Délmagyarország, 1945. június (2. évfolyam, 122-145. szám)
1945-06-27 / 143. szám
8 DÉLMAGYARORSZA G 1945 junius 24. — Halálra ítélte a budapesti népblréaág Jáfclty Ráretvt ét Sztregova Lajosnál. A MTI jelenti: Két halálos Ítéletet hozott Budapesten a népbiróság. J á k i t y Károly 31 éres magánhivatalnokot és Sztregova Lajosné 19 éves takarítónőt háborús bűntettben és lopás bűntettében mondotta ki bűnösnek a népbiróság és ezért mindkettőjüket halálra ítélte. Enyhítő körülményt egyiknél sem talált. A védő és a vadlottak kegyelmet kértek, mire a népbiróság zárt ülésen döntött a kegyelemre ajánlás tekintetében. — CserkészOnnepély a Ktanzál|i«násiamban. A Baross Gábor gyak. gimnázium 562. Petneházy Dávid cserkészcsapata jólsikerült ünnepélyt rendezett vasárnap délután. Az ünnepély célja tulajdonképpen a eserkészujoncs ralis és fogadaíomujitás volt. Martáesy László tanár csapatparanesnok avatóbeszédében a cserkészet feladatairól beszélt, különösen kiemelve az önismeret és felelősségérzet fontosságát A cserkészfiuk ötletes, szellemes és kedves tréfákkal, kis jelenetekkel szórakoztatták a közönséget. Ügyesen összeállított jelenetekkel pedig a tábori élet egy napját mutatták be. A gazdag népdaímüsor igazán jöl esett, de éppen cserkészektől nem vártuk volna, nogy a szünetben slágerekkel rontsák le a a népi kultura eredményeit — Az alsóvárosi MaDISz ünnepélye. Vasárnap este a MaDTSz alsóvárosi kerülete vidám műsoros estet reniezett. A műsoron kis színdarab, páros jelenetek, énekszámok, szavalatok és <zavalókorus-srámok szerepeltek. Egy «lhalommal népdalok is szerepeltek a műsoron és már örvendetes eredmény, de a műsor nagv része még mindig óként idegen szellemben mozgott. Reméljük azonban, hogy az alsóvárosi MaDISz is hamarosan megtalálja az utat népi kulturértékeink felé. s Halálozás. Szomorú szívvel jelentem, hogy felejthetetlen leányom és testvérünk Keméndi Rozália hosszú szenvedés után visszaadta lelkét a Mindenhatónak. Temetése 26-án délulán 5 órakor lesz at újszegééi temetőben x Halálozás. Fájdalomtól megtört tzivvel tudatjuk, liogv forrón szeretett fiunk, testvér Sz. Nagv Ferenc kárpitossegéd 1915 junins 25-én délután 6 órakor váratlanul elhunyt. Gyászolják szülei, testvérei, távollevő két fogoly bátyja, rokonok, jóbarálok, munkatársai. Temetése szerdán délután Sorakor lesz. a rókusi kórházból. x A Textil-, rövid- és bazárárnkereskedók szakosztályi ülést tartanak fontos ügyben junius 28-án, csütörtökön a l.ecliuer-Iér 6. szám alatt. Kérjük az érdekeltek pontos megjelenését. Vezetőség. v Nyajdija* színészek figyelmébe! Az Országos Szinészegyesület Nyugdíjintézetének kiküldöttje Szegedre érkezeti, hogy a nyugdíjasok az áprilisi és a juliusi negyedre járó nyugdijat kifizesse. Kérjük- a nyugdijasokat, hogy a színházi irodában jelentkezzenek. x Az iparosak és iparossegédek állandó munkára (rohammunka: vasúti kocsik helyreállítása) jelentkezzenek az ipartestülétben. Egyelőre ács, lakatos. asztalos és mázofókra van szükség. A munkáért rendes órabér jár. Azokat az iparosokat pedig, akik személyesen nem vesznek részt a rohammunkában, felkérjük, hogy a felajánlott 10 (tiz) óra megváltása fejében 120 . (egy százhúsz) pci'gőt az „Újjáépítési alapra" a városi főpénztárnál haladéktalanul szíveskedjenek befizetni, mert a rohammunka folytonosságát és eredményességét ezutori tudjuk biztosítani. A szegedi ipartestület elnöksége x Megnyílt Kakasszék-lürdö. Gyógyít reumát, csuzt, női bajokat, stb. Szép tiszta szobák. Kérjen ismertetőt. Igazgatóság. ÜZENET A SZIMNEK szegeti Városi Szinház Igazgató: Dr. Baranvi János. A Szegedi Népszava vasárnapi számának ^Szocialista ifjúság* cimü cikkéből a SZIM félhivatalos álláspontját véltük kiolvasni az ifjúsági egység kérdésében. A cikkíró a szocialista ifjúmunkások múltbeli szenvedéseire és üldöztetéseire való ht vatkozással bizonyítja a SZIM létjogosultságát, sőt ezen túlmenően azt a véleményt fejezi ki, hogv minden egyes pártnak joga van, sőt kötelessége külön ifjúsági lago zatot alapítani s ezek a különálló csoportok azután éppúgy csúcsszerveidben egyesülhetnek, mint a de mokratikus pártok a Függetlenségi Frontban. Ami a demokratikus és szocialista gondolat híveinek üldöztetését Illeti, abban teljes mértékben egyetértünk a cikkíróval, hiszen szövetségünk magját éppen azok alkotják, akik • mollban üldöztetésben részesültek és büszkén mondhatjuk, hogy tnlnyomé többségik a mi sorainkban harroL Mi éppen a haladószellemü ifjúság jö vőbeli szenvedéseinek akartuk elejét venni, amikor a magyar ifjúságot egységes, átfogd szerveidbe tömörítettük. És azért tömöriletlék egységes, átfogó szervezetbe, mert ez az egyetlen lehetőség arra, hogy az iljuság maga vegye kezébe sorsa Irányítását. Pártokba szétszórt ifjúságnak legfeljebb párlügyekbe van beleszólása, de országos ügvekbe nincsen. Előro tudjuk, mit válaszolna erre a cikkíró. Dc téved, ha azt hiszi, hogy ifjúsági csúcsszervezel megoldhatja ezt a kérdést. Az ifjúság szövetségének kellős célja van:egyrészt érdekképviseleti, másrészt nevelési. A csúcsszervezet csak az érdekképviselet kérdését oldhatja meg, de a mozgalomnak ezenfelül öntudatossá, képzetté, haladószellemüvé kell az ifjúság tömegeit átformálnia s Crre a feladatra a pártifjusági mozgalmak nem alkalmasak. Hiszen a pártokba már eleve olyanok lépnek be, akik kialakult határozott világnézetre! fendtelkez nek s ezek az ifjúságnak csupán elenyésző részét alkotják. Nekünk pedig nem a kiforrott, hanem a ki forratlan ifjakat kell megnevelnünk 8 erre csakis olyan szervezet alkalmas, amely egyszerűen a haladás pillanatnyilag uralkodó fokát kép visel! és pártérdekeken felül áll Ez nemcsak a mi véleményünk ugyanilyen értelemben nyilatkoz tak az országos egységnapon a nagy demokratikus pártok vezetői: Rákosi Mátyás, Kovács Imre, Tildy Zoltán... És még egy. Ml nem vonjuk két ségbe azt, hogy a SZIM helyes Irányban vezeti a köréje Csoportosult ifjúságot. Mi csak azt tudjuk, hogy a SZIM működése kétesszándéka ifjúsági egyesületek leláflltásának ürügyéül szolgált. A val lásl és társadalmi különbségeken alapnló egyletecskékre: a Kalotra, a legényegyletre, a leánykörökre, a kongregációkra és társaikra célzatuk. Mennél több ifjúsági szervezet alakul, annál nehezebbé válik a magyar demokrácia számára az az ellenőrzés: annak ellenőrzése, vájjon helyes irányban folyik-e az ifjúság átnevelése, a negyedszázados félrenevelés ellensúlyozása Ezért nevezzük a SZIM működését egységbontónak és ezért tartjuk ezt az egységbontást még a SZIM részéről is károsnak és veszélyesnek. Ami pedig a világnézetet JeTéntt, mt azonfelül, hogy a demokratikus gondolatot tesszük szövetségünk alappillérévé, senkit sem akadályo zunk nieg abban, hogy meggyőződését és egyéni világnézetét — amennyiben az a demokratikus eszmével megfér — szövetségünk keretein belül szabadon kifejtse, megvitatás tárgyává tegye és aszerint cselekedjék. Demokratikus üdvözlettel* A Szegedi MaDISz Központi Vezetősége. Műsor: Hétfőn, kedden, szerdán: „Zenebona" Operett 3 felvonásban. Vigszinpad műsora: Hétfőn, kenden, szerdón esle 7-kor a nyári szünet előtti 8 bnesnelöadás .Cirkusz'4 Szinház Művészet Két haurtversenj I. Szombaton este bosszú szünet után a MaDISz hangver<-•• orozalában Bán Sándort hallottul, zongorázni a zeneiskola dobogóján. A fiatal művész az első szám alatt lámpalázas volt és néhány billentési hibát követett el, később leküzdötte gátlásait és zavartalanul élvezhettük elmélyülésre hajlamos játékát. Legszebben Brahms interpretálását oldotta meg, de igényes műsora minden számában találhattunk elismerésre méltót. Igényességének bizónyltékául Beethoven "megszólaltatására is vállalkozott. Kár, hogy a nagv virtuozitást kivánó variációs szonátát választotta, amelynek hideg ragyogása nem hathatott nem reá. sem közönségérc élményszerűen. Egészbenvéve Bán Sándor nagy előhaladásról tett tanúbizonyságot. Szombati hangversenye után érdeklődéssel várjuk fejlődésének további periódusait, amelynek legközelebbi állomásáig remélhetőleg megszabadul merev billentési módszerétől. !!. Ugyancsak szombaton volt alkalmunk ismételten meggyőződni Rauchxverger Lívia mind kélségteienebbül megmutatkozó tehetségéről. Nemrégen rendezett Chopin-hangversenyén a zongoratechnika gazdag tulajdonosának, sokhangu érzelmi skála megszólaltatójának bizonyult. Chajtovics alezredes városparancsnok és Kovalyev segédtiszt védnöksége alatt meghívott közönség előtt megtartott mostani házihangverienvéu játékának fő jellemzője az olvadó íiraiság volt, amellyel még a Patétikus szonáta dübörgő éíeit í* lekerekítette, ez azonban nein csökkenti, sőt növeli, mert egyénivé teszi művészetét. De nemcsak a tiszta liraisia. bonyolult összetett hatások is képesek megszólalni zongoráján, amint azt a Cserepnin Árnyjátékokban és Debussy Clair de lune-jében bebizonyította. A jól sikérült házihangversenyen közreműködött Déry Pál, a legifjabb énekesnemzedék szép reményekre jogosító tagja Muzikalitás, intelligencia jellemzi énekét és előadását. Ha hangjának vivőereje növekedni fog, ami nyilvánvalóan bekövelkezik, hiszen minden adottsága megvan hozzá — elsővonalbcli baritonistáink közé sorozhatjuk. <—ász) Szakszervezeti fcrek Szerdán, junius 27-én délután fél 6 órakor az élelmezési munkások taggyűlést tartanak a budapesti kiküldött jelenlétével, melyre kérjük az élelmezési munkások és » Kecskeméti Konzervgyár munkásainak megjelenését Vezetőség, délulán 5 órai kezdettel a fodrászmunkások taggyűlést tartanak a székházban (Horthy M-utca 8), Csütörtökön, junius 23-án délután fél 4 órai kezdettel az összes bőripari munkások nagygyűlést tartanak a szakszervezeti székházban (Horthy M.-U 8). délután 5 órai kezdettel a'famunkás csoporthoz tartozó rokonszakmák vezetőségének és bizalmi férfiainak együttes ülése Hétvezér-utca 9. sz., •délután 6 órakor a képzőművészek taggyűlést tartanak a székházb.D, délután 6 órai kezdettel tartja alakuló ülését a kelmefestő és vegytisztitó munkások csoportja a szakszervezeti székházban, délulán 6 órakor a festómunkások fontos értekezletet tartanak a székházban (Horthy M.-u. 8.). Szegeden hsvonMk <n forgalomból az„A"és„BM közellátási jegyekei (Szeged, juniua 26) A közellátás! hivatal közli, hogy a nejnrég bevezet tl közellátási „A" és" „B" Jegyeket, főként a nagyközönség kívánságára bevontak. A város fogyasztóit ebből a szempontból ezentúl három csoportba fogják oszlani. Az első csoportba az üze tél bizottságokkal rendelkező üzemak tartoznak. Ezek munkássága Jegy néritatl fog részesülni a közellátásbau. \ másodikba a kisüzemi munkások és tisztviselők, a harmadikba pedig a szabadfoglalkozásúak kerülnek. A közellátási hivatalt la sokkal könnyebben hozzáférhető és megk, ráüthető helyen fogják elhelyezni cs egész szervezetét a gvorsahb és cötszerübb működés szolgálatába akarják állítani. K vtnm szélár FI T 0) AOÍIFFLSGYARSRSI A kiaiólsjy^ai^t; A Kazánfűtői B. W. kazánliojE keres s gyufagyár. Jelentkezés a gyári i r o d á b a n délelőtt ERTESITES fűszer-, csemegeüzletek és cukrászdák részére mérsékelt menynyiségben gyümölcsízt osztunk a jelentkezés sorrendjéoeo. Hangya-hűtőház, Ilon v-n. • • Vennék használt, de jókarban levő üzleti álványokat, pultot. Berkei és tízedet mérleget, létrát, konyhabútort és könyvszekrényt íróasztallal. Kenderüzlet. Mikszáth Kálmán-utca 4. tt. •'—— ••• i ni •innia •wnntfraa.Ji»s Felhívás Szeged és Szegedvidéki Füswrpapo rikalermelők Szövetsége (Báró Jósika* utca 2) felhivja a paprikatenneiő|| figyelmét, hogy akik május l-ig !er« melési igényeiket bejelentették. ter« nielési engedélyüket minél előbb válf* sák ki. t DOÜKSÉFF. APNNREWOWIOAOIWWMIAARGSNRIWAITVR RG.** Szegeti Ya.-pxi kokórház 114 1945. ikt. sz. •••"•ii" Pályázati hirdetmény A vezetésem alatt álló Szeged városi közkórháznál 5 segédorrosi és 2 kisegitőorvosi állásra ezennej nyilvános pálvázalot hirdetek. i'ályázali feltételek a kőzlcór'tá* gondnoki irodájában a hivatalos Lda alalt megtudhatók. Szeged, 1945 junius 23. l>r. Debrc Péter igazgató-ííervos, HIRDETMÉNY Felhívja pénzügy-igazgatóság az állandóan alkamazolt dohánygyári munkások és napszámosok fiüVelnjét a:.a, hogy a 2.500/1945. M E.számú reilde'el alapján számfejtendő uyngbérik megállapítása végett a pénzügyi épület L -a's számú helyisegében (Számvevőség, IL emelet) nyugdíjazási rendelvényük úsmutatása mellett a kővetkező sorrendben jelentkezzenek: Junius 28-án A—P. 3<Ván G-L, :«• lius 2-án M—S, 3-án T—Z-ig. Ha netán valakinek ipari vag* sz.tx) egyenlő képesítése volna, ugy az erre vonatkozó okmányt is be kell ruuté m Szeged, 1915 junius 23. Szegedi pénzügy-tea :<;aU4 ct •re—••—iiBiim 111 un—11 n w^w ut Felkérem azt a katonát, akt Kecskemétről Szegedie jövő vonalon IVr ,ák Sándor eü. szkv fényképét egy ma él asszonynak mutatta, legyen szíves elmét tudatni. Hika Erzscbet, a/.eulmihálytelek tol. Orosza!, szerből írok, olvj- k b r< milyen állást elfogadok l„.uíráv«6 Cserepes-sor 7.