • tüdejét érte a lövés. Mindkettőjük állapota igen súlyos. Kisgyülésí, közigazgatási bizottsági, rendőrségi választások a közgyűlésen A törvényhatóság) bizottság din lift ar utcaelnevezésekről (Szeged, junius 26) A törvényható­sági bizottság hétfői közgyűlésén — amint jelenteltük — a polgármesteri jelenlés vitájának lezárása után vá­lasztásokra került sor. A választás során nem volt nézeteltérés a meg­válaszlandók személyére nézve. A köz­gyűlés egyhangúlag fogadta el a je­löltlistákat, ugy, ahogyan dr. Dobav Pál tanácsnok előlerjesztette. A kisgyűlés és a közigazgatási bizottság megalakítása A törvényhatósági kisgyűlés tagjain! a kővetkezőket választották meg. A Kommunista Párt részéről Szir­mai Istvánt, Bohó Andrást, Ivoncz Lászlót. A Szociáldemokrata Párl ré­széről Simon Bélát, Vörös Józsefet, Jenei Sándort. A Függnie a Kisgazda­párl részéről Nagyiván Jánost, Nacsa Sándort, dr. Donaszy Kálmánt. A szakszervezett bizottság részéről Pap­(ii Györgyöt, Tombácz Imrét, Street Ádámot. A Nem/eii Parasztpárt részé­ről Báthory Lajosi, Berényl Árpádot. A Polgári Demokrata Párt részéről dr. Pap Róbertet, dr. Kertész Bélát. A tisztviselőtagok közé a városi ta­nács tagjaiból Róna Béla és Horváth Jwiok tanácsnokokat választották b kisgyűlés lúgjaivá. A kHz igazgató*! bizottságot igy alakitól Iák meg; A Kommunista Fórt részéről ren­des Ing Szirmai István és Koiice László, póttag Bohó András. A S/o­rhüdrmokrata Párt részéről rendes tag Vörös József. Jenei Sándor és Simon Béla. A Független Kisgazda­párt részéről rendes tag dr. Dotiászy Kálmán és Nagviván János, póttag Nacsa Sándor. Á szakszervezett >1­zollrág részéről rendes tag Tombácz Imre. póttag l'apdi György és Strnrk (dám. A Nemzett Parasztpárt részé­ről rendes tag Báthory Lajos, póttag Berényl Árpád. A Polgári Demokrata Párt részéről rendes tag dr. Pap Hó­hért, póttag dr. Kertész Béla. Rendőrségi választások Dr, Dobay Pál tanácsnok ezután bejelentette a kibővített városi ta­nács megszüntetését, majd sor ko­rült a rendőrségi választásokra. A választások megkezdése elŐlt dr. Donászy Kálmán felolvasta a Függet­len Kisgazdapárt deklarációját. A deklaráció szerint a Kisgazdapárt a rendőrségi választásokra vonatkozó jelöltlistákat készségesen támogatta, csupán három megválasztásra ajánlott személy ellen van kifogása, ezekkel kapcsolatban azonban, mivel nem akar személyi vllát provokálni, egyenesen a belügyminiszter állal kiküldött szer­vező bizottsághoz jelenti be kifogá­sait. Ezután kezdődött meg a választás, amelynek során — amint már jelen­tettük — n szegedi államrendőrség vezetőjéül Dlezfolussy Ferencet vá­lasztották meg. A választást kinevezés végett felierjesztik a belügyminisz­terhez. A politikai oszlály élére Ka­ni nrstn Illést Jelötfc ki a közgyűlés, az ö megválasztása is a belügymi­niszter határozata áJtal nyer megerő­sítést. A szegedi állam rendőrségnél 17 fo­galmazói állást rendszeresítettek, a közgyűlés, azonban tckinfclte! a nagy ügyvitelre, 19 fogalmazói állás renó­szeresilését kéri. A közgyűlés a fogal­mazói kar tagjaivá való kinevezésre vonatkozóan a következő ajánlást lelte meg a belügyminiszternek; dr. Dré­gely József főtanácsos, dr. Fábry Ist­ván fogalmazó, Komócsin Illés taná­csos, dr. Korck Miklós kapitány, dr. Bitó Endre kapitány, Kerény! Károly •egédfogalmazó, Ladvánszky László segédfogalmazó, dr. Cserey Gyula ta­nácsos, dr. Csillag Sándor kapitány, Toldi .Miklós fogalmazó, dr.-Csala De­zső segéd fogalmazó, dr. Lá*g György tanácsos, dr. Tauber Károly kapi­tány, dr. Mucsi Péter tanácsos, dr. Vass Zoltán kapitány, dr. Thékes László fogalmazó, Jenő István segéd­fogalmazó, Bolgár György fogalmazó, dr. Molnár Béla fogalmazó, Pelhö István fogalmazó, dr. Ivátai Lajos ta­nácsos. A 8 rendszeresített rendőrfelügye­lői állás helyett, tekintettel a nagy ügyvitelre, 11 állás megszervezéséi kéri a közgyűlés és a tizenegy állás betöltésénél a következőket ajánlja a belügyminiszternek: Kalló Lajos fő­felügyelő, Halász Elemér főfelügyelő, Galiba Imre főfelügyelő, Pleskó Béla főfelügyelő, Lukics Andor főfelügye­lő, Lénárt Ferenc, Magyar József s.-felűgye!ő, ifj. Zoltán Ferenc lo­vas r., felügyelő. Vörös Balog Ist­ván r. s.-felfigyelő. Várnagy Anlal r. s.-fe1ügye!ö, Kori Mályás r. s­fclügyelő, Banvkó József. A rendszeresilelt három detrktiv­felügyelői állás helyett Öi5t kér a közgyűlés, jelölijei a következük: Sze­keres Vince, Korom Mihály, CsurI József, Sós Ferenc, Tápai János. Két számvevőségi állásra csak egy jelöltet találtak Elek Lajos személyé­ben, a másik állást később töltik be. Megválasztották azután a kezelő­szcmélvzelet is. Fogházfe!ögvelői állásra Honi!Sán­dort ajánlotta a törvényhatósági bi­zottság. Az utcanevek általunk már Ismer­tetett megváltoztatása ulán Karács*­«yl főispán bejelentette, hogy indít­vány érkezett a közgyűléshez a köz­ellátási hivatal működésének meg­vizsgálására, az Indítvány azonban nem tárgyalható, mert az indítvá­nyozók késve adták azt be. Javasolta a főispán, hogy bizzák meg a polgár­mestert, a pártok kőzbenjőttéve! ala­kítson bizottságot a közellátás felül­vizsgálására. A javaslatot a közgyűlés elfogadta, ezzeí a közgyűlés véget ért. Párthireh A Magyar Komnrasista Párt szerdai pártnapla'i. Tárgy: Eredmények* és hi­bák ar országos pártértekezlet határo­zatainak végrehajtásában. Előadók: Belváros (Kálvin-tér ti.) : Bohó András. Rókus (Orgona-u. 6a) : Halász György. Alsóváros (P,óka-u. 21.) : Tombácz Imre. Fels5város(Római-k. 23.) Gergely András Újszeged (Népkertsor 57.): Farkas István Somogyitelep (III. 102.): Horváth József ! Móraváros (Méra-u. 3.): Gombkötő Péter. Tápé: Strack Adáin. Vasút (Üzletveze­tőség) : Pikler György. Posta; Dénes Leó. Dohánygyár: Krajkó András. Kender­fonógvár" id. Komócsin Mihály. Az előadások mindenütt 6 órakor, a do­hánygyárban 5 órakor kezdődnek. A parttagok megjelenése kötelező, vendé­geket szívesen látunk. A Nemzeti Paratripárf szerdin dél­után 6 órakor értelmiségi ankétot tart. Tárgy: Az értelmiség szerepe a társa­dalomban Kéri a vezetőség a párt ér­telmiségi tagjait és azokat az értelmi­ségieket, akik a parasztság és a Nem­zeti Parasztpárt munkája és törekvései iránt érdeklődnek, hogy Rstthyány-ii. 4. alatti párthelyiségben jelenjenek meg. A Nemzeti Parasztpárt 29-én Csen­gelén tari szervező pártgyülést 11 órai kezdettel a Dékány-féle vendéglőben. | A Szociáldemokrata Párt ujszegedi szervezete szerdán 6 órakor pártnapot tart Főfasor 18-19 alatt. Minden va­sárnap 10—12-ig pénztáréra. A Szociáldemokrata Párt szőregi szervezete csütörtökön, 28-án délután fél 7-kor pártnapot tart HIREK Szolgálatos gyógyszertárak K. Keresztes Ilona, Szent György* tér 6. Telefon: 11-18. Frankó Andor, Dugonics-tér 1. Te­lefon: 17-93. Stirjánvf József, Kossuth Lajos­sugárut 31. Telefon : 10—62 —oOo— Gyermeknap a Stefánián A Magyar Nök Demokratikus Szö­vetsége vasárnap, július 1-én délután 4 órakor a Stefánián gyermeknapot rendez. Ezen a napon örörainei látja vendégül az egyesület az összes gyer­mekeket édesanyjukkal együtt. A szö­vetségnek az a célja a gyermeknappal, hogy a gyermekek a bábszínház, • körhinta, a" finom uzsonna és a kőzöa játék örömén luk érezzék az egéss demokratikus társadalom feléjük áradó szeretetét is. A demokratikus Magyarország fi­gyelmének és gondoskodásinak külö­nösen a gyermekek felé kall fordulnia. Az előző rendszer látszatcselekvésével szemben, most komoly, intézményei védelemre van szükség. Ennek magá­ben kell foglalnia a gyermek tesli éa lelki szükségleteiről való gondoskodást Fel kell használni a gyermeknevelés­ben a tudományos lélektan eredmé­nyeit is. Éppen ilyen fontos azonban a gyermekekről való szociális gondos­kodás is. Bölcsődéket, gvermekoltho­nokat, üdülőket kell felállítani, küld­nősen a munkás és szegényparaszt családok gyermekeinek számára. Ennek a célúak akar szolgálni a Magyar Demokratikus Nők Szövetsége, de ehhez az áldozatos munkájához szük­sége vau az egész magyar társadalom megértő, szerető, erkölcsi és anyagi támogatására. —«o«­— Detre Béla lesz a rlzsfaelnük a kereskedelmi iskolák érettségi vizsgá­ja*. Detre Bélát, a szegedi kereske­delmi és iparkamara vezetőjét ra«g­bizla a kereskedelemügyi miniszter a kereskedelmi középiskolák vizsgabiz­tosságával. illetve az érettségi vizsgákra való elnókléssel. — Szeged környéké* Is megkezd*, dött a rubel bevallása Ismeretes, hogy Szegeden már bevallották a rubeleket, a tanyavilágban és a szegedkőrnyékf falvakban azonban még nem. Most sz után intézkedés történt, ' hogy Szegedi környékén is beváltsák a rubel-bank­jegyeket. A bevallás a szegedivel egye­ző módon fog történni. Hamarosan intézkednek a Szegeden letétbe helye­zett ötvenezer rubelnél magasabb érté­kek beváltása érdekében is. Felhívás. Akinek követelése van Kocka Mátyás volt vegyeskereskedő­től, 8 napon belül jclenfse be Kock* Hermina, Kistelek, Bercsényi-u. 18. szám aiatt. Későbbi bejelentést nem veszek figyelembe. x KHszöneiny Dvánitá*. Eznlon mon­dunk hálás köszönetet mindazoknak, akik szcrelelt férjem, Gálházi Károly temetésén rcszlvetlek. Gyászoló ess­iád. x Lipozencsita István hajózási vál­lalkozó junius 21 én tórlént temetése alkalmával megjelenlek részvételéért, valamint koszorú- ós virágküIdemA­nyeiért, mellyel mélységes fájdalmun­kat nagyban enyhítették, ezúton mond köszönetet a gyászoló család. Mozik műsorai Belvlrtsi Mozi Ma és mindennap az uj viglálékeze* mege: „Találkoztam a szerelemmel" amerikai vidáinjálék. Széchenyi Mozi: Ma és miadeuasp bemutaljuk •) olasz filmgyártás remekét. Csak a lied Főszerepbea Doris DurantL K O R L 0 >i U Z I Ma és mindennap bemutatjuk egy házaspár izgaimnx regényét Egymásért Amerikai dráma. Fősz. Carote Lombard, James Slevart tl6»Jís«k Leidete: J, kironnieey.-i » e« 7. legjíldvttel: d. e. 11 —12 ÓRUR n u Mvik keidet- elén <« orevii.

Next

/
Thumbnails
Contents