Délmagyarország, 1945. május (2. évfolyam, 97-121. szám)

1945-05-06 / 101. szám

1948 náfen 1 bclm uiy 4rtt ;.uaü Juliska Irta: Caáayt Pirsak* Most egy éve Ismertem meg Juli kát. Egymás mellett feküdtünk a betegszobában. Nekem mellhártyagyulladásom volt, neki, azt hiszem, vesegyulladása. Mindketten csak gyanítottuk betegségünket, orvos nem volt, ajti inegáiiapitsa. A magas láz vert le lábunkról s igy kerültünk a betegszobába, ahol öt ágy volt a tábor közel 600 lakója számára... Csöndea, türelmes, halkszavu, vézna kis aaszony volt Julika. Nagy, barna szemének tekintete mindig messzejárt, valahol aí Ismeretlen múltban, vagy a távolban, valakinek ax emlékénél. Talán a kislányánál, akiről tudtam, hogy valahol Baranyában él a nagyszülőknél s hetenklnt irta aranyos leveleit, azokat a vigasztaló so rokat, amelyek édesanyjában a lelket tartották. Sokáig csak annyit tudtam róla, t.agy Julikának hívják. Igy becézték társnőim is, akik reggelenkint bejöttek hozzánk látogatóba s a konyháról kikönyörögtek egy forró teát nekünk, azt hozták és bátorító, vigasztaló sza vaikat. Julika emeleti lakó volt, a hírhedt »Németh nr«, az emeleti kulcsár felügyelete alá tartozott. De olyan szelid és béketűrő volt, hogy még Németh főtőrzsőrrhester ur sem talált okot arra, hogy gumibotjával meg Ismertesse, vagy kedves szokása sze rint »lepofozza«. Akármilyen csöndes, szürke kis teremtés volt Julika, mégis kilünt a lábor lakói közül. Mindig Wilde Oszkár iBeaáliifl fegyház ha'la<fájá«-nak szavat csendültek meg a lelkemben, amikor Julikát láttam. Ott sétált az emeletiekkel a nagy, kopár, napos udvaron körbe-körbe, ahogy a tábor szabályai előirták, amikor már mindketten felgyógyultunk. Valami különös árnyék vetődölt rája, meggyilkolt férjének az árnyéka... — Julika férjét kivégezték-. — suttogták társnőim, a >poütikások«, ahogy bennünket a többiek, a bűnügyiek, vagy erkölcsrendészetiek neveztek. Mindenki tisztelte emiatt Jultk.it. Az a különös árnyék, ami férjének halá'a miatt rávetődött, mindenütt, még börtőnőreink előtt Is bizonyos tisz teletet szerzett számára. Naphosszat fent ült szobájában es varrt. Varrta a táborp'nrancsnok ur •hölgyismerősei és a kulcsárok feleségei, leányai számára a szebbnél szebb ruhákat. Hajtotta a varrógénet. amelynek berregése mindig kihallatszott a börtönfolyosőra. Néha még a délelőtti, vagy délutáni félórás sélát is elmulasztotta, ha nagyon sürgős: munkája volt. A tábor legszörnyűbb helye az óvóhely valt- Hatalmas, boltozatos pince, amely végigszaladt az egész kaszárnyaszerű épület alatt. A levegője fülledt, dohos, áporodott s a télire már beszerzett szénkészlct ott tornyosult a várpinceszerü ablakok alatt. Többvagon szenet tehetett elhelyezni ebben az óriáspincében. A szénpor kavargott a pince levegőjében és a délelőtt, meg éjszaka menetrendszerűen bekövetkező 3—4 órás légiriadók alatt, tépte, marta a tüdőnket. Sohasem érleltük meg, miért kellett annyira vigyázni az ételünkre, hogy naponta 6—8 órára bedugjanak ebbe a DOkolba? Itt beszélgettem legtöbbet Julikával. Jól emlékszem, amikor kislánya ne.ve iránt érdeklődtem, átszellemült, csodálatos mosoly jelent meg a szá'a szögletében s ezt mondta: — Hát hogy hívhatják? A legszebb nevet adta neki az apja... Uűvanazt amit te is viselsz... Piroska... Hányszor mesélt róla. Amikor egy kis idői el tudott lopni a »kuncsaftjaitól*, ruhát, köténykét varrt neki otthonról küldött anyagokból. Csak az fájl néki. csr.k az marta a lelkét, hogy — apa uéikül nő majd fel a kislánya. Jugoszlávia útja Szimovics tábornoktól Titó marsatUg A Jugoszláv nóp hősies haroa a német megszállók allén Négy esztendeje annak, hogy Szegedről felszálló stukák egy verőfényes tavaszi vasárnap korareggeli óráiban bombázni kezdték Belgrádot. Ez a két napig tartó szörnyű pusztítás e háború történetében — Varsó és Rotterdam bombázása mellett — fogalommá vált. Ezzel a nyílt város elleni támadással, a polgári lakosság kegyetlen gyilkolásával, amelynek kezdete megelőzte a hadüzenetet indult meg Hitler háborúja Jugoszlávia ellen. Megtorlás volt ez március 27-ért. Azért a napért amelyen Jugoszlávia népe hitet tett a szabadság mellett. A nép betelt az egymást váltó addigi reakciós kormányok politikájával. A hármashatalmi egyezmény aláírása kirobbantotta a nép lázadását, auiely olyan elemi erővel tört ki, hogy a Csendőrség és a rendőrség nem tudott^ nem is mert közbelépni. Hiszen a csendőr vagy a rendőr jól tudta, hogy esetleges lövése saját feleségét vagy gyerekét is érhette volna, mert március 27-én mindenki az utcán volt és tüntetett. A régi kormánynak mennie kellett. Igv jutott hatalomra Szimovics tábornok A nép tereintette meg a lehetőséget, hogy ez megtörténhessen. Azonban ezután nem minden ugy történt, rfhhogy a nép kívánta. Vukmánovily vezérőrnagy, erre a történelmi papra visszaemlékezve, igy ir ez év március 27-éről a belgrádi >PoIitiká«-bnn: »A liszteknek az a csoportja, amely a puccsot végrehajtotta, azért tette ezt, hogy megakadályozza azt, hogy a népi tömegek vegyék kezükbe országuk sorsát.* Ennek ellenére mindenki hajlandó volt követni Szimovics kormányát, ha az helyes uton halad. Az utat pedig a nép kívánságai jelölték meg: nemzeti függetlenség, demokrácia. Jugoszlávia összes népeinek egyenjogúsága, az »ötödik hadoszlop' eltávolítása az államapparátusból és a hadsereg vezetéséből. Mindenki tisztában volt azzal, hogy szükség van az ős . gásra és mindenki kész volt nv. /.tenni mindent, anfít a nemzeti függetlenség erdekei megkívántak: még olyan kormányt is támogatni, amelyben régi reakciósok ültek. Szimovics kormánya azonban nem akart népi tömegekre támaszkodni az ország függetlenségéért vívott harcban. »A miniszterek egyezkedni kívántak Hitlerrel, ennek sikertelensége esetén külföldre szökni és megvárni, amtg más hatalmak eldöntik ezt a háborút. Ez volt a kezdete állami függellenségfink elárulásának a Szimovics-kormány részéről, a moly később nyíltan az ellenség szolgálatába állt* — irja Vukmánovity tábornok. Elhatározzák a partlránharcot A nép azonban kész volt harcolni a szerb és a horvát reakció és ai »ötődik hadoszlop* árulása ellenére Is. »Mindenki tudta, hogy az akkori jugoszláv hadsereg frontális harcban nem tud kitartani a német haderő ellen. A nép azonban tisztában volt azzal, hogy a hegyekben megmaradhat a jugoszláv hadsereg zöme és a hadfelszerelés, a fegyverek nagyrésze, hogy parlizánhareot folytasson addig," amíg kedvezőbb helyzet adódik. Ez a kedvezőbb helyzet akkor következik be, amikor a német hadsereget a Balkánról más hadszintérre viszik* — irja tovább Yukmánovity tábornok. Ennek a gondolatnak mély gyökere volt a népben. A jugoszláv hadsereg fegyverletételekor minden katona, de asszonyok is széthordták a fegyvereket és eldugták azokat. S ezeket a fegyvereket újra kezébe vette a nép, amikor a Kommunista Párt hivo szavára ismét megindította a harcot a megszállók ellen, a fasizmus ellen, a belső árulók eilcn — a szabadságért. Hősi éposz kezdődött akkor. amikor Tllo vezetésével Jugoszlávia népei elindultak azon az uton, amely az első partizáncsoportoktól a mai jugoszláv hadseregig, a fasiszta járomból az uj, demokratikus föderatív Jugoszláviáig és Tito marsall népkormánváig vezet. Ennek az útnak két párhuzamos része van. Egyik a fegyveres harc Ea megszállók és bérenceik ellen, tele emberfeletti erőkifejtéssel és nélkülözéssel. Ebben a harcban a ftép összefogott, nemzetiségi és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. A közös szenvedésben és megpróbáltatásban létrejött Jugoszlávia népeinek egrsége éstesfc vérisége. A nép összeforrt — * e» volt az nt másik része. Ez is Tito érdeme, mert 6 volt az, aki egyesíteni tudta Jugoszlávia népeit etaben a harcban, annyira közel hozni őket egymáshoz, mint még soha ezeknek a népeknek a történelmében. Ezért rajongnak érte a szerbek épugy, mint a horvátok, Jugoszlávia összes népei egyaránt. Dugába dőlt Jygoszlávia ellenségeinek propagandája, amely arre irányult, hogy a szerbeket eltávolítsa Titótól, aki horvát származású. Tito ma Jugoszlávia összes népeinek egyaránt szeretett mar sallja. ezeknek a népeknek, egy séfjének és testvériségének naeg testesitője. n. Péter királyi fcHUljak ax országból Ezen a kettős nton történelmi jelentőségű állomás 1913 november 29-ike. Ezen a napon tartót;;második ülését az AVNOJ, v. Jugoszlávia Népfelszabaditásának Antifasiszta Vétye-je (tanácsa), a mely egy évvel ezelőtt alakult meg és elnöke ma is dr. Ribár Iván. <ki a népfelszabadító harcban két fiúi vesztette el. Ezen az ülésen fon tos határozatokat hoztak, amelyek formális keretet adtak a népfelszabadító harc addigi vivraányaínak és kihatással vannak Lugoszlávia jövendő életére. Az AYNOJ-t népképviselet, tőrvényhozó és végrehajtó szervvé nyilvánították. Mint ilyen, a Vétye kinevezte Jugoszlávia népfelszabaditásának nemzeti bizottságát, amely ideiglenes kormány szerepének betöltésére volt hivatva. Ennek a bizottságnak Tito lett az elnöke és népvédelmi megbízottja. Egyidejűleg érdemei elismeréséül marsalla nevezték ki. A népfelszabadító harc olyan erővel lángolt fel országszerte, hogy szükségessé vált ax addigi sok Népfelszabaditási Bizottság helyett, amelyek a nép harcát vezették és támogatták, egy olyan szerv létrehozása, amely «z ország különböző részeiben folyó — a népfelszabadító hadsereg fs Jugoszlávia partizánosztagai főparancsnoksága által irányított harcot egységesen segíteni fogja Ezl a feladatot volj hivatva teljesíteni a Nemzeti Rizottság. Az AVNOJ — Es lehelt, hogy... anya nélkül is — mondta néha. Már három esztendeje volt különböző börtönök lakója. Az internáltságból már régen szabadulnia kellett volna, de az otthoni csendőrhatóságok nem egyeztek bele. Veszélyesnek tartolták. Otthon más szint vetett rá kivégzett férjének árnyéka... A férfi, aki eltávozott mellőle az árnyékok közé, nem volt rablógyilkos. Még csak vonatot sem robbantott. Az voít a bűne, hogy fel akarta emelni az állatsorból embertársait, a falvak és perifériák elesett, rabszolgasorsba taszitott népét. Ezért kellett meghalnia. Sokáig nem tudtam, hogy hol és milyen körülmények között végezték ki Julika férjét. Nem kérdezősködtem. nem kutattam. Féltem, hogy fájni fog az asszonynak. Jól emlékszem arra a légiriadós éjszakára, amikor megtudtam. A »Tilobusz« gépei már egyenletes morajlással elvonultak a tábor felelt, amikor megszólalt a sziréna. Nem messze volt a horvát halár s a szirénajei többnyire későn hangzott fel. Ilyenkor már kár voll ©terelni bennünket a tűnőébe, kikergetni hálőhelyünkről a hűvös, ta-. vaszi éjszakába. Ott ácsorogtunk mégl sokáig az udvaron, amig sor került! ránk a pincelépcsőnél s ezalatt a; csillagokat néztük, hallgattuk a tá-! volodó gépbugást. Ugy tudtuk, hogyTitó seregének szállítottak élelmet és; muníciót s nem féltünk tőlük, sőt aggódtunk értük, nehogy valami bajuk történjék, mielőtt céljukat elérnék... Itt, S Csillagfényes bőrtönudvaron tudtam meg, hogy ki volt Julika meggyilkolt férje. Az egyik társnőm emlilette, hogy Szegeden végezték ki a Csillagbörlön ndvarán... S ahogy társnőm ezt kimondta, előttem állott Kiss Ernő hősies alakja. Nyomban felmerült lelkemben mindaz, amit Kiss Ernő vértanúhalála után egyik kollégámtól hallottam. Ugy halt meg, mint egy regényhős, mint a szabadság eszméjének hős harcosaHetekig tartott még, amig rászántam magam, hogy mindazt, amiről tudomásom volt, Julikánák elmondjam. Egy éjszaka, a légopincében meséltem el Heki férje utolsó perceit s idéztem azokat a szikrázó szavakat. amelyekkel elbúcsúzott hóhéraitól, rmmkástársattól a at élettől... A >poHlíkások« mind engem hallgattak s elfelejtettük azt, hogy a halál eva darainak ötszázas csoportja zúgott el felettünk, hogy a szénpor a tündőríkel marja s hogy egy gyújtóbomba b«csapódása esetén valamennyien elevenen égünk meg a szeneskemencében... Julika átszellemült aítócál, csodálatos mosollyal ajkán hallgatta. Lelko mélyén mindig tudta, hogy csak Így halhatott meg a férje, sőt, a börtönben, azon az éjszakán meg ls álmodta. Reggel, amikor a börtönig/izgatóhoz hivatták a az közölte vele, hogy a férjét kivégezték előző r.ap, ő már mindent tudott, érzékeny s szeretettői izzó asszonyleike megmondta neki. Hozzád száll most minden p-uvlo latom, Julikat Vájjon tudod-e már, hogy az a lelkiismeretlen gyiriosság, amelynek férjed áldozatul esett i amelyről akkor, ott a légopincében meséltem, megtorlás előtt áji? Tudbd-e, hogy férjed Jettélen síri I mo-á kiemelik majd a dicsőség fényébe! Arra a sLrra akartam lelenul ^tbt a sorokkal aaaoéAX virágaimat-.